Loading...

Velünk van a vőlegény

(18) János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek Jézushoz, és megkérdezték Tőle: Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a Te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek? 

(19) Jézus ezt mondta nekik: Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek. 

(20) De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor azon a napon böjtölni fognak. 

(21) Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás tovább szakítja, az új a régit, és még nagyobb lesz a szakadás. 

(22) És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepeszti a bor a tömlőt, és tönkremegy a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való.

(Márk 2,18–22)

(Márk 2,19)

Ez ma, advent harmadik vasárnapján az evangélium!

*

VELÜNK VAN a vőlegény! (19)

Ezt jelenti ki egyértelműen, a mi Urunk, Jézus Krisztus.

Ismerjük a Biblia kifejezését, miszerint itt a vőlegény, Őt magát jelenti, a mi Urunk, Jézus Krisztust.

A teljes Biblián végigvonul ez a képanyag, amely szerint az élő Isten és az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus, a vőlegény; Isten népe, az egyház, a gyülekezet, az egyes hívő ember, pedig a menyasszony.

Vőlegény és menyasszony üdvösségesen összetartoznak.

Ismerjük az Ószövetségből az Énekek énekét, amely gyönyörűséggel írja le a férfi és a nő szerelmét, ókori keleti színekkel, Isten Lelkétől ihletetten. Valóban elmondhatjuk, hogy az Isten által kiválasztott egyetlenegy férfi a számára adatott egyetlenegy nővel, az Isten rendjében megélheti az élet teljességét, az örök hűségben. Ugyanekkor ezt a bibliai könyvet nem véletlenül, már kezdetektől fogva, „átvitt” módon is értelmezték: a vőlegény az élő Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus; a menyasszony pedig Isten népe, mi mindannyian.

Amiként a férfi és a nő összetartoznak az Isten rendjében, akképpen Isten és az Ő népe, Jézus Krisztus és az Ő egyháza is összetartoznak, üdvösséges közösségben.

Ez ma az örömüzenet: A vőlegény velünk van!

Ezt hangsúlyozza Jézus Krisztus, egyértelműen. Ezért ezt jegyezzük meg! Minden körülmény ellenére, minden körülménytől függetlenül igaz ez az üzenet: Velünk van a vőlegény!

Advent harmadik vasárnapján már készít bennünket a karácsonyi evangéliumra Isten Lelke. Hiszen ez a karácsony evangéliuma is, amelyet három szóval legtömörebben Máté evangéliuma szólaltat meg: „Velünk az Isten!” (Máté 1,23) Folytathatnánk is Pál apostollal: Ha pedig Isten velünk, kicsoda lehet ellenünk? (Róma 8,31) Velünk van a vőlegény, velünk van a megváltó Jézus Krisztus, Őáltala velünk van az erős Isten!

Sokszor idéztem már ebben a gyülekezetben a nagy német teológus Dietrich Bonhoeffer versét, igazából imádságát, amit nem sokkal halála előtt írt, mondott, imádkozott: „Csodás hatalmad biztos rejtekében, nyugton várjuk, mire ébredünk. Velünk az Isten minden reggel, este, és minden új napon bizonnyal velünk.”

Nagy szükségünk van erre az örömhírre, erre a bizonyosságra, most különösképpen, hogy ebben megerősödjünk: Velünk a vőlegény, velünk a Megváltó Jézus Krisztus, velünk az élő Isten mindenkor!

Ez az evangélium, ez az örömhír. Nincs ennél nagyobb örömhír!

Ez azt jelenti, hogy a teremtéstől az újjáteremtésig, egy csodás ívben – erről szól a teljes Szentírás – megtapasztaltuk az imént hirdetett csodát, miszerint Isten velünk van.

Sőt, Isten már a teremtés előtt, az Ő kiválasztó kegyelmében, egyszer és mindenkorra megvalósította, érvényesítette az üdvösség tényét: Ő mindenkor velünk van.

Aztán Isten, a teremtés után, számos módon kijelentette ezt a megváltó csodát nekünk: Ő velünk van!

Velünk az Isten!

Jézus Krisztusban eljött, egészen közel jött hozzánk az Isten. Ő itt volt közöttünk, velünk lakott.

