(45) Jézus azonnal sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra, Bétsaida felé, amíg Ő elbocsátja a sokaságot.
(46) Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni.
(47) Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, Ő pedig a parton egyedül.
(48) Amikor látta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert szembefújt a szél, hajnaltájban elindult feléjük a tengeren járva, és el akart menni mellettük.
(49) Amikor meglátták Őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak.
(50) Mert mindnyájan látták Őt, és megrettentek. De Ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!
(51) Beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban.
(52) Mert a kenyerekből még nem okultak, és a szívük kemény maradt.
(Márk 6,45–52)
(Márk 6,49–50)
Jézus kényszerítette a tanítványait, hogy hajózzanak át a túlsó partra (45–47).
Ő pedig felment a hegyre imádkozni.
Felvetődik a kérdés, hogy miért használ az evangélista ilyen súlyos kifejezést, miszerint Jézus úgy kényszerítette a tanítványokat, hogy hajózzanak át a túlsó partra.
János evangélista is így fogalmaz ennél a szakasznál (János 6,15).
Az ötezer ember megvendégelésének csodája után – János evangéliuma leírja – Jézust kenyérkirállyá akarták tenni, hiszen itt van valaki, aki hatalmas csodákat tesz, aki valójában a legnagyobb gondunkat, a kenyér, az egzisztencia problémáját is megoldja, hát tegyük őt királlyá és akkor minden rendben lesz, lesz kenyér, bőség!
Az ötezer ember megvendégelésének csodáját sokan félreértették, ezért Jézus arra kényszerítette a tanítványait, hogy menjenek át a túlsó partra.
Ő is felmegy egy hegyre imádkozni; azonnal otthagyja az ötezer ember megvendégelésének színhelyét.
Ebben a kényszerítésben az az üzenet szólal meg, hogy el a kísértés helyéről! El a kétes királyság, a kétes hatalom, a kétes nyilvánosság helyéről! El minden öncélú és veszélyes, gyűlöletet keltő provokáció helyszínéről!
Ez a kényszerítés oka!
Egy ilyen nehéz helyzetben nincs más lehetőség, mint elhagyni a kísértés helyszínét.
Nincs más lehetőség, mint amivel Jézus Krisztus élt, aki felment a hegyre és imádkozott.
Imádkozni a kísértés idején, és azonnal elhagyni a kísértés helyszínét!
Ez az egyetlen megoldás, amelynek nyomán várhatjuk a megtartatást!
Mai Igénk eseményének sodra is innen indul el: Jézus a hegyen imádkozik, miközben könyörög a tanítványokért, és figyel a tanítványokra; látja, hogy küszködve jutnak előre; ezért az imádság után, a tengeren járva, a segítségükre siet, és átsegíti őket a túlpartra.
Ez maga a mai igeszakasz története.
Nézzük, hogy milyen fontos üzeneteket készített nekünk az Úr e jól ismert történeten keresztül, a mostani vasárnapon!
*
Az első üzenet így hangzik: OLYAN URUNK VAN, AKI MÉG A VÍZEN IS TUD JÁRNI (48).
Ne értsük félre ezt a látványos csodát.
Ez a csoda, ott, akkor egy jel volt, amely arra mutatott, hogy ki is Jézus Krisztus valójában.
Minden csoda, amit Jézus tett, ilyen jel volt: a beteggyógyítások, a tenger lecsendesítése, az ötezer ember megvendégelése.
Nem akárki Ő. A mai igeszakasz gyönyörű igeverse, Jézus önkijelentése ki is fejezi ezt. „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (50)
János evangéliumában az „én vagyok” mondások különös hangsúllyal bírnak, és végig ezt hirdetik, nem akárki Jézus: Ő az Isten Fia, a Megváltó. Itt, Márk evangéliumában is erről van szó.
Ezért arra kér ma Isten Igéje bennünket, hogy akárhányszor a vízen járás evangéliumi történetét olvassuk, akkor – mert ez a látványos csoda valami sokkal többre mutat – mindig gondoljuk arra, ami túl van a látványon, túl van a felszínen, ami az evangélium szíve, lelke, örömhíre, miszerint olyan Istenünk van, aki megtartó szeretettel szeret bennünket a Jézus Krisztusban, és nem engedi, hogy az életünk a mélységekbe, az örvényekbe bármiféle módon belevesszék.
A látványos csoda az isteni szeretet megtartó csodájára utal, amely leginkább – és ez Márk koncepciója végig – a golgotai kereszten és a húsvéti üres sírnál ragyogott fel igazán, a maga teljességében: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó.
