(66) Amikor Péter lent volt az udvaron, arra ment a főpap egyik szolgálóleánya.
(67) Meglátta a tűznél melegedő Pétert, ránézett, és így szólt: Te is a názáreti Jézussal voltál.
(68) Ő azonban tagadta, és ezt mondta: Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz. És kiment az előcsarnokba. A kakas pedig megszólalt.
(69) A szolgálóleány ismét meglátta őt, és újra mondta az ott állóknak: Ez közülük való.
(70) De ő ismét tagadta. Egy kis idő múlva viszont az ott állók mondták Péternek: Bizony közülük való vagy, hiszen Galileából való vagy te is.
(71) Ekkor ő átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.
(72) És nyomban megszólalt a kakas másodszor is. Péternek ekkor eszébe jutott, amit Jézus mondott neki: Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg engem. És sírásra fakadt.
(Márk 14,66–72)
(Márk 14,71)
Megrendítő ez a jelenet.
Első olvasatra is átérezhettük eme evangéliumi jelenet megrendítő voltát.
Péter tagadásának „csúcsa” valójában az, amikor a mélységből felemeli őt az Isten, amikor Péter keserves sírásba kezd, miként a felolvasott igerészből ezt hallhattuk (72).
A mai alkalommal ebben az igehirdetésben Péter tagadásáról lesz szó.
A következő igehirdetésben, egy hét múlva – ha az Úr engedi és élünk – Péter sírására figyelünk majd.
Gyönyörű júliusi vasárnapunk van ma itt a Balaton partján, ragyogó napsütéses idő, ám Igénk mégis mélyre visz bennünket.
Ezért a nyári verőfény ellenére sem spórolhatjuk meg, hogy mi is átgondoljuk mindazt, amit e megrendítő evangéliumi jeleneten át, megtartó üzenetként akar ajándékozni nekünk az Isten.
Ugyanis a Márk evangéliuma három éve folytatott magyarázata során a passió – a szenvedéstörténet – éppen a nyári időszakra esett.
*
PÉTER TAGADÁSÁNAK ESEMÉNYSORA (67–71).
Engedjétek meg, hogy először újból felidézzem ezt az eseménysort, majd az evangéliumi leíráshoz némi magyarázatot fűzzek, annak egyes részleteit kiemelve!
Tehát a tagadás eseménysorát vizsgáljuk meg újból, mert annak megrendítő, önvizsgálatra és bűnbánatra késztető voltát a magyarázattal együtt még jobban átélhetjük majd.
Az első tagadás eseménysora (67–68).
Péter egy másik tanítvánnyal, az úgynevezett szeretett tanítvánnyal, azaz Jánossal együtt távolról követte Jézust a főpap udvarába, ahol Jézus kihallgatása történt. Nem akárki juthatott be a főpap udvarára. János evangéliumából tudjuk azt, hogy Jánosnak a főpap hivatalában rokonai voltak, így az ajtót őrző szolgálóleány, János személyére tekintettel, beengedte őket a főpap udvarába (János 18,15–16). János bement a főpapi palotába, Péter pedig az udvaron maradt, most már egyedül, ettől kezdve az evangéliumok Péter személyére koncentrálnak ebben a jelenetben.
Az ajtónál álló szolgálóleány szemügyre vette Jézus tanítványait, és amikor Péter az udvaron, a tűznél melegedett, akkor a tűz fényében megbizonyosodott arról, hogy Péter Jézus tanítványa, ezért rá is mutatott: Te is a názáreti Jézussal voltál (67).
