“(1) Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket.
(2) Fogadjatok be minket: senkit nem bántottunk, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem csaltunk meg.
(3) Nem vádképpen mondom, hiszen az előbb mondottam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk.
(4) Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel.”
(2Korinthus 7,1-4)
Az új esztendő első napján, egyben első vasárnapján Isten ígéretei adják nekünk azt a fundamentumot, amelyen szilárdan megállhatunk, elcsendesedhetünk, és erőt gyűjtve elindulhatunk a 2017-es esztendő szolgálatai, feladatai felé.
Ez az esztendő a reformáció 500 éves évfordulójának éve. Tehát ez az Ige nemcsak az új esztendőre nézve, hanem megemlékezéseinkre tekintettel is irányadó üzenetekkel szólít meg bennünket.
Isten beteljesítette ígéreteit egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban.
Ábrahám kiválasztásakor megígérte, hogy általa fog áldást nyerni a föld minden nemzetsége, zsidók és nem zsidók egyaránt (1Mózes 12,3).
Ez az áldás konkretizálódott aztán a próféták igehirdetéseiben, akik meghirdették Jézus Krisztus születését (Mikeás 5,1), jeruzsálemi bevonulását (Zakariás 9,9), megváltó szenvedését és halálát (Ézsaiás 53,5), valamint feltámadását (Zsoltárok 16,9-11).
Az első karácsonyon, majd nagypénteken és húsvétkor Isten ígéretei beteljesedtek az Úr Jézus Krisztusban.
Tehát Isten népe a beteljesedett ígéretek birtokosa.
Ugyanakkor a még beteljesedő ígéretek megvalósulására várunk, hiszen a mi Urunk, Jézus Krisztus visszajön, ahogy ezt megígérte, miként az Apostoli hitvallásban ezt megvalljuk; – és maradéktalanul teljessé teszi rajtunk a megváltás művét (Ézsaiás 11).
Tehát már beteljesedett és még beteljesedésre váró ígéreteink vannak.
Ebben él most Isten népe. Ez az egyház korszaka.
A már beteljesedett ígéretek bizonyossággal töltenek el bennünket a beteljesedésre váró ígéretek megvalósulása kapcsán. Isten hűsége megkérdőjelezhetetlen.
Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, ezért ebből a bizonyosságból az alábbiak következnek igeszakaszunk szerint, erre az esztendőre és a reformációi megemlékezésekre nézve is.
Itt lesz mai Igénk, amely első olvasatra igen elméletinek tűnt, mégis egészen gyakorlati üzenetek sorává.
Fontoljuk meg ezeket, ne csupán egyes hívő emberekként, hanem úgy is, mint gyülekezet, mint az Ige egyháza, mint pedig Istennek népe (1).
1.
Mivel ilyen ígéreteink vannak, ezért tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket (1).
Vagyis mivel ilyen ígéreteink vannak, ISTENFÉLELEMBEN ÉLVE MEGTISZTULUNK.
Szavakban kifejezve az üzenetet: mivel ilyen ígéreteink vannak, istenfélelem, tisztaság jellemzi életünket, mert rendben vagyunk Istennel (Jézus Krisztusban, az Ő kegyelméből).
Mit jelent az istenfélelem?
Isten népe rendszeresen olvassa, tanulmányozza Isten Igéjét.
Ebben a rendszeres, Igére figyelő kegyességben egyre inkább kirajzolódik az Isten akarata, amely mindig életet szolgáló, üdvözítő akarat. Hiszen Isten az Ő egyszülött Fiát adta, hogy nekünk életünk legyen és bőségben éljünk (János 10,10).
Az istenfélelem mindig az Isten üdvözítő akaratához igazított élet, amely ebben az éltető kegyelemben részesülve nem tud többé csak önmagának élni, hanem mindig a másik embernek is szolgál, különösképpen azoknak, akik körülötte élnek.
Így leszünk mi is eszközei Isten akarata megvalósulásának, de csak eszközei, mert Isten akaratának maradéktalan megvalósulása csak az Ő megváltó irgalma által lehetséges.
Az Isten akaratához igazított, istenfélő élet pedig, az Úr dicsőségére és mások javára élve, a hit útját járva, egyre inkább megtisztul, „feltisztul”. Soha nem leszünk tökéletesek ebben a világban, de minden nyomorúságunk ellenére láthatóvá lesz rajtunk a változás, a gyümölcstermő élet csodája (Máté 7,17).
Olyan ez, mint amikor a háziasszony befőttet tesz el, és előtte kívül-belül megtisztítja a befőttesüveget, úgy teszi el a belevalót.
Így vesz kézbe bennünket is a mi Urunk.
Azzal, hogy kézbe vett, és maradandó tartalommal akarja megtölteni életünket, már önmagában jelzi megigazító kegyelmét.
Ezt követi a megszentelődés, amikor nemcsak kézbe vesz, hanem minden örökkévaló tartalmat szolgáló feladat előtt megtisztít, láthatóan alkalmassá tesz a szolgálatra.
