Loading...

Jézust megkötözve átadták – Jézus Pilátus előtt I.

(1) Korán reggel azonnal határozatot hoztak a főpapok a vénekkel és az írástudókkal együtt, vagyis az egész nagytanács. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak. 

(2) Pilátus pedig megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő így válaszolt neki: Te mondod. 

(3) A főpapok hevesen vádolták Őt. 

(4) Pilátus ismét megkérdezte tőle: Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak! 

(5) Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, ezért Pilátus elcsodálkozott.

(Márk 15,1–5)

(Márk 15,1)

 

Augusztus első vasárnapján lesz három éve, hogy Márk evangéliumát magyarázzuk ebben a gyülekezetben, folyamatos igemagyarázatban, szakaszról szakaszra haladva.

 

Sokszor adatott az az igei gazdagság is, hogy egy szakaszról egy egész sorozatot hallhattunk.

 

Gyakran átéltük azt a csodát is, hogy egy-egy szakaszból egy igevers felragyogott, megtelt Isten mennyei világának gazdagságával.

A mai alkalommal is ebben a helyzetben vagyunk.

Engedjék meg a Testvérek, hogy most a felolvasott igeszakasz első versére figyeljek csupán, hiszen ez az egyetlen vers is mérhetetlenül gazdag üzenetekben és evangéliumban.

Tehát a Márk evangéliuma tizenötödik fejezetének első versére figyeljünk ezen a vasárnapon, persze összefüggéseivel együtt, és nem kiragadva ezt az egy verset a szövegből!

 

Az igevers így hangzik: Korán reggel haladéktalanul határozatot hoztak, és Jézust megkötözve átadták Pilátusnak.

*

HALADÉKTALANUL HATÁROZATOT HOZTAK JÉZUS ÜGYÉBEN (1).

 

Gyarló látszat.

Induljunk ki abból a megállapításból, hogy a Nagytanács tagjai korán reggel haladéktalanul határozatot hoztak.

Tapasztalunk egyfajta sietséget, amelyre már többször felhívtuk a figyelmet.

E sietséget többek között az a szándék mozgatta, hogy a gyarló módon érvényesített látszatot be akarják tartani, miközben Jézust az ünnep kezdete előtt ki akarják végeztetni.

Elmarasztaló ítéletet kizárólag a tanácskozás után másnap reggel lehetett meghozni, az előírások szerint. Érthető ez a szabályozás, hiszen reggel, tiszta fejjel, átgondoltan, higgadtan lehet bölcs ítéletet hozni súlyos ügyekben.

Csakhogy ezen a reggelen nem másnap reggel volt, hanem még aznap reggel. A zsidó időszámítás a napot este hat órától kezdte számolni. A korán reggel a reggel hat órát jelenti. A Nagytanács tagjai egész éjszaka tanácskoztak, de az elmarasztaló ítélet kimondása ugyancsak pénteki napon, reggel történt meg. Tehát ugyanazon a napon reggel történt az ítélethozatal is.

A sietség mögött ott rejlik egy gyarló látszatkeltés, mintha betartanák a szabályokat. Ez egy gyarló kirakatpolitika, amelytől azóta is hemzseg az életünk.

 

Gyarló lelkület.

Ám itt nemcsak egy gyarló látszat érvényesítéséről van szó, hanem egy gyarló lelkületről is, amivel cselekednek a Nagytanács tagjai.

Gondoljatok bele abba, hogy azért ez a sietség, mert tizenkét óra múlva, pénteken este hat órától beköszönt az ünnep, a szombat, a nyugalom napja. Ráadásul ez a szombat egyben a páskaünnep szombatja, amikor már semmi „dolgot” nem tehetnek, csak ünnepelhetnek… Este hatig ki kell végeztetni Jézust.

Értitek? Ünnepre készülnek. Istentiszteletre készülnek. A legnagyobb zsidó ünnep előtt állnak, amelyen Isten szabadításáért adnak hálát, hiszen az Úr hatalma csodálatosan kihozta őket a fogság és szolgaság házából. Ünnepelni készülnek, miközben tele vannak gonosz, gyilkos indulattal.

