„(12) Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt.
(13) Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem.
(14) De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.
(15) Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.
(16) De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.
(17) Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”
(1Timóteus 1,12-17)
Karácsony üzenete, az első karácsonyon történtek lényege, gyönyörű, tömör foglalatban olvasható a most felolvasott igeszakaszban, amelyet Pál apostol fogalmazott meg Isten Lelke által az ő lelki testvérének, munkatársának, Timóteusnak.
1.
Ez az igeszakasz egy nagy ívű magasztaláshoz érkezik meg, mint ahogy a folyam, a torkolatán keresztül hazaérkezik az őt befogadó tengerhez, vagy óceánhoz. Ez a MAGASZTALÁS így hangzik: „Az örökkévalóság királyának, az egyedül láthatatlan, halhatatlan egy Istennek legyen dicsőség örökkön örökké. Ámen” (17). Ebben a magasztalásban már jelen van karácsony üzenete, lényege, titka.
Mert, ahogy Pál apostol ebben a magasztalásban leborult az egyetlen, élő Isten előtt, és megfogalmazta hódolatát, így ezzel az egyetlen, élő Istenre bízta magát; – úgy mi is ezt tehetjük ezen a karácsonyon.
De jó, hogy nemcsak egyen egyenként, hanem e népes gyülekezet közösségében is Őt magasztalva leborulhatunk előtte; – bármilyen állapotban, bármilyen helyzetben vagyunk is, örömben, bánatban, próbatételek között, egészségesen, vagy betegen, fiatalként, vagy idősen.
Ebben a hódolatban elismerjük, hogy Ő az Úr, Ő az örökkévalóság királya, és nekünk Őrá van szükségünk.
Ez a „ráhagyatkozás” Isten népének legfontosabb tulajdonsága. Hódolatunk során, ha ennek a magasztalásnak egyes elemeit sorra vesszük, közben kibomlik előttünk karácsony titka.
Leborulunk az örökkévalóság királya előtt, aki láthatatlan Isten.
Valóban, Isten elérhetetlen világosságban lakik (1Timóteus 6,16). Istent senki sem látta (János 1,18).
Isten mégis annyira szerette az embert, ez karácsony csodája, hogy kilépett elérhetetlen világosságából. Ő tette meg felénk az első lépést. Jézus Krisztusban emberré lett, felvette a tér és az idő korlátait, testté lett, eljött közénk. Tehát Isten Jézus Krisztusban kilépett láthatatlanságából, és értünk láthatóvá tette magát.
Mindezt azért tette, hogy bebizonyítsa: Ő van; megmutassa, hogy Ő milyen; és megváltson bennünket, embereket.
A láthatatlan Isten láthatóvá tette magát egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban. Ezért mondja a mi Urunk: „… aki engem látott, látta az Atyát, mert én és az Atya egyek vagyunk” (János 10,30).
Dicsőség ezért az örökkévalóság királyának.
Ez a láthatatlan Isten egyedül a halhatatlan Isten; – és az halhatatlan még, akinek az élő Isten az Ő örökkévalóságából, kegyelmesen ajándékoz.
Tudjuk, hogy az embert Isten az Ő eredeti gondolata szerint öröklétre teremtette (1Mózes 3,19).
Az első karácsonyon azért született meg Jézus Krisztus, azért öltött testet Őbenne az élő Isten, hogy a halhatatlanságot, vagy még pontosabban fogalmazva, az örök életet visszaadja nekünk, halandó embereknek.
Ez karácsony titka, ez karácsony csodája, ez karácsony ajándéka: Isten kilépett láthatatlanságából, és örök életet ajándékozott nekünk.
Dicsőség ezért az örökkévalóság királyának.
Miközben együtt „zengjük”: – Dicsőség az örökkévalóság királyának -, ebben a hódolatban megfogalmazzuk azt is, hogy Ő az egyetlen Úr.
A láthatatlan és hallhatatlan Isten, aki Jézus Krisztusban könyörült rajtunk, Ő az egyetlen, Ő az egyedüli Isten.
Az egyetlen Isten Jézus Krisztusban megmutatta, hogy Ő nem egy filozófiai elv, hanem egy személy, akivel ma is személyesen lehet találkozni.
Ezt merjük kimondani: Az Úr az Isten, rajta kívül nincs más (Ézsaiás 45,5). Manapság különösképpen ki kell mondani ezt a hitvallásunkat, mert ez bízatott ránk, nem kevesebb. Tisztelettel tekintünk minden vallásra, minden gondolatra, minden elképzelésre; – mégis valljuk, hogy egyedül Jézus Krisztus Atyja az egyetlen élő Isten.
