(13) Azután ismét kiment a tenger mellé, az egész sokaság pedig odament hozzá, és tanította őket.
(14) Amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte Őt.
(15) És történt, hogy mikor Lévi házában az asztalnál ült, sok vámszedő és bűnös is odatelepedett Jézus és a tanítványai mellé, mivel sokan voltak, és követték Őt.
(16) Amint a farizeusok közül való írástudók látták, hogy bűnösökkel és vámszedőkkel eszik együtt, így szóltak a tanítványainak: Miért eszik együtt a vámszedőkkel és bűnösökkel?
(17) Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt hozzájuk: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.
(Márk 2,13–17)
(Márk 2,14)
Örömhírt szeretnék hirdetni nektek, advent második vasárnapján, a felolvasott Ige alapján.
Örömhírt szeretnék hirdetni, az élő Isten megváltó szeretetéről.
Örömhírt szeretnék hirdetni arról a tényről, hogy az élő Isten mindenkor szeret bennünket, az Ő megváltó szeretete mindenkor átöleli az életünket, és ettől a szeretettől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38–39).
A mai igeszakasz, Lévi, a későbbi Máté evangélista, elhívása Isten szeretetéről szól: arról, hogy milyen ez az isteni szeretet.
*
Először is EZ AZ ISTENI SZERETET HATÁRTALAN SZERETET (12–14).
Arra kér bennünket Isten Lelke, hogy először ezen örvendezzünk advent második vasárnapján: szeret bennünket az Isten, és ez az isteni szeretet határtalan szeretet.
Miben nyilvánul meg ez a határtalanság?
Abban nyilvánul meg Isten szeretetének határtalansága, amit itt Lévi elhívásánál látunk, hogy egy tisztátalan embert átölel Jézus Krisztus isteni szeretete.
Lévi ugyanis tisztátalan volt, sok tekintetben. Tisztátalan volt vallásilag, erkölcsileg, politikai értelemben.
Lévi vámszedő volt. Így mondták akkor: vámszedő és bűnös; a vámszedő egyenlő volt a bűnös emberrel. Bűnösöknek tartották a vámszedőket, mert ők voltak azok, akik az uralkodó, idegen, római hatalommal lepaktálva, mint zsidó emberek, megvették saját népük körében a vámszedési jogot. A római hatóság előtt csak az volt a lényeg, hogy a számukra előírt összeg befolyjon, azzal már nem foglalkoztak, hogy a vámszedők még e felett milyen profitra tettek szert, tehát a saját népüktől az előírt vám felett mennyit szedtek még be.
Lévi tehát tisztátalan volt vallási, kultikus értelemben, hiszen a pogány római hatósággal volt kapcsolatban. Hithű zsidó ember számára ez elképzelhetetlen volt. Ez eleve úgy tette tisztátalanná Lévit, hogy nem vehetett részt zsidó vallási szertartásokon, az áldozatok bemutatásán.
Lévi tisztátalan volt vallási értelemben, de tisztátalan volt erkölcsi értelemben is. Lévi profitra törekedett, ebben nem volt határ, ezért saját népétől sokkal többet szedett be, a saját érdekei, a saját haszna szerint.
Lévi tisztátalan volt politikai értelemben is, hiszen ezeket az embereket, a vámszedő-bűnösöket, így Lévit is, árulónak tartotta a saját népe, mint akik az idegen, megszálló hatalom emberei voltak.
Lévi tehát tisztátalan volt.
Mivel advent a bűnbánat ideje, bűnbánattal várjuk a mi Urunkat, így készülünk az Ő fogadására. Az egyház mindig adventben él, ezért Jézus Krisztus eljöveteléig várakozásban vagyunk, de most az egyházi év rendje szerint ez különösen hangsúlyos. Isten Igéje, Isten Lelke, töredelmes szívre hangol minket, és megkérdezi tőlünk, hogy mi milyen állapotban vagyunk a tisztaság tekintetében?
Mi tisztának tartjuk magunkat, mint itt, a mai igeszakaszban a vámszedő bűnösöktől elkülönülő farizeusok és írástudók, vagy látjuk a magunk tisztátalanságát?
Ha töredelmes szívvel bűnbánatot tartunk, megállva az élő Isten színe előtt, akkor arra kell rádöbbennünk, hogy bizony minket is, mindannyiunkat, sokféle tisztátalanság terhel.
Vallási tisztátalanságunk tekintetében utalhatunk arra, hogy milyen gyenge a hitünk, a reménységünk, sokszor milyen gyarló, képmutató a kegyességünk. Megvallhatjuk azt, hogy a jóléti Európa mennyire eltávolodott az élő hittől, és milyen gyenge itt az egyház bizonyságtétele. Bűnvallást tehetünk arról is, hogy sok tekintetben hiteltelen a hitünk, nem látszanak meg az életünkön a hit gyümölcsei.
