(1) A karmesternek: A „Liliomok” kezdetű ének dallamára. Kórah fiainak tanítókölteménye. A szeretet éneke.
(2) Szívem zsong a szép szavaktól, művemet a királynak mondom el, nyelvem gyors, mint az írnok tolla.
(3) Legszebb vagy az emberek közt, kedves szavak áradnak ajkadról, meg is áld Isten örökre!
(4) Kösd derekadra kardodat, te hős, ölts pompás díszruhát!
(5) E díszedben járj sikerrel az igaz ügyért, az igazság védelmében! Jobbod félelmetes dolgokra tanítson!
(6) Nyilaid hegyesek, átjárják a király ellenségeinek szívét, népek kerülnek hatalmadba.
(7) Trónod Istentől való, mindörökké megmarad, királyi pálcád igazság pálcája.
(8) Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, ezért kent föl téged társaid közül Isten, a te Istened öröm olajával.
(9) Mirha, aloé, kasszia illata árad minden öltözetedből, elefántcsont palotákból hárfák vidámítanak.
(10) Királylányok viselik ékszereidet, jobbod felől a királyné áll ófíri arannyal ékesítve.
(11) Halld csak, leány, nézz, és figyelj ide! Feledd el népedet és atyádnak házát!
(12) Szépségedet a király kívánja, mert ő a te urad, borulj le előtte!
(13) Tírusz leánya! A nép gazdagai ajándékkal hízelegnek neked.
(14) Csupa dísz a királylány odabent, arannyal van átszőve ruhája.
(15) Hímzett ruhákban vezetik a királyhoz, szüzek, barátnői követik, így vonulnak hozzád.
(16) Ujjongó örömmel vezetik őket, úgy vonulnak be a királyi palotába.
(17) Őseid helyébe fiaid lépnek, akiket fejedelmekké teszel az egész földön.
(18) Hirdetem nevedet minden nemzedéknek. Ezért magasztalnak majd a népek örökkön-örökké.
(Zsoltárok 45,1–18)
(Zsoltárok 45,2; 8)
Pünkösd ünnepére készülünk. Egy hét múlva, pünkösd vasárnapja.
Mai alapigénk, a 45. zsoltár, pünkösd ünnepére készít bennünket, hiszen Isten Lelkének munkájáról szól.
Mi ugyanis most ebből a nézőpontból tekintünk a zsoltárra.
A felirat szerint azt tudjuk meg erről a zsoltárról, hogy Kórah fiainak zsoltára ez, akik lévita papi szolgák voltak; énekes lévitákként az istentiszteleten magasztalták az Urat.
Azt is olvassuk a zsoltár feliratában, hogy a „Liliomok” kezdetű, ma már nem ismert, akkori népének dallamára énekelték akkor ezt a zsoltárt, az Urat magasztalva.
Műfaját tekintve egy király-zsoltárról van szó.
Témáját illetően ez a zsoltár egy tanító költemény a szeretetről; a szeretet magasztalása.
De ott van ebben a zsoltárban a teljes Biblia, és ebből következően a kálvini tanítás az e-világi hatalomról, akiért könyörögnünk kell (1Timóteus 2,1), az Istennek kedves uralkodóról, a saját „uralkodásunkról”, és az Úr uralkodásáról, akinek számot kell majd adnunk.
Így figyeljünk erre a zsoltárra – abból a nézőpontból, amiként említettem –, hogy ez a zsoltár Isten Lelkének munkájáról szól.
Hogyan munkált Isten Lelke bennünk, közöttünk és általunk?
*
El kell mondanom, ez a zsoltár attól nehéz, hogy vannak olyan szövegrészei, amelyek nagyon régen íródtak, hiányosak, nem minden szakasza érthető pontosan.
Ezek ellenére remélem, a Testvérek már az első olvasás során észrevették a zsoltár emelkedett, magasztaló hangulatát.
Pontosan ez Isten Lelkének munkája.
