„(7) Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tengerhez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából
(8) és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett.
(9) Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte.
(10) Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék. (11) Amikor pedig meglátták őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia!
(12) Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő.”
(Márk 3,7-12)
Jézus két szombatnapi gyógyítás után elvonult a Galileai-tenger mellé, hogy nagy dolgokat tegyen, mert ezért jött (8). Jézus Krisztus nagy dolgokat tett, ezt hangsúlyozza Márk evangéliuma, szinte végig. Mai istentiszteletünkön is erről lesz szó: Jézus Krisztus nagy dolgokat tesz, sokak számára. Sőt, Ő cselekszi a „legnagyobb dolgot”, amit ember valaha tapasztalhatott.
1.
Jézus Krisztus NAGY DOLGOKAT TESZ, mert azért jött (8).
Az igeszakaszból egyértelműen kiderül, hogy Jézus most nem azért vonult el tanítványaival a tenger mellé, hogy ott egy kicsit magukban legyenek, pihenjenek és imádkozzanak. Ezt is, a pihenést és az imádságot is, sűrűn gyakorolták, maga Jézus is, magában és a tanítványok közösségében egyaránt. Jézus gyakran megszakította a feszített szolgálatot, a tanítványokért, mert nekik különösen szükségük volt az imádkozó pihenésre. Most azonban nem azért vonultak a tenger mellé, hogy szűk körben imádkozzanak és pihenjenek. Nem pihenni mentek a tengerre.
Jézus nem is azért vonult félre hirtelen, mert menekült a farizeusok gyilkos szándéka miatt, akik a sorozatos szombatnapi gyógyításai miatt az életére akartak törni (Márk 3,6). Hiszen Jézus Krisztusban Ézsaiás próféciája teljesedett be, miszerint, aki hisz, az nem fut, az nem menekül (Ézsaiás 28,16). Tudom, hogy ez egy kemény Ige, és az ember szempontjából ez egy bonyolult kérdés, miszerint, aki hisz, az nem menekül. Most azonban ebben a bonyolult kérdésben nem tudunk részletesebben belemenni. Annyit azonban szögezzünk le, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia soha nem menekült, legfeljebb nem jött még el az Ő órája, az Atya akarata szerint (János 2,4). Tehát Jézus Krisztus nem imádkozó pihenésre vonult félre, és nem is azért, mert a farizeusok gyilkos indulata miatt menekülni kényszerült volna. Jézus Krisztus nem menekült a tenger mellé.
Hanem, a mi Urunk, a tanítványokkal együtt, most azért vonult félre a Genezáreti tó partjához, hogy ott Jézus Krisztus nagy dolgokat tegyen. Márk teológiájában a Galileai-tenger a rendkívüli kijelentések helye (eszkatológikus hely), ahol Istentől való nagy dolgok történnek. Ezért vezette ide Isten az Ő Fiát. Eljött a nagy dolgok ideje, az Istentől való nagy dolgok ideje, és közeledett a „legnagyobb dolog” ideje. A Genezáret tavának partja tehát szent hely volt, az Isten cselekvésének színtere. Olyan, mint a mi templomunk, és benne a mi gyülekezetünk közössége, mert miközben imádságos szívvel együtt hallgatjuk Isten Igéjét, abból meghalljuk Isten nagyságos dolgait, és részesülünk is azokból, a Szentlélek által (7-8).
2.
A felolvasott Igénkből kiderül, hogy Isten ezeket a nagy dolgokat, az Ő szeretetének NAGY DOLGAIT, SOKAK SZÁMÁRA készítette el (7-8).
Azt olvashattuk, hogy mindenféle tartományokból jöttek emberek Jézushoz. Márk felsorolja, megnevezi ezeket a tartományokat. Külön kiemeli, hogy nemcsak az „anyaországból”, Júdeából jöttek, hanem délről, keletről és északról is. Érkeztek Jézus Krisztushoz Idumeából, a déli tartományból. Jöttek a Jordán keleti részéről, a Jordánon túlról, az edomiták országából, amit Jézus korában Pereának neveztek, ma pedig részben Jordániával azonosítható. De járultak Jézushoz az északi tartományokból is, a szír-föníciai területekről, Tírusz és Szidón városaiból, a mai Libanon területéről.
A tartományok felsorolása azt igazolja, hogy sokan jöttek mindenünnen Jézus Krisztushoz, hogy lássák az Úr nagy dolgait, és részesülhessenek azokból. A számba vett területeken nemcsak zsidók, hanem „pogányok”, vagyis nem zsidók is éltek. Már most beteljesedni látjuk a feltámadott Jézus Krisztus szavait, aki mennybemenetele előtt azt mondta, hogy lesznek Őneki tanúi Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, egészen a föld végső határáig (Cselekedetek 1,8). Jézus Krisztus mindenkit mozgásba hoz. Az Úr nagy dolgainak sok tanúja lett, mindenféle nép gyermekei közül.
Az a kérdés pedig, hogy kik ezek a sokak, és hányan vannak; – nem tartozik ránk. Ez nem a mi dolgunk. A mi feladatunk az, hogy hirdetjük és éljük Jézus Krisztus evangéliumát a magunk helyén. Az Úr pedig majd cselekszik.
3.
Jézus Krisztus tehát nagy dolgokat cselekszik, sokak számára. Az Ő nagy dolgai azonban csak „előjelei” a „LEGNAGYOBB DOLOGNAK”, amit ember valaha látott (9-11).
