(53) Ekkor Jézust a főpaphoz vitték, és oda gyülekeztek a főpapok, a vének és az írástudók is mindannyian.
(54) Péter távolról követte Őt, egészen a főpap palotájának udvaráig, és ott ült a szolgákkal, és melegedett a tűznél.
(55) A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák; de nem találtak.
(56) Mert sokan tettek hamis tanúvallomást ellene, de a vallomások nem egyeztek.
(57) Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene:
(58) Mi hallottuk, hogy ezt mondta: Én lerombolom az emberkéz alkotta templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberkéz alkotott.
(59) De vallomásuk így sem egyezett.
(60) A főpap ekkor középre állt, és megkérdezte Jézustól: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?
(61) Ő azonban hallgatott, és nem válaszolt semmit…
(Márk 14,53–61.a.)
(Márk 14,58)
Ez az Ige a megszentelt és megszentelődő élet fontosságára, lehetőségére és boldogságára mutat rá.
Jézus perének első jelenete alapján egy tükröt állít elénk az Isten.
Hiszen itt a templomosok, Isten népének tagjai vádolják az Úr Jézus Krisztust.
Így elénk, templomosok elé, Isten népe elé állít tükröt az Úr.
Ennek nyomán megfogalmazhatjuk azt a könyörgést, amely végig meghatározza ezt az igemagyarázatot: Urunk, Istenünk adj ébredést, könyörülj rajtunk, tisztíts meg bennünket, szenteld meg a Te népedet!
Jézust három váddal illették a perében.
Először is azzal, hogy a templom ellen beszélt.
Másodszor azzal, hogy az Isten ellen szól; tehát istenkáromlással vádolták meg.
Harmadszor pedig, az egyházi pere után a világi perében az volt a vádpont, hogy a római hatóság ellen lázított.
A mai istentiszteleten az első vádpontra figyelünk, amikor azzal vádolták Jézust, hogy a jeruzsálemi templom ellen szólt.
*
A TEMPLOMOSOK „TEMPLOMTALANSÁGA”, SZENTSÉGTELENSÉGE (53–57).
A mai igeszakaszban a templomosok támadják Jézust, mégpedig a templommal kapcsolatban.
Ebből következően az első üzenet így hangzik: A templomosok templomtalansága, a templomosok tisztátalansága, szentségtelensége.
Miből derül ki ez a tisztátalanság? Hallva e kérdésre adott választ, közben tartsunk önvizsgálatot!
A templomosok vádolják Jézust, hogy a templom ellen beszélt, és úgy bonyolítják le ezt a pert, hogy ebben a perben minden szabálytalan, miközben a szabályosság, a rend látszatát akarják kelteni.
Pedig Isten azért adta nekünk az Ő rendjét, ebből következően az Ő törvényét, a törvényből következően pedig a különböző szabályrendeleteket; sőt, világi értelemben is azért adja nekünk a törvényeket – ha azok Isten örök rendjével nincsenek ellentétben –, hogy azok az élet kiteljesedését szolgálják.
A szabályok, a törvények, Isten rendjére mutatva, az életnek egy keretet adnak, egy csodálatos rendet képeznek, amelyben megújulhat, kiteljesedhet, megszentelődhet, szentté lehet az emberi élet, mint amiben istentisztelet folyik, egyéni, egyházi és közösségi értelemben egyaránt.
Ha ezeket a szabályokat áthágjuk, akkor mindent felemészt a rendetlenség, a káosz, amely robban és amely halált szül.
Egy példát említek ezzel kapcsolatban – talán valamikor már említettem ezt a képet a gyülekezetnek, de nem jutott eszembe új –: amikor a gyermekeink kicsik voltak, hullámos papagájokat nevelgettek; a Feleségemmel örömmel figyeltük, ahogy a pár tojásokat rakott le a fészekbe, és azokból kikeltek a hullámos papagájok. Mindig szép feladatot jelentett gyermekeinknek, hogy a kalitkát tisztán tartsák. Ekkor el kellett végezni azt a műveletet, hogy a nagy kalitkából, a tisztítás idejére, a kis kalitkába helyezzék át a papagájokat. Előfordult, hogy amikor a papagájokat egyik kalitkából a másikba tették, elrepült egy madár. Bizony a madárka boldogan repült bele a szabadságba, ám ez a szabadság a madárka számára – mindannyian tudtuk – a biztos pusztulást jelentette.
