Loading...

A nagy szabadulás

Igehirdetés a Balatonalmádi–Balatonfűzfői Református Nyaralók VII. Találkozóján

„(1) Saul elmondta fiának, Jónátánnak és összes udvari emberének, hogy meg akarja ölni Dávidot. Jónátán, Saul fia azonban nagyon kedvelte Dávidot.

(2) És megmondta Jónátán Dávidnak: Apám, Saul meg akar ölni. Ezért vigyázz magadra holnap reggelig, maradj a rejtekhelyen, és rejtőzz el!

(3) Én pedig kimegyek, és ott állok meg apám mellett a mezőn, ahol te leszel, és beszélni fogok apámmal rólad. Majd meglátom, hogy mi lesz, és elmondom neked.

(4) Jónátán beszélt is apjával, Saullal Dávid érdekében. Ezt mondta neki: Ne vétkezzen a király a szolgája, Dávid ellen, hiszen ő nem vétett ellened, sőt sok jót tett neked.

(5) Kockára tette az életét, leterítette a filiszteust, és nagy szabadulást szerzett az Úr egész Izráelnek. Te láttad ezt, és örültél. Miért vétkeznél ártatlan vért ontva, miért akarod ok nélkül megölni Dávidot?

(6) Saul hallgatott Jónátán szavára; meg is esküdött Saul: Az élő Úrra mondom, hogy nem kell meghalnia! “

(1Sámuel 19,1–6)

(Textus: 1Sámuel 19,5)

A Reformáció 500 éves évfordulóját ünnepeljük most az almádi és a fűzfői gyülekezeteinkben, amelyre nyaraló testvéreinket is meghívtuk.

Miközben ezt tesszük, hálásak vagyunk azokért, akik ezekben a gyülekezetekben hűséggel előttünk jártak.

Közben, minden nehézség ellenére reménységgel tekintünk előre. Hiszen a reformáció legnagyobb ajándéka nem az volt, hogy „megújította” az egyházat, hanem az, hogy Isten Igéjére figyelve visszahelyezte az egyházat a Jézus Krisztusra, mint egyetlen fundamentumra.

Érthetőbben fogalmazva: A reformáció a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusról tett bizonyságot, Isten egyre tisztábban megértett Igéje alapján.

A reformációban az történt, hogy az egyház előtt újra felragyogott az Isten fensége, kiválasztó kegyelme, az Ő krisztusi, megváltó szeretetében, amely az egyháznak szolgálatot, a hívő ember életének értelmet ajándékozott, miközben minden embert a reménység tágasságában állított népe elé.

Mai Igénk ugyanezt hangsúlyozza, hiszen arra a nagy szabadulásra utal, amelyet az Úr szerzett népének, és amelyet Jézus Krisztusban végérvényessé tett.

Megszabadított, megváltott emberek vagyunk, életünknek megoldása van, Jézus Krisztusban.

Ez a szabadítás, Jézus Krisztus tökéletes áldozata után már nem kíván emberáldozatot, pusztító harcokat, a másik legyőzését, meggyőzését. Mindezeket Ő majd Szentlelke által végzi el, „szentlelkes” módon, akarata és jótetszése szerint. Tőlünk, népétől pedig hitvalló szolgálatot vár, hogy az Ő dicsőségére, valamint a ránk bízottak javára éljünk.

Amikor október végén mindegyik dunántúli templomban, így a mi templomainkban is elhelyezzük a Reformáció 500 éves évfordulója kapcsán az emléktáblát, akkor szintén ezt a krisztusi nagy szabadításba vetett hitünket valljuk meg egy bizonytalan világban: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidókhoz írt levél 13,8).

Vendégeink kedvéért elmondom: Gyülekezeteinkben egész évben úgy ünnepeljük a Reformáció 500 éves évfordulóját, hogy a kálvini igemagyarázat rendje szerint egy nehéz ószövetségi könyvet, Sámuel próféta első könyvét magyarázzuk, „a folyamatos igemagyarázat rendje” szerint.

Most, a Balatonalmádi–Balatonfűzfői Református Nyaralók VII. Találkozóján, ünnepi alkalmunkra készülve ez az igeszakasz került sorra, tehát nem a mai napra kerestük úgy direkt ezt az Igét.