Itt álljunk meg egy pillanatra ennél a kifejezésnél! A szolgálóleány „názáreti Jézus”-ként szólítja meg az Urat, tehát nem Jézus akkoriban már közismert messiási felségjelzőjét említi, vagyis nem az „Emberfia”, vagy a „Dávidnak fia” megnevezést használja, hanem a názáreti Jézus megszólítást. Ez a névhasználat pedig egyfajta távolságtartást fejez ki: mi nem tartjuk Jézust Messiásnak, hanem elhatárolódunk ettől az ügytől. Manapság is sokan ezt teszik. Ez az elhatárolódás minimum egyfajta semlegességet jelent, ám inkább megtagadását Jézus valóságos, szabadító, isteni szeretetének. A szolgálóleány nyilván másoktól hallotta ezt a megnevezést, amellyel maga sem akart ebbe az ügybe belekeveredni. A „Te is a názáreti Jézussal voltál” megszólítás azt sugallja, hogy te is a názáreti Jézus körébe, csoportjába, csapatába tartozol, vagy egy keményebb kifejezéssel élve – mert van egy ilyen neheztelő értelme is ennek a megnevezésnek –, a názáreti Jézus brancsába való vagy.
Ekkor Péter széttárta a kezeit: Nem tudom, hogy miről van szó; miről beszélsz? Ismerjük ezt a reagálást, amikor valamit nem akarunk felvállalni, akkor ez az első, szlenges hárításunk: Nem értem, miről beszélsz; nem tudom, hogy miről van szó…
A második tagadás eseménysora (68–70).
Ettől kezdve Pétert végképp a mardosó lelkiismeret vezérelte: azonnal menekülni akart a helyszínről, a főpap udvarából, máris az előcsarnokig iramodott, a kijárat felé (68).
Ekkor megszólalt a kakas, felhangzott az első kakasszó, az első tagadás után, a második tagadás előtt, ahogy Jézus megmondta (Márk 14,30), de Péter még nem kapott észbe (68).
Ugyanaz a szolgálóleány utána eredt az előcsarnokba is, és ismét Péterre mutatott: Ez közülük való! (69)
Ekkor Péter már nem csak hárított, hanem határozottan tagadta azt, hogy ő Jézus tanítványai közül való lenne (70).
A harmadik tagadás eseménysora (70–71).
A tagadás harmadik fokozata egészen súlyos.
A főpap udvarának bejáratánál is több katona, templomszolga várta hivatalból Jézus perének eredményét. Ezek ott, bizony, élvezték ezt a helyzetet, hiszen ők voltak „nyeregben”, egyszerűen azért, mert valamiféle uralmuk lehetett valaki felett… Kedves Testvéreim! Ugye nem kell részletezni ezt a helyzetet? Ilyenek vagyunk, „kicsiben és nagyban” élvezzük azt a helyzetet, amikor a másik közelében éppen mi vagyunk a nyeregben, és nem a másik ember. Ez fakadhat abból, hogy az adott helyen, vagy helyzetben mi vagyunk a jártasak; nem is beszélve arról, amikor mi vagyunk a hatalmasabbak, a pénzesebbek, a befolyásosabbak. Gyakran észre sem vesszük, amikor nemcsak élvezzük ezt a szituációt, hanem kimutatjuk, sőt visszaélünk azzal. Éppen az elmúlt héten számos szomorú tapasztalatom volt ezzel kapcsolatban: például érkezik egy segítségkérés, és először zsigerből azt nézzük, hogyan nem tudunk segíteni – hiszen mi vagyunk nyeregben –, nem pedig arra tekintünk, hogy miként lehetne mégis valamiképpen segíteni. Tehát az ott állók közül sokan úgy csúfolódtak, gúnyolódtak Jézussal, hogy „játékból” egymásra mutogattak: Te is Jézus csapatához tartozol! Az illető ekkor úgy tett, mintha halálra rémült volna – afféle színjátékszerűen eltúlozva –, utána pedig elkezdtek nevetni, kuncogni, vagy inkább röhögni. Elnézést ezért a szószékre nem való kifejezésért. Amikor ebben a csúfolódó játékban Péterre mutattak, mert hiszen ő is ott állt közöttük, akkor Péter rossz lelkiismerettel mindezt magára vette. Péter nem vette a lapot, nem észlelte a gúnyos játékot.
