„(6) Saul hallgatott Jónátán szavára; meg is esküdött Saul: Az élő Úrra mondom, hogy nem kell meghalnia!
(7) Ekkor hívatta Jónátán Dávidot, és elmondta neki Jónátán mindezeket. Majd Jónátán odavezette Dávidot Saulhoz, aki ismét olyan lett hozzá, mint azelőtt.
(8) Közben a háború tovább folytatódott. Dávid kivonult a filiszteusok ellen, nagy vereséget mért rájuk, és azok megfutamodtak előle.
(9) Egyszer az Úrnak az a gonosz szelleme megszállta Sault, amikor házában ült lándzsával a kezében. Dávid a lanton játszott.
(10) Ekkor Saul lándzsájával a falhoz akarta szegezni Dávidot, de ő félrehajolt Saul elől, és a lándzsa a falba fúródott. Dávid pedig kiszaladt, és elmenekült még azon az éjszakán.
(11) Ekkor követeket küldött Saul Dávid házához, hogy tartsák szemmel, és reggel majd öljék meg. De a felesége, Míkal megmondta Dávidnak: Ha nem mented meg ma éjjel az életedet, holnap meg kell halnod!
(12) És leeresztette Míkal Dávidot az ablakon át. Ő pedig futásnak eredt, és elmenekült.
(13) Ekkor fogta Míkal a házibálványt, belefektette az ágyba, a fejéhez odatett egy kecskeszőr párnát, és betakarta egy ruhával.
(14) Saul tehát elküldte követeit, hogy fogják el Dávidot, de az asszony azt mondta nekik, hogy beteg.
(15) Ekkor Saul ismét elküldte a követeket, hogy nézzék meg Dávidot, és vigyék el hozzá ágyastul, hogy megölesse.
(16) Amikor a követek odamentek, kitűnt, hogy a házibálvány volt az ágyban, és egy kecskeszőr párna volt ott a fejénél.
(17) Ezért Saul ezt mondta Míkalnak: Miért csaptál be így engem? Miért engedted, hogy ellenségem elmeneküljön? Míkal ezt felelte Saulnak: Ő mondta nekem: Engedj el, különben megöllek!
(18) Dávid tehát futva elmenekült. Elment Sámuelhez Rámába, és elmondta neki mindazt, amit Saul tett vele. Azután Sámuellel együtt Nájótba ment, és ott tartózkodtak.
(19) De jelentették Saulnak, hogy Dávid Nájótban van, Rámá mellett.
(20) Akkor Saul követeket küldött, hogy fogják el Dávidot. De amikor meglátták a próféták csoportját, akik révületben voltak, Sámuel pedig ott állt mellettük, akkor Isten lelke szállt Saul követeire, és ők is révületbe estek.
(21) Jelentették ezt Saulnak. Erre újabb követeket küldött, de azok is révületbe estek. Harmadszor is küldött Saul követeket, de azok is révületbe estek.
(22) Ekkor maga is elment Rámába, és amikor a Szekúban levő nagy kúthoz érkezett, így kérdezősködött: Hol van Sámuel és Dávid? Ezt felelték: Nájótban, Rámá mellett.
(23) Elindult tehát a Rámá melletti Nájótba. De Isten lelke szállt őrá is, úgyhogy amíg ment, folyton révületben volt, amíg csak meg nem érkezett a Rámá melletti Nájótba.
(24) Akkor ő is ledobta a ruháját, és révületben volt ő is Sámuel előtt, és ott feküdt meztelenül egész nap és egész éjjel. Ezért mondják: Hát már Saul is a próféták között van?”
(1Sámuel 19,6–24)
(Textus: 1Sámuel 19,18)
Államalapításunk és az új kenyérért való hálaadás ünnepe, vagyis augusztus 20-a az idén, a Reformáció 500 éves évfordulóján, 2017-ben, egybeesik az Úr napjával, vagyis Jézus Krisztus feltámadásának ünnepével. El ne felejtsük, hogy az Úr napja, vagyis minden vasárnap a Jézus Krisztus feltámadásáért való hálaadás, az arra való hívő emlékezés ünnepe. Ezen az ünnepen ennek az egybeesésnek is üzenete. Ez a tény segít bennünket abban, hogy a felolvasott nehéz ószövetségi Igénk megnyíljon előttünk, és megragadhassuk annak üzenetét.
