(13) Öltsetek gyászruhát, és sírjatok, ti, papok! Jajgassatok, kik az oltárnál szolgáltok! Gyászruhában töltsétek az éjszakát, Istenem szolgái, mert megszűnt Istenetek házában az étel- és italáldozat.
(14) Tartsatok szent böjtöt, hívjátok istentiszteletre a népet! Gyűjtsétek össze a véneket, az ország minden lakóját Isteneteknek, az Úrnak a házába, és kiáltsatok az Úrhoz!
(15) Jaj, micsoda nap! Közel van már az Úr napja, pusztulás jön a Mindenhatótól!
(16) Szemünk láttára veszett ki az élelem, az öröm és a vidámság Istenünk házából!
(17) Elszáradt a vetőmag a földben, üresen állnak a magtárak, beomlottak a vermek, mert nincsen gabona.
(18) Hogy nyögnek az állatok! Kóborolnak a marhacsordák, mert nincs legelőjük, a juhnyájak is sínylődnek.
(19) Hozzád kiáltok, Uram, mert tűz égette ki a puszta legelőit, és láng perzselte fel a mező minden fáját.
(20) A vadállatok is hozzád sóhajtoznak, mert kiszáradtak a folyóvizek, és tűz égette ki a puszta legelőit.
Jóel 1,13–20
(Jóel 1,14–15; 19)
Városunknak több száz kilométeres úthálózata van, noha egy – állandó lakosságát tekintve – nyolcezres kisvárosról van szó, amely nyáron negyvenezresre duzzadhat.
A napokban, esős, borongós időben igyekeztünk együtt valahová a családdal, amikor egykedvűen lefelé tekintve döbbentem rá arra – amit mindig is tudtam –, hogy milyen repedezett, toldozott-foltozott, kátyús szinte minden út a városban; már, amit le tudtak aszfaltozni.
Ez nem egy kritikai észrevétel a városvezetés számára, hiszen nincs az a vezetés és nincs az a pénz, amely ekkora úthálózatot minőségi módon fenn tud tartani.
Emberileg ez lehetetlen.
Néha mintha szántáson haladnánk, a bokára is oda kell figyelni, és maga az összkép is lehangoló: töredékes, tarka, lyukas, veszélyes, pocsék.
Azon az esős kora estén különösképpen lehangolóvá lett számomra a töredezett út, amin bandukoltunk.
Szinte szemléltette Jóel próféciáját, a mai igeszakasz üzenetét, lényegét.
Hogy miért? Majd az igehirdetés végére kiderül.
Jóel próféta könyvének fő témája az Úr napja.
Maga a kifejezés Jóel próféta könyvében itt jelenik meg először.
A prófétai könyv kezdetén olvasható természeti csapás, mintegy az Úr napja előjeleként értelmezhető.
Az Úr napja, mint a könyv fő témája, fokozatosan bontakozik ki.
A Jóel próféta könyvéről szóló igemagyarázatok igehirdetéseiben, többek között az Úr napjának egy-egy új elemét mutatjuk majd be.
Jóel próféta, mint a kutatók nagy része szerint a perzsa korban, a Kr. e. 5. század második felében és a 4. század első felében (kb. Kr. e. 450–343 között) működő próféta, az Úr napja eljövetele kapcsán épített a korábbi próféták által továbbadott anyagra.
A korábbi hagyomány olvasható többek között Ámósz próféta könyvében.
Az Úr napja, Isten ítélete: a sötétség napja, a rettenet napja (Ámósz 5,18).
A legkorábbi hagyomány úgy tünteti fel az Úr napját, mint amelyen Isten győzelmet arat népe ellenségei felett.
Jóel próféta kibővíti ezt a hagyományt.
Más kispróféták is bővítettek ezen a hagyományon.
Jóel prófétánál azonban egészen szembetűnő ez a többlet az Úr napjával kapcsolatosan.
Jóel hangsúlyozza, hogy az Úr napja Isten ítélete nemcsak a népeken, hanem Isten népén is. Júda számára Jeruzsálem eleste (Kr. e. 587) ennek megtapasztalásává lett. Isten elvet minden hívő gőgöt, és saját engedetlen népe sem lehet mentes az ítélettől.