A harmadik tagadás kapcsán, János evangélista szerint azt olvassuk, hogy az ott álló csúfolódók közül a főpap szolgájának, Málkusnak az egyik rokona mutatott Péterre (János 18,26). Emlékeztek, Málkus, a főpap szolgája volt az, akinek Péter levágta a fülét a Jézus elfogatása körül támadt dulakodásban (János 18,10). Most Málkus rokona, aki szintén a főpap szolgája volt, „visszaadta a kölcsönt” Péternek, hiszen csak erre várt, hogy Péter egyszer „bejöjjön az ő utcájába”. Ez az úgynevezett bumeráng effektus: ha valakinek rosszat tettünk, az illető keresni fogja az alkalmat arra, hogy visszavágjon, valamiképpen bosszút álljon. Hányszor tapasztalunk hasonló lelkületet Isten népe közösségében is, ami elkeserítő, nem krisztusi.
Tehát, Péterre mutatnak harmadszor is: Te is Jézus tanítványai közül való vagy, hiszen galileai vagy, a ruházatodon látszik, a beszédeden hallatszik mindez.
Ekkor Péter elkezdett átkozódni és esküdözni, hogy nem ismeri azt az embert, akiről beszélnek. Péter átkozódva esküdözött, hogy nem ismeri Jézust. Arról lehet szó, hogy Péter eskü alatt mondta azt, hogy az Isten átka legyen rajta, ha ismeri Jézust.
Milyen döbbenetes! Milyen megrendítő! Idáig juthat egy tanítvány?
Kedves Testvéreim!
Gondoljunk bele abba, mi jóléti keresztények, mit tennénk, ha egy nehéz helyzetben ránk mutatnának és nekünk kellene hitvalló módon felvállalni Jézus Krisztus ügyét!
Induljunk ki onnan, hogy vállaljuk-e a mi Urunkat, túl minden közömbösségen, a körülöttünk élők előtt, a munkahelyünkön; ott, ahol éppen vagyunk?
A jóléti egyházak már szinte megtagadják az Urat, és egészen mást képviselnek, mint ami a feltámadott Jézus Krisztus követéséből következhetne.
Mi lenne velünk ezek után egy egészen nehéz helyzetben, amikor a hitvallásunk esetleg veszélyeztetné az egzisztenciánkat, a szeretteinket, a családunkat, netán az életünket? Gondoljunk a közel-keleti keresztyénekre, akik életüket is feláldozzák az Úrért!
Tartsunk önvizsgálatot, ne törjünk azonnal pálcát Péter felett!
*
PÉTER TAGADÁSÁNAK OKAI (70).
Péter tagadásának eseménysora után engedjétek meg, hogy sorra vegyem Péter tagadásának okait, főként a mai igeszakasz szövegkörnyezete alapján!
Hogyan jutott ez a tanítvány idáig?
Péter tagadásának négy okát sorolom fel.
Arra kérlek benneteket, hogy gondoljátok tovább ezeket az okokat az istentisztelet után, mocorogjon bennetek mindaz, amiket most hallunk.
Péter tagadásának első oka: Péter önbizalma az Istenbe vetett bizalom helyett.
A végletek önhitt embere volt Péter.
Az Olajfák hegyén Jézus azt mondta tanítványainak, hogy mindnyájan megbotránkoznak majd Őbenne. Péter azonban visszafeleselt Jézusnak és azt bizonygatta, ha mindenki elhagyná is Jézust a tanítványok közül, ő akkor is hűséges marad Mesteréhez; sőt, ha kell, meghalni is kész Ővele (Márk 14,29–31).
Jézus ezután a Gecsemáné-kertbe vitte tanítványait, hiszen Ő tudta, hogy mekkora próbatétel vár rájuk. Ezért kérte tanítványait Jézus, hogy virrasszanak és imádkozzanak, nehogy kísértésbe essenek (Márk 14,37–38). Jézus ezzel valójában azt mondta tanítványainak, hogy ezekben a nehéz időkben kapaszkodjanak a megtartó Isten kegyelmébe, és ne a maguk mellét veregessék. Ám a Gecsemáné-kertben, Péterrel az élen, a tanítványok háromszori ébresztés ellenére is belealudtak az imádságba. Jézus ébresztő szava ellenére mégis, kétszer is visszaaludtak.
Önbizalom, az Istenbe vetett bizalom, bizonyosság helyett. Ezt látjuk itt.
Mindennek a vége totális bukás és kudarc.