Aztán – a mai Ige szóhasználatával élve – „elvétetett” tőlünk nagypénteken, amikor miattunk, érettünk és helyettünk meghalt. Ő elszenvedte az Istentől való elhagyatottság szörnyűségét, azt a rettenetet, amikor az ember nem tudja, nem tapasztalja, nem hiszi, hogy vele az Isten. A hitetlenségből fakadó Isten-nélküliség, Isten-hiány rettenetét Ő elszenvedte a kereszten, hogy nekünk ezt ne kelljen átélni, hanem felragyoghasson előttünk a csoda: Velünk az Isten!

Ő „elvétetett”, de feltámadott a halálból, felment a mennybe, és hisszük, Igéje és Lelke által, itt van most is közöttünk.

Ő itt volt, „elvétetett”, és most is itt van velünk.

Ő újból és újból jön és jön hozzánk, mindenhová, ahol csak segítségül hívják az Úr nevét, mígnem véglegesen eljön és teljessé teszi rajtunk a megváltás művét.

Velünk az Isten! Ő itt volt. Ő, Igéje és Lelke által, most is itt van. Ezen az istentiszteleten is itt van velünk az Isten. Ő minden alkalmon jelen van, Ő „jön” mindenhová, ahol az Ő Igéjét hirdetik, ahol imádságos szívvel összegyűlnek.

Napi kegyességünkben, az Isten Igéje fölött imádkozó szívvel elcsendesedve ugyancsak megtapasztaljuk ezt a csodát: Velünk van az Isten!

Isten jön, újból és újból jön, és megerősít bennünket ebben a bizonyosságban: Ő velünk van, el ne csüggedjünk!

Éppen ezért szükséges újból és újból találkoznunk az istentiszteleteken, az Ige körül; ezért szükséges rendszeres kegyességünkben újból és újból elcsendesednünk, hogy bele ne keseredjünk, bele ne csüggedjünk egy adott helyzetbe, hanem felragyogjon előttünk az örömüzenet, az evangélium: Velünk az Isten, a teremtéstől az újjáteremtésig, amikor aztán végleg eljön, és teljessé teszi rajtunk a megváltás művét!

*

Velünk van a vőlegény!

Ebből a tényből következik – folytatva az Ige magyarázatát –, hogy LAKODALOM VAN (19).

Bármilyen helyzetben vagyunk is, ha velünk van az Isten, akkor lakodalom van.

A lakodalom az öröm ideje.

Nem véletlen, hogy Jézus Krisztus az örök életet egy nagy vacsorához hasonlította (Lukács 14,15).

Öröm, bőség, boldog asztalközösség egy ilyen a lakodalom.

Velünk van az Isten, tehát lakodalom van.

Ez az öröm a miénk.

Ez az öröm – szögezzük le – hitből fakadó öröm.

Ez az öröm nem vigasság, nem buli, nem parti – nem valami efféle dolgok –, hanem ez az öröm hitből fakadó öröm.

Az öröm foglalt kifejezés, bibliai kifejezés.

Lakodalom van! Ezt a kifejezést a bibliai szóhasználat megkülönbözteti a világi örömöktől – vigasságoktól, buliktól, partiktól, pótcselekvésektől, ki tudja még mitől – amikor ezt a lakodalmat menyegzőnek nevezi.

Lakodalom van, menyegző van, az öröm ideje van, amiben élünk, ahol újból és újból rácsodálkozhatunk erre az örömüzenetre: Velünk van az Isten!

Kell-e ennél több?

Ez az öröm mindenkori öröm, körülményektől függetlenül.

A teljes Biblia hangsúlyozza ezt az üzenetet, amit a Filippi levélben direkten kiemel az apostol: „Örüljetek az Úrban mindenkor!” (Filippi 4,4)

Most nem részletezem ezt a mindenkori örömöt, hiszen sokszor szóltunk már ennek a mindenkori örömnek fontosságáról, ajándékairól, mibenlétéről.

*

Velünk van az Isten! Lakodalom van! Mert HITÜNK VAN! (21–22)

Vagyis ez a lakodalom, ez az öröm – itt a lényegi üzenet – hitben élhető meg.

Velünk van az Isten, ezért lakodalom van, örömünk van, mert hitben járunk, mert hitünk van, mert ebben a kegyelmi állapotban élünk.

Ott tapasztalhatjuk meg ezt az örömöt, ahol élő hitben járhatunk.

Adjunk hálát a hitünkért, amely Isten legnagyobb ajándéka!

Miért kell a hitünkért hálát adni? Erre határozottan rámutat a mi Urunk, Jézus Krisztus, a mai szakaszban.

