Loading...

Lényeg

(15) Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kinyilatkoztatja majd Isten nektek; 

(16) de amire eljutottunk, ahhoz ragaszkodjunk. 

(17) Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. 

(18) Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők Krisztus keresztjének ellenségei; 

(19) kárhozatra jutnak, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. 

(20) Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, 

(21) aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.

(Filippi 3,15–21)

(Textus: Filippi 3,20)

Sok hatás éri az embert, amely „sokk-hatást” kelt.

Ezzel a sok mindennel gyakran elfedjük magunkat: ezek szerepek, fontoskodások, leplek, mögötte gyarló indítékokkal.

Ahogy telnek az évek az ember felett, ez a „sok-minden” inger egyre fárasztóbb lesz. Nem mindenkit fáraszt idős korban sem a kelleténél több inger, de nekem felettébb gyanús az olyan ember, aki megletten is élvezi a nyüzsgést, egy ponton túl…

Szóval a sok hatás között a felelős ember keresi a lényeget.

Bármit hallok, olvasok, mindig keresem a lényeget. – Na, bökje már ki, mondja már ki, írja már le!

Éppen ezért, a rövid műfajokat szeretem, és saját magamtól is lefáradok, ha nem tudok tömören kommunikálni.

A hívő ember pedig minden esemény és „dolog” mögött keresi az örökkévaló lényeget.

Mi az örökkévaló lényeg, ami nem múlandó, de áthatja a múlandót?

Áldott, szent fókuszálás ez: kegyelmi ajándék.

Mi a lényeg?

Erről lesz ma szó, a Filippi levél magyarázata során következő, most felolvasott igeszakaszunk alapján.

 

1.

EZ AZ ÖRÖKKÉVALÓ, KRISZTUSI LÉNYEG ADATOTT PÁLNAK. (15–17)

Ez a lényeglátás, az örökkévaló, krisztusi lényeg látása Isten ajándéka.

Ez a szent „fókuszálás”, ez a krisztusi „optika” adatott Pálnak.

Ezért Pál apostol ezt krisztusi lényeget hirdette:

Pál lehetett az, aki Jézus Krisztus életét, halált, feltámadását, jóval az evangéliumok születése előtt hirdette, összegezte, mégpedig a kereszt teológiájával: „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” (1Korinthus 2,2)

Az apostol a krisztusesemény lényegét, mégpedig annak örökkévaló lényegét foglalta össze a keresztről szóló beszéddel: Jézus Krisztus, aki meghalt és feltámadott.

Jézus Krisztus halálának és feltámadásának „hasznáról”, áldásról máshol bővebben is szólt az apostol, amely szintén ehhez a lényeghez kapcsolódik: „Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” (Róma 15,4)

A mi Urunk Jézus Krisztus szavaihoz kapcsolódik ez a „fókuszálás”, aki saját maga többször kiemelten szólt halálról és feltámadásáról tanítványainak, mint küldetésének lényegéről (Márk 8,31; 9,30; 10,33–34), majd Ő maga fogalmazta meg halálának és feltámadásának célját is: „…én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10,10).

Pál ezt a krisztusi lényeget hirdette, és ezt a krisztusi lényeget élte; – ebben járt a filippiek előtt, hiteles példaként.

Pál elől járt a Krisztus követésében.

Amikor az apostolt követik, akkor valójában Krisztust követik, hiszen Pál is az Urat követi (17).

Jézus Krisztus követése soha nem erkölcsi kategória, hanem mindig az élet üdvösséges irányultságának bizonyossága, aminek következménye az erkölcsileg megtisztuló és minden tekintetben „feltisztuló” élet.

Az apostol ezen a lényegen nem vitatkozott.

Az apostol a lényegre fókuszál, mint egy tökéletes fotó esetében.

Mondjuk ki! A keresztyén üzenet lényegét illetően nem bocsátkozunk semmiféle vitába!

A részleteket illetően meg egy határon túl nem érdemes vitába bocsátkozni.

Mindezt arra tekintve is állítjuk, hogy a vita, a megbeszélés, az értelmes, megalapozott és építő érvek ütköztetése fontos. Az ilyen viták termékenyek, tanulunk egymástól, érlelődik a hitünk és egy magasabb szinten koncentrálódnak a hitismereteink. A vita lehet áldás. A vitatkozás azonban mindig gyarló érdekeket leplez, öncélú és éppen ezért ártalmas. Áldott, imádságos vita igen, vitatkozás nem. Ez utóbbit sem a lényegben, sem a részletekben nem alkalmazunk.

A fenti gondolati finomítás, kitérő után is vallom: a keresztyén üzenet lényegét illetően nemcsak vitatkozásba, vitába sem bocsátkozunk; a részleteket illetően pedig nem érdemes egy határon túl vitába bocsátkozni, vitatkozásba pedig végképpen nem…

Pál ugyanezt hangsúlyozza a mai igeszakaszban: a filippiek úgy gondolkozzanak, ