(42) Aki pedig egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik.
(43) Ha megbotránkoztat téged a kezed, vágd le azt, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kezeddel együtt jutsz a gyehennára, az olthatatlan tűzre,
(44) ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.
(45) És ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt, mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mint ha két lábaddal együtt vettetsz a gyehennára,
(46) ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.
(47) És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehennára,
(48) ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.
(49) Mert majd minden ember tűzzel sózatik meg.
(50) Jó a só, de ha a só ízét veszti, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással!
(Márk 9,42–50)
(Márk 9,42–43)
A folyamatos igemagyarázat lényege az, hogy sorban haladunk, így egyetlen igeszakasz sem maradhat ki a szóban forgó bibliai könyv magyarázata során, vagyis a legnehezebb részek sem maradhatnak ki.
Márk evangéliuma magyarázata során most elérkeztünk egy igen nehéz igeszakaszhoz.
*
A perikópa címe az új fordítású Bibliában így olvasható: Óvás a megbotránkoztatástól.
Valóban, az egész igeszakaszból, ISTEN ÓVÓ SZERETETE ÁRAD FELÉNK (42).
Arra kérlek benneteket, hogy miközben e nehéz Ige magyarázatára figyelünk, ez legyen a forrás, a kiindulópont, az alaplelkület: Isten óvó, féltő, megtérésre, üdvösségre, új életre hívó szeretete szólít meg és ölel magához bennünket ebben az igeszakaszban.
Ez az alaphang. Ez az optika. Innen figyeljük tehát a mai igerészt!
Óvás a megbotránkoztatástól.
Mi a megbotránkozás?
Általános értelemben megbotránkozni azt jelenti, hogy megbotlani, elesni, elbukni, megütközni, összetörni, kárt vallani.
A Bibliában a megbotránkozás azt jelenti, hogy megütközni az Isten szeretetén, amit Ő megmutatott egyszülött Fiában, a Jézus Krisztus szenvedésében és halálában.
A ma embere számára valóban megbotránkoztató az, hogy Isten miért így mutatta meg irántunk való szeretetét: egyszülött Fia szenvedése és halála által.
Végképp kikerülhetetlen a megbotránkozás, ha Jézus halálához hozzáveszem annak értelmét, miszerint Jézus halála váltságáldozat volt, helyettes elégtétel: Jézus a mi bűneink büntetését hordozta el a kereszten, isteni hatalmával, Istennek kedves áldozatul, hogy Isten szeretete rajtunk könyörülhessen.
A ma embere számára idegen az áldozat, annak teológiai értelmét végképp nem érti.
A ma embere nem tud mit kezdeni azzal sem, hogy valaki feláldozza magát másokért; arról nem is beszélve, hogy Jézus, Isten Fiaként, isteni hatalommal tette mindezt, ezért volt képes megváltani az embert.
Egy sereg kifejezés és üzenet, éppen a keresztyén üzenet lényegét illetően, amin a ma embere megbotránkozhat.
Ezért ma sokan úgy menekülnek a probléma elől, hogy Jézus Krisztus személyét egy jó emberre redukálják, egy életpéldára. „Hagyjuk ezt az isteni áldozatot, hagyjuk a megváltást, Jézus egy jó ember példáját tárja elénk, akit érdemes követni, legyen mindössze ennyiről szó!”
Bizony, ez a megbotránkozás, pont a lényeget – Isten Krisztusban közölt megváltó szeretetét, helyettes elégtételét, áldozatát – érinti, amely Jézusra legfeljebb egy életpéldára, egy jó emberre, egy „erkölcsös” személyiségre tekint.
Ma ennél is rosszabb a helyzet.
Ma már Jézus Krisztusra életpéldaként sem tekintünk. Manapság odáig jutottunk, hogy megbotránkozunk Isten szerető, életet kiteljesítő rendjén is, amelyet Jézus meghirdetett és példaként elénk tárt.
