(21) Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton pedig azonnal a zsinagógába ment, és tanított. (22) Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. (23) Éppen ott volt a zsinagógájukban egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel: (24) Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje. (25) Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! (26) A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, és hangos kiáltással kiment belőle. (27) Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok engedelmeskednek neki. (28) És gyorsan elterjedt a híre mindenfelé Galilea egész környékén.
(Márk 1,21–28)
Jézus, a tanítványok elhívása után a kapernaumi zsinagógába ment, ahol isteni hatalommal tanított, és isteni hatalommal gyógyított. Alapigénk szerint egy „minisorozatot” tarthatnánk, akár három igehirdetésben is; megvizsgálva, hogy mit jelent az, hogy a mi Urunk hatalommal tanít; mit jelent az, hogy Ő hatalommal gyógyít; és akár még egy külön, harmadik igehirdetésben, egészen részletesen kifejthetnénk azt, hogy miben áll ez a hatalom, szemben a gyarló emberi hatalommal. Részben érintjük ezt a témát – Jézus isteni hatalmának témáját – ma is, de nem tudjuk azt kifejteni. Ebből a minisorozatból mi adatik majd meg, a következő vasárnapokra nézve, az a Szentlélek segítségén múlik. Ezt még nem tudom… Azt tudom, hogy a mai alkalommal arról lesz szó: a mi Urunk, Jézus Krisztus hatalommal szólt, hatalommal tanított.
Márk evangélista mindig egyszerűen, röviden, tömören fogalmaz; ezt a tényt is így tárta elénk: „Álmélkodtak tanításán, mert úgy szólt, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.” (22)
Egy kicsit időzzünk el ennél a kifejezésnél: álmélkodtak Jézus tanításán mindazok, akik a kapernaumi zsinagógában hallhatták igehirdetését, igemagyarázatát. Az itt olvasható görög kifejezés számos jelentésárnyalattal rendelkezik. Először is ez a szó általánosságban kifejezi a csodálkozást, az ámulatot, ahogy az új fordítás ezt vissza is adja számunkra: csodálkozni, ámulatba esni, valakinek a hatása alá kerülni. Mindezt továbbgondolva találjuk meg igazán az említett kifejezés jelentésárnyalatait; hiszen, ha valaki hatása alá kerülünk, az két irányban érvényesül, és mind a két irány érzékeltetése ott rejlik ebben a kifejezésben.
Ez a kifejezés, negatív értelmezés szerint, jelenti azt is, hogy félelemmel teli, riadt meglepetés ez az álmélkodás. Valóban, ha valaki hatása alá kerülünk, az eltölthet bennünket félelemmel is. Van még egy afféle jelentése is ennek a kifejezésnek, miszerint olyannyira eltölt bennünket a félelem emiatt, hogy magunkon kívüli állapotba kerülünk: „magán kívül lesz, magán kívül van.” Gondoljunk bele, valóban, ha valaki hat ránk, ha valakinek a hatása alá kerülünk, abban mindig van egy félelmetes aspektus is. Mégpedig abban az értelemben, hogy a másik közel jön hozzám, talán a kelleténél közelebb jön hozzám. Miért akar hatni rám? Befolyásolni akar? Manipulálni akar? Rám akar telepedni? Önmagát akarja rám erőltetni? Ugyanakkor ennek a félelemnek, illetve eme álmélkodás félelmetes voltának másik eleme az – és ez az állapot is félelmetes –, miszerint valaki nem tud magán kívülre lépni, képtelen másokra is nyitottan figyelni, hagyva azt, hogy mások hassanak rá. Az ilyen ember eleve fél minden ilyen találkozástól, és arra is képtelen, hogy a mások által rá gyakorolt „hatást” építően-kritikus módon értékelje. Ez az ámulat, ez a félelemmel teli, riadt meglepetés jelenti azt, hogy félelmetes amikor a másik egy határon túl közel kerül hozzám, hat rám. Mint ahogy félelmetes az a jelenség is, hogy olyan nehezen tudunk nem csak magunkkal foglalkozni, olyan nehezen tudunk kinyílni a másik felé, és figyelemmel meghallgatni, meghallani, átgondolni, majd így értékelni a másikat. Ez az itt olvasható „álmélkodni” kifejezés negatív értelme.
