(20) Miután kigúnyolták, levették róla a bíbor ruhát, és felöltöztették a saját ruhájába. Majd kivitték, hogy megfeszítsék Őt.
(21) Kényszerítettek egy arra menő embert, a cirénei Simont, Alexandrosz és Rúfusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye Jézus keresztjét.
(22) Elvitték Őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely,
(23) és mirhás bort adtak neki, de Ő nem fogadta el.
(24) Keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon.
(25) Kilenc óra volt, amikor megfeszítették.
(26) Felirat is volt a kereszten az ellene szóló vádról, amely így szólt: A ZSIDÓK KIRÁLYA.
(27) Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől.
(28) És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: „És a bűnösök közé sorolták.”
(29) Akik elmentek mellette, fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt,
(30) mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!
(31) Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták maguk között az írástudókkal együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.
(32) A Krisztus, Izráel királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk! Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.
(Márk 15,20–32)
(Márk 15,24)
A reformáció ünnepén, a reformációi úrvacsorára készülve halljuk Márk rövid, tömör tudósítását, egy tagmondat mindössze: Ekkor keresztre feszítették (24).
Az előző igehirdetésekben azzal foglalkoztunk, hogy közvetlenül a keresztre feszítése előtt, mi történt a mi Urunkkal, Márk írása szerint.
A keresztig a közvetlen előzményről azt olvashattuk, hogy cirénei Simon vitte a Golgota hegyéig Jézus keresztjét (21). A jelenet kapcsán áldott üzeneteket adott nekünk akkor az Úr.
Egy héttel ezelőtt, arra figyeltünk, hogy Jézust a keresztre feszítése előtt mirhás borral itatták meg, valamiféle fájdalomcsillapító, kábító itallal, de amikor Ő ezt érzékelte, akkor nem fogadta el a fájdalomcsillapító italt (22–23). Isten Lelke a múlt alkalommal fontos üzeneteket bízott ránk eme igeszakasz által.
Ezután hangzik fel Márk evangélista tagmondata: Ekkor megfeszítették (24).
Ettől kezdve Márk evangélista ihletett tömörséggel arról szól, hogy mi történt Jézussal, és főként Jézus körül, amíg Ő a kereszten függött.
Márk valóban csak a legfontosabb történéseket említi meg, amelyeket, az Úr kegyelméből, az elkövetkezendő vasárnapokon sorba veszünk.
A mai alkalommal, ebből a sorból, az első jelenet következik: Ekkor megfeszítették és megosztoztak ruháin.
A mai alkalommal, a megfeszítést követő eme első mozzanatra figyelünk!
*
Figyeljünk először arra, hogy mai igeversünk szerint MI TÖRTÉNIK OTT A GOLGOTAI KERESZTEN? (24)
A golgotai kereszten éppen a megváltás csodája virágzik ki.
A megváltás és a helyettes elégtétel csodájáról több tanítói igehirdetést hallhattunk már ebben a sorozatban.
A megváltás csodája az, hogy Isten Jézus Krisztus megváltó szeretete által meg akar bennünket szabadítani minden rossztól, vissza akarja adni nekünk az Ő eredeti gondolata szerinti életet, az élet teljességét (János 10,10).
Valójában az történik a megváltásban, hogy a minket szerető és megtartó Isten ajtót nyit nekünk, életünk sokféle zártságából a szabadságra: Van út újból a mennyei világ gazdagsága felé, amely értékessé teheti ezt a földi életet is; van út az élő Isten felé; és van út egymás felé. Tehát ebben a megosztott világban újból testvéri közösségek formálódhatnak, egymásra találhatunk. Ez az ajtónyitás út a minket szerető és megtartó Isten felé, és út egymás felé is.