Hiszen Jézus szelíd, de prófétai határozottsággal képviselte azt az isteni rendet, amelyben kiteljesedhet az emberi élet.
Mára már az isteni rendet meghirdető és elénk élő példák követését is feladtuk.
Minden alapvető érték eresztéke megroppant. Mindent megkérdőjeleztünk, felépítve annak ellenkezőjét, mindent kimondunk, mindent megélünk, mindent bemocskolunk és meggyalázunk.
Ez rettenetes, de így van!
Még rettenetesebb, amikor az egyház jut el idáig. Ez már a megbotránkoztatás.
Példát említek. Már a múlt század hetvenes éveiben megjelent a német teológiában az az áramlat, amely szerint nem kell foglalkozni Jézus Krisztus váltságáldozatával, mert szerintük ez érthetetlen, kiüresedett a ma embere számára. Jézus Krisztust, mint egy életpéldát kell az emberek elé tárni. Ma pedig ott tart a jóléti keresztyénség, hogy Jézus már nem is életpélda számunkra, mert azt az isteni rendet mi sem vállaljuk fel a maga teljességében, amit Jézus Krisztus elénk élt, és amire megváltott bennünket.
A megbotránkoztatás az, amikor nemcsak megbotránkozunk, megütközünk az Isten megváltó szeretetén, és az isteni renden, azaz nemcsak megbotránkozunk Jézus Krisztus ügyén, hanem mi magunk is – akik láthatóan Jézus Krisztus követői vagyunk, vagyis látható módon, „hivatalosan” az Isten ügyét képviseljük, mint egyház – hűtlenek leszünk a ránk bízott üzenethez, sőt azt meghamisítjuk; idomulva a világhoz, nem pedig megszólítva a világot.
Ekkor nemcsak megbotránkozunk, hanem mi, akikre bízatott ez az üzenet, megbotránkoztatunk másokat is.
Ez döbbenetes!
Jézus ettől óv minket, hogy megbotránkoztassuk azokat, akik hisznek, vagy valamikor még hinnének, krisztusi, gyermeki lelkülettel.
Korábban már magyaráztuk, hogy mit jelent ez a gyermeki lelkület.
Akik a Krisztus kicsinyeiként hisznek, és nyitott szívvel hinnének, azaz készségesnek mutatkoznának az Úr szeretetére, az evangéliumra; őket elbizonytalanítani, megakadályozni, hogy Isten szeretetét megismerjék: ez a megbotránkoztatás.
Milyenek vagyunk mi, a mai világ jóléti egyháza, Isten hivatalos népe?
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozza Jézus a mai Igében: Ha valaki megbotránkozik énbennem, főképp, ha megbotránkoztat az én ügyemmel kapcsolatban másokat, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára és a tengerbe vetik.
Nyilván, ez a biztos halált jelenti. Ez a vég. Ez halálos állapot.
Ez a kifejezés súlyosabb, mint amit első hallásra értünk azon, hiszen a halál a Bibliában nem a lét ellentéte, hanem az élet ellentéte. A halálon túl is van halál. Ilyen értelemben szól Jézus a halálos állapotról. A halálon túl élet csakis Jézus Krisztusban van, egyébként földi életünk is halálos, és ez az állapot csak kiteljesedik rajtunk, kárt vall az életünk.
Jézus ezzel kapcsolatban fogalmazza meg óvó szeretetét, mert Ő azért jött, hogy megtartsa azt, ami elveszett (Lukács 19,10).
Tehát éppen itt következik az evangélium, amely felé szeretném terelni ennek a nehéz Igének a magyarázatát: Isten az élet Istene.
Isten nem akarja, hogy megbotránkozzunk és megbotránkoztassunk másokat.
Isten nem akarja, hogy halálos legyen az életünk.
Isten nem akarja, hogy malomkövet kössenek a nyakunkba, és úgy vessenek minket a tengerbe.
Isten életes megoldást ad a Krisztusban.
Ő óv!