Ebben a hódolatban tehát az Úr szeretetére bízzuk magunkat, miközben megnyílik előttünk karácsony titka. Boruljunk le az Úr előtt! Az Örökkévalóság királyának legyen dicsőség, aki kilépett láthatatlanságából, aki Jézus Krisztusban visszaajándékozta nekünk az örök életet, mert Ő az egyetlen Isten, a mi személyes Megváltónk.
2.
A magasztalást megelőzi egy személyes BIZONYSÁGTÉTEL. Ez a személyes bizonyságtétel a mai karácsonyi igeszakaszunk „szíve”. Magasztalással zárul ez az igeszakasz, de előtte az apostol személyes bizonyságot tesz hitéről. Ebben az őszinte, személyes bizonyságtételben is ott van a karácsony üzenete, karácsony lényege (13-14).
Nem tudom, hogy észrevették-e a Testvérek, megdobbant-e a szívük, amikor olvastam ezt a szakaszt, ahogy az apostol több igeversen keresztül részletezi megtérését. Elbeszéli, hogy mi történt vele ott a damaszkuszi úton. Amit a Cselekedetek könyve eseményszerűen, narratíve mond el (Cselekedetek 9.), azt itt összegzi az apostol, ebben a személyes bizonyságtételben.
Hangsúlyozza, hogy bőségesen kiáradt rá az Isten Jézus Krisztusban közölt kegyelme.
Mert az örökkévalóság királya, akit magasztaltunk, azért küldte el egyszülött Fiát, hogy bőségesen kiáradjon ránk az Ő határtalan szeretete, irgalma, kegyelme, amellyel szereti ezt az embervilágot, kivétel nélkül mindenkit.
Az apostol kiemeli: én megtapasztaltam ezt a csodát, személyesen megtapasztaltam, hogy mit jelent ez a nélkülözhetetlen fordulat az ember életében.
A „népek életében” is ez lehetne minden megújulás alapja, ha bőségesen kiárad ránk az Isten kegyelme.
Jézus Krisztusban az történt, hogy: – Ilyen voltam előtte, – és látható módon megváltoztam, ilyenné lettem.
Milyen voltam? Hitetlen voltam.
Ezt mondja a „vallásos” Saul, aki Pállá lett Isten bőséges kegyelme által. Egy vallásos ember hangsúlyozza, hogy „vallásosként” hitetlen volt. A vallás nem egyenlő a hittel, az Istennek kedves hittel.
Hitetlen voltam, éppen ezért vallásosként is erőszakos voltam, tudatlan voltam, káromló voltam. Ma is ilyen az ember a megváltó kegyelem nélkül, ha nem tud leborulni az örökkévalóság királya előtt, és ha nem árad ki rá bőségesen az Isten kegyelme. Világiasan, vallásosan és egyháziasan egyaránt erőszakosak, agresszívek, indulatosak vagyunk, tele gyűlölettel. Bújjuk az internetet, hát akkor vegyük észre, hogy micsoda gyűlölet ömlik az emberekből; függetlenül attól, hogy hova tartoznak.
Ehhez kapcsolódik a káromlás, nemcsak szó szerinti értelemben, hanem abban az értelemben is, hogy minden szavunk, megfogalmazásunk, szóhasználatunk, a teljes kommunikációnk indulatos; – ezért valójában káromló beszéd az élő Isten kegyelme nélkül.
Nem jó így élni. Nem jó ebben az erőszakos gyűlöletben élni. Nem jó az Istent és a másik embert káromló világban élni, mert ez a hitetlenség, erőszak és káromlás igazából a legnagyobb tudatlanság. Lehet valaki okos, szép, tehetséges, zseniális ember; – élő hit nélkül valójában tudatlan és ostoba.
Ezt mondja az apostol magáról: ilyen voltam egykor „vallásosként”; – hitetlen, erőszakos, káromló, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Igen, valójában az élet minden területén ilyenek vagyunk, kellemetlen és kibírhatatlan emberek vagyunk, ha nem tértünk meg igazán.
De megtörtént a csoda, bőségesen kiáradt ránk, az örökkévalóság királyának kegyelme, akit magasztalunk az Úr Jézus Krisztusban, – és mássá lettünk.
Nem lettünk tökéletessé, de ténylegesen, tetten érhető módon, a kívülállók számára is látható módon megújultunk.
Így újulhat meg az egyes ember élete, így újulhat meg egy nép, egy közösség, főként pedig a gyülekezet, az egyház élete.
A megújulás az, amikor tetten érhető módon, a kívül valók számára is látszik, a legnehezebb helyzetben is látszik: ilyen voltam, de mássá lettem, valóban megváltoztam.
Ezt a változást egyetlen kifejezéssel adja vissza az apostol: megbízhatóvá tett engem az Uram, és szolgálatra rendelt.
