(4) Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.
(5) A ti jóságotok, szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!
(6) Semmiért se aggódjatok, hanem az imádság és könyörgés alkalmával mindenkor hálaadással vigyétek kéréseiteket az Isten elé;
(7) és az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Filippi 4,4–7
(Filippi 4,4)
A Filippi levél negyedik fejezetének meghatározó igeveresei alapján sokszor adatott számomra igehirdetési lehetőség.
Ugyanakkor az első három fejezetről alig hangzott el prédikáció eddigi szolgálatom során.
Éppen ezért tartottam fontosnak, hogy folyamatosan végigmagyarázzuk a Filippi levelet, miközben a negyedik fejezet eddig kimaradt verseit is pótoljuk a sorozatban.
A Filippi levél negyedik fejezetében szinte versről versre kellene majd haladnunk, mert áldottan tobzódik üzenetekben ez a fejezet.
Mostani alapigénkről a legtöbbet prédikálhattam eddig.
Hála az Úrnak!
Most, készülés során, az évtizedek alatt kapott, és ma is eleven, kikristályosodott üzeneteket szeretném megosztani a gyülekezettel, a Filippi 4,4 alapján.
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.”
Öröm nélkül nincs élet.
Az élethez nemcsak mindennapi kenyér, étel-ital, ruházat, hajlék, pénz szükséges, hanem mindenekelőtt öröm.
Az öröm nélküli munka robottá, az örömtelen házasság pokollá válik, az örömtelen hit megbetegít. Az örömtelen élet elkorcsosult élet.
Az öröm olyan az élet számára, mint a fény a növény számára: amint a növény a fény felé, úgy törekszik az élet az öröm felé. Fény nélkül a növény nem növekedhet, nem borulhat virágba, nem teremhet gyümölcsöt, hanem elfonnyad, elszárad, kipusztul.
Még a szomorú hangvételű Prédikátorok könyve is rámutat az öröm fontosságára: – Ezért én az örömöt dicsérem, mert nincs az ember számára jobb dolog a nap alatt… (Prédikátor 8,15). Persze a Prédikátor könyve csak a felületes olvasó számára lehangoló, mert ez a bibliai irat is – végső kicsengésében – hitvalló, bizonyságtevő!
1.
Öröm nélkül nincs élet.
Na, de pont az a kérdés, hogy milyen öröm az, amiről itt az apostol szól, amire felszólít bennünket, mint a hívő élet áldott lehetőségére és jelére.
Hiszen sokféle örömkísérletek tanúi vagyunk ebben a világban.
Határoljuk le tehát az evangéliumi öröm biblikus fogalmát másfajta örömkísérletektől!
MILYEN AZ EVANGÉLIUMI ÖRÖM?
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.”
Örüljetek! Örüljetek mindenkor!
Ez az öröm először is valódi öröm.
Ez az öröm az Úrtól való öröm, az Ő megváltó kegyelméből fakad. Ez a megváltó kegyelem mindenkor hordoz. Ezért miénk ez a valódi öröm.
Nem véletlen, hogy a görög nyelvben a kegyelem és az öröm ugyanabból a szótőből ered. „Kharis” a kegyelem, és „khairein” az örülni ige megfelelője. Isten Jézus Krisztusban közölt kegyelméből fakad ez a valódi öröm. „Örülj, Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” (Lukács 1,28)
Ez az öröm tehát nem valamiféle „világi öröm”. A „másfajta örömök” fajtáira, megjelenési formáira kitérünk még.
Ez az öröm egyben a megtérés, az újjászületés, az újrakezdés öröme, az Úrban. Tehát először akkor tapasztalhatjuk meg ezt az örömöt, amikor megszólított az élő Isten. Pál megtérése álljon előttünk (Cselekedetek 9,1–9). Valaki, kicsattanó örömmel egyszer azt mondta nekem a megtéréséről: – Azóta látok, azóta hallok, azóta élek!
Az előbbiek alapján fogalmazhatjuk meg ennek az örömnek másik fontos jellemvonását.
Mivel ez az öröm valódi öröm, ezért ez az öröm állandó öröm.
Örüljünk mindenkor! – hangsúlyozza az apostol.
Vagyis ez az öröm független a külső körülményektől. Ez az öröm nemcsak akkor határoz meg bennünket, amikor az élet „a maga tetején” hordoz; hanem akkor is, ha jönnek a nemszeretem napok.
