Loading...

Találkozás az Úrral – Mélyebben a testvéri szeretetben

(11) Esztelenné lettem: ti kényszerítettetek rá. Nektek kellett volna ugyanis engem ajánlanotok, hiszen semmivel nem voltam alábbvaló a legfőbb apostoloknál, ha semmi vagyok is.

(12) Apostolságom ismertetőjegyei a teljes állhatatosságban, a jelekben, csodákban és isteni erőkben nyilvánultak meg közöttetek.

(13) Mert mi az, amiben a többi gyülekezethez képest hátrányba kerültetek, hacsak az nem, hogy én magam nem voltam terhetekre? Bocsássátok meg nekem ezt az igazságtalanságot!

(14) Íme, most kész vagyok harmadszor is elmenni hozzátok, és nem leszek terhetekre, mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket kereslek. Mert nem a gyermekek tartoznak gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.

(15) Én pedig nagyon szívesen hozok áldozatot, és magamat is feláldozom a ti lelketekért. Ha én titeket annyira szeretlek, ti kevésbé szerettek engem?

(2Korinthus 12,11–15)

(2Korinthus 12,15)

A Korinthusi második levél magyarázata során, a 12. fejezethez érve, a sorozaton belül elkezdtünk egy kisebb sorozatot.

Ennek a sorozatnak azt a címet adtuk: „Találkozás az Úrral, találkozás az élő Istennel, találkozás a feltámadott Jézus Krisztussal.

Ezeken a vasárnapokon megállapítottuk azt, hogy az Úrral találkozni üdvösségesen életfontosságú.

Ez életünk egyetlen megoldása, ezernyi halálos veszélyben.

Találkozni az élő Istennel úgy lehet, hogy találkozunk Jézus Krisztussal, az Ő egyszülött Fiával, akiben az élő Isten megmutatta magát (János 10,30), és aki által Isten megváltott bennünket.

Találkozni az Úrral, azt jelenti, hogy találkozunk a feltámadott Jézus Krisztussal, és Jézus Krisztusban felragyog előttünk az élő Isten arca; a hit útján járva pedig egyre mélyebbre és mélyebbre jutunk a Jézus Krisztusba vetett bizonyosságunkban és az Őróla való ismeretünkben.

Találkozni az Úrral! Mélyebben Krisztusban!

Említettünk ezzel kapcsolatban szemléltető képeket.

Mélyebben Krisztusban, ahogy a gyümölcsöző fa egyre mélyebbre hatol az életet adó talajba a gyökereivel.

Mélyebben Krisztusban – balatoni példát is említve –, ahogy a nagy vitorlás hajó hatalmas tőkesúlya mélyre hatol a Balaton vízében, hogy aztán a sokféle szélnek kitett hajó biztos irányba tartható legyen.

Mélyebben Krisztusban, mert a Krisztusban bízó élet üdvösségesen gyümölcsöző és üdvösségesen irányba tartott élet, sokféle szél és sokféle viszontagság ellenére is.

Találkozni az Úrral, mélyebben Jézus Krisztusban!

Az előző alkalmakon mindezt ekként fejtettük ki, a felolvasott igeszakaszok alapján:

Mélyebben Krisztusban, mélyebben Isten Igéjének ismeretében!

Mélyebben Krisztusban, mélyebben az erőtlenségeink tudatában! Az erőtlen apostol is azt a választ kapta kérdésére: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm, a te erőtlenséged által éri el a célját (12,9).

Tehát: mélyebben Krisztusban, mélyebben az Ige ismeretében!

Mélyebben Krisztusban, mélyebben az erőtlenségeink tudatában!

Mélyebben Krisztusban, mélyebben a testvéri szeretetben!

Ez a mai témánk.

Találkozás az Úrral, mélyebben a testvéri, krisztusi szeretetben!

Ez a krisztusi, testvéri szeretet először a mieinket öleli át, úgy nyit „a világ” felé: testvér, atyámfia, felebarát, embertárs…

A testvéri, krisztusi szeretetben lesz láthatóvá, hitelessé, konkréttá, mindennapivá a keresztyén hit és szolgálat.