Mivel megbízhatóvá formált, újjászült az Isten, ezért bármit teszek a magam helyén, nem tudom nem szolgálni Isten és Jézus Krisztus ügyét. Ez a megbízhatóság.
Mit jelent még a megbízhatóság? Nem hat meg, bár tiszteletet ébreszt bennem, de nem hat meg senkinek az okossága, tehetsége, zsenialítása, ha közben az illető megbízhatatlan, alkalmatlan. Most nem akarok erősebb kifejezéseket használni, mert karácsony ünnepén vagyunk együtt, de valójában arról van szó, hogy elég volt a tehetséges gazemberekből. Megtérésre van szükség, újjászületésre van szükség, megbízható emberekre van szükség, akiket az élő Isten, Jézus Krisztusban kézbe vett, bőséges kegyelme által újjászült, átformált, hogy vége legyen az erőszaknak, vége legyen mindenféle káromlásnak, és mindenféle hitetlen tudatlanságnak.
Ahogy a magasztalásban kibomlott karácsony titka, úgy az igeszakasz közepén, ebben a személyes bizonyságételben is ott lüktet karácsony lényege.
Adja a mindenható Isten, hogy mi is megtapasztaljuk, és hiszem, már megtapasztaltuk, hogy mit jelent az, ha bőségesen kiárad ránk az Isten kegyelme, Jézus Krisztusban, a Szentlélek által.
Még egyszer mondom: nem leszünk tökéletesek ezáltal sem, de látható módon mássá leszünk.
Amíg ez az újjászületés, ez a valóságos megtérés nem történt meg velünk, addig mondhatjuk mi, ezer programot szervezve, hogy – „Reformáció 500!”, – „megújulás kell az egyházban”. Milyen megújulás kell Kedves Testvéreim? Milyen „megint valami új” kellene?
3.
A magasztalás és a személyes bizonyságtétel után az apostol megfogalmazza HITVALLÁSÁT, amely a korabeli első keresztyének hitvallásává is lett: „Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó, hogy Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy a bűnösöket megtartsa, akik között első vagyok én” (15).
Bár az Isten adna a mi szánkra ilyen bátor hitvallást, ami kifakad belőlünk, mert nem szégyen számot adni a bennünk lévő reménységről.
Megvalljuk: Igaz ez a beszéd! Miközben mindenféléket mondanak ezer kommunikációs csatornán keresztül; – van egy igaz beszéd, amely nem részigazság, hanem az igazság.
Megvalljuk: Igaz ez a beszéd, ezért teljes elfogadásra méltó: Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy megváltson, megtartson bennünket. A Szentlélek által elfogadhatjuk ezt a tényt, és ez az elfogadás megváltoztat bennünket.
Megvalljuk: Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy megtartson, megváltson bennünket.
Kányádi Sándor írja az egyik versében: „Ezen a világon egyszer minden aláhullik”. De jó tudni, hogy az Övéi nem hullanak alá. Azt, hogy kik az Övéi, azt csak Ő tudja, ne találgassuk. Csupán teológiailag helyesen szerettem volna kifejezni magam. Itt van „alattunk” ez az atyai kéz, hordoz bennünket, és nem engedi, hogy az életünk aláhulljon. Talán merészelhetjük azt is mondani, hogy Ő minden aláhullást a kezében tart.
Egyetlen kérdés maradt számunkra végezetül. Az úri szent vacsora sákramentuma előtt ez egy döntő kérdés.
Fel merjük-e vállalni ezt a hitvallást: házasságban, családban, munkahelyen, Európában, a világban bárhol: Igaz ez a beszéd és teljes elfogadásra méltó, hogy Jézus Krisztus az első karácsonyon azért jött a világra, hogy bennünket, bűnösöket megtartson.
Meg merjük-e vallani, hogy a bűnösök között az első vagyok én. Én és nem a másik. Magamon kezdem a sort.
Megvalljuk: bűnösök között én vagyok az első; én vagyok a legnagyobb bűnös, ezért nem hárítok, nem másra mutogatok.
De bőségesen kiáradt rám az Úr kegyelme, ezért megtartott, megváltott, újjászületett bűnös vagyok.
*
Örvendezzünk a karácsonyi örömhírnek, legyünk tele reménységgel.
Legyünk – Istent magasztaló, – személyes bizonyságtételt továbbadó, – bátor hitvallást mondó keresztyének.
2016. karácsonyán ez életbevágóan fontos üzenet, már-már küldetés.
Áldjon meg bennünket ebben a mindenható Isten.
Balatonalmádi-Balatonfűzfő, 2016. december 25. karácsonyi istentisztelet.
Textus / Lekció: 1Timóteus 01,12-17
Igehirdető: Steinbach József