Isten óvó szeretete körbeölel bennünket, hogy megmentsen bennünket halálos állapotunkból.
A mai Igében, Isten óvó szeretete kapcsán, három kép, három sűrített hasonlat, azaz három metafora ragyog fel előttünk.
Olyanok ezek a képek, mint egy távcső. Bele kell tekinteni abba, és akkor látjuk az igazi mélységeket és magasságokat, szépségeket.
Nézzük meg tehát így – ezen a „távcsövön” keresztül – ezeket a jézusi képeket, hogy azok valóságos, evangéliumi értelme tündököljön előttünk, és ne csak azok felszíni, szószerinti, meghökkentő értelme!
*
ISTEN ÓVÓ SZERETETE MEGTÉRÉSRE HÍV, MEGTÉRÉSRE VEZET BENNÜNKET.
Az első kép, az első metafora, ebben az igeszakaszban, a megtérés képe (43–48).
Ha bűnre visz valamelyik tagod – mondja Jézus –, ha bűnre visz a szemed, a kezed, a lábad…
A Bibliában sok helyen olvasunk gőgös szemekről, irgalmatlan szemekről.
Aztán olvasunk bántó, vérontó kezekről.
A Szentírásban olvashatunk rosszra siető lábakról (Példabeszédek 6,16–19).
Ha bűnbe visz valamilyen testrészed…
Isten nélkül élve bűnre visznek a testrészeink, és nem a testrészeink a hibásak, hanem ilyenek vagyunk Isten nélkül.
A testrészeink csak végrehajtják azt, amilyenek vagyunk az Isten nélküli állapotunkban.
Hitben járva sem leszünk tökéletesek, testünk gyarló marad (2Korinthus 5,6), de kegyelem alatt élve megújulhatunk. Nem a test a rossz, a test is Isten ajándéka, hanem az ember nyomorult.
Isten azt akarja, hogy ne maradjunk ilyenek, ne vigyenek bűnbe bennünket a tagjaink.
Mint mond Jézus? Ha bűnre visz valamelyik tagod, akkor vágd le, vájd ki! Döbbenetes! Mit jelent ez?
Ez egy kép, metafora, miként említettem, olyan, mint egy távcső, bele kell néznünk, hogy igazán lássunk!
Ezen a képen keresztül az Isten óvó szeretete döntésre hív bennünket, egy radikális döntésre: az élet Ura mellett, Jézus Krisztus mellett.
Ez a döntés a lényeg. Megtérésre hív bennünket a mi Urunk.
Nem arról van szó, hogy kárt tégy magadban, hanem Isten kegyelme által, Isten hívó szava által dönts! Isten ajándéka a test is, a lélek is, az egész emberi élet. Ne bántsd a testet, szeresd, de testeddel, lelkeddel, egész valóddal térj meg az Úrhoz!
Dönts az Úr mellett, ne magad ellenében, hanem magadért, másokért, az életért, akár az önkorlátozást is felvállalva!
Ezt jelenti ez a kép. Ne kárt tégy magadban, hanem dönts! Dönthetsz Isten hívó, óvó, kegyelmes, téged kiválasztó szeretete által, Krisztus mellett.
Mondj igent Krisztusra! Mondj nemet az Isten ellenségére, a gonoszra! Mondj igent az életre a halál ellenében! Válaszd az isteni, krisztusi egészet, minden gyarló rész ellenében, és imádkozz ezért!
A megtérés nem a mi produktumunk, a megtérés kegyelmi ajándék, felülről adatik. De ad az Isten Lelket azoknak, akik kérik; azoknak ad megtérést.
Az 51. zsoltár, mint bűnbánati zsoltár, gyönyörűen könyörög ezért a megtérésért: Tisztíts meg engem izsóppal és tiszta leszek! Moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó! Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél! (Zsoltárok 51,9–10) Add Uram, hogy egész életem, egész valóm megtérjen a Te kegyelmed által! Ez a csoda aztán láthatóvá lesz az életemen, a tagjaimon is: a szememen, az arcomon, a tekintetemen; a kezemen, a mozdulataimon; a mozgásomon, az irányultságomon; azon, ahova sietnek a lábaim, a buzgólkodásomon; azon, ami fontos és ami nem fontos.