Ahogy Jézus Krisztus mondta: ha testvéri szeretettel fordultunk csak egy valakihez is, akkor azt Ővele, a mi Urunk, Jézus Krisztussal cselekedtük meg (Máté 25,35–36).

Nézzük tehát ezek után, hogy a mai igeszakasz szerint, mit mond Urunk a testvéri szeretetről!

A testvéri szeretetről hosszú, részletes tanítást lehetne adni a teljes írás alapján; most azonban csak maximum fél óra áll rendelkezésünkre.

Ezért azt nézzük meg, hogy a mai igeszakasz hogyan definiálja a testvéri szeretetet.

*

Először is azt mondja Igénk a krisztusi, testvéri szeretetről, hogy EZ A TESTVÉRI SZERETET MINDENKOR, MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT KITART a másik mellett, a Krisztusban testvére mellett (11–12).

Sokszor elmondtuk már – de végig ott látjuk ezt a hátteret a Korinthusi második levél mögött –, hogy az apostol nagy bajba került, lehetetlen helyzetbe került Korinthusban.

Itt is, a mai Igében is hallottuk: mennyire fájt az apostolnak, hogy tekintélyét veszítette, nem tisztelték őt, nem szerették őt.

A korinthusiak olyannyira nem tisztelték Pált, hogy nem tartották apostolnak.

A korinthusiak azzal érveltek, hogy Pál igazából nem találkozott személyesen az Úr Jézus Krisztussal, mint a legfőbb apostolok.

Egyébként is, a korinthusiak szerint, Pál a külsejében szánalmas volt. Lám, a külső megjelenés… Mi mindent jelent ma számunkra a „külső”! Igazából ez alapján ítélünk meg embereket.

Azt mondták a korinthusiak Pálról: „Nem vagy te tekintély; nem számítasz, súlytalan vagy! Megjelenésedben szánalmas vagy, a beszédedben silány és erőtlen vagy! Megbízhatatlan vagy, mert megígérted, hogy meglátogatsz bennünket újból, és nem tartottad be az ígéretedet: megígérted és nem úgy lett! Sőt, pénzben is megkárosítottál bennünket!”

Döbbenetes vádak ezek. Valóban, az apostol nem a görög retorika szépséges szózatai alapján prédikált; szavainak ereje nem a szép beszédben mutatkozott meg. Hallgatni is rettenetes, hogy Pált pénzügyileg is megrágalmazták…

Az apostolnak mindez nagyon fájt.

Az apostol bajban volt, és a mai Igében elkezd védekezni, mert nem tud mit kezdeni ezzel a sok váddal; noha – Isten eszközeként – őáltala jött létre a korinthusi gyülekezet.

Pál apostol a kétségbeesésében, esztelen erőtlenségében, elkezd védekezni és magyarázkodni.

Lám, még az apostol életében is voltak mélypontok. Bár az apostol vallotta, hogy mindenre van ereje a Krisztusban, mégis voltak olyan nehéz időszakai az életének, amikor erőtlenné lett.

Most is, erőtlenségében egyszerűen elkezdett Pál apostol védekezni és magyarázkodni: „Tudjátok meg, hogy nem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál, mert az én apostolságomnak is vannak ismertető jegyei. Ezeket sorolja Pál: „Apostolságom ismertetőjegyei állhatatosságban – sőt, ha ti ezzel dicsekedtek, ha nektek ez kell, kimondom –, jelekben, csodákban, erőkben mutatkoztak meg.”

Testvéreim, nincs nyomorúságosabb és megalázóbb helyzet annál, mint amikor el kell kezdenünk ilyen módon védekezni, méltatlan vádakra válaszolni.

Ugye, ismeritek ezt a helyzetet, amikor esztelenül mi is elkezdünk magyarázkodni, holott csendben kellene maradnunk.

Az apostol esztelen erőtlenségét és védekezését egy dolog menti, hogy hozzáteszi: „Nem vagyok alábbvaló a legtöbb apostoloknál, én is letettem a névjegyemet; noha semmi vagyok (11).

