(1) Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét.
(2) Mert Ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!
(3) Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat,
(4) hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban,
(5) verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben,
(6) tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben…
(2Korinthus 6,1–6)
(2Korinthus 6,1–2)
A második korinthusi levél magyarázatában soron következő Igénk ez, pünkösd ünnepén, úrvacsora előtt, nyolc fiatal testvérünk konfirmációjára, hitvallására és fogadalomtételére készülve: „…úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét.” (1)
Isten kegyelme az Úr Jézus Krisztusban lett éltető tapasztalattá számunkra, mint a levegővétel, vagy egy pohár víz szomjúság idején.
Ezért az Úr kegyelmének nevezzük az Isten kegyelmét.
Erre még részletesen kitérünk.
1.
AZ ÚR KEGYELME élet és örök élet, azaz üdvösség, az Úr Jézus Krisztusban (1).
Az Úr kegyelme: élet.
Ugyanis az Úr kegyelme éltet.
Az Úr, az élő Isten minden élet forrása (Zsoltárok 36,10).
Isten, amikor az embert a föld porából megformálta, akkor életnek leheletét lehelte az orrába, így lett az ember „élő lélekké”, így kezdett el élni, így lett az ember élőlénnyé (1Mózes 2,7). Vagyis Isten az Ő éltető Lelkét adta az embernek, így kezdett el életre kelt testünkben egzisztálni a saját lelkünk. Minden lélegzetvételünkkel Istenről teszünk tanúbizonyságot, akár akarjuk, akár nem. Isten Lelke éltet bennünket. Ez a Szentlélek „általános”, minden emberre kiterjedő munkája. Az Úr kegyelme éltet minket.
Amit az imént a teológia nyelvén fogalmaztam meg – már nem először tettem ezt erről a szószékről –, azt most sokkal egyszerűbben, érthetőbben próbálom továbbadni. Arról van szó itt, hogy életünk minden napja és minden perce kegyelem. Ahogy telnek felettünk az évek, az évtizedek, úgy lesz egyre világosabbá: minden nap és perc kegyelem. Isten népe, a hívő ember ezt hitvallásként fogalmazza meg: az élő Isten kegyelme alatt vagyunk minden nap. Nem tudjuk, mit hoz a holnap (Jakab 4,14). Annyi egyéni, egzisztenciális, egészséget érintő, közösségi, történelmi tragédiákat hallunk nap, mint nap. Annyi betegért imádkozunk ebben a gyülekezetben is. Könyörgünk a május végi budapesti, dunai városnéző hajókatasztrófa áldozatainak dél-koreai hozzátartozóiért is. Közvetlen környezetünkben, családunkban is átélhettük már ezeket a szorongatott helyzeteket. Minden nap autóban ülünk… Könyörgünk „kirepült” gyermekeinkért és a távoli világok szenvedőiért, haldoklóiért. Nem folytatom a sort. Nem tudjuk, mit hoz a holnap. Leborulunk az éltető Isten kegyelme előtt. A hívő nép belátja: minden nap és perc kegyelem. Magam is megtapasztaltam ennek az üzenetnek igazságát, fontosságát: „itt” minden nap, minden perc hálaadásra indító isteni kegyelem.
Carl Gustav Jung, a neves orvos, pszichológus, pszichiáter, minél mélyebben tanulmányozta az emberi test és lélek, a szervezet funkcionalitását, annál hangosabban kiáltott fel: – Azon csodálkozom, hogy most még élek, és a következő percben nem rogyok holtan össze. Egy orvos testvérem említette nekem: testünk működése egy kiismerhetetlen, isteni csoda; a lényegi folyamatok, egyes kezelésekre történő egyéni reakciók, minden szaktudás ellenére, nem a mi kezünkben vannak.
Az Úr kegyelme: az élet és az örök élet.
A kettő szorosan összetartozik a Biblia lényegi üzenetét illetően: élet és halálon túlmutató örök élet, a maga maradéktalan, konkrét, mindennél jobb teljességében.
Az örök élet evangéliumáról minden vasárnapi istentiszteleten bizonyságot kell tenni.
Az örök élet bizonyosságából visszafelé lesz isteni ajándékká, minden körülmények között értelmessé, reménytelivé, áldott ajándékká a földi életünk minden mozzanata is.
Az örök élet legfontosabb jellemzőiről, bibliai tanításáról gyakran szólok: itt most erre nincs lehetőség.
Az örök élet tágassága körbeöleli ezt a földi élet.
