(38) Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.
(39) Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt!
(40) Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé,
(41) akik követték Őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.
(Márk 15,38–41)
(Márk 15,40–41)
Az evangélisták leírják – Márk evangélista is kihangsúlyozza –, hogy amikor Jézust elfogták és keresztre feszítették, a tizenkettes tanítványi kör minden egyes tagja szertefutott; csődöt vallott (Márk 14,50).
Isten azonban új tanítványokat hívott el magának, hiszen Őneki mindig vannak emberei, akik az Ő ügyét továbbviszik.
Ennek bizonyságát hallhattuk a mai Igében is.
Sőt, az előző szakaszban is erről volt szó, a pogány római százados megtérésének tudósításában.
Ez a római százados reggel még közömbös hitetlenséggel végrehajtatta Jézus keresztre feszítését a katonáival, ám Jézus szenvedését szemlélve elkezdett figyelni Jézusra, és Isten Szentlelke, emberi értelemmel felfoghatatlan módon munkálni kezdett benne, így ez a pogány római százados lett az első hitvalló Jézus halála után, felismerve Jézus Krisztus személyének a titkát: Ez az ember valóban Isten Fia volt.
A tanítványok szertefutottak, de Isten már egy új tanítványról gondoskodott, aki hitvallást tesz Őróla. Isten a semmiből is teremthet magának követeket, embereket, szolgákat, hírvivőket.
*
A JÉZUST KÖVETŐ ASSZONYOK (40–41).
A megtért százados mellett, a mai alkalommal, a Jézust követő asszonyokra figyelünk, akik szintén Jézus hitvallói, vagyis ennek az új gyülekezetnek a tagjai.
Márk evangélista a Jézust követő asszonyok közül hármat említ név szerint.
Engedjétek meg, hogy a bevezetésben elmondjam, mit tudunk ezekről az asszonyokról, hiszen azt a keveset, amit tudunk róluk, azt jó megemlíteni, mert annak üzenetértéke van.
Az első asszony, aki követte Jézust, magdalai Mária volt.
Magdalai Mária „vezetékneve” valószínűleg a származásának városát jelöli. A Genezáret tavának északnyugati részén feküdt egy Magdala nevű kisváros, innen származhatott ez a Mária, akit így különböztettek meg az evangélisták más Máriáktól.
A Biblia leírása szerint, magdalai Máriából, Jézus hét démont űzött ki (Márk 16,9). Vagyis ennek az asszonynak valami súlyos lelki betegsége lehetett, valamiféle megkötözöttsége. Jézus Krisztus gyógyító hatalma megszabadította, meggyógyította ezt az asszonyt.
Nyilván magdalai Mária is járt az „akkori orvosokhoz”; ma így mondanánk, járt pszichológushoz, pszichiáterhez, ma kapná a gyógyszeres kezeléseket; de nincs javulás, nincs igazi megoldás, nem múlik a megkötözöttség, nem múlik a lelki betegség, valami továbbra sincs rendben…
Akkor jött Jézus Krisztus és meggyógyította magdalai Máriát ebből a gyógyíthatatlan betegségből. Magdalai Mária megszabadult; megtapasztalta az Isten Krisztusban közölt szabadító hatalmát, és ettől kezdve odaadással, hálával követte Jézust.
A másik Máriáról, akit megnevez Márk, azt írja, hogy ő volt a kis Jakab és József anyja.
Akkor a gyülekezetben nyilván ismerték ezt a Máriát, sőt a kis Jakabot és Józsefet is, a gyermekeit. Már nem ismerjük őket, de Márknak elég volt utalásszerűen megnevezni őket, mert akkor a gyülekezetben közismert emberek lehettek.
Egyébként más evangélisták a magdalai Mária mellett ezt a Máriát a másik Máriának nevezik (Máté 28,1). Magdalai Mária és a másik Mária.
Azon most nem akarok eltűnődni, hogy ez a „kis” jelző a Jakab nevű fia mellett mit jelenthet, a fiatal életkorára utalhat, vagy az alacsony termetére; teljesen lényegtelen…
Erről a másik Máriáról azt tartja a hagyomány, összefüggésben Lukács evangéliumával (Lukács 8,2), hogy őt pedig egy testi betegségből gyógyította, szabadította meg Jézus Krisztus.