Tehát a megszentelődésben is Isten cselekszik velünk, miközben testünket, lelkünket, értelmünket, szívünket, egész valónkat is bevonja ebbe a megtisztulási folyamatba. Ezért a megszentelődés egyszerre Isten kegyelmi tette és ugyanakkor részünkről mégis a Szentlélek által vezérelt, tudatos munka is: akarok jobbá, krisztusivá, tisztábbá lenni, Isten rendelései szerint.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden erőnket megfeszítve, az Úr erejét elkérve igyekszünk letenni minden testi és lelki tisztátalanságot, amit az Úr megítélt az életünkben.
Ezeket meg kell nevezni. Sok olyan vétkünk van, amely már régóta kísért és még mindig nem elintézett ügy az életünkben. Noha ezek sokaknak és saját magunkat is nagy nyomorúságot és keserűséget okoznak.
Urunk látja a lelki bűnöket, gondolatokat, indulatokat, szándékokat, hiszen Ő a szívek és a vesék vizsgálója (Jeremiás 17,10).
A mi Urunk látja a testi bűnöket is, amelyeket nem mindig tudunk úgy elrejteni, mint a „lelkieket”, hiszen nemcsak gondolattal, hanem szóval, cselekedettel és mulasztással is vétkezünk.
Van tehát miből megtisztulni.
Egészen gyakorlatiasan szeretném megfogalmazni az üzenetet, hogy mindenki értse: Isten népe és a hívő ember nem törődhet bele a tetten érhető testi és lelki bűnök sokaságába, az úgynevezett „világpiszokba” (Németh László).
Ez azért is hangsúlyos, mert szépeket tudunk mi mondani, kiválóan játszuk a hívők szerepét, de a legkisebb konfliktusnál már elbukunk, és ó-emberi gyarlóságaink ilyenkor robbanásszerűen törnek elő.
Mivel ilyen ígéreteink vannak, ezért Isten népe istenfélelemben élő, az Ő üdvözítő akaratát szolgáló, egyre inkább megtisztuló nép.
Ezt a tisztulást mások is észreveszik. Egyébként hiteltelenek vagyunk.
Kegyelemből van üdvösségünk, nem cselekedetekből; – de nehéz ott hitről beszélni, ahol nincsenek gyümölcstermő cselekedetek. A szekularizált világnak éppen ebből a meddő keresztyénségből lett elege.
Ez az üzenet még akkor is fontos, ha én személy szerint is vallom, hogy a keresztyén üzenet sokkal több, mint megtisztulás, e-világi változás, vagy valamiféle moralizmus.
2.
Mivel ilyen ígéreteink vannak, ezért istenfélelemben megtisztulunk és az Ő látható egyházában, a testvérek közösségében igazán bízunk egymásban (2-4).
Megint csak szavakkal kifejezve az üzenetet: mivel ilyen ígéreteink vannak, ezért megtisztító istenfélelem és EGYMÁST BEFOGADÓ BIZALOM adatik nekünk.
Az istenfélelem azt jelenti, hogy rendben vagyunk Istennel, a bizalom azt jelenti, hogy a szentek közösségében rendben vagyunk egymással.
A korinthusi második levél egy bizalmi válság kínjai között íródott.
Egyrészt a gyülekezeten belüli „pártok”, kegyességi irányzatok szabdalták és gyengítették a gyülekezetet Korinthusban.
Közben az apostol és a gyülekezet között is megoldhatatlannak tűnő feszültségek támadtak. Az apostolt meg is rágalmazták a gyülekezetben.
Tehát Korinthusban több fronton zajlott a harc már a keresztyénség hajnalán, a pogány környezet kellős közepén.
A helyzet azóta sem változott sokat Isten népe körében.
Az apostol azonban nem hajlandó beletörődni ebbe.
Az ugyanis lehetetlen, hogy akik Jézus Krisztusban hisznek, azok ne tudják megoldani egymás között támadt problémáikat és így botránkozást okozzanak a világ számára.
Ezért kérleli őket az apostol, jelezve ezzel azt is, hogy ő már megbocsátott, hogy fogadják be őt, legyenek újból a szentek közössége, akik együtt élnek és együtt halnak a közös ügyért, vagyis akiknek minden probléma ellenére együtt dobban a szívük.
Figyeljük a megfogalmazást, miszerint az apostol nem azt kéri, hogy fogadják el őt, hanem azt kéri, hogy fogadjatok be.
A kettő között óriási a különbség.
Elfogadni egymást azt jelenti, hogy a felszínen a konfliktus után valamennyire rendeződött ugyan a viszonyunk, köszönünk egymásnak, netán szóba állunk egymással, ha az időjárásról kell beszélni. De ennél tovább semmiképp sem merészkedünk, mert sajognak a sebek, nem felejtettünk, igazából nem is bocsátottunk meg, egyszerűen csak belefáradtunk a marakodásba. Ezért, ha lehet, csak a legszükségesebb esetekben érintkezünk egymással. Ez egy úgynevezett tűzszüneti állapot, de nem a valóságos megoldás.