A testvéri szeretettel kapcsolatban az a tanítás ebből az igeszakaszból – ami szerintem nagyon elgondolkodtató, és böjt első vasárnapján önvizsgálatra hív bennünket –, hogy az apostol olyan bajba került, olyan nehéz és lehetetlen helyzetbe került, hogy kétségbeesésében még magyarázkodásba is kezdett.

Hogyan viselkedtek vele ekkor a „testvérek”?

Ekkor a korinthusi testvérek nem melléálltak, hanem még inkább elkezdték bántani Pált; szinte teljesen kifaroltak mögüle.

Ilyen a testvérek közössége?

Ilyen lenne a „Krisztus teste”?

Mikor valaki bajba kerül, akkor melléállunk, vagy igazából még egyet taszítunk rajta?

Ha valaki bajba kerül, akár a saját bűnei miatt is, akkor a fejére olvassuk a bűneit, mindjárt az elején, vagy pedig először odaállunk, krisztusi szeretettel mellé?

Nagyon sokszor az előbbit tesszük, mint ahogy a korinthusiak tették ezt az apostollal.

Ez lenne a testvéri szeretet?

A mai igeszakasz arra tanít bennünket, hogy a testvéri szeretet minden körülmények között kitart a másik mellett, a Jézus Krisztusban testvér mellett; még akkor is, hogyha az illető esetleg a saját bűnei miatt került bajba.

Itt az apostol esetében ugyan nem erről van szó.

Az üzenet azonban érvényes!

Ez a testvéri szeretet, amely minden körülmények között megmutatkozik, úgy írható le, ahogy a Filippi levélben az egyik testvéréről, Epafroditoszról mondja ezt Pál apostol: Ő testvérem, munkatársam és bajtársam (Filippi 2,25).

A testvériség az elmélet. Szépeket tudunk erről prédikálni, tanítani, szólni, írni, el is tudjuk sírni magunkat ezen. Igazából a testvériség az elmélet.

Ha egymásnak a hétköznapokban munkatársai vagyunk a gyakorlatban, és ebben a feszültségekkel teli hétköznapiságban is megmutatkozik a testvériség, akkor az már egy továbblépés, egy testet öltése a testvéri szeretetnek. A működő, üzemzörejekkel teli hétköznapokban „történik” igazából a testvéri szeretet.

Aztán akkor vizsgázik ez a testvéri szeretet, amikor a hétköznapok komfortzónájából ki kell lépnünk. A testvéri szeretet a bajban vizsgázik. A testvéri szeretet az, amelyik tartós; amikor a bajban is testvérei, társai tudunk lenni egymásnak.

Hála Istennek, hogy az almádi gyülekezetben ezt a csodát megtapasztaljuk, hogy testvérei, munkatársai és bajtársai vagyunk egymásnak. Sokszor, sokan megtapasztaltuk ezt. A mindenkori gyarló testvéri szeretetünk feletti bűnbánatunk mellett hálaadással is adózunk az Úrnak, hogy gyülekezetünkben, minden gyengeségünk ellenére is megtapasztalhatjuk ezt a mindenkori testvéri szeretetet.

A testvéri szeretetnek ez az első jellemvonása, a mai Ige szerint, hogy az minden körülmények között kitart a Krisztusban testvér mellett; azok mellett, akiket az Isten rám bízott, akik mellé állított.

*

Aztán A TESTVÉRI SZERETET TEHERHORDOZÓ (13).

Úgy teherhordozó, hogy nem terheli a másikat felettébb.

Ez a krisztusi szeretet másik jellemvonása.

Erről is hosszan beszél itt az apostol; de indirekt módon kezdi el ennek taglalását, mert azt mondja: „Korinthusiak, én soha nem voltam a terhetekre, nem fogadtam el tőletek semmiféle adományt.”

Azt is elemeztük már, hogy mi volt ennek az oka.

A filippiektől ugyanis elfogadta Pál az adományt, a korinthusiaktól azonban nem, mert a korinthusiak még nem voltak a hitnek azon a fokán, hogy velük anyagi közösségbe kerüljön. Nem mindegy, hogy kivel kerülünk anyagi közösségbe.

„Nem voltam a terhetekre!”

Ez egy indirekt bizonyítása a mai témának, ami a testvéri szeretet teherhordozó jellemvonásának összetettségére mutat rá.

