(1) Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek!
(2) Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.
(3) Amikor az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András:
(4) Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik?
(5) Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket!
(6) Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – és sokakat megtévesztenek.
(7) Amikor pedig háborúkról és háborús hírekről hallotok, ne rémüljetek meg: ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég.
(8) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé földrengések és éhínségek lesznek: ez csak a vajúdás kínjainak kezdete.
(Márk 13,1–8)
(Márk 13,3–5)
FÉLELMETES IGE (3–4).
Nehéz ez az Ige, amely advent második vasárnapján szól hozzánk.
Így is mondhatnám, hogy félelmetes ez az Ige így első olvasásra, ezért is nehéz. Hiszen ez az igeszakasz a történelem végéről, a végidőkről, az utolsó időkről, az utolsó napokról szól: íme a bűn zsoldja ez, halálos káosz, halálos vég.
Félelmetes ez az Ige, ugyanakkor félreérthető is ez az igeszakasz; ettől is nehéz. Ebben az igeszakaszban különösképpen kitapintható a Biblia emberi szövete, amelyet aztán az egyháztörténelem során olyan sokszor félreértettek és öncélúan félremagyaráztak. A nagy megpróbáltatások idejeként jelzi az újfordítású Biblia ezt az igeszakaszt.
Valóban félelmetes, valóban félreérthető ez az igeszakasz. Sőt, engedjétek meg nekem ezt a kifejezést használni: „leverő” ez az Ige, elsőre nem jó érzés olvasni és hallani azt. Ebben is keresendő az igerész nehézsége. Leverő! Én erre az érzésre onnan emlékszem, hogy amikor Nagyanyám meg Anyám, még kisgyermek koromban felolvasta nekem a Bibliából ezt az igeszakaszt – vagy utalt rá valamiért –, engem mindig valami megmagyarázhatatlan rossz érzés és félelem töltött el, ezeket az evangéliumi Igéket hallva.
Igen, valóban félelmetes, félreérthető, leverő ez az igeszakasz, de ez is Isten Igéje. Ez nagyon fontos! Üdvösségünkért szólal meg ez a szakasz is. Ezért a mai igehirdetésben arra mutatunk rá, hogy e nehéz Igén keresztül is milyen gyönyörűen megszólal Jézus Krisztus evangéliuma, örömüzenete.
Kérdéseket felvető ez az Ige.
Jézus a templom lerombolásáról jövendölt – egy héttel ezelőtt erről hangzott el az igehirdetés –, amikor hallotta azt, ahogy a tanítványok dicsérték a templom épületét: Nézd Uram, milyen hatalmas kövek, milyen gyönyörű épületegyüttes! Erre válaszként Jézus a templom pusztulásáról szólt: Valóban szépek ezek az épületek, ám eljön majd az az idő, amikor itt kő kövön nem marad (1–2).
Egy zsidó ember számára a templom lerombolása a végső időt, az utolsó napot jelentette (Dániel 12,8–13). Jézus szavát hallva a tanítványokon a „mindennek vége” reménytelensége uralkodott el: ha a templomot lerombolják, akkor itt mindennek vége, akkor nincs tovább.
Ezért fakad fel a szívükből a számunkra is jól ismert kérdés – hiszen ezt azóta olyan sokszor kérdeztük már mi magunk is, és kérdezték ezt az egyháztörténet során is –: Uram, akkor mondd meg nekünk, hogy mikor lesz ez, mikor fog mindez megtörténni, hogyan fog megtörténni, mik lesznek a konkrét jelei annak, amikor eljönnek a végső idők, amikor eljön a végső idő, az utolsó nap?
Persze az nagy kérdés, hogy a „vég” kifejezést miként értelmezzük. Erre szeretnék majd később rámutatni.
Most magára a kérdésre figyeljünk e nehéz igeszakaszon keresztül: Lerombolják a templomot; hát akkor mindennek vége…
Ugye megérint bennünket ez a sóhaj? Ugye rezonál a szívünk erre a reménytelen megállapításra? Hányszor megkísért bennünket is ez a beszűkült látásmód: mindennek vége.
