(30) Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?
(31) Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön,
(32) miután pedig elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.
(33) Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az Igét úgy, amint megérthették.
(34) Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.
(Márk 4,30–34)
(Márk 4,31–32)
Egy újabb példázat áll előttünk Isten országáról, Isten országának titkáról, „A mustármag” példázata.
*
Vizsgáljuk meg először magát a képet, és azt, hogy EZ A KÉP MIRE VONATKOZIK (30).
Utána érthetjük majd helyesen ezt a példázatot, miközben Isten Szentlelke is kibontja előttünk az ebben rejlő csodálatos, megszólító üzenetet.
A mustármagról szóló példázat képét így tárja elénk Jézus Krisztus:
A mustármag a legkisebb mag minden mag között, amikor elvetik.
Amikor eljön az Istentől rendelt idő, akkor felnövekszik, a nagyobb lesz minden más veteménynél.
Olyannyira naggyá lesz, hogy ágai árnyékában fészket raknak, oltalmat találnak az égi madarak.
Ez a kép a példázat képi anyaga, amelyben szó van az Isten szerinti kicsiről és a nagyról, valamint a kettő kapcsolatáról: most még kicsi, egészen kicsi a mustármag, és eljön majd az idő, az Istentől rendelt idő, amikor Isten szerinti módon naggyá lesz.
Mire vonatkozik ez a kép?
Nyilván első renden Isten országára vonatkozik ez a kép. Isten országa is ilyen: már közöttünk van, már jelen van, hit által már tapasztaljuk annak jelenvalóságát, de még testi szemekkel és érzékekkel kicsinynek tűnik, a legkisebbnek, majd az Istentől rendelt időben lesz naggyá, akkor teljesedik ki maradéktalanul.
Az Isten országának titka mellett ez a képi világ rámutat magára az élő Istenre. Ilyen a mi Istenünk. Gondoljunk bele: az egész Biblia erről szól, erről tesz tanúbizonyságot! Isten, az Ő nagyságát, hatalmát abban mutatta meg, egyszülött Fia által, hogy lehajolt hozzánk, kicsinnyé lett érettünk, elszenvedte a kereszthalált, meghalt, sőt a kárhozat mélységeit járta meg miattunk és helyettünk, annyira kicsinnyé lett. Ebben az „alászállásban” is megmutatkozott Jézus Krisztus isteni hatalma, szeretete, nagysága. Aztán feltámadásában, mennybemenetelében, megdicsőülésében felmagasztalta Őt az Isten, ahogy a Filippi levél Krisztus-himnusza is megénekelte ezt a csodát (Filippi 2,1–11). Isten, az Ő mindenekfeletti hatalmát Jézus Krisztusban, Jézus Krisztus „kicsinységében” mutatta meg, majd a kellő időben, Jézus Krisztusban felragyogott Isten tényleges nagysága.
Továbbá, ez a kép vonatkozik az Isten népére, a keresztyénségre, Krisztus ügyére, az egyházra. Az igaz keresztyénség, az igaz egyház ismertetőjegye az, hogy ebben a világban, testi szemekkel látva, világi mércével mérve, kicsiny, és vállalnia is kell a kicsinységét. Az egyháznak a kicsinységében van a nagysága, és majd az Istentől rendelt időben, Isten szerinti módon naggyá lesz.
A példázat képi világa, az eddig említetteken túl, az egyes hívő ember életének természetét is megjeleníti előttünk. Testvéreim, ezt tapasztaljuk is. Az igaz hívő ember életének titka ez, hogy ebben a világban „kicsiny”, e-világi mérce szerint, szolgáló életet él, és éppen ebben van a nagysága; majd az Istentől rendelt időben ez a krisztusi nagyság, Isten szerinti módon láthatóvá lesz, kiteljesedik.