Aztán ennek az álmélkodásnak, amikor valaki hatása alá kerülünk, mindenképpen van egy pozitív értelmezése is. Ez a pozitív jelentés így adható vissza: megszólít, megragad valaki, mozgásba hoz, építő módon kimozdít a holtpontról; ezáltal pedig tényleg átélem azt a csodát, hogy magamon kívül másokra is tudok figyelni.
Álmélkodtak Jézus tanításán. Bármelyik értelmét vesszük most alapul a fenti kifejezésnek, azt általánosan mindenképpen elmondhatjuk, hogy ha valakinek álmélkodnak a tanításán – és Jézusnak álmélkodtak a tanításán –, akkor az illető úgy szólt, hogy azt nem lehetett figyelmen kívül hagyni, arra nem lehetett nem figyelni, az eljutott a másik emberhez, eljutott a hallgatókhoz, mégpedig valamiféle hatalommal.
Mindezt az általános kifejezés-értelmezést, annak minden árnyalatát, komolyan véve és magunkon átengedve, következtetésként állapítsuk meg, hogy Jézus Krisztus úgy tanított hatalommal, miszerint az Ő hatalma mindezek fölött állt. Sőt, egészen pontosan úgy fogalmazhatom meg az üzenetet, hogy Jézus Krisztus hatalma egészen más, mint amit ez a kifejezés a felszínen továbbad, de természetesen az evangéliumi értelem is ott rejlik ebben a kifejezésben. Márk evangélista a továbbiakban így magyarázza a kapernaumi zsinagógában Jézus tanítására reflektáló ámulatot, amikor a sokféle kifejezés-értelmezés árnyalatát egy irányba viszi el: „Álmélkodtak tanításán, mert hatalommal szólt, hatalommal tanított, és nem úgy, mint az írástudók!”
Igen, Jézus tanításán, az Ő szaván, az Ő Igéjén, annak „hatásán” lehet igazán álmélkodni, ami nem kell, hogy félelemmel töltsön el bennünket. Jézus Krisztus szava ugyanis áldássá lesz számunkra, ha igazán hat ránk, mert Jézus Krisztus hatalma – ez a lényeg – az egyetlen, igazi hatalom, hiszen Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18). Ennek a hatalomnak a természete nem abban van, hogy a korábbiakhoz képest szokatlan és újszerű. Tudjuk, hogy minden, ami egy ideig szokatlan és újszerű, az később megfakul, jönnek még újabb ingerek, amik azokhoz képest is szokatlanok és újszerűek – ezt szinte sokkszerű intenzitással éljük meg manapság – és így az egyik inger kiüti a másikat. Nem a szokatlanságában, nem a korábbiakhoz képest újszerűségében áll Jézus hatalma, hanem éppen abban, hogy az Ő hatalma emberfeletti hatalom, ezért az egész ember testét, lelkét, egész valóját igénybe vevő hatalom. Ez a hatalom isteni hatalom, örök hatalom, mindig ugyanaz, áldott, örökkévaló, soha nem változik. Ennek a hatalomnak az a természete, hogy Jézus Krisztusé az egyetlen hatalom. Ő az, aki uralkodik, minden hatalom Őtőle van. De ez a hatalom megváltó szeretettel szolgáló hatalom. Ő az egyetlen, aki úgy tudja a hatalmát megmutatni, hogy azzal szolgál. Ez a hatalom építő hatalom. Ez a hatalom gyógyító hatalom. Ez a hatalom felemel. Ez a hatalom üdvözít. Erre egyedül Jézus Krisztus képes és senki más. Ez a hatalom teremt és újjáteremt: újjáteremti azt, amit az emberi önzés, az emberi bűn elrontott, ami miatt van vétek, nyomorúság, betegség, halál és gonoszság. Ez a hatalom teremt és újjáteremt. Ez a hatalom megvált, ez a hatalom az Isten országának a jelenléte. Ez a hatalom az a hatalom, amire igazából szükségünk van. Van min álmélkodni! Most már értjük, hogy Márk miért pontosítja ebben az igeversben az álmélkodás sokféle árnyalatú jelentését ebbe a konkrét irányba, azzal Jézus Krisztus egyetlen hatalmára utalva. Márk kimondja, hogy amikor a kapernaumi zsinagógában álmélkodtak Jézus tanításán, akkor ez az álmélkodás azért adatott, mert az Úr Jézus Krisztus ezzel az egyetlen hatalommal tanított, ami isteni, örök, építő, gyógyító hatalom; az Isten országának jelenléte.
