Loading...

Én vagyok a világ világossága

(12) Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.

(13) A farizeusok ekkor ezt mondták neki: Te önmagadról teszel bizonyságot: a te bizonyságtételed nem igaz. 

(14) Jézus így válaszolt nekik: Még ha én önmagamról teszek is bizonyságot, akkor is igaz a bizonyságtételem, mert tudom, honnan jöttem és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök, vagy hová megyek. 

János 8,12–14

(János 8,12)

Az idei ökumenikus imanyolcad tematikáját az indonéz keresztyén testvérek állították össze, akik speciális helyzetben élik meg hitüket.

Amikor tehát közösen figyelünk – mint különböző felekezetek gyülekezeteinek keresztyén hívei – Isten Igéjére, és közösen imádkozunk, akkor a Szentlélek által áldott közösségünk lesz a mi Urunkkal, valamint egymással.

Ez a közösség sokféle tanításbéli és térbeli válaszfalat ledönthet a Krisztusban, miközben mindenki marad a maga, Istentől kijelölt helyén.

Így lehet közösségünk most a távoli indonéz testvérinkkel.

Így lehet közösségünk most egymással is, megköszönve a meghívást és azt az ajándékot, hogy már tizenegyedik éve szolgálhatok, évről-évre januárban, ebben az ökumenikus közösségben.

Az imanyolcad vezérigéje nem könnyű: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (5Mózes 16,20)

Ezt az ószövetségi igeverset akkor értelmezhetjük helyesen, ha azt visszahelyezzük a szövegösszefüggésébe, a kontextusába (5Mózes 16,11–20).

Isten az egyetlen, aki igaz és igazságos.

Az igaz Isten, a maga örök igazságát szabadító kegyelmében mutatta meg népe számára. Ez a szabadítás akkor az Egyiptomból való szabadulást jelentette. Jézus Krisztusban azonban ez a szabadítás a megváltás, az üdvösség örömhíre.

Már az ószövetségi Ige is erre a szabadításra helyezi a hangsúlyt. Isten népe ennek a szabadításnak örül, ezért ünnepel, ezért ad hálát (5Mózes 16,15–17), erre emlékezik rendszeresen az Úr házában, a gyülekezet látható közösségében (5Mózes 16,11). Ezért olvasunk itt a három zsidó fő ünnep elrendeléséről is, mint az igaz Isten szabadító irgalmáról való megemlékezések és örvendezések rendszeres alkalmairól (5Mózes 16,16–17). Van minek örülni, van miért ünnepelni, van mire emlékezni: szolgák voltunk és az Úr szabad gyermekei lettünk, akiket az igaz Isten kegyelmével körülvett, kiválasztott, szeretett, megszabadított, megváltott, megáldott (5Mózes 16,15–17).

Az igaz Isten szabadító irgalma pedig újjászülő, mennyei erőt ajándékoz népének és az egyes hívő embernek. „Csakis” ezzel a krisztusi erővel lehetünk képesek igazságra törekedni, igazságosságot cselekedni, „jót cselekedni”, ahogy arról a mai igehirdetésben majd szó lesz. Az igazság cselekvése először mindig a velünk lévők között feladat. Ezt is kiemeli az ószövetségi igerész (5Mózes 16,11). Egyedül Isten igaz, de ez az igaz Isten mozdulhat bennünk, az Ő kegyelme által.

Most, az ökumenikus imanyolcad záró napján, az előírt evangéliumi rész Jézus kijelentése: – Én vagyok a világ világossága!

Itt a lényeg: „csakis” Jézus Krisztusban, az Ő kegyelmében, az Ő világosságában élve van esélyünk igazságot cselekedni, „jót cselekedni”; csak az Ő újjászülő irgalma képesít bennünket az igaz Isten igazságát és jóságát képviselni.

Az ószövetségi igerész „csakis” kifejezése így érthető!

Egyébként – gondoljunk bele – miféle igazságosságra vagyunk mi képesek, gyarló emberek, akiket mindig bedarál a gonosz hatalma, az önzés, az érdekek, és akik még a hitünkben, vagy Istent emlegetve is megkísértetünk, hogy ezek fényében is magunkat toljuk előtérbe?

Ezekkel a megfontolásokkal figyeljünk a mára kijelölt evangéliumi részre!

Szedjük „ízekre” ezt a fontos kijelentést, amelynek minden tagmondata hangsúlyos, aztán rakjuk össze újra azt.