Összefoglalva, a példázat képi világa szerint, a nagyság a krisztusi kicsinységben van. Isteni természet részesei leszünk ilyenkor. Az Istennek kedves nagyság e-világban a krisztusi kicsinységben ölt testet. Ez érvényes az Isten országára, az Isten népének, a keresztyénségnek ügyére, és benne az egyes hívő ember életére. A krisztusi kicsinységben van az igazi nagyság ebben a világban. Ez a nagyság, az Istentől rendelt időben – erről még szólok – Isten szerinti módon kiteljesedik. Bizony, maradéktalanul naggyá lesz a mi életünk, ezért nem félünk „itt” kicsinynek lenni (Máté 18,14). Erre vonatkozik a példázat képi világa.
Azért, hogy még pontosabban megértsük ezt a példázatot, így felragyogjon a példázat igazi üzenete, hadd fogalmazzam meg röviden azt is, hogy mire nem vonatkozik e példázat képi világa!
Tudni kell e példázattal kapcsolatban, mint Jézus legtöbb példázatával kapcsolatosan is, hogy e példázat alapirányultsága, alaphangja, alapdallama nem egy polemikus, vitázó hang. Ez nem egy polemikus, vitázó példázat, hanem vigasztaló példázat. Jézus Krisztus ezzel a példázattal – mint sok más példázatával és Igéjével – vigasztalni akart bennünket.
Igazából az egyház küldetésének is ez lenne a lényege: elsősorban ne polemizáljon, ne vitatkozzon, hanem a krisztusi evangéliummal bátorítson, vigasztaljon. Sajnos nagyon sokszor nem ezt tesszük. Folyamatosan a feszültségeket keressük, tele van az internet teológiai és közéleti vitákkal, polémiákkal, ütközetekkel, és alig szólal meg az igazi, evangéliumi, bizonyossággal teli, biztató, lelkigondozói, vigasztaló, krisztusi hang. Nem jó ez így! Szükség van természetesen – manapság különösen – a határozott hitvédő hangra is, de bizony a lelkület nem mindegy. Mi nem tudunk és nem is akarunk kicsik lenni! Most az öncélú, „okosságunkat” bizonygató, fárasztó teológizálásról nem is beszélek, amelyek sokakat inkább elriasztanak, mintsem közelebb visznek az Úr ügyéhez.
Ennek a példázatnak az alaphangja a vigasztaló hang.
Éppen ezért, ez a példázat, a képi világát illetően, nem hatalom-kritika. A példázat végén olvasható, hallható jézusi képet nagyon sokszor úgy is értették – valóban így is érthetjük a Biblia hasonló képei szerint – hogy a mustármagból hatalmasra növekvő fa a nagyhatalmakat, a világhatalmakat jelenti. Az ember kísértése pedig az, hogy az Istentől kapott hatalommal visszaéljen. Ekkor a hatalom tényleg olyan, mint egy nagyra nőtt fa, amely árnyékot vet a többiekre. Ha pedig egy nagy fa árnyékot vet az alatta lévőkre, az alatta lévő életre, akkor azok elsorvadnak, elpusztulnak. Ekkor a fa kivágásra, ítéletre érett (Dániel 4,11). Ez a példázat azonban most nem erről szól. Nem ez a Mustármag-példázat képi világának üzenete: nem hatalomkritika, nem erről szól ez a példázat. Hadd tegyem hozzá, hogy a Biblia a hatalomról mindig egyértelműen szól. A hatalom mindig Istentől való. Persze, az Istennek kedves hatalom felelősen szolgáló szeretetben mutatkozik meg, ha pedig a hatalom ezzel visszaél, akkor az Isten majd megítéli azt a hatalmat. De az e-világi hatalomnak Istentől rendelt küldetése van, miszerint ebben a bűnrontotta világban rendet tartson, Isten akarata és rendelkezései szerint, hogy meg ne emésszen minket a káosz. A példázat képi világának célja azonban itt nem hatalomkritika, valamint nem ezzel kapcsolatos az üzenet.
