(32) Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.
(33) Vigyázzatok, virrasszatok! Mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő.
(34) Amint az útra kelő ember is, amikor elhagyja házát, megbízza szolgáit, mindegyiket a maga feladatával, az ajtóőrnek is megparancsolja, hogy vigyázzon.
(35) Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor tér vissza a ház ura; este vagy éjfélkor, kakasszóra vagy reggel;
(36) ha váratlanul megérkezik, nehogy alva találjon titeket!
(37) Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!
(Márk 13,32–37)
(Márk 13,32–33)
- augusztus 2-án kezdtük el magyarázni Márk evangéliumát folyamatos igemagyarázatban, fejezetről fejezetre, szakaszról szakaszra, versről versre részletesen haladva.
Áldott legyen az Isten, hogy ez a 100. igehirdetés a Márk evangéliumáról, amellyel befejezzük a 13. fejezet magyarázatát.
Még három fejezet van hátra, a 14–16. fejezetek magyarázatai.
Könyörgünk az Úrhoz, hogy adja meg nekünk egészségben, békességben, hívő figyelemben a további üzeneteket is ebből a gyönyörű evangéliumból.
A mai igeszakaszban háromszor hallhattuk ezt a jézusi felszólítást, figyelmeztetést: Vigyázzatok!
Ebben a jézusi felszólításban, figyelmeztetésben azonban féltő szeretet rejlik; az Isten krisztusi, féltő szeretete.
Tehát amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus többször is megismétli ezt a felszólítást – „vigyázzatok, vigyázzatok, vigyázzatok!” –, akkor nem félelmet akar kelteni bennünk, hanem féltő, óvó szeretetével akarja átölelni életünket.
Ezekhez a felszólításokhoz kapcsolódóan mindig felragyog az örömhír, az evangélium. Erre szeretném helyezni a hangsúlyt a mai Ige magyarázatakor. Jézus Krisztus nem félelmet kelt, hanem evangéliumot hirdet, még akkor is, amikor „Vigyázz!”-t kiált.
Vigyázzatok!
Mai igeszakaszunkban Jézus Krisztus részletezi, hogy mire vigyázzunk.
*
VIGYÁZZATOK, NE OKOSKODJATOK! (32)
Ne okoskodjatok, mert nem vagytok minden tudás birtokában; főleg ne teologizáljatok önhitten és gőgösen, mintha csak nálatok lenne lerakva a kegyesség minden titka!
Természetesen a felszólítás mindnyájunkra vonatkozik: Ne okoskodjunk! Amiért mégis többes szám második személyben használom ezt a felszólítást, csak a nyomatékosítás miatt teszem; nekem ugyanúgy szól az, mint nektek.
Végképp ne okoskodjatok Jézus Krisztus visszajövetelét illetően. Itt hangzik el a már sokat idézett igevers, a 32. vers: Jézus Krisztus visszajövetelének idejét senki nem ismeri, egyedül csak az Atya. Jézus Krisztus visszajövetelének napját, óráját senki sem tudja az Atyán kívül.
Vigyázzatok, ne okoskodjatok, ne találgassatok a mikor és a hogyan tekintetében: Vajon mikor és hogyan jön majd el a mi Urunk, Jézus Krisztus?
Sajnos az egyháztörténet során gyakran nem vették komolyan ezt a jézusi intést, és elkezdték számolgatni Jézus Krisztus visszajövetelének idejét.
Pontosan és világosan fogalmaz a mi Urunk. Az Ő visszajövetelének időpontját egyetlenegy ember sem ismeri, azt még az angyalok sem tudják; sőt, az Ő visszajövetelének időpontját még maga Jézus Krisztus sem tudja…
Gondoljunk bele: még maga a Fiú sem ismeri a pontos időpontot, akinek egyébként az Atya minden mást kijelentett, hiszen kijelentette Őneki szenvedését, váltsághalálát, feltámadását is; tehát a küldetésére nézve mindent pontosan tudomására hozott az Atya egyszülött Fiának, de világra való visszajövetelének időpontját még Őneki sem jelentette ki. Márk evangélista egyébként végig erre koncentrál: Jézus Krisztus megváltó szenvedésére, halálára, feltámadására, az Isten megváltó szeretetére. Igen, az Atya mindent kijelentett a Fiúnak. A következő fejezetben már Jézus Krisztus szenvedéstörténetéről olvashatunk. Jézus Krisztus pontosan tudja, hogy mi vár rá, de a visszajövetelével kapcsolatban az időpontot még Ő maga sem tudja; sem emberek, sem angyalok, még maga a Fiú sem ismeri ezt az időpontot, egyedül csak az Atya.