Szóval kellenek azok a kalitkák, amelyekbe az Isten helyezte az életünket, és ez a kalitka biztosítja az élet teljességét, az Isten óvó-védő szeretetét, és ha mi nem érezzük magunkat szabadnak, ha kitörünk a kalitkából, akkor a határon túli szabadság, a biztos pusztulást is jelentheti.
Kellenek a kalitkák, mint ahogy a folyam számára szükséges a gát, hiszen a gátszakadás mindenki számára tragédiát jelent.
Azt az egyszerű példát már nem is akarom említeni, hogy amikor a közlekedési szabályokat áthágjuk, a jelzőlámpákat vagy a jelzőtáblákat nem vesszük figyelembe, az balesetet okoz, veszélyezteti saját magunk és mások életét.
Isten a szabályokkal az életet védi, az életet akarja kiteljesíteni.
Isten a szabályokkal megszenteli az életet.
Itt a templomosok, Isten népének tagjai, a Nagytanács tagjai, és az általuk felbéreltek, minden szabályt áthágnak Jézus perében.
Néhány szabály áthágását megemlítem itt, amelyek túlmutatnak a puszta kortörténeti ismereteken, és aktuálissá lesznek számunkra ma is.
Először Annás főpap hallgatja ki Jézust. Márk nem nevezi meg a főpap személyét (53–55), és azért használja a „főpapok” kifejezést, mert Annást, és az utódját, Kajafást együtt említi. Annás főpap már nem volt hivatalban lévő főpap. János evangélista a párhuzamos helyen írja le az Annás főpap általi kihallgatást (János 18,19–24). Ekkor már Kajafás főpap volt hivatalban. Kajafás apósa volt a korábbi főpap, Annás. Ő végzi éjszaka az első kihallgatást, kérdezi Jézust a tanítványairól, a tanításáról. Jézus pedig azt feleli, hogy mindent nyilvánosan hirdetett, nem bujkált, hallhatták Őt sokan, azokat kell megkérdezni. Ekkor a főpap szolgája Jézus arcába vágott az udvariatlannak minősített válasz miatt. Éjszaka még Kajafás folytatja a kihallgatást; majd, amikor eljön a reggel, akkor a látszatot megtartva, szép ruhába öltöznek, és Kajafás elnöklésével hozzák meg Jézus egyházi perében az ítéletet. De itt szabálytalan az is, hogy Annás és Kajafás a mózesi törvények ellenében nem ároni ágon voltak főpapok, hanem pénzért vették meg a főpapságot, és az utókor értékelése szerint, kiszolgálták a római, megszálló hatóságot. Erről egy külön prédikációt lehetne mondani. Tehát Jézus perében szabálytalan az, hogy először nem a hivatalban lévő főpap hallgatja ki Jézust, másrészt pedig nem is ároni ágon való főpapok vesznek részt az elnöklésben.
De folytathatnám a szabálytalanságok sorát. Elő volt írva a törvényekből következő szabályrendeletek mentén, hogy főbenjáró bűnben, a Nagytanácsnak, a templomban és nappal kellett tanácskoznia és ítéletet hoznia, nem pedig sötétben, fáradtan. A világosság segíti a bölcs, átgondolt, higgadt, felelősségteljes döntések megszületését. Itt azonban siettek, még az ünnep előtt ki akarták végeztetni Jézust, ezért éjszaka tartották az egyházi per tanácskozásait, és nem a templomban, hanem – ahogy ez kiderül a leírásokból – a főpap házában. Ez is szabálytalanság.