Olvastunk itt egy kulcsmondatot. Idézzük fel ismét! Nem véletlenül emeltem ki ezt az igeverset: „Böjtölhetnek-e a lakodalmasok, amikor velük van a vőlegény? Amíg velük van a vőlegény, addig nem böjtölnek, addig örülnek.” (19)

Aztán Jézus hangsúlyozza, hogy eljön majd az a nap – eljönnek majd azok a napok –, amikor elvétetik a vőlegény, az lesz a böjt ideje (20).

Kulcskérdés a mai Ige megértésében, hogy mit jelent ez a kifejezés: Eljön majd az a nap, ama nap, amikor elvétetik a Vőlegény. Ama nap, ama napok, nemcsak a nagypénteki elvétetést jelentik, nemcsak a váltsághalálát, amire utaltam már.

Ama nap mindaddig tart, ama napok mindaddig tartanak számunkra – tehát ez lehet egy hosszú időszak is –, amíg nincs hitünk, amíg hitetlenül élünk, amíg nem számít a megváltó Úr, amíg nem tudatosodik bennünk, hogy mennyire szeret bennünket az Isten, hogy Ő velünk van. Ama nap a hitetlenség idejét jelenti. A hitetlenség ideje pedig a böjt ideje is egyben.

De ez a böjt, hitetlenül, egy keserves böjt. Hiszen tele van az életünk pótcselekvésekkel, próbáljuk keresni a gyarló örömöket, tele van az életünk Istennek nem tetsző lazításokkal, utána meg „fogyókúrával”. Minden vallásos produkció is egyébként egy ilyen keserves böjt, mert hit nélkül nem éljük át a velünk lévő Isten kegyelméből fakadó örömöt. Hit nélkül keserves böjt minden ebben a világban, egy hiányjel. Gondoljunk bele ennek a keserves böjtnek a tapasztalatába: bármit teszünk, annak azonnal valami következménye lesz, mindenért benyújtják a számlát…

Ama napokon, amikor elvétetik a Vőlegény, akkor böjtölni fogunk, keserves böjttel.

Ama napok addig tartanak, amíg hitre nem jutunk; amíg a Vőlegény nélkül élünk.

„Ama napok után” arra utal, amikortól megtörtént életünkben a fordulat, amikortól Isten Lelke által felragyogott előttünk az evangélium, és felébredhettünk a halálból, a hitetlenségből a boldog bizonyosságra: velünk van az Isten, lakodalom van, öröm van.

Ha ebben a világban kell is még böjtölni, hitben járva ez a böjt is örömteli böjt.

Hitben járva még Jézus Krisztus szó szerinti elvétetésére is, a Nagypéntekre is, úgy tekintünk, mint örömünnepre, a megváltatás ünnepére.

Ez az örömteli böjt, hitben járva azt jelenti, hogy ebben a világban járva megregulázom a testemet, de nem kényszerből, hanem örömmel, mert ha nem nehéz a testem, akkor tudok koncentrálni a lelki dolgokra, az Igére, a lényegre.

Ez az örömteli böjt reménységgel tud megszomorodni afelett, ami ebben a világban bűnös és nyomorúságos, tud efelett sírni, de megvigasztalódva. A hit embere megvigasztalódik, újból örömre jut, és mint megvigasztalt ember vigasztal, örömre hangol másokat is (Máté 5,4).

A hitre jutás örömében, „ama napok” után is helye van a böjtnek ebben a világban; de ez a böjt nem keserves, hanem örömmel megélt böjt, hiszen a hit embere már részesült a mennyei, új világ öröméből!

Pont erről beszél Jézus Krisztus, erről az újról, egészen radikálisan.

Pál apostol is hangsúlyozza ezt a Korinthusi második levélben: A régiek elmúltak – hitben járva, „ama napokon” túl vagyunk – és újjá lett minden (2Korinthus 5,17).

A régiek elmúltak, újjá lett minden!

A hívő ember minden körülmények között ebben az újban él.

A hit embere könyörög ezért az újért, hiszen nem egyszerű ezt az újat megélni, hanem azt újból és újból el kell kérni az Úrtól.

Ebben a gyarló testben élve akár böjtölni is kell ezért a krisztusi újért, de akkor már azzal az örömteli böjttel böjtölünk.

A régiek elmúltak, újjá lett minden!

Ez az új a hangsúlyos: Velünk van az Úr, lakodalom van, öröm van, hitünk van; bármi történjék is, nincs semmi baj, mert megváltott emberek vagyunk.