ISTEN LELKE FELEMEL BENNÜNKET (2).
A zsoltáros így kezdte: „Szívem zsong a szép szavaktól.”
Isten Lelkének munkája az, hogy felemel bennünket, a szívünk elkezd zsongani az Isten szerinti szépségtől.
Amikor betölt bennünket az Isten Lelke, akkor Isten Lelke által ihletett állapotba kerülünk.
Ez az ihletett állapot azt jelenti – újszövetségi példával élve –, hogy Jézus Krisztussal felmegyünk a megdicsőülés hegyére (Máté 17,4). Itt mennyei élményeink vannak, úgy megyünk vissza a völgybe.
Felemel bennünket az Isten Lelke. Felüdít bennünket az Isten Lelke. Felemelő ez az érzés, hogy mi is fel tudjunk emelni másokat.
Nagy szükségünk van erre, hogy betöltsön bennünket az Isten Lelke!
Hiszen sokszor, sokféle értelemben – egyéni, egyházi, közösségi, társadalmi, közéleti értelemben – olyannyira tele vagyunk, hogy már attól vagyunk üresek.
Úgy tele vagyunk, hogy már alig van jelentősége bárminek is. Úgy tele vagyunk, hogy közben üresek vagyunk, kiüresedik az életünk. Viszonylagossá lesz, értékét és értelmét veszti minden. Ezerfélén szétszórtak vagyunk, mint a szoba betörés után.
Ahol betölt bennünket az Isten Lelke, ott az életünket megtölti Istennek kedves – Isten szerint kedves –, szép gondolatokkal, szép szándékokkal, ebből következően szép szavakkal és tettekkel.
Betölt bennünket az Isten Lelke, és megtölt bennünket ezekkel a „szépségekkel”, azaz megtölt bennünket szeretettel, evangéliumi szeretettel; megtölt bennünket Krisztussal!
Ezért a 45. zsoltár egy ének és egy tanítóköltemény a szeretetről.
Ez az igazi felemeltetés, amely a hegyről lefelé haladva is megtart bennünket az igazi távlatok között.
Mivel vagyunk tele?
Mivel van tele a lelkünk, az értelmünk, a szívünk, az egész valónk, ebben a sokféle világban?
Járjon át bennünket a zsoltár magasztossága!
Töltsön be bennünket az Isten Lelke, hogy megtöltse az életünket!
Tegyen bennünket Isten Lelke lelki szegényekké (Máté 5,3), kipucolva belőlünk azokat a dolgokat, amelyek nem oda valók; és töltsön meg bennünket – mint ahogy a víz a medrét borítja (Ézsaiás 11,9) –, az Isten szerinti szép gondolattal, szándékkal, szóval, tettel; evangéliumi szeretettel, Krisztussal!
Ez Isten Lelkének munkája!
Ettől emelkedett ez a zsoltár.
Ez ennek a zsoltárnak a legfontosabb üzenete.
*
Ezt az emelkedett állapotot egészen speciálisan tárja elénk ez a zsoltár, mégpedig a műfajához illően, a műfaja szerint, mivel ez a zsoltár egy király-zsoltár.
Ezért fogalmaz így a zsoltáros: „Szívem zsong, Isten Lelke által, a szép szavaktól, ezért művemet a királynak ajánlom.”
ISTEN LELKE „EMELKEDETTEN” FELEMELI TEKINTETÜNKET AZ ISTENNEK KEDVES KIRÁLYRA (2–9); arra, aki-ami testi szemekkel látható: a királyra, a király személyére, az akkori királyság intézményére; a saját királykodásunkra.
Vonatkoztassunk el bátran a konkrét kifejezéstől, mert itt igazából arról van szó, amit mi testi szemekkel látva, közéletnek nevezünk, emberi kapcsolatoknak nevezünk, társadalmi érintkezésnek.