Nem is egyházkritikáról van itt szó. Abban az értelemben sem – ahogy szintén sokan értelmezték ezt a példázatot – miszerint itt arról lenne szó, hogy a mustármag az egyház, az Isten népe. Az Isten népe először pici, aztán folyamatosan, egy fejlődés eredményeként, a missziói parancsnak engedve, egyre nagyobb és nagyobb lesz. A tizenkét tanítványból lesz hetvenkét tanítvány, aztán tizenkétezer, aztán tizenkétmillió, aztán többmilliárd, míg az egyház lesz a világ ura, és az egyház – egy eredményes missziói stratégia hozadékaként – már ebben a világban megvalósítja az Isten országát. Az egyházra nézve: a kicsiből nagy lesz, egy missziói fejlődés révén. Nem erről van itt szó! Végképp nem arról van itt szó, hogy aztán így kialakul egy kritizálható népegyház, egy intézményes egyház, amely elnyomja – az előbbi kép gondolatánál maradva –, az igazán hívőket, akik „csak mi páran vagyunk”, én, meg aki még az én kegyességemet elfogadja, és nekem bólogat… Bizony, gyarló gondolatok ezek is! Ugye, ez a népegyház és a hitvalló mag kapcsolata mindig is probléma volt az egyház történetében. A népegyházat, az intézményes egyházat mindig erős kritika érte, sokszor joggal persze: „A népegyház nem hitvalló egyház, nem hívő egyház, mi vagyunk a hívők, és a népegyház nem engedi, hogy a hívő kis mag növekedjék, életre keljen, de annál inkább megőriz bennünket az Úr!” Nem erről szól ez a példázat. Nem hatalomkritika, és ilyen értelemben nem egyházkritika az, amiről itt Jézus szól. Az előző gondolathoz csak annyit: Nagyon szeresd a látható egyházat, mint Krisztus testét, minden gyarlóságai ellenére is, hogy erősödhess az élő hitben és ébredjen az egyház is!
*
A mai példázat helyes értelmezése kapcsán azt kell megválaszolni – a vigasztaló, lelkigondozói, krisztusi szándékot figyelembe véve –, hogy MIT JELENT ITT IGAZÁBÓL, EBBEN A PÉLDÁZATBAN A KICSI ÉS A NAGY? (31–32)
Kegyelmi állapot az – meggyőződésem–, Istennek a legnagyobb ajándéka, amikor az ember rádöbben arra, hogy milyen pici, milyen gyarló, gyenge, törékeny, esendő, halandó is ő valójában; egy kis pontocska ebben a világban.
Ha az ember erre rádöbben, akkor van esély arra, hogy odameneküljön az egyetlen, hatalmas élő Isten elé, és a maga kicsinységével leboruljon az élő Isten előtt, várva azt, hogy az élő Isten – aki egyedül képes erre –, felemelje őt, könyörüljön rajta, irgalmazzon neki, gyógyítsa meg, üdvözítse őt.
Csak, aki rádöbbent kicsinységére, gyarló, esendő voltára, Istenre szorultságára, az tud leborulni az élő Isten előtt, könyörögve azért, hogy az Isten emelje fel őt magához, tegye naggyá őt, részesítse őt az üdvösség, az örök élet és az új élet ajándékában.
Aki megtapasztalta kicsinységét, és azt, hogy Isten felemelte őt, az képes – Krisztus követésében – arra, hogy felemeljen másokat. Nem a világ minden emberét kell felemelnünk, hanem éppen azt, akit aznap az Isten odaállított mellénk; akit aznap, vagy azon a héten ránk bízott az Isten: azt az egy konkrét embert, azt kell észrevenni, azt kell felemelni.
Erre utal a példázat képi világa is, miszerint a kicsi mustármag nagy fává növekszik; olyannyira naggyá lesz, hogy árnyékában fészket raknak majd az égi madarak, akik a nap tűző, kínzó heve ellen védelmet, enyhülést, oltalmat, fészket, megmaradást, megoldást találnak. Erre utal a példázat.
A nagyság ebben a kicsinységben van: leborulni, felemel az Isten, hogy mi felemeljünk másokat.
Az a nagy, aki tud kicsi lenni!
Az a nagy, akit kicsiségében az Isten felemelt, és aki így fel tud emelni másokat is, és ezzel isteni természet részesévé lesz.