Ez a hamis istentisztelet jellemvonása, amit Ézsaiás próféta mindjárt könyvének elején döbbenetesen megfogalmaz. Jól figyeljetek, kemény prófétai szavak ezek: Gyűlölöm ünnepeiteket; mosódjatok, tisztuljatok, távoztassátok gonosz tetteiteket előlem, tanuljatok meg jót cselekedni; a szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat (Ézsaiás 1,13–17).

Milyen lélekkel vagyunk jelen az istentiszteleten? Milyen lélekkel ünneplünk? Akarunk-e részesedni az Isten szabadító irgalmából; vagy itt vagyunk, és aztán a hétköznapokban, meg a nyár végeztével minden folytatódik ott, ahol abbamaradt?

A hamis istentisztelet ellenében az igaz istentiszteletre van szükségünk! Jöjj, feltámadott Jézus Krisztus, Téged ünneplünk, aki valósággal megszabadítottál bennünket, aki legyőzted a gonoszt, akit megtisztítottál, aki újjászültél – aki újjászülted a Te népedet, és újjászülted a mi egyéni életünket, majd folyamatosan megszenteled azt –, add, hogy az élet istentiszteletét éljük az ünnep után a hétköznapokban is! Feltámadott Urunk, cselekedd, hogy így legyen áldott az ünneplésünk! Jöjj Szentlélek Úristen, tedd élővé és hatóvá Jézus Krisztus újjászülő, üdvözítő váltságmunkáját bennünk.

 

Gyarló határozat.

A Nagytanács tagjai gyarló látszatra törekedve, gyarló lelkülettel cselekszenek, ebből következően pedig gyarló határozat hoznak.

Már az éjszaka kimondták azt a határozatot, amit most, az előírásokat látszatra betartva, hivatalosan is rögzítenek: Jézus méltó a halálra (Márk 14,64).

Itt álljunk meg egy pillanatra! Jézus méltó a halálra. Forgassuk a szívünkben ezt a határozatot! A méltatlanok – a teljesen méltatlanok – mondják ezt arra a Valakire, aki egyedül méltó, aki egyedül makulátlan, miközben ők azok, akik mindnyájan méltók a halálra; miként mi is valahányan méltók vagyunk a halálra, ha Isten tökéletességének és szentségének fényéből tekintünk önmagunkra.

 

Gyarló kérdés.

Most szeretném aktualizálni, maivá tenni az üzenetet.

Ennél az igerésznél mindig felvetődik az a nehéz és gyarló kérdés, hogy kicsoda felelős tulajdonképpen Jézus haláláért.

Mi szeretünk a másikra mutogatni: Nem én, nem mi, hanem ő és ők a felelősek…

A zsigerből meghozott hárító válaszunk az lehet, hogy a zsidó Nagytanács tagjai a felelősek, hiszen le is írja Márk, hogy a Nagytanács mindhárom frakciója együtt, egyetértésben mondta ki a halálos ítéletet. Tehát a zsidó Nagytanács tagjai felelősek Jézus haláláért, akik hamis látszattal, hamis lelkülettel hozták meg ezt a hamis határozatot, valamint az a nép felelős Jézus haláláért, akit a Nagytanács képviselt. Nyilván ezek bűne – ha megtérést és bűnbánatot nem gyakoroltak – nem védhető. Mégis így, ebben a formában ez az állítás tévedés.

A Biblia ­– és itt helyezzük az Írás teljes összefüggésébe ezt a kérdést – Jézus halála kapcsán ránk mutat. Mi vagyunk az okai Jézus halálának, sokféle bűnünk és nyomorúságunk miatt. Ézsaiás, az egyetemes üzenettel megáldott próféta hirdette, hogy Jézus a mi bűneink miatt kapott sebeket, a mi vétkeink miatt törték össze, hogy mi az Ő sebei árán gyógyuljunk meg (Ézsaiás 53,5). Nem ők, hanem mi okoztuk Jézus halálát.

Sőt, menjünk még közelebb az igazsághoz: Én, személyesen én vagyok az oka Jézus halálának; én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Dávid az 51. zsoltárban ezt vallja meg töredelmes szívvel az Úr előtt; nem másra, hanem magára mutatva: Egyedül ellened vétkeztem, ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted! (Zsoltárok 51,6) Az „Ó Krisztus-fő, Te zúzott” kezdetű énekünkben személyesen valljuk meg ugyanezt: „Mind, ami kín, ütés ért, / Magam hoztam Reád; Uram, e szenvedésért / Lelkemben ég a vád.”