Ezért ne okoskodjunk Jézus Krisztus visszajövetelét illetően, mert nem tudjuk a „mikor”-t. Nem ismerjük az időpontot.
Így fogalmaz a mi Urunk: A napot és az órát senki sem tudja, csak az Atya. Azért azt vegyük észre, hogy Jézus nem éveket, hónapokat, heteket említ a visszajövetele kapcsán, hanem napokat és órákat.
Ez a szóhasználat azt hirdeti, a nap és az óra említése azt jelenti – a múltkori prédikációban ezt hangsúlyoztuk üzenetként –, hogy Jézus Krisztus visszajövetelének időpontját nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy Ő már közel van, egészen közel van, az ajtó előtt áll, kopogtat, és bebocsátásra, hívő fogadtatásra vár (Márk 13,29).
Vigyázzunk, ne okoskodjunk az időpontot illetően, mert elég annyit tudnunk, hogy közel van, egészen közel van már hozzánk a mi Urunk; Ő közelít napról napra. Minden múló nap Őhozzá visz közel (512. dicséret).
Ne okoskodjunk Jézus Krisztus visszajövetelének „hogyan”-ját illetően sem!
Ezt a hibát is gyakran elkövette az egyház, amikor részletekbe menően – a különböző ide vonatkozó bibliai Igéket egy erőltetett rendszerbe gyömöszölve – próbált részletes menetrendet tanítani Jézus Krisztus visszajövetelét illetően, a „hogyan”-t illetően.
Csak annyit tudunk a mai igeszakaszból a „hogyan”-t illetően, hogy Ő éjszaka érkezik. Az éjszaka kifejezés itt szimbolikus értelmű: Ő váratlanul érkezik, és érkezése mindenkit érint majd, ezért mindig készen kell lenni.
Vigyázzatok tehát, ne okoskodjatok, mert nem ismeritek az időpontot, csak azt, hogy közel van az Úr eljövetele; miként Jézus Krisztus visszajövetelének „hogyan”-ját sem tudjátok, csak azt, hogy váratlan lesz az Úr érkezése, és mindenkit érinteni fog. Persze, ha valaki felkészülve várja az Urat, annak számára nem lesz váratlan az Ő jövetele.
Vigyázzunk, ne okoskodjunk, az eddig elmondottakra nézve sem; sőt, egyáltalán ne okoskodjunk!
Legyen bennünk több alázat! Nem vagyunk minden tudás birtokában. Itt, ebben a világban tükör által homályosan látunk (1Korinthus 13,12). „Itt” csak rész szerint van bennünk az ismeret, töredékesen. Mindig megdöbbent a taszító határozottság. Csak egy példa erre: olykor kommenteket, véleményeket tesznek elém, amelyben emberek határozott okoskodással köpik ki magukból a véleményüket, a szerintük való igazságot, a nézőpontjukat abszolútként beállítva…
Ne okoskodjunk! Legyen bennünk több alázat! Jézus Krisztus visszajövetelére nézve se okoskodjunk, és egyáltalán ne okoskodjunk, mert nem vagyunk minden tudás birtokában! Valóban, annyi mindent nem tudunk. A titkok az Úréi (5Mózes 29,28).