Jóel próféta többlete az Úr napjával kapcsolatosan az is, hogy Isten ítélete népét mindig bűnbánatra és megtérésre hívja.
Ehhez kapcsolódik az a többlet, ami az Úr napjának értelmezésével kapcsolatban a könyv további részeiben bontakozik ki igazán. Eszerint Isten ítélete népe számára kegyelem, amelyben Isten elküldi Szentlelkét, és új korszak kezdődik népe számára; valamint Isten népén keresztül az egész világ, az egész kozmosz számára. Ez az evangéliumi gondolat aztán más prófétáknál üdvösséges magasságokba emelkedik (Ézsaiás 11,1–9).
Most tehát a bűnbánat összefüggésében értelmezzük az Úr napját, engedve a felolvasott igeszakasz gondolatmenetének.
Adjon az Úr nekünk Szentlelket, hogy befogadhassuk a jóeli prófécia fontos üzenetét.
Nem lesz könnyű befogadni, de életfontosságú üzenet ez!
1.
Az Úr ítéletes napja bűnbánatra hív.
EZ A BŰNBÁNAT ELISMERI ISTEN ÍTÉLETÉNEK JOGOSSÁGÁT (15–20).
Isten népének bűnbánatában világossá lesz az, hogy mindent átjár a bűn.
Ez a bűnrontotta világ nyomorúsága. A bűnbánat nem szépíti ezt a tényt, hanem belátja, elismeri ezt az állapotot.
A Szathmáry Sándor – Rózsai Tivadar féle „Református konfirmációi káté” rövid, tömör válasza megfogalmazza a bűn lényegét: A bűn engedetlenség Isten iránt. Isten szeretetet kíván önmaga és felebarátaink iránt. Mi pedig gyűlöletre vagyunk hajlamosak. Ez a mi bűnünk.
A bűn átjár mindent, mint ahogy a kevésbé lakott házban vagy nyaralóban ottfelejtett ruhákat megemészti a moly (Máté 6,20).
Egyik barátommal beszélgettem a napokban, aki nemrégiben települt át a tengerentúl meghatározó országából, ahol húsz évet élt és dolgozott, felelős pozícióban. Számomra megdöbbentő volt, amit őszintén elmondott nekem. Noha minden szavát értettem, ilyen tömör megfogalmazásban, minden indulat nélküli tapintattal, még soha senki nem vágta az arcomba a világról szóló diagnózist. – Tudod, amikor megértettem a folyamatokat, és a saját bőrömön is megtapasztaltam azt, hogy mi is folyik valójában körülöttem és a világban, szó szerint hányingert éreztem. Mivel beláttam, hogy esélyem sincs tenni valamit ez ellen az évszázados, évezredes pusztító folyamat ellen, ezért csak az a kétségbeesett, pánikszerű vágy alakult ki bennem, hogy mielőbb kimenekülhessek az egészből: nem részt venni ebben, eltűnni, felszívódni mielőbb… – Azóta hazatelepült ez a barátom, és kétkezi munkával próbálja eltartani a családját. Igyekszik minél kevesebb radaron feltűnni. Messze elkerüli a virtuális világot. Nem mintha félnivalója lenne, hanem egyszerűen elege lett.
Ez „csak” egy egyszerű szemléltetője a bibliai igazságnak, miszerint mindent átjár az emberi bűn, mindent tönkretesz, mint a fagy az aszfaltot, és emberileg tehetetlenül állunk a pusztító folyamatok előtt.
A bűnbánó ember és Isten bűnbánó népe nem vitatkozik Istennel, hanem elismeri a bűnösség tényét.
Az Úr napja azért pusztulás, mert eleve szemlélteti a bűn és a gonosz mindent elpusztító természetét (15).
Messze van a bűnbánattól az, aki ezen valamit is, szépelgő lélekkel, szépíteni akar.
Mivel mindent átjár a bűn, ezért mindent érint Isten büntetése; mindenkit és mindent elér Isten jogos ítélete (15–20).
Az Úr napjának ítélete kozmikus méreteket ölt.
