(1) Fújjátok meg a kürtöt a Sionon, fújjatok riadót szent hegyemen! Reszkessen az ország minden lakója, mert jön az Úr napja, bizony, közel van már!
(2) Sötétség és ború napja az, felhő és homály napja, mint a hegyeket elborító szürkület. Jön egy nagy és hatalmas nép, hozzá hasonló nem volt még soha, és ezután sem lesz többé, míg csak emberek élnek.
(3) Előtte tűz emészt, utána láng perzsel. Előtte Éden kertje az ország, utána sivár pusztaság. Nem menekül meg előle semmi.
(4) Olyan az alakjuk, mint a lovaké, úgy száguldanak, mint a lovasok.
(5) Amikor a hegycsúcsokon ugrálnak, olyan zajt csapnak, mint a harci kocsik, vagy mint amikor lángoló tűz ropog, ha a tarlót égeti. Olyanok, mint egy hatalmas sereg, amely felsorakozott a harcra.
(6) Rettegnek tőle a népek, minden arc elsápad.
(7) Száguldanak, mint a vitézek, fölhágnak a kőfalakra, mint a harcosok. Mindegyik a maga útján halad, nem tér le ösvényéről.
(8) Nem taszigálják egymást, mindegyik a maga útján jár. Áttörnek a fegyvereken, nem lehet föltartóztatni őket.
(9) Megrohanják a várost, felfutnak a várfalon; behatolnak a házakba, az ablakokon keresztül mennek be, akár a tolvajok.
(10) Reszket előtte a föld, megrendül az ég. A nap és a hold elsötétül, a csillagok elvesztik fényüket.
(11) Az Úr mennydörög serege előtt. Roppant nagy a tábora, hatalmas az, ki végrehajtja parancsát. Az Úr napja nagy és igen félelmetes; ki fogja kibírni azt!?
(Jóel 2,1–11)
(Jóel 2,3;11)
Február első napjaiban, egy sötét udvaron botorkáltam. Nyomós okkal tettem ezt.
Egyszer csak észrevettem, hogy valami fehérlik a sötétben. Szinte „ragyogott”.
Odamentem, közelebbről megnéztem: az első hóvirág fehérlett a koromsötét udvaron.
Giccses indításnak tűnik, elhasznált képnek; de ott, akkor evangéliumi üzenetté lett számomra az a pillanat.
Az igehirdetés végére reménység szerint kiderül: miért ez a megérintettség.
Jóel próféta könyvének fő témája az Úr napja.
Az Úr napja Isten jogos ítéletének napja, ugyanakkor Isten kegyelmének napja is azok számára, akik az Úr jogos ítéletét bűnbánattal és megtéréssel fogadják.
Akik Istenhez fordulnak, fordulhatnak, akik segítségül hívják az Úr nevét (3,5; Cselekedetek 2,21; Róma 10,13); azok számára az Úr napja: Isten mindenre elégséges áldásának megtapasztalása egy új korszakban (2,18–24), az Úr Lelke által (3,1–5).
Isten áldása nélkül nem lehet élni, legfeljebb csak vegetálni. Isten áldása azonban már ezt az életet megváltoztatja, mennyei bőséggel és szeretettel gazdagítja meg. Ugyanakkor mi az Újszövetség tágasságában elmondhatjuk, hogy Isten áldása – Jézus Krisztus által – túlmutat ezen a világon az örök életre.
Isten megtérésre hívja népét, hogy elhalmozhassa áldásaival a Siont (4,16–21), és a Sionon keresztül a népeket (4,1–15).
Az Úr napját az eddigi igehirdetésekben az örömtelenség-öröm szempontjából (1,1–10), valamint a bűnbánat aspektusából magyaráztuk (1,13–20).
Az Úr ítéletének napján lefagy az emberek arcáról a mosoly (1,10), és mindenféle öröm. Ugyanakkor az Úr napja kegyelmi idő is a megtérők számára, hiszen Isten az élet és az öröm Istene, aki maradandó örömmel akar megajándékozni bennünket (Filippi 4,4).
Az Úr ítéletes napja tehát bűnbánatra (1,13–20), és abból következő megtérésre hív (2,12–17).