Egyszerűségében is kifejező ez a kép a megváltás kapcsán: isteni ajtónyitás, mert bent már elfogyott a levegő, fuldokoltunk, sűrűen szorongtunk, alig bírtuk elviselni egymást; az ajtónyitással pedig életet, levegőt, tágas teret kaptunk. Életünk sokféle zártságában küszködve a megváltás ajtónyitása életmentés. Bizony annyi zártság terheli az életünket, ha Jézus Krisztus nélkül, a zárt ajtó mögött szűkölünk: a bűn, a betegség, a törékenység, a halál zártsága; a konkrét vétkek zártsága, megosztottság, harcok, háborúskodások, presztízsharcok hétköznapokban és világméretekben; zártság időben, térben, lehetőségben, tehetségben; zártság az egymással való viszonyunkban, a különböző közéleti és társadalmi szituációkban.
A megváltás csodája éppen ott érlelődik a golgotai kereszten: Isten ajtót nyitott, szabaddá tett bennünket, így a mennyei világ teljessége és boldogsága betöltheti földi életünk terét, mint ahogy a nyitott ajtón át a levegőtlen szobát átjárja a levegő, majd az ajtón át végre ki lehet jutni a napfényre. Isten szeretete, Jézus Krisztus által, megváltott bennünket a golgotai kereszten: Ő ajtó nyittatott nekünk a menny felé, Isten felé és egymás felé.
Az isteni megváltás pedig nem éri be kevesebbel, mint a teljes, egykor volt édeni békességgel; miként ezt a próféta megénekelte: Eljön majd az az idő, amikor nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki, mert a föld tele lesz az Isten ismeretével, úgy, mint a tenger a medrét borítja. (Ézsaiás 11,1−10). Ebben a világban annyi ártás, pusztítás, rettenet tombol; ma is. De jó hallani erről a megváltó, isteni ajtónyitásról, amely a teljes békesség útjára vezet minket: Nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki többé. Efelé tart az életünk, miközben ezt a békességet munkálhatjuk a magunk helyén. Ez az üdvösséges élet csakis a megváltás isteni cselekvésének csodájából fakadhat. Ez az ajtónyitás közeledés a menny felé, Isten felé, egymás felé; egyre közelebb és közelebb egymáshoz; közösségben Istennel és egymással; hitben már megélve az üdvösséget, minden „itteni” töredékesség és gyarlóság ellenére is.
A mai igeversben (24), amikor Jézus egybeszabott köntöséről szól az evangélista, amit nem lehetett szétszakítani, akkor ez az egybevarrott köntös ezt az isteni megváltó egységet és közösséget is jelzi, üzeni, szimbolizálja nekünk: közösségben Istennel, közösségben egymással. Ez a megváltás csodája, erre szabadított meg bennünket Istenünk; hit által ezt tapasztalhatjuk meg már e-világban is; és hit által ezt az új világot munkálhatjuk a magunk helyén, mint Isten követei.
Ott a kereszten ez történik, a megváltás csodáját munkálja Isten határtalan szeretete, a szenvedő Jézus Krisztus által. Az egyik húsvéti énekünk zengi: Az ősi kígyót, bűnt, halált, kínt, poklot, szenvedés jaját; legyőzte Jézus, Mesterünk, ki ím feltámadott nekünk! Halleluja! (356. dicséret az 1948-as énekeskönyvben.)
Ez történik ott a golgotai kereszten, a megváltás csodája; miközben prófétai ígéretek teljesednek be; Isten konkrét ígéretei válnak valóra. Ezek a próféciák, többszáz évvel Jézus Krisztus eljövetele előtt, pontosan kijelentették Isten megváltó szeretetének beteljesedését, annak legfontosabb eseményeit.
A 69. zsoltár 22. verse így szól: Méreggel etettek és szomjúságomban ecettel itattak. Egy hete csak ennek a próféciának beteljesedéséről szólt az igehirdetés.
A 22. zsoltár 19. versében azt az isteni kijelentést olvassuk, amelynek pontos beteljesedéséről a mai igevers ad hírt: Ruháimon megosztoztak és köntösömre sorsot vetettek.
Tehát szó szerint beteljesedtek a prófétai ígéretek.