Márk evangéliuma 3. fejezetének 6. versétől kezdve tudjuk azt, hogy már Jézus működésének kezdetén, amikor Jézus szombat napon meggyógyította a sorvadt kezű embert, akkor a főpapok, az írástudók, a vének, a Heródes-pártiakkal együtt elhatározták, hogy mindenképpen elveszítik, halálra ítélik és kivégeztetik Jézust. Úgy folyik egy per, hogy valójában már régen kész az ítélet. Mindannyian ismerjük Bacsó Péter Tanú című klasszikus filmjét, ahol a bírósági tárgyaláson az egyik bírósági alkalmazott a vád helyett az ítéletet kezdi el olvasni; mire rászólnak, hogy ez már az ítélet, még ne ezt olvassa, hanem először a vádpontokat…
Jézus perében hamis tanúkat fogadnak, mindenképpen bizonyítékokat keresnek Jézus ellen, de nem találnak (55–57). Ekkor pénzért hamis tanúkat bérelnek fel – mindig vannak pénzért hamis tanúk –, akik abban egyeznek, hogy Jézus ellen tanúskodnak mindannyian. Sokan egy ellen, erről is szóltunk már. De a hamis tanúk tanúvallomásai nem egyeznek (56). Micsoda döbbenetes, istentelen szabálytalanság. Bizonyítékokat keresnek, nem találnak, hamis tanúkat bérelnek fel, de nem egyeznek a tanúvallomások, és mégis folytatják tovább a pert, noha a mózesi törvények előírják, hogy két, vagy három tanú egybehangzó vallomására van szükség az ítélethez (5Mózes 17,6). Aktualizálom a gondolatot… Itt mindenképpen bizonyítékokat keresnek Jézus ellen. Nem bibliai értelemben is igaz – mint ez esetben –, hogy aki ilyen gonosz lelkülettel keres, az talál is. Tudjuk, hogy akire „megadták a kilövési engedélyt”, ott elkezdenek keresni valami hibát, hogy az illetőt meghurcolhassák, és addig keresnek, amíg találni is fognak valamit. Micsoda döbbenetes lelkület, amely már túlmutat a szabálytalanságokon.
Arról most nem is beszélek – amit az Annás előtti kihallgatás kapcsán már említettem, és amire a következő alkalommal, folytatva Jézus perének teljes magyarázatát, részletesebben kitérünk majd –, hogy amikor megszületik az egyházi perben az ítélet, akkor Jézust gúnyolják és ütlegelik, megcsúfolják és tettlegesen bántalmazzák. Pedig az ártatlanság vélelme, a római jog szerint, mindenkinek, minden esetben kijárt, és soha nem volt szabad, semmilyen körülmények között sem a vádlottat gúnyolni, pláne tettlegesen bántani (Márk 14,65).
Ám ez csak a felszín!
Bocsánat, ezekért az unalmas kortörténeti ismeretekért, de mégis fontosak az üzenet megértése szempontjából.
Ezek ismeretében emeljük magasabb szintre ezt az üzenetet.
Itt az Isten népének tagjai, templomos emberek – sőt a templomosok „krémje” –, a Nagytanács tagjai, a vallási vezetők viselkednek így, képmutató módon, a szabályosság látszatát fenntartva, mégis gonosz lelkülettel, szentségtelen módon…
Ez a templomosok „templomtalansága”, a templomosok szentségtelensége és tisztátalansága.
Ugye ismerjük azt az Igét: Miattatok káromoltatik Isten neve a pogányok között! (Róma 2,24)
Bocsánat, kedves Testvéreim, ezzel még nincs vége, mert a mai igeszakaszból fakadó, mindjárt következő üzenetben csak fokoznom kell ezt a nem könnyű aktualizálást. Kemények ezek az Igék, de Isten ezen keresztül is tisztogatni akar bennünket, mint Isten népét.
Tartsunk bűnbánatot! Tükröt tart elénk az Isten. Milyen a mi életünk, templomosoké; az egyházban, a gyülekezetben, az egymáshoz való viszonyunkban, miként viselkedünk a munkahelyünkön, a hétköznapokban, házasságban, családban, miként tartjuk be és milyen bátran képviseljük az Isten rendjét? Mit művel az egyház a jóléti társadalmakban?
A templomosok templomtalanságára mutat rá Jézus perének első szakasza, miszerint miattunk káromolják sokan hitetlenül az Isten nevét a világban, miközben a küldetésünk éppen az ellenkezője lenne: hitelesen bizonyságot tenni Jézus Krisztusban az Isten megtartó, életet megújító, megváltó szeretetéről.
*
TEMPLOMOSOK KONKRÉT VÁDJA (58–61).
Még jobban konkretizálom az eddig elhangzottakat.