Ma, a felolvasott igeszakasz alapján, az Úr napjának tartalmát a megmenekülés lehetősége felől vizsgáljuk, hiszen Jóel próféta is megteszi ezt (3).
Ki menekülhet meg?
Az igehirdetésre készülő imádságban mindig könyörgünk Isten Szentlelkének jelenlétéért, hogy nyissa meg számunkra az Igét, az abban készített élő üzenetet.
Erre az igehirdetésre készülve most még hangsúlyosabban könyörögtünk Isten Lelkének jelenlétéért, hogy ebből a nehéz Igéből is felhangozzék számunkra az üzenet, az intés, a hívás, és ugyanakkor az örömhír is.
Ezért kértük Isten Szentlelkét arra, hogy a nehéz és „holt” betűt elevenítse meg számunkra, hogy érthessük, hallhassuk és befogadhassuk a mai Ige üzenetét.
Isten Szentlelke adjon az igehallgatóknak halló fület és szívet, és az Úr Lelke könyörüljön az igehirdetőn is, hogy a gyarló emberi beszéd az Úr hűségesen tolmácsolt szavává lehessen általa.
Nem azért hangsúlyozom ezt, hogy kiemeljem egyházunk igehirdetésről szóló tanítását, hanem azért, mert a mostani nehéz Ige magyarázata során, ha hűséges akarok lenni a mai igeszakaszhoz, akkor nem tudok finoman fogalmazni.
Ma nagyon mélyre kell mennünk ahhoz, hogy felragyogjon számunkra az üzenet, a hívás és az örömhír.
Isten Szentlelke adjon nekünk figyelmet. Ő könyörüljön rajtunk.
Tehát, a fő kérdés ma így hangzik, az Úr napjával kapcsolatosan: Ki menekülhet meg akkor?
1.
Jóel próféta egyértelműen felel a feltett kérdésre.
NINCS MENEKVÉS, NINCS ESÉLY! (3)
Vizsgáljuk meg alaposabban ezt a kijelentést, a próféta szavának valódi tartalmát.
Ehhez azonban messziről kell indulnunk: nézzük meg alaposan, hogy mit mond az Úr napjáról a mai igeszakasz!
Jóel próféta könyvének második fejezetében az Úr napjának még bővebb leírását olvashatjuk, amely új elemeket is tartalmaz a korábbiakhoz képest (1–11).
Az Úr napja a sötétség napja (2).
Jóel próféta a sötétséget rokonértelmű szavakkal írja körül: az Úr napja a sötétség, a ború, a felhő, a homály, a szürkület napja.
Nyilván a szinonimák alapján is azonnal megsejthetünk valamit az Úr napjának ítéletes, félelmetes voltáról (11).
A mai vasárnap is – mint afféle február eleji nap – borús, felhős, ködös, nyálkás nap. Mindenre ráül a szürkület; a lelkekre is. Nem kell ezt a tapasztalatot külön magyarázni, részletezni.
Ennél azonban sokkal többről van itt szó! Ugyanis itt a sötétség nemcsak szó szerint értendő, hanem szimbolikusan is. Az Úr napja a sötétség napja, amely rámutat az Istentől elhajlott, „hasadt” világ állapotára; arra a lelki, szellemi, hitbeli sötétségre, amely minden tekintetben jellemző erre a világra; és amely felett jogosan hangzik el az Isten ítélete.
Az ítéletes sötétségre nézve, két dolgot külön kiemel a próféta, amelyek megvillannak ebben a sötétségben, utalva a jogos ítélet még félelmetesebb valóságára.
Ebben az ítéletes sötétségben „felfénylenek” a félelemtől elsápadt arcok (6). Az eredeti héber kifejezés többek között ezt is jelenti. Isten jogos ítéletének dicsősége felragyog a félelemtől elsápadt arcokon. Belegondolva az itt szereplő kifejezés egyik lehetséges, imént említett értelmezésébe, azt mondhatom, hogy pontosan értem miről van szó. Tapasztaltam, láttam már ilyet; talán a testvérek is tapasztaltak már hasonlót: amikor valakinek a félelemtől villan, fénylik, „ragyog” az arca. Isten dicsősége az Ő ítéletében is megnyilvánul.