Manapság gyakran hangsúlyozzák nekünk, hogy önbizalom nélkül lehetetlen élni. Szinte jelszóvá lett: Bízz önmagadban, légy önmagad, és minden megoldódik. De mit jelent a Biblia szerint az önbizalom? Isten kijelentése szerint csak olyan értelemben beszélhetünk az önbizalomról, amennyiben az önbizalmunk az Istenbe vetett bizonyosságunkból fakad. Ez az önbizalom annak ismerete, hogy mindenem Isten ajándéka: Uram, hálatelt szívvel tudom, hogy az életem minden napja és perce kegyelem; a tehetségem és lehetőségeim a Te kegyelmedet dicsérik, ha a munkámat becsülettel – netán „sikeresen” – el tudom végezni, az kegyelem; ha szerető házasságom és családom vesz körül, az is a Te kegyelmed ajándéka, Uram. Azért kaptam mindezeket, hogy megköszönve azokat, a Te dicsőségedre és mások javára éljek. Csak ez az önbizalom a biblikus, ami az Isten kegyelmére hagyatkozva, mindig az Úrban bízik valójában, miközben szíve tele van hálával, élete alázattal. Erre a lelkületre már nem is az önbizalom a helyes kifejezés.
Péter tagadásának egyik fő oka a hitetlen önbizalom volt.
Péter tagadásának második oka: Péter engedetlensége.
Jól figyeljetek!
Mondta-e Péternek és a többi tanítványnak Jézus, hogy kövessék Őt a főpap udvarába?
János leírásából tudjuk, hogy amikor Jézust elfogták, akkor ebben a nehéz helyzetben Jézus féltette a tanítványokat, és azt kérte az Őt elfogóktól, ha Őérte jöttek, akkor engedjék a tanítványait elmenni (János 18,18). Jézus ugyanis tudta, hogy a tanítványok még nincsenek készen az elkövetkezendő, nagy próbatételekre, és nem képesek megállni azokban. Ezért Jézus szabadulást készített nekik eme nehéz helyzetből.
Ám ennek ellenére, Péter, engedetlenül, mégis távolról követte Jézust. Ha nem az Isten felhatalmazása, parancsa, küldése, akarata szerint teszünk valamit, akkor azon nem is lesz áldás. Isten a maszek ügyeinket nem áldja meg. Péter valójában engedetlensége miatt kerül a főpap udvarába, a tagadás helyszínére.
Tudjátok, ha van egy nehéz helyzet, és oda az Isten felhatalmazása, küldése, parancsa, akarata visz be bennünket, akkor az próbatétel. Mert Isten gyakran megpróbál bennünket, hogy érlelje a hitünket, ám akkor ezekhez a próbákhoz Ő maga ad mennyei erőt is, miközben nem terhel minket erő felett.
De ha mi engedetlenül sétálunk bele egy nehéz helyzetbe, azt kísértésnek hívják és nem próbatételnek; Isten ugyanis senkit nem kísért (Jakab 1,13). A kísértés helyén pedig el fogunk bukni, mint engedetlenek.
Ebben a nehéz történetben itt hadd előlegezzem meg az evangéliumot. A történet folytatása során beláthatjuk majd azt, hogy milyen határtalan az Isten szeretete az engedetlen Péter felé – miként így szereti az Isten engedetlen népét, minket is –, hiszen Isten Péter életében még ezt a mélységet is felhasználta arra, hogy Pétert megmentse (János 21,17). Isten irgalma azonban nem mentesíti Pétert az engedetlenség bűnétől, vagyis lesz mit megbánnia, letennie; lesz miből megtérnie (Cselekedetek 2,14).
Tehát Péter tagadásának másik oka: az engedetlenség.
Péter tagadásának harmadik oka: Péter beleült a csúfolódók székébe.
Miről van szó?