Hétköznapi módon, a jóléti társadalmak nyomorúságát érzékelve, bűnös voltunkat így is megfogalmazhatnám: Nem férünk a bőrünkbe. Miként Madách az „Ember tragédiája” című művének egyik színében kifejezi ugyanezt, most csak tartalmilag idézve a lényeget: Oly sokáig volt már békesség, nem ártana egy enyhe kis zavar… Mindenki zsizseg, pótcselekszik, böködi, hajtja, hergeli, provokálja a másikat! Nézzetek erre a világra! Hova rohanunk? Nem akarom aktualizálni tovább. Valahogy nem férünk a bőrünkbe. Ebből a nyugtalanságból pedig gyilkos indulattal teli hamis látszat, hamis lelkület, hamis határozat következik.

*

JÉZUST ÁTADTÁK PILÁTUSNAK (1).

 

Folytatom a következő tagmondattal a magyarázatot: Ezután Jézust átadták Pilátusnak.

Megnyílt előttem ez a kifejezés: „átadták”.

Isten Lelke által evangélium ragyogott ki ebből az egyetlen szóból.

 

Ennek a kifejezésnek – átadták – van egy jogi értelme: Jézust a zsidók vezetői átadták Pilátusnak, mert Pilátusnak volt pallósjoga, vagyis csak a római hatóság engedélyével lehetett halálos ítéleteket kimondani és végrehajtani.

A Római Birodalom az általa leigázott nemzeteknek azzal kívánt „kedvezni”, hogy a vallási ügyeket nemzeti-kulturális belügynek tekintette, így vallási területen érvényesítette a toleranciát. Ezzel a Római Birodalom – a történelem sok más birodalmához hasonlóan – a vallást lényegtelen ügynek láttatta, ami valójában nem számít, ebben bátran mert megengedő lenni. A hitetlenség vallási ügyekben mindig határtalanul toleráns. Persze az is rettenetes, amikor, Isten nevére, vagy vallási meggyőződésünkre hivatkozva pusztítunk, noha a gyarló, önző érdekeinket képviseljük csupán. Lehetetlen, hogy a hitünket feladjuk; de az is lehetetlen, hogy a hitünk védelme okán másokat gyötörjünk és bántsunk. Nem részletezem tovább ezt a rendkívül bonyolult területet.

Tehát a halálos ítélet kimondását, annak megerősítését, a római hatóság magánál tartotta. Ezért a zsidó Nagytanács tagjai kénytelenek Pilátushoz fordulni.

Általánosítva: az történik itt, hogy Isten népe az államhatalomhoz fordul. Felvetődik itt az egyház és az állam viszonyának kérdése. Na, ez az a terület, amibe most végképp nem megyek bele – persze felmondhatnám az ezzel kapcsolatos leckét –, mert ha ebbe belemennék, akkor csak erre emlékezne mindenki átpolitizált társadalmunkban, mégpedig indulatoktól fűtötten, és ez az indulat a mára szánt gyönyörű evangéliumi üzenetet törölné ki belőlünk. Tehát ezt most hagyjuk. Majd talán egyszer röviden tárgyaljuk ezt a területet, egy másik igehirdetésben. Csak ez a szakasz számos lehetőséget kínál még a prédikálásra, például Pilátus szempontjából tekintve az eseményekre, vagy ezt az egész dramatikus jelenetet elemezve.

 

Ám ennek a kifejezésnek – átadták – itt most nem a jogi értelme, hanem a teológiai értelme hordozza számunkra az üzenetet.

Jézus valójában átadatott Pilátusnak.

Tehát ami itt történik, abban az élő Isten cselekszik. Valójában az Isten akarata történik ezekben az eseményekben.

Jézus Krisztus engedelmesen alávetette magát az Isten akaratának, az ember minden engedetlensége ellenére, felhasználva az emberi engedetlenséget, ugyanakkor gyógyítandó ezt az emberi engedetlenséget.