Jézus Krisztus ugyanis nemcsak hatalommal szólt és tanított, ahogy ezt most is tette, amikor csónakba szállt, és így szólt a sokasághoz Isten országáról, Isten mindenre elégséges jelenlétéről. A „csónak motívum” Márknál mindig erre utal: Jézus Krisztus hatalommal szól és tanít (9).
Jézus Krisztus nemcsak hatalommal szólt, és nemcsak hatalommal cselekedett, megmutatva ezzel, hogy ki is Ő valójában, és felmutatva ezzel Isten nagyságos dolgait, amelyek elérkeztek hozzánk Őáltala. Márk részletesen leírja, hogy Jézus meggyógyított minden betegséget. Akinek csak baja volt, azon Ő segített. Itt a betegség tág meghatározását olvashatjuk (10). Hiszen baj akad bőven az egyes ember életében ugyanúgy, mint házasságban, családban, egyházban, társadalomban, világban. Sokféle baj, nyomorúság, közöttük halálosak is, terhelik az életünket. Külön kiemeli az Ige, hogy Jézus a tisztátalan lelkek által megszállottakat is meggyógyította. Érdekes, hogy a betegségek közül ezt Márk külön kiemeli. Bár nem szeretem ezt a kifejezést, de, hogy jobban értsük, mégis elmondom, hogy a megszállottságot ma súlyos mentális betegségként ismerjük, amelyet nem is lehet meggyógyítani, legfeljebb gyógyszerekkel valamennyire enyhíteni a betegség tüneteit. Jézus Krisztus ezeket is meggyógyította. Ezek gyógyításához pedig valóban isteni hatalomra volt szükség (11).
A lényeg azonban ezután következik. Márk evangéliuma is végig ezt hangsúlyozza. Jézus Krisztus ugyanis nemcsak hatalommal szólt, és hatalommal cselekedett, hanem isteni hatalmával megváltotta az embert. Vagyis Jézus Krisztus nemcsak nagy dolgokat tett, hanem a „legnagyobb dolgot” cselekedte velünk, megváltotta az övéi életét.
Ezzel Márk azt hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus az Isten végső kijelentése, amely a golgotai kereszten, és a húsvéti üres sírnál tárult fel igazán, a „legnagyobb dolog” csodájában, a megváltásban, amelyből minden további, valóságos „nagy dolog” következhet.
Ezért a feltámadásig Jézus megtiltja, hogy hitvallást tegyenek róla (11-12). Márk gyakran hangsúlyozza ezt a tiltást, Jézus Krisztus messiási titkát. Ezzel azt emeli ki, hogy Jézus nem egy a korabeli csodadoktorok közül, ahogy ezt azok a források is hírül adták, amelyekből Márk is dolgozott. Márk azonban nem ezt a „csoda-krisztológiát” képviseli. A csodára várók csapata még nem gyülekezett.
Márk egész evangéliuma, amely valójában egy passió, hosszú bevezetéssel, végig azt hangsúlyozza, így a mai igeszakaszban is, hogy akinek nagypénteken és húsvétkor ragyogott fel a karácsonykor született Jézusban a Krisztus, az ismeri az Urat igazán.
Ennek nyomán pedig nemcsak isteni nagy dolgokban részesül az ember, hanem a „legnagyobb dolog” is az övé: „Ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten. Ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet” (1János 5,11-12). A legnagyobb dolog az örök élet, az üdvösség ajándéka, amit Isten Jézus Krisztusban adott nékünk, amelyet nem vehetnek el tőlünk soha. Az életünkben minden egyéb „nagy dolog” ebből az egyetlen, valóságos, „legnagyobb dologból”, mint áldott és örök forrásból merítve tapasztalható meg.
Amikor az üdvösségről, az örök életről szólok, amely az evangélium szíve valójában, akkor mindig azon gondolkozom, hogy milyen módon lehetne érzékeltetni, érthetőbbé tenni ezt az ajándékot? Mi is az üdvösség? Mi az örök élet? Nyilván nem definícióra várunk, mert azt tudunk mondani bőven. Most az a kép jutott eszembe, az üdvösség és az örök élet ajándékával kapcsolatban, miszerint az üdvösség olyan, mint a Rubik kocka. Én akárhogy erőlködöm, forgatom órákig, gondolkodhatom logikusan, igyekezhetek kitartóan; – mégsem tudom kirakni. Aztán jön valaki, kiveszi a kezemből a kockát, teker kettőt jobbra, egyet balra, megint néhányat jobbra, miközben megfelelően forgatja a kockát, és tökéletesen kész; – kirakta a színeket. Minden a helyén van. Minden szemléltető kép csak részigazságokat villanthat fel a legnagyobb ajándékból, de talán így világosabb az üzenet. Én erőlködhetek, okoskodhatok, szorgalmasan igyekezhetek, és ezek fontosak, vigyázzunk, nem haszontalanok; – de mégsem tudom az életemet tökéletesen kirakni. Sem egyéni, sem közösségi értelemben nem megy ez nekünk. Aztán jön Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, kézbe veszi az életünket, lehet, hogy isteni hatalmával lehet csavar egyet rajta, jobbról, balról, tehát nem hiábavalóak a próbatételek, és az isteni rend szerint helyére kerülnek életünkben a dolgok. Ez a megváltás, az üdvösség és az örök élet, amely Jézus Krisztusban már itt elkezdődött, odaát pedig maradéktalanul kiteljesedik.
*
Áldott legyen az Isten, hogy Jézus Krisztusban nagy dolgokat cselekedett sokak számára, és megcselekedte érettünk a „legnagyobb dolgot”. Ezért a Jézus Krisztusban miénk a megváltás ajándéka.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2016. december 24.
Textus / Lekció: Márk 03,07-12
Igehirdető: Steinbach József