Aztán tisztátalanok vagyunk erkölcsi értelemben is, mert mindannyian benne élünk ebben a világban, és amíg ebben a testben élünk – mondja Pál apostol – addig távol élünk az Úrtól (2Korinthus 5,6). Gondolj csak bele bűnbánó szívvel, hogy téged is, akár erkölcsi értelemben is, mennyi tisztátalanság terhel. Vannak olyan területek, ahol az életünk nem tökéletes, nem makulátlan, ahol nem vagyunk feddhetetlenek.
Politikai, közéleti értelemben szintén tisztátalanok vagyunk. Most, az egyetemes örömhír szempontjából és a bűnbánat szempontjából, teljesen mindegy, hogy hol, melyik oldalon állunk, de a magunk módján, vagy elszenvedői, még inkább szítói vagyunk – így vagy úgy, sokszor akár egy sejtetéssel, egy megjegyzéssel is – annak a feszültségnek, ami egyre inkább döbbenetesen és félelmetesen kialakult körülöttünk világszerte. Nehogy azt higgyük, hogy mi ennek nem vagyunk részesei valamilyen formában.
Akárcsak Lévi, mi is tisztátalanok vagyunk. Lévi és mi e tekintetben egyek vagyunk.
Említettem, hogy örömhírt akarok hirdetni nektek, hiszen örömhírt lehet hirdetni, a mai Ige alapján, advent második vasárnapján. Ez az örömhír az, hogy olyan Istenünk van, aki Jézus Krisztusban határtalan szeretettel szeret bennünket és nem a méltatlanságunkra, nem a tisztátalanságunkra néz.
Jézus Krisztus, ahogy ott meglátta Lévit, ezzel a határtalan szeretettel áttörte a tisztátalanság falát.
A mi Urunk nem különült el a tisztátalan, vámszedő Lévitől és mindazoktól a sokaktól, akik vele voltak. Ez Isten szeretetének a határtalansága (15–17).
Jézus Krisztus áttöri a tisztátalanság mindenféle falát. Ő lehajol érettünk, egészen közel jön hozzánk, mert nem akar bennünket ebben az állapotban hagyni. Ő lehajol a legreménytelenebb, legmélyebb, legtisztátalanabb helyzetben lévőkhöz is; lehajol, hogy magához vonja, és megtisztítsa őket.
Igen, ilyen Urunk van, aki határtalan szeretettel közösséget vállal velünk, tisztátalanokkal. Ezt láthatóan kimutatja a mi Urunk. Jézus Krisztus asztalközösséget vállalt a vámszedőkkel, a bűnösökkel, Lévivel, a többiekkel. Ez az üdvözítő – bűnbocsánatot, új és örök életet ajándékozó – asztalközösség pecsételődik meg az úrvacsora sákramentumában: jelzi, hirdeti, megpecsételi ezt a megváltó, megtisztító közösséget; Isten, Jézus Krisztusban közölt, határtalan szeretetét.
Urunk, köszönjük mi, sokféleképpen méltatlanok, hogy tart még a kegyelmi idő, és Te ennyire, ilyen határtalanul szeretsz bennünket!
Létezik-e ennél nagyobb örömhír: Isten szeretete határtalan szeretet!
*
Aztán EZ AZ ISTENI SZERETET MEGVALÓSULT SZERETET (14).
Ez a szeretet eljött közénk, és „hatékonyan”, üdvözítően cselekedett érettünk.
Isten nemcsak beszél a szeretetről. Amint Isten szól a szeretetről, azonnal cselekszi is azt. Az Isten Igéje egyben tett is. Isten szól, és azonnal cselekszik.
Isten közel jön hozzánk tisztátalanokhoz, határtalan szeretetével és megtisztító cselekvésével belenyúl az életünkbe.
Isten ezt cselekedte velünk, egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban.
Ahogy ott, akkor, Lévi esetében cselekedett az Isten, Jézus Krisztus által, úgy cselekszik itt és most; cselekszik mindenkor. Isten, egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban egyszer és mindenkorra, üdvözítően cselekedett érettünk.
Isten szeretete megvalósult szeretet; valósággá lett, nemcsak elméletben mondott, hanem valósággá lett az Ő megtisztító, megtisztítóan cselekvő szeretete.