Ugyanakkor ebben az ítéletes sötétségben „felfénylenek” azok a tüzek (3–4), amelyek a sáskajárás után támadt aszály, szárazság következtében minden egyebet megemésztettek. Félelmetes, ahogy a tűz pattogása, megállíthatatlan pusztítása mindent megemésztett. A tűz azonban itt is, a szó szerinti értelmen túl, átvitt értelmű is. Az Úr napja Isten ítéletének emésztő tüze, amellyel szemben a saját erőnkből nincs esélyünk megmaradni, megmenekülni. Ez a tűz megemészti a világot, és mindazt a sok rosszat, amivel a gonosz és a bűn megnyomorította ezt a világot (2Péter 3,12).
Az Úr napja tehát a sötétség napja.
Ebben a sötétségben egy megállíthatatlan sereg közelít…
Ez egy új, fontos elem itt, az Úr napjának leírásában (2–9).
Ez a sereg egy hatalmas nép serege. Ugyanakkor a sereg előtt maga az Úr jár (11), vagyis ez a sereg, noha hitetlen és félelmetes sereg, mégis Isten ítéletének eszköze.
Minden korban, minden időben így használt fel Isten világbirodalmakat ítélete végrehajtása során. Így lesz ez a végső időkben is. Istennek minden korban megvannak a „Babilonjai”.
Ez a sereg megállíthatatlan. A szakasz felolvasása során próbáltam érzékeltetni a leírás dramatikus voltát. A sereg határozottan menetel előre. Ebben a seregben mindenki, egységes rendben, a maga helyén halad előre. Nem állíthatja meg őket semmiféle fegyver; ha valaki el is esne közülük, a sereg akkor is halad tovább. A sereg eléri a „várost”, felkapaszkodik a kőfalakra, és behatol a házakba, „beeszi” magát a máséba. A sereg lovainak harci dobogása, a kocsik zörgése csak növeli a félelmet. A sáska feje és a lovak feje hasonlít egymáshoz, így az első fejezet és a második fejezet látomásának képe összeér.
Nem szeretném a mai viszonyokra aktualizálni ezt a leírást, mert itt sokkal többről van szó, mint az éppen most aktuális helyzetről. De mégis, arról is szó van, amiben most éppen vagyunk! Vegyük észre, hogy Isten ítélete alatt vagyunk! A legnagyobb nyomorúságunk éppen az, hogy ezt nem vesszük észre: nincs bűnbánat, nincs megtérés; nem lehet megmaradás!
Az Úr napjának ítéletes sötétségében közelít egy megállíthatatlan sereg: az Úr ítéletének serege.
Az Úr napjával kapcsolatban szintén kihangsúlyozottan új elem Jóel próféta könyvében, hogy az Úr napja kozmikus méretűvé tágul (10).
Az Úr napja megítéli a földet és az eget, elsötétülnek a nap, a hold és a csillagok.
Az Úr napjának ítélete kihat az egész világmindenségre, az egész kozmoszra, hogy Isten új eget és földet teremthessen, amelyben igazság lakozik (2Péter 3,13; Jelenések 21,1).
A kozmosz alatt ne csak a „makrokozmoszt” értsük, hanem a „mikrokozmoszt” is! Az egyes ember minden sejtjére kihat ez az ítéletes állapot. Azok is érzik ezt, akik nem hisznek, akikben ez nem is tudatosul. Kálvin szerint ez a tapasztalat az Isten Lelkének „általános” munkája. Arról van szó, hogy mindenkiben feszül valami, amellyel azt mindenképpen sejti, hogy itt valami nagyon nem jó. Ettől vadul meg, lesz agresszívvá ezen a világon mindenki. Nézzünk csak „kívülről” rá a mi jóléti kultúránkra: minden nyüzsög, forrong, mindenki dörömböl, tesz, akar, ír, véleményez, vádol, fröcsköl, rombol, szünet nélkül, éjjel-nappal, minden fórumon. Megőrült mindenki. Nem vagyunk normálisak. Olyanok vagyunk, mint a rossz gyerek, aki nem fér a bőrébe, mert szétfeszíti az energia. A bűn és a gonosz hatalma egy romboló energia. Ma már nem is mer senki a gyerek seggére verni egy jó nagyot. Majd az Úristen megteszi.