A krisztusi szeretet, a testvéri szeretet úgy teherhordozó, ahogy azt egy másik levélben, a Galata levélben fejti ki az apostol, amikor azt mondja: „Egymás terhét hordozzátok, így töltsétek be a Krisztus törvényét!” (Galata 6,2)

A krisztusi szeretet teherhordozó: egymás terhét hordozzuk, így töltjük be a Krisztus törvényét, odaadó, odafigyelő, tevékeny testvéri szeretettel; erőnk szerint és adott helyzetben erő felett; az adás és az elfogadás viszonyában.

Ugyanakkor az apostol ehhez, itt a Galata levélben hozzáteszi, hogy noha egymás terhét hordozzuk, így töltjük be a Krisztus törvényét; mégis pár verssel lejjebb így fogalmaz: „Mindenkinek a maga terhét kell hordoznia!”

Van tehát olyan része a terheknek, olyan „porció”, amit nem ruházhatunk másra, amit nem adhatunk át senkinek.

Még a szeretteink is csak imádkozni tudnak ilyenkor értünk.

Ezt a ránk mért porciót, nem tudjuk másra áthelyezni, ezt nekünk kell elhordozni, életünk végéig.

Egyetlen egy hely van, ahova ezek a személyesen ránk mért terhek is letehetők: Jézus Krisztus kegyelméhez, az Ő erős kezébe, megváltó keresztjének a tövébe, aki minden terhünket szabadító szeretettel elhordozta.

„Egymás terhét hordozzátok, így töltsétek be az Isten törvényét; és mindenkinek a maga terhét kell hordoznia!”

Eközben a testvéri szeretet úgy teherhordozó, hogy nem terheli a másikat felettébb.

Ezek együttese képezi a teherhordozó testvéri szeretet dialektikáját.

Pont ahhoz kell kérni az Isten bölcsességét, a Jézus Krisztus kegyelmét, hogy ezeket az arányokat helyesen megtaláljuk: adni tudni; adott helyzetben elfogadni tudni; a saját terheinket hordozni; ugyanakkor a saját terheinkkel felettébb nem megterhelni másokat, hanem Krisztus keresztjéhez letenni azokat.

Adni, elfogadni, hordozni és Krisztus erős kezébe letenni…

Ez a teherhordozás gyönyörűséges dialektikája.

A testvéri szeretet mindenkori, minden körülmények között való.

A testvéri szeretet teherhordozó szeretet az előbbiek szerint, amely tud adni, elfogadni, hordozni és Krisztus kezébe letenni…

*

Harmadszor – noha az előbbi kettőt illetően is nagyon sokat kell tanulnunk – mégis hadd tegyem hozzá a testvéri szeretet részletezéséhez annak harmadik jellemvonását, amely szerintem a legnehezebb: A TESTVÉRI SZERETET A MÁSIKAT MAGÁT SZERETI (14–15).

A testvérei szeretet, a krisztusi szeretet nem azt keresi, ami a másiké, hanem a másikat magát szereti.

„Értsétek meg – mondja az apostol a korinthusiaknak –, hogy nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket, magatokat kereslek!”

Ez a testvéri szeretet azt jelenti, hogy nem azt szeretem a másikban, ami a másiké, hanem a másikat önmagáért szeretem, akiben meglátom a Krisztus arcát, akiben meglátom a Krisztusban testvéremet.

A hetvenes években, egy számomra fontos igehirdető Budapesten, az egyik igehirdetésében, valószínű egy elkeseredett állapotában, a következőket mondta.

Ha az elkeseredettséget, ami a gondolat mögött ott lapul, lefejtjük abból, amit mindjárt idézni fogok, akkor is ráérzünk annak döbbenetes igazságára.

Azt mondta, prédikálta ez az igehirdető: „Tudjátok, testvérek, nem kellünk mi senkinek se, az Úron kívül. Kell a szépségünk, kell az okosságunk, a tudásunk, kell a tehetségünk, a pénzünk, a hatalmunk, a pozíciónk, a szakértelmünk; és amikor egyik sincs, akkor onnantól kezdve nem számítunk…”

Nagyon végletes megfogalmazás ez természetesen, ott feszül mögötte egy emberi életszakasz mélypontja, egy valamiféle ok miatti elkeseredés, amit én magam nem ismerhetek, hogy mi lehetett az. Mégis, ha ezt most lefejtjük innen, akkor is érezzük ezeknek a soroknak a döbbenetes igazságát.