A templomosok tisztátalansága, szentségtelensége mindig tetten érhető bűnökben mutatkozik meg: vádaskodásokban, perekben, feszültségekben, háborúságokban, hiteltelenségben, képmutatásban, a ránk bízott üzenet elhallgatásában vagy éppen megtagadásában.
Ha valaki, én ismerem az egyházat; tudom, hogy mi folyik az egyházban, nem mondok példákat, mert nagyon szeretem az egyházamat. De néha sírni tudnék…
Itt a templomosok templomtalansága abban mutatkozik meg, hogy megfogalmaznak egy konkrét vádat, ami persze a lelkületüket illetően sokkal mélyebbre mutat…
Mindig valami konkrét vádban, bűnben, feszültségben és ebből fakadó hiteltelenségben mutatkozik meg ez a szentségtelenség.
Jézus egyházi perében, az első vád szerint, Jézus a templom és a templomi áldozati kultusz ellen szól, amely valójában a zsidó nép identitása volt. Ez önmagában főbenjáró bűn volt. Jeremiás prófétának is majdnem az életlébe került, amikor szót emelt a lélektelen istentisztelet ellen (Jeremiás 26,12).
Itt hadd idézzem a konkrét vádat, amely szintén üzenetértékű! Figyeljétek, miként fogalmaz Márk evangélista! Mi hallottuk, hogy Ő – mármint Jézus – azt mondta: Lerombolom ezt a kézzel épített templomot, és három nap alatt másikat építek helyette, amely nem emberkéz alkotása (58).
Ebben a vádpontban az a döbbenetes, hogy hamis, felbérelt tanúk állították az imént idézett vádat, és a vallomások sem egyeztek; de mégis, ebben a vádban ott van az igazság, hiszen Jézus valóban mondott hasonlót, csak nem pontosan idézik Jézus Krisztus szavát és ezzel kapcsolatos tetteit.
Ugyanis tény, hogy Isten megítélte – miként ma is megítéli – a lélektelen istentiszteletet. Jézus ezt az isteni kritikát, a prófétákhoz hasonlóan, mint főpróféta, szintén megfogalmazta. Isten mindig megítéli a lélektelen, öncélú, gépies, üres, üzleti istentiszteletet, amelynek nincs folytatása a hétköznapokban; amely úgy válik üressé, ahogy a mai világban megtapasztaljuk, miszerint az egyház csupán intézménnyé, hivatallá torzul, lelkiség, krisztusi üzenet és szeretet nélkül; ahol a lelkipásztorok elsőrenden már nem pásztorok…. Ha összeszorul a gyomrunk, amikor egy gyülekezeti vagy egy lelkészi közösségbe megyünk, ott nagy baj van. Egyre inkább úgy viselkedünk, mint egy bürokratikus intézmény, és pont az evangélium hirdetésére, megélésére nincs erő és idő; nincs idő elcsendesedni, felkészülni, egymást látogatni, beszélgetni, pásztorolni! Pont arra nincs időnk, hogy embereket Jézus Krisztushoz vezessünk. Arról nem is beszélek – miként említettem – hol tart most a jóléti egyház: szinte Sodoma és Gomora lett…
Igen, Isten megítélte – akkor is, és ma is megítéli – a lélektelen, üres, üzleti öncélú, hivatalnokoskodó gépies istentiszteletet, amelyből hiányzik a lényeg, Isten megváltó szeretete.
Jézus Istennek ezt az ítéletét közvetítette.
A templomtisztítás történetében Jézus hangsúlyozta– részletes igehirdetés hangzott el erről –: Az én Atyám háza az imádság háza, és ti rablók barlangjává tettétek! (Márk 11,17)
Egy másik alkalommal pedig, amikor dicsérték Őelőtte a jeruzsálemi templom épületének szépségét – nézd, milyen gyönyörű épület, és milyen szépen faragott kövek –, akkor Jézus meghirdette Isten ítéletét, amely Márk idejében már be is teljesedett: Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának (Márk 13,1–2).
Tehát ez a Jézus elleni vádpont abban hamis, hogy hamis tanúk állítják ezt, hamis lelkülettel, és a vallomások nem egyeznek, valamint a tanúk nem pontosan idézik Jézust; de Jézus valóban meghirdette Isten ítéletét a jeruzsálemi templommal kapcsolatban, a már elmondottak értelmében.