Az Úr napja közel van (2), az Úr napja itt van, benne vagyunk.
Bár megrendülne az ember, mint ahogy az elemek megrendülnek Isten ítélete során! (10)
Az Úr napja tehát a sötét, seregnyi, kozmikus esélytelenség napja.
Ki menekülhet meg ezen a napon?
Ki állhat meg az Úr jogos ítélete előtt az Úr napján?
A magunk erejéből nincs menekvés, nincs esély.
Ettől félelmetes az Úr napja (11).
2.
Jóel próféta az Úr napján való megmenekedés lehetőségének esélytelenségét, a fenti igen kemény, kertelés nélküli megállapítás után, még határozottabban és konkrétabban megfogalmazza.
Nincs menekvés, nincs esély: vagyis SENKI ÉS SEMMI NEM MENEKÜLHET MEG az Úr napján (3).
Bizony, még mélyebbre kell mennünk, ha hűen tolmácsoljuk a felolvasott igeszakaszt.
Isten Lelke adjon nekünk erőt, hogy mindannyian tovább tudjunk haladni ebben.
Nincs menekvés, nincs esély: vagyis senki és semmi nem menekülhet meg az Úr napján.
Jóel próféta tükröt tart elénk: minden illúziót, minden önáltatást félredob, és rámutat nyomorúságos, esélytelen állapotunkra; miszerint az Isten nélkül, a saját erőnkből nem menekülhetünk meg.
Senkinek, semminek nincs esélye a megmenekedésre, az Úr nélkül.
Jóel próféta megállapítása – a teljes Írás összefüggésében is – teológiailag pontos megállapítás.
Ennek igazolásaként említem az Újszövetségből a mi Urunk Jézus Krisztus kijelentését, ami az Úr napjával kapcsolatban ugyanezt hangsúlyozza (Márk 13,20).
Pál apostol mindezt bővebben kifejti a Római levél harmadik fejezetében, amit most szabadon, tartalmilag idézve összegzek itt: – Nincs igaz ember egy sem, nincs, aki érti, nincs, aki keresi az Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak… Nyitott sír a torkuk, a nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon, szájuk átokkal és keserűséggel van tele. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság jár a nyomukban, a békesség útját nem ismerik, és az Isten félelmével nem törődnek. Nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem (Róma 3,10–18).
Tehát, mivel mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének, ezért Isten jogos ítélete mindenkit elér (Róma 3,23).
Isten ítélete kapcsán egyikünk tökéletlen élete sem kerülheti el a tökéletes Isten ítéletét.
Nincs menekvés és nincs esély; senki nem menekülhet meg a maga erejéből.
Ezt, a teológiailag „korrekt” megállapítást, a saját tapasztalataink is alátámasztják; ha csak tudatosan nem menekülünk ezek elől.
Ezek a tényszerű tapasztalatok alátámasztják az Ige üzenetét, annak teológiai összegzését; miszerint egy ideig megúszhatjuk a bajt; de a bűn kárhozatos rendetlensége, az Isten rendet teremtő és újjáteremtő ereje nélkül mindent szétdobál.
A gonosz és a bűn romboló hatalmának munkáját, „világi” kifejezéssel entrópiának nevezzük: irdatlan erőfeszítésbe kerül rendet tartani, végül minden szétesik, mert minden a szétesés felé kényszerül…
Primitív példa, a teológiai igazság és a tapasztalati tény felszínét érinti csak, ha például a házimunkára, a takarításra gondolunk…
Egy ideig megúszhatjuk a dolgokat, de Isten újjáteremtő hatalma nélkül előbb-utóbb szétesik minden.
Aztán életünk végén ott a halál ténye, amely igazolja a jóeli megállapítást: nincs esély, senki nem menekül meg.
Ezt az állapotot csak fokozhatjuk, ha fel merészeljük tenni a kérdést: Mi van a halál után? – – Az emberek meghalnak, és utána az ítélet… (Zsidókhoz írt levél 9,27)
Elnézést kérek a gyülekezettől, hogy nem finomkodok, de Jóel sem finomkodott.