Viszont Isten választotta nekünk: ez a lényeg!

Figyeljünk tehát a felolvasott Ige alapján röviden erre a nagy szabadításra.

Közben pedig átéljük ebben a népes gyülekezetben, rendszeresen itt nyaraló testvéreinkkel együtt, hogy Isten Igéjére figyelve egymásnak testvéreivé lehetünk, hiszen nagy szükségünk van egymásra; – arra, hogy megfogjuk egymás kezét az Úr előtt, és együtt megragadjuk az Úr mentő karját.

„…és nagy szabadulást szerzett az Úr… Te láttad ezt, és örültél.” (5)

1.

ISTEN SZABADÍTÁSA OLTALOM! (1–5)

Isten szabadítása ebben a világban konkrét, valóságos oltalom.

Saul király gyűlölte Dávidot, aki emiatt életveszélyben sínylődött.

Életünk életveszélyes, szó szerinti, átvitt; egyéni, közösségi és társadalmi értelemben egyaránt.

Az élet lényegében, azaz minden tekintetben életveszélyes.

Egy lépés van köztem és a halál között (1Sámuel 20,3).

„Éltem, és ebbe más is belehalt már!” – fogalmazott József Attila.

Éppen ezért minden nap kegyelem.

Az élő Isten azonban éppen ilyen helyzetekben mutatja meg szabadítását, ahogy ezt népe életében olyan sokszor megcselekedte.

Isten szabadítása bátorít, elrejt, közbenjár értünk.

Vagyis Istenünk már ebben a világban megmutathatja szabadító hatalmát, akarata és jótetszése szerint.

Istenünknek van hatalma arra, hogy hatékonyan megoldja halálosan terhelt helyzetünket.

Isten úgy mutatja meg szabadítását, hogy mindig küld emberi eszközöket, akik a bajban erősítenek, bátorítanak bennünket, sőt „hatékonyan” közbenjárnak érettünk, addig pedig szeretettel oltalmaznak, elrejtenek bennünket, vagyis nem engedik, hogy bántson az ellenség.

A szorongattatott Dávidnak így adta az Úr szabadításának eszközét, éppen Saul király fiát Jónátánt, aki a legilletékesebb volt, hogy érdemben közbenjárjon Dávidért.

Amikor ugyanis Jónátán látta, hogy milyen nagy a baj, nemcsak kérlelte Dávidot, hogy „vigyázzon magára”, nemcsak bátorította Dávidot, mert ezek olyan haszontalanul szép szavak csak úgy magukban; – hanem cselekedett is Dávidért, elrejtette őt, majd beszélt az apjával, Saul királlyal, Dávid érdekében.

Meggyőzte az apját, hogy nem kell Dávidtól tartania, aki sok jót tett már a király ügyének érdekében, és sok örömöt, győzelmet szerzett Saul király népének.

Jónátán Isten törvénye szerint arra is figyelmeztette apját, hogy ne ontson ártatlan vért.

Saul hallgatott Jónátán szavára.

Jónátán, Dávid igaz barátja, ebben a „hatékony” segítségben Jézus Krisztus előképe.

Jónátán annak a Jézus Krisztusnak az előképe, aki a „leghatékonyabb”, „legkonkrétabb”, legvalóságosabb, azaz maradéktalan szabadulást szerezte meg nekünk, halála és feltámadása által.

Ez a Szentírás szíve, az Ige üzenete, ez az evangélium, a reformáció újra felfedezett, örök kincse, ez a nagy, hiánytalan, krisztusi szabadítás: bűnből, betegségből, halálból, Sátán hatalmából…

Jézus Krisztus bátorít: Ő velünk van minden napon (Máté 1,23; 28,18–20).

Jézus Krisztus elrejt a bajban, a pusztulás elől, nem engedi oda övéit méltatlan prédaként. Ezt akkor is hisszük, „ha nem tenné is” látható módon ezt a szent elrejtést, elbújtatást (Dániel 3,18), mert lényegileg a tényleges „felkoncolás” ellenére sem adja oda népét soha az Úr prédaként az ellenségnek!!! A szent elrejtettség a teológia nagy témája: Elrejt az Úr, hogy „Ővele jelenhessünk meg a világban”, és a világban is el vagyunk rejtve hit által Őbenne (Kolossé 3,3).