Ennek az ítéletnek csak előjele az a természeti csapás, és annak következményei, amelyről Jóel próféta könyvének kezdetén olvashatunk.
Az Úr napja Isten jogos ítélete, amely mindenre kiterjed; az egész világra, az egész világmindenségre.
A korabeli himnusz is megvallotta ezt: „dies irae, dies illa”. Ez a himnusz benne van az énekeskönyvünkben is, bár egyáltalán nem énekeljük: „Jön a harag napja lánggal, végez majd a rossz világgal…” (363. dicséret 1. verse)
Isten bűnbánó népe elismeri azt, hogy mindent átjár a bűn, ezért mindent jogosan érint Isten büntetése, ítélete: „Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted.” (Zsoltárok 51,6)
Itt most szándékosan nem megyek bele az evangéliumi feloldásba, mert ezzel éppen a mai üzenetet gyengítem; de mégsem állhatom meg, hogy annyit ne mondjak már most, amelyet Jóel próféta könyve is hangsúlyoz a továbbiakban, miszerint; Isten ezt a bűnrontotta világot ítéli meg, de teremtett világát továbbra is hűséggel szereti, és majd újjáteremti azt. Tehát a Jézus Krisztusban felragyogott evangélium továbbra is érvényes üzenet: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)
Isten bűnbánó népe elismeri Isten ítéletének jogosságát: azt a tényt, hogy mindent átjár a bűn, és azt a tényt is, hogy mindeneket jogosan érint a büntetés.
Isten bűnbánó népe ehhez hozzáteszi, hogy Isten ítélete „jó”.
Jó, hogy Isten nem tűri tovább a bűnt.
Isten természetéből, szentségéből, istenségéből következik, hogy nem is tűrheti el végérvényesen a gonosz káoszát.
Isten nem lenne Isten, ha igent mondana a bűnre.
Isten örök rendje kezd el újra érvényesülni Isten jogos ítéletében.
Isten bűnbánó népe ezt jónak tartja, noha az ítélet rá is vonatkozik.
Gondoljunk csak bele: hát nem az a legjobb dolog ezen a világon, hogy Isten egy határon túl nem tűri, nem is tűrheti a bűn mindenre kiterjedő rontását? Mondhatom kevésbé finoman is: hát nem az a legjobb dolog, hogy Isten egy határon túl nem engedi azt, hogy mindent elárasszon a képmutatás, a hazugság, a mocsok; amelynek csak igen enyhe tükre városunk gyakran bokatörő, kátyús, töredezett úthálózata?
Ugyanakkor tegyünk különbséget! Az Úr napja az Úr haragja, az Úr ítélete (15).
Ezért én a haragot odabízhatom az Úrra. Mi nem haragudhatunk. Mi megbocsáthatunk, sőt Isten őrizzen bennünket attól, hogy a mi haragunk jelenjen meg Isten haragjaként. Na, akkor jaj nekünk igazán!
Isten bűnbánó népe ezt a különbségtételt is képes megtenni: nem én haragszom, hanem az Úr, sőt én magam is ez alatt a harag alatt vagyok (Bonhoeffer).
2.
Az Úr ítéletes napja bűnbánatra hív.
Ez a bűnbánat nemcsak elismeri Isten ítéletének jogosságát, hanem ugyanakkor RÉSZVÉTTEL ÉLI MEG ISTEN ÍTÉLETÉNEK RETTENETÉT (13–14).
Isten bűnbánó népe alázatossá törpül Isten ítéletének rettenetét látva.
Isten ítélete rettenetes.
Az Úr napjának leírását is így összegzi Jóel próféta: „Jaj, micsoda nap! Közel van már az Úr napja, pusztulás jön a Mindenhatótól!” (15)
Az Úr napjának előjele is rettenetes, ahogy azt Jóel próféta a részletesen leírt természeti csapás, és annak következményei kapcsán elénk tárja: sáskajárás, a teljes pusztítás során aszály, az aszály nyomán perzselő tűz; mindenhol éhínség és szenvedés; ember és állat egyaránt gyötrődik (15–20).