Ugye emlékeztek arra a jelenetre, amikor a főpap udvarának előcsarnokában sokan viccelődtek, tréfálkoztak Jézus pere alatt, így gúnyolva a bent éppen kihallgatott foglyot. A várakozó templomszolgák, hivatalnokok, katonák egymásra mutogattak. – Te is vele voltál! – Az illető színészkedve megrémült, majd felnevetett. Így szórakoztak, így játszottak és mulattak a másik kiszolgáltatottságán. Ez a gúnyolódás is része volt Jézus megcsúfolásának. Péter pedig ott várakozott ezekkel egy helyen, egy közösségben…
Idézzük csak fel magunkban az első zsoltárt! „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.” (Zsoltárok 1,1–2)
Tehát boldog ember az, aki nem ül azoknak a székébe, azaz nem vállal azokkal megítélhető, látványos közösséget, akik Jézus Krisztus ügyét bántják, káromolják és üldözik.
Kedves Testvéreim! Meggyőződésem, a Biblia alapján, hogy az egyház egyik fontos küldetése, ebben a halálosan megosztott világban, az egység Lelkének felgerjesztése, hidak építése, válaszfalak lerombolása (Efezus 2,14). Mint Isten küldöttei, krisztusi lelkülettel próbálunk békességszerzők lenni.
De hol van a határa ennek a szolgálatnak? Mert egy határon túl én magam is megtagadom a Krisztus ügyét, ha azokkal mutatkozom együtt, akik gyalázzák az Istent és az Ő népét, felforgatva az éltető isteni rendet. Nem vállalhatok egy platformon közösséget azokkal, akik a Krisztus ügyét csúfolják, mert akkor beültem a csúfolódók székébe. Bizony, hány jóléti egyház közössége ült be ebbe a székbe, az Úr Igéjének gyönyörűséges képviselete helyett. Mindenkire reménységgel tekintünk, mindenkinek hirdetjük a Krisztust, mindenkiért könyörgünk, de nem mindenkivel tudunk közösséget vállalni.
Urunk, adj nekünk bölcsességet, szeretetet, hogy a hidakat építő, békességszerző és krisztusi szeretettel teli nyitottság és a hitvalló élet közötti határt jól láthassuk ebben a kaotikus, apokaliptikus világban! Ments meg minket attól, Urunk, hogy beleüljünk a csúfolódók székébe! Ments meg minket a péteri elbukástól és attól, hogy félelemből, vagy az olcsó és mindent felhígító, félreértelmezett szeretet nevében szégyent hozzunk a Te nevedre!
Péter tagadásának negyedik oka: Péter távolról követte Jézust (Márk 14,54).
Ez a meghatározás Márk evangéliumában – miszerint Péter távolról követte Jézust a főpap udvarába – az ezelőtti szakaszban olvasható, amikor Jézus Nagytanács előtti kihallgatását írta le az evangélista.
Jézus Krisztus követése tart meg bennünket az üdvösség útján.
Ám, ha csak távolról követjük Jézust, akkor könnyen szem elől téveszthetjük az Urat. Távolról követni Jézust életveszélyes. Távolról követni Jézust inkább csak külső szemlélését jelenti az eseményeknek, ezért ez az állapot – hadd mondjam így – tuti bukás, miközben kívül maradunk az Isten országából.
Képekkel szemléltetem, miről van szó.
Amikor az Északi-sarkon, vagy a Déli-sarkon kutatók utaznak tudományos munkájuk helyszínére, akkor egy óriási jégtörő hajó jár a kicsi kutatóhajók előtt. A hatalmas jégtörő hajó töri az utat a kis kutatóhajók számára, amelyeknek csak akkor van esélyük a célba érkezésre, ha egészen szorosan a nagy hajó nyomában, annak a farvizén haladnak, szorosan követve azt. Ha lemaradnak, ha távolról követik a kicsik a nagy hajót, akkor újra befagy előttük a víz, és megreked az útjuk.
Ha „idegen dzsungelben” törnénk előre, akkor szükségünk van valakire, aki ismeri a dzsungel mindenféle rezdülését. Nem szakadhatunk le a vezetőtől, hanem közvetlenül a nyomában kell igyekeznünk, mert eltévedünk és elveszünk.
Találóak ezek a példák, mert ez a megrontott élet, ez a megosztott és háborúskodó világ egy rideg jeges tengerhez, vagy éppen egy átláthatatlan dzsungelhez hasonlítható.