Számos esemény kapcsán valóban megalázkodik bennünk a lélek… Ilyenkor joggal törnek elő belőlünk a „miért” kérdések: Miért Uram; nem értem, Uram; miért pont én, Uram; miért így alakult; miért kerültem ebbe a helyzetbe? Lehetne sorolni az ehhez hasonló emberi kérdéseket, amelyek, ha alázatból fakadnak, akkor teljesen érthetőek, hiszen éppen Jézus intését veszik komolyan: Nem vagyunk minden tudás birtokában, ne okoskodjunk!
Gyönyörű az ide kapcsolódó igevers: A titkok az Úréi, és a titkokat hagyjuk az Úrnál, ne okoskodjunk, nincs mindenbe betekintésünk! (5Mózes 29,28)
A titkok az Úréi, de a kijelentett dolgok a mieink, mindörökké (5Mózes 29,28).
Ezért arra figyeljünk, amit az Isten kijelentett nekünk!
Ne okoskodjunk, de igenis hittel és bizonyossággal kapaszkodjunk bele abba az evangéliumba, amit az Isten kijelentett nekünk.
Ő pedig a legfontosabbat az életünkre és az üdvösségünkre nézve kijelentette nekünk, hiszen világosan megmutatta az Ő minket megtartó és megváltó szeretetét. Erről szól a teljes Szentírás. Vegyük komolyan Jézus szavát: Aki hisz Őbenne az él, megtapasztalva az élet teljességét; aki hisz Őbenne, az élni fog, ha el is hagyja ezt a földi életet, mert az Isten megőrzi őt mindvégig (János 11,25). Bizony, a titkok az Úréi, de ez a kijelentés a miénk. Nem kell ennél több.
Hozzáteszem még: ha mindezt hisszük, akkor felragyog előttünk az Isten szépséges erkölcsi rendje, amelyhez igazodhatunk, és teljes életet élhetünk. A művészetek is ez után a szépség után, ez után a szép, isteni erkölcsi rend után kiáltanak; ezt kérdezik, ezt szomjazzák.
Isten a tudományokban – a természettudományok felfedezéseiben – is kijelenti magát. Minden ilyen felismerésben az a csoda történik meg – miként azt Einstein is hangsúlyozta –, hogy felfedezhetünk valamit azokból az isteni törvényekből, amelyeket Isten beleteremtett ebbe a világba.
Áldott lenne az életünk, ha élő hittel a szép, erkölcsi rendhez igazodva alkalmaznánk a tudományok felismeréseit!
Tehát! Vigyázzunk, ne okoskodjunk Jézus Krisztus visszajövetelét illetően, a „mikor” és a „hogyan” tekintetében; sőt, egyáltalán ne okoskodjunk, mert a titkok az Úréi, de a kijelentett dolgok a mieink: aki hisz Jézus Krisztusban az élni fog.
Ez a mai igeszakasz első figyelmeztetése, amelyből reménység szerint kihallottuk az örömhírt, az evangéliumot.
*
A másik figyelmeztetés így hangzik: VIGYÁZZATOK, NE ALUDJATOK! (33–36)
Legyetek éberek! Legyetek ébren! Várjátok az Urat! Mindig legyetek készen, hiszen az Úr érkezésének pontos időpontját nem tudjátok.
Ez az éber várakozás nem azt jelenti, hogy testileg nem lehet pihenni. Ez a felszólítás egy folyamatos lelki készenlétre hív. A lelki készenlét pedig azt jelenti, hogy adventi ember vagyok. Számolok az Úrral. Várom az Uramat. Imádkozom a Biblia könyörgésével: „Jöjj, Uram Jézus! (Jelenések 22,20) Jöjj, Urunk, légy velünk életünk minden percében, Te járj előttünk, Te vezess bennünket, aztán a Tetőled rendelt időben tedd teljessé rajtunk a megváltás művét. Mert csak Te teheted teljessé, maradéktalanná azt, ami itt töredékes. Tehát ez a folyamatos lelki készenlét igazából azt jelenti, hogy adventi emberek vagyunk. Az egyház – és annak hívő tagjai – adventben, várakozásban él, egészen Jézus Krisztus visszajöveteléig.