Megvalósult és egyre inkább valósággá lesz ez a szeretet, amiként imádkozunk is ezért, a Biblia utolsó előtti versével: „Jövel Uram, Jézus Krisztus, tedd teljessé rajtunk a tisztaságnak, a megváltásnak ezt a művét!” (Jelenések 22,20)
Miként valósul meg ez a határtalan isteni szeretet?
Ezt figyelhetjük meg, egészen konkrétan a mai Igében, amikor Lévit meglátja Jézus Krisztus, abban a helyzetben, amiben van: vámszedő bűnösként, kitaszítottként. Jézus Krisztus meglát bennünket abban a konkrét helyzetben, amiben vagyunk; abban a nyomorúságban, amiben éppen szenved az életünk; abban az eltévelyedésben, amiben éppen veszteglünk, sokszor önhitt gőggel és tudatlanul.
Jézus Krisztus meglátta, észrevette Lévit. Ennek üzenetértéke van. Akkoriban annyira megvetették a vámszedőket, hogy az arra járók elfordították a fejüket, amikor vámszedőt láttak, nem akarták őket észrevenni. Ezzel fejezték ki: „Nem tudunk rólatok, tudomásul sem veszünk benneteket, számunkra nem léteztek!”
Jézus Krisztus meglátta Lévit, észrevette, hatalmas, isteni szavával megszólította őt: meglátta, megszólította és elhívta.
Amikor Jézus Krisztus az Ő követésére hív bennünket, akkor az életre hív, az üdvösségre, aminek jele e-világban a boldog, szolgáló, értelmes élet. Jézus Krisztus az Ő követésére hívta Lévit, ezáltal kimozdította ezt a vámszedő-bűnöst a régi, tisztátalan életéből, a tisztátalan kötöttségeiből; kimozdította a tobzódóan is kárhozatosan fájdalmas holtpontról, és az üdvösséges, „életes” irányba állította őt. Lévi Jézus Krisztus követőjévé lett.
Az élő Isten – határtalan, megvalósuló, megtisztítóan cselekvő szeretetéből fakadó – hatalmas szavának pedig nem lehet ellenállni.
Ezt úgy fejezi ki a mai Ige, hogy amikor Jézus meglátta, megszólította Lévit – „Jöjj, kövess engem!” (14) –, akkor Lévi felállt, mindent otthagyott, és követte az Urat.
Ez a valóságos fordulat a megtérés, amely aztán folytatódik a megigazulásban, a megszentelődésben, miközben egyre inkább feltisztul az emberi élet.
Lévi felállt és Jézus hatalmas szavára mindent otthagyott.
Itt álljunk meg egy pillanatra, menjünk bele mélyebben ebbe az igeversbe!
Mióta ismerem ezt a történetet, folyamatosan izgat ez az üzenet: Lévi felállt, mindent otthagyott és követte Jézust.
Ebben először mindig – szerintem nagyon helyesen – azt az üzenetet láttam, hogy íme ilyen hatalmas az Isten, ennyire szeret bennünket az Isten, ilyen hatalmas az Ő cselekvő, megtisztító szeretete, amely egyedül képes bennünket ténylegesen kimozdítani a régiből az újba. Valóban, az Úr szavára, teljesen ott lehet hagyni a régit és el lehet indulni, Jézus Krisztust követve az üdvösséges irányban.
Ugyanakkor, mindezeket végiggondolva, azonnal kérdésként is felvetődött bennem ez az üzenet: „Valóban mindent ott lehet hagyni, ebben a világban élve, Jézus Krisztust követve, amiként azt Lévi tette?” Lévi otthagyta a vámszedő asztalt, otthagyta a pénzt, a vagyont, a hatalmat, az egzisztenciát és követte Jézust. Ez lehetséges ebben a világban? Ez nekem folyamatosan kérdés, mióta ezt az Igét ismerem. Miként kell, Istennek kedves módon érteni ezt: mindent otthagyni Jézusért?
Mondjuk ki: csak akkor lehetséges mindent otthagyni, ha kihalunk ebből a világból, mert ebben a világban folyton meghatározottak vagyunk, mindig támadnak újabb és újabb kötöttségek, meghatározottságok, még az új és áldott irányváltások után is. Persze, ezek a meghatározottságok, a Jézus követésében, már az Úrban létrejött meghatározottságok…
De mégis, ezeket az új és áldott kötöttségeket is folyton veszélyezteti a kísértés, hogy azok becsontosodott meghatározottságokká torzuljanak.
Az újabb, krisztusi, áldott „kötöttségek, meghatározottságok” hagyománnyá lesznek. Ezek lehetnek értékes, Istennek kedves hagyományok, de lehetnek olyan „hagyományok” is, amelyeket később el kell vetni, mert azok közben messze kerültek Jézus Krisztus ügyétől, amelyekből meg kell térni; valamint ezek a kötöttségek olyan hagyományokká is lehetnek, amelyeket a kellő időben meg kell újítani.
