Loading...

Pálmaágak

Március 31-én délelőtt a Nádas Református Óvodánk apróságai a húsvétra készülve látogattak el a templomba. Előtte már izgatottan készültek erre az alkalomra, az óvónénikkel közösen papírból pálmaágakat készítettek.
Kíváncsian vonultak be a templomba, majd elhelyezkedtek a padokban. Felcsendült a „Hozsánna, hozsánna!” kezdetű dal, a gyerekek magasba lengették a pálmaágakat hangosan énekelve a dalt.
Ezen alkalmon Jézus Jeruzsálembe vonulását ismerték meg az ovisok a koruknak megfelelő mese segítségével. Míg az óvónénik mesélték nekik, hogy Jézus miként küldi el tanítványait egy szamárért, hogyan vonul be vele a városkapun és ott hogyan fogadják, addig a kicsik mindezt a kivetítőn követhették egy animált kisfilmen. A történet közben is megálltak néha, hogy közösen, énekszóval dicsérjék Krisztus Urunkat.
Az ovisok, hála az óvónénik előadásának, megismerhették a bevonulás történetét. A mesés, rajzfilmmel megtámogatott énekes történet nagy sikert aratott, közkívánatra meg is ismételték a műsort az óvónők.
A templomi program után egy rövid séta következett, majd visszatérve az óvodába a látott és hallott történetet dolgozták fel csoportos foglalkozásokban.