Egy bibliai képpel élve, az egész élet vízen-járás. Nagyobb csoda nem beleveszni az élet viharzó tengerébe, mint maga a szó szerinti vízen-járás. Ha vízen járva Jézus ölében maradunk, akkor nem süllyedünk el (Márk 6,49–50).
*
A harmadik üzenet: PÉTER TAGADÁSNAK MÉLYSÉGE (66).
Tisztáztuk tehát Péter tagadása eseményének üzeneteit, majd szóltunk Péter tagadásának okairól…
Kérlek benneteket, gondoljátok mindezeket tovább! Sőt, lehetne még folytatni e tagadás okait.
Ám hadd térjek rá Péter tagadásának mélységeire! Megrendítő az a mélység, ahová Péter jutott.
Mai igeszakaszunk első versében azt olvastuk, hogy Péter lent állt a főpap udvarán (66).
Ez a „lent” nyilván utal a tagadás helyszínére: nem bent történt a főpap palotájában, hanem lent az udvaron.
De az események összefüggésében ennek a „lent”-nek egy lelki értelme is van: Péter, miközben ott lent állt azon az udvaron, közben a hitében, a lelkében is rettenetes mélységeket járt meg.
Ezt a mélységet lehetne lélektanilag elemezni.
Az evangélista tömör tudósítása is elvégzi ezt a „lélektani” láttatást, mert egy tanulságos fokozást alkalmaz ebben a leírásban: Péter először csak hárít, aztán konkrétan tagad, végül átkozódva esküdözik, hogy nem ismeri Jézust.
Ennek a fokozatos süllyedésnek számos apró jelét tárja elénk a szöveg, miközben Jézus egyik tanítványa egyre csak távolodik az Úrtól és Őnélküle akar vízen járni (Márk 6,49–50).
Péter ott az udvaron, a lassan hajnalodó, hideg éjszakában a tűznél melegedett (67). A feszültség miatt az ember elkezd fázni, nemcsak kívülről, hanem belülről. Ismeritek ezt: amikor az ember belülről vacog?
A rossz lelkiismerettől feszült és vacogó ember – távolodva Istentől – a nem neki szóló megjegyzéseket és csúfolódásokat is magára veszi, miként Péter ott az előcsarnokban a várakozó templomszolgák játékos viccelődését.
Az ilyen feszült helyzetben mindig bumerángként száll vissza az a sok-sok rossz, amit mi másokkal szemben elkövettünk, miként Péterre a harmadik tagadás előtt, a várakozók közül éppen Málkusnak egyik rokona mutat rá, mint Jézus tanítványára; annak a Málkusnak a rokona, akinek a fülét Péter levágta a Jézus elfogatásakor támadt dulakodásban (János 18,26).
Olyan Péter tagadásának leírása, mint amikor egy örvény támad, amely emberfeletti erővel szippant lefelé; olyan ez, mint egy lavina, amely egyre nagyobb lesz, és maga alá temet bennünket.
A lélektani magyarázat korrekten leírja és elemzi ezeket a problémákat, a minket mélység felé vágtáztató lejtőket. Viszont nem elég a problémákat csak leírni és elemezni, mert ezzel csak még jobban beleragadunk a problémákba. De felkínál-e a lélektan valóságos megoldásokat?
Mindannyian átéltünk már mélységeket; tanítványként is, a hitéletünkben is. Nem lehetünk elbizakodottak, hanem csakis a törékeny és gyenge voltunkat vallhatjuk meg az Úr előtt.
Tekintsünk arra is, hogy milyen mélységben szenved ez a világ. Látszólag gyönyörű, nyári vasárnap van ma; ezért mi, akik békében élhetünk, könnyen homokba dugjuk a fejünket, mintha minden rendben lenne, ám semmi sincs rendben.
Ezért ennek a péteri mélységnek elsősorban nem a lélektani magyarázatára van szükségünk, hanem annak teológiai magyarázatára.
Amikor Péter a vízen akart járni, amint nem Jézusra tekintett, elkezdett süllyedni.