A magunk királykodásáról is szó van itt, hiszen mi is, valamilyen formában, a magunk helyén – a családban, a munkahelyen, valamilyen szinten – „királyok” vagyunk, felelősek vagyunk, vezetők vagyunk.
Amikor a zsoltáros az Isten Lelke által ebbe az emelkedett állapotba kerül, és felemeli tekintetét a látható királyra, a látható vezetőre, akkor arra tanít, int és biztat bennünket ez a zsoltár, hogy mi is ilyen, Istennek kedves királyok legyünk, a magunk helyén.
Ez egy nagyon fontos tanítás: Az Istennek kedves király, akire feltekintünk, és aki felemelhet minket, az Isten képviselője.
Mindannyian, a magunk helyén, ahol felelősen jelen vagyunk, az Istent kell képviselnünk.
A király az Istentől való.
„Trónod az Istentől való!” – hangsúlyozza a zsoltár (7).
Az Istennek kedves király, az Isten akaratát képviseli, az Isten rendjét, az Isten igazságát, mégpedig azzal a bölcsességgel – az Isten Lelke által –, amellyel, az isteni mérték szerint, képes a legbonyolultabb helyzetekben is, megkülönböztetni.
Amikor a zsoltár, a királyt harci díszben írja le, kezében pálcával és íjjal, akkor az Isten akaratának, rendjének, igazságának szentlelkes bölcsességgel való képviseletét jelenti (4–6).
Ebben az emelkedett állapotban a zsoltáros felemeli a tekintetét a királyra.
Ezzel arra utal a zsoltár, hogy mi is ilyen királyok, vezetők legyünk a magunk helyén. Legyünk az Isten küldöttei, mert az Istennek kedves király, az Isten küldötte, az Isten képviselője!
Az Istennek kedves király, akire feltekintünk, és aki felemelhet minket, az Isten győztes képviselője.
Eleven üzenetté lett számomra ez: Az Istennek kedves király, az Isten győztes képviselője.
Ezért emeltem ki ezt az igeverset – amelyik felragyogott számomra, ebből a zsoltárból –: „Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot!” (8)
Csakis úgy képviselhetjük a magunk helyén, mint megbízott „királyok”, az Isten ügyét, hogy gyűlöljük azt, amit az Isten gonosznak tart, és szeretjük azt, amit az Isten igaznak, nemesnek, szépnek határozott meg; ezért soha nem kötünk kompromisszumot a gonosszal, ellent állunk neki!
Az Istent képviselve, az Isten erejével, legyőzzük a gonoszt!
Isten ebben segítségünkre van, velünk együtt harcol.
Ezért mondja a zsoltár az Istennek kedves királyról: Győztes vagy és trónod, ebben a harcban, örökké megáll (7).
Az Istennek kedves király, minden e-világi, Úrnak kedves királyság: Isten képviselete, Isten győztes képviselete, az Ő erejével, amely a gonosszal soha nem köt kompromisszumot.
Ebből a győzelemből fakad minden áldás, ami életünk felemeltetésének része, Isten Lelkének munkája.
Vagyis az Istennek kedves király, akire feltekintünk, és aki felemelhet minket, az Isten áldott és áldást közvetítő képviselője.
Hogy mit jelent ez az áldás, azt a zsoltár kifejezéseivel adom vissza.
Ez az áldás jelenti a tiszteletet.
Ez az áldás jelenti az örömöt: Felkentelek téged az öröm olajával (8).
Ez az áldás, a királyi felkenetés képe kapcsán, jelenti a jó illatot. Keleti fűszereket sorol fel énekében ez a zsoltár. Az isteni felkenetés, az Isteni kiválasztás, az Úrhoz tartozás bizonyosságának jó illatát (8–9).
Ez az áldás: tisztelet, öröm, jó illat; ezekből fakadó, Isten szerinti szépség, amely a hívő emberen, a „királykodásában” is átsugárzik (9–10). Szépség és kedvesség, az Isten áldása (3).
Ezek mind az Isten áldásának ajándékai.