1.

ÉN VAGYOK… (12)

Jézus önkijelentése ez a fontos igevers: – „Én vagyok a világ világossága…”

Ez az önkijelentés rámutat Jézus Krisztus személyének titkára.

A mi Urunk rámutat személyének titkára egy konkrét kijelentéssel: Ő tudja, honnan jön és hová megy; Ő az Atyától jön és az Atyához megy (14).

Ezzel a mi Urunk egyértelműen kimondja azt, amit később az első keresztyének hitvallásként megfogalmaztak: Ő az Isten Fia, a Megváltó.

Ezt a tételszerű kijelentést azonban a mi Urunk képekkel tette világosabbá, befogadhatóbbá. Az „Én vagyok” mondásokról van szó. Ezekkel a mi Urunk még érzékletesebbé tette személyének titkát.

– Én vagyok a jó pásztor! – mondja Jézus Krisztus. A jó pásztor nem béres, hanem Ő életét adja a juhokért (János 10,11).

– Én vagyok az ajtó, aki rajtam át megy be, az bejár és kijár, és legelőt talál! – Aki Jézus Krisztusban van, aki Jézus Krisztuson át közelít a „dolgokhoz”, az megtapasztalja, életének zártságában is, az üdvösség szabadságát (János 10,9).

– Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők! – Aki Jézus Krisztusban hisz, az tud sok gyümölcsöt teremni, Isten dicsőségére és sokak javára. Itt konkrétan is kapcsolódik az üzenet az imahét témájához, az isteni igazság cselekvéséhez, a gyümölcstermő élethez (János 15,5).

– Én vagyok az élet kenyere és az élet vize! Aki ebből a kenyérből eszik, aki hitben él, az soha többé meg nem éhezik. – Sokféle módon éhezhetünk ebben a világban, akár éhen is halhatunk, de bizonyosságunk van. Aki ebből a vízből iszik, aki Krisztusban hisz, az soha többé meg nem szomjazik, hanem örök élete van annak. Sokféleképpen szomjazhatunk ebben a világban, de bizonyosságunk van az örök életről, az üdvösségről (János 6,35).

– Én vagyok feltámadás és az élet; aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha! – mondja Jézus. Ez az „Én vagyok” kijelentések csúcsa, ha szabad itt egyáltalán ilyet mondani, mert mindegyik egy-egy csúcs (János 11,25–26).

Ezeknek az önkijelentéseknek a sorába tartozik a mai Igénk is: – Én vagyok a világ világossága!

Mielőtt azonban ezt a jézusi önkijelentést részletesebben megmagyaráznánk, még ízlelgessük ezt a tagmondatot: – Én vagyok…

Ennek a tagmondatnak így önmagában is életfontosságú üzenete van, minden belemagyarázás nélkül, csak azért, mert ezt a mi Urunk, Jézus Krisztus mondja magáról.

Jézus Krisztus mondja: – Én vagyok! – Merjük ezt most szó szerint értelmezni. – Én vagyok! – mondja ezt az Isten Fia, maga az Isten. Ezzel az istenkérdés egyszer és mindenkorra megoldódott. – Én vagyok, velem számolhatsz, rám alapozhatsz!

Ez az önkijelentés azt is hirdeti, hogy Isten van! Erre alapozva még két fontos üzenetet hordoz ez a jézusi önkijelentés.

Isten értünk van, megváltott bennünket! Ezt bizonyította be Istenünk, a Jézus Krisztusban.

Isten velünk van! Ez az evangélium: Immánuel, velünk az Isten, Jézus Krisztusban! Ha pedig Isten velünk, kicsoda lehetne ellenünk? (Róma 8,31)

A Ráday Kollégiumunkban történt múlt heti tűzeset kapcsán elmondhatjuk, hogy konkrétan megtapasztaltuk ezt a csodát. Minden diákunk megmenekült. Ugyanakkor gyászolunk is, mert egy ott lakó vendég fiatalember, családapa meghalt a lángokban. Gyászolunk és imádkozunk a reménységért: Ő velünk van a halál árnyékának völgyében is (Zsoltárok 23,4).

Ezért mondja Jézus a viharzó tengeren hánykódó tanítványoknak, amikor a vízen járva közeledik feléjük: – Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! (Márk 6,50)

Az ökumenikus imahét mai, záró alkalmára előírt ószövetségi igerész is ezt a biztatást zengi felénk: – Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem! (Zsoltárok 27,1)

2.