Íme, Jézus kemény szavai valójában tele vannak irgalommal. Őáltala Isten óvó szeretete körülvesz bennünket és megtérésre hív minket. A megtéréssel nem lesz könnyebb az élet, hiszen más lesz az életünk mércéje, de tisztább lesz, áldottabb lesz az élet, boldogabb, mennyei tartalommal teljes, amely már itt örömteli élet, az örök élet tágasságában. A megtért élet úgy tiszta élet, hogy tudja a határokat, de tud örülni, a testét is megbecsüli, és a testében, a testével is tud örülni. Tehát nem egy élet- és örömellenes álaszkéta megtérés-kegyességet hirdet Jézus. Az egész embert hívja megtérésre óvó szeretete! Ez soha nem test- és életellenes, éppen ellenkezőleg!
*
ISTEN ÓVÓ SZERETETE ÜDVÖSSÉGET AJÁNDÉKOZ NEKÜNK.
A második kép, a második metafora, ebben az igeszakaszban, az üdvösség képe (43).
Isten óvó szeretete körülvesz bennünket, és a megtérés által adja nekünk az üdvösség ajándékát, azt a teljességet, az Ővele való közösségben azt a maradéktalan megoldást, amely hit által már itt, ebben a világban a miénk.
Isten azért adja az üdvösséget, hogy ne vesszünk el, ne maradjunk a halálban.
Próbálom ezt a nehéz Igét megmagyarázni. Ugyanis ritkán hangzik el erről a szakaszról magyarázat.
Szerepel ebben az Igében egy másik kép is, a gyehenna képe.
Mindjárt előre mondom – e kép magyarázata előtt –, hogy megtérésre hív bennünket az Isten óvó szeretete, hogy üdvösségünk legyen, és ne vesszen kárba az életünk, ne valljon kárt az életünk.
A gyehenna kifejezés egy héber kifejezés, amely azt jelenti, Hinnóm fiának völgye, héber hangzása szerint, gyehenna („Gé-ben Hinnom”).
A Királyok második könyvében olvassuk (2Királyok 23,10), hogy ez egy olyan völgy volt, ahol a zsidó nép, bizonyos Istentől eltávolodott királyai, többek között Áház és Manassé királyok, istentelen bűnöket követtek el. Nem akarom részletezni ezeket az istentelen bűnöket.
Ézsaiás próféta ezt a völgyet az istentelenség völgyének nevezte (Ézsaiás 66,24).
Így lett általánossá ez a kifejezés, miszerint a Hinnóm völgye, héber hangzása szerint a gyehenna völgye, az istentelenség völgye, a kárt vesztett életek völgye, a kárhozat völgye.
Ez a völgy, nemcsak az istentelenség völgye, hanem az istentelenség következményeinek a völgye is, amelyet rettenetes képekkel részleteznek az említett igeversek, és amelyeket Márk is idéz ebben a szakaszban: ahol a férgek örökké rágnak, és ahol a tűz nem alszik el (44).
Álljunk meg itt egy pillanatra! Miről beszélünk? Mi ez a rettenet? Ijesztegetni akar az Isten? Hát nem elég rettenetes ez a világ? Még Isten is a rettenetről szól? Mi ez a rettenet? Mi a kárhozat?
Bizony, értünk szól erről az Isten Igéje.
Gondoljunk csak bele: Isten nélkül, megtérés nélkül, üdvbizonyosság nélkül, Krisztus szeretete nélkül a kárhozatban vagyunk, a gyehennában vagyunk, már ebben a földi életben. Hiszen olyan önzőek, gyarlók és gonoszak vagyunk, hogy pokollá tesszük egymás számára az életet, amely aztán – megtérés nélkül – csak kiteljesedik rajtunk.