A bűneset után, a Szentírás első lapjain olvashatjuk az ősevangéliumot, miszerint Isten nem hagy bennünket a bűnben és a halálban, mert eljön az az idő, amikor az asszony utóda a kígyó, a gonosz fejére tapos (1Mózes 3,15). Ez történik meg most, ott a golgotai kereszten, a megváltás csodájában: az asszony utóda, Jézus Krisztus a gonosz fejére tapos, azt végérvényesen legyőzi.
Olyan jó bizonyossággal tudnunk azt, hogy amit Isten kijelentett nekünk Igéjében, amit megígért számunkra, azok beteljesednek, miként a prófétai ígéretek. Egyrészt ezek az ígéretek már beteljesedtek Jézus Krisztusban, másrészt az Úr visszajövetelével maradéktalanul ki fognak teljesedni. Ebben a bizonytalan világban nagy ajándék tudni, hogy van Valaki, akire ráhagyatkozhatunk, és akinek szava mindenkor biztos fundamentumunk. Ha az Úrban bízunk, ha az Ő Igéjét és boldogító, üdvösséges ígéreteit komolyan vesszük, akkor nem fogunk kudarcot és szégyent vallani, nem fogunk csalódni.
Mi történik ott a kereszten, mai igeversünk és a teljes Biblia bizonyságtétele szerint? A világtörténelem legnagyobb eseménye virágzik ki: a megváltás csodája.
Ez a legértelmesebb eseménye ennek a szűkölő világnak, amely többnyire visszafogott, sóhajokkal terhelt földi életünk számára egyedül képes értelmet, tágasságot és tartást adni.
Ez a világtörténelem leglényegesebb, legfontosabb, legörömtelibb, legértelmesebb eseménye, amelyből minden más lényeg, öröm és értelem fakadhat. Más esély nincs, minden egyéb csak pótcselekvés és önáltatás.
Az úrvacsora sákramentuma is erre az értelemtaláló, valóságos megoldást ajándékozó, örömteli eseményre utal. Az úrvacsora sákramentuma, az öröm sákramentuma, hiszen a megváltás titkát érzékelteti és pecsételi meg számunkra, miközben részesít bennünket abban.
Isten határtalan szeretete kiáradt ránk, a Jézus Krisztusban, az egyetlen szeretet, ami mentes minden gyarlóságtól és önzéstől.
Ez történt ott a golgotai kereszten.
*
Mindezt azért mondtam el, mert a mai igevers első tagmondata feljogosított engem erre: Ekkor megfeszítették.
Ezután olvashatjuk a következő tagmondatot: Megosztoztak ruháin, hogy ki mit kapjon; Jézus ruháira sorsot vetettek (Máté 27,35; Lukács 23,34; János 19,23−24).
Mi történik ott a kereszten; ezt részleteztük az imént.
Kiabáló az ellentét, ha ezután arra tekintünk, hogy MI TÖRTÉNIK A KERESZT ALATT? (24)
Hogyan viselkedik az ember a kereszt alatt, Isten megváltó és örök megoldást ajándékozó szeretete gazdagságában? Mire tekintünk, mivel foglalkozunk mi, akik − akár tudjuk, akár nem −, minden percünkben az Úr kegyelméből vagyunk?
Miközben a világtörténelem legnagyobb eseménye, a megváltás csodája történik ott a kereszten, mi történik ezalatt a kereszt alatt?
A katonák kaszárnyai lelkülettel viselkedtek.
Mindent elvettek Jézustól, ami személyes.
Bocsánat, de ezekben az Igékben mélyre kell menni, hogy aztán felragyogjon számunkra az evangélium.
Amikor az ember nyeregben érzi magát és a másik kiszolgáltatott neki, akkor rettenetes dolgokat művelhet az egyik ember a másikkal.
Gyakran viselkedünk olyan kaszárnyai lelkülettel egymással, miként ezek a katonák viselkedtek itt Jézussal. Noha ezek a katonák, tudtukon kívül, Isten üdvözítő akaratát hajtották végre, ugyanakkor Jézus szenvedéstörténete, benne ezzel a jelenettel, rámutat arra, milyen az ember, és miből készít számunkra az Isten szeretete szabadulást.