Éppen ezért, evangéliumként hangzik az, amit az apostol hangsúlyoz, és ami ennek gyökeres ellentétje: „Nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket magatokat kereslek, önmagatokért szeretlek benneteket!”

Ez a krisztusi szeretet lényege.

A teljes Írás összefüggésében, a fentiek összefüggésében, egy picit még hadd részletezzem ennek a krisztusi szeretetnek az ismérveit.

Ez a testvéri, krisztusi szeretet feltétel nélküli szeretet.

Nincs „ha”!

Nincs semmiféle feltétel: „Ha majd ezt, meg ezt megteszed, akkor majd szeretlek…”

Gondoljunk a Tékozló fiú történetére! Ez a példázat is evangélium az evangéliumban. Amikor a tékozló fiú eltékozolta az atyai örökséget és eljutott a disznók vályújáig, aztán megtért és elhatározta, hogy bűnvalló szívvel hazatér az atyjához, akkor az atyja elébe futott. A tékozló fiú az elején el sem tudta mondani a bűnvallását, hanem az atya feltétel nélkül elébe ment, elébe futott, megölelte, megcsókolta, díszes ruhába öltöztette, nagy vacsorát rendezett számára. Itt nem volt „ha”.

A Krisztusi szeretet feltétel nélküli szeretet.

Tehát Kedves Testvéreim: nincs „ha”; sem világi, sem egyházi értelemben.

Szeretlek, ha úgy gondolkozol, mint én. Szeretlek, ha ahhoz a klikkhez, ahhoz a körhöz tartozol, ahova én, közéleti értelemben is. Döbbenetes, hogy milyen megosztott az országunk, milyen megosztott ez a világ, tele ártó gyűlölettel a háttérben.

Én már nem is szeretem követni az eseményeket – noha kénytelen vagyok rá –, mert mindig ez a „ha” irányít: „Szeretlek, ha az én brancsomhoz tartozol.”

Egyházi értelemben is ez van: „Szeretlek, ha az én felekezetemhez, az én írásmagyarázati körömhöz tartozol. Szeretlek, ha úgy érted az Igét, ahogy én értem, ha ahhoz a kegyességi körhöz tartozol, amelyikhez én. Akkor szeretlek, egyébként – ez is előfordult már – még az üdvösségedet is elvitatom.” Mert bizony ma is vannak erre példák.

Nem akarok mélyebben belemenni ebbe…

A testvéri szeretet, a krisztusi szeretet lényege ez: „Nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket magatokat kereslek, szeretlek, feltétel nélküli szeretettel.”

Aztán ez a szeretet – kiderül a mai Igéből – a másikért áldozatot hozó szeretet, mégpedig úgy, hogy ezért nem vár viszonzást.

Az apostol akkor nem tudott elmenni Korinthusba, amikor azt megígérte, de kétszer már járt Korinthusban, a város közelében még többször, a gyülekezet ügyeiben, az akkori közlekedési viszonyok között.

Most Pál azt hangsúlyozza: „Én kész vagyok áldozatot hozni értetek, és harmadszor is elmegyek Korinthusba hozzátok; el fogok menni, legyőzve a távolságot, és nem várok érte viszonzást.”

Az apostol szinte felteszi a kérdést; belesajdul az ember szíve ebbe a sejtetett kérdésbe: „Én ennyire szeretlek titeket, noha ti kevésbé szerettek engem?”

Az adott helyzetet elfogadja az apostol.

Áldozatot hozó szeretet ez a testvéri szeretet, amely nem vár viszonzást, mint ahogy a szülők viszonzás nélkül szeretik a gyerekeiket, még az erre méltatlanokat is. Az apostol így szerette lelki gyermekeit, a korinthusi gyülekezetet (14).

Még ennél is tovább megy az apostol.