Mint ahogy nem finomkodott Szabó Lőrinc „Kortársak” című verse sem, amely ezt a teológiai igazságot és ténybeli tapasztalatot, vagyis a mai Ige üzenetét tapintat nélkül fogalmazta meg; de egy költő ezt megteheti: – Végez velünk a betegség és az undor…
Joggal kérdezi meg Jóel próféta, a mai igeszakasz végén, hogy kicsoda bírhatja ki az Úr félelmetes napját? (11)
Az Úr ítéletes, félelmetes napja valóban kibírhatatlan.
Mint ahogy kibírhatatlan belegondolni ebbe az egészbe…
Nekem is, szinte kibírhatatlan volt mindezeket végigmondani…
Nektek is, kedves testvérek, – láttam az arcokon – szinte kibírhatatlan volt mindezeket végighallgatni…
Az Úr félelmetes napja nemcsak attól kibírhatatlan, hogy nincs menekvés, senki nem menekülhet meg; hanem attól is kibírhatatlan, hogy ebben a tudatban nem lehet élni.
Ezt még a hitetlen ember is sejti, de ahelyett, hogy megtérne, számos pótcselekvéshez folyamodik.
Valljuk meg, hogy szinte mindannyian, a fentiek kibírhatatlansága elől, pótcselekvésekbe menekülünk, a megtérés helyett.
Ilyen pótcselekvés a munkamánia. Persze az értelmes munka, hitben élve, Isten dicsőségére, önmagunk és a másik ember javára nélkülözhetetlen, sőt istentisztelet. De a munkamánia hit nélkül ócska pótcselekvés, igazából gürcölés, amiben nyakig benne vagyunk.
Szintén pótcselekvő menekülés, a fenti kibírhatatlan igazság és tapasztalat elől, a másik véglet: az az „élvezeti kultúra”, amire a jóléti társadalmak koncentrálnak, és amire a szegényebbek is irigykedve vágynak, mert ők is igazából csak élvezni szeretnék az életet: – Együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk! (1Korinthus 15,32)
Ezeknek a pótcselekvéseknek harmadik véglete a munkamánia és az „élvezeti kultúra” mellett, a totális és tehetetlen letargia: az „elegem van mindenből” undora.
3.
Most vegyünk egy nagy lélegzetet!
Hűséggel végigjártuk a mai igeszakasz gondolatmenetét.
Nagyon mélyre vitt bennünket Isten Igéje, Jóel próféta látomása.
De éppen azért tette ezt az Ige, hogy ebben a sötét ínségben felragyoghasson az evangélium.
Mert itt van az evangélium!
Jóel próféta könyvében is jelen van az evangélium; már ebben a nehéz szakaszban is „felfénylik” a megmenekülés lehetőségének örömhíre!
Ehhez azonban először ki kell mondani, hogy az Úr nélkül nincs menekvés és esély, mert Őnélküle senki sem menekülhet meg.
Az evangélium azonban mindezek ellenében így hangzik: VAN MENEKVÉS!
A Biblia a megmenekülés evangéliumának könyve; az örök Isten maradéktalan megtartó szabadításának örömhíre.
Ez az igeszakasz, így önmagában, a teljes szövegösszefüggésből kiragadott egység Jóel próféta könyvéből. Követtük a magyarázatban az egyes perikópák rendszerét. Ez sem véletlen, mert ez a szövegösszefüggéseiből kiragadott egység még hangsúlyosabbá tette Isten ítéletének jogosságát.
Ugyanakkor soha semmit nem szabad csak a maga szövegösszefüggéséből kiragadottan szemlélni, magyarázni, értelmezni. Ez alapvető írásmagyarázati, hermeneutikai szabály. Ez a szabály nemcsak a szövegértelmezésekre érvényes, hanem mindenre: a részt az egészben szemlélni; és az egészet pedig egyre pontosabban megérteni a részek alapos tanulmányozásával. Ez az úgynevezett „deduktív” és „induktív” módszerek lényege.
De hogy mindez érthető legyen a gyülekezet számára is, egyszerűbben fogalmazok. Pontosan arról van szó, mint amikor valakinek a szavait idézik, annak összefüggéseiből kiragadják, és egy önző szándék szerint, akár felelősséget áthárítva félremagyarázzák, főcímekben néhány szavasan, mindenki számára üvöltő látványossággal kiferdítik. Ez a „nyilvánosság legalja”, ami egyébként naponta milliószámra történik. Ehelyett arra lenne szükség, hogy megvizsgáljuk az elhangzottakat: ki mondta, tényleg ezt mondta, valójában mit mondott, hol mondta, miért mondta, milyen összefüggésekben hangsúlyozta mindezeket? Így érthetjük meg, a lényeg felől a részleteket, és ezek nyomán a valóságos üzenetet.