Márk Jézus hatalma kapcsán hozzáteszi, hogy Jézus úgy tanított hatalommal, ahogy előtte soha senki más: „Nem úgy tanított, mint az írástudók!” Annyit gondolkodtam azon, hogy mit jelent egészen pontosan ez a kitétel: „Hatalommal tanított, nem úgy, mint az írástudók.” Az írástudók Jézus korának tudós teológusai voltak, akik ismerték az Isten kijelentését tartalmazó Írásokat, azon belül Isten törvényét, és írásmagyarázati szándékukkal, abból egy rendszert alkottak. Ezt a rendszert könyörtelenül, betű szerint számonkérték az embereken, életük minden rezdülésében, rájuk telepedtek, vagyis olyannyira számonkérték ezt a rendszert, az Isten törvényét – amit az Isten szeretetből, az ember élete védelmében adott –, hogy a folyamatos követelményeikkel kilúgozták abból az Isten szerető szándékát, így szinte embertelenné lettek kegyességükben. Jézus nem úgy tanított, mint az írástudók. Tudjátok mit jelent ez? Jézus ezzel a hatalommal túllépett minden emberi kegyességen, minden tanon, minden rendszeren, minden kurzuson, minden kánonon, minden hivatalon: az emberért. Erre a túllépésre egyedül csak az élő Isten képes, egyedül csak Őneki van hatalma mindezt építően megtenni. A mi emberi nyomorúságunk az, hogy igazából akár túllépünk, akár nem lépünk túl az előírt rendszeren, kánonon, hivatalon, kurzuson, akkor is összeomlik az életünk. Nem tudom, nem is akarom ezt jobban részletezni, magyarázni. Akinek van füle, az hallja. Ebben a nyomorúságban élünk ma is, ebben él az ember mindenkor. Ez a tény jelzi, hogy megváltásra, isteni segítségre van szükségünk, mert nem tudjuk ezeket a problémákat a magunk erejével és bölcsességével megoldani. Bizony, mindig elhatárolva, végletekben gondolkodik az ember, végletekben tudja kifejezni magát, aztán ezek az erők egymásnak feszülnek, így mindenkor tele vagyunk indulattal és gyűlölettel. Erre a túllépésre egyedül az Isten hatalma képes, ami Jézus Krisztusban munkált. Isten, Jézus Krisztusban megcselekedte, hogy hatalmával – ezzel az örök, építő, gyógyító, üdvözítő hatalommal – túllépett minden tanon, kegyességen, rendszeren, kurzuson, kánonon, hivataloskodáson, az emberért; azaz Jézus nem úgy tanított, mint az írástudók, hanem úgy, mint akinek hatalma van.
