(35) Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra!
(36) Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak Őhozzá (magukkal vitték Őt), minthogy Ő már a hajóban volt; de más hajók is követték Őt.
(37) Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni.
(38) Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?
(39) Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.
(40) Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?
(41) Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?
(Márk 4,35–41)
(Márk 4,36)
Kegyelem nekünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Ő egyszülött Fiától, a mi Urunk Jézus Krisztustól. Ámen.
Istentiszteletünk kezdetén énekeljük a 300. dicséret első két versét: „Lelkem drága Jézusa…”
„Lelkem drága Jézusa, / Hozzád hajt a félelem, / Míg üvölt a habtusa, / S nő a vész a tengeren. / Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, / Míg eláll a fergeteg; / Biztonságos révet adj, / S majd fogadd el lelkemet.
Nincs nekem más enyhelyem, / Szívem Téged hív s keres, / Ó maradj itt, Mesterem, / Őrizz, adj erőt, szeress! / Véled állom a vihart, / Hit s erő Te vagy, Te Szent, / Szárnyad árnyával takard / Fejemet, a védtelent.”
Imádkozzunk! Áldott légy Urunk, hogy miközben nő a vész a tengeren, mi Tehozzád menekülhetünk, hogy Tenálad biztonságos révet találjunk, és Teveled hitben álljuk a vihart. Védtelenek vagyunk Tenélküled, de nem veszhetünk el Teveled! Kérünk, Urunk, szabadító hatalmad szólítson meg minket, cselekedjen bennünk, Igéd és Lelked által. Adj figyelmet, hogy ne háttérzörejként hallgassuk üzenetedet, hanem úgy, mint életnek szavát. Ámen.
Hallgassuk meg Isten Igéjét, ahogy az szól hozzánk, Márk evangéliuma 4. fejezetéből, a 36. versből ekképpen: „Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak Őhozzá, minthogy Ő már a hajóban volt; de más hajók is követték Őt.”
A filmművészet nagy alkotói vallják, hogy filmjeikben egyetlenegy filmkocka sem jelenik meg vétetlenül, mindegyik üzenetet hordoz, miközben a film legfontosabb üzenetét emeli ki. Ha egy ihletett filmről elmondhatjuk ezt, akkor bizony ugyanezt elmondhatjuk a Bibliáról is, amelyben egyetlen tagmondat sem szerepel az adott helyen véletlenül, hanem minket megszólító rendeltetése van, hogy aztán Isten megváltó szeretetének örömhíre zendülhessen fel előttünk. Így tekintsünk most kiemelt igeversünkre is, kapcsolódva az egy héttel ezelőtti gondolatokhoz, ekként folytatva e gazdag igeszakasz magyarázatát. Az igeszakasz címe: Jézus lecsendesíti a tengert.
Jézus egy fárasztó, de áldott nap estéjén szólítja meg tanítványait: „Menjünk át a túlsó partra!” Jézus már beszállt a hajóba, és hívta a tanítványokat is. Otthagyták a nagy sokaságot, akiket egész nap tanított Jézus, és akik közül sokakat meggyógyított aznap. Otthagyták a nagy sokaságot. Lám, Jézusnak is szüksége volt elvonulásra, hát még a tanítványainak. Akkor tudunk adni, ha mi magunk is töltekezünk. A kép nagyon aktuális és modern. Sok ember között élünk, sok inger vesz körül bennünket, vágtázik és változik minden, kíméletlenül, agresszívan. Bizony, estére kimerülhetünk, mert már sok volt aznapra, vagy éppen arra az időszakra. Sok volt emberből, feladatból, problémából, bajból, ötletből, okoskodásból, ütközetből; mindabból, ami ezekkel jár. Nemcsak sok, hanem „sokk” volt a félpercenként minket elérő számos kommunikációs csatorna tolakodása, amelyen keresztül egy egész világ akar bekéredzkedni hozzánk. Érdekes, hogy mégis félünk attól, hogy elvonuljunk, csendben legyünk, akár egy kis időre is; leszámítva a kényszerű alvást. Rettegünk attól, amikor már nem fontoskodhatunk. Talán, mert szembe kellene néznünk töredékes és véges életünkkel? Jézus, főként a tanítványok érdekében mondta, hogy hagyják ott egy időre a sokaságot, és menjenek át Ővele a túlsó partra. Jézus megállította, leállította a tanítványokat. El kell vonulni ahhoz, hogy vissza tudjunk térni. Nélkülözni kell egy időre az embereket azért, hogy képesek legyünk szeretni egymást. Ki kell kapcsolódni ahhoz, hogy bekapcsolódhassunk. Le kell tenni a terheket, hogy újra felvehessük azokat. Sőt – mondjuk ki – eljön az az idő is, amikor végleg le kell tenni a sok feladatot és nyüzsgést, és be kell látni azt, hogy fontosságunk viszonylagos. Eljön az az idő, amikor tudni kell szépen elköszönni, és rendezni kell az emberi kapcsolatokat; egy nap végén ugyanúgy, mint egy időszak végén, vagy egy élet alkonyán. Szánalmas, ha valaki akkor is nyüzsög, amikor már nem kellene, amikor már más lenne a feladata. Bizony, aki „sok”, az lesz igazán „kevés”. Kegyelmi állapot, amikor valaki ki tud lépni a sokból, az Isten akarata szerinti módon és időben. Istenünk pedig ad erőt akkor és addig, amikor és ameddig nem lehet visszavonulni, hanem szilárdan meg kell állni.