Mekkora vigasztalás rejlik ebben, miszerint itt Isten akarata érvényesül, hiszen Isten kezében vannak a történések. Ténylegesen nem a zsidó Nagytanács tagjai adták át Jézust Pilátusnak, hanem Isten adta át Őt. A történelem Ura az Isten, az események Ura is Ő, aki a történelmet és az eseményeket elvezeti elrendelt végcéljához. Ez a bizonyosság engem mindig megnyugtat: egyszer majd Isten lesz minden mindenekben (1Korinthus 15,28), az Isten országa – amely hit által már közöttünk van – pedig kiteljesedik. Isten ezt a világot megítéli, az övéit pedig összegyűjti. Közben mi mindenkire reménységgel tekintünk. Jézus átadatott Pilátusnak. Itt Isten cselekszik. A végső, lényegi eseményeket Isten tartja a kezében. Isten népe életében, a hívő ember életében nincsenek véletlenek. Ez egy boldog bizonyosság ma is.

Ha a párhuzamos evangéliumi helyen is megvizsgáljuk ezt a jelenetet, akkor több fontos részletet is olvashatunk. Például, amikor Jézus nem felel Pilátus kérdésére – ezt Márk is leírja (Márk 15,4) –, akkor Pilátus sarokba akarja szorítani Jézust: Nem felelsz? Hát nem tudod, hogy hatalmam van téged szabadon bocsátani, és hatalmam van téged megfeszíteni is? Jézus erre határozott kijelentést ad Pilátusnak: Semmi hatalmad nem lenne rajtam, ha felülről nem adatott volna neked (János 19,11).

 

Jézust tehát nem átadták Pilátusnak, hanem valójában Isten akarata szerint átadatott Pilátusnak, hogy érettünk megváltó áldozatot hozzon.

Jézus áldozata egyszeri, tökéletes, örök áldozat, amely mindenre elégséges.

Jézus halálából az új élet, az örök élet, az üdvösség virágozik ki számunkra.

Jézus megváltó halálában Isten igazsága érvényesül, mert Isten nem hagyja a bűnt büntetés nélkül, hiszen akkor kiegyezne a bűnnel. Isten azonban a bűnt utálja, de a bűnös embert szereti, és a bűnös emberen, kegyelme által, könyörülni akar. Ezért küldte el érettünk egyszülött Fiát.

Értem, érted, értünk az Isten ekkora áldozatot hozott egyszeri, tökéletes örök áldozatával elhordozta helyettünk a bűn büntetését és az elvettetés szörnyűségét, hogy mi részesüljünk mennyei világának gazdagságából; és ettől kezdve mi magunk is megújuljunk, ennek áldásaként mi se csupán önmagunknak éljünk, hanem tudjunk áldozatot hozni másokért, és áldozatot elfogadni másoktól. Bizony, adni és elfogadni is tudni kell. Ez az adás és az elfogadás boldog viszonya.

Rendüljünk meg ezen! Jézust nem átadták Pilátusnak, hanem átadatott, érettünk váltsághalált halt, egyszeri, tökéletes áldozatával megváltott bennünket minden rossztól az örök és üdvösséges jóra. Ki az, aki így szeret engem? Csakis az Úr! Ki az, akin keresztül ez a krisztusi szeretet megtapasztalható e-világban?

Ki az, aki értem áldozatot hoz, ebben a rohanó, önző világban? Ez már nem egy elvi, teológiai, hanem nagyon is gyakorlati kérdés. Isten szeretete ugyanis minden bűn és nyomorúság ellenére munkál ebben a világban. Sőt, minél inkább megnövekszik a bűn, annál inkább kiárad a kegyelem (Róma 5,20). Figyeljünk Isten munkájára, amelyek a Szentlélek általános tevékenysége által a világban is tetten érhetők, gyakran hívőket megszégyenítő módon. Álljon itt erre nézve egy történet.