Magdalai Mária egy megkötözöttségből kapott szabadulást Jézus Krisztus isteni hatalma által, ez a másik Mária pedig egy testi betegségből gyógyulva tapasztalta meg Isten szabadító irgalmát. Lényeges az, hogy mindketten megtapasztalták, hogy az élő Isten, Jézus Krisztus által egy szabadító Úr, aki az emberi lehetőségek korlátain túl is képes cselekedni, megoldást, szabadulást, gyógyulást ajándékozni.
Annyit még hadd mondjak el erről a két Máriáról, hogy egyik Mária sem azonos azzal a bethániai asszonnyal, talán Lázár Mária nevű testvérével (János 11,2), aki Jézus Krisztus lábait drága kenettel kente meg (Márk 14,3−9).
A harmadik asszony, aki követte Jézust, Salómé volt.
Egyedül Márk említi meg Salómé nevét a Jézust követő asszonyok között (15,40; 16,1).
Máté evangélistától tudjuk azt, hogy ez a Salómé valószínűleg a Jézus tizenkettes tanítványi köréből való Zebedeus fiainak, Jakabnak és Jánosnak lehetett az anyja (Máté 20,20; Máté 27,56).
Ennyi rövid ismertető legyen most elég a Márk által megnevezett asszonyokról, mert túl tankönyvízű lesz ez a prédikáció, és noha szükséges a magyarázat, mégis az üdvözítő üzenet a legfontosabb.
Márk hozzáteszi még azt, hogy sok névtelen asszony is követte Jézust (41).
Lukács evangéliuma 8. fejezetének elején olvassuk a Jézust követő asszonyok teljesebb listáját (Lukács 8,1−3).
Ám Lukács is hozzáteszi: és sok más, név szerint nem ismert asszony is követte Jézust (Lukács 8,3).
Vagyis itt kialakult egy népes gyülekezet a Jézust követő asszonyok köréből, akik hittek benne, követték, vagyonukból támogatták és segítették Őt.
Ez azt jelenti, hogy Istennek van egy látható egyháza: mi, akik itt vagyunk, akik ismerjük és számontartjuk egymást név szerint. De olyan értelemben is vehetjük a látható egyházat, amely látszik belőle ebben a világban, sokszor nyomorúságában; de látszik, jelen van, szolgál; és ha bizonyos korokban kihaltnak látszik is, akkor is van, akkor is hat általa az Úr szabadító kegyelme.
A név szerint nem ismert, Jézust követő asszonyok említése azonban arra is utal, hogy a látható egyház mellett, Istennek van egy láthatatlan egyháza is, amelybe sokan tartoznak, sokkal többen, mint mi azt gondolnánk, vagy mint akiket név szerint meg tudnánk említeni a magunk testi látása és gyarló, sokszor szűkkeblű emberi ítélete alapján. Ezt a láthatatlan egyházat, a valóban kiválasztottak közösségét, egyedül az Isten látja. Mi ezt nem tudjuk meghatározni, és ennek lehatárolására még kísérletet sem szabad tennünk. Isten kijelentéséből annyit tudunk ennek a láthatatlan egyháznak a méreteiről, hogy Jézus Krisztus Atyjának házában sok lakóhely van (János 14,2), hiszen az Isten szeretete nagyobb a mi szívünknél, és annak minden méricskélésénél (1János 3,20). Sőt, ha még tovább megyek, akkor azt az Igét is emlékezetbe kell idéznünk, miszerint Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (1Timóteus 2,4). Isten erre nézve kiteljesedő akaratának érvényesülése pedig titok előttünk és csak Őrá tartozik (5Mózes 29,28).
A Jézust követő asszonyok jelenléte azt hirdeti, hogy noha a tanítványok félelmükben szertefutottak Jézus elfogatásakor, de Istennek mindig vannak az Ő ügye érdekében emberei.
Itt találunk egy új gyülekezetet, a százados mellett a Jézust követő asszonyokat, akik megtapasztalták Isten megváltó, megszabadító szeretetének hatalmát, és hitvalló hálával követték Jézust; azok is, akik előttünk névtelenek maradtak, így a látható egyház mellett a láthatatlan egyház közösségébe tartoztak.