Miután Pilátus kimondta Jézus felett a halálos ítéletet, azután Jézust kigúnyolták: levetkőztették, felöltöztették bíbor ruhába, hogy megszégyenítsék királyságát, tövissel koronázták, nádszállal ütlegelték, nevetve hajbókoltak neki, leköpték… Ezután újból felöltöztették, a saját ruháiba, majd kivitték, hogy megfeszítsék (20). Egy teljes prédikációt hallhattunk erről a jelenetről. Jézus a saját ruháiban ment el a Golgotáig (20), cirénei Simon vitte az út második felén a kereszt vízszintes gerendáját (21). A kivégzés helyszínén ismét levetkőztették, teljesen meztelenre. A művészeti ábrázolásokon az ágyékkötő inkább a szemérem fenntartását szolgálta, de valójában teljesen mezítelenre vetkőztették a mi Urunkat, a két gonosztevővel együtt.
A teljes kiszolgáltatottság, a teljes megalázottság állapota volt ez. Elvettek Jézustól mindent, ami személyes. Át tudjuk érezni emberileg ennek fájdalmát és nyomorúságát; azt az állapotot, amikor mindent, ami személyes, intim, ami a legbelsőbb köreinkhez tartozik, attól megfosztanak bennünket, szeretteinket, legszemélyesebb dolgainkat, a személyiségünkben pedig kiállítanak bennünket nyilvános közprédára; a kiszolgáltatottság, a megalázás mélysége ez. Ehhez azonban gondoljuk hozzá azt, hogy a mi Urunk ennél még mélyebbre szállt alá érettünk, a kárt vallott élet rettenetét is megjárta helyettünk és érettünk.
Jézustól elvettek minden személyest. Ebben a tényben hatalmas evangélium ragyog fel számunkra, mert az isten-ember Jézus Krisztussal azért tehették meg ezt, hogy Istenünk, Jézus megváltó halála és szeretete által, visszaadhasson nekünk minden személyeset. Ez egy óriási üzenet. Az ember közösségre teremtett lény – Istennel és egymással közösségre teremtett lény –, de a közösségi tér mellett életmentően fontosak a belső, személyes tereink. Egy idős és szeretett orvos testvérem mondta nekem egy látogatás alkalmával: Tudod, Jóskám, az ember a legnagyobb nyomorúságában is visszavonulhat önmagába. Persze, ez a visszavonulás nem elég, de nagyon fontos; a személyes tér, a belső szoba, az intim terület életmentő lehet. A személyes tér gazdagsága, védelme, a belső szoba életmentő intimitása más, mint a posztmodern kor önző individualitása. Az őrület határáig juthat az ember a magányban, de még inkább akkor, ha nem hagyják békén az emberek, és soha nem lehet egyedül. A börtönökben az igazi büntetés a másik rab tartós és folyamatos elviselése. Áldott üzenet, hogy Isten nem egy masszát lát, amikor az emberiségre tekint, hanem személyesen tud rólunk, személyesen számon tart bennünket, egyen-egyenként. Mindannyian Istennek egy megismételhetetlen teremtési csodái vagyunk. Kosztolányi Dezső énekli a „Halotti beszéd” című versében: Miként a fán nem nő egyforma két levél, a nagy időn sem lesz hozzá hasonló, és rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Jézustól mindent elvettek, ami személyes, személyiségében megalázták, hogy Isten az Ő megváltó szeretete által megőrizzen bennünket, belső szobánk gazdagságát, valamint személyiségünket, mint Isten egyetlen teremtési csodáját. Ez a személyiség megmaradása, amely a test feltámadásának is boldog ígérete. Az örök életben is ezt reméljük, ezért tétetett el nékünk a viszontlátás reménysége, Jézus Krisztusban.
Ez történt a kereszt alatt: Jézus Krisztust levetkőztették, úgy feszítették keresztre (24), megalázták, határtalanul kiszolgáltatottá tették, mindent elvettek tőle, ami személyes. De számunkra ebben a szomorú tényben is Isten megváltó szeretetének evangélium zeng.