Isten embere ezzel a könyörgő és örömteli várakozással, boldog készenléttel végzi a munkáját is; éberen, odaadóan, hűséggel, hittel, reménnyel, szeretettel. Bizony, ha valakit autóvezetéssel bíztak meg, és mások életét is rábízták, az a valaki nem aludhat el a volán mellett, később majd pihenhet, de amíg kiemelt feladata van, addig éber…
Persze, a hívő embernek nemcsak a munkája, hanem a pihenése is ebben a boldog várakozásban és készenlétben történik; pihenni ugyanis nélkülözhetetlen. De Isten gyermeke a pihenésében is az Úrral van, az Urat várja, nem lép át bizonyos határokat még a „szabadság” idején sem…
Amikor pedig ténylegesen lefekszünk aludni, hogy szervezetünk kipihentető alapjáratán öntudatlanul elszenderedjünk, ilyenkor is a zsoltáros szavaival hajtjuk álomra fejünket – amelyet Jézus Krisztus is imádkozott –: Atyám, a Te kezedbe teszem le az én lelkemet (Zsoltárok 31,6; Lukács 23,46).
Értitek? Ezt jelenti a mai Ige szerint az ébrenlét, az éberség, folyamatos lelki készenlét: adventi ember vagyok, várom az Urat, minden rezzenésemben Ővele számolok, Őt óhajtom, Őt keresem, Őt követem, Őt hívom segítségül, hogy adventi ember lehessek a munkámban, a pihenésemben és még az alvásomban is.
Szemben azzal az alvással, ami itt a mai Igében negatív értelmű. Az alvás, mint bibliai kép, szimbólum, negatív értelmet hordoz. Amíg az ébrenlét a hitet, a megváltó Úrra tekintő és Őrá hagyatkozó várakozást jelenti, addig az alvás – mint kép –, pont ezeknek ellenkezőjét fejezi ki.
Az alvás, ebben a negatív értelmében mindig az „én”-ről szól. Az alvás, az álom, az álomvilág, a vágyak rokon fogalmak. Az én álmaim, vágyaim, elképzeléseim, terveim… A modern jóléti ember egyre inkább erre koncentrál: valósuljanak meg az én álmaim, elégüljenek ki az én vágyaim. Ez a legönzőbb magatartás e-világban: önző módon csak az én elképzeléseim valósuljanak meg, csak nekem legyen jó, csak az én vágyaim, az én álmaim teljesedjenek be… Ez nem a lelki készenlét állapota. Ilyenkor az ember önmagára tekint és nem az Úrra, élete beteljesedését önmagától, az álmaitól, a vágyaitól várja és nem az Istentől.
Ugyanakkor ennek ellentettjeként – az „én”-igenléssel szemben – az álom jelképezheti az öntudatlanságot is, az öntudatlanság kívánást. Különösen olyan helyzetekben kísértés ez, amikor az ember már nem bírja elviselni élete elhordozhatatlan terheit, és valamiféle öntudatlanságba menekülne, legyen az alvás, vagy pótszerek által előidézett öntudatlanság… Ilyenkor a késztetés éppen az „én” megsemmisítésére irányul, és nem az „én” vágyainak kiélésére: aludni, eltűnni, nem lenni…
Ne aludjatok! Legyetek ébren, legyetek éberek, virrasszatok! Lelkileg legyetek készen! Ilyen értelemben ne aludjatok: ne a vágyaitok kielégítésére helyezzetek minden hangsúlyt, avagy hittel nézzetek szembe a problémáitokkal! Vigyázzatok, ne aludjatok, virrasszatok, legyetek ébren!
Erre Jézus Krisztus gyönyörű példázatot tárt elénk a mai igeszakaszban, az „Idegenbe elutazó Gazda” példázatát (34–36).
Hadd soroljam fel a példázat szereplőit!