Gyökössy Endre ezt az örömöt, „mégis örömnek” nevezte, mert a keresztek hordozása közben is, mégis tudok örülni, noha „külsőleg” erre semmi okom nem lenne.
Örömöm azonban nem a körülményeimből táplálkozik, hanem az Úr soha el nem múló, megváltó kegyelméből.
Éppen ettől valódi és állandó ez az öröm.
Ez az állandó öröm a megvigasztalt emberek öröme, abban az értelemben, ahogy ezt Jézus Krisztus tanította nekünk: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Máté 5,4) Bizony bőven lenne okunk sírni, ha nem felfelé tekintenénk.[1] Boldog, aki felelősen meg tud szomorodni a világ „hasadtsága” láttán, de mégis bizonyossággal látja az üdvözítő megoldást. Az ilyen ember részesül a megvigasztaltak állandó örömében, még akkor is, ha sírni lenne oka.[2]
Csontváry „Magányos cédrus” c. festménye mindannyiónk előtt ismert. Amikor az eredeti alkotást láthattam, le kellett ülnöm előtte, és fél órát örömmel gyönyörködtem benne. A mű egy domb tetején, egy magányos cédrusfát ábrázol. A téma: egyedüllét, árvaság, elhagyatottság, reménytelen szomorúság. Csontváry azonban ihletett zsenialitással, olyan mennyei, élénk színekkel festette meg ezt a cédrusfát, hogy az mégis az örömről prédikál. Ez a festmény ennek az imént részletezett, valódi, állandó, evangéliumi örömnek szemléltetésévé lett számomra: egyszerre szomorú és mégis örvendező, mint akiknek nincs semmijük, és akiké mégis minden (2Korinthus 6,10). Ilyen a krisztusi ember.
Ez az öröm valódi, állandó és együttes öröm.
Figyeljünk a többesszámra: Örüljetek!
Nem mondok ellent az iménti példának, amikor azt állítom, hogy magányos öröm nincs. Egyrészt azért, mert a valódi öröm Jézus Krisztushoz kötött, és ez már eleve többesszám, az egyes ember és az élő Isten viszonylatában. Így valójában az emberileg egy adott helyzetben elmagányosodott ember öröme is „együttes” öröm.
Másrészt ez az evangéliumi öröm mindig túlcsordul rajtunk mások felé. Ezt az örömöt nem tudjuk csak magunknak megtartani. Ez az öröm örömre hangolja azokat, akik között élek: a házastársamat, a gyermekeimet, családomat, munkatársaimat, gyülekezetemet, mert ezzel az örömmel szolgálok, élek, dolgozom…
Gyakorlatibb leszek! Az lehetetlen, hogy a családomban örömtelen, néha kibírhatatlan vagyok, miközben „más terepeken” kedvesen és „örömmel viselkedek”. Nagy kérdés, hogy a testvérek közösségében tudunk-e együtt örülni, tudjuk-e egymást örömre hangolni? Az is lehetetlen ellentmondás, hogy éppen az evangélium, az örömhír szolgálatában állók keserítik meg a legjobban egymás életét. Ez az öröm tud örülni a másik örömének! Ebben az értelemben is együttes ez az öröm.
Emlékszem egy gyülekezeti tagunkra, akire jó volt ránézni, mert minden mesterkéltség nélkül ez a józanság Lelke által vezérelt, krisztusi öröm ragyogott a szemében. Ez a tekintet engem is örömre hangolt.
Ez a valódi, állandó öröm a Jézus Krisztussal való közösségből fakad, ezért áldott közösséget teremt. Az Úr együtt is megtart bennünket ebben az örömben, őszinte szeretettel utánanyúlva azoknak, akik szomorúak.
2.
Tisztáztuk tehát, hogy pontosan milyen örömre vonatkozik az apostol felszólítása.
Fontos volt ez az egyértelmű lehatárolás az evangéliumi öröm kapcsán, nehogy félreértsük az üzenetet!
Ezt a pontosítást még tovább élesíti az apostol: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.”
Az Úrban!
HOL, KIBEN ADATIK NEKÜNK EZ AZ ÖRÖM?
Pál hangsúlyozza, hogy ez a valódi, állandó és együttes öröm az Úrban adatik nekünk: a feltámadott Úr Jézus Krisztusban!