Mindez azonban csak példa arra nézve, hogy a Szentírás üzenetének lényege a Jézus Krisztusban közölt szabadítás evangéliuma: az a tény, hogy van megmenekülés; nem az ember erejéből, hanem az Úr kegyelme által.
A hit éppen az, hogy Isten népe, és az egyes hívő ember mindent ebből a szempontból értelmez, minden erre nézve kommunikál; az egyes bibliai Igéket is a teljes Írás evangéliumi összefüggésében látja.
A hit az a csoda, amikor az ember minden történést, eseményt, örömöt és próbatételt az Úr megmenekítő irgalma felől képes szemlélni, megélni, elfogadni; mások számára is hitelt adó mennyei erővel. A hit még Isten jogos, bűnbánatra és megtérésre hívó ítéletében is megragadja a kegyelmet.
Vegyük tehát észre, hogy Jóel próféta sem áll meg az emberileg kibírhatatlan, esélytelen részletek taglalásánál; noha kimondja Isten ítéletének jogosságát.
Jóel próféta sem áll meg itt, Isten jogos ítéletének meghirdetésénél.
Már az ezután következő igeversben, és a következő alkalommal magyarázandó igeszakasz egészében meghirdeti Jóel próféta a megtérésen alapuló, Úrhoz forduló megmenekedés lehetőségét.
Ezért fontos Jóel próféta könyvében is, annak minden egysége tekintetében, a teljes prófétai könyv összefüggéséből szemlélni ezeket az egységeket.
De nem csak a majd soron következő jóeli igeszakaszban szólal meg az örömhír.
Ha van fülünk a hallásra, már a mai nehéz, ítéletes igeszakasz sorai között is – minden belemagyarázás nélkül – meghallhattuk az evangéliumra felkészítő, megmenekülésre esélyt adó gondolatokat.
Jóel próféta, a mai kezdő versekben, a kürtök megszólaltatására adott parancsot. Riadót kell fújni! (1) Isten ítéletében, megtérő népe számára az a kegyelem, hogy Isten ítélete figyelmeztet, int, riadót, ébresztőt fúj, megráz bennünket, vesszővel és bottal terelget, mint a jó pásztor féltő szeretete (Zsoltárok 23,4); – csakhogy végre felébredjünk, bűnbánatot tartsunk, megtérhessünk, megragadhassuk a kegyelmet! Pál apostol ugyanezt a riadót fújta meg az efezusi levélben: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Efezus 5,14)
Jóel próféta ebben a mai nehéz igeszakaszban azzal is utal az evangéliumra, hogy említi az Éden kertjét, amelyet Isten ítéletének eszközei pusztasággá sorvasztanak (3). Az Éden kertjének említése azonban – más prófétai könyvek szem előtt tartásával – meghirdeti, hogy Isten újjáteremtő szándéka az, hogy a pusztaságból ismét Édenkert legyen (Ézsaiás 11,1–9).
Jóel próféta tehát nem áll meg az Úr napjának jogos, és emberi erővel kibírhatatlan esélytelenségénél.
A teljes Szentírás üzenete sem áll meg itt, az ítélet hangjánál!
Gondoljunk mindjárt arra, hogy az Úr napja kifejezése az Újszövetségben Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepe: ezért a megmenekülés, az örök élet, az új élet ünnepe. De csakis Jézus Krisztusban az! Ezért nevezzük a vasárnapot, Jézus Krisztus feltámadásának napját, az Úr napjának. Az Úr ítéletes napja tehát Jézus Krisztusban a kegyelem napjává lesz. Jézus Krisztus nélkül nincs menekvés, Jézus Krisztusban van megmenekülés!