Jézus Krisztus közbenjár érettünk az Atyánál (János 14,28), képviseli ügyünket, elkészíti helyünket! Micsoda erőforrás, bizonyosság: az képviseli ügyünket, életünket, akinek adatott minden hatalom, mennyen és földön (Máté 28,18). Nem elveszett az „ügyünk”, az életünk!

Vedd észre, hányszor lehetsz, lehetnél te is az Úr eszköze mások életében; – és megfordítva, hányszor lettek mások a te életedben az Isten eszközei!

Gondolj bele, hogy hányszor használt téged az Úr, eszközként mások életében.

Vedd észre, hogy hányszor akar használni, nem erő felett, hanem a saját kereteink és saját lehetőségeink között, mert van egy határ, amin túl nem tudunk adni; – de bűn, ha tehetnénk valamit a mellettünk nyögő másikért, és nem tesszük.

Ugyanakkor, gondolj bele abba is, hogy hányszor lehettek emberek a te életedben Isten eszközei, mert bizalommal, és nem csalódva fordulhattál hozzájuk a nehéz időkben.

Sokszor egy bátorító mondat mennyit jelent, szárnyakat ad.

Valaki emailben csak annyit írt nekem egyszer: „Hiányzol!” Az illető nem is sejtette, mit jelentett nekem ez, ott, akkor; – mennyi bátorítást és oltalmat adott.

2.

ISTEN SZABADÍTÁSA ÖRÖK ÉLET! (5)

Isten szabadítása, üdvözítő ajándéka azonban több, mint hatékony oltalom.

Isten szabadítása megőriz ebben a világban, de túlmutat ezen a világon (Zsidókhoz írt levél 13,14).

Isten szabadítása örök élet!

Ugyanis, csak az örök élet tágasságában lehet mássá a földi élet.

Sokszor elmondtam már, most az ünnepi istentiszteleten újból mondom: Csak az örök életbe vetett hit ad lehetőséget arra, hogy földi életünket is értelmesebben, lassabban, boldogabban éljük meg; – hiszen, ha van örök élet, akkor nem kell itt mindent összeharácsolni, kiélvezni, megélni, a másiktól elvenni; – sőt, lehet (lehetne) újrakezdeni, megbocsátani, szeretni, lemondani, elengedni, alulmaradni…

Az Ószövetség sokak számára azért nehezen érthető, mert itt durva emberi harcokon keresztül, valamiféle „ideiglenes győzelmen” keresztül érvényesül, Isten nagy szabadítása az Úr népe számára, amelynek mindig vannak áldozatai.

Éppen ezért kellett az ószövetségi kultuszban állandóan engesztelő áldozatokat bemutatni, mert a „földi szabadulások” sora mindig gyarló, önző, bűnnel keveredett, áldozatokkal teli, részrehajló…

Az ószövetségi, „harcos” szabadítások sora azonban csak előképe annak a nagy szabadításnak, amit Isten Jézus Krisztus áldozata által ajándékozott nekünk.

Viszont ettől kezdve nincs olyan nemes eszme, vallás, kegyesség, amire hivatkozva bánthatnánk, „beáldozhatnánk” a másikat.

Éppen ezzel a „látással” tudunk hitelesen hitvallást tenni az Úr Jézus Krisztusról.

Ehhez azonban mennyei erő és bátorság kell: A szelídség bátorsága!

Ez csak az örök élet reménységével lehetséges.

A szelídség bátorsága csak a Jézus Krisztusba vetett, élő hit által lehetséges, felvállalva annak minden evilági rizikóját, a valóságos krisztusi győzelem bizonyosságában. Mi bajunk lehetne: Olyan Urunk van, aki legyőzte a halált, érettünk! (Máté 5,5)

A szelídség bátorságát ajándékozta nekünk Jézus Krisztus, az örök élet bizonyossága által.

Csak a krisztusi örök élet bizonyosságából fakadó szelídség bátorsága segíthetne rajtunk, semmi más, egyébként valamilyen formában „elevenen felfaljuk” egymást! Shakespeare drámája, a „Titus Andronicus” tele van borzalommal. A darab egyik rendezője (rendezőnője) azt nyilatkozta róla: „Igen, ilyen az ember; – Jézus Krisztus nélkül ilyen!” Valóban, a borzalmakat különböző módon és különböző leplezettségi szinteken műveljük, de a helyzet valójában minden korban ugyanaz.