Ha felmegyek Fűzfőn a Máma-tetőre, vagy Almádiban az Öreg-hegyre, és szétnézek, mindent tágabb összefüggésekben látok, amit odalent így még csak nem is sejthetek.
Az élet a Szentlélek „általános” ajándéka, az örök élet a Szentlélek „különös” ajándéka.
Az Úr kegyelme éltet, örök életet ajándékoz: ez a kettő együtt az üdvösség. Tehát az Úr kegyelme az üdvösség, mint a Szentlélek ajándékainak együttese és „maximuma”.
Mindjárt, a konfirmációi vizsgán egy fiatal testvérünk válaszol majd a kérdésre: Mi az üdvösség? A tömör válasz így hangzik: Az üdvösség Isten jelenléte az életünkben. Ebből fakad mindaz a jótétemény és áldás, amiben a Szentháromság Isten a testünket és a lelkünket, a földön és az örökkévalóságban részesíti. Az üdvösség Isten-jelenlét, áldás testünk és lelkünk számára, „itt” és „odaát”.
Igeszakaszunk hozzáteszi ehhez a gyönyörű meghatározáshoz: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Az üdvösség azt jelenti, hogy Isten kegyelme meghallgat és megsegít. Vegyük észre, legyen rá nyitott szemünk, értelmünk és szívünk, hogy észrevegyük, hányszor hallgatott meg, hányszor segített meg minket a mi Urunk. Adjunk hálát ezért! Hittel fogadjuk el azt is, hogy Ő akkor is meghallgat és akkor is megsegít, ha „testi szemeink” nem ezt látják, gyarló tapasztalataink nem ezt támasztják alá. Ő akkor is meghallgatja és megsegíti övéit, „amikor nem”… Mert előbb-utóbb kiderül, hogy minden a javunkat szolgálta. Amit az Úr tesz, nem mindig értjük, de egyszer majd megértjük (János 13,7). Arról pedig végképpen ne feledkezzünk el, hogy Ő, megváltó szeretetével örökké és végérvényesen meghallgatott és megsegített. Ez a megváltás.
Ez a sok csoda Jézus Krisztusban adatott nekünk!
Ezzel kezdtem ezt az igehirdetést.
Isten kegyelme az Úr Jézus Krisztusban lett éltető tapasztalattá számunkra, mint a levegővétel, vagy egy pohár víz szomjúság idején.
Isten Őbenne éltet, Őbenne éltet örökké, Őbenne üdvözít; egyszülött Fiában, akiben kiárasztotta ránk kegyelmét.
2.
Folytatva a felolvasott igeszakasz gondolatmenetét, azt az örömhírt olvassuk, hogy mi vehettük az Úr kegyelmét.
AZ ÚR KEGYELMÉT VETTÉTEK, ti is, fiatal testvéreim! (1)
Kegyelmi állapotban vagyunk: életünk, örök életünk, üdvösségünk van a Jézus Krisztusban.
Ahogy a fentiekből kiderült, az élet, az örök élet, azaz az üdvösség a Szentlélek ajándékai; vagyis az Úr kegyelmének ajándékai, amit Isten Lelke nyújt át nekünk.
Kegyelem alatt vagyunk, az Úr kegyelme alatt, az Úr Lelke munkálkodik bennünk, az Úr kegyelmét „vehettük”, mert „vehettük” az életet, az örök életet, az üdvösséget.
Mindenestül kegyelem mindez: csoda!
Az Úr kegyelmét vehettük: hittel.
Hit által ragadhatjuk meg az Úr kegyelmét.
A hit maga is kegyelem, Szentlélek-ajándék.
Nem rációval ragadjuk meg az Isten fenti kegyelmi ajándékait, hanem hit által, Isten Lelke által.
A hit azonban igénybe veszi az egész embert: értelmét, szívét, akaratát; ez utóbbiról külön is szólunk mindjárt, a mai igehirdetésben.
Tehát, noha nem rációval ragadjuk meg az Isten kegyelmét, hanem hit által, de a hit átjárja az értelmünket is. A hit Istennek kedves, „értelmes cselekvés”. „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta…” (Zsidókhoz írt levél 11,3) A hit keresi az értelmet. Ugyanakkor a hit részesít is bennünket az Isten ajándékaiban. Egyszerre isteni rendben testet öltő ismeret, és annál sokkal több az, amiről itt szó van. Mind-mind kegyelem, a Lélek munkája.
Gondoljuk egy Bach fugára. Szépségét nem lehet pusztán értelemmel megragadni, abban részesülni kell, miközben tökéletes, szabályos „matematika” az ellenpont, és az egész zenemű, szigorú szabályokkal. Egyszerre tökéletes rend és mennyei szabadság, ismeret és sokkal több annál, rációval megmagyarázhatatlan csoda.