Ugyanezt hangsúlyozza mi Urunk Jézus Krisztus, a már idézett helyen, amikor az utolsó időkről, Jóel prófétához hasonlóan, Isten ítéletének jogosságát kiemelve, sok félelmetes kijelentést tesz. Ezeken túl a mi Urunk mégis a megmenekülés örömét hirdeti nekünk! Szabadon idézve. – Ha azok a napok nem rövidülnek meg, senki nem menekülhet meg. – Ugyanaz hangzik el itt Jézus ajkáról is, mint Jóel próféta igehirdetésében. – De azok a napok mégis megrövidülnek – mondja Jézus – a választottak megmeneküléséért! – Hadd tegyem ehhez hozzá a következőket, még akkor is, hogyha valakik szerint kálvinistaként nem leszek teológiailag teljesen korrekt! De a krisztusi üzenet mégiscsak az, hogy: azok a napok megrövidülnek a választottak megmeneküléséért, és a választottak megmenekülésén keresztül „sokak” szabadulásáért. Ezek a „sokak” is választottak. A „sokak” üdvössége mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben újból és újból visszatérő, áldott üzenet.
Jézus Krisztus ide vonatkozó kijelentéseit összegzi Pál apostol. Ő hangsúlyozza, hogy a bűn zsoldja a halál, de Isten kegyelmi ajándéka az örök élet, a mi Urunk Jézus Krisztusban (Róma 6,23).
Emlékszem gyerekkorom gyülekezetének lelkészi hivatalára, a hatvanas évek végéről. Ez egy puritán helyiség volt, szinte félelmet keltően egyszerű. A falon egy nagy szögre akasztva fekete tábla lógott, amelyen a koromfekete háttérből arany betűkkel kiemelve ennyit olvashattunk: „A bűn zsoldja a halál!” Gyermekkorom meghatározó emléke ez a tábla. Mindig megremegtem, amikor megláttam. – Itt erről van szó, ez az üzenet, ez az egyház üzenete? – Persze gyerekként ez nem ilyen tudatosan fogalmazódott meg bennem, de mégis ez volt az érzés lényege, a borzongás forrása. Lám, a szövegösszefüggésből kiragadva, így torzul el az üzenet. Intő jel ez! A mai napig nem értem, hogy miért nem lehetett odaírni a folytatást, az üzenet teljességét: – A bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet, a mi Urunk Krisztus Jézusban (Róma 6,23).
Még idézek néhány Igét Pál apostoltól, amelyek szintén annak bizonyságai, hogy amiként Jóel próféta nem áll meg Isten jogos ítéleténél, úgy a Biblia egésze is „többre” mutat ennél! Jóel próféta; a mi Urunk Jézus Krisztus; és az Ő kijelentésére alapozva, maga az apostol is továbblép az ítéleten. Ettől az ítélet érvényes! De a megtérés kegyelmet ajándékoz, megmenekedést a jogos ítéletből. Ezeket az Igéket szándékosan szabadon, tartalmilag idézem most, nem teszem azokat idézőjelbe, hogy a lényegi üzenetet még inkább kidomboríthassam.
Az apostol hangsúlyozza: Isten, aki elkezdte bennünk a jó munkát, el is végzi azt, a Krisztus Jézus napjára. Itt is az Úr napjának összefüggésében szól az apostol. Közben pedig Isten üdvözítő, jó munkájára helyezi a hangsúlyt (Filippi 1,6).
Ugyanezt olvassuk akkor is, amikor az apostol egyenesen kimondja, hogy az Úr nem haragra rendelt bennünket, hanem üdvösségre; ezért akár ébren vagyunk, akár alszunk – vagyis akár élünk, akár halunk – az Úréi vagyunk! Vigasztaljuk tehát egymást ezekkel a beszédekkel! (1Thesszalonika 5,4–11)
Tehát sem Jóel próféta, sem a Biblia egészének üzenete nem áll meg az Úr jogos ítéleténél, hanem bűnbánatra és megtérésre hív.
Az Úr Lelke által mi sem rekedhetünk meg az ítéletnél!
Nagyon fontos Ige a Bibliában János evangéliuma 16. fejezetének 8. verse, ahol a mi Urunk Jézus Krisztus azt hangsúlyozza, hogy Isten Lelke meggyőz majd bennünket a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében. Valóban, Isten Lelkének munkája az, hogy hitre jutva Isten ítéletét, mint az Ő kegyelmi tettét merészeljük értelmezni. De ez csak hitben adatik, egyébként marad a jogos ítélet: egyébként marad az a tény, hogy nincs menekvés, és senki sem menekülhet meg a maga erejéből.