Ez lesz a legnehezebb tanítás mára.

Az apostol hozzáteszi: „Én még az életemet is kész vagyok feláldozni a ti lelketekért.”

A krisztusi szeretet önfeláldozó.

A krisztusi szeretet feltétel nélküli, áldozatot hoz és nem vár viszonzást, valamint az adott helyzetben a krisztusi szeretet feláldozza magát a másikért.

Ezt a legnehezebb üzenetet jól értsük!

Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozata mindent elintézett.

Az alapszabály az, hogy nekünk nem kell feláldozni önmagunkat a másikért, mert Jézus Krisztus ezt megtette. Tudniillik – gondoljunk bele – feláldozod önmagadat a másikért, csak ebben a világban semmi nem változik, minden marad a régiben, mert nem tudsz megváltást adni, nem tudsz igazi megoldást adni; azt csak Jézus Krisztus tud adni.

Mi legfeljebb Jézus Krisztus követői lehetünk és nem Jézus Krisztus utánzói.

Áldozatot hozhatunk és hoznunk is kell a másikért, mert nem élhetünk csak önmagunknak; sőt, elsősorban nem önmagunknak élünk.

Ez a keresztyén szeretet lényege.

De tegyük hozzá – ne gyengítsük az Igét –, hogy vannak olyan rendkívüli helyzetek, amikor szükség van, mindezek ellenére, az önfeláldozásra is. Ám, ekkor az Isten ehhez megadja a bölcsességet és megadja az erőt is.

Akármilyen nehéz ez az Ige, így teljes, így magyarázzuk teljességében Isten Igéjét.

Találkozni az Úrral üdvözítően életfontosságú, ezért mélyebben Krisztusban!

Mélyebben Krisztusban, mélyebben az Ige ismeretében!

Mélyebben Krisztusban, mélyebben az erőtlenségeink tudatában!

Mélyebben Krisztusban, mélyebben a testvéri szeretetben!

Ez a testvéri szeretet, amely aztán együtt nyit mások felé!

Tartsunk önvizsgálatot!

Ez a testvéri szeretet minden körülmények között szereti a másikat.

Ez a testvéri szeretet, egymás terhét hordozva, teherhordozó szeretet, amely ugyanakkor nem terheli meg a másikat, nem telepszik rá a másikra.

Ez a testvéri szeretet olyan szeretet, amely a másikat önmagáért szereti.

Egy képpel zárom ezt az igehirdetést, mert minden, e sorozatba tartozó igehirdetést egy képpel zártuk. Ide illik.

Nagyon szeretem a tavirózsákat.

Van egy kis „kacsaúsztató” kerti tavunk. Van benne egy tavirózsa és az úgy telel át, hogy nem szedjük ki a tavacskából. Alig várom a tavaszt, hogy újra levelet hozzon és kivirágozzék. A tavirózsa leengedi a gyökerét a zavaros, átláthatatlan, mélyzöld, sokszor koszos víz legmélyére, egészen a talajig, Krisztusig… Aztán a leveleivel és a gyönyörűséges virágaival elfedi a koszos, mélységes zöld vizet, hogy nem a rémisztő mélység látszik, hanem a levelek és a gyönyörű virágok, amelyek illatoznak. Közben tudjuk, hogy a gyökér ott van egészen mélyen a talajban, Krisztusban.

Hát így fedezi el Jézus Krisztus a mi életünk mélységeit, bűneit, legyőzve sok mélységet, a bűnt, a betegséget és a halált, hogy mi is, Őt követve, nem Őt utánozva, az Ő Lelke által, ezzel a testvéri szeretettel szerethessük egymást; aztán ebben a szeretetben megerősödve – olyan jó ezt megtapasztalni ebben a gyülekezetben – lesz erőnk, a munkahelyünkön, a világban is felvállalni ennek a krisztusi, testvéri szeretetnek minden gyönyörűségét és minden rizikóját.

Áldjon meg bennünket ebben a mindenható Isten!

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. március 1.

2Korinthus sorozat 35.

9. hét – Böjt első vasárnap.

Textus / Lekció: 2Korinthus 12, 11-15 (15)
Igehirdető: Steinbach József