Az isteni hatalom megnyilvánulásának helyszíne is beszédes: Jézus hatalommal tanított a zsinagógában. A zsinagóga az igehirdetés, az igemagyarázat, az imádság helye volt akkor. A zsinagóga ma – egy kicsit pontatlanul fogalmazva ugyan – megfelel a mi templomainknak. Jézus hatalommal tanított a templomban. Isten Igéje, azaz Jézus Krisztus, valamint az Ő hatalma és szeretete jelen van a templomon túl is, jelen van a világban is. Itt is hirdetni kell az Isten konkrét Igéjét! Ez a küldetésünk. De Isten Igéjét elsősorban a templomban, a gyülekezet közösségében hallhatjuk meg. Itt koncentráltan tapasztalhatjuk meg az Úr hatalmát. Elsőrenden itt van a méltóan elkészített helye annak, hogy Isten Igéje megszólaljon. Ha kérdésed van, ha kételyed van; ha terheid vannak, ha valami meggyötört; ha vigasztalásra, erőre vágysz; ha valódi, üdvözítő megoldásra van szükséged, akkor gyere az Isten templomába, a szent helyre, és hívogass másokat is! Mert mindenekelőtt itt szólal meg Isten Igéje, itt érvényesül az Úr Igéjének hatalma, hogy azt meghallva, abból részesülve, egymás hite által épülve aztán kivigyük Isten Igéjét a világba, oda, ahová az Isten helyezett bennünket. Álmélkodtak Jézus tanításán, mert hatalommal tanított a templomban, nem úgy, mint az írástudók.
Amikor mindezeket átgondoltam, akkor lélekben leborultam, és elkezdtem könyörögni. Hadd fejezzem be ezt az igehirdetést, az elmondottakra reagálva, ezzel a könyörgéssel, most úgy, mint az igehirdetéshez tartozó egységgel.
Urunk, Istenünk, bocsáss meg, mert mi mindig visszaélünk a hatalommal! Bocsásd meg ezt nekünk! A hatalmat nem szabad relativizálni, ebben a bűnös világban kell a hatalom, mert hatalom nélkül minden szétesik körülöttünk, és úrrá lesz rajtunk a káosz. Ezt a kálvini teológia, Isten Igéje alapján, egyértelműen tanítja. De a hatalom az Istené! Ha valaki valamilyen hatalmat kapott – és mindannyian vezetők, „hatalmasok” vagyunk a magunk helyén, felelősek vagyunk –, akkor ez a hatalom csak szolgáló hatalom lehet. Urunk, bocsáss meg nekünk, hogy visszaélünk a hatalmaddal! Urunk, add nekünk a Te hatalmadat, a Te megváltó szereteted hatalmát, ezt a szolgáló hatalmat! Weöres Sándor ezt a dilemmát, jól ismert versében fogalmazta meg, most csak szabadon idézve: „Jaj, szolga csak egy van az Isten, és uraktól nyüzsög a végtelenség.” Urunk, könyörülj rajtunk, hogy ne így legyen! Könyörülj, hogy a Te hatalmaddal, a Te megváltó szereteted hatalmával szolgálhassunk ebben a világban!
Urunk, Istenünk, bocsásd meg nekünk, hogy annyit beszélünk, akkor is, amikor hallgatni kellene, ma az internet korában különösképpen! Bizony, van olyan helyzet, amikor hallgatni kellene, hogy aztán hívő módon tudjunk szólni. Barth Károly, nagy svájci teológus, az „Ember és embertárs” című munkájában döbbenetesen szól erről a jelenségről. Ezt a kötetet nem is egyházi kiadó, hanem az Európa Könyvkiadó adta ki. Barth Károly kimondja, hogy a legtöbb szavunk üres, barbár, hivatalos, hivataloskodó, embertelen szó; miközben nem az embert látjuk, hanem egyfajta bürokratikus kegyetlenséggel, vagy kegyes kegyetlenséggel csak az ügyet látjuk. Urunk, könyörülj rajtunk, hogy a mi szavunk emberi szó legyen, amely megbátorítja a másikat, egy kedves mosollyal fűszerezve! Ha nem is tudunk többet adni, ha nem is tudunk mást adni, legalább ezt adhatjuk minden nap valakinek: egy kedves szóval megbátoríthatunk valakit. Kit kell a jövő héten megbátorítanod? Legalább azt az egy embert vedd észre! Már az is „kedves szó”, ha nem csipkelődik, ha nem bánt a nyelved. Urunk, add, hogy emberi, kedves, krisztusi szeretettel teli legyen a megszólalásunk! Urunk, bocsásd meg nekünk, hogy olyan gyakran nem így van ez!