Jézus Krisztus kell, az Ő nagy szabadítása kell, amely itt oltalom, odaát örök élet, és amely a szelídség bátorságával áldja meg ezt a világot is.

Ez az üdvözítő nagy szabadítás másik fontos eleme.

3.

Végezetül vegyük számba, MIT JELENT EZ A NAGY SZABADÍTÁS EGÉSZEN KONKRÉTAN, GYÜLEKEZETÜNK TEKINTETÉBEN? (5)

„…nagy szabadulást szerzett az Úr… Te láttad ezt, és örültél” (5).

Vegyük észre ezt a nagy szabadítást, Isten Jézus Krisztusban közölt evilági oltalmát, és örök életet ajándékozó szeretetét!

Mindezek láttán örüljünk ennek, ahogy az Igében olvastuk: „…nagy szabadulást szerzett az Úr… Te láttad ezt, és örültél” (5).

Vegyük észre ezt a nagy szabadítást egyéni életünkben, egyházunkban, a keresztyénség nagy családjában! Vegyük észre ezt a nagy szabadítást gyülekezetünkben!

Vegyük észre, lássuk meg, tapasztaljuk meg, a Szentlélek által, mert ez a tapasztalat ajándék, a Szentlélek munkája! Kérdésként is megfogalmazhatom az üzenetet: Mit látsz meg először, mit veszel észre, mit tapasztalsz, miből indulsz ki?

Ebből a „látásból”, ebből a tapasztalatból, Isten nagy szabadításának valóságából, maradandó öröm fakad! Soha el nem múló, mindenkori öröm!

Lássuk meg ezt a krisztusi, nagy szabadítást, és örüljünk ennek együtt.

Áldott legyen az Isten, hogy ezt a krisztusi örömöt, maradandó, örök örömöt együtt élhetjük át, az Úr színe előtt, Igéjének közelében.

Ezt a nagy, krisztusi, oltalmazó, örök életet ajándékozó szabadítást megtapasztalva szolgáltak közöttünk ebben a gyülekezetben azok is, akik itt előttünk jártak.

Ne feledkezzünk meg róluk. Nem velünk kezdődik az egyház (Zsidókhoz írt levél 13,1–5).

A ma ünnepi alkalmon, a Balatonalmádi–Balatonfűzfői Református Nyaralók VII. Találkozóján róluk is megemlékezünk, a Reformáció 500. évfordulójának esztendejében; – Róluk, akik az Úr nagy szabadítását hirdették és élték ebben a gyülekezetben, előttünk járva.

Őáltaluk az Úr építette ezt a gyülekezetet az Ő szabadításának erejével és hatalmával.

Jézus Krisztus áldott oltalmat ajándékozó eszközei, és az örök élet evangéliumát hirdető, megélő szolgái voltak ők, vagyis Isten szabadítását képviselték, egy nehéz és ellentmondásos időben, hitvalló bátorsággal: – Bolla Ferenc nagytiszteletű úr, gyülekezetalapító lelkipásztorunk; – és Erdődi András gondnok úr; – de meg kell említenem dr. Haraszti József fűzfői gondnok urat, aki a Nitrokémia főmérnökeként is hitvalló bátorsággal képviselte Jézus Krisztus ügyét, szabadítását.

Elmondhatjuk, hogy Isten nagy szabadítását tapasztalta meg ez a gyülekezet.

Isten valóban „a semmiből” hozta létre itt élő buzgó népét, ezen a „kies helyen” (Zsoltárok 16,6).

Őértük hálát adva magasztaljuk az Urat mindazokért, akik valaha is hűséggel szolgáltak ebben a gyülekezetben.

Szolgálatom közel harminc éve alatt annyi áldott, kedves testvér jut eszembe, az örök élet reménységében.

Itt meg is állok, mert nem tudok elérzékenyedés nélkül gondolni rájuk, egykori hívő, szolgáló gyülekezeti tagjainkra, Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn, akiktől én és családom is annyi szeretetet kaptunk!

Isten eszközei voltak ők ebben a gyülekezetben és a mi életünkben is.