Ez a kicsinység boldog, alázatos, szolgáló, tevékeny kicsinység, azaz nagyság.
Nagyság a kicsinységben.
Kicsinység a nagyságban.
Hit által már most megtapasztaljuk, kicsinységünk minden pillanatában, az üdvösség teljességének reménységét.
Erről szól ez a példázat!
Nagy szükség van e-világban a krisztusi kicsinységre-nagyságra, mert olyan gőgösek tudunk lenni, olyan beképzeltek tudunk lenni, amikor minden rendben van.
Lehet, hogy most a vírus próbatétele megalázott bennünket, de mi még most is úgy fogalmazzuk meg kéréseinket, hogy szeretnénk mielőbb visszakapni a régi életünket.
Isten őrizzen bennünket, hogy a régi életünket kapjuk vissza: Istentől megújult életre van szükségünk!
Olyan emberekre, Istennek olyan népére van szükségünk, akik látják a maguk kicsinységét, leborulnak az Úr előtt, akiket újjászületetten felemel az Isten, hogy ők is felemelhessenek másokat.
*
Egyetlenegy kérdést tisztázzunk még!
Mikor történik meg az, amire utal ez a példázat: MIKOR LESZ A KICSINY NAGGYÁ? (32)
Mikor lesz a kicsiny életből egyszer csak látható, Isten szerinti módon, nagy élet?
Mikor oldódnak meg a problémák? Mikor tapasztaljuk már meg Isten valóságos ígéreteinek teljességét?
Őszintén megmondom, hogy számomra ez volt ebben a példázatban az új üzenet, nagyon fontos üzenet, mert egyszerre reális, két lábbal a földön jár, és mégis tele van biztató, örömteli reménységgel.
Mikor lesz a kicsiből láthatóan nagy? Mikor adatik megoldás?
Itt, ebben a világban, Jézus Krisztus visszajöveteléig – és maradjunk Isten népénél, az egyháznál – az egyház mindig kicsi marad.
Hogyan biztatja Jézus Krisztus az övéit? Ne félj kicsi nyáj, tied lesz majd az ország! (Lukács 12,32)
Egészen az utolsó időkig, Jézus Krisztus visszajöveteléig kicsiny marad az Isten népe.
Gondoljunk egy másik példázatra, a „Hamis bíró” példázatára, annak végén mondja Jézus Krisztus: Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? (Lukács 18,8)
Mi valamiféle hamis illúzióban ringatjuk magunkat, amikor azt vizionáljuk, hogy majd egy remek missziói stratégiával egyszer csak az egyház hatalmassá, naggyá lesz, nagyon sokan leszünk, statisztikailag is kimutathatóan, ebben a világban. Nem ezt mondja Isten Igéje, sehol nem állítja ezt.
Itt, ebben a világban, az Isten népének a sorsa mindenképpen az, hogy kicsi marad, kicsinységében nagy, és kicsinységében szolgál.
Az Isten szerinti nagyság ugyanis nem látható nagyságban, nem látható erőben és hatalomban mutatkozik meg.
Miként Zakariás próféta mondja: Nem erővel és hatalommal, hanem az én Lelkemmel (Zakariás 4,6).
Azt a csodát pedig a kellő időben és időszakra mindig megadja majd az Isten, hogy a munkánknak, a szolgálatunknak legyen látható eredménye. Ő könyörül rajtunk, és az egyes időszakokban mindig ad látható növekedést is, hogy el ne csüggedjünk és lássuk, a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban! (1Korinthus 15,58)
Viszont, ha az Úr ad látható növekedést, akkor ezt vegyük észre, a legkisebbet is. Ennek örüljünk, ezért adjunk hálát! Azt tapasztalom, hogy alig van szemünk arra, hogy mindent, ami adatik nekünk, észrevegyünk. Egyébként ebben a gyülekezetben is így van ez, Almádiban is, Fűzfőn is, teljesen természetesnek vesszük, magától értetődőnek vesszük azt, amink van. Nem vesszük észre hálaadással azt a láthatóan is megmutatkozó kegyelmi állapotot, amiben vagyunk.