Ha betölt bennünket az Isten Lelke, akkor megtölti az életünket ezekkel az ajándékokkal, és „ihletett”, emelkedett állapotba kerülünk.
Milyen nagy szükségünk van ezekre az áldásokra, kedves Testvéreim!
Amikor ezeket az áldásokat önvizsgálattal végiggondoljuk, a saját királykodásunkat illetően; miszerint az Istennek kedves király az Isten követe; az Isten győztes követe, aki nem köt kompromisszumot a gonosszal, és ebből a győzelemből áldások fakadnak; akkor látjuk igazán, mennyire hiányoznak ezek az áldások az életünkből!
Csak imádkozni tudunk: Jöjj, Szentlélek Úristen!
Hol van ma a tisztelet? Senki nem tisztel senkit. Ahogy egy német szociológus leírta „Nievellungsrespekt” teljesen hiányzik ma már az életünkből. Ma igazából mindenki önmagával van tele, csak szapuljuk egymást, hiányzik a tisztelet.
Hiányzik az igazi az öröm.
Hiányzik a jó illat. „Valami bűzlik Dániában.” A bűnnek, a gonosznak a szaga, bűze érződik a Szentlélek jó illata helyett.
Hiányzik a valódi szépség, amely az Isten-hitből fakad; helyette valami hamis szépségideál veszi át az uralmat ebben a világban.
Hiányzik a kellem, a kedvesség. Olyan sok a durvaság, a csúnya beszéd, az agresszivitás, az indulat, a türelmetlenség… Nem sorolom!
Jöjj, Szentlélek Úristen!
Jöjj, Urunk! A magunk helyén, ahol királykodunk, emeld fel az életünket, hogy a Te követeid lehessünk, a Te képviselőid, győztesen, nem kompromisszumot kötve a gonosszal. Így a Te, gonoszt legyőző hatalmad áldásai megjelenjenek az életünkben: a tisztelet, az öröm, a jó illat, az Isten szerinti szépség, a kellem, a kedvesség; a Te áldásod!
*
Isten Lelke betölt bennünket, és megtölti az életünket az Isten szerinti szép gondolatokkal, szavakkal, tettekkel; az Ő szeretetével; Krisztussal.
Így tekint a zsoltár az Istennek kedves királyra, a földi királyra, az e-világi királykodásra, a közéletre, a társadalomra; könyörögve a szentlelkes változásért.
De a zsoltáros nemcsak arra tekint fel, aki-ami a testi szemekkel látható. A zsoltáros nemcsak az Istennek kedves, földi királyra tekint. A zsoltár írója sokkal többre tekint, mint ami a testi szemekkel látható, mert a földi királyon, a királykodásokon, felelős vezetésen túl, a Királyok Királyára emeli tekintetét.
ISTEN LELKE „EMELKEDETTEN” FELEMELI TEKINTETÜNKET A KIRÁLYOK KIRÁLYÁRA; arra, aki igazán felemelhet bennünket (11–16).
Erről szól ez a zsoltár, miközben meghúzza az ívet, egészen az Újszövetségig.
Ha az Isten Lelke betölt bennünket, akkor feltekintünk az élő Istenre, aki valósággal felemelhet bennünket.
Ha az Isten Lelke betölt bennünket, akkor emelkedett állapotba kerülünk, és nemcsak azt látjuk, ami a szemünk előtt van, hanem feltekintünk a láthatókról a láthatatlanokra, a Királyok Királyára: az élő Istenre.
Hiszen az élő Isten, a királyok Királya, az uraknak Ura, az egyetlen Király.
Az élő Isten minden „itteni” tevékenységünk, munkánk, királykodásunk mértéke és egyben ítélete; Ő, az egyetlenegy király, az élő Isten, a Királyok Királya.
Ha az Isten Lelke betölt bennünket, akkor Ő felemel bennünket, egyszülött Fiáig, Jézus Krisztusig.