Urunk, Istenünk, bocsáss meg nekünk, hogy a keresztyén bizonyságtétel, benne a hivatalos egyház igehirdetése is, olyan sokszor üres fecsegés, amely érthetetlen a ma embere számára, amely elbeszél az emberek feje felett, amit az emberek nem értenek, ami nem érinti, nem szólítja meg őket! Egy másik nagy teológus, Rudolf Bohren, így fogalmazza meg ezt: „Az egyház bizonyságtétele nagyon sokszor blabla, és kimegyünk a templomból üresen.” Itt nemcsak arról van szó, hogy unalmas a prédikáció, hanem arról is, hogy nem szólít meg, nem ad semmit az igehirdetés, a hétköznapokra nézve. Urunk, könyörülj rajtunk, hogy a megszólalásunk emberi beszéd legyen, és a mi emberi beszédünk bizonyságtétellé, a Te szavaddá lehessen – a Tetőled rendelt időben –, a Szentlélek által! Urunk, vedd igénybe a mi gyarló, töredékes emberi szavainkat, hogy azáltal Te bátoríts rajtunk keresztül embereket, hogy ne csak beszéljünk, folyton csak beszéljünk! Urunk, könyörülj rajtunk, hogy ne üres fecsegés legyen az igehirdetésünk! Urunk, könyörülj rajtunk, hogy ne csak a tant mondjuk! Persze fontos a keresztyén tanítás ismerete, Jézus Krisztus szeretetének uralma alatt. Urunk, add, hogy bizonyságtételünk, benne egyházad igehirdetése Léleknek és erőnek megmutatása legyen! (1Korinthus 2,4)
Sokan álmélkodnak ma is Jézus Krisztus tanításán, mert Ő ma is hatalommal szól, nem úgy, mint az írástudók. Urunk, add nekünk a Te Lelked által, az Úr Jézus Krisztus szolgáló hatalmát, tanításunkban is! Könyörülj rajtunk! Jöjj, Szentlélek Úristen!
Imádkozzunk!
Áldunk Téged élő Istenünk, mert Te Krisztusban megbocsátod minden bűnünket, meggyógyítod minden betegségünket, megváltod életünket, kegyelemmel és irgalommal koronázol meg bennünket. Hálát adunk Teneked Urunk most hirdetett Igéd üzenetéért, az evangéliumért, a Te szabadításodért, a Te üdvözítő hatalmadért, amely gyógyít, amely megvált, amely újjászül bennünket. Éppen ezért valljuk, és most is megvalljuk, hogy minden jó adomány és minden tökéletes ajándék Tetőled való. Fogadd el, amikor ezért önmagunkat ajánljuk fel a Te dicsőséged és felebarátaink javának szolgálatára, egyházad javára, és Isten országának építésére. Erősíts meg bennünket ebben Lelked által! Így mondunk közbenjáró könyörgést egymásért, népedért, az elesettekért, ebben a nehéz helyzetben a betegekért, a gyógyítókért, a vezetőkért, hazánkért, az egész világért. Közbenjáró könyörgést mondunk gyászoló testvéreinkért, két család is itt van most velünk, akik az elmúlt héten, és az ezelőtti héten szerettüket kísérték, az örök élet reménységében, nyughelyükre. Urunk, erősítsd meg őket a Te vigasztalást adó, örök életet ajándékozó hatalmaddal, és szenteld meg közöttünk elköltözött testvéreink emlékét! Hallgass meg minket, a mi Urunk, Jézus Krisztusért kérünk. Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. október 11.
Textus / Lekció: Márk 01,21-28 (27)
Igehirdető: Steinbach József