Ez a kikapcsolódás tehát nem valami üres lemondás. A tanítványok otthagyták a sokaságot, hogy Jézussal lehessenek, és még inkább megfürödhessenek az Isten megtartó szeretetében. Aki igazán, azaz áldottan kapcsolódik ki – a kellő időre –, az mindig bekapcsolódik az Isten mennyei világának gazdagságába. A tanítványok otthagyták a sokaságot, és beszálltak abba a hajóba, amelyben már ott volt Jézus. A tanítványok engedtek Jézus hívó szavának. Ezt a gyönyörű, sokat mondó jelenetet úgy írja le Márk, hogy a tanítványok magukkal vitték Jézust. Az új fordítás pontosít: csatlakoztak Jézushoz, aki már a hajóban várta őket. Jézus közelében áldott minden visszavonulás, minden csendesség, minden magány, minden családi, vagy szűkebb körű együttlét. Kell a visszavonulás, de Jézussal együtt kell ez! Nem látványosan, de ténylegesen. A látványos keresztyénség nem méltó az Úrhoz, a hiteles keresztyénség igen. Sajnos, nekünk nagy kísértésünk, hogy látványosak akarunk lenni, miközben alig vagyunk hitelesek. A tanítványok magukkal vitték Jézust, csatlakoztak Jézushoz, engedtek hívásának, és nem csak úgy puszta fáradságból és csömörből hagyták ott egy időre azt, amiből-akiből már sok volt. A tanítványok Jézussal együtt hajóztak, és azért hajózhattak Jézussal, mert Jézus már ott volt a hajóban. Jézus Krisztus isteni döntése mindent megelőz: mi azért csatlakozhatunk Őhozzá, azért vihetjük magunkkal Őt, mert Ő már mindeneknek előtte szeretett minket, és soha nem hagy el minket. Jézus már a hajón volt, Jézus már cselekedett. Ő mindenek kezdete. Ennek az isteni döntésnek emberi oldala az, hogy életünk egy pontján, a sok ügy közepette, felragyog a legfontosabb, az üdvözítő ügy: szeret minket az Úr. Ettől kezdve aztán naponta, és minden fontos döntés előtt otthagyjuk egy időre a sok embert és feladatot, hogy az Úr előtt megállhassunk, és felvegyük Őt aznapunk hajójára. „Uram, légy velem!” Mielőtt emberekkel és ügyekkel találkozunk, Krisztussal kell találkoznunk; és miután emberekkel és ügyekkel találkoztunk, Krisztussal kell találkoznunk, hogy krisztusian dolgozzuk fel mindazt, ami éppen ért bennünket. Ha mindezt tudom és cselekszem, akkor az Úré vagyok, és éppen ez a szent tudás és cselekvés a jele annak, hogy az Úré vagyok. Enélkül azonban nemcsak hibát hibára halmozunk, hanem elveszünk. Erről majd a következő magyarázatban szólunk: mert bizony a történetből kiderül, hogy a tanítványok elvesztek volna a viharzó tengeren, ha nem csatlakoznak Jézushoz, ha nem viszik magukkal az Urat. Azért vitték magukkal az Urat, mert Ő már mindeneknek előtte magával vitte őket.