Folytatva tehát Sámuel próféta első könyvének magyarázatát, a soron következő, most felolvasott igeszakasz üzenetét így foglalhatom össze egyetlenegy rövid mondatban: Megvéd az Úr! Állami ünnepünkön is ez Isten Igéjének üzenete. Nézzük ezt az üzenetet közelebbről, a felolvasott igeszakasz gondolatmenete alapján.
1.
Megvéd az Úr! MEGVÉDI AZ ÚR AZOKAT, AKIK AZ Ő ÜGYÉT KÉPVISELIK ebben a világban (6–10).
Ahogy megvédte az Úr Dávidot Saul királytól, úgy véd meg bennünket is, ha az Ő ügyét képviseljük.
Felolvasott Igénk alaphelyzete az, hogy a még hivatalban lévő, regnáló király, Saul kétségbeesetten ragaszkodik hivatalához, noha őt már elvetette az Úr engedetlensége miatt, és a szívének kedves embert Dávidot választotta utódjául.
Egy héttel ezelőtt arról szólt az igehirdetés, a mai szakasz előzményeként, ahogy Saul király fia, Jónátán, Dávid barátja, közbenjárt az apjánál, Saul királynál, Dávid érdekében. Ez a közbenjárás sikeres volt. Saul király belátta, hogy nem szabad ártatlan vért ontania, hiszen Dávid mindenben mellette állt, segítette őt harcaiban, és sok győztes csatát szerzett általa Saul király számára is az Úr. Ezért Saul király szavát adta, megesküdött a fiának, Jónátánnak, hogy nem üldözi többet Dávidot, és Dávid élete nem kerül többé veszélybe.
Sajnos azonban Saul király nem volt megtért ember, hitt az emberi szónak, de nem hitt az Isten szavának. Aki pedig emberi meggyőzésre, emberi szavak erejében bízva, netán pillanatnyi érzelmektől vezéreltetve tesz fogadalmakat, annak fogadalomtétele csak egy ideig tart. Ismerjük ezt a jelenséget, akár saját fogadalmainkra gondolva is, hiszen mások rábeszélése által, vagy „saját magunkat rábeszélve” fogadunk meg valamit, és abból hiányzik az Isten akarata, az Isten Igéjébe való kapaszkodás, az Isten ereje; – az a fogadalom nem tart sokáig. Ilyenkor az történik, hogy előbb vagy utóbb, többnyire előbb, fogadalmainkat megszegjük, és visszaesünk korábbi állapotunkba.
Ekkor viszont igaz lesz ránk az az Ige, amit a mi Urunk Jézus Krisztus hangsúlyozott, hogy utóbbi állapotunk rosszabb lesz az előbbinél (Máté 12,45). Saul királlyal ez történt. Egy ideig tartotta csak a fogadalmát, aztán visszaesett régi állapotába, korábbi gyűlöletének örvénye magába szippantotta, amely egyre inkább elhatalmasodott rajta, ahogy ezt a felolvasott igeszakaszban is nyomon követhettük (1–5).
Itt szólal meg azonban az evangélium, hogy minél hatalmasabb a gonosz munkája, annál inkább védi övéit az Úr.
Azt látjuk, ahogy Saul életében, hogy a visszaesése után egyre inkább elhatalmasodott rajta a gonosz lélek, és szinte egyre erősebben a gonosz hatalma alá került. Nem Isten küldte a gonosz lelket, legfeljebb próbatételként megengedi annak rontását egy ideig. Ez a szókapcsolat, amit itt az igeversben olvashatunk, azt jelzi, hogy Isten a gonosz felett áll, hatalmasabb a gonosznál (9).
Látjuk az igeszakaszból, hogy Saul király mindent elkövetett, hogy Dávidot megölesse; – fogadalmát megszegte. Isten azonban egyre nagyobb védelemmel vette körül választottját, Dávidot, egyre inkább megerősítette őt.
Minél inkább tombol a gonosz, annál inkább igaz a mai Ige üzenete, megvédi az Úr azokat, akik az Ő ügyét képviselik.
Tegyünk itt egy fontos megkülönböztetést, hogy kristálytiszta világossággal értsük meg a mai üzenetet: Megvédi az Úr azokat, akik az Ő ügyét, a feltámadott Jézus Krisztus ügyét képviselik ebben a világban.