Jézus Krisztusban maga az élő Isten van jelen közöttünk, most is, Szentlelke és Igéje által.
Ahogy énekeljük egy énekben: A te jelenléted megvidámít, éltet, bátor szívet ad (294. dicséret); – megtart.
Örvendezzünk most is az Isten Fia jelenlétének!
Az, hogy mit jelent az Ő jelenléte, a mai történet jelenetei alapján, csak tagmondatokban, hadd idézzem fel!
Mindezt azért teszem, hogy „élvezzük” a megtartó Úr jelenlétét, aki sokkal többet tesz, mint a vízen jár.
Az élő Isten jelenléte, Jézus Krisztus által, azt jelenti, hogy Ő velünk van, nem hagy el bennünket az emberlét állapotában (47–48).
Ő nem hagy el a „sötétben”. Sötétség köszöntött a tanítványokra, amikor a tó közepére értek.
Ő nem hagy el bennünket vihar idején. Viharos lett a „tenger”, amikor a tanítványok átkeltek a tavon.
Az Ő jelenléte azt jelenti, hogy velünk van, amikor ellenszélben küzdünk, mint ahogy a tanítványok küzdöttek az ellenszélben. Hányféle ellenszél jellemző az életünkre, a mai bonyolult világban, egyéni, egyházi, közösségi értelemben, világméretekben egyaránt. Sőt a saját személyes életünkre nézve is mennyiféle küzdelem jellemző.
Sötétben, viharokban, ellenszélben velünk van a mi Urunk.
Amikor Jézus közeledett a hajóban hánykódó tanítványok felé, akkor nem ismerték meg Őt. Először azt hitték, hogy valamiféle kísértet… Ezért megrettentek, féltek. Ő velünk van a kísértő, kísértésekkel teli félelemben is. Ő velünk van – hadd mondjam így és mindenki gondolja tovább –: a kétes nyilvánosságokban is. Ő irányítja lépteinket, hogy mibe nem szabad belemenni. Nagyon aktuális ez manapság.
A tanítványok a tó közepén hajóztak, amikor Jézus közeledett feléjük a vízen járva. Ekkor visszafordulni már nem lehetett a sötétségben, viharban, ellenszélben, hanem csak előre lehetett hajózni, a túlpart felé, noha az még messze volt, ilyen viszonyok között. Minden bizonytalan, de az Úr velünk van a legnehezebb helyzetekben is, amikor visszafordulni már nem lehet, és Ő mutatja az utat, hogy legyen számunkra megérkezés a túlpartra.
Istenünk tehát a legnehezebb helyzetekben, sötétben, viharban, ellenszélben, kísértő félelmekben is velünk van, amikor már csak előre lehet haladni! Bár tele vagyunk félelmekkel és legszívesebben már visszafordulnánk, de ez lehetetlen. Az Úr ilyenkor is velünk van.
„Élvezzük” az Úr jelenlétet!
Az élő Isten jelenléte, Jézus Krisztus által, azt jelenti, hogy Ő, ahogy ott a hegyen tette, imádkozik érettünk (46), szemmel tart bennünket, tud rólunk, nem tévesztett bennünket szem elől.
Ez a tény naponta nekem is vigasztalásom, erőforrásom.
Az élő Isten jelenléte, Jézus Krisztus által, azt jelenti, hogy Ő nemcsak imádkozik érettünk, ami önmagában mindenre elégséges isteni cselekedet, hanem – ahogy a mai Igéből kiderül –, hatalmasan cselekszik érettünk, miként cselekedett a tanítványokért is (50–51).
Ennek igazolását is tőmondatokban idézem fel a mai igeszakaszból.
Jézus elindul, amikor látja, hogy bajban vannak a tanítványai.
Ekkor Jézus, a vízen járva – mert Ő képes erre – siet a tanítványok segítségére, megszólítja őket: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (50)
Jézus beszáll a tanítványok hajójába; Ő be akar szállni az életünk hajójába!
Nem tudom észrevettétek-e, Jézus először úgy tesz, mintha el akarna menni a tanítványok mellett (48.) Jézus nem erőlteti magát ránk. Jézus Krisztus azt akarja, hogy mi hívjuk meg Őt az életünk hajójára. Ha behívhatjuk Őt az életünk hajójára, az is kegyelmi állapot: az Úrtól való csoda a hit.