Amikor ez a vádpont elhangzik, akkor Jézus hallgat. Nem felel semmit a vádakra (61).
Jézus csendjének mindig üzenete van.
Van olyan helyzet, amikor az Istentől rendelt hallgatás ideje van (Ézsaiás 53,7). Fontoljuk meg ezt! Bizony sokkal többet kellene hallgatni, mint beszélni, a mai világban különösképpen.
Jézus hallgat, Jézus nem ellenkezik. Jézus elfogadja a vádat, mert lényegében az igaz – csak idézetében nem pontos –; ám nemcsak elfogadja a vádat, hanem magára veszi azt, és a golgotai kereszten elhordozza annak büntetését.
A mai igeszakasz üzenetének fényében azt mondhatjuk, hogy Jézus ezzel a hallgatással elfogadja, magára veszi és elhordozza a templomosok templomtalanságát, tisztátalanságát, szentségtelenségét. Igen, Ő a keresztre vitte Isten népének gyarlóságait is, azt a sok feszültséget, ellentétet, méltatlan jelenetet, sok-sok pert, bántást, hűtlenséget, hiteltelenséget és hitetlenséget, amely az egyházban is jelen van.
Megrendítő, hogy az Úr ennyire szeret minket, méltatlanokat, akik egymással is annyit csatázunk, ebben a helyzetben is, amikor össze kellene fognunk, és a ránk bízott örökséget együtt kellene megjelenítenünk.
Igazán elszomorodtam, amikor a múlt héten átéltem, hogy az egyházban is hány, de hány bírósági tárgyalás van folyamatban, egyházi és világi fórumokon egyaránt. Pál apostol hangsúlyozta: Pereskedtek egymással, ahelyett, hogy megegyeznétek, miért nem tűritek inkább a kárt? (1Korinthus 6,7) Bizony, sokkal többet kellene tűrni, mint hitelteleníteni az Isten ügyét a perlekedésekkel. Mert így miattunk káromolják Isten nevét a pogányok között.
Jézus Krisztus elfogadja, magára veszi, elhordozza Isten ítéletét a golgotai kereszten, benne a templomosok minden templomtalanságát és tisztátalanságát.
*
TÉGY TEMPLOMODDÁ ISTENEM!
Együtt boruljunk le, kedves Testvéreim, és könyörögjünk az Istenhez!
Higgyétek el, ez most a legaktuálisabb imádság: Urunk! Adj ébredést nekünk, a Te népednek!
Urunk! Növeld hitünket, tisztítsd életünket, formálj bennünket alkalmassá, hűségessé és hitelessé, szentelj meg!
Urunk! Tehozzád könyörgünk ezért, aki elhordoztad a mi bűneink büntetését a kereszten, aki feltámadtál a halálból, és aki legyőzted a halált, aki egyszeri tökéletes áldozatoddal felépítetted a lelki templomot, ahol Lélekben és igazságban imádhatunk Téged (János 4,23), vagyis életünket templommá formáltad, megszentelted, ahol már az örök mennyei istentisztelet történik (Jelenések 4,1–11).
János evangélista ugyanis pontosan leírja, hogy mit mondott Jézus a templommal kapcsolatban: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. Ezt mondták rá a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és Te három nap alatt felépíted? Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott.” (János 2,19–22)
Tehát Jézus a haláláról és a feltámadásáról prófétált valójában a templom kapcsán, vagyis az ítélet feloldását, a megoldás, a megváltás evangéliumát hirdette meg; annak lehetőségét, hogy az Ővele való közösségben templommá lesz az emberi élet, amelyben istentisztelet történik, a mennyei istentisztelet részeként.
Amikor Jézus feltámadott a halálból, akkor tanítványai visszagondoltak erre az ígéretre, és akkor hittek igazán Jézusban, az Írásokban, az új életben, az örök életben, a megszentelődés boldog lehetőségében. Ekkor lett a tanítványok élete és szolgálata is templommá, istentiszteletté, az örök istentisztelet boldog tapasztalataként (Jelenések 4,1–11).
Mai tanítványai számára is boldog lehetőség ez: Jézus Krisztussal közösségben lelki templommá formálódni, megszentelődni, áldássá lenni. Ezért könyörgünk: ébredésért könyörgünk. Jöjj, Szentlélek!