Tehát nem úgy szól az üzenet, hogy megvéd bennünket a mi Urunk azoktól, akik bántanak minket, megvéd bennünket az ellenségeinktől, és előbb-utóbb majd nekünk ad igazat.
Nem erről van szó, noha mi ó-emberi gyarlóságunkban ezt kívánnánk a legjobban.
Azonban, ha ellenségeink vannak, akkor abban mi is bőven benne vagyunk, a kialakult helyzetben nekünk is részünk van, ahogy a közmondás tartja: „Mindig kettőn áll a vásár”.
A mai Ige üzenete tehát így hangzik, hogy megvéd bennünket a mi Urunk, ha az Ő ügyét képviseljük, és nem a magunkét.
Így tehát az alapvető kérdés az, hogy az Ő ügyében járunk-e a magunk helyén, ott, ahová az Úr Isten állított bennünket? Most, hogy lassan véget ér a nyár, és mindannyian visszatérünk a hétköznapi feladataink közé, különösképpen fontos mindezt Isten színe előtt, éppen állami ünnepünkön végiggondolni: Ott, ahol a feladatunk van, az Ő követeiként vagyunk-e jelen, az Ő ügyét képviseljük-e, házasságban, családban, munkahelyen? Mert csak ekkor érvényes ránk igazán az Ige: Megvéd az Úr, ha az Ő ügyének követségében járunk ebben a világban, a magunk helyén.
De ha az Ő ügyében járunk követségben, akkor tombolhat egyre elvakultabban, egyre ádázabban, egyre megátalkodottabban a gonosz; – az Úr megvéd bennünket.
Azt majd később tisztázzuk, hogy mit jelent pontosan, és egészen konkrétan az, hogy megvéd bennünket a mi Urunk, ha az Ő ügyében járunk; – tehát, hogy mit jelent valójában az az Isten által nekünk ajándékozott védelem.
2.
Tehát megvéd bennünket az Úr, ha az Ő ügyét képviseljük. Ez az első, nagyon fontos üzenetünk. Ebből következik felolvasott igeszakaszunk második üzenete, tovább haladva az Ige magyarázatában, az igeszakasz gondolatmenete mentén: MEGVÉD BENNÜNKET AZ ÚR, MINDENFÉLE HAMISSÁGTÓL, ha az Ő ügyét képviseljük (11–17).
Valljuk azt, hogy Isten megvédi övéit a hamis kapcsolatoktól.
Itt is induljunk ki igeszakaszunk alaphelyzetéből. Dávid felesége volt Míkal, Saul király lánya. Tudjuk, hogy ez a házasság egy érdekházasság volt valójában. Dávid ezáltal közelebb került a királyhoz és a királysághoz. Dávid Isten választottja volt, de tudjuk azt is, hogy sok gyarlóság volt az életében. Ez is egy volt a sok közül.
Dávid és Míkal házassága sok tekintetben felemás iga volt. Ez a felemás iga pedig sok nyomorúságos sebet dörzsölt erre a házasságra.
Valljuk azt, hogy Isten megvédi az Övéit a hamis kapcsolatoktól. Ha pedig gyarló módon belekerültünk ezekbe, akkor valamilyen formában ad ezekben erőt, ad bűnbocsánatot, azokból való megtisztulást, akár kimenekedést is azokból.
Mondjuk ki tehát az üzenetet, az Úr megvédi az Övéit a hamis kapcsolatoktól. Az Úr megvéd a hamis emberi kapcsolatoktól; – az érdekkapcsolatoktól, az illúziósan hazug érzelmi kapcsolatoktól, az ösztönkapcsolatoktól, a korrupt kapcsolatoktól; – lehetne folytatni a sort… Megvéd az Úr a hamis kapcsolatoktól, akár a férfi – nő viszonyában, akár a házasságban, akár a barátságban, akár a közösségi élet, közélet, társadalom mindenféle szintjén is.
Isten nem engedi Övéit egy határon túl a hamisságban. Soha nem leszünk tökéletesek, de jó tudni, hogy az Úr mégis gondot visel ránk ezen a területen.
Nagy szükségünk van erre, hiszen az életünk tele van hamis kapcsolatokkal, érdekkapcsolatokkal, a hétköznapokban, a világban, a közéletben, az egyházban egyaránt.