Hitben járva a kibírhatatlanul jogos ítélet egyszerre csak „kibírható” lesz.
A hívő ember nem csak megúszni akarja a „dolgokat”.
A hívő ember hitben kibírja azt az állapotot, amiben éppen van, és amit az Isten kezéből fogadott el. A hívő ember hűséges mindhalálig, és megkapja az életnek koronáját (Jelenések 2,10). Hiszen, aki mindvégig kitart, az üdvözül (Máté 24,13). Nagyon fontos, hogy életünk utolsó percéig, hitben hordozzuk el, hitben bírjuk ki a „dolgokat” (Zsidókhoz írt levél 13,7). Isten megtartó kegyelme a garancia erre nézve.
Amikor pedig már sem testben, sem lélekben nem bírjuk az élet terheit, akkor tudjuk, hogy az Úr megmenekítő kegyelme hazaszólít bennünket. Szeretünk élni, Isten ajándéka a földi élet, de egyszer csak eljutunk odáig: Urunk, köszönjük, elég volt ennyi. Isten nagy kegyelme az is, ha az Ő akarata, valamint az emberi szándék egybeeshet.
*
Most térek rá az igehirdetés elején említett képre, amely a mai igehirdetés üzenetét gyönyörűen szemlélteti.
Mindenütt építkezünk, mindenütt törmelék, mindenütt kosz, viták, konfliktusok.
Az ember rátekint egy szétvert épületre, és úrrá lesz rajta az aggodalom, hogy miként lesz ebből új épület, elég lesz-e a pénz és a türelem…
Egyik éjszaka felriadtam: A munkások vajon elzárták-e a vizet, és kihúzták-e azt a hatalmas hősugárzót ott, a felújítandó épület kellős közepén? Elázunk, vagy porrá ég az is, ami eddig elkészült…
Tehát az éjszaka kellős közepén, átcsattogtam a szomszédba, ahol a vak sötétben az építési törmelékek között tapogatódzva próbáltam bejutni az épületbe, hogy ellenőrizzem a helyzetet, és megnyugodjak: nincs veszélyforrás.
Egy építési területen óvatosan kell mozogni, az ember felsértheti magát, tátongó nyílásba léphet, kitörheti a bokáját.
Különös „élmény” lehet ekkor az, amikor egy ilyen elhárító akció közben az ember teljes erőből belevágja a sípcsontját a koromsötétbe belevesző vastalicskába.
Egyszerre csak úrrá lehet az emberen – bocsánat, nem finomkodok – az a „pocsék reménytelenség”, amibe juthat az emberi élet.
Ennek csak szimbóluma az említett építkezés, vagy a vastalicska.
Na, ekkor történt, hogy sajgó sípcsonttal, a lezárt vizet és a kihúzott hősugárzót ellenőrizve, a kertbe ismét kilépve észrevettem: valami fénylik a sötétben.
Február eleje volt.
Közelebb mentem…
A vaksötétben a tavasz hírnöke, egy hóvirág fehérlett.
Le is fényképeztem ezt a csodát, amely még a fotón keresztül is kiragyog a vaksötétből.
Isten megszégyenít bennünket, hitetlenségünkben.
Ez a fehérlő, fénylő hóvirág ott a vaksötétben, a mai Ige üzenetét festette elém: emberileg nincs esély, senki nem menekülhet meg, mert jogos az Isten ítélete; de Isten kegyelméből, a Jézus Krisztusban van menekvés, megmenekülés, megtartatás, megváltás, örök szabadulás, üdvösség!
Tudom, hogy giccses ez a kép, de az Ige üzenete valós.
Giccses kép ez, de nem az elmúlásról, ahogy azt a Quimby zenekar énekli, hanem a megmenekülésről.
Az evangélium üzenete pedig az egyetlen, ami nem giccs.
Az evangélium üzenete az egyedüli valóság!
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. február 10.
7. hét – Jóel sorozat 3.
Vízkereszt utáni 5. (utolsó) vasárnap
Textus / Lekció: Jóel 02,01-11
Igehirdető: Steinbach József