Amíg ebben a világban, ebben a testben élünk, addig lehetetlen meghatározottságok nélkül élni, amelyeket a rendszeres kegyesség során mindig oda kell vinni az Úr elé, hogy Igéje mérlegére tegyük azokat.
A fenti, e-világi meghatározottságok ellenére néhány szempont azonban biztossá és vitathatatlanná lesz, ha meghallottuk az Isten megszólító szavát, és részesültünk az Úr határtalan, megvalósult szeretetéből.
Minden itteni meghatározottságunk ellenére, Jézus Krisztus követésében, az életünk iránya alapvetően megváltozott. Eddig sötétségben jártunk, tévelyegtünk, magunkban bíztunk, össze-vissza kapkodtunk, fárasztó vargabetűket tettünk, másokat is meggyötörtünk. Ettől kezdve viszont biztos az irány, Jézus Krisztust követjük, az üdvözítő Urat, aki a biztos irányban hazafelé vezet bennünket. Az Ő követése öröm, biztonság, boldogság minden körülmények között. Aki az üdvösséges irányban áll, akit Jézus Krisztus vezet, annak az élete alapvetően újjá lesz, minden tökéletlensége ellenére is.
Minden meghatározottságunk ellenére, a biztos, üdvözítő irány mellett, Jézus Krisztus követésében szintén biztos az, hogy az életünknek a tartalma, a lényege, az értelme megváltozott. Életünknek csúcspontján, ettől kezdve, az élő Isten, a Megváltó Jézus Krisztus áll, aztán minden, ami az életünkben van, ami az életpiramisunkba bekerül (bekerülhet), az ott az Isten szerinti kedves helyre rendeződik. Jézus Krisztus követésében életünk tartalma, értelme, az Isten dicsőítése, az Isten országának építése. Jézus Krisztus követésében Ő áll az első helyen, nincsenek bálványok. Minden meghatározottságunk ellenére, Jézus Krisztus követésében, üdvösséges az irány, üdvösséges életünk értelme, örökkévaló tartalma: Jézus Krisztus.
Minden meghatározottságunk ellenére, Jézus Krisztus követésében, e-világban biztosakká lesznek a határok, a keretek, amelyeket az élő Isten jelöl ki számunkra. Isten népe és az egyes hívő ember, minden körülmények között ezeken a kereteken belül mozog. Isten népe, minden gyarlósága ellenére – hiszen a megszentelődés útját járja, és ebben a világban soha nem lesz tökéletes – ezeken az isteni kereteken belül tesz mindent, miközben élete folyamatosan tisztul. Vagyis, ha belehalunk, akkor sem lépjük túl ezeket a kereteket, és imádságunk mindenkori tárgya erre vonatkozik: „Urunk, ne engedd túllépni a Teáltalad meghúzott határokat, érdekünkben vont védőkorlátos parancsokat! Urunk, ne engedd, mert a magunk erejéből ez nem megy, csak a Te erőddel! Urunk, ne engedd, hogy ezeket a korlátokat bármikor is átlépjük és szakadékba zuhanjuk, magunkkal rántva másokat is! Urunk, ne legyen alkalmunk átlépni ezeket a korlátokat! Kérünk, Te – aki az eseményeknek is Ura vagy – úgy irányítsd a történéseket, hogy mindenkor őrizz meg bennünket az üdvözítő keretek között!”
Lévi mindent elhagyott Jézus Krisztus követésében, valóságos változás történt az életében, az Isten határtalan, megvalósult szeretete által. Maradnak ugyan meghatározottságok az életünkben, e-világban, de az irány, az értelemes tartalom és a keretek, a korlátok üdvösségesen krisztusiak és biztosak.
Ilyen az Isten szeretete. Örüljünk ennek az isteni szeretetnek, mindez a miénk! Isten szeretete határtalan, megvalósult és egyre inkább megvalósuló, kiteljesedő, cselekvő szeretet.
*
Harmadszor, EZ AZ ISTENI SZERETET GYÓGYÍTÓ SZERETET (15–17).
Jézus Krisztus az áldott orvos.
Jézus Krisztus említi is ezt a kifejezést a mai szakaszban (17).
Ő az áldott orvos, aki az örök élettel tisztogatva gyógyít bennünket.
Akinek örök élete van, aki Jézus Krisztus határtalan, megvalósult szeretetében megtisztult, az bármilyen helyzetben van, valójában meggyógyult.