Az Úr kegyelmét vehettük: bizonyossággal.
A hitből következő bizonyosság is kegyelem, Szentlélek-ajándék.
Áldott és nélkülözhetetlen ez a bizonyosság, ami nélkül nem lehet élni, miszerint kegyelem alatt vagyunk, és az Isten kegyelmében meg is tart bennünket az Úr; minket, akik vehettük az Ő kegyelmét.
Éppen az a tény, hogy megnyílt az értelmünk és a szívünk az Úr ügyére, Igéjére, üzenetére; a tény, hogy vehettük az Ő kegyelmét, Lelke munkája nyomán, hit által; éppen az bizonyosságunk alapja, mindenkor; miszerint az Úr meg is tart bennünket ebben a kegyelemben (Róma 8,38–39).
Az Úr elkezdte és el is végzi bennünk üdvösségesen jó munkáját (Filippi 1,6).
Ez a bizonyosság arra indít – szerepel is ez a kifejezés a mai Igében –, hogy a mi életünk, munkánk, szolgálatunk nem hiábavaló: ott nyugszik rajta az Isten áldása; és velünk az Isten minden napon, a világ végezetéig (Máté 1,23; 28,20). Egy másik üzenete is van még ennek a tagmondatnak: „nem hiába”. Erről mindjárt szólunk.
Az Úr kegyelmét vehettük: ráhagyatkozással.
A hitből következő bizonyosság és ráhagyatkozás: kegyelem, Szentlélek-ajándék.
Nem szójáték, hanem tény, bibliai igazság, hogy az Úr kegyelmére való ráhagyatkozás is kegyelem.
Az Úr kegyelme végzi el, hogy minden félelemtől és aggodalmaskodástól megszabaduljunk; és az Isten kegyelmére hagyatkozzunk mindenkor.
Akkor is, amikor jól mennek a dolgaink; akkor is, amikor megfeszítjük erőinket, küzdve akarattal; és akkor is, amikor emberileg teljesen reménytelennek tűnik a helyzet.
A ráhagyatkozás: hit és bizonyosság, a Szentlélek gyümölcse.
Olyan az Úr kegyelmére való mindenkori ráhagyatkozás – bocsánat a példáért –, mint az, ahogy most ráhagyatkozol arra a padra, amiben éppen ülsz, hogy az megtart, és nem enged „aláhullani”.
Az Úr kegyelmét vehettük: látható jelekkel.
A hitből következő bizonyosságot, az Úr kegyelmére való ráhagyatkozást mindig látható jelek, események kísérik. Ezek a látható jelek is a végig emlegetett kegyelmi állapot áldott elemeit képezik, Szentlélek-ajándékok.
Említettem már, hogy az Úr kegyelmének látható jeleivel tele van az életünk. Kegyelem az is, ha ezeket minden időben megláthatjuk.
Az apostol hangsúlyozza: „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2) A „most”, a jelen, mindig Isten kegyelmének bizonysága, „minősített” idő, amelyben megragadhatjuk az Úr megváltó szeretetét és megerősödhetünk abban.
Fiatal Testvéreim, akik most tesztek majd hitvallást és fogadalmat, nektek különösképpen „most” van a kegyelem ideje, hogy „felragyogjon előttetek az Úr” (Efezus 5,14), és aztán életetek minden idejében ebben a kegyelemben erősödjetek. Mindig a most a hangsúlyos! Reménységgel tekintünk a jövőre, de nem lehet a holnapra várni, ma lehet bizonyossággal és ráhagyatkozással hinni és venni az Úr kegyelmét.
Éppen ennek látható jele az úri szent vacsora sákramentuma: vesszük és esszük, vesszük és isszuk (1Korinthus 11,23–26). Amilyen valóságosan vesszük és esszük a kenyeret, vesszük és isszuk a bort, ugyanilyen valóságos az Úr kegyelme, mindenre elégséges, bűnbocsátó, életet, örök életet, üdvösséget ajándékozó, megtartó szeretete.
Az Úr megtartó kegyelmének jele a látható Ige mellett a hirdetett Ige, alkalomról alkalomra.
Az Úr megtartó kegyelmének jele Isten jelenlévő népe, gyülekezete: ti mindannyian, Testvéreim.