A Jézust követő asszonyok jelenléte azt is láttatja előttünk, hogy lám Jézus Krisztus, egy kemény, férfijogú társadalomban, védelmébe vette a nőket, oltalmazta őket, még a legnehezebb helyzetben is.
Amikor Jézus elé vitték a házasságtörő asszonyt, Jézus irgalommal vette körül ezt az asszonyt a férfiak önhitt és ítéletesen halálos haragja közben (János 8,1−11).
Jézus mindig védte, oltalmazta, felemelte a nőket; elhívta őket.
Vagyis Jézus egy önzően férfijogú társadalomban is felvállalta a nőket.
Ez nem a feminista mozgalom lelkülete, hanem Isten szeretetének a valósága, amely kezdetben, az isteni rendben férfivá és nővé teremtette az embert, más-más szereppel ruházta fel őket (1Mózes 1,27). Nem hierarchia áll fenn a férfi és a nő között, mert mindegyiket egyformán szereti az Isten, hanem mindegyiknek adott, ebben az isteni rendben, a maga speciális küldetése (Efezus 5,21−33).
Egy kicsit hadd legyek személyes. Jézus követőjeként én magam nagy tisztelője vagyok a női nemnek; a nőknek, az asszonyoknak. Hiszem, hogy ez a krisztusi lelkület része.
A nők ereje, a nők szíve, a nők bölcsessége páratlan.
Ez nem nőnapi előzetes, hanem sokkal több, bibliai üzenet, a mai Ige üzenete.
Ezt követően négy fontos üzenetet hadd osszak meg veletek!
Mit tanulhatunk meg a Jézust követő asszonyoktól?
Ezek az asszonyok követték Jézust, szolgálták Jézust, közösséget vállaltak Ővele és tanúskodtak Őróla.
Mindegyikről hadd szóljak röviden, és ti gondoljátok tovább ezeket a fontos üzeneteket!
*
EZEK AZ ASSZONYOK KÖVETTÉK JÉZUST (41).
Márk evangélista kimondja, hogy ezek az asszonyok Galileától egészen Jeruzsálemig, egészen a keresztig; sőt majd kiderül, hogy még tovább követték Jézust.
Amikor Jézus északon, Galileában elkezdte a működését, ezek az asszonyok már ott voltak körülötte.
Ezek az asszonyok hallották az igehirdetését, látták a csodáit, megtapasztalták isteni hatalmát, ebből részesültek, így hittek Őbenne és követték Jézust a kezdetektől fogva egészen Jeruzsálemig.
Ezek az asszonyok voltak azok, akik kezdettől végig Jézus mellett álltak: Galileától Jeruzsálemig.
Ismeritek azt az Igét: Aki mindvégig kitart, az üdvözül (Márk 13,13); ezért légy hű mindhalálig, és neked adom az életnek koronáját (Jelenések 2,10).
Ezek az asszonyok a tizenkettes kör, és a hetvenes tanítványi kör mellett – ezek a körök mind férfiakat jelentettek – szintén Jézus tanítványi köréhez tartoztak.
Jézusnak tehát a nők, az asszonyok körében is volt egy tanítványi közössége.
Ez az üzenet: Ezek az asszonyok követték Jézust kezdettől fogva mindvégig, bármi történt is Jézussal.
Áldott légy Urunk, hogy a Te követésed lehet életünk tartalma, tartása, értelme, biztos iránya, egyedüli öröme! Áldott légy, hogy megismerhettünk Téged, a Te szabadító és üdvözítő hatalmadat, és követhetünk Téged. Áldott légy, hogy Te, aki meghaltál és feltámadtál, előttünk jársz, velünk vagy, vezetsz bennünket mindenkor!
Urunk, csak azt add meg nekünk, hogy bármi történne is, mi szívünk utolsó dobbanásáig, mindvégig kitarthassunk Temelletted, el ne csüggedjünk, el ne gyengüljünk, meg ne tagadjunk Téged és a Te ügyedet!