A kisebbik lányunk a közeli munkahelyére autóval jár. Egyik este, hazafelé jövet a munkából érzékeli, hogy ráz a kocsi; kiszáll és látja, defektet kapott, így lehetetlen tovább haladni. Ekként tanakodott: Jaj, mit tegyek; a vezetésen kívül nem értek az autóhoz, azt se tudom, hol találom az emelőt és a kerékcseréhez szükséges szerszámokat, hogyan emelem ki a helyéről a pótkereket? Ám egy autó megállt mögötte, egy fiatal házaspár a segítségére sietett, közel fél órát eltöltöttek azzal, hogy kicseréljék a lányom autójának defektes kerekét. A lányunk hazaérve örömmel újságolta, mi történte vele, majd hozzátette: Apa, csodaként éltem meg, hogy létezik ilyen manapság, és valaki értem ilyen áldozatot hoz, nem hajt el mellettem, drága idejéből fél órát rám fordít; mintha az Isten angyalai lettek volna, az Isten küldöttei; Krisztus segítő szeretete formálódott ki bennük a közelemben.

Kedves Testvéreim! Ez egy gyenge példa Jézus Krisztus váltságáldozatára, teológiailag nem is helyes, mert mit jelent egy kerékcsere ahhoz képest, hogy Isten Jézus Krisztusban önmagát adta érettünk, hogy nekünk bűnbocsánatot, új életet, örök életet szerezzen, és halálos dúrdefektet szenvedett életünk el ne vesszen.

A Nagytanács tagjai haladéktalanul határozatot hoztak Jézus ügyében, mintha ők cselekednének; valójában Isten mentő, megváltó szeretete cselekszik itt; Jézus Krisztus átadatott Pilátusnak, hogy váltsághalált haljon érettünk.

*

JÉZUST MEGKÖTÖZVE ADTÁK ÁT PILÁTUSNAK (1).

 

Figyeljünk még igeversünk fontos leírására: Jézust megkötözve adták át Pilátusnak, pedig semmi jele nem volt annak, hogy Jézus el akarna menekülni!

Megkötözték azt, aki megkötözhetetlen.

 

Hadd gondoljam tovább ezt a képet! A Szentlélek vitt, amikor erre jutottam…

Hányféleképpen szeretnénk Jézus Krisztust megkötözni ma is!

Megkötöznénk Jézus Krisztust az értelmünkkel. Számos emberrel beszélgetek. Vannak köztük olyanok, akik fogékonyak lennének Isten szavára, de mindent csakis az értelmükkel akarnak megragadni, és nem tudnak továbblépni egy határon, például Jézus istensége, vagy a feltámadás csodája felé. Természetesen Isten ajándéka az értelem, és amit értelemmel fel lehet fogni, azt értelemmel kell megragadni. Az is fontos, hogy bátran tegyük fel azokat a kérdéseinket, amelyeket nem értünk; sőt, bizonyosságra vágyva minden kérdést és kételyt meg lehet fogalmazni, azokat át lehet gondolni. De egy ponton túl csakis a hit „érzékszervével” tájékozódva kaphatunk válaszokat és megnyugvást. Nincs más. Hit által ragadhatjuk meg az evangéliumot; mindazt, amit Isten kijelentett nekünk a megváltás csodája kapcsán.

Gyakran próbáljuk megkötözni Jézust a közömbösségünkkel: Ez az egész egyszerűen nem érdekel, nincs rá szükségem!

Számtalanszor meg akarjuk kötözni Jézust a gúnyolódásunkkal. Két nappal ezelőtt hallottam egy interjút egy íróval. Később, nagy szomorúságomra kiderült róla, hogy iskolánk, a Pápai Református Gimnázium diákja volt egykor. Ez az író az interjúban így fogalmazott: Az egyház folyamatosan a túlvilágról pofázik – bocsánat a kifejezésért, de így hangzott el –, és ezzel a világgal nem törődik. Egyrészt nem így van, másrészt a hangnem is bántó. Én sem használom a nyilatkozó író gondolataival kapcsolatban ezt a kifejezést. Ám itt a lelkület, az ügy iránti ellenszenv, a gúnyolódás a legbántóbb. Ez csak a legenyhébb példa arra nézve, hogy hányféleképpen gúnyolják, gyalázzák ma a világban Jézus Krisztus ügyét.

Megkötöznénk az Urat értelemmel, közömbösséggel, a gúnyolódás ezernyi fajtájával, vagy megkötöznénk Jézus Krisztust a benne hívők üldözésével, amit mi a jóléti társadalmakban még nem direktben tapasztaltunk meg, de bizony megtapasztalunk; miközben más földrészeken keresztyének életüket áldozzák a hitükért.