Ne dugjuk homokba a fejünket! Ebben a világban, egy kereten belül nem tudjuk függetleníteni magunkat ezektől a tényektől. De éppen abban áll az evangélium, hogy az Úr nem enged bennünket egy határon túl, nem enged egy bizonyos határt, egy bizonyos keretet átlépni, ami már Istennek nem kedves, sőt istentelen lenne.
Így véd meg konkrétan a házasságban is a felemás igától. Ha pedig korábbi hitetlenségünkben mégis rosszul döntöttünk ezen a területen, és felemás igában élünk, akkor gondoljunk Pál apostol intésére, miszerint a hitetlen meg van szentelve a hívő által; – tehát hitben hordozzuk el ezt az állapotot, mi maradjunk hűek, és imádkozzunk hitetlen hitvestársunk megtéréséért (1Korinthus 7,14).
Az Úr megvédi Övéit úgy is a hamisságtól, hogy megvédi választottjait a kettős játszmáktól, és mindenfajta látványosan hamis cselekedettől.
Ezen a területen sem leszünk sohasem tökéletesek, de Kálvinra gondolva, egyre inkább a megszentelődés útját járhatjuk.
Döbbenetes az, ami a mai Igéből kiderül. Amikor Míkal menti a férjét, Dávidot, saját apjának, Saul királynak haragja elől, és ezért az apja számon kéri, akkor Míkál ijedtségében hazudik az apjának, miszerint Dávid kényszerítette, hogy mentse ki őt a házból, különben megöli őt (17). Dávid sohasem mondott ilyet. Dávid élt felesége jóindulatú felajánlásával, őt védő, támogatónak hitt menekítő szeretetével.
Kiderül még egy döbbenetes dolog, nevezetesen az, hogy Míkal házában, aki a Dáviddal való házasságában nyilván az élő egyetlen Istenbe vetett hit terén is elkötelezte magát, mégis található egy házibálvány, „nem is kicsi bálvány”. Hogy kerül ebbe a házba egy házibálvány, hogy maradhatott ott? Ugyanis ezt a házibálványt helyezi el Míkal Dávid ágyába, és amikor Saul követei megérkeznek, és gyilkos indulattal keresik Dávidot, akkor ezt a házibálványt találják meg az ágyban, letakarva, Dávid helyett.
Felmerül tehát a kérdés: Lehet-e jót tenni hamis eszközökkel, lehet-e valakit menteni úgy, hogy közben bálványozunk, meg hazudunk? Hol vannak a határai a kettős játszmáknak? Bizony tele van az életünk ilyen kettős játszmákkal.
Ebben a gyülekezetben nem augusztus 20-án, hanem a tanév kezdete után, szeptember elején tartjuk az „újkenyér–úrvacsoraosztást”. Erre készülve, bűnbánó, töredelmes szívvel járuljunk a mi Urunk elé, és vizsgáljuk meg önmagunkat: mennyi hamisság van az életünkben ezeken a területeken?
Mondhatnék mai példát is, de nem akarom direktben aktualizálni az Igét, hiszen az mindig gyengíti az Ige üzenetét; – ugyanakkor, benne élünk egy világban, ami nagyon szorongat bennünket; – és mégiscsak ki kell mondani dolgokat! Tehát mégiscsak megemlítem, amire gondolok. Tegnap Európa szerte megint terrorista merényletek történtek, sokan haltak meg, és erre Dániában az volt a válasz, hogy elindult az „Ölelj meg egy terroristát!” mozgalom. Elindult válaszként az „ölelj meg egy terroristát” mozgalom. Nehogy azt higgyük, hogy ez valamiféle krisztusi szeretet-válasz a rettenetes történésekre. Dehogy! Ez egy humanista válasz, aminek alig valami köze van a keresztyén hithez, és amely beáldozza a keresztyén hitet Jézus Krisztus evangéliumát, a keresztyén kultúrát, egy hamis emberszeretetre hivatkozva. Gondoljunk csak bele: valójában az történik, hogy a ránk bízottakat, a szeretteinket, és a saját hitünket, kultúránkat áruljuk el valamiféle hamis szeretetre hivatkozva.
Vagyis itt a „kettős játszmák” kapcsán tényleg az az alapvető kérdés, hogy lehet-e Istennek kedves jót tenni hamis eszközökkel? Lehet-e úgy cselekedni, mint Míkal: jót tenni hamisan, bálványozva és hazugságok között?