Az öröm olyan természetű adomány, ami az általános meghatározás szerint mindig valami rossz hiányát jelenti.
Jézus Krisztusban éppen ez lett valósággá. Hiszen, mivel a mi Urunk Jézus Krisztus halála és feltámadása megszabadított bennünket a bűn, a betegség, a halál, a gonosz rabságából, ezért Jézus Krisztus jelenléte a legfőbb rossz hatalmak hiányát jelenti. Egyszóval van okunk örülni, a Krisztusban!
Ez az evangélium: a húsvéti örömhír. Minden vasárnap erről szól az igehirdetés, ebben a bizonyosságban erősít bennünket a mi Urunk, és evangéliumi örömre hangol. Minden vasárnapi istentisztelet húsvéti istentisztelet.
Jézus Krisztus feltámadása minden örömünk kifogyhatatlan forrása. Valóban feltámadott az Úr! (Lukács 24,34) Krisztus feltámadott a halálból, a mi feltámadásunk zálogaként! (1Korinthus 15,20) Istenünk újjászült bennünket, élő reménységre, a Jézus Krisztusban (1Péter 1,3).
Húsvéti énekeink is erről az örömhírről zengenek. „Örvendezzetek egek, ti is földi seregek, mert Krisztus feltámadott, nékünk életet adott.” (348. dicséret 1. vers) „Krisztus feltámadott, kit halál elragadott, örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vígaszunk.” (185. dicséret)
Ezt soha ne feledjük! Még a legnehezebb időkben is jusson eszünkbe: megváltott emberek vagyunk! Istenünk pillanatnyi helyzettől független, változatlan kegyelme hordoz: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidókhoz írt levél 13,8)
Még a „felvilágosodott” Schiller is ezt énekli Örömódájában, amely Beethoven szimfóniája által az Európai Unió himnuszává lett. Jó lenne tudatosítani a hitvalló sorokat: „Él az Úr! Ő a rugó, Ő az élet, ösztökéje az öröm!”
Az igeversünk alapján kimondtuk azt, hogy ez a valódi, állandó, együttes öröm a feltámadott Jézus Krisztusban adatik nekünk.
Ennek nyomán azt is ki kell mondanunk, hogy a feltámadott Úr nélkül nincs esélyünk erre az örömre.
Őnélküle, a feltámadott Úr nélkül, egész életünk nem más, mint gyarló, pótcselekvő örömkísérletek sorozata, amik eleve kudarcra vannak ítélve. Ismét mondom, mert fontos: a feltámadott Úr nélkül egész életünk nem más, mint gyarló, pótcselekvő örömkísérletek sorozata, amik eleve kudarcra vannak ítélve. Pompás sikerek csúcsán tündökölve is, előbb-utóbb mégiscsak lejtmenet, „kudarc”, halál a vége…
A krisztusi öröm nem „bulizós öröm”; nem is egy felspannolt, „rajongó öröm”; de nem is valamiféle társadalmi szerepből következő, érdekvezérelt álöröm, kedvesség, mosoly. A „világi örömnek” ugyanis az a természete, hogy jó magasra feldob, aztán elfelejt elkapni; – így még mélyebbre zuhanhatunk. Természetesen a világi örömök fontosak. A kikapcsolódás, a valamiért való „józan rajongás”, és a társadalmi szerepekből következő öröm és kedvesség nélkülözhetetlen. De ezek csakis Krisztusban kapnak tartást, hitelt, örök hátteret.
Vágyunk az örömre, a „boldogságra”, a felszabadultságra. A balatoni nyári szabadságok, hétvégi bulik is mind erre irányuló törekvések. Az emberek kitörnek a zsúfolt hétköznapok présszerű szorításából, és örömre vágyva végre kiengedik azon a bizonyos lelki szelepen át a gőzt, ami belefullad néhány átmulatott éjszakába. Aztán még fáradtabban térnek haza, mint ahogy otthonról eljöttek.
Mondjuk ki tehát újra a lényegi üzenetet!
Ez a valódi, állandó, együttes öröm a feltámadott Jézus Krisztusban adatik nekünk.
A mai igeversre, a textusra támaszkodva radikálisan fogalmazok. Ez az öröm csakis a feltámadott Úrban tapasztalható meg; – senki másnál, sehol másutt.