Van egy gazda, a ház ura, aki elutazott, és majd egy ismeretlen időben visszatér a házába és a birtokára. A szolgák nem tudják, hogy mikor jön vissza a gazdájuk. Az Ige annyit ír a gazda visszajöveteléről, hogy valamelyik éjszaka fog visszaérkezni. Tehát a gazda visszatérése váratlan lesz; ezt fejezi ki a példázat az éjszakai visszatérés kiemelésével. A római időszámítás szerint négy részre osztották az éjszakát. Ezeket sorolja fel az evangélista. A szolgák nem tudják, hogy mikor jön vissza a gazdájuk: este, éjfélkor, hajnalban, vagy reggel. Este hattól reggel hatig tartott az éjszaka. A hattól kilencig terjedő időszakaszt nevezték estének, a kilenctől éjfélig terjedő szakaszt hívták az éjféli időszaknak, az éjféltől háromig tartó hajnali időszakaszra a kakasszóval utal az evangélista, míg a háromtól hatig tartó időszakot reggelként nevezi meg. Elment tehát a gazda, majd visszajön valamelyik éjszaka, és az éjszakán belül is váratlanul… A szolgák nem tudják, mikor érkezik meg a gazda.
Az a kérdés, hogy a váratlanul visszaérkező gazda a szolgákat milyen állapotban találja. Mert a gazda – a távollétének idejére – a házát rábízta a szolgáira. Az Úr ránk bízta az Ő „házát”, az Ő világát. Isten ránk bízta a teremtett világot (1Mózes 2,15), és egymásra bízott bennünket, hogy együtt, közösen – mindenki a maga tehetsége, Istentől kapott adottságai szerint – szolgáljunk az Úr „házában”, így egymás javára éljünk, segítve és könyörülve egymáson. Az Úr szolgái vagyunk, és az a feladatunk, hogy kiadjuk egymásnak az ételt idejében, azaz időben segítsünk a másikon, ne késlekedjünk. Az Úr szolgái időben és hűséggel szolgálnak az Úrtól kapott hatalommal. A gazda elment, és átadta a hatalmát szolgáinak, hogy a szolgák éljenek ezzel a hatalommal, és soha ne éljenek vissza ezzel a hatalommal, mert ez a hatalom nem az övék, hanem az Istené, ezért ez a hatalom a szolgáló szeretet hatalma. Csak így lehet a hatalom áldássá és nem pusztulásunkká.
Jézus kiemeli ebben a példázatban az ajtóőrt. A szolgák mindig odaállítanak egy ajtóőrt az ajtó elé, aki várakozva figyeli a gazda érkezését, és felügyeli azt is, hogy odabent a szolgák mindent időben, hűséggel, odaadóan szolgáló hatalommal végezzenek el. Hiszen a szolgálatban sem lehetséges egyfolytában a maximumon pörögni. Ezért a szolgák közül mindig ajtóőrt választanak, akinek kiemelt feladata van. A szolgák közül mindig felváltva kerül ki az ajtóőr. Ez az ajtóőri szolgálat azt szimbolizálja, hogy az életünknek vannak olyan időszakai, amikor az Isten kiemelt feladatot bízott ránk, amikor mi vagyunk a szolgák közül az ajtóőrök, és akkor különösen kell a mennyei erő, az odaadás, hogy hűséggel tudjuk elvégezni az ajtóőri feladatot. Aztán majd leváltanak bennünket, akkor is végezzük a szolgálatot, de a kiemelt felelősség már nem rajtunk van…
A gazda elment, majd visszajön, addig a szolgáknak hűséggel kell végezniük a feladataikat, olykor-olykor ajtóőrként, majd szolgaként.
Egy másik példázatot is mondott ezzel kapcsolatban a mi Urunk: az okos és a gonosz szolga példázatát, ami a mai példázatunk párhuzamos példázata. Az okos szolga idejében kiadja az ételt az őrá bízottaknak. Boldog az a szolga, akit a gazda ebben a munkában talál, amikor hazaérkezik. Ám, jaj a gonosz szolgának, aki visszaél a hatalommal, ezt gondolva: Késik az én uram, most sem jött az én uram, egyáltalán nem fog már visszajönni az én uram! Ezért a gonosz szolga elkezd visszaélni a gazdától kapott hatalommal; sőt, bántalmazza is azokat a szolgákat, akiket a gazda őrá bízott. Pedig visszajön a gonosz szolga gazdája akkor, amikor nem is várta volna, és őt a gonoszok sorsára juttatja.