Rá kell döbbenünk, hogy rettenetes állapotban vagyunk! Ma is tapasztaljuk ezt! A jólét is csak retteneteket hozott.
A kárhozat tehát itt van, most van, közöttünk van, bennünk van, általunk van, örökké van. Merjük így érteni ezeket a képeket!
Kárhozatban vagyunk, már most, ahol a tűz nem alszik el. Most csak a legfelszínesebben próbálom aktualizálni ezt a képet. Az az élet, amit istentelenül élünk, a legjobb esetben sem más, mint állandó zizegés, fontoskodás, kapkodás, rohanás; az az tüzelés. Az az ingermennyiség, az az ész nélküli tempó, amelybe belehajszoljuk egymást: halálos, kárhozatos. És akkor az indulatokkal, bosszúkkal, provokációkkal, feszültségekkel teli tűzről nem is beszéltem még, amelynek fellobbanásakor egymásnak esünk… Nem sorolom tovább. Ennek a helyzetnek – Isten megtérésre hívó, üdvözítő kegyelme nélkül – csakis örök tűz lehet a vége, mindent elemésztő kárt vallás, e-világra és az öröklétre nézve is.
Mi ez, ha nem a kárhozat, a gyehenna állapota?
Itt annyiféle önzés, érdek, önhittség, kísértés – és még mi minden – férge rágja az emberi életet.
A gyehenna, a kárt vallott életek sokasága, a mérhetetlenül nagy rossz – élő hit nélkül – már itt van, közöttünk van, bennünk van, általunk van, és ha nem térünk meg, akkor örökké van.
Ezt tanítja a Biblia erről.
A Jelenések könyve világosan elénk tárja az ember megtéretlen állapotát, a jól ismert igeversben: „…az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” (Jelenések 3,1) Vagyis Isten azt mondja, hogy nem ilyen az élet, mint amilyen életet mi élünk. Isten az élet teljességét akarja nekünk adni (János 10,10), mi pedig vegetálunk.
Isten óvó szeretete körbeölel bennünket; Isten hatalmas, szabadító cselekvése itt-most is munkál közöttünk, a „gyehenna völgyében”, hogy kivezessen minket a „gyehenna völgyéből”, mert üdvözítő szándéka szerint jobb az életre jutni.
Isten óvó szeretete megtérésre hív és meg akar szabadítani bennünket ebből a kárt vallott állapotból, üdvösséget akar ajándékozni nekünk, üdvbizonyosságot, már itt és most.
A másik kulcskifejezés ebben az igeszakaszban, amiben felragyog az evangélium, most helyesen értve ezeket a képeket, és nem szó szerint véve azokat, így hangzik: jobb az életre menni!
Ha bűnre visz valamely tagod, akkor vágd le, vájd ki; mert jobb az életre menni sántán, csonkán, fél szemmel, mintsem elveszni.
Ezt húzom alá most: Isten óvó szeretete az életre visz. Isten szándéka éltető, üdvözítő szándék: jobb az életre menni.
Isten ezt a jobbat akarja nekünk ajándékozni – nekünk engedetleneknek, méltatlanoknak – a Jézus Krisztusban. Ő vissza akarja adni nekünk az életet, az élet teljességét. Isten az élet ura mindenkor. Jobb az életre menni. Ezt a jobbat, ezt a legjobbat, ezt a mindenek feletti jót, amit csak Ő adhat, akarja nekünk ajándékozni az Isten.
Isten üdvösséget akar adni nekünk, mert a jó maximuma az üdvösség: az Istennel való boldog közösség, „itt” és „odaát”. Az üdvösség, hit által, már itt elkezdődik.
A János 3,16, az evangélium evangéliuma ezt az isteni szándékot világosan kijelenti nekünk: Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Jobb az életre menni!
Tehát:
Milyen életet élünk az Isten nélkül?
Isten nem akar bennünket ebben a kárt vallott állapotban hagyni.