Isten Lelke felemeli a mi szívünket, egészen az élő Istenig, a Királyok Királyáig, és az Ő egyszülött Fiáig, Jézus Krisztusig; akiben Isten egyértelműen megmutatta azt, hogy Ő milyen Király valójában.
Jézus Krisztus egyszerre volt Úr és szolga.
Jézus Krisztus, az Úr voltát, hatalmát – hiszen minden hatalom Őneki adatott – az önátadó szolgálatban mutatta meg, hiszen önmagát adta érettünk, mert nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki önmagát adja a felebarátaiért (János 15,13). Ez történt meg a golgotai kereszten. Jézus Krisztus, Úr voltát megmutatta szolgálatában, engedelmessé lett, megalázta magát, meghalt érettünk.
Ugyanakkor Jézus Krisztus, szolgálatában, önmegalázásában, alászállásában is végig megmaradt Úrnak. Ezt mutatja feltámadása, mennybemenetele, ezt aktivizálja bennünk pünkösd ünnepe.
Amikor olyan gyönyörűségesen ír ez a zsoltár – talán kihallatszott a felolvasott igerészből – a királyi menyegzőről (11–16), amikor a király elveszi a menyasszonyát, a királylányt, akkor lehetetlen, hogy ne jusson eszünkbe az Énekek éneke. Ott is, itt is, nemcsak a férfi és a nő kapcsolatáról szól a szentíró – mert ezeket a szakaszokat már az óegyházban is merték átvitten, allegorikusan értelmezni – hanem arról is, hogy amiként a vőlegény szereti a menyasszonyt, úgy szereti Isten az Ő népét; újszövetségi értelemben, Jézus Krisztus úgy szereti az Ő egyházát. Jézus Krisztus a vőlegény; az egyház, Isten népe, a menyasszony. Mi Jézus Krisztus menyasszonya vagyunk, Őhozzá tartozunk, a Királyok Királyának Fiához, aki Úr és szolga egyszerre, aki megváltó szeretettel szeret bennünket.
Itt még egy nagyon fontos üzenetet hadd mondjak el, ami szintén elevenné lett számomra.
Akit az Isten Lelke betölt, és ezt a mennyei, üdítő felemeltetést átéli; ezért ilyen szentlelkesen emelkedetten tekint a „királyra”, a közéletre, a saját királykodására, mindarra, ami a szeme előtt van; valamint túl tud ezeken tekinteni, a láthatókról a láthatatlanokra, a Királyok Királyára; az bárkivé is lett ebben a világban, és bármi is érte „itt”, azt el tudja engedni, el tudja felejteni… (11)
A tizenegyedik versben ezt olvastuk. Tudniillik, ha helyesen értelmezzük az itt hiányos, nehezen fordítható szöveget, az derül ki, hogy a zsoltárban szereplő király egy idegen, tíruszi királylányt vesz feleségül. Ez a tíruszi származású menyasszony azt a parancsot kapja: „Most feledj el mindent, mert a király a te urad; borulj le előtte, hiszen te a király menyasszonya vagy!” (11–12)
A bibliai kép szerint: Jézus Krisztus a mi Királyunk, Ő a vőlegény; mi, az egyház, az Őbenne hívő népe, pedig a menyasszony.
Tehát, bárkivé lettünk ebben a világban, hitben járva egy idő után ráébredünk, hogy ez a legkevésbé számít. Valamint, bármi ért bennünket e-világban, hitben járva, engedjük el. Ha öröm, adjunk érte hálát, ha sérelem, bocsássunk meg! Mindezeket tegyük le Jézus Krisztus keresztjéhez, felejtsük el azokat – hogy az örömök ne tegyenek elbizakodottá, a sérelmek megsebzetté –, mert nincs annál nagyobb dolog, mint az örökkévaló Királyhoz tartozni, az Ő megváltott tulajdonaiként élni. Ismét mondom: Ha nem felejtjük el ezt, ami eddig történt velünk, akkor a sikereink gőgössé torzítanak bennünket, a sérelmeink sebzetten visszavonulttá, vagy bosszúállóan agresszívvá.