Az ember pedig gyakran olyan önkínzó, hogy a reménytelenség kínjain túl még arra is kíváncsi, hogy mikor, hogyan jön el a vég, és mik lesznek a vég jelei…
Apokaliptikus ez az Ige.
Ebből a kíváncsiskodó kérdezősködésből alakult ki az a műfaj – egy idegen kifejezést mondok, de mindjárt megmagyarázom –, amit apokaliptikának nevezünk. Az apokaliptikus irodalom az egyháztörténet során egy külön irodalmi műfajjá lett. A Bibliában is több apokaliptikus irat található.
Az apokaliptikának az a lényege, hogy Igék és történelmi jelek által az ember elkezd kíváncsian számolgatni és felállítani egy sorrendet, főként a végidőkre nézve: még ezek és ezek beteljesednek, aztán eljön a vég.
Az apokaliptikusok Igék, azaz bibliai kijelentések és jelek által számolgatnak, főként a történelem végével, Jézus Krisztus visszajövetelével kapcsolatosan, bele akarnak tekinteni a jövőbe, és közben többnyire félelmet, pánikot keltenek, riogatnak. Isteni tekintéllyel teszik ezt gyarló emberek. Hadd mondjam így – talán nem túlzok –, hogy az apokaliptikusok szinte élvezték, hogy sokakban félelmet keltenek, miközben az üdvöt önző módon maguknak sajátították ki.
Eszkatológikus ez az Ige.
Továbbmegyek.
Amikor Márk az evangéliumát írta – ez nagyon fontos – Kr. u. 70-ben, akkor pont az a történelmi helyzet állt elő, hogy a „Zsidó háború” végén Titusz római császár seregei lerombolták a jeruzsálemi templomot. Tehát amit Jézus itt megprófétált, az beteljesedett.
A jeruzsálemi templom romokban hevert, ezért kialakult egyfajta apokaliptikus pánik: Itt van a vég. Sokan apokaliptikus röpiratokat kezdtek el írni, illetve terjesztették azokat. Ezek a röpiratok úgy terjedtek akkoriban, mint manapság a pletykák, a riogató hírek, a szaftos bulvár magazinok cikkei.
Márk evangélista is egy ilyen apokaliptikus röpiratot használt fel ebben az igeszakaszban, de azt, a lényeget illetően, átírta. Márk evangélista többek között azzal a szándékkal írta meg az evangéliumát – ezt a részt különösen –, hogy véget vessen az apokaliptikus pániknak, és ráirányítsa a sokaság figyelmét arra, mit is mondott Jézus a végső időkkel és az utolsó nappal kapcsolatban. Márk feloldja az apokaliptikus pánikot, az akkoriban jól ismert apokaliptikus röpiratot átalakítja.
Márk evangélista a jézusi eszkatológia hangját szólaltatja meg az apokaliptika helyett. Mit jelent az eszkatológia? Éppen erről szeretnék szólni a mai igehirdetésben; alapigénk ugyanis pont erre a kérdésre válaszol.
*
NE FÉLJETEK! (5–8)
Mai igeszakaszunk első olvasásra – csak a felszínt látva – valóban félelmet kelt bennünk.
Én magam is nehezen tudtam szabadulni az ezzel kapcsolatos, már említett gyermekkori élménytől; még mindig elszorul a szívem, amikor az evangéliumokból ezeket az igerészeket olvasom.
Ezért fontos a mai üzenet. Jézus Krisztus nem félelmet kelt, hanem megszólít minket most is: Ne féljetek!
Jézus Krisztus három biztató felszólítást ad nekünk.
Most, advent második vasárnapján ezekre figyeljünk, mert itt a lényeg.
Mindhárom felszólítás summája ez: Féltek? Ne féljetek!
Jézus Krisztus sokszor biztatott bennünket így: Ne féljetek!
Mindhárom felszólítás ezt üzeni nekünk: Ne féljetek!
Ne féljetek, hanem vigyázzatok! (5)
Vigyázzatok, mert a jövő nincs a kezetekben!