Vigyázzatok, legyetek éberek, ne aludjatok, legyetek készen, legyetek adventi emberek!
Itt is hadd hirdessem az evangéliumot!
Ti készültök a gazda fogadására. Mi mindannyian készülünk.
Ez örömhír, ez csoda, kegyelmi állapot.
Ennek az áldott készülésnek éppen az a jele, hogy hát itt vagyunk most is ennyien együtt ezen a vasárnapon az Úr házában.
Mi készülünk, mi adventi emberek vagyunk, mi komolyan vesszük Jézus Krisztus mai felszólításait.
Ez csoda, ez megnyugtató mennyei ajándék.
A lelki készülés, a lelki készenlét egyben a legáldottabb pihenés is.
Örülj ennek a csodának: Te készülsz a Gazda fogadására!
Mondom, a mai jézusi felszólításokban evangélium zeng felénk.
Tehát: Vigyázzatok, ne okoskodjatok; vigyázzatok, legyetek éberek, ne aludjatok!
*
VIGYÁZZATOK, NE LEGYETEK SÜKETEK! (37)
A mai Igében az utolsó vers így hangzott: „Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” (37)
Jézus szavát egészen egyszerűen így is megfogalmazhatjuk: Vigyázzatok, ne legyetek süketek!
Jézus mondja…
Isten Igéje szól szerte a világon. Most, ebben az órában is, mindenütt hirdetik Jézus szavát.
Jézus szaván, Igéjén keresztül maga Jézus Krisztus szólhat hozzánk. Ez csoda. De mindig ezért a csodáért könyörgünk, ezt óhajtjuk, ezért vagyunk itt, mert csak ez tart meg, csak ez tölt fel bennünket.
Jézus Krisztus szól; Ő mondja, hirdeti megváltó szeretetének evangéliumát.
Jézus Krisztus megszólítóan mondja el üzenetét.
Ha Ő szól, az eléri azt, akit akar.
Ez a prédikáció csodája is.
Legyen akármilyen gyarló és töredékes a prédikátor beszéde, mindig van egy-egy üzenetmorzsa, amit elvihetünk, ami megtalálhat bennünket, mint az Úr biztató, megtartó, szabadító szava.
Akármilyen fáradtak vagyunk is, Ő mondja, mégpedig megszólítóan mondja nekünk megváltó szeretetének Igéjét, hogy felfrissüljünk, életre elevenedjünk általa.
A legnagyobb boldogság, ha Ő megszólít; a legnagyobb tragédia, ha nem halljuk meg az Ő szavát, noha Ő szól!
Jézus Krisztus mindenkinek mondja megszólító szavát.
A megváltás, Isten szeretetének életet és üdvösséget ajándékozó örömhíre egyetemes; mindenkinek szól.
Igaz, hogy Jézus a tanítványokhoz fordult most: „Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!”
Amit az Isten nekünk mond, mint az Ő tanítványainak, azt rajtunk keresztül mindenkinek mondja. Vagyis adjuk tovább a féltő szeretettel figyelmeztető, életmentő evangéliumot! Ez szolgálatunk lényege. Az már nem a mi dolgunk, hogy ki hallja azt meg, és ki nem; a mi szolgálatunk az, hogy adjuk tovább az üzenetet.
De hadd legyek egészen személyes. Jézus nemcsak a tanítványoknak, és a tanítványokon keresztül nemcsak úgy személytelenül mindenkinek mondja megszólító, életet ajándékozó evangéliumát, hanem azt mindig személyesen nekem mondja!
Az evangélium úgy mindenkié, hogy mindenekelőtt személyesen a tiéd.
Aki pedig mégis süket maradt, annak nincs mentsége, mert az evangélium mindenkinek szólt…
Jézus Krisztus nemcsak mondja, hanem láttatja is az evangéliumot: életünk megannyi eseményével, a világ történésének megannyi eseményével, mint jelekkel.
Jézus Krisztus szól és cselekszik; Ő az eseményeknek is Ura.
Az örömökkel és a próbatételekkel egyaránt meg akar szólítani bennünket.
Halljunk és lássunk!
Vigyázzunk, ne legyünk süketek és vakok!
Könyörülj rajtunk, Urunk, ne hagyj bennünket süketségben és vakságban; ne csak testi fülekkel halljunk, és ne csak testi szemekkel lássunk!
Hiszen amikor Jézus Krisztus szól, akkor Ő mindig életmentő evangéliumot hirdet.
Ha a Szentírás üzenetét össze kell foglalnom, akkor mindig két igehely jut eszembe, amelyek tartalmukra nézve ugyanazt üzenik.
Az Emberfia, Jézus Krisztus nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse (Lukács 9,56).
Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett (Lukács 19,10).
Ugye milyen gyönyörű ez az isteni szándék?
Ez az igazi örömhír.
Vigyázz, ne légy süket, ne légy vak, hiszen az életedben minden Ige – minden értelmes szó –, és minden esemény ezt az evangéliumot hordozza: Megtartó Urad van.
Hála Urunk, ha hallunk és látunk!
Könyörülj, Urunk, ha még nem hallunk és látunk; nyisd meg füleinket és szemeinket! (Márk 10,51)
*
Micsoda örömhír szólal meg ebben a figyelmeztetésben: Vigyázzatok, ne okoskodjatok; vigyázzatok, legyetek éberek; vigyázzatok, ne legyetek süketek és vakok!
Végezetül a negyedik evangéliumi figyelmeztetés így szólal meg a mai Ige alapján: VIGYÁZZATOK, NE ESSETEK KÉTSÉGBE! (34)
Elgondolkodtatott ez a jézusi példázat.
A Gazda elment idegenbe.
Mintha a Gazda magukra hagyta volna a szolgákat… Az az érzésünk támadhat, hogy: Urunk, egyedül vagyunk, magányosan és árván ki vagyunk vetve ebbe a rideg és beláthatatlan világba. Hol vagy Urunk? Hol vagy Gazdánk? Tényleg elmentél? Eltávoztál? Nem vagy velünk? Mikor jössz vissza?
Annyiszor megkísért bennünket ez a gondolat: Kiszolgáltatottak vagyunk, eltávozott a gazda, messzire utazott.
Mi pedig ki vagyunk szolgáltatva a természeti erőknek. Gondoljunk a mostani rettenetes törökországi földrengésre és a nyomában járó mérhetetlen és felfoghatatlan emberi szenvedésekre.
De nemcsak a természeti erők kényének vagyunk kiszolgáltatva, hanem egymásnak is, a többi szolgának, a sokféle gonosz szolgának, aki visszaél a hatalmával. Itt gondoljunk a szomszédunkban egy éve öldöklő, és világméretű feszültségeket okozó háború poklára.
A példákat még lehetne sorolni: ki-ki folytassa a saját egyéni élete kiszolgáltatottságának tapasztalataival.
Engem is sokszor megkísért ez a gondolat: a gazda messze elutazott, és kiszolgáltatott, tehetetlen vagyok…
Halljuk meg a mi Urunk biztató figyelmeztetését: Vigyázzatok, kétségbe ne essetek!
Akárhányszor megkísértene a kínzó gondolat a Gazda eltávozása kapcsán, akkor mindig jusson eszünkbe, hogy Ő elment, de visszajön, és nem hagyott bennünket magunkra.
Még a számunkra érthetetlen és értelmezhetetlen eseményeknek is Ő az Ura.
Nincs az Úr tudta nélkül sem egy természeti csapás, sem az emberi hatalommal való visszaélés gonoszsága.
Tehát, vigyázzunk, kétségbe ne essünk!
Mert bizony sokféle kísértés fenyeget bennünket a Gazda elutazása kapcsán.
Gyakran elközömbösülünk; máskor kétségbe, pánikba esünk.