Hálaadással, Jézus Krisztushoz sietni, örömben és bánatban: ezt jelenti itt a „felejtés”. Ha ezt nem tesszük, akkor bálványimádók vagyunk, ki-ki a maga módján. Úgy felejts, hogy nézz fel Jézusra, mert nincs nagyobb öröm, nincs nagyobb felemeltetés, mint Jézus Krisztushoz tartozni. Ez minden más történést üdvösséges helyére tesz. Így értsük a felejtést.
Minden megoldódott, Jézus Krisztusban. Ez egy új élet, ez egy új egzisztencia, ez egy új identitás; a legfontosabb, az elsődleges identitás, amely persze sokféle más, Istennek kedves módon ölthet testet ebben a világban, mint például abban, hogy mi magyar református keresztyének vagyunk… Ám más példát is említhetnék. Viszont mindenekelőtt ez az elsődleges identitásunk a döntő, ez határoz meg minden mást: krisztusiak vagyunk, keresztyének, Krisztushoz tartozók. Ez a legfontosabb tulajdonságunk, az új élet kezdete…
–Ugye milyen felemelő ez a zsoltár?
Kell-e ennél több?
Isten, Igéje és Lelke által, töltsön be bennünket (Mikeás 3,8), vasárnapról vasárnapra, erősítsen meg bennünket mindezekben, vigyen fel bennünket a megdicsőülés hegyére.
Isten Lelke töltsön be minket, és töltsön meg bennünket szép gondolatokkal, emelkedetten tekintsünk a láthatókra, a királyokra, a saját királykodásunkra; és emelkedetten tekinthessünk túl ezeken, a Királyok Királyára, aki megváltott, akihez tartozunk!
Kell-e ennél több?
A zsoltár záró sorai (17–18) – majd odahaza ezt is lapozzátok fel, és olvassátok újra – arról zengenek, ebben az emelkedett állapotban, hogy a királynak, a menyegző után áldottak lesznek a fiai, a gyermekei; és majdan megbecsülik a király emlékét is.
Ez egy nagy dolog, áldott ígéret.
Gondoljatok bele, hogy mi ennél sokkal többet remélhetünk, mint amit akkor az Ószövetség népe remélhetett!
Jézus Krisztusban teljes a kijelentés, hogy nem elsősorban a fiainkban, a gyermekeinkben élünk tovább, és nem az vigasztal bennünket, hogy egy ideig nem felejtenek el bennünket, és az emlékünket majd megbecsülik. Persze ez is bibliai ígéret, Isten hívő népe számára (Példabeszédek 10,7); de Jézus Krisztus ajándékához nem is hasonlítható. Főleg, ha tényszerű kérdésként és megállapításként hozzáteszem: „Ugyan, kinek az emlékét becsülik meg manapság? Szeretteink egy darabig emlékeznek ránk, aztán elfelejtenek bennünket, nyomunk se marad! Annyi nagyság van manapság, hogy már a nagyságok emléke is porrá lesz. Ez így van rendjén!”
Sokkal több adatott nekünk Jézus Krisztusban: az örök élet, az üdvösség! Amit a zsoltáros még nem remélhetett, az Jézus Krisztusban már a miénk.
Kell-e ennél nagyobb felemeltetés?
Kell-e ennél több?
Ez felemel. Ez az igazi felemeltetés.
Jöjj, Szentlélek Úr Isten!
Áldott pünkösdi készülést!
Ebben az üdvözítően emelkedett, felüdítő állapotban tartson meg bennünket az Úr!
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. május 24.
21. hét – Húsvét utáni hatodik vasárnap
Zsoltárok sorozat 5.
Textus / Lekció: Zsoltárok 45,01-08 (02,08)
Igehirdető: Steinbach József