Itt szólít meg tehát elevenen Isten Igéjének üzenete: Megvéd bennünket az Úr, ha az Ő ügyében járunk, megvéd a hamisságtól. Megvéd az Úr a hamisságtól, az emberi kapcsolatokat illetően (megvéd a felemás igától, vagy hűséges erőt ad a felemás igában), és megvéd az Úr bennünket a hamisságtól úgy is, hogy megvéd minket a kettős játszmáktól.
Továbbá, megvéd bennünket az Úr a hamisságtól úgy is, hogy megvéd bennünket a hamis vallásosságtól.
A mai igeszakasz kapcsán, Míkal házibálványa kapcsán mondjuk ki a legfontosabb üzenetet: nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni (Máté 6,24). Nem lehet egyszerre Istennek és mammonnak tetszeni, nem lehet egyszerre a keskeny és a széles úton járni (Máté 7,13), nem lehet arany középutak illúziójában ringatni magunkat, hanem az igenünk legyen igen, a nemünk pedig nem (Máté 5,37).
Szinte „villámlik” a két említett világ találkozása, miközben a hirtelen ránk csapott viharban hatalmas fák dőlnek ki! „Villámlik” az ellentét Isten világa és a mi hamis világunk között.
Áldott az üzenet, hogy megvéd bennünket a mi Urunk a hamisságtól a hitünket illetően is.
Ebből pedig az következik, hogy az Isten félelme valamilyen formában meglátszik a cselekedeteinken is. Ebben a világban soha nem leszünk tökéletesek, már említettük, de a megszentelődés útját járjuk. Azt tehát lehetetlen, hogy valamilyen formában ne ábrázolódjék ki rajtunk a Krisztus (Galata 4,19).
Jézus Krisztus láthatóvá lesz rajtunk: – a rendszeres kegyesség, igeolvasás, igetanulmányozás által; – az Isten szerinti alkalmas időben elmondott bizonyságtétel által; – a nem hamis, hanem valóságos, krisztusi szeretetünkben és alázatunkban; – és abban, hogy az Isten által meghúzott határokon túl nyíltan nemet mondunk dolgokra.
Vagyis, ha bajunk van, akkor sem fordulunk „okkult emberi terápiákhoz”. Legyek konkrétabb? Lehetetlenség, hogy valaki ebbe a gyülekezetbe jár, és ha valami nagy problémája támad, elmegy Indiába, hogy valamiféle hindu keleti terápián vegyen részt. Kell-e annál nagyobb örömhír és megoldás, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból?
Megvéd az Úr bennünket, ha az Ő ügyét képviseljük, mégpedig úgy, hogy megvéd bennünket mindenféle hamisságtól, ahogy azt a fentiekben konkretizáltam, vagy hűséges erőt ad a kísértésben, kellő időben pedig szabadulást ad ezekből a hamisságokból.
3.
Megvéd az Úr, ha az Ő ügyét képviseljük, mindenféle hamisságtól! Ezt a két üzenetet összefoglalja a harmadik üzenet, szakaszunk záró részében, miszerint MEGVÉD AZ ÚR BENNÜNKET AZ Ő LELKE ÁLTAL, mert felragyogtatja előttünk Jézus Krisztus evangéliumát (18–24).
Dávid futva elmenekült Sámuelhez.
A legjobb helyre menekült a Ráma melletti Nájótba. Sámuel az Isten embere volt, az Ige embere volt, Dávid Isten vezetését követve a legjobb helyre menekült őhozzá.
De, ahol az Isten Lelke munkál, ott mindig munkál a hamis lélek is.
Sámuelt is hamis próféták vették körül, akik révületbe estek.
Isten Lelke azonban mindig hatalmasabb a gonosz lelkeknél. Ez a mai Igében is tetten érhető.
Mi is történt valójában?
Saul gyilkos indulattal követeket küldött Sámuelhez Dávidért.
Innen is látjuk, ahogy fokozódik Saul király gyűlölete, megszállottsága. Meg akarja öletni Dávidot, betegen is meg akarja öletni őt, ezért küldet követeket Míkalhoz. Aztán amikor megtudja, hogy Dávid Sámuelhez menekült, akkor ide is követeket küldet.
Ezek a követek azonban a hamis próféták révületét látva maguk is extázisba estek.