Az Isten szerinti nagyságot, Isten népe, ebben a világban, Krisztus visszajöveteléig, a kicsinységben tapasztalhatja meg. A látható növekedés mindig erőt adó „ráadás”, mindenestől Isten munkája.
De ezt a kicsinységet tapasztaljuk meg egyéni életünkben is, keresztyénként is.
Folyamatosan történnek velünk csodák, kicsinységünket hordozza az Isten, nem enged el bennünket; de ebben a világban marad a kicsinység!
Ez a kicsinység alázatban tart, az Úrnál maraszt.
Mindjárt bővebben szólok erről.
Amikor eljön az idők vége, akkor megtapasztaljuk az üdvösség teljességét, az isteni szeretet nagyságának csodáját.
Ekkor maradéktalanul rendeződik minden, Isten lesz minden mindenekben (1Korinthus 15,28).
Jézus Krisztus előtt akkor majd minden térd meghajol (Filippi 2,10).
Egyszerre megtapasztaljuk azt, hogy amit szem nem látott, fül nem hallott és emberi értelem el sem gondolt, azt készítette Isten az Őt szeretőknek (1Korinthus 2,9).
Akkor teljesedik be ennek a példázatnak az ígérete, hogy a kicsiből látható módon, Isten szerinti módon, nagy lesz.
Ez az üdvösség teljessége.
Nem egy fejlődés eredményeként adatik ez, hanem egyik pillanatról a másikra, csodaként.
Jézus Krisztus visszajöveteléig azonban maradnak a gondok, a bajok, a küzdelmek, a próbatételek, kísértések, bukások; marad a szenvedés és a halál; az egyházban, és egyéni hívő életünkben egyaránt.
De marad a kegyelem is, amelybe mindig újból és újból belekapaszkodhatunk.
Hit által pedig kicsinységünkben is megtapasztaljuk, Jézus Krisztusban, a reménységes, üdvözítő nagyságot. Kicsinységünket hitben élhetjük meg az Isten nagyságba kapaszkodva.
Merjünk tehát kicsik lenni, merjünk szolgálni, merjünk Isten előtt leborulni! Felemel az Isten, hogy mi felemeljünk másokat.
A hétköznapokban nagynak kell lenni, emberi módon nagynak, erősnek, tekintélyesnek, módosnak, győztesnek, a másikat legyőzőnek… Az emberi nagyság letipor, az isteni nagyság felemel. Az isteni nagyság mer kicsi lenni; nem fél lehajolni a másikhoz és felemelni azt. Ne félj kicsiny lenni! Merd felvállalni a kicsinység rizikóját, hiszen a hatalmas, erős Isten velünk van. Ő tesz bennünket kicsinységünkben nagyokká. Ez a szeretettel teli, üdvösséges nagyság, hit által, már most a miénk, „odaát” pedig maradéktalanul kiteljesedik.
A mostani próbatételeket – amelyeket ismét megélünk, a koronavírus-járvány harmadik hullámában –, merjük kicsinységünk alázatos tudatában és Istentől kapott nagyságunk bizonyosságával elhordozni.
–
Egyetlen mondatot szólnék még a példázat zárásáról (33–34).
Márk „A mustármag” példázatához hozzáfűz még két igeverset.
Jézus Krisztus példázatokban beszélt, ezzel szemléltette mennyei üzenetét.
A példázatok egyszerre szemléltetik a lényeget, de sokak elől el is rejtik azt.
Jézus a tanítványainak megmagyarázta ezt a példázatot is.
Talán most is átéltük ezt a csodát: Jézus Krisztus nekünk is megmagyarázta ezt a példázatot.
Reméljük, hogy a magyarázatnál is több történt most, mert ha az Úr, Lelke által, itt volt közöttünk, akkor a magyarázat során élő üzenetet kaptunk, amelybe bele tudunk kapaszkodni, ezekben a nehéz időkben is, így kicsinységünket és isteni nagyságunkat mindenkor bizonyosságban tudjuk majd megélni.