Jézus ügyét megkötöznénk azzal a lelkülettel, amit az apostol így fogalmaz meg: Jézus Krisztus keresztje bolondsággá vagy botránnyá lett ebben a világban (1Korinthus 1,23).

Bizony, a hitetlenségünkből fakadó sokféle megkötözöttségünk akarja megkötözni a megkötözhetetlen Jézus Krisztust, az élet Urát. Ez minden nyomorúságunk forrása: a megkötözöttség. Hányféle megkötözöttségben szenvednek emberek. Megkötözötten szenved ez a világ, és szabadságról énekelne. Éppen a megkötözöttek akarják megkötözni azt, aki megkötözhetetlen, és aki egyedül adhatna szabadulást a megkötözöttségből.

 

Jézus Krisztus azonban megkötözhetetlen!

A Nagytanács tagjai ugyan kimondták az ítéletüket, miszerint Jézus méltó a halálra (Márk 14,64), majd ezt érvényesíteni járultak Pilátus elé.

Ám Isten akarata és hatalma megmutatta azt, hogy Jézus Krisztus megkötözhetetlen, hiszen feltámasztotta Őt a halálból.

Jézus Krisztus legyőzte a gonoszt, a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalmának bilincseit; Ő megváltott, újjászült, megszentelt és megszentel, azaz üdvözít bennünket.

Ezért, azaz üdvösségünkért engedte Isten most egy időre megkötözni azt, aki valójában megkötözhetetlen.

 

Mivel Jézus Krisztus megkötözhetetlen, ezért Isten Igéje, vagyis az Őróla szóló bizonyságtétel is megkötözhetetlen!

Ez az igehirdetés csodája.

Mi hiszünk az igehirdetésben, mint az egyház legfontosabb tevékenységében, amely által Isten Lelke hat ma is.

Áldott legyen az Isten, hogy a mai napon is, szerte a világon hirdetik az evangéliumot.

Áldott legyen az Isten, hogy a gyarló, töredékes emberi beszéd az Isten szavává, Igéjévé, üzenetévé lehet a Szentlélek által; még ebben a rekkenő melegben és ebben a szeretett, de ilyenkor levegőtlen templomunkban is, ahol így dél felé haladva szinte szétfolyik az agyunk…

Mégis, minden zavaró és próbatételes, vagy éppen lehetetlen külső körülmény ellenére is megtalál minket az Ige üzenete…

Ez az igehirdetés csodája.

Ha az Úr Igéje szól – vallja Ézsaiás –, akkor az nem tér vissza üresen, az Isten Igéje ugyanis elvégzi azt, amiért küldte az Úr, és eléri célját (Ézsaiás 55,11).

Timóteusnak azt írta Pál apostol, bilincsei között: Én ugyan meg vagyok bilincselve, de az Isten Igéje nincs bilincsbe verve (2Timóteus 2,9).

Az emberek megkötöznék azt a Jézust, aki megkötözhetetlen, aki mindezt számunkra megbizonyította, hiszen megváltó halála után feltámadott a halálból. Jézus Krisztus megkötözhetetlen, miként az Őróla szóló bizonyságtétel sincs megkötözve, még a legnehezebb időkben sincs!

 

Ahol Isten Igéje szól, ahol az evangéliumot hirdetik, ott Isten megkötözöttségből szabadító szeretetének hatalma cselekszik.

Isten Igéje szabadító szó és szabadító tett egyszerre.

Isten Igéje által, megkötözött emberek és megkötözött közösségek szabadulnak és gyógyulnak. Rudolf Bohren mondja, hogy az igehirdetés ördögűzés, szabadulás a sokféle megkötözöttségből.

De hadd árnyaljam ezt az üzenetet! Igen, mindezt megtapasztaljuk: a sokféle megkötözöttségből gyógyulás adatik, mert Isten Igéje nincs megkötözve. De ha e gyarló testben mégis halálig megmaradnak bizonyos nyomorúságaink, testi kínjaink, ez az isteni szabadítás úgy lesz valósággá, hogy a nyomorúságok elhordozásához kapunk felülről való mennyei erőt és békességet.