Mi történik még ott a kereszt alatt, miközben a megváltás csodája zajlik az isteni színtéren?
A katonák kaszárnyai lelkülettel elkezdtek osztozkodni Jézus ruháin.
A János evangéliuma 19. fejezete részletesebben leírja ezt a jelenetet, nagyító alá teszi azt (János 19,23–24).
Egy kivégzetthez négy katonát rendeltek, ez volt egy osztag.
Amikor beteljesedett a zsoltár próféciája (Zsoltárok 22,19), és Jézus ruháin megosztoztak a katonák, akkor valójában az történhetett, hogy a négy katona közül az egyik kapta Jézus felsőruháját, a másik a fejkendőjét, a harmadik az övét és a negyedik katona pedig a saruját.
Ám Jézus alsó ruhája egy egybeszőtt, értékes köntös volt, amit nem lehetett szétszakítani; illetve szétszakítva eleve értékét veszítette volna. Ezért a katonák Jézus köntösére kockával sorsot vetettek, hogy melyik katona kapja azt; melyiküké legyen.
Többnyire mindig ez a kérdés: kié legyen a több, a jobb, a szebb, az értékesebb; kié legyen a győzelem, az ország, a hatalom, a dicsőség…
Döbbenetes ez az ellentétet! A megváltás csodája „történik” ott a kereszten, ám ezek a katonák nem is tudják, hogy mi történik ott.
A katonák nem felfelé tekintettek, hanem lefelé.
Egyrészt döbbenetes már maga az érzéketlenségük is: ott szenved egy ember felettük, ez egyáltalán nem érdekli őket, és értéktelen ruhadarabokon osztozkodnak.
Tudjuk, hogy egy haldoklónak vagy egy elhunytnak a személyes dolgai igazából csak annak érték, aki azt használta, mind a ruhák, mind a személyes jegyzetei, könyvei. Ha egy szerettünk elment a minden élőknek útján, akkor egy ideig kegyeletből megtartjuk ezeket, de aztán végül az lesz a sorsa, hogy egy konténert rendelünk és kidobunk mindent.
Ezek a katonák még ezeken az értéktelennek tűnő ruhadarabokon is elkezdenek osztozkodni. Ezen a világon minden presztízskérdés, potya, és igazából mindig az számít, hogy kié a több, ki nyer, mit birtoklunk… Döbbenetes ez a lelkület!
Mindezt fordítsuk le a hétköznapi konfliktusainkra, házasságban, családban, munkahelyen, közéletben, világban! Mik történnek a munkahelyen? Folyamatosan halljuk, tapasztaljuk ezeket a konfliktusokat, nem is beszélve a világméretű konfliktusokról.
Felvetődik bennünk a kérdés, hogy miért, mi ennek az értelme, mi ennek az ára? Tényleg ennyire fontos az egyéni pozíció, az egyéni érdek vagy valamiféle csoportérdek, hogy nem tudunk ezeken felülemelkedni?
A világtörténelem legnagyobb csodája, a megváltás csodája történik a kereszten és a kereszt alatt kockáznak a katonák! Szerencsejáték történik a kereszt alatt. Osztanak, szoroznak, osztozkodnak, mint ahogy most nagy méretekben is, a világ újrafelosztásáról beszélnek azok, akik a közélethez és a politikához értenek.
Ebben az evangéliumi jelenetben szinte üvölt ez az ellentét! A kereszten szenved az Isten Fia, kivirágzik az Isten megváltó szeretete, és ezek a katonák nem fölfelé néznek, hanem lefelé; a maguk piti ügyeivel vannak elfoglalva, miközben a világtörténelem csodája „történik” felettük a kereszten.
*
Aktualizáljuk az eddig hallottakat, az úrvacsorára készülve!
NÉZZÜNK FEL A KERESZTRE, NÉZZÜNK FEL JÉZUSRA! (Zsidókhoz írt levél 12,2)
Bizony, ezek a kaszárnyai lelkületű katonák mi vagyunk.