Következő generáció, jövendő gyülekezeti, református egyházi, keresztyén nemzedék: Több alázatért, hitért, szeretetért és bizonyosságért könyörögjünk; – nem elfeledve az előttünk jártak hitét, hitvalló bátorságát, ugyanakkor szelíd alázatát! Hiszen közülünk sokan, olyan magabiztosak vagyunk: Mi tudjuk, hogyan „működik”, hogyan „újul meg” az egyház, eddig minden rossz volt, de majd most…

Akik előttünk jártak, nem ilyenek voltak!!!

Ezt az intést meg kell fogalmaznom, de éppen azért, mert áldott legyen az Isten, hogy ezt a nagy szabadítást képviselhetjük mi is!

Micsoda áldott szolgálat ez.

Ezt képviselheti a balatonalmádi, a balatonfűzfői gyülekezet, a rendszeresen itt nyaraló testvérek, akik építően fontosak számunkra, és akiktől annyit kapott és kap ez a két gyülekezet; – és akiknek ez a két gyülekezet is lelki otthonuk!

Hálával köszönjük meg az Úrnak mindazokat, akiknek ez a két gyülekezet jelent valamit, mert Isten látható népén keresztül az Úr nagy szabadításának tapasztalatáért kiáltanak.

Itt, az egymással való közösségben megtapasztaljuk Isten oltalmazó, örök életet ajándékozó, üdvözítő szabadítását.

Hálásak vagyunk ezért a gyülekezetért: mindenkiért; – azokért, akik előttünk jártak; – és azokért, akik most itt vannak; – azokért, akik itt áldozatokat hoznak, aktívan szolgálnak; – de azokért is, akik nem tudtak eljönni, akik „még nem találtak ide”; – azokért is, akik még csak keresnek; – azokért is, akik imádságos szeretettel, jószándékkal gondolnak ránk (Márk 9,40).

Így, ebbe a nagy szabadításba kapaszkodva, reménységgel gondolunk református anyaszentegyházunkra, a keresztyénség ügyére; – és azokra is, akik egészen mást gondolnak a világról, mint mi.

*

Egyik itt nyaraló testvérünk édesapja, Nyerges Pál a Balaton festője volt, azon belül is Balatonalmádi és Káptalanfüred, valamint a környék festője. Nemrégiben kiállítása nyílt Alsóörsön. Több képét megcsodálhattam már.

A legutóbbi kiállításon feltűnt a „Fehér jukkák” című festménye.

A jukka közismertebb neve pálmaliliom, és tudjuk, hogy Jézus Krisztus mit tanított gondviselő szeretetéről, amely a liliomokra, az égi madarakra, hát még ránk is gondot visel (Máté 6,25–30).

Ahogy a festményen ragyogtak, a földbe kapaszkodtak, és az ég felé ágaskodtak ezek a hatalmas fehér liliomok, amelyek szinte betöltötték a vásznat, és viszonylagossá tették a hátteret; – eszembe juttatták Isten Jézus Krisztusban közölt szabadítását, amely ebbe a világba gyökerezve oltalmazó szeretet, odaát pedig örök élet; – és amelyek felé már itt is „ágaskodhatunk” az Ő kegyelméből, ahogy ezek a jukkák a festményen „óriássá” növekedtek a napfény felé „kívánkozva” (Zsoltárok 42,1).

Ez az „ágaskodás” jelzi a letagadhatatlan tényt: Ebben a világban élünk, ide gyökereztetett egy időre az Isten, ez a világ meghatároz, „leköt”; – ezért Isten hívő népe két lábbal a „földön” jár, soha nem lesz hazug képmutatóvá.

Ugyanakkor ez az „ágaskodás” mégiscsak jelzi, hogy „Több az élet!” (Lukács 12,23)

Ez az „ágaskodás” megtisztít, „fehérré mos” bennünket; – mint a festményen a jukkákat.

Ez az „ágaskodás” az Úr óvó és örök életet ajándékozó, azaz üdvözítő szabadításának megtapasztalása, amelyből valódi öröm fakad.

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2017. augusztus 13.; Balatonalmádi–Balatonfűzfői Nyaralók VII. Találkozója

Textus / Lekció: 1Sámuel 19,01-05 (05)
Igehirdető: Steinbach József