Ez az igazi gyógyulás.
Isten szeretete így gyógyít!
Ő az áldott orvos, aki az örök élet üdvözítő tisztaságával gyógyít bennünket.
Kiket gyógyít az Úr szeretete?
Erre a kérdésre a választ hangsúlyosan kiolvashatjuk a mai Igéből (17).
Azokat gyógyítja az Úr szeretete, akik tudják, hogy betegek; akik beláthatják, hogy több, mint betegek; akik megvallhatják, hogy az Isten nélkül gyarlók, bűnösök.
Azokat gyógyítja az Úr szeretete, akik előtt nyilvánvalóvá lesz, hogy „nem igazak”, akik nyögnek életük sokféle nyomorúságától terhelten, akik sírhatnak életük törékeny, gyarló volta felett. Igen, ezeknek gyógyítója az élő Isten, ezeket ölei át, Jézus Krisztusban, gyógyító szeretetével.
Tehát, akik úgy viselkednek, mint a farizeusok és az írástudók a mai Igében, kegyes gőggel elkülönülve, azok nemcsak másoktól, hanem valójában az Isten határtalanul cselekvő, megváltó szeretetétől határolódnak el. Az önhitt, önigazult életről lepereg az Isten szeretete, mint ahogy a sötét olaj taszítja a tiszta vizet: „Mi igazak vagyunk, tiszták vagyunk, mások vagyunk, nem olyanok vagyunk, mint ti!”
Bizony, ha tiszták lehetünk, az csak az Isten minket megtisztító, határtalan szeretetének, kegyelmének munkája, aki Jézus Krisztus tökéletességén keresztül tekint ránk.
A betegek, a bűnösök, a nem igazak számára lehet élővé és hatóvá az Isten szeretete, gyógyító irgalma.
Kegyelmi állapot annak belátása, hogy mindenben az élő Isten megtartó szeretetére és kegyelmére szorulunk, miközben átölel minket az áldott orvos.
Jézus Krisztus azért jött (17) – és ez az üzenet már előre mutat karácsonyra –, azért született meg az első karácsonyon, azért halt meg váltsághalálával, és azért támadt fel a halálból, hogy nekünk adja a maradandó gyógyulást, a bűnbocsánatból, új életből és örök életből fakadó gyógyulást.
Jézus azt feleli a farizeusok vádjára: „Nem az egészségeseknek van szüksége az orvosra, hanem a betegeknek, és én őértük jöttem.” (17)
Urunk, itt vagyunk a magunk életének minden tisztátalanságával, nyomorúságával, betegségével, bűnével és köszönjük, hogy Te közösséget vállalsz velünk! Urunk, köszönjük, hogy a Te szereteted – ez a határtalan, megvalósult, gyógyító, üdvözítő szeretet – átölel bennünket olyan valóságosan, mint amiként a bőrünk rajtunk feszül.
Kedves Testvéreim!
Ez advent második vasárnapján az örömüzenet: Isten szeret, ettől a szeretettől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38–39).
A mi Urunk határtalan, megvalósult (megtisztítóan cselekvő) és gyógyító szeretettel ölelt, ölel át bennünket.
Ragadjuk meg ezt a szeretetet, mert Ő megragadott bennünket! (Filippi 3,12)
Imádkozzunk!
Áldunk Téged, jóságos Istenünk, mert Te megbocsátod minden bűnünket, meggyógyítod minden betegségünket, megváltod életünket, kegyelemmel és irgalommal koronázol meg.
Hálát adunk Neked Urunk hirdetett Igéd üzenetéért, az evangéliumért, a Te szabadításodért, azért a szeretetért, azért a határtalan, megvalósult, gyógyító, üdvözítő szeretetért, amit Jézus Krisztusban megmutattál, amivel átöleltél és átölelsz bennünket.
Valljuk éppen ezért, hogy minden jó adomány, tökéletes ajándék Tetőled száll alá.
Fogadd el Urunk, amikor önmagunkat ajánljuk fel a Te dicsőséged és felebarátaink javának szolgálatára, egyházad javára és országod építésére!
Urunk, közbenjáró könyörgést mondunk egymásért, népedért, az elesettekért, a betegekért, a gyógyítókért, városunkért, vezetőinkért és a vezetettekért, az egész világért.
Hallgass meg minket, egyszülött Fiadért, Jézus Krisztusért kérünk!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. december 6. Első istentisztelet a második covidjárvány-hullám online istentiszteletei (november 15; 22; 29.) után.
49. hét – Advent második vasárnapja.
Márk sorozat: 17.
Textus / Lekció: Márk 02,12-17 (14)
Igehirdető: Steinbach József