Az Úr megtartó kegyelmének jele ez a nyolc értelmes, okos, szép fiatal, a következő nemzedék, akiket az Úr ránk bízott, akik most itt állnak, akik méltóképpen felkészültek erre a szent alkalomra. Az Úr megtartó kegyelmének jele hitvallásuk, fogadalomtételük, a felettük elhangzó áldó Ige, a látható kézrátétel (Cselekedetek 13,3). Nem ez közvetíti az Isten áldását, valami misztikus módon, de jelzi, láttatja, így hirdeti, hogy vettük az Úr kegyelmét, hogy most van a kegyelem ideje, ebből következően most van sok más dolgunk bűnbánattal és kegyelemmel való rendezésének ideje, nem pedig holnap.
Elnézem az embereket, nyaranta különösen, hogyan élik meg a jelent. Mi mindent elkövetnek, hogy élvezzék az életet. Számukra a „most” kimerül ebben: a jóléti társadalmak életélvezetében, a szegénységben pedig a jólétben élők iránti olthatatlan gyűlöletben úszik el a „jelen”; a kettő között pedig minden egyéb nyomorúságban. Mindegyik nélkülözi az Isten kegyelmét.
Áldott legyen az Isten, hogy mi most, és életünk minden idejében, amíg tart a ma, vehetjük az Úr kegyelmét! Mert itt és most lehet hittel, bizonyossággal, ráhagyatkozással, látható jelekkel élni; most és nem holnap.
3.
AZ ÚR KEGYELMÉT NEM HIÁBA VETTÉTEK! (1)
Ezzel teszi teljessé az apostol az üzenetet, mintegy ehhez a gyönyörű és fontos első vershez kapcsolva az utána következőket.
Más alkalommal erről majd részletesen szólunk, ha az Úr megadja, most csak felsoroljuk ezeket az összefüggéseket.
Ez az igeszakasz, a hatodik fejezet első verse, alapigénk, valójában egy intés: „Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét.” (1)
Akik vették az Úr kegyelmét, azok újjászülettek, azok minden nyomorúságuk ellenére is új életet élnek.
Akik vették az Úr kegyelmét, azok nem tehetik hiábavalóvá ezt a kegyelmet, mert ez nem „olcsó” kegyelem, hanem drága véren szerzett kegyelem, amely kötelez.
Hitvallásunk hangsúlyozza ezt, miszerint Isten késszé és hajlandóvá tesz bennünket arra, hogy ezután Őneki éljünk (Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelet).
Az új élet is kegyelem, Isten látható, elmaradhatatlan munkája népe életében.
Éppen ezért hangsúlyos az intés, ami naponta könyörgésre késztet, hogy engedetlenné ne legyünk világunk sok-sok kísértései között élve.
A feltámadott Úr Jézus Krisztussal együtt munkálkodva maradhatunk meg a hitben és az engedelmes életben (1).
Arról van itt szó, hogy csakis az Úr közelében maradhatunk meg a hitben és az engedelmes életben úgy, mint akik nem tették hiábavalóvá az Ő kegyelmét.
Nem azt jelenti ez, hogy ketten közösen, együtt majd megoldjuk a „megmaradásunk” ügyét. Hiszen az Úr munkál mindent. Őnélküle semmit sem tehetünk (János 15,5). Ő azonban megtart bennünket mindenkor a maga közelében, kegyelmében; ugyanakkor elküld bennünket az Ő szolgálatába. Micsoda méltóság: egész életünkben, bárhol élünk és dolgozunk, mindenkor Őt szolgálhatjuk, Őt hirdethetjük az embereknek. Őt élhetjük az emberek elé.
Ifjú testvéreim! Ezt soha el ne felejtsétek! Úgy éljetek, a magatok helyén, házasságban, családban, munkában, társadalomban, világban, mint akik nem hiába vették az Úr kegyelmét. El ne felejtsétek, hogy minden kegyelem: szépség, okosság, tehetség, lehetőségek; amelyeket az Úr szolgálatára, az Ő ügyének képviseletére kaptatok! Ma ez különösen hangsúlyos! El ne felejtsétek, hogy kik vagytok, kiben hisztek, hova tartoztok, milyen értékrendszer mentén tájékozódtok. El ne feledkezzetek a rátok bízott drága kincsről, Jézus Krisztus evangéliumáról, az Ő látható egyházáról, keresztyén örökségetekről, magyar református voltotokról.
Mi, akik vettük az Úr kegyelmét, „szentlelkesen” járunk, élünk (3–6).
Nem „lelkesen”, hanem „szentlelkesen” élünk. Az emberi lélek „lelkesedése” sok nyomorúságot okozhat a másik embernek, katasztrófákhoz is vezethet, hiszen mi csak saját magunkat tudjuk képviselni, még a legnemesebb ügyek mögé rejtőzve is.