Jézus megszólít, biztat, azt akarja, hogy felvegyük Őt – elvégzi, hogy meghívjuk Őt – az életünk hajójára.
Ahogy a tanítványok felvették Jézust a hajóra – János leírja –, azonnal a túlpartra értek, mert Jézus a megérkezés boldog bizonyosságával vezet bennünket (János 6,21).
Jézus Krisztusban maga az élő Isten van jelen közöttünk, most is, Szentlelke és Igéje által.
Örvendezzünk most is az Isten Fia jelenlétének!
Isten jelenléte: az üdvösség.
Értitek?
A vízen járás csodája sokkal többre mutat: Isten mindenre elégséges, üdvösséges jelenlétére; valójában arra, hogy kicsoda Jézus Krisztus.
A vízen járás csodája a megtartatás csodájára mutat; arra, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, a Megváltó, így velünk az Isten, minden napon, a világ végezetéig (Máté 28,18–20).
Isten jelenléte megvidámít, éltet, bátor szívet ad!
„Élvezzük” ezt a jelenlétet! Töltődjünk fel itt, az istentiszteleten is, ennek a jelenlétnek a gazdagságából, nyár idején! Nem tudjuk, mi jön ránk megint ősszel.
Az Isten jelenléte maga az üdvösség, amely már itt, ebben a földi világban elkezdődik, „odaát” pedig kiteljesedik.
Isten jelenléte: Jézus Krisztus.
Isten jelenléte maga az üdvösség, ami ezzel a két betűvel fejezhető ki: „jó”, nagyon jó, mindennél jobb, a legjobb (Filippi 1,23).
Ezt hirdeti ez a látványos csoda; az Isten megtartó jelenlétét: Jézus Krisztus tud a vízen járni.
*
A most elmondottakat szeretném egészen gyakorlativá tenni.
Jézus Krisztus tud a vízen járni.
Vedd észre, TE IS TUDSZ A VÍZEN JÁRNI! (48)
Te is tudsz, a vízen járni!
Nem úgy, mint Péter!
Noha erre is van az evangéliumokban egy történet (Máté 14,28–32): Péter próbált a vízen járni, és amíg hitt, addig tudott pár lépést tenni a vízen, ám ahogy gyengült a hite, úgy kezdett el süllyedni. Ez az evangéliumi történet is túlmutat a szószerinti értelmén.
Ugyanis nincs szükség arra, hogy direktben a vízen járjunk. Ilyen öncélú módon nekünk nem szükséges a vízen járni. Ha leragadnánk a történet szó szerinti értelmén, magán a látványos csodán, akkor azt mondanám, hogy a vízen járást megoldotta az Istentől kapott emberi tudás, tudomány, vagyis normál körülmények között számos módon tudunk a vízen haladni. Nincs szükség tehát ilyen öncélú csodákra.
Nem ilyen értelemben tudunk a vízen járni, Jézus Krisztus vízenjárása is egy jel, ami valami többre mutat.
Csodálkozz rá, hogy tudsz a vízen járni!
Miként tudsz a vízen járni?
Az egész élet: vízenjárás!
Tudjátok, a mindennapi életben jelen lenni, helytállni, megállni; az vízenjárás. Ebben a mai, nehéz és sokféle világban mindenképpen az!
Ez csoda, Isten hatalmas kegyelme.
Más képpel élve, a mindennapi életben megállni, megmaradni: taposóaknák között való járás. Mekkora csoda, hogy még nem robbantunk fel!
Minden napod, perced kegyelem, csoda.
Csoda az is, hogy még dobog a szíved, még egészséges vagy, illetve betegen is megtartott még az Úr.
Csodálkozz rá erre, mert ez nem magától értetődő!
Carl Gustav Jung mondta, aki nemcsak pszichológus, pszichiáter volt, hanem orvos is: „Ismerve az emberi szervezet bonyolultságát, csak azon csodálkozom, hogy most még élek és a következő pillanatban nem rogyok holtan össze.”
Vízenjárás az életünk minden perce.
Tovább fokozom.
Az életünk konkrét feladataiban helytállni: vízenjárás.
Micsoda feladatokat bíznak ránk!
A mai világban, ahol minden bizonytalan, megteremteni az egzisztenciát, legyen munkánk, el tudjuk tartani a családunkat, a munkákban, a feladatainkban, a kihívások között helyt tudjunk állni, legyen bölcsesség, legyen erő, legyen türelem…
Mindez vízenjárás.