Ezek után haladhatunk tovább, a második tagmondat üzenetének kibontása felé: – Én vagyok a világ világossága!

– ÉN VAGYOK A VILÁGOSSÁG! – ezt hangsúlyozza Jézus Krisztus kijelentése. – „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, az nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (12)

Jézus Krisztus a világosság!

Megfordítva a gondolatot: Jézus Krisztus nélkül sötétségben élünk. Őnélküle csak az orrunkig látunk.

A testi látásunk nagy áldás, de igazi összefüggések látására nem képes, egy adott helyzetben.

A lelki látásunk pedig nagy veszélyeket rejteget. Manapság is tobzódik a lelki látások dzsungele. Mindenféle lelki, szellemi, vallási mozgalmak bujálkodnak bennünk és körülöttünk, csábítgat mindegyik. Ezek azonban mind, egytől-egyig a gyarló emberi lélek, a „pszüché” termékei. Ezek mind belőlünk, emberekből fakadnak, a saját érzéseink, vágyaink kivetítései, ezért adott helyzetben bármilyen fontosak és értékesek is lehetnek ezek önmagukban, valóságos tájékozódásra alkalmatlanok.

A hitbéli látás csakis az lehetne, ami nem belőlünk fakad, hanem kívülről, az Úrtól, az Ő kijelentésén át érkezik meg hozzánk. Az Ige egyháza ezért mindig Isten Igéjén tájékozódik. Ezért az igehirdetésben sem mondhatjuk a saját gondolatainkat, hanem csakis azt, amire az Ő írott Igéje felhatalmaz bennünket. A hitbéli látás hiánya az a sötétség, amire Jézus Krisztus utal, ami az Úr nélkül földi életünk nyomorúsága, mindenféle testi és lelki látás ellenére is.

Ebben a sötétségben csak az orrunkig látunk és elveszünk; mégpedig úgy, hogy beleveszünk felesleges és halálos dolgokba, helyzetekbe…

Sötétségben senyvedünk Jézus Krisztus nélkül, így beleveszünk a részletekbe. Halálosan fárasztó dolgokon vitatkozunk, öncélú önzéssel. Ezért nem vagyok, és nem is leszek elektronikus közösségi oldalak tagja, mert számomra elviselhetetlen ez a jelenség. Noha sok áldása van, és lehetne még több is, ha nem uralná az egészet ez a gonosz sötétség.

Sötétségben senyvedünk Jézus Krisztus nélkül, így beleveszünk az érdekekbe. Az életünk önzésekből fakadó kisebb-nagyobb harcok sorozata, amelyek rettenetes háborúkban robbannak ki.

Sötétségben senyvedünk Jézus Krisztus nélkül, így beleveszünk a jelenbe, múlt és jövő nélkül. Most kell, minden most kell, azonnal kell; aztán több és még több kell, mert soha nem elég… Halálos ez a hedonizmus.

Sötétségben senyvedünk Jézus Krisztus nélkül, így elveszünk a halálban: az életünk kárt vall (Máté 16,26).

Ennek a sötétségnek a diagnózisát pontosan megfogalmazta az Ige: Nem tudjuk Jézus Krisztusról, hogy Ő honnan jön, és hová megy; azaz ki is Ő valójában. Ha pedig Őróla nem tudjuk ezt, akkor a saját életünkre nézve sem tudjuk megfogalmazni, hogy mi kik vagyunk, és hová tart az életünk. Ez az állapot a teljes értelemvesztettség állapota, amely elől csak a jelen élvezeteibe, a részletekbe, az érdekekbe és számos pótcselekvésbe lehet menekülni (14).

Ezzel a sötétséggel száll szembe a mai örömhír: Jézus Krisztus a világosság, aki felragyogott nekünk!

Az emberi élet legnagyobb csodája az, amikor felragyog nekünk a Krisztus. Isten cselekvése, kegyelmi tette ez!

Az első karácsonyon így ragyogott fel a pásztoroknak Isten dicsősége, a megváltás örömhíre (Lukács 2,9).

Így ragyog fel nekünk Jézus Krisztus ma is, Igéje és Lelke által: amelynek következménye a megtérés, az újjászületés (Efezus 5,14); valamint a gyülekezetbe, a látható egyház szolgáló közösségébe való betagolódás.