Az Ő óvó szeretete megtérésre hív minket, a gyehenna ellenében, a kárhozat ellenében, ami már itt van, közöttünk van, ha Isten nélkül élünk.
Isten szabadító Isten, üdvözítő Isten, akiben ujjong a lelkünk (Lukács 1,47).
Isten a jobbat, a legjobbat akarja…
*
ISTEN ÓVÓ SZERETETE ÚJ ÉLETET AD NEKÜNK.
A harmadik kép az új élet képe (49–50).
Ebből következik a harmadik kép, vagy inkább képsorozat a mai igerészben.
Isten óvó szeretete megtérésre hív minket, szabadító szeretete üdvösséget ajándékoz nekünk.
Az üdvösség már ebben a földi életben elkezdődik, aminek látható jele, hogy új életet ajándékoz nekünk az Isten.
Akik elfogadhatták Isten szeretetét, akiknek üdvösségük van, akik megtértek, azok új életben kezdenek el járni. Nem leszünk tökéletesek, de megújul az életünk. Látható módon, hitelesen megújul az életünk; jó irányban állunk, afelé tekintünk, így nem csüggedünk.
Az új életre egy egész képsorozatot halmoz elénk a mai igeszakasz utolsó két verse.
Só legyen bennetek.
Az új élet képe a só, amely megízesíti az ételt; csakúgy, amiként az újjászületés ízt, tartalmat, örömöt, boldog célt ad életünknek.
Később az evangéliumok, egy másik helyen, ezt a képet, ezt a hasonlatot, metaforává sűrítik: Só legyen bennetek – hangzik itt –; ti vagytok a föld sója – hangzik máshol (Máté 5,13) –, hogy ti magatok megízesítsétek mások életét is, az új életben való járással, Jézus Krisztus evangéliumával; mindazzal, amiről eddig szó volt a mai igehirdetés örömhíreiben.
Jaj, ha megízetlenül az életünk, mert ha a só megízetlenül, akkor értelmét veszti, akkor kidobják.
Só legyen bennetek! Azaz az életeteknek legyen mennyei értelme, célja, tartalma, íze.
Ti vagytok a föld sója! Ebben már ott zeng a keresztyén szolgálat szépsége, amely által megízesítjük Isten krisztusi szeretetében mások életét.
Márk ezután fokozza ezt a képet: Mindenki tűzzel sózatik meg!
Mit jelent az a kép, hogy mindenki tűzzel sózatik meg? Elgondolkoztatok már valaha erről az igeversről?
Tűzzel sózatni meg: ez is az új élet képe.
Azt jelenti ez a kép, hogy csak az kap kegyelmet, aki már magára vette az Isten jogos ítéletét; csak az ilyen ember kaphat üdvösséget, új életet. Mit jelent ez? A tűz az ítélet képe is: aki átment már Isten jogos ítéletén, az kaphatja Isten kegyelmét. Aki már rádöbbent arra, hogy élete törékeny, töredékes, gyarló, halálra méltó; aki már ráébredt arra, hogy a maga erejéből elveszett állapotban marad, bármilyen sikeresnek is tűnik kifelé az élete; csak, aki leborult már, bűnbánó szívvel az Úr előtt, mindenben az Isten megtartó kegyelmére hagyatkozva, azé lehet az üdvösség. Óh, én nyomorult ember – kiált fel Pál apostol – kicsoda szabadít meg engem? (Róma 7,24) Amikor az ember rádöbben arra, hogy önmagamtól ítélet alatt vagyok, akkor tudom megragadni az Isten kegyelmét; enélkül nem megy. Aki átment az ítélet tüzén, az tudta megragadni a kegyelmet.
Ezután megfordul a kép: aki kegyelmet kapott, az valóban új életet kapott, mert elkezd új emberként, újjászületett emberként odaadóan, a Szentlélek tüzével szolgálni, jelen lenni ebben a világban, mint Krisztus követe, a maga helyén. A tűz képe ekkor már nem az ítélet képe, hanem a krisztusi új élet képe: a Szentlélek tüzével világítani, melegíteni, odaadóan, buzgón szolgálni; de nem túlbuzgón és tapintatlanul, hogy ne égessünk meg másokat, hanem valóban melegítsünk, hitre hívjunk, világítsunk.