A jövő ura az élő Isten és legyen elég ennyi.
Ne kíváncsiskodjatok, a jövőt nem birtokoljátok, nem birtokolhatjátok!
A jövőt csak annyira birtokolhatjuk, mint amikor sötétben autózunk és bekapcsoljuk a reflektort. Amennyire a fényszórók pásztázzák az előttünk lévő néhány száz métert, legfeljebb annyit láthatunk a jövőből, és nem kíváncsiskodhatunk tovább, ez legyen elég.
Amikor az ember elkezd tervezni, akkor is vegyük tudomásul, hogy a holnap az Isten kezében van. Kell tervezni, de hogy miként alakulnak a dolgok, az mindenben az Isten kezében van. Nem modellezhetjük az eredményeket. Nem biztosíthatjuk be a jelent önhitten jövőbe tekintő tervezgetéssel. Gyarló emberi kíváncsiskodásunk és tervezgető, eredményeket modellező magabiztosságunk nem nyitja meg a jövőt.
Vigyázzatok! Ne kíváncsiskodjatok! A jövő nem a ti kezetekben van.
Amit a jövőről tudhatunk, azt Isten az Ő Igéjében kijelentette nekünk. Egyetlen biztató igeverset hadd hozzak ide elétek a sok közül: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (Jeremiás 29,11) Vigyázzatok, ne kíváncsiskodjatok, hiszen ennyi elég nekünk a jövőt illetően: Isten nem romlást tervez, hanem reményteli jövőt készít nekünk. Ezt meg is mutatta egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban.
Az eszkatológiának az a lényege, hogy ez a krisztusi jövő, ez az isteni, reményteli jövő átjárja a jelenünket. Isten népe, a hívő ember, a jelent minden körülmények között – amikor elcsüggedne is – ebben az isteni összefüggésben látja: Isten nem romlást tervez, hanem reményteljes jövőt. Ez a reményteli jövő betölti a jelent, a hétköznapok minden percét.
Vigyázzunk tehát: a jövő nincs a birtokunkban, de reményteli a jövőnk, és hit által ez a reményteli jövő átjárja a jelenünket, bármilyen reménytelennek tűnjék is ez a jelen.
Féltek? Ne féljetek! Vigyázzatok!
Ne féljetek, hanem vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen benneteket senki sem! (5–8)
Ez a második felszólítás.
Meg ne tévesszenek benneteket, mert jönnek majd hamis tanítók, hamis Krisztusok – így mondja a mi Urunk –, akik rám hivatkoznak; azt mondják majd, hogy én vagyok itt, és tévtanításokat hirdetnek, valamint azokat a jeleket, amelyeket a világban tapasztalunk – és amelyeket mindig is tapasztaltunk –, azokat hamis módon félreértelmezik.
Ilyen jelek: a háborúk, földrengések, éhínségek. Mindig is voltak háborúk, földrengések, éhínségek. Vigyázzatok, meg ne tévesszenek benneteket hamis tanítók e jeleket illetően. Márk korában eleven élményei voltak az akkori nemzedéknek az említett jeleket illetően: akkor ért véget a „Zsidó háború”; azokban az időkben Frígiában és Pompeiben is – Kr. u. 61-ben és 63-ban – hatalmas földrengés pusztított; éhínségek pedig mindig voltak, miként a Biblia is beszámol éhínségekről (1Mózes 12,10; Cselekedetek 11,28). Vigyázzatok, meg ne tévesszenek benneteket! Ilyesféle jelek mindig is voltak a világban, a bűneset óta. Ezek önmagukban nem lehetnek az utolsó nap jelei.
Egyébként is, Jézus Krisztus az utolsó nap kapcsán kijelentette, hogy azt a napot és azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok, sem a Fiú – tehát Ő maga sem –, csakis az Atya (Márk 13,32). Honnan vennénk ezek után mi a bátorságot ahhoz, hogy a jövőbe tekintsünk, és akár az említett jelek alapján meg akarjuk állapítani az utolsó nap, azaz Jézus Krisztus visszajövetelének időpontját, vagy valamiféle sorrendet a végidők kapcsán!