Így ragyog fel nekünk istentiszteletről istentiszteletre, alkalomról alkalomra a krisztusi örömhír, hogy bele ne zuhanjunk újra a kárhozatos sötétségbe.

Ehhez a ragyogáshoz képest még a Nap fényessége is csak mesterséges fényforrás.

Akinek felragyogott a Jézus Krisztus, az tudja, hogy ki is Ő valójában: Isten Fia, Megváltó! Akinek felragyogott a Jézus Krisztus, az tudja, hogy Jézus Krisztus honnan jön és hová megy (14).

Akinek felragyogott a Jézus Krisztus, az saját magáról is tudja, hogy a saját élete honnan jön és hová tart (14); így életének van értelme, forrása és célja (Zsoltárok 36,10). A hívő ember és Isten hívő népe bizonyossággal vallja, hogy Istentől jön és Istenhez megy. Az életünk az Úrtól indult, és Őhozzá érkezik meg, mert Ő az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég (Jelenések 1,17–18). Ezért nem vagyunk kiszolgáltatva a vaksorsnak és a véletleneknek, vagy valamiféle végzetnek, hanem az Ő atyai szerető keze hordoz minket, onnan pedig ki nem eshetünk (Róma 8,38–39).

Akinek felragyogott a Jézus Krisztus, azé az élet világossága (12). Nem miénk lesz az élet világossága, hanem a miénk, már a miénk, mindig is a miénk volt, Isten örök elrendelése szerint. Ez üdvösséges, időtől független tény.

Jézus Krisztus a világosság.

Jézus Krisztus a világ világossága!

Ennek a fokozásnak is üzenete van.

Jézus Krisztus az egyetlen megoldás, a világ minden embere számára: minden nép, minden nemzet, minden kultúra, minden vallás számára.

Mi ezt a tényt csak kimondhatjuk és hitelesen élhetjük, az Úr erejével.

Mindenféle agresszivitás tilos Jézus Krisztus közelében!

Tehát mi nem mások ellenében határozzuk meg önmagunkat! Nem tekintünk senkit sem elveszettnek. Senkire sem tekinthetünk hívő gőggel, csakis reménységgel.

De hűséggel ki kell mondanunk a mi Urunk kijelentésének üzenetét, ezt az egyetemes üzenetet, ezt az egyetemes igényt. Jézus Krisztus a világ világossága mindenki számára. Őnélküle sötétségben veszünk el.

Jézus Krisztus az egyetlen megoldás mindenki számára!

3.

Jézus Krisztus mondta: – Én vagyok a világ világossága!

Ugyanezekkel a szavakkal a tanítványaira mutatott a Hegyi Beszédben; ránk mutatott, és így szólt: – TI VAGYTOK A VILÁG VILÁGOSSÁGA! (Máté 5,14–16)

Őneki úgy tetszett, hogy ezt a világosságot mi ragyogjuk bele a világba!

Micsoda méltóság ez, micsoda szent küldetés, áldott szolgálat ez, életünk öröme és értelme!

Felragyogott nekünk a Krisztus, és ránk ragyogott az Ő dicsősége, hogy annak fényességét továbbragyogjuk mások felé.

Ő ragyog rajtunk és közöttünk. Ez nem a mi fényességünk, hanem az Övé, de rajtunk keresztül fénylik tovább a világba.

Isten kegyelme által kiformálódik bennünk és közöttünk a Krisztus, és akik ránk tekintenek, azok Jézus Krisztust látják (Galata 4,19).

Olyan ez, mint amikor valaki a Napba tekint, és fénylik az arca. Ez a fényesség a Nap fénye, nem az illetőé; de ránézve, az arcán mégis sokan látják a Nap fényének ragyogását.

Egyszerűbb példával élve: egy frissen rakott csempén láttam az azzal szemben lévő ablak ragyogását. Nem a csempe ragyogott, hanem vele szemben, az ablakon át megérkező napsugár fénye. De mégis ragyogott a csempe. A lezárt falon át ablak nyílt (Ezékiel 8,8). A lezárt falon át is készíthet az Úr ajtót. Ami lehetetlen tűnhet, Ővele az is lehetségessé válhat (Lukács 1,37). Persze sokszor inkább arról van szó, hogy a mi ragyogásunk arra figyelmeztet másokat: – Ember, fordulj meg, nem jó felé keresed a megoldást, térj meg, fordulj az ablak felé, nézz fel Jézusra! (Zsidókhoz írt levél 12,2)

Jézus Krisztus a világ világossága.

Őáltala pedig mi vagyunk a világ világossága.

Ezt a szent feladatot is számos képpel tette érzékelhetővé számunkra, a mi Urunk Jézus Krisztus.

Jézus Krisztus által mi vagyunk a hegyen épített város, amit messziről látnak az emberek, irányt mutat; biztos pont, amely a bizonytalan messzeségből is látszik.

Jézus Krisztus kegyelméből lámpássá leszünk, amelyet lámpatartóba tesznek, hogy világítson a sötétben (Máté 5,13–16).

Só leszünk az Úrban, amely megízesíti az ételt: megízesíti mások életét.

Kovász lehet az Úrban az életünk, amely megkeleszti a tésztát; tartást ad az életnek! (Máté 13,33)

Jézus Krisztusban úgy ragyoghatunk, mint a csillagok a rettenetesen rideg, jéghideg, titokzatos univerzumban (Filippi 2,15). Jézus Krisztusban ragyoghatunk az emberek között (Máté 5,16). Az Úrban ragyoghatunk, mint a csillagok, ebben az elfajult világban, az eltorzult nemzedék között (Filippi 2,15). Ez nem a mi ítéletünk a világról, hanem Isten Igéjének ítélete.

Jézus Krisztusban felragyogott előttünk a világ világossága.

Ez a világosság ránk ragyogott, hogy azt továbbtükrözzük.

Jézus Krisztusban mi lehetünk a világ világossága.

Isten követei, eszközei, lámpásai lehetünk: áldott küldetésünk van!

Felragyogott, ránk ragyogott az Úr világossága, kegyelme, dicsősége, tehát ragyoghatunk!

Ragyogjunk!

A Hegyi Beszédben a mi Urunk Jézus Krisztus pontosan, egyszerűen, érthetően megfogalmazta nekünk ezt a csodát, és egyben szolgálatunk lényegét: Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5,16)

Hogyan ragyoghatunk?

Istennek kedves jó cselekedetekkel ragyoghatunk ebben a világban.

Lehet-e ennél egyszerűbben, világosabban és konkrétabban kifejezni Jézus Krisztus követésének lényegét: Istennek kedves jó cselekedeteket cselekedni!

Mindjárt „apró pénzre váltom” ezeket a krisztusi jó cselekedeteket, megmagyarázom ezeknek mibenlétét, hogy teljesen világos legyen az üzenet.

De még ez előtt mondjuk ki azt, hogy a krisztusi jó cselekedetekkel, ebben a világban folyamatosan visszaélnek. Mi mégis hűséggel, nem megfáradva tesszük azokat. Ha elbuktunk, akkor újra elkérjük az erőt, újrakezdjük. Másként nincs értelme az életnek, csak a krisztusi jó cselekedeteket képviselve. Egyébként pokollá lesz a világ. Nagyon sokan nem fogják dicsőíteni ezért a mennyei Atyát, hanem röhögnek rajtunk, bolondnak néznek minket érte, meg visszaélnek ezekkel a jó cselekedetekkel. Ez azonban már a visszaélők ítélete. Akik látják a mi krisztusi jó cselekedeteinket és mégsem dicsőítik a mennyei Atyát ezekért, azok ítélet alatt vannak. Mi nem csüggedünk a visszaélések láttán, hanem Urunk erejével kitartunk.

Persze, ehhez mennyei erő kell. Engem is sokszor megkísért, hogy befejezzem ezeket a jó cselekedeteket, az asztalra csapjak, kitegyem az öklömet, és belefussanak abba a gyalázatos visszaélők. Most éltem át hasonlót. Egy ökumenikus istentisztelet előtt a helyi presbitérium beszélgetést kért tőlem, ahol számonkéréssel találtam szembe magam. Én adtam nekik, én hoztam áldozatot értük, képviseltem őket mások előtt, minden határt szétfeszítve, magamat is nehéz helyzetbe hozva; és köszönet helyett (nem a köszönet kell!), ők kértek számon engem, mert nem elégedettek a támogatással. Azt éreztem, hogy gutaütést kapok, és nem tudok prédikálni pár perc múlva az ökumenikus istentiszteleten, ekkora arcátlanság láttán… Aztán lenyugodtam, imádkoztam, és kaptam erőt, hogy újrakezdjem. Nincs más út.

Na, de mit jelent ez a ragyogás, egészen konkrétan?