Ekkor Péter felkiáltott: Uram, ments meg! (Máté 14,30)
Az az ember kegyelem alatt van, aki élete egy mélypontján fel tud így kiáltani: Uram, ments meg az élet jeges tengerén hajózva, az élet dzsungelében járva, ez élet tengerén lépkedve! Ha nem Jézusra tekintünk, ha kiesünk az Ő megtartó öléből, akkor elsüllyedünk, miként Péter, a vízen járva, vagy itt a főpap udvarában. Ám minden ilyen kiáltás már imádság, a mélységben az Úrhoz fordulás, Őrá tekintés, megtérés, miként a tékozló fiú is Atyjához fordult a disznók vályújánál (Lukács 15,17–20).
A mélységből kiáltunk Tehozzád, Urunk! (Zsoltárok 130,1) Halld meg, Urunk, könyörgő hangunkat! Urunk, felemeljük kezeinket Tefeléd, hogy megkapaszkodjunk megtartó kegyelmedben! (Zsoltárok 134,2) Urunk, ne hagyj elveszni bennünket, egyéni életünket, szeretteinket, egyházunkat, ezt a világot! Könyörülj rajtunk, Urunk! Állítsd lábainkat a Te szereteted hídjára, az örvények és mélységek fölé! Emelj fel minket, Urunk, a Te öledbe, hiszen a Te szabadító és védelmező hatalmad képes kiemelni bennünket a mocsárból!
A mélységből kiáltunk Tehozzád, Urunk!
Ments meg minket, Urunk, a mélységek által! Vannak olyan emberek, akiknek kellenek a mélységek, hogy hitre jussanak, és a hitükben megerősödjenek. Urunk, ha kell, ha ez a Te akaratod, ments meg minket a mélységek által!
De, könyörögve kérünk, Urunk, hogy ments ki minket a mélységekből, szabadíts meg bennünket a mocsarakból, miként a süllyedő Péterről sem mondtál le, egy percre sem, és kinyújtottad feléje mentő kezedet!
Sőt, hadd imádkozzunk, Urunk, azért, hogy ments meg bennünket a mélységektől! Azért könyörgünk, hogy ne kelljen az életünkben látványos, másokat megbotránkoztató, a körülöttünk élőket, a családunkat megnyomorító mélységeket megjárnunk ahhoz, hogy hitre jussunk és a hitünkben felvérteződjünk!
–
Amikor megszólalt a kakas, Péter visszaemlékezett Jézus szavára és keservesen elkezdett sírni (72): Ments meg engem, Uram, a mélységből kiáltok Tehozzád!
Innen folytatjuk a következő vasárnap.
Füreden, a Tagore sétányon láthatunk egy emlékművet a „Pajtás” gőzhajó tragédiájának mementójaként. A gőzhajó beleveszett a Balatonba, számos halálos áldozattal, közöttük gyermekekkel is.
Ennek a tragédiának állít emléket egy alkotás, amely nem más, mint egy hullámokból kiemelkedő kézfej öt szétfeszített ujja…
A mélységből kiáltok Tehozzád, Uram!
Uram, sírok, kiáltok, könyörgök Tehozzád: Ments meg; a mélységek által, a mélységekből, legfőképpen pedig ments meg a mélységektől!
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek! (Máté 5,4)
Mit jelent itt a vigasztalás, Jézus kijelentésében?
Istentiszteletünk záró énekében majd énekelni fogjuk: Velem vándorol utamon Jézus, ez a vigaszom, baj ha jő… (771. dicséret) A kezdő dicséretben pedig ezt énekeltük: Jézus vigasságom, esdekelve várom áldó szavadat… (449. dicséret)
Ki az igazi vigasztalás?
Erről majd egy hét múlva szólunk részletesen, az Úr megtartó kegyelmében bízva.
Most „csak” annyit mondok: Jézus Krisztus az igaz, egyetlen vigasztalás, mert Ő a valóságos szabadulás, megoldás, megváltás, túl minden mélységen, halálon, kárhozaton.
Áldott legyen az Ő háromszor szent neve!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. július 9.
Illusztráció: nincs
Szentháromság utáni 5. vasárnap
- hét.
Márk sorozat: 118.