Tudjuk, ha mindvégig kitarthatunk, akkor az azért lehetséges; mert valójában a mi kitartásunknak forrása a Te örökkévaló, megtartó és megváltó szereteted, miszerint Te mindvégig kitartasz mellettünk, fogod a kezünket, megerősítesz bennünket az erő felett való úton és nem hagysz el bennünket soha. Ezért tarthatunk ki mi is mindvégig Temelletted, mert Te mindvégig kitartasz mellettünk.
Urunk, össze ne hagyj esni, ha ellenségünk reánk tör, és romlást készít már nékünk; könyörüljél!
Áldottak legyetek ti is, akik itt vagytok ezen az istentiszteleten, hogy kitartatok a hitben, és mindvégig ki fogtok tartani!
Dicsőség ezért az Istennek!
*
EZEK AZ ASSZONYOK SZOLGÁLTÁK JÉZUST (41).
Ezek az asszonyok, nőkhöz méltóan erővel, szívvel, finom lélekkel, fészekmeleggel teli hűséges szeretettel szolgálták Jézust.
Nem dobpergéssel, nem harsányan, nem hangosan szolgálták Jézus ügyét, hanem sokan névtelenül tették ezt; a háttérben és mégis áldottan.
Ezek az asszonyok úgy szolgálták Jézust, hogy többen gazdag asszonyok lévén, adakoztak neki a vagyonukból.
Mára egy kényes téma lett az adakozás kérdése, pedig nagyon is biblikus ez a téma. Szemérmesek vagyunk az adakozásról szóló tanításokban is. Ezek az asszonyok adakoztak a vagyonukból Jézusnak, mert megtapasztalták Jézus szabadító hatalmát, így fontos volt számukra Jézus Krisztus ügye, ezért ezt az ügyet fenntartották a vagyonukból.
Nem elég az adakozást az istentiszteleti liturgia részeként hirdetni, hanem erről rendszeresen tanítást is kell adni a gyülekezetnek. Íme, most egy tanítás erről, hiszen ma direkt erről is szól igeszakaszunk.
Jézus Krisztus ügyének szolgálata azt jelenti, hogy odaadom a tizedemet az Úrnak, hiszen megtapasztaltam az Úr megváltó és megtartó szeretetét, ezért hálából adakozom, miközben tudom, hogy valójában mindenem az Úré.
Tegyük azonban hozzá: az az egyház érdemli meg azt, hogy a hívei adományaikból fenntartsák, amelyik valóban az evangéliumot hirdeti, Jézus Krisztus megváltó szeretetét, hitelesen, minden nyomorúsága ellenére is hitelesen. Az az egyház érdemli meg az adományokat, amelyik önzetlenül hirdeti az evangéliumot, amelyik valóban szereti az embereket, és mindenben az emberek életes, üdvösséges javát akarja, így ténylegesen krisztusi életet, örömöt, bővelkedést munkál, egy megosztott világban hidakat épít és békességet munkál (János 10,10). Ha az egyház civil klubbá vagy közösségszervező aktorrá torzul, akkor nem méltó az emberek támogatására. Ez az egyház egyetlen, speciális szolgálata: hirdetni Jézus Krisztus megtartó, megváltó szeretetét.
Az az egyház érdemli meg, hogy a hívei fenntartsák, amelyik Jézus Krisztust hirdeti. De ennek nyomán ki kell mondani: Csak akkor van egyház, ha a hívei fenntartják. Csak annyi gyülekezetünk és lelkészünk van valójában, amennyit mi önellátóan fenn tudunk tartani. Nincs több. Akkor nem vagyunk kiszolgáltatva. Ez egy biblikus tanítás és nagyon fontos. Ezt el kellett mondanom, a mai Igéből következően.
A Jézust követő asszonyok a háttérben, adakozva és szeretetszolgálattal is szolgálták az Urat; vagyis ellátták Jézus Krisztust a mindennapi szükségeiben, hogy Jézus Krisztus − akiben felismerték az Isten küldöttét és aki által megtapasztalták az Isten szabadító hatalmát − arra tudjon koncentrálni, ami az Ő egytelen, megváltó küldetése volt, építve az Isten országát, betegeket gyógyítva, az evangéliumot hirdetve (Lukács 7,22).