Só legyen bennetek, és mindenki tűzzel sózatik meg. Ezek mind az új élet képei.
Ehhez hozzátesz még, az új élet kapcsán, egy harmadik képet is Márk evangélista: Békességben éljetek egymással.
Békességben élni egy feszült világban, Jézus Krisztus követeként! Boldogok, akik békességszerzők (Máté 5,9), akik felemelt lélekkel, az isteni békességet munkálják.
Újjászületett emberek azok, akik önző szempontok szerint soha nem támasztanak békétlenséget.
De újjászületett emberek azok, akik Isten ügyéért, Jézus Krisztus követésében, hitvalló módon, a békétlenséget felvállalják (Máté 10,34).
Ez a bibliai békesség dialektikája.
Mindhárom kép, a só, a tűz és a békesség képe, a krisztusi ember új életének a képei; Isten megváltott, hiteles népének arcát tükröző képek ezek.
–
Végére értem a magyarázatnak.
A lényeg: Isten óvó szeretete most is átölelt, megszólított minket!
De jó, hogy a következő hétre is az Isten óvó szeretetének ölelésében indulhatunk el.
Isten óvó szeretete megtérésre hív – kiválasztó kegyelme megtérésre vezet minket –, és a megtérés útján megerősít, üdvbizonyosságot és új életet ajándékoz nekünk.
Isten óvó szeretete kifelé is meglátszik rajtunk – minden nyomorúságunk ellenére is –, mert megújulnak tagjaink.
Minden mesterkéltség, nem hiteles rajongás nélkül ragyog a szemünk, irgalmassá és alázatossá lesz a tekintetünk.
Simogat, segít, és nem bánt a kezünk.
A krisztusi jóra igyekszik a lábunk.
Urunk, köszönjük ezt az óvó szeretetet; köszönjük ezt a népedet átölelő, megtérítő, üdvözítő, új életet ajándékozó szeretetet.
Áldott légy ezért!
Ámen.
Imádkozzunk!
Áldunk Téged megtartó Urunk! Köszönjük, hogy egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban óvod, megtartod, hordozod életünket mindenkor, minden helyzetben, az öröklét boldog megérkezéséig.
Magasztalunk Téged, szabadító Urunk! Köszönjük a mai Ige üzenetét. Olyan jó tudni, hogy Te nem hagysz bennünket abban az állapotban, amiben vagyunk, hanem szabadító hatalmaddal segítségünkre sietsz, óvó szereteteddel, magadhoz ölelsz bennünket. Köszönjük, hogy megtérésre hívsz, üdvösséget ajándékozol, hogy el ne vesszünk, és láthatóvá teszed rajtunk, ebben a világban, az új élet gyümölcseit.
Éppen ezért dicsérünk Téged, Megváltó Urunk azért a szeretetért, amellyel értünk üdvösségesen munkálkodsz, és soha nem mondasz le rólunk! Köszönjük Teneked ezt. Köszönjük, hogy a mai nehéz Igén keresztül felragyogott az evangélium.
Ebbe az evangéliumba kapaszkodva, örömteli szívvel könyörgünk egymásért, szeretteinkért, hívő népedért, a világért, mindenkiért. Urunk, adj megtérést, megváltozást, adj üdvbizonyosságot, adj új életet Tebenned!
Kérünk Téged, hogy megtartó szereteted öröme járja át életünket, tagjainkat, egész valónkat, megváltott népedet!
Dicsőség Teneked életnek Ura!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. február 20.
Márk sorozat: 63
Hatvanad vasárnap
7. hét.
Textus / Lekció: Márk 09,42-50 (42-43)
Igehirdető: Steinbach József