A konkrét feladatokban hívő módon helytállni, a saját helyeden, az Isten dicsőségét és a másik ember javát szolgálni: vízenjárás.
Még fokozhatom az üzenetet.
A rendkívüli helyzetekben megmaradni, hitben megállni: vízenjárás.
Amikor valami végletes helyzet történik, súlyos betegség, baleset, váratlan fordulat, akkor hitben megállni, nem összeroppanni, nem elcsüggedni… Ez sokkal több, sokkal nagyobb csoda, mint vízen járni.
Adjunk hálát ezért a csodáért!
Mert egyrészt adatik ez a csoda.
Én is elmondhatom, hogy számomra sokszor adatott már ez a csoda.
Sokakat ismerek, akiknek szintén adatott már ez a csoda, az életben, a konkrét feladatokban, a rendkívüli helyzetekben megállhattak a hitben.
Ugyanakkor felkiálthatunk, könyöröghetünk: Urunk, Istenünk, hadd tapasztaljuk meg, ilyen értelemben, ezt a vízenjárást, mert nekünk így van szükségünk erre a csodára.
Urunk, a Te megtartó kegyelmedre van szükségünk, ne vond meg tőlünk a Te megtartó kegyelmedet, mert akkor elveszünk.
A viharzó tengeren kiáltottak fel így a tanítványok: Urunk, nem törődsz azzal, hogy elveszünk! (Márk 4,38) Nélküled elveszünk, Urunk! Könyörülj rajtunk, hogy megmaradhassunk Tebenned, hogy megállhassunk a hitben, minden körülmények között! Könyörülj rajtunk, hogy tudjunk a vízen járni, így, Teveled, a Te megtartó kegyelmedet élvezve!
Ugye így már érthető ez a csoda?
Szükség van vízen járni?
Minek?
Ez egy öncélú csoda, önmagában, szószerinti, látványos értelemben.
Itt sokkal többről van szó. Jézus vízen járása is sokkal többre utal; arra, hogy Ő Isten fia, Megváltó. Az Úr megváltó szeretetére utal ez a csoda.
Jézus Krisztus az életben, a feladatok között, a rendkívüli helyzetekben is képes bennünket megtartani a hitben, a hullámzó tengeren, hogy bele ne vesszünk a mélységbe.
Szóval menj el majd a templomból azzal az örömteli bizonyossággal, hogy te tudsz a vízen járni; illetve kérd az Urat, hogy tudj vízen járni! Jöjj, Szentlélek Úristen!
*
Ha mindezeket végiggondoljuk, akkor egyet tehetünk: VEGYÜK LE A „SARUINKAT”!
Mit jelent ez?
Azt tehetjük, a fenti üzeneteket hallva, amit Mózes tett az égő csipkebokor előtt, ahol megjelent neki az élő Isten és kijelentette magát neki.
Mózes tiszteletből levette a saruit, és leborult az Úr csodás, megtartó, magát nekünk kijelentő hatalma előtt (2Mózes 3,5)
Tudjátok, levenni a „saruinkat”, e megtartó, hatalmas, isteni, krisztusi szeretet előtt, azt jelenti, hogy meghalljuk Jézus bíztató szavát, Igéjét, amit kívülről tudunk, de most jusson el az értelmünkig és a szívünkig is!
Jézus mondja a tanítványoknak, és most nekünk is mondja ezt a kijelentést, amelynek minden szava hangsúlyos: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (50) Hozzátehetjük: tudtok, velem együtt, a vízen járni!
Vegyük le a „saruinkat” az előtt az Úr előtt, aki így szól: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”
Levenni a „saruinkat”, leborulni Isten-félelmes tisztelettel, és ráhagyatkozni erre a megtartó kegyelemre, meghallani ezt a krisztusi kijelentést: Ne csüggedjetek, ne féljetek, bízzatok: Én vagyok! Ez Isten-bizonyíték, ha valakinek kell ilyen: Én vagyok, létezem; én itt vagyok; én veletek vagyok; én értetek vagyok!
Hagyatkozzunk erre a mindenre elégséges kegyelemre, és kérjük a hit ajándékát!
Nincs más megoldás, ebben a bizonytalan világban!
Olyan tendenciákat tapasztalunk ebben a világban – senkit nem riogatunk, ezek tények –, amelyekre tekintve kimondhatjuk: nagy a baj, világméretekben is nagyon nagy a baj.
Már-már elcsüggednénk, de olyan jó meghallani a biztatást: az Úr velünk van!