Vagy, ami még ezeknél is rosszabb, elgonoszodunk mi magunk is, így válaszolunk mások gonoszságára, ószövetségi módon gondolkozva: Szemet szemért, fogat fogért! (2Mózes 21,24; Máté 5,38)
Bizony az egyházban is előfordul ez az elgonoszosodás: Hirdetjük Jézus Krisztus szeretetét, de amikor minket ér támadás, akkor abban a pillanatban visszavágunk.
Sokféle kísértés fenyeget bennünket a Gazda elutazása kapcsán: elközömbösülünk, kétségbeesünk, elgonoszodunk; sőt fenyeget bennünket egy negyedik kísértés is, amit konkrétan említ a mai igeszakasz, az alvás… Válaszként a kiszolgáltatottság kínzó érzésére, aludni szeretnénk, hiszen annyi a gond és a baj, hogy nem akarunk már azokkal szembenézni, inkább aludni szeretnénk, nem tudni a dolgokról, öntudatlanul lenni, nem lenni…
Ez a tény akkor ütött szíven, amikor egy igazán hívő testvéremmel, barátommal beszélgettem, aki nagyon nagy bajba került; rászedték, csúnyán becsapták, mint felelős vezetőt. Ő így fogalmazott nekem: Úgy tönkretettek, hogy gyakorlatilag halálra ítéltek; tönkretettek engem, a családomat, az egzisztenciámat, a becsületemet, a hitemet, az egész eddigi életemet, pedig én nem követtem el semmit, csak hittel megbíztam testvérekben, emberekben; ez elviselhetetlen fájdalom; tudod, aludni szeretnék, nem lenni szeretnék…
Urunk, könyörülj! Vigyázz ránk, hogy kétségbe ne essünk!
Tudjátok, ahogy hallom ezt a sok felszólítást – vigyázzatok, vigyázzatok, vigyázzatok, vigyázzatok! –, a katonaság jut eszembe, amikor parancsként üvöltötték: Vigyázz!!! Akkor haptákba vágtuk magunkat, megfeszült minden izmunk, mozdulatlanul álltunk, előre szegett tekintettel, még levegőt is csak halkan vettünk… Ez a „vigyázz-állapot” már negyedóra után fájt, szenvedést okozott.
Márk evangéliumának 13. fejezetéből végig ezt halljuk már hetek óta: Vigyázzatok, vigyázzatok, vigyázzatok, vigyázzatok, vigyázzatok; legyetek éberen, legyetek készen! Ez félelmetes, rettenetes! Hát nem lehet mindig „Vigyázz!”-ban állni, Urunk! Mit vársz tőlünk?
És itt halljuk meg az evangéliumot!
Isten, Jézus Krisztusban azt mondta nekünk: „Pihenj!”
Aki várja az Urat, az meghallotta a „pihenj!” vezényszót is.
Pihenj, nyugodj meg, Te az Úré vagy, Te készen vagy!
Aki ezt a krisztusi „pihenj!” vezényszót meghallotta, az tud igazán vigyázni is, lelkileg készen lenni; az tud örömmel szolgálni, és ugyanilyen örömmel pihenni, hogy a pihenésében Isten mennyei világának gazdagságával feltöltődjön a szolgálatra…
–
Hát így már pontosabban értjük ezt a felszólítást: Vigyázzatok!
Arra törekedtem ebben a prédikációban, hogy mind a négy „vigyázz!” felszólítás megteljék evangéliumi tartalommal.
Vigyázzatok, ne okoskodjatok; vigyázzatok, ne aludjatok; vigyázzatok, ne legyetek süketek; és vigyázzatok, ne essetek kétségbe!
Vigyázásunk azonban nem egy kétségbeesett, feszült vigyázás, hanem a bizonyosságot nyert ember vigyázása, aki valójában már megpihent Jézus Krisztus megváltó szeretetének örömében, és innen nyeri az erőt a vigyázáshoz is: Isten szeret bennünket, Ő velünk van minden napon a világ végezetéig (Máté 28,20).
Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam, és hogy volt türelmetek meghallgatni.
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. február 19.
Illusztráció: nincs
Ötvened vasárnap
- hét.
Márk sorozat: 100.