Őbenne, Ővele azonban a földi élet számos színterén, számos szépségében és örömében felragyoghat előttünk ez az evangéliumi öröm. Ez is fontos üzenet. Ne lássunk az Isten által teremtett világ örömeiben eleve kísértéseket, mert azok ajándékokká is lehetnek; – az Úrban.
A gazdag ifjú történetében nem elsősorban a vagyonról van szó. A gazdag ifjú kérdése valójában ez után az öröm után tudakozódik; erre az üdvösséges örömre kérdez rá Jézus előtt (Márk 10,17). A mi Urunk pedig pont azt válaszolja neki, amiről eddig szóltunk ebben az igehirdetésben: – Ha én, az Úr leszek az életed csúcsán, akkor a földi élet minden „dolga”, öröme a maga Istentől rendelt helyére kerül; a vagyon is. – „Add el a vagyonodat!” – Ez a felszólítás a legfontosabbat hirdeti meg: – Az Úr legyen az életedben az első, és minden, a vagyon is, de a szűkölködés is áldássá, örömmé lehet számodra (Filippi 4,10–13). Kegyelemi állapot, ha az Úr lehet az első az életünkben. Akkor örülhetünk, mindenkor, Őbenne!
Zelk Zoltán, élete végén megtapasztalta: csakis az Úrban adatik ez az öröm. A költő a betegágyán fekszik, barátai udvariasan meglátogatják, szánakozó biztatással az ágya fölé hajolnak. A beteglátogatás lélektana az, hogy ilyenkor, kipipálva a látogatást, mindig megszólal bennünk az önző gondolat: de jó, hogy még nem én, hanem ő van soron… A költő ezt tudva, ismerve, írt egy rövid verset: „Barátaim azt hiszik, fekszem. Nem tudják, járni tanulok, megadóan, Isten oldalán.” A költő már döntött: ő betegen is örvendező. Íme, a valódi, állandó, együttes öröm – csakis a feltámadott Úrban!
3.
Végezetül, igeversünk még egy fontos kifejezését kiemelve, tegyünk fel egy újabb kérdést: HOGYAN LEHET MIÉNK EZ AZ ÖRÖM?
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.”
Ismét mondom!
Ez az ismétlés aláhúzza az üzenet üdvösséges életfontosságát.
Az apostol gyakran ismétel, szinte iskolásan.
Az ismétlés áldássá lehet, elmélyíti a tudást, világossá teszi az ismeretet, abban aláhúzza a lényeget.
– „Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt…” (Filippi 3,1)
A vasárnapi istentiszteleti közösség, az igehirdetésre figyelve, a bibliai üzenet szent gazdagságában és változatosságában, ugyanazon krisztusi örömhír elismétlése, újramondása, újratanulása.
Ennek az ismétlésnek nem pszichológiai, hanem teológiai jelentősége van.
Tehát nem arról van szó, hogy a ma divatos, pozitív gondolkodásra spannolva magunkat ismételgetjük: – Jól vagyok, jól vagyok, jól vagyok!
Egyszer egy kisfiú elesett a strand előtt, telibe a térkövezetre, üvöltött, miközben ömlött az orrából a vér. Az anyukája kiabálta neki: – Nem fáj, nem fáj, nem fáj! – A kisfiú sírva, riadtan ismételgette: – Nem fáj, nem fáj, nem fáj! – Pedig nagyon is fájt az!
Az ismétlés bibliai, teológiai jelentőségű!
Az ismétlés tehát az üzenet életfontossága mellett jelzi, hogy ezért a krisztusi örömért lehet könyörögni.
Ez az öröm Isten ajándéka, de elkérhetjük azt az Úrtól!
Aztán minden nap újra és újra könyörögni kell ezért az örömért, hogy megszomorodva is reménységgel tudjunk örvendezni, és soha bele ne keseredjünk az életbe.
A kérőknek adatik, a keresők találnak, a zörgetőknek megnyittatik… (Máté 7,7)
Tehát könyörgésként mondogathatjuk a mai igeverset, ismételgethetjük, és ennek nyomán áldott, jó, örömteli, „pozitív” élet adatik nekünk, az Úr mércéje szerint.
*
Örüljünk az Úrban mindenkor, ismét mondjuk, örüljünk!
– Ez az öröm valódi, állandó, együttes öröm: mindenkori öröm.