A Jézust követő asszonyok gondoskodó szeretete elvégezte azt, hogy Jézus teljes egészében arra koncentrálhasson, ami a feladata, amiért elküldte Őt az Isten; tehát ne a mindennapi ügyekben forgácsolódjon szét az ereje és a figyelme. A hétköznapi ügyek fontosak, áldottak, és a hívő ember ezeket is szentnek tartja, de bizonyos helyzetekben és időszakokban tudni kell a leglényegesebbre koncentrálni, ez pedig nem megy szolgáló háttér nélkül. Áldottak legyenek azok, akik ezt a hátteret biztosítják. Ez pedig férfiakra is vonatkozik, mert bizony a nő Istentől kapott, kiemelt helyzetében a férfinak is ugyanúgy biztosítania kellene a nőnek a szolgáló hátteret, ahogy ezt ő megkapta más helyzetben a nőtől. Mi férfiak, olyan gyengék és gyarlók vagyunk ebben.
Nem véletlen, hogy amikor a keresztyénség elkezdett terjedni, és az apostoloknak nem jutott elég idejük az igehirdetésre, akkor kiválasztottak hét diakónust, akik az asztalok körüli szolgálatot végezték, vagyis biztosították az Isten örömüzenete hirdetésének feltételeit. Az apostolok ezért tudtak csak az evangélium hirdetésére koncentrálni.
Ha belegondolunk abba, hogy ma egy lelkipásztornak mennyi munkát kell elvégeznie, akkor igazából rájövünk, hogy éppen arra nem jut ideje, ami szolgálatának lényege lenne. Persze, mindenki elfoglalt. Ez csak egy példa, de a gyülekezeti tagok jó részének fogalma sincs arról, hogy egy „működő gyülekezetben” mennyi feladata van a lelkésznek, és közben pont a lényegre, a gyülekezet látogatására, pásztori munkára, az emberekkel való beszélgetésre; valamint az igehirdetésre, az igeszolgálatra való felkészülésre nincs ideje. Ezt még továbbgondolhatnám, de most nem teszem…
Szeretném megköszönni az almádi és fűzfői gyülekezeteknek, hogy ti itt szolgáltok; hordozzátok az egyház terheit − önfenntartóak vagyunk −, a gyülekezeteinkben pedig számos munkatársi közösség végzi a szolgálatot.
Ezt magam is köszönöm!
De köszönjük meg egymásnak is − köszönjük meg a neves és a névtelen szolgálóknak is −, mindenkinek; azoknak is, akik imádkoznak érettünk!
Áldott legyen értük az Isten!
*
EZEK AZ ASSZONYOK KÖZÖSSÉGET VÁLLALTAK JÉZUSSAL (40).
Amikor Jézust keresztre feszítették, majd meghalt, ezek az asszonyok távolról szemlélték, hogy mi történt.
Mit jelenthet ez a kifejezés, hogy „távolról szemlélték”?
Először van ennek a kifejezésnek egy felszínes, mindennapi jelentése.
Itt egy kivégzés történt.
Az illetéktelenek közül, egy bizonyos határon túl, nem közelíthetett senki a helyszínhez, így az asszonyoknak is távolabb kellett megállniuk; vagyis nem mehettek ennél közelebb a kereszthez.
E felszínes jelentésen túl azonban sokkal többet üzen nekünk ez a kifejezés.
Ezek az asszonyok ott álltak még a keresztnél is, a tanítványok pedig nem.
Ezek az asszonyok akkor is Jézus közelében voltak, amikor testi szemeikkel azt látták, hogy a Mesterük megbukott, kudarcot szenvedett, megalázottan, kínok között meghalt a kereszten, mint egy gonosztevő.
Ezek az asszonyok mégis mindvégig kitartottak, míg a tizenkét tanítvány szertefutott.
Az asszonyok jelenléte a keresztnél, már önmagában közösségvállalás Jézus Krisztussal.
Az a jelenlét, hogy te most itt vagy, az Úr templomában, közösségvállalás Jézus ügyével.