Az apostol ennél sokkal többet kér, azt, ami Jézus Krisztus követőihez méltó, a legnehezebb helyzetek után is. Nem elég elfogadni egymást, hanem be kell fogadni egymást.
Ez a befogadás pedig, akármi történt is közöttünk, valóságos megbocsátást, Jézus Krisztustól nyert szeretetet jelent, amely még dicsekedni is tud azzal, akivel korábban konfliktusba keveredett.
Pál apostol kiemeli ezt, hogy dicsekszem veletek. Aki dicsekedni is tud azzal, akivel korábban konfliktusa volt, az valóban megbocsátott, noha emlékében ott van a múlt sérelme, de éppen ezért kegyelmi állapot megbocsátani és többé mégsem haragudni. Dicsekedni a másikkal azt jelenti, hogy meglátom testvéremben az értéket, minden nyomorúsága ellenére a krisztusit, még akkor is, ha az illető testvérem talán más kegyességű, mint én; – de az Úrban mégis egyek vagyunk.
Nemcsak elfogadtuk, befogadtuk egymást. Sajnos nehezen megy ez nekünk.
Ezt az üzenetet is egészen egyszerűen szeretném megfogalmazni, hogy mindenki számára világossá lehessen a lényeg: Isten népének tagja, a hívő ember nem sértődhet meg, bármi történik is.
Nem akarom kifejteni a diagnózist, de mégis kimondhatom, hogy nincs sértődékenyebb a keresztyén embernél. Alig van valami, amin ne sértődnénk meg. Hányszor nem fogadjuk egymás köszönését sem. Tesszük ezt az Úr Jézus Krisztus nevében? Egymásra írunk közösségi oldalakon, egymásnak esünk, szapuljuk egymást? Hova vezet ez? Hol itt a hit?
Ne takarózzunk az igazsággal, teológiai igazságokkal se!
3.
Mivel ilyen ígéreteink vannak, ezért istenfélelemben megtisztulunk, teljes bizalomban befogadjuk egymást, valamint csordultig vagyunk örömmel (4).
Ugyancsak felsorolásszerűen megfogalmazva az eddigieket: mivel ilyen ígéreteink vannak, megtisztító istenfélelem, egymást befogadó bizalom és CSORDULTIG VALÓ ÖRÖM adatik nekünk.
Vagyis rendben vagyunk Istennel, rendben vagyunk egymással és rendben vagyunk önmagunkkal is.
Erről az örömről sokat írt az apostol. Legklasszikusabban a Filippi levél 4. fejezetében: “Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti jóságotok legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem az imádás és könyörgés alkalmával mindenkor hálaadással vigyétek kéréseiteket az Isten elé, és az Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,4-7)
Ez az öröm mindenkori öröm, “mégis” öröm, vagyis körülményektől független öröm.
Ezt a mai igeszakaszban is hangsúlyozza az apostol, miszerint ez az öröm a megvigasztaltak öröme.
Hiszen ebben a világban még van bűn, van betegség, van halál és rengeteg fajta nyomorúság, de mindezek ellenére, vagyis minden nyomorúságunk ellenére mégis van vigasztalásunk, azaz örömünk (4).
Ez az öröm csordultig való öröm, amely másokat is örömre hangolhat.
Olyan ez, mint amikor a pohárban túlcsordul a víz. Jut abból másoknak is. Ez a krisztusi öröm túlcsordul rajtam mások felé.
Mennyire tudjuk megvidámítani egymást? (2Korinthus 2,2)
Ezt az üzenetet is szeretném egészen gyakorlati módon leegyszerűsíteni, hogy leessen a tantusz: Isten népének tagja, a hívő ember, nem lehet depressziós, nem lehet kedélybeteg.
Divatos, de sajnos valóságos jelenség ez manapság, a jóléti társadalmakban különösképpen. Mindannyiunkat megkísért ez az állapot.
Ezért vegyük komolyan a mai Ige bíztatását, hiszen a krisztusi öröm minden körülmények között meghatározza életünket, megvigasztal, reménységet ad, másokat is örömre segít, még akkor is, amikor testi szemekkel nézve rosszul állnak a dolgaink.
Ne felejtsük el, hogy a végső győzelem a miénk, hiszen Jézus Krisztus legyőzte a halált. Ez a tény minden itteni öröm forrása.
*
Mivel ilyen ígéreteink vannak, megtisztító istenfélelem, egymást befogadó bizalom és csordultig való öröm látható rajtunk.
Ez a három minden valóságos, Istennek kedves, igeszerű megújulás alapja.
A 2017-es esztendőben ez az Ige kísért bennünket, a Reformáció 500 éves évfordulóján különösképpen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2017. január 1.
Textus / Lekció: 2Korinthus 07,01-04
Igehirdető: Steinbach József