Kérem, a képet senki ne értse félre, nem önmagában a katonák, életet, hazát védő, rendet megvalósító és fenntartó, hősies, értékes szolgálatáról van itt szó. Az minden tiszteletet megérdemel.
Itt a bibliai jelentben szereplő, nem életet védő, hanem az életet szándékosan kioltó, a hatalommal visszaélő, a határokat nem ismerő, önmagát istenítő lelkületről van szó; amit itt én ebben a prédikációban kaszárnyai lelkületnek neveztem el.
Urunk, Istenünk, adj nekünk bűnbánatot!
Amikor Jézus Krisztus a kereszten az ellenségeiért imádkozott, „bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek” (Lukács 23,34), akkor az Őt kínhalállal kivégzőkért ugyanúgy könyörgött, miként értünk is fohászkodott, hogy észrevegyük Őt.
Urunk, bocsáss meg nekünk, mert sokszor nem tudjuk, hogy mit művelünk egymással ebben a világban, „kicsiben és nagyban” egyaránt, a kicsi szurkálódásoktól kezdve, egészen a rettenetes, egymást megkínzó háborúságokig.
Jöjj Szentlélek Úristen! Add, hogy a Te Lelkednek világossága járja át az értelmünket és a szívünket, hogy rádöbbenjünk, tudatában legyünk, a Te életes világosságodnak ragyogásában, hogy miket művelünk, és rádöbbenjünk arra is, hogy a Te megváltó, újjászülő szereteted által lehetne másként élni; és Te azért jöttél el erre a világra, hogy életünk legyen és bőségben éljünk (János 10,10).
Urunk, Istenünk, könyörülj, hogy ezen a világon minél több ember, közösség, csoport, nép és nemzet megtérjen és felnézhessen a megváltó Úrra!
Urunk, irgalmazz, hogy megszólítson bennünket a Te újjászülő Igéd, és abban a Te megváltó, újjászülő szereteted!
Nincs más megoldás, csak ez!
Nézzünk fel Jézusra!
Urunk, Te, aki az eseményeknek is Ura vagy, alakítsd úgy az életünket, hogy azok nyomán üdvösséges változás történjék az életünkben, és megláthassunk Téged!
Bizony, sokszor egy-egy váratlan fordulat hoz megtérésre segítő változást egy-egy ember, vagy közösség életében.
Sőt, gyarló életünk alapvető hanyatlását is javunkra fordíthatja az Isten. Hiszen az a folyamat is Isten kezében van, amely mindannyiunk életére jellemző, miszerint ahogy telnek az évek, az évtizedek felettünk, egyszerre csak észrevehetjük – és kegyelmi állapot, ha ezt beláthatjuk –, hogy miként szűkül be az életünk; szűkülnek a lehetőségek, sok mindent elveszít az ember, egy ponton már csak a közvetlen szeretteink maradnak – ha maradnak –, valamint legszemélyesebb dolgaink, ám egy adott ponton szeretteinket és dolgainkat is el kell engednünk. Ez az elengedés tudománya.
Isten kegyelmének jele az, ha ez a folyamat megtisztít, érlel, alázatossá formál és Istenhez vezet bennünket.
Áldott legyen az Isten, ha ebben a beszűkülésben egyre inkább megerősödik bennünk a belső ember, miközben felragyog a golgotai keresztben Isten megváltó szeretete előttünk, és már nem is tekintünk senki másra, csak Jézusra egyedül.
A Megdicsőülés hegyén is ez történt, akik ott lehettek, egy idő után nem láttak már senki mást, csak Jézust egyedül (Márk 9,8). A pogány római százados ugyanarra a felismerésre jutott a golgotai kereszt alatt, miközben mások csak lefelé tekintve osztozkodtak: Bizony, ez az ember Isten Fia volt (Márk 15,39). Ez a százados ettől kezdve már ezzel a boldog reménységgel élte le további életét.