Azt is jelenti ez a távolról való szemlélet, hogy nem ezek az asszonyok voltak azok, akik Jézust keresztre feszítették, elítélték, megcsúfolták, bántották, meggyalázták, kivégezték.
Az asszonyok mindvégig kitartottak Jézus mellett, közösséget vállaltak Jézussal a legvégsőkig, még mindig, remény nélkül is reménységgel tekintettek Jézusra, Istenben bíztak, nem féltek.
Ezért − miként az első zsoltár énekli − nem ültek a csúfolódók székébe (Zsoltárok 1,1).
Áldott legyen az Isten azért, hogy ti közösséget vállaltok Jézus Krisztus ügyével a legnehezebb időkben is!
Áldott legyen az Isten azért, hogy sem most, sem a jövőben nem ültök a csúfolódók székébe, Isten ügyével, Jézus Krisztussal és az Ő egyházával kapcsolatban.
Egy hívő ember a mindennapi ügyekben sem ül a csúfolódók székébe, még akkor sem, ha kritikát mond.
Erre is megtanít bennünket a Jézust követő asszonyok története.
*
EZEK AZ ASSZONYOK TANÚSÁGOT TETTEK JÉZUS KRISZTUSRÓL.
Ezek az asszonyok szemtanúi voltak mindannak, ami Jézus Krisztusban történt: Hallották Jézus szavait, látták egész életét, szemtanúi voltak csodáinak, ott álltak a keresztnél, részt vettek a temetésén, és ők lesznek azok, akik a húsvéti örömhírt továbbviszik majd a tanítványoknak; ők lesznek az evangélium első hírvivői is.
Ezek az asszonyok hitben dolgozták fel mindazt, amit láttak; miközben a hitük folyamatosan erősödött, érlelődött, ércesedett; és akkor lett igazán teljessé, amikor Jézus Krisztus feltámadott a halálból, majd találkozhattak is a feltámadott Úrral.
Magdalai Mária először nem is ismerte meg a feltámadott Jézust, és amikor felismerte, akkor lett teljessé a hite (János 20,18).
Ezek az asszonyok hitre jutott szemtanúként vitték az örömhírt: Valóban feltámadott az Úr (Lukács 24,34), láttuk az Urat (János 20,16), nem veszett el az Úr ügye!
Tehát ezek az asszonyok nemcsak közösséget vállaltak mindvégig Jézussal, hanem tanúskodtak is az Úrról.
Mi a különbség a tanúskodás és a közösségvállalás között?
A tanúskodás azt a szent kényszert jelenti, hogy tovább kell adnunk azt, amit mi hitben láttunk és hallottunk Jézus Krisztusról (Cselekedetek 4,20).
A tanúskodás, a „mártűria” azt jelenti, hogy Jézus Krisztus ügyével, szeretett egyházaddal akkor is közösséget vállalsz, amikor azt bántják, gyalázzák.
Sőt, magad is kockázatot vállalsz Jézus Krisztus ügyéért, és megszólalsz, megvéded az Úr ügyét!
Persze, nem mindegy, mikor szólsz, hogyan szólsz, milyen felületen szólsz; nem mindegy, hogy mit mondasz; sőt, van olyan időszak, amikor a hallgatás a hitvallás.
A lényeg az, hogy soha ne ülj a csúfolók székébe, ha Jézus Krisztus ügyéről van szó; ám akkor is beleülhetsz a csúfolók székébe, ha nem mered felvállalni az Úr népét a legnehezebb helyzetben, a hátrányok és az üldöztetés idején.
Áldott legyen az Isten, ha mi ezt a hitvalló, tanúskodó kockázatot is fel merjük vállalni!
–
Urunk, formálj bennünket olyanokká, mint amilyenek ezek az asszonyok lehettek!
Áldott légy, Urunk, hogy folyamatosan ilyenekké formálsz bennünket, amire a Jézust követő asszonyok története tanít bennünket!
Add, Urunk, hogy így tudjunk Téged követni, szolgálni, Teveled közösséget vállalni és Terólad, kockázatokat is felvállalva, tanúskodni!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2024. március 3.
- hét.
Böjt harmadik vasárnapja.
Márk sorozat: 142.