Lefordítva mindezt az Ige üzenetére: A Saul király által küldött követek prófétai révület által lettek tehetetlenné. Isten így védte Dávidot!
Ekkor Saul király maga ment el Dávidért Sámuelhez, és ő maga is, már menet közben, és ott Nájótban is extatikus révületbe esett, a hamis próféták révületébe: ruháját letépte magáról, és ott feküdt meztelenül egész nap és egész éjjel (24). Ezért kritikai gúnnyal jegyezték meg többen, ezt a „prófétaságot” látva: Hát már Saul is a próféták között van? Ez lenne a prófétaság? Ilyen lenne a prófétaság? Semmiképpen sem!
Hogy pontosan értsük ezt a szakaszt, hadd mondjam ki, hogy itt a révület a hamis prófétaság jele, ugyanakkor Isten hatalmának a jele is; – annak jele, hogy Isten Lelke hatalmasabb a gonosz lelkeknél.
Ugyanakkor itt a révület Isten védelmének az eszköze, amivel a józanság Lelke legyőzi a hamis, gonosz lelkeket, és megalázza a gonoszt, azt a gonoszt, amelyik Dávidot is üldözte Saul által.
Vegyük tudomásul, hogy Isten Lelke, aki az erő, a szeretet, és a józanság Lelke (2Timóteus 1,7), mindig emelkedettséget ajándékoz (Zsoltárok 25,1), és soha nem valamiféle tehetetlen révületbe, önkívületbe dönt bennünket. Ha ilyen történne, az többnyire a gonosz munkája, a hamis prófétaság jele; – mindenfajta mesterkélt önkívület és révület az (persze az indokolt orvosi esetekkel nem foglalkozom).
Megvéd tehát Isten Lelke, ha az Ő ügyét képviseljük, minden hamisságtól, mégpedig az által, hogy Szentlelke erejével felragyog előttünk az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztus, felragyog eltőttünk a megváltás evangéliuma, amely végérvényes védelem (Efezus 5,14).
Itt értjük meg igazán, hogy mit jelent Isten védelme valóságosan, ebben a világban.
Isten véd, megvéd, felvértez: ami azt jelenti, hogy előfordulhat, hogy bánthatnak, de végérvényesen le nem győzhetnek bennünket.
Merjük azt is hinni, amíg feladatunk van ebben a világban, addig megőriz bennünket a mi Urunk.
Ő megvéd, ha mindig nem is óv meg minket; – bánthatnak, de végérvényesen le nem győzhetnek, hiszen Jézus Krisztus feltámadott a halálból.
Isten Szentlelke által ez az örömhír ragyog fel előttünk mindig!
*
Ezt a gyönyörű üzenetet, amely a mai ünnepen szólt hozzánk, és nemcsak ehhez a gyülekezethez, hanem hiszem, minden templomban, minden ünneplőhöz ebben a hazában; – egy képpel szeretném szemléltetni.
Templomunk főbejárata egy védettebb helyen található, a homlokzat lépcsőzetes beugrásában. Ide a Baba-mama kör tagjai tavasszal és ősszel szép koszorúkat készítenek, ezzel fogadva a templomba érkezőket a főbejáratnál.
Az egyik koszorú alsó peremének védettségébe madarak raktak fészket, és két fészekaljnyi fióka is kirepült már innen. Ők is felfedezték ezt a védettséget, és épségben kikeltek, megerősödtek, kirepültek.
Nem tudom, hogy mi lett a kirepült madárkákkal? Ez már nagy kérdés. Azt azonban tudjuk Jézus Krisztus tanításából, Isten gondviselő szeretetéről, hogy neki még az égi madarakra is gondja van (Máté 6,26); – akkor, hogy ne lenne gondja ránk, akik az Ő ügyének követségében járunk ebben a világban.
Kell-e ennél több? Áldott legyen az Isten a mai üzenetért!
Megvéd az Úr, ha ügyének követségében járunk; – éppen ezért megvéd minden hamisságtól, és megszabadít azokból; – megvéd az Úr, Lelke által, mert felragyog nekünk a feltámadott Jézus Krisztus (Efezus 5,14). Őbenne pedig mindenre van erőnk (Filippi 4,13).
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2017. augusztus 20.
Textus / Lekció: 1Sámuel 19,06-24 (18)
Igehirdető: Steinbach József