Itt zárójelben hadd tegyek egy nagyon fontos bibliaismereti kitérőt, csak egy mondatban. A bibliatudósok rámutattak arra, hogy Márk szerint Jézus Krisztus nem böjtölt. Az történt ugyanis, hogy a zsidókból lett keresztyének, az un. zsidókeresztyének annyira ragaszkodtak a böjti hagyományaikhoz, hogy visszaestek a rendszeres böjtölésbe. Csak úgy különböztették meg magukat korábbi életüktől, a régitől – ez egy felszínes megkülönböztetés –, hogy nem a farizeusi hétfőn és csütörtökön böjtöltek, hanem kedden és pénteken. Igazából Máté és Lukács, a nagy szinoptikusok, mintegy Jézussal igazolták ezt a visszaesést. De Márk evangéliuma szerint – és ez a legkorábbi evangélium – Jézus nem böjtölt. Jézus az örömöt hirdette meg, az öröm idejét hozta el közénk, ezért jött.

A régiek elmúltak és újjá lett minden, a Jézus Krisztusban!

Ettől kezdve ez az új uralkodik, ennek az újnak örülhetünk!

A régi és a krisztusi új ugyanis teljesen kizárják egymást.

Erre említ a mi Urunk két jól ismert képet, mintegy szemléltetve, hogy mennyire kizárja egymást az egykor volt régi és az Őáltala elhozott új.

Új bort nem töltenek régi tömlőbe, mert az új bor él, forrásban van, a régi tömlő pedig merev, ezért az új bor szétfeszíti a régi tömlőt, így az új bor és a régi tömlő is tönkremegy.

Új foltot – új posztóból kivágott foltot – nem tesznek régi posztóra, régi ruhára, mert még nagyobb szakadás támad a régi ruhán, miközben az új posztó, meg a régi szövet is kidobhatóvá lesz.

Egészen újat hozott a mi Urunk.

Bármilyen helyzetben vagyunk, csodálkozzunk rá erre a hatalmas evangéliumra, amit ilyen radikálisan hirdetett meg a mi Urunk: az örök, üdvösségesen újban vagyunk, amit Ő hozott el ebbe a világa!

Örömmel kérjük el ismét és ismét ennek a krisztusi újnak a bizonyosságát!

Azt mondják azok a szakemberek, akik a keresztyén bizonyságtétellel foglalkoznak, ezen belül az igehirdetéssel, hogy a jó igehirdetés igazából egy tartalmas szövegű dalhoz hasonlít, akár egy slágerhez.

Mostanában újból elkezdtem hallgatni Balázs Fecó dalait, nemcsak a Korál együttestől, hanem az önálló albumait is.

Nagyon szerettem a művészt, gyászolom is, de hisszük, hogy hazaért az Úrhoz.

Azt vettem észre, hogy ezek a tartalmas dalok, mintegy igazi, kristálytiszta slágerek, a refrénjükkel együtt, ott vannak bennem és akarva-akaratlanul dúdolom ezeket a dalokat; a szövegükkel együtt a dallamot.

Így vigyétek haza, advent harmadik vasárnapján, az üzenetet!

Dúdoljátok, mint egy refrént, mint egy tartalmas slágert: Nincs semmi baj, velünk van az Isten, lakodalom van, öröm van és hitünk van, amivel ezt a csodát megragadhatjuk!

Urunk növeld a mi hitünket!

Áldott légy ezért a hitért!

Kell-e ennél több?

Dicsőség az élő Istennek!

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk,

hogy Te velünk vagy

minden napon,

az öröklét kiteljesedéséig!

Nem kérdezzük,

mi, miért úgy van, ahogy van,

mert elég nekünk

a Te jelenléted,

amely megvidámít,

éltet,

és bátor szívet ad,

még arra is,

hogy krisztusivá formáljuk

a gyarló jelent.

Köszönjük a hitet,

és könyörgünk, növeld a mi hitünket!

Köszönjük a hitből fakadó örömöt,

és kérünk, ne engedd megkeseredni az életünket!

Köszönjük az örömteli böjtöt,

és imádkozunk azért,

hogy lemondásunk

még közelebb vezessen bennünket,

örömöd teljességéhez,

mígnem maradéktalanul eljön

a Te országod!

Könyörgünk egymásért,

vajúdó életünk megváltásáért,

a Tőled való,

szabadító megoldás

bizonyosságáért!

Ámen.

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. december 13.

50. hét – Advent harmadik vasárnapja.

Márk sorozat: 18.

Textus / Lekció: Márk 02,18-22 (19)
Igehirdető: Steinbach József