Nem „lelkesen”, hanem „szentlelkesen” élünk: „Szentlélekben” (6), ahogy ezt tömören megfogalmazza az apostol. Csak így van esélyünk arra, hogy ne tegyük hiábavalóvá az Isten kegyelmét, hanem méltóképpen, hitelesen élhessünk.
Tényleg csak felsorolom, miként írja le az apostol ezt a hiteles életet, amelynek minden eleme kegyelmi ajándék, Isten cselekvése, amely igénybe veszi testünket-lelkünket, egész életünket
Senkinek megütközést nem okozunk (3), hogy ne szidalmazzanak bennünket, és ezáltal ne szidalmazzák azt az ügyet, az Úr ügyét, amit képviselünk. Ma, az internet korában, ahol nyilvánosan mindenkiről mindent beszélhetnek, ehhez tényleg Szentlélek-áldás kell. Ezek mind a Lélek gyümölcsei.
Tisztán élünk! (6) Nem tökéletesen, de tisztán. Egyre inkább feltisztul az életünk, a megszentelődés útján járva. Tisztaság és tisztulás: házasságban, családban, gyereknevelésben, emberi kapcsolatokban, küzdelmekben, döntésekben, feszültségekben, konfliktusokban, pénzügyekben, hatalomban, közéletben, lemondásban, megelégedésben, engedésben, alulmaradásban….
Türelemmel élünk (6). Mindenki zizeg, ideges, feszült, kapkod, ingerektől megterhelt, gürcölő; és pihenni is gyorsan akar. A nyári zsúfoltság itt, a Balaton partján beszédes terepe a türelmetlenségnek, még a pihenés idején is, mert nem lehet pihenni, minden tele van. Tegnap szemem láttára verekedett össze, hangos szóváltás következtében, két férfi a parkolóhelyért. Türelemmel élni, egy türelmetlen, túlhajszolt, mindent azonnal akaró világban!
Jóságban élünk (6). Nem a mi jóságunkról van itt szó. Az önző jóság, kirakat-jóság, mímelt és gyarló jóság, ami mindig benyújtja a számlát. Isten valóságos jóságát, akaratát, örök és szeretettel teli rendjét képviselve lehetünk csak jók, mi emberek!
Szeretetben élünk (6), mégpedig képmutatás nélküli szeretetben. Ahogy a valóságos jóság, úgy a valóságos szeretet is az Istené, amit Jézus Krisztusban megmutatott. Ez a szeretet a szeretethimnuszban elénk tárt krisztusi, soha el nem múló szeretet rajza. Nem a mi szeretetünkkel, hanem ezzel a krisztusi szeretettel szerethetjük egymást; az Úr kegyelméből.
Szenvedésben élünk (4–5). Ez egy nem kedvelt téma a jóléti társadalmakban. Pedig ez is a krisztusi, hiteles élet része, amelyről itt és a továbbiakban is részletesen szól az apostol. Külön igehirdetésben fejtjük majd ki ezt a fontos szakaszt. Itt legyen elég annyi – ahogy egy héttel ezelőtt is kiemeltük –, hogy a keresztyén élet lényegi hozzátartozója a szent szenvedéllyel, szenvedéssel megélt tanúskodás az Úr ügyéről. Ez nem az általános emberléthez kapcsolódó szenvedés. Persze a hétköznapi küzdelmek „szenvedéseit” és a „hasadt” emberlétből következő szenvedéseket se becsüljük le. De itt arról a szenvedésről, kiállásról, áldozatról van szó, amit az Úr ügyében vállalunk fel. Itt, most erről szól az apostol. Megalázkodik bennem a lélek, puhány, elkényeztetett keresztyénben, ha erre gondolok. Ez a szenvedés, a keresztyén élet mindennapjaiban, a hit harcának felvállalt küzdelme (1Timóteus 6,12).
*
Az Úr életet, örök életet, üdvösséget ajándékozó kegyelmét vettük, a Jézus Krisztusban, a Szentlélek által, hitben, bizonyosságban, ráhagyatkozásban, látható jelekben; és nem hiába vettük ezt a kegyelmet.
Bővizű patak az Úr kegyelme: éltet, frissít, tisztít, megnyugtat (Ámósz 5,24).
Árad az Úr kegyelme, de nem sodor el; mert ennek a kegyelemnek medre van.
A bővizű patak: az Úr Jézus Krisztus; medre: a Szentlélek.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. június 9.
Pünkösd és konfirmáció
Textus / Lekció: 2Korinthus 06,01-06 (01-02)
Igehirdető: Steinbach József