Mik ezek a krisztusi jó cselekedetek?

A Hegyi Beszédben, a Boldogságmondásokban, vagyis az idézett igeversek előtt, a mi Urunk felsorolja ezeket a jó cselekedeteket (Máté 5,3–12). Tehát, a mi Urunk egészen konkrét ebben is. A mi Urunk nem az elmélet embere, hanem a cselekvés Istene.

Vegyük ezeket sorra.

Krisztusi jót cselekedni: szegénnyé lenni; kimondani végre, hogy nem kell több, hogy „elég” annyi, amennyi van. Ennél azonban többet jelent szegénnyé lenni: kidobni azt a sok vackot, lomot, amivel terhes az életünk, és ami megakadályozza azt, hogy hely jusson ott a mi Urunknak, és ezáltal a krisztusi szeretetnek.

Krisztusi jót cselekedni: sírni, azaz megszomorodni azon a sok halálos gyarlóságon, amivel terhelt az életünk; megszomorodni a bűn, a betegség, a halál hatalmán.

Krisztusi jót cselekedni: szelídnek és irgalmasnak lenni egy durva, erőszakos, agresszív, irgalmatlan világban; vállalni a krisztusi szelídség és irgalom kockázatát.

Krisztusi jót cselekedni: tisztának lenni, azaz egyre inkább megtisztulni. Soha nem leszünk tökéletesek ebben a világban, de az Úr kegyelméből folyamatosan feltisztul az életünk.

Krisztusi jót cselekedni: békességre törekedni, békét teremteni, miközben az életünk tele van öncélú, értelmetlen konfliktusokkal, amelyek minden energiát felemésztenek, és megakadályozzák azt, hogy a lényegre koncentráljunk. Gondoljunk csak bele, hányszor „kezelünk” úgy egy problémát, hogy igazából azt nézzük: hogyan nem lehet megoldani; és nem azt, hogy miként lehet azt megoldani. Krisztusi jót cselekedni: békességszerzővé lenni! Nem olcsó kompromisszumokat hozunk, de igenis keressük a megoldást, mert a békétlenség megöl, felemészt és egymás tényleges felkoncolásához vezet. Ezáltal pedig valójában a gonosznak, a pusztítónak adunk teret.

Krisztusi jót cselekedni: hirdetni és élni az igazságot; nem a mi saját önző igazságainkat, hanem Jézus Krisztust, az egyetlen igazságot, aki minket is igazzá tesz (János 14,6). Az ökumenikus imanyolcad témája is ez: hirdetni és élni a krisztusi igazságot, azaz erre a krisztusi igazságra törekedni…

Amikor pedig annak jön el az ideje, akkor hitvallást is merünk tenni Jézus Krisztusról, akár üldöztetést is vállalva Őérte.

Ennél konkrétabban nem lehet meghatározni, hogy mit jelent a krisztusi világosságot ragyogni ebben a világban.

*

Most, az ökumenikus imanyolcad záró napján, az előírt evangéliumi rész Jézus kijelentése: – Én vagyok a világ világossága!

„Csakis” Jézus Krisztusban, az Ő kegyelmében, az Ő világosságában élve van esélyünk igazságot cselekedni, „jót cselekedni”; csak az Ő újjászülő irgalma képesít bennünket az igaz Isten igazságát és jóságát képviselni.

Jézus Krisztusban felragyogott előttünk a világ világossága.

Ez a világosság ránk ragyogott, hogy azt továbbtükrözzük. Jézus Krisztusban mi lehetünk a világ világossága. Isten követei, eszközei, lámpásai lehetünk: áldott küldetésünk van.

Felragyogott, ránk ragyogott az Úr világossága, kegyelme, dicsősége, tehát ragyoghatunk!

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5,16)

Csakis így cselekedhetjük az igazságot, az igazság „jó cselekedeteit”: Jézus Krisztusban, aki a világ világossága, Őáltala pedig mi is a világ világosságává lehetünk.

Jézus Krisztus mondja:

– Én vagyok!

– Én vagyok a világ világossága!

– Ti vagytok a világ világossága!

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. január 27.

Ökumenikus imanyolcad záró istentisztelete, Kaposvár, római katolikus bazilika, 2019. január 27.

5. hét. – Vízkereszt utáni 3. vasárnap. – Sorozat: nincs besorolva.

Textus / Lekció: János 08,12
Igehirdető: Steinbach József