– Örüljünk, mert van rá okunk! Jézus Krisztus feltámadott! Örüljünk, mert van rá lehetőségünk: a feltámadott Úrban! Az Úr közel! Az Úr itt van, velünk van, értünk van! (4,5)
– Könyörögjünk ezért a krisztusi örömért!
A napokban elaggott gyerekkori házunkban tettem-vettem; – volt mit!
Minden elavult itt, eljárt felette az idő.
Az egykor „gazdag”, élettel teli ház és kert csendjére rátelepedett a mulandóság, ami ijedt szomorúsággal töltött el.
Csak fokozta ezt a kísértő szomorúságot az, hogy előkerült a kert aljából gyerekkori fürdetőkádunk… Ötvennégy év után, kopottan dacolt még az idővel a kidobandó lomok között.
Könyörögve ismételgettem az Igét: Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. szeptember 9.
37. hét / Szentháromság utáni 15. vasárnap / Filippi sorozat 23.
Az igehelyről sorozat hangzott el, az alábbiak szerint:
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2000. szeptember 4.
Evangélizáció, Mosonmagyaróvár, 2006. március 9–11.
Evangélizáció, Pécs, 2006. október 15–18.
Tanévzáró istentisztelet, Dad, 2009. június 19.
Kálvin ünnepség, Várpalota, 2009. augusztus 22.
Balatonnet áhítat, Balatonszemes, 2009. augusztus 23.
Istentisztelet, Apácaszakállas, 2009. szeptember 9.
Ünnepi istentisztelet, Nemesbőd, 2010. március 15.
Ballagási istentisztelet, Székesfehérvár, 2010. június 12.
Nőszövetségi konferencia, Budapest, 2010. szeptember 4.
Ballagási istentisztelet, Pápa, 2011. április 30.
ÉRT Találkozó, Tokaj, 2011. július 1.
Csillagpont istentisztelet, Tata, 2011. július 22.
Püspöki vizitáció, Bajna, 2012. március 24.
Tanévzáró istentisztelet, Papkeszi, 2012. június 2.
Áhítat, MEÖT missziói nap, Váci fegyház, 2012. október 14.
Népfőiskola, Harkány-Márfa, 2012. november 11.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2013. július 14.
KEVE társaság, adventi áhítat, Budapest, 2013. december 3.
Evangélizáció, Csopak, 2013. december 17.
Ünnepi beszéd a városi karácsonyon, Balatonalmádi, 2013. december 22.
Ünnepi beszéd a Madarász családi karácsonyon, Balatonalmádi, 2013. december 22.
Szolgálat az Országos BV Intézetben, Budapest, 2014. április 15.
Esketési igehirdetés, Gyöngyös, 2014. július 19.
Temetés, Veszprém, 2015. február 19.
[1] Jób sírva panaszolja testi betegségét és kínjait (Jób 3,1).
Péter sírva fakad bűnös tagadása után (Márk 14,72).
Pál sírva beszél Krisztus keresztjének ellenségeiről (Filippi 3,18).
Maga az Úr Jézus Krisztus is könnyekre fakad Lázár sírjánál, a halál hatalmát és az ember nyomorúságát látva (János 11,35).
Bizony joggal sírunk, ha testi-lelki bajainkra, vétkeinkre, a világban tapasztalható istentelenségre; a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalmának tapasztalatára megkaptuk Urunktól az érzékenységet.
Jézus Krisztusban azonban adatik megoldás és vigasztalás.
[2] Ez az állandó öröm nem függ a körülményektől, éppen ezért nem függ a sikereinktől sem.
Kudarcaink idején sem hagy el bennünket ez az öröm.
Egy sikerorientált világban, ahol mérhetetlen hedonizmus uralkodik, és a legkisebb kudarc elismerése sem lehetséges, vagy éppen vad vádaskodás kísérheti azt; a krisztusi hit képessé tesz örömteli méltósággal kihordani a kudarcokat is.
Vagyis ne az eredményeink alakítsák a hangulatunkat, hanem az a Jézus Krisztusban közölt kegyelmi tény, hogy üdvösségünk van, eredményeinktől, érdemeinktől függetlenül!
Ez a bizonyosság aztán áldásokban, konkrét eredményekben is testet ölthet, az Úr akarata szerint.
Textus / Lekció: Filippi 04,04
Igehirdető: Steinbach József