Még valamit megjegyez Márk evangélista. Nyilván, ez a tagmondat sem véletlen. Más hajók is követték őket. Ezeken a más hajókon lehettek azok, akik az otthagyott sokasághoz tartoztak, és csak mentek Jézus után, mert nekik még aznapra sem volt elég a jóból, az áldásból, hanem még több kellett volna nekik. A más hajók nem követték Jézust, hanem zaklatták… Ezek azok, akik egy pillanatra sem akarták békén hagyni Jézust és tanítványait. Gyakran akad ilyen helyzet, amikor sosem elég, amikor egy pillanat nyugtot sem hagynak nekünk. Ezt a próbatételt is bízzuk az Úrra, Ő a kellő időben ad bölcsességet, erőt, megoldást. Ezek a más hajók azokat is megjelenítik, akik mást gondolnak a világról, mint mi; akik mások. Bár a másság most terhelt kifejezés. Vonatkoztassunk el ettől egy picit. Bizony Jézus követőinek úgy kell bizonyságot tenni, szelíd határozottsággal, a hitükről, hogy közben mindenkit szeretnek. A keresztyének úgy szólhatnak a rájuk bízott örömhírről és örök értékekről, úgy védhetik azt, hogy hűségesek és bátrak maradnak mindvégig, de nagyon szeretnek mindenkit, és állásfoglalásuk nem gyűlöletet támaszt, nem hergel, hanem féltőn szeret. Megosztottságot mindig támaszt a bizonyságtétel, mert Isten Igéje kétélű kard, amely elválasztja egymástól az Istennek tetsző és nem tetsző dolgokat. Ezt azonban mindig az Isten tegye meg és ne mi. Sajnos ezt gyakran mi akarnánk megtenni; indulatból, dühből, visszavágásból, zsigerből. Nem szabad így! Egy nagy nyilvánosság előtt elmondott interjúban hallottam, hogy valaki egy évig ápolta harmincöt éves, haldokló feleségét. Amikor a hitéről kérdezték, azt mondta, ő ateista. Amit azonban végigcsinált, és ahogy végigcsinálta, az arra mutat, hogy Isten munkált benne. Ez csak egy apró árnyalata a kérdésnek: Nem mindenki keresztyén, aki folyton mondogatja, hogy Uram, Uram. Az igeszakaszból az is kiderül, nem tudjuk, mi lett ezekkel a más hajókkal. Ez nem a mi dolgunk. Annyit azonban megállapíthatunk bizonyosan, hogy az a hajó megmenekült a viharból, amelyen Jézus volt.
Egyetlen igevers, és lám, minden tagmondata ihletett, áldott, gazdag üzeneteket ajándékoz nekünk. Köszönjük Urunk, hogy Te hívtál minket arra a hajóra, amelyen eleve Te vagy jelen, és mi elfogadhattuk a hívást, így élethajónk a viharzó tengeren sem veszhet el. Áldott légy ezért!
Ámen.
Imádkozzunk!
Megrendít minket szereteted, feltámadott Urunk.
Leborulunk Teelőtted!
Cselekedd Szentlelkeddel, hogy újjászülő irgalmad által elhagyhassuk a „sokaságot”, azt a sok mindent, amitől megzavarodott az életünk, és kiszállva minden más hajóból, átszállhassunk abba a hajóba, ahol Te vagy!
Add nekünk szabadító hatalmad bizonyosságát, amely a böjt idején is vezet bennünket a húsvéti öröm teljessége felé.
Köszönjük, hogy Te ott vagy életünk hajójában, és mi magunkkal vihetünk Téged, mint viharokat lecsendesítő Urat, aki nem engeded, hogy elvesszünk.
Közbenjáró könyörgést mondunk egymásért, népedért, látható egyházadért, gyülekezetünkért; ránk bízott, szent ügyedért. Adj hűséget mindvégig!
Teeléd járulunk, Urunk, hazánkért és az egész világért. Ajándékozz nekünk a szabadságban szentlelkes rendet és mutass a sokféle nyomorúságból valóságos szabadulást!
Ezekben a nehéz időkben közbenjáró könyörgésünk szól a szomorú szívűekért, az elesettekért, a betegekért, a gyógyítókért, a vezetőkért! Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz!
Könyörgünk szeretteinkért, a ránk bízottakért. Fohászkodunk a fiatalokért és idősekért, egészségesekért és betegekért, hívőkért és nem hívőkért; bizony, azokért is, akik egészen mást gondolnak a világról, mint mi. Minden értelmet felülhaladó szeretetedet ölelje át őket!
Adj, Urunk, szabadulást! Ne a régi életünket add vissza nekünk, Urunk, hanem ajándékozz nekünk új életet!
Tudjuk, Urunk, hogy Te már meg is hallgattál minket!
Ámen.
Mondjuk el együtt a mi Urunk Jézus Krisztustól tanult imádságot! Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
Mindezek után, a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, Istennek a mi Atyánknak szeretete és a Szentlélek közössége legyen, maradjon mindenkor mivelünk. Ámen.
Végezetül énekeljük a 300. dicséret harmadik és negyedik verseit: „…”
„Csak Te kellesz, én Uram, / Benned mindent meglelek; / Támogasd, ki elzuhan, / Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. / Szent szavadra hallgatok, / Tévedés az én bajom, / Én hamisság s bűn vagyok, / Te igazság s irgalom.
Kegyelem vagy, égi jó, / Mely minden bűnt eltörül, / Hagyd, hogy gyógyító folyó / Tisztogasson meg belül. / Élet-kút vagy, lüktetés, / Vízmerítni drága hely, Ó buzogj fel bennem és / Öröklét felé emelj.”
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. március 21. – online istentisztelet.
Böjt ötödik vasárnapja.
12. hét. – Márk sorozat 30.
Textus / Lekció: Márk 04,35-41 (36)
Igehirdető: Steinbach József