Jöjj, Urunk! Szentelj meg bennünket, hogy Lélekben és igazságban tudjunk Téged imádni, és így egyházunk, gyülekezeteink, személyes életünk is a Te testeddé lehessenek; hiszen a testünk is a Szentlélek temploma, az egyház is a Te tested (1Korinthus 6,19).
Éppen ezért, Urunk, mutasd meg nekünk, a Te népednek, hogy mit kell megbánnunk, letennünk, elhagynunk, miből kell megtérnünk és megtisztulnunk; a Te irgalmadból!
Urunk, cselekedd újjászülő hatalmaddal, hogy az élet istentiszteletét élhessük a megszentelődő élet boldogságával! (Róma 12,1–2)
Hadd mondjam el itt életszerűen, hogy a megszentelődő életbe belefér minden életöröm. A megszentelődés nincs ellentétben semmiféle életörömmel, amely az Istennek kedves; a hívő ember is tud örülni az életnek. Ám éppen az isteni szent rendben örvendezve lehet valóságossá az életöröm, amely nem tobzódik, hiszen abban a tobzódásban másokat és magát is megnyomorítja, valamint a teremtett világot is tönkreteszi.
Add, Urunk, hogy az élet istentiszteletét élhessük, Lélekben és igazságban imádva Téged, feltámadott Urunk, mindenkor! Tégy templomoddá bennünket, testünket, életünket, gyülekezetünket, egyházunkat, népedet!
Köszönjük, Urunk, hogy ehhez a megszentelődéshez szükség van a látható templomra, a látható egyházra is!
A konkrét templom és istentisztelet, a testvérek közösségében indít el és tart meg minket a megszentelődés útján: a lelki templom és a látható templom elválaszthatatlanul összetartoznak.
Nagy ajándék, kedves Testvéreim, hogy vasárnapról vasárnapra eljöttök, ideáldozzátok az időt, hogy koncentráltan együtt magasztaljuk az Urat, Őhozzá imádkozzunk, az Ő megszabadító Igéjére és üzenetére figyeljünk, egymás hite által épüljünk, hitünkben erősödjünk, és Isten mennyei világának szentségéből részesüljünk.
A templom nem takarhatja el előlünk az élő Istent, hanem csakis megnyithatja az utat Őfelé. Ha nem ez történik, akkor hamis istentiszteletet folytatunk, amit Isten megítélt, amely ítéletet Jézus meg is hirdetett, és amelyből megújulást készített számunkra, hogy Lélekben és igazságban imádjuk Őt, a magunk üdvösséges javával gazdagodva.
A templomi istentisztelet, az Úrral közösségben, értünk van; arra nekünk van szükségünk, hogy megtérjünk és a hit útján meg is maradjunk!
Urunk! Tisztíts meg bennünket!
A megszentelődés a hit harca.
Isten népe felvállalja a hit harcát, hiszen ebben a világban nincs tökéletesség, mindig fel kell venni a küzdelmet a bűn és a halál erői ellen; ám a feltámadott Jézus Krisztus által ez egy eleve győztes harc.
A nagy teológus, Barth Károly, erről a halálig tartó megszentelődésről a következőket mondta: Ama régi ember voltam és még vagyok; és amaz új ember vagyok, és egyre inkább lenni fogok.
Tehát az Úrral közösségben harcolva a hit harcát egyre inkább megszentelődik az életünk, mint ahogy a homokóránál fölülről lefelé aláperegnek a homokszemek, közben egyre inkább kitisztul, feltisztul az életünk, ahogy haladunk az élet útján.
–
Jöjj, Urunk, szentelj meg minket: egyházadat, gyülekezeteidet, életünket, házasságunkat, családunkat!
Az istentiszteletről eltávozáskor magunkban elmondott imádságban is ezért könyörgünk – a gyerekeknek így is tanítjuk ezt –: Házunkba is jöjj el vélem, tedd templomoddá Istenem, ha áldott volt bejövésem, legyen áldott és megszentelt kimenésem!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. június 18.
Illusztráció: nincs
Szentháromság utáni 2. vasárnap
- hét.
Márk sorozat: 116.