Pontosítsunk, a jeleket illetően! Az utolsó napot és órát senki sem tudja, csak az Atya. Ugyanakkor ezek a jelek fontosak. Jézus Krisztus egy másik helyen arról is szól, hogy vegyük észre az idők jeleit (Máté 16,3). Tehát az említett jelek isteni jelek lehetnek, amelyek a kiszámíthatatlan végső nap közelségét jelzik, amelyeken keresztül Jézus Krisztus kopogtat és hitre hív bennünket, amíg tart még a kegyelmi idő.
Tovább pontosítok. Mást jelent a végső idők kifejezés, így többes számban, és mást jelent a végső idő kifejezés, így egyes számban. Mást jelent az utolsó napok és mást jelent az utolsó nap. Jézus Krisztus megszületésével, az első karácsonytól kezdve a végső időket éljük. Több bibliai Ige utal erre (1Péter 1,5; 1Péter 1,20; Zsidókhoz írt levél 1,1–2). Az utolsó időket éljük több mint kétezer éve. Az utolsó időknek vannak jelei, ezeket a jeleket komolyan kell venni, de ezekből a jelekből nem számítható ki az utolsó nap, mert azt a napot és azt az órát senki sem tudja. Az utolsó nap: Jézus Krisztus visszajövetele. Tehát Jézus Krisztus eljövetelétől kezdve a végső időket éljük, de a mi Urunk visszajövetele, az utolsó nap az olyan lesz, mint a villámlás (Máté 24,27), teljesen váratlan, azt senki sem tudja, ezért mindig készen kell lenni (Máté 24,44).
Mindezt biztatásként mondja a mi Urunk.
Féltek? Ne féljetek! Vigyázzatok! A jövő, Jézus Krisztusban, tele van reménységgel. Mi pedig, Jézus Krisztusra tekintünk, és az utolsó időket, az Ő feltámadása óta ebben a boldog reménységben éljük.
Vigyázzatok, senki meg ne tévesszen benneteket!
Ne féljetek, meg ne rémüljetek! (7)
A harmadik felszólítással összefoglalja Jézus az eddigieket: Meg ne rémüljetek!
Hát nem gyönyörű?
A gyerekkori trauma – amit bennem is képeztek ezek az Igék – oldódik, Jézus Krisztusnál megnyugvást talál.
Jézus mondja: Meg ne rémüljetek! Ez nem a vég! Ez még nem a vég! Mindezeknek meg kell történnie, de ez még nem a vég! Milyen fontos biztatás: Ez nem a vég! Nem ez a vég!
Itt hadd kérjem még a figyelmeteket! Hadd tárjam fel előttetek a vég teológiai magyarázatát. Meg ne rémüljetek, nem ez a vég.
Ha a véget negatíve értelmeznénk, akkor tekintsünk a mi feltámadott Urunkra, így meglátjuk, hogy nem a végé az utolsó szó. Jézus Krisztus feltámadása után a vég mögöttünk van és nem előttünk.
Ám a feltámadott Jézus Krisztusra tekintve a végnek egy pozitív, áldott tartalma van. Miként Bonhoeffer mondta a halála előtt: „Ez nekem a vég, de ez a vég számomra egyben a teljes élet kezdete.” Ő használta ezt a kifejezést is: „az utolsó” és „az utolsó előtti”. Az utolsó lényegi kijelentése Istennek: a feltámadott Jézus Krisztus, aki a mennybe ment, de majd visszajön, és teljessé teszi rajtunk a megváltás művét. Mi most „az utolsó előtti” korszakban élünk, de az utolsó napra sem, mint rettenetes végre tekintünk, hanem a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hittel úgy látjuk a véget, mint a teljes élet kezdetét, ezért „az utolsó előtti” korszak is megtelik reménységgel. Ez a vég, az élet kezdete. Ez a vég, a feltámadott Jézus Krisztusra tekintve az üdvidő. Ez a vég, a feltámadott Jézus Krisztusra tekintve az Isten országának jelenléte, az Isten akaratának megvalósulása, amelynek gyümölcse szeretet, öröm, békesség a Szentlélek által. Az Isten országa hit által már itt van közöttünk, elközelített, majd Jézus Krisztus visszajövetelével maradéktalanná lesz.