Lelki értelemben sötétség, homály és pusztulás mindenütt, mégpedig a szemünk láttára, vagyis aki hírül adja, egyben meg is tapasztalja az Úr napjának minden nyomorúságát. Nemcsak külső szemlélők vagyunk, hanem elszenvedői is annak (16).
Jóel próféta azonban úgy írja le az Úr napjának rettenetét, hogy beleérez az Úr napja nyomán támadt szenvedésbe.
Ez egy nagyon fontos üzenet! Isten bűnbánó népe nemcsak elismeri Isten ítéletének jogosságát, hanem részvéttel tekint Isten ítéletének rettenetére, és csak ezzel a részvéttel élheti meg azt.
A mai igeszakasz felszólítása: sírásra, gyászra, böjtre (13); ezt a részvétet, ezt az együttérzést is jelenti. Persze ennél többet is jelent, majd erre rámutatunk; de ezt is jelenti.
Isten Igéje különösképpen a szívünkre helyezi ezt az üzenetet. Isten ítélete, büntetése jogos; de Isten népe az ebből fakadó szenvedésre csak részvéttel tekinthet, és csakis irgalommal élheti meg azt.
Jóel próféta is együtt szenved népével, nem pedig hívő gőggel, kívülről prófétál, mint aki elkülönítetten tökéletes és különb a többieknél.
A próféta nem szenvtelen, látva népe szenvedését; végképp nem élvezi mások gyötrelmét, ahogy némely kegyességi körök kommunikálnák az Isten ítéletét: – Lám, megérdemelten odacsapott nekik az Úr! A próféta együtt szenved népével, sőt könyörög népéért (19).
Egy kedves, komoly hívő testvérem súlyos testi nyomorúságba esett. Nem református az illető, itt senki nem ismeri, tehát ne találgassunk, hogy ki lehet ő! Az történt vele, hogy a lábában elernyedtek az inak, így gyakorlatilag van lába, de még sincs lába, tolókocsiba kényszerült, begipszelt lábakkal. Az igazán nagy nyomorúság azonban az a folyamatos testi fájdalom, inkább kín, amelyet a fájdalomcsillapítás ellenére is el kell viselnie. Elmondta, hogy „fő foglalkozása” ettől kezdve az lett, hogy a jelen szenvedését kibírja, és erőt kérjen a következő perc kínjaihoz; semmi másra nem tud gondolni, semmi másra nincs ereje. Néha pánikba esik, hogy egyáltalán meddig lehet ezt így kibírni, mert igazából azt szeretné, ha valahogy vége lenne az egésznek. Könyörög, hogy hitben maradhasson meg ebben a próbatételben. Ugyanakkor őszintén elmondta azt is, hogy szégyelli magát, mert olyan „szépeket” mondott eddig másoknak az emberi szenvedésről, meg arról, hogy a szenvedők bízzanak Istenben, és Isten majd erőt ad… Ezeket ma is hiszi és vallja. De szégyelli magát, mert amikor az emberi szenvedésről szólt a szenvedőknek, és mondta a megszokott „kegyes szólamokat”, valójában fogalma sem volt, hogy miről beszél. A szenvedést csak az tudja átélni, megérteni, aki benne van. Megdöbbentettek barátom szavai. Engem is nagyobb alázatra intett ezzel kapcsolatban az Isten.
Isten bűnbánó népe részvéttel éli meg Isten ítéletének rettenetét.
Miközben ennek a részvétnek része az is – amely már átvezet a következő gondolathoz –, hogy a bűnbánó ember belátja azt is, hogy az igazán valós rettenet az a bűnös állapot, amiben élünk; ahogy élünk.
Jóel próféta részletesen szól erről az állapotról. Az az igazi rettenet, hogy nincs hit, nincs bűnbánat, nincs istentisztelet, és nyilvánosan felvállalt hitgyakorlás a jólétben elhájasodott társadalmakban, nincs hívő egyházi és világi vezetés, éppen ezért nincs öröm, csak vigasság; ahogy ezt az első prédikációban kifejtettük (13–16).
Ha van rettenet, ez az igazi rettenet, amelynek „csak” következménye az Isten ítéletének rettenete.