Tehát a beszűkülő élet, Isten kegyelméből, a hitre jutás és egyben a hitben kitáguló élet alkalmává is lehet, egyéni, közösségi értelemben egyaránt. A hívő ember pedig már ennek a tágasságában éli földi életének további szakaszát is: a váratlan fordulatok között is bizonyosságban, a beszűkült életet is az örök élet tágasságában megélve; hiszen Jézus Krisztus, aki meghalt, feltámadott.
Arra hív minket Isten Igéje, hogy ne legyünk olyanok, mint a kereszt alatt osztozkodó, piti ügyeken ölre menő, lefelé tekintő katonák, hanem nézzünk fel Jézus Krisztusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére! (Zsidókhoz írt levél 12,2)
Miként istentiszteleti kezdő dicséretünkben énekeltük: Bűn ruháját vessük el a szövetség vére által (666. dicséret, 3. verse). Nézzünk fel Jézus Krisztusra!
Jézus Krisztus azért halt meg, hogy mi üdvösséget nyerjünk, új- és örök életet kaphassunk, a bűn és nyomorúság ruháját levethessük, és Isten új, tiszta, „fehér” ruhába öltöztethessen bennünket! „Vegyétek le róla a piszkos ruhát! … Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged.” (Zakariás 3,4; Jelenések 6,11) Higgyétek el, nincs más megoldás, és csak az újjászülő Isten szeretete cselekedheti ezt, hogy új ruhát adjon ránk, új és örök életet ajándékozzon nekünk. Nézzünk fel Jézus Krisztusra!
Az új ruha képe kifejező, de messze túlmutat a szószerinti képen. Amikor az ember egy hosszú, fárasztó útról hazatér, amelynek során többen ültünk az autóban, megizzadtunk, büdös a kocsi, minden bajunk van a végére, akkor szinte a mennyei hazaérkezés csodájának szimbólumává lesz az e-világi hazaérkezés. Nagy ajándék, hogy megérkezve forróvízben lezuhanyozhatunk és tiszta ruhát vehetünk fel. Sőt, közben hálát adunk, hogy van még áram, melegvíz, tudunk fürdeni, tudunk mosni, így tiszta ruhába tudunk felöltözni. Az ember azt éli át ilyenkor, hogy teste-lelke, egész valója felüdül, megújul. Ez persze csak egy gyenge kép arra nézve, hogy mit jelent az, amikor a belső emberünk, a lelkünk, az egész valónk számára adja nekünk Isten megváltó szeretete az üdvösséges megújulást, hogy aztán mi magunk is a krisztusi tiszta ruha kínálói legyünk ebben a világban. Nézzünk fel Jézus Krisztusra!
A bűn ruháját vessük el Jézus Krisztus vére által, mert Ő tiszta, fehér, üdvösséges ruhát kínál nekünk, miközben folyamatosan afelé az ország felé vezet bennünket – Igéje és életeseményeink által –, ahol nincs semmiféle nélkülözés. (Jelenések 21,1 –7) Ezzel a hittel, Jézus Krisztusban újjászületve, már most látjuk, hogy mennyi mindenünk van; és ha nélkülöznünk kell, akkor hitben és a megtartatás, a megváltás reménységével nélkülözünk; miközben bizonyossággal tudjuk, hogy afelé az ország felé tart az életünk, ahol már nincs semmiféle nélkülözés, csak teljesség, boldogság, öröm, közösség, szeretet, békesség, a Jézus Krisztusban. Nézzünk fel Jézus Krisztusra!
–
Nézzünk fel Jézus Krisztusra!
Ne legyünk olyanok, mint a katonák, akik nem néznek fel a keresztre, és akik előtt nem ragyog fel Isten megváltó szeretetének gazdagsága, miközben azon harcolnak egymással a világtörténelem legnagyobb eseményének történése közben is, hogy ki miben győz és ki mit birtokol majd itt…
Nézzünk fel Jézus Krisztusra, mert íme, minden a miénk, Krisztusban, mindenünk megvan! (2Korinthus 4,15)
Jöjjetek, íme, minden készen van! (Lukács 14,17)
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. október 29.
Hét: 43.
Szentháromság utáni 21. vasárnap
Márk sorozat 129.