Ne félj kicsiny nyáj!
Imádkozzunk!
Élő Istenünk, olyan jó volt hallani a Te Igédet. Megvalljuk Teelőtted a mi kicsinységünket. Köszönjük, hogy kicsinységünkben leborulhatunk Teelőtted. Köszönjük azt a kegyelmi ajándékodat, hogy merhetünk kicsik lenni.
Áldott légy azért a boldog tapasztalatért, hogy Te kilépsz elérhetetlen világosságodból és lehajolsz érettünk, hogy felemelj minket. Áldott légy a felemeltetés csodájáért, hogy aztán mi is ezzel az isteni szeretettel emelhessünk fel másokat, mint akik isteni természeted részeseivé lettek.
Áldott légy Urunk azért a nagyságért, ami hit által már kicsinységünkben is a miénk, amely a megváltó szeretettel mindent megoldó krisztusi szeretet nagysága.
Köszönjük a hitet, hogy mi ezt a nagyságot már itt és most megélhetjük, és éppen ezért merhetünk kicsik lenni, merhetünk szolgálni, merhetünk szeretni, merhetünk megbocsátani, merhetünk alázatosnak és irgalmasnak lenni egy kőkemény világban is, tudva, hogy Te megőrzöl, megtartasz bennünket.
Urunk, Istenünk áldd meg kicsinyke egyéni életünket, kicsinyke néped életét és szolgálatát. Add Urunk, hogy merjük mi, kicsinyek, szentlelkes erővel hirdetni a Te vigasztaló evangéliumodat – elhagyva az öncélú vitákat és teológizálásokat –, hogy merjük szólni, élni a Te vigasztaló, irgalmas, örök életet ajándékozó üzenetedet ebben a durva, próbatételekkel teli világban.
Köszönjük Urunk, hogy a Te Igéd üzenete erőt ad nekünk a mostani próbatételek idején is. Urunk, nem véletlen, hogy Te megintettél bennünket. Urunk, add, hogy belássuk kicsinységünket és Tehozzád meneküljünk; Tehozzád, aki egyedül vagy szabadító Istenünk!
Köszönjük, hogy Tebenned minden megoldás, minden mennyei nagyság készen van már számunkra, történjék bármi.
Ezért életünk, minden napunk, a legnehezebb időkben is, tele van örömmel, reménységgel, hogy erre hangoljunk másokat is.
Ezzel a Szentlelkes örömmel és reménységgel borulunk le gyászoló testvéreinkért, akik itt vannak most közöttünk, és akik az elmúlt héten szerettüket kísérték el, az örök élet reménységében, nyughelyére. Urunk, Istenünk, áldd meg őket. Köszönjük, hogy megerősítetted őket a legnehezebb időkben is. Köszönjük, hogy hívő, szolgáló tagjai ők népednek, gyülekezetünknek. Köszönjük, hogy a felmenőik is ennek a gyülekezetnek oszlopos, odaadó, szolgáló tagjai voltak. Könyörgünk érettük, adj nekik vigasztalást, örök életbe vetett reménységet, és szenteld meg közöttünk elköltözött testvérünk emlékét, Jézus Krisztusban, a viszontlátás boldog reménységével. Köszönjük, hogy együtt imádkozhatnak most velünk.
Így, egymással összekapcsolódva, közbenjáró könyörgést mondunk egymásért, ezért a vajúdó világért, azokért is, akik most nem lehetnek itt velünk. Közbenjáró könyörgést mondunk a betegekért, a gyógyítókért, a vezetőkért.
Urunk, adj nekünk szabadulást, és ne a régi életünket add nekünk vissza, hanem adj nekünk Jézus Krisztusban új életet.
Egyszülött Fiadért, Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. március 7.
Böjt harmadik vasárnapja.
10. hét. – Márk sorozat 28.
Textus / Lekció: Márk 04,30-34 (31-32)
Igehirdető: Steinbach József