Kálvin egyenesen kiemeli a magyarázatában ennek a rettenetnek egy elemét, miszerint, az állatok érzékenyebbek erre a rettenetre, erre a szenvedésre, mint az ember (18); még a vadállatok is érzékenyebbek erre (20), mert azok láthatóan sínylődnek, nyögnek, sóhajtoznak ezen a retteneten.
3.
Az Úr ítéletes napja bűnbánatra hív.
Ez a bűnbánat nemcsak elismeri Isten ítéletének jogosságát, és nemcsak részvéttel tekint Isten ítéletének rettenetére, hanem ISTEN BŰNBÁNÓ NÉPE HITTEL URÁHOZ KIÁLT EBBEN A HELYZETBEN (19).
Ezzel kezdődött a mai igeszakasz.
Jóel próféta sírásra, gyászra, böjtre hívta népét; ezáltal bűnbánatra szólította őket (13–14).
Vegyük komolyan mi is ezt a felszólítást: sírjunk, gyászoljunk, böjtöljünk!
Nem tudom értelmezni azt a református felfogást, miszerint mi lélekben böjtölünk, nem testben. Ez egyszerűen értelmezhetetlen. A böjt mindig a test böjtje, amely kihat a lélekre, és a Szentlélek által bűnbánatot teremtve, közelebb visz az Úrhoz. A böjt lényege az, hogy a test lemond olyan dolgokról, amelyek neki kedvesek. A lemondás, az áldozathozatal, önmagunk Isten színe előtt való megregulázása nélkül nincs böjt. A böjt természetesen nem fogyókúra. A böjt lényegét Pál apostol fogalmazta meg: „…hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” (1Korinthus 9,27)
A sírás, a gyász, a böjt egy látható jele a bűnbánatnak. Az az állapot, amikor elkezd fájni végre az a nyomorúság, amiben vagyunk.
Jóel kihangsúlyozza, hogy az Úr házában sírjunk és böjtöljünk (13–14); vagyis a látható egyházban, a látható gyülekezetben; nemcsak egyénileg, hanem Isten népének közösségében, láthatóan felvállaltan történjék ez a böjt.
De a sírás, a gyász, a böjt csak az első lépcsőfoka a bűnbánatnak.
Jóel próféta arra biztatja népét, hogy bűnbánattal kiáltsanak az Úrhoz (14).
A próféta maga is közbenjáró könyörgést mond népéért, Isten színe előtt (19).
Az erre való biztatás a papok, a próféták, a vezetők felelőssége; miközben ők maguk is sírnak és kiáltanak.
A sírásban, a gyászban és a böjtben elkezd fájni nyomorúságos állapotunk; a kiáltásban azonban mindezt az Úr színe elé visszük, mégpedig azzal a bizonyossággal, hogy ebben az állapotunkban csakis az Úr tud segíteni.
A kiáltásnak éppen ez a lényege, maga a hitvallás: – Uram, csak Te tudsz segíteni! Ezért Tehozzád könyörgünk! Te tudsz megváltani! Te tudsz újjászülni!
Gondoljunk csak bele, és ne szépelegjünk! Változik valami is itt emberi erőlködésből? Valójában minden marad a régiben. Ugyanazokat műveljük, csak kifinomultabb technikákkal, és ettől még rettenetesebb a helyzet. Éppen az a rettenet, hogy látszólag mindenünk megvan, és soha nem voltunk kiszolgáltatottabbak, mint most. Ráadásul tényleg nem panaszkodhatunk, mert a jóléti társadalmakban nincs rablánc a lábunkon és a kezünkön; sőt, a szabadság bajnokai vagyunk. Bár, ha belegondolunk…
Az ókeresztyén liturgiában ismert módon szólok most, szinte énekelve, ahogy azt a római katolikus liturgia megtartotta mind a mai napig: „Könyörögjünk!”
Könyörögjünk, mert egyedül az Úr tud rajtunk érdemben segíteni!
Gyönyörűek az ősi liturgikus elemek, amelyek természetesen jelen vannak református liturgiánkban is, ha nem is olyan kiemelten: Kyrie, Sanctus, Gloria, Agnus Dei… Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz! Így állhatunk, bűnbánó szívvel, Isten bárányának, Krisztusnak érdeméért a szent és dicsőséges Isten elé, aki egyedül képes nagy szabadítással segíteni rajtunk. Minden áldott emberi cselekvés csak ebből a megváltó szeretetből fakadhat.
Ezért minden imádság része a könyörgés: magasztalás, könyörgés, hálaadás, kérések, és ismét magasztalás.
A könyörgéseknek is egy fontos fajtája az úgynevezett közbenjáró könyörgés. Ahogy itt Jóel próféta is könyörög népéért.
Mondjunk közbenjáró könyörgést egymásért! Mondjunk közbenjáró könyörgést egyházért, világért; hívőkért és hitetlenekért (miközben a végső döntés nem nálunk van a tekintetben, hogy ki hova tartozik); vezetőkért és vezetettekért; egészségesekért és betegekért, fiatalokért és idősekért; folytathatnánk az ellentétpárokat…
Mondjunk közbenjáró könyörgést, mert egyedül az Úr könyörülhet rajtunk ténylegesen!
Könyörögve kiáltsunk az Úrhoz, mert egyedül Ő válthat meg bennünket!
*
Szándékosan nem oldom fel most jobban ennek az igehirdetésnek az üzenetét.
Éppen azért teszem ezt így, mert a próféta is csak később oldja fel az üzenetet.
Most dolgozzon bennünk az, amit eddig hallottunk!
Bizonyára sokan ismerjük Schubert „Befejezetlen szimfóniáját”, amelyet a mester harminckét évesen, halála előtt nem sokkal komponált, és befejezni már nem tudott. Annyira ihletett ez a „Befejezetlen szimfónia”, hogy az embernek szinte eláll a lélegzete, ahogy hallgatja. Gyönyörű zene, gyönyörű dallamok. Ennek ellenére a mű elkészült két tétele valójában sírás, gyász, böjt, nyugtalan gyötrődés; egy kiáltás az Úrhoz.
Szinte teológiai értelmet nyert a mű befejezetlensége. Mintegy hirdeti ez a befejezetlenség azt, hogy csak az Úr tudja „befejezni”, végérvényesen rendbe hozni azt, ami itt, ebben a világban elromlott. Valós bajainkra nincs emberi megoldás, csak isteni. Éppen ez a bűnbánat lényege is. Aki ezt az állapotunkat belátva tud kiáltani az Úrhoz, az kegyelem alatt van.
Az igehirdetés kezdő képére utalva: javítgathatjuk, kell is javítgatni, de ennek ellenére újból és újból felfagy, felkátyúsodik az út; kifakad a felszín alatt tomboló sok-sok probléma, energia, bűn.
Isten megváltó kegyelme nélkül olyan az életünk, mint a kátyús, tarkabarkán javítgatott, és mégis pocsék minőségű út, amin a legnagyobb odafigyeléssel sem lehet megúszni előbb-utóbb a bokatörést, nem is beszélve a nagyobb balesetekről.
Az Úr ítéletes napja bűnbánatra hív minket!
Ez a bűnbánat elismeri Isten ítéletének jogosságát.
Ugyanakkor ez a bűnbánat részvéttel éli meg Isten ítéletének rettenetét.
Miközben ez a bűnbánat hittel az Úrhoz kiált.
Erre a bűnbánatra segítsen el bennünket a mi Urunk!
Az a tény, hogy ennyien itt vagyunk ebben a kis templomban, már annak a látható jele, hogy kegyelem alatt vagyunk, és mienk ez a bűnbánat, amely utat nyit a valódi, megváltó megoldás felé, amelyből minden áldott emberi cselekvés fakadhat.
Ezzel a bűnbánattal a szívünkben valljuk, hogy az Úr napja végsősoron mégsem pusztulás, hanem minket felrázó kegyelmi tett, megmaradás, örök élet, üdvösség.
Jézus Krisztusban egyértelművé lett, hogy nem pusztulás, hanem megtartatás jön az Úrtól (15).
Isten népe ebben a hitben él.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. február 3.
6. hét – Jóel sorozat 2.
Vízkereszt utáni 4. vasárnap
Textus / Lekció: Jóel 01,13-20
Igehirdető: Steinbach József