Nem tudunk mást tenni, csakis egyet; ráhagyatkozni az Úr megtartó kegyelmére!
Levesszük tehát a saruinkat, leborulunk az Úr előtt, meghalljuk Jézus szavát: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”
Ennek nyomán pedig, hitvalló módon tesszük azt, amit tennünk kell keresztyén emberként!
Ha valaki újból és újból rá tud hagyatkozni erre a kegyelemre – Isten népe hagyatkozzék rá újból erre a kegyelemre –, akkor boldog tapasztalata lesz.
Ez a boldog tapasztalat abból fakad, hogy „élvezzük” az Isten mindenre elégséges, megtartó jelenlétét, és a csodát, hogy Ővele tudunk a vízen járni, az eddig elmondottak értelmében.
Ezt a boldog tapasztalatot – a mai igeszakasz alapján – hadd részletezzem még!
Boldog tapasztalatunk, hogy Jézussal hajózva elül a vihar! (51) Nem körülöttünk ül el a vihar, hiszen ebben a világban körülöttünk soha nem ül el igazából a vihar, csak szélcsendek vannak. Nem körülöttünk ül el a vihar, hanem bennünk. Ezt az üzenetet is szeretném árnyaltabban megfogalmazni. Bennünk úgy ül el a vihar, hogy ebben a testben járva a létfeszültség megmarad – kivédhetetlen ebben a testben –, de az isteni bizonyosság ezt a létfeszültséget mindig körülöleli, és nem engedi, hogy a létfeszültség ezt a bizonyosságot átbökje. Ilyen értelemben ül el e világban a vihar, ha Jézus Krisztusban bízunk. Bizony, én magam is annyiszor megtapasztaltam, amikor ez a létfeszültség úrrá lett rajtam, hogy Jézus Krisztus áttörhetetlen oltalma, megváltó védelme mindenkor körülvett, nem engedett el megtartó, körbeölelő karja!
Boldog tapasztalatunk, hogy Jézussal máris ott vagyunk, ahol lennünk kell, az Ő akarata és nekünk szánt, életet kiteljesítő szándéka szerint. Amikor Jézus beszállt a hajóba – ezt János evangéliumában a paralel helyen olvassuk, itt Márk ezt nem fejtette ki –, akkor a tanítványok, Jézussal a hajójukban, azonnal átértek a túlsó partra (János 6,21). Aki az Úr megtartó kegyelmére hagyatkozott, annak életében nemcsak elül a vihar, hanem hitben már a túlparton van. Ezért a hívő ember a megérkezés túlparti örömével és bizonyosságával élhet „itt”, mint aki mindenkor tudja, hogy nem veszhet bele a mélységekbe. Micsoda boldog tapasztalat ez! De ezt a boldog tapasztalatot is árnyalnom kell! Jézus Krisztus akkor sem enged beleveszni a mélységekbe, ha mások azt látják rajtad, a testi szemeikkel, hogy te belevesztél, elvesztél, elsüllyedtél; netán megbetegedtél, nem gyógyulsz, nagy bajban vagy, esetleg kudarcot szenvedtél, „leírtak”, megrágalmaztak, megbélyegeztek, nem is foglalkoznak már veled. Sok ilyen életsorsot láttam már, hívő emberek esetében is. Nem is beszélve arról az esetről, amikor valakit egyszer bosszúból megrágalmaztak, megbélyegeztek. Bizony az ilyen emberrel – akár volt a rágalomnak valóságalapja, akár nem – tartjuk az öt lépés távolságot, hiszen „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja…” Bizony, ha mi úgy látjuk, hogy elsüllyedt az illető, akkor sem veszett el az, aki hitben jár. A hívő ember még ilyenkor is a túlpart, a megérkezés örömével éli meg földi életének minden percét, a legnehezebb helyzetekben is. A hívő ember nem a nehéz eseményektől és a bántásoktól védett, hanem Jézus Krisztusban védett, mint aki a túlpart örömével él meg minden hánykolódást! Ez kegyelmi állapot, a legnagyobb ajándék: keserűségben és fájdalomban is bizonyossággal élni!