Ám még tovább hadd árnyaljam az üzenetet! Lehetnek olyan szomorú tapasztalataink is, hogy emberek megkötözötten haltak meg; noha kiáltottak az Úr Jézus Krisztushoz, mégsem kaptak szabadulást. Ezekben az esetekben hadd hirdessem bizonyossággal: Lehetetlen, hogy azok elvesszenek, akik megkötözöttségeikben szüntelenül az Úrhoz kiáltottak, és úgy tűnik, hogy mégsem nyertek meghallgattatást. Lehetetlen, hogy őket az Isten ne nyerje meg az üdvösségnek, akár életük utolsó másodpercében is. Istennek erre is van hatalma és szuverenitása. Számos példát említhetnék erre a nehéz helyzetre nézve. Most azonban két világhírű művészt hadd említsek, mert őket sokan ismerik. Úgy tűnik, hogy ők megkötözötten haltak meg, pedig a világ előtt felvállaltan kiáltottak az Úrhoz szabadulásért. Elvis Presley és Whitney Houston dalaikban, lemezeiken nyíltan felvállalták hitüket sok millió ember előtt, szerte a világon, gyönyörű hangjukkal az Urat is dicsérték és Őhozzá kiáltottak. Whitney Houston, a halála előtt nem sokkal, acapella felénekelte egyik korábbi dalát, amely hitvallás és szabadításért való könyörgés egyszerre. „Igen, Jézus szeret engem, mert a Biblia ezt mondja nekem, Jézus szeret engem, ezt tudom. A kicsik hozzá tartoznak, ők gyengék, de Ő erős. Igen, Jézus szeret engem, Ó, igen, Jézus szeret engem, annyira szeret. Igen, Jézus szeret engem, mert a Biblia azt mondja nekem, annyira örülök. Megtartva a felfelé vezető úton, Mindig vezess, Uram, imádkozom, méltatlanul, és makacsul, soha ne mulassz el továbbra is szeretni. Igen, Jézus szeret engem.” (Jesus loves me) Noha testi szemeinkkel azt láttuk, hogy megkötözve halt meg, de lehetetlen, hogy akik így kiáltanak az Úrhoz, azok elvesszenek. Elvis Presley gospel lemezei ugyanilyen hitvallók és könyörgők. Kihallik, ez nem a show része, hanem szívből jövő énekes imádság a Lélek által. Ilyeneket az Úr bizonnyal megnyeri az üdvösségnek.

Tehát összegezve: a Nagytanács tagjai megkötözték azt, aki megkötözhetetlen, ám Isten Igéje és szabadító hatalma nincs bilincsbe verve, hanem elvégzi szabadító munkáját; így hiába hoztak Jézus ellenségei haladéktalanul gyilkos határozatot Őellene; mégis Isten megváltó szeretete tartotta kezében az eseményeket, így Jézust nem átadták Pilátusnak, hanem Ő átadatott Pilátusnak, az Isten akarata és üdvözítő terve szerint.

 

Utolsó, záró mondat…

Minden nap hálát adok azért, hogy itt szolgálhatok a Balaton partján, ezen a gyönyörű helyen.

Számomra a világ legszebb helye, a Balaton.

 

Ma korán reggel, még átgondolva a prédikációt, lesétáltam a vízparthoz, ahol tanúja voltam a balatoni napfelkeltének.

Újból és újból megcsodálom ilyenkor azt, ahogy ezernyi színben ragyog a víztükör.

 

Bizony, érettünk méltatlanokért feltámadott az, akiről az emberi gonoszság azt a határozatot hozta, hogy méltó a halálra.

 

Záróénekünkben énekeljük majd: Jézus Krisztus, szép fényes hajnal, ki feltámadsz új világgal, és megáldasz minden jóval. (658. dicséret 1. verse)

Mi ennek az új világnak a polgárai vagyunk!

Az élet útján haladva egyre inkább ennek az új világnak a polgárai leszünk, miközben azért könyörgünk, hogy egyre inkább eme új világ polgárai legyünk.

Áldott legyen az Isten, hogy szívünk utolsó dobbanásáig ezt az új világot munkálhatjuk, mint az Ő eszközei.

 

Dicsőség ezért az élő Istennek!

 

Ámen.

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. július 23.

Illusztráció: nincs

Szentháromság utáni 7. vasárnap

  1. hét.

Márk sorozat: 120.