Félünk? A mostani időkben félünk? Mi lesz velünk holnap, holnapután, halálunk órájában? Mikor, hogyan, mik történhetnek még velünk? Hogy értelmezzük a mostanában megélt jeleket? Vegyük komolyan ezeket a jeleket, de úgy értelmezzük azokat, miként Jézus értelmezte a jeleket: Ne féljetek, vigyázzatok, senki félre ne vezessen benneteket, meg ne rémüljetek, mert én vagyok a jövő; és a jövő, a vég, tele van reménységgel!
*
BÍZZATOK! (7–8)
Mindezeket összefoglalva, kedves ünnepre készülő Gyülekezet: Bízzatok!
Bízzunk mindannyian!
Ez a nehéz igerész, Jézus szavainak tükrében csupa biztatás.
Olyan jó volt felfedezni ezt a biztatást ebben a nehéz igeszakaszban, amellyel egyébként egy hete küzdök és gyötrődöm, hogy fogást találjak rajta és az üzenetet át is tudjam adni nektek.
Áldás volt megtapasztalni ezt a jézusi bátorítást!
Jézus véget vet minden riogatásnak, félelemkeltésnek, pánikoltatásnak, amelyet egyes kisegyházak is gerjesztenek.
Jézus átírja az „apokaliptikus röpiratokat”, véget vet az apokaliptikus pániknak; Ő bátorít bennünket.
Jézus biztat bennünket, miként azt a jól ismert, gyönyörű Igében tette: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! (Márk 6,50)
Jézus így szól: Bízzatok, én vagyok; én itt vagyok; én értetek vagyok; én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Máté 28,20); én vagyok, velem mindenkor számolhattok!
Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!
Jézus bátorít, biztat; és Jézus bizonyosságot ajándékoz nekünk.
A mai Igében szerepel még itt egy kifejezés, a vajúdás, ennek is biztató értelme van számunkra, noha első olvasatra ez az igevers is olyan félelmetesen hatott: A vajúdás kínjainak kezdetei ezek (8).
A vajúdás a Bibliában egy áldott kifejezés; a Bibliában és a mindennapokban is.
Például amikor egy áldott állapotban lévő édesanya vajúdik, az fájdalmas, de azért adatott a vajúdás, hogy új élet szülessék erre a világra. Hát ez csodálatos dolog.
Micsoda bizonyosság! Minden próbatételt, minden szenvedést így értsünk és így fogadjunk el az Isten kezéből: Isten az élet Istene, aki Krisztusban új életet akar ajándékozni nekünk. Minden szenvedésünk és próbatételünk azt szolgálja, hogy Krisztus megszülessék és növekedjék bennünk, közöttünk, általunk, így kiformálódjék a világban a reményteli jövő távlata.
–
Féltek, ne féljetek!
Ezt a bátorító, bizonyosságot ajándékozó biztatást halljuk meg ebből az Igéből!
Éppen ezért meggyőződésem, hogy az egyház szolgálatának lényege csakis a bátorítás lehet.
Az egyház, bármilyen módon hirdeti is Isten Igéjét, azt csak bátorítva, biztatva, bizonyosságra vezetve teheti, a véget élő reménységként tárva az emberek elé.
Csakis a bátorításra van mandátumunk, még ha intenünk kell is egyes embereket, azt is csak féltő szeretettel tehetjük.
Félelmet kelteni, riogatni, pánikoltatni nemcsak beteges, de önhitt és szánalmas lelkületre vall, amely a saját üdvösségében élvezkedve agresszíven gyönyörködne mások szenvedéseiben.
Tehát meg ne rémüljetek!
Jézus mondja: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! (Márk 6,50)
Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha (János 11,25–26).
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. december 4.
Advent második vasárnapja
- hét.
Márk sorozat: 94.