Boldog tapasztalat, Jézus Krisztussal, hogy elül a vihar, a túlpart örömével élhetünk, nem kemény szívvel, hanem nyitott szívvel. Márk leírja, hogy amikor a vízen járás csodája megtörtént, akkor a tanítványok még nem tudtak mit kezdeni ezzel a csodával, miként az ötezer ember megvendégelésének a csodájával sem, mert kemény volt a szívük, nem okultak a kenyerekből, a csodákból (52). Ez Márk koncepciója: a tanítványok előtt Jézus Krisztus keresztjénél és a húsvéti üres sírnál ragyog fel igazán, hogy ki is Jézus valójában; addig vakok maradnak a lényeget illetően, még Jézus követői is. De számunkra Jézus Krisztus már feltámadott, mi a teljes kijelentés birtokában vagyunk. Mi nem maradhatunk keményszívűek! Jöjj, Szentlélek Isten, nyisd meg a szívünket! A nyitott szeretet és élet kegyelmi ajándékával élhetünk ebben a világban, ami a legnehezebb helyzetben is egy felülemelkedettséget ajándékoz a hívő embernek. Ezt a nyitottságot én nem úgy értem, és a Biblia sem úgy érti, ahogy ma emlegetik. Ez a nyitás az Úr felé való nyitás! Aki pedig az Úr felé nyitott, az úgy tud nyitott lenni mindenki felé, a nyitott szeretet és élet kegyelmi ajándékával, hogy pontosan tudja, hite által hol a helye, milyen értékrendszert kell hitvalló módon képviselnie! A hit embere mindenkor megvallja Urát: Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére!
–
Levenni a „saruinkat”, micsoda hatalmas ajándék ez: Istenfélelem, tisztelet, öröm, boldog tapasztalat, az Úr jelenlétének „élvezete”, minden körülmények között.
Jézus tud a vízen járni, mi is tudunk a vízen járni!
Bízunk, Urunk van, nem félünk!
Ámen.
Imádkozzunk!
Dicsőség Teneked, Urunk, Jézus Krisztus, mert Te megváltottál.
Hála Teneked, feltámadott Urunk, mert Te megtartottál, minden körülmények között, sötétben, ellenszélben, kísértésekben, miközben megoldást, enyhülést, utat, örök célt, örömöt, reményt, bizonyosságot, üdvösséget ajándékoztál nekünk.
Áldott légy, hogy ismét személyesen találkozhattunk! Bizony ezt is, újból és újból, meg kell köszönnünk Teneked. Köszönjük, hogy a Te színed előtt, Igédre figyelve, a gyülekezet közösségében lehettünk együtt!
Köszönet Teneked Igéd gazdagságáért, a mennyei eledelért, táplálékért, a tanításért! Köszönjük a Te mindenre elégséges jelenléted „élvezetét”, és azt, hogy Te megtanítottál bennünket arra, hogy hatalmas Urunk vagy, akiben bízva mi is tudunk a vízen járni!
Áldott légy ezért, Urunk! Köszönjük, hogy bízhatunk Tebenned, és nem kell félnünk!
Könyörögve kérünk, add nekünk naponta a megszabadított ember bizonyosságát, és add, hogy egymás hite által, ebben a bizonyosságban erősödhessünk!
Így járulunk Teléd két családért is, ezen az istentiszteleten.
Először is az örök élet reménységében emlékezünk meg gyülekezetünk egykori gondnokáról. Köszönjük, hogy imádkozó családjával együtt tehetjük ezt, hálát adva egykori gondnokunk évtizedes hűségéért, szolgálataiért, és főként az örök élet bizonyosságáért. Áldd meg az emlékező családot, Gondnok Úr szeretteit, a Te mindenre elégséges áldásoddal!
Így imádkozunk egy másik emlékező, gyászoló családért, egy kedves gyülekezeti tagunk családjáért, aki hosszú évtizedeken át ennek a gyülekezetnek imádkozó, templomos tagja volt, és akit áprilisban kísérhettünk el, az örök élet reménységében. Akkor, a vírusjárvány miatt, nem tudtunk róla megemlékezni. Hálát adunk, itt a gyülekezet közösségében, a Te színed előtt, az ő áldott, hosszú, alázatos, szelíd, hívő, törékeny és mégis erős életéért. Te áldd meg elköltözött Testvérünk családját, az emlékezőket, a mai Ige bizonyosságában!
Urunk Terád tekintve, közbenjáró könyörgést mondunk egymásért, együtt a ránk bízottakért, a világért; magunkban, név szerint is megnevezve, akit most különösképpen ránk bíztál, ebben az imádságban.
Élő Istenünk, Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. július 18.
Szentháromság utáni 7. vasárnap.
29. hét.,
Márk sorozat 44.
Textus / Lekció: Márk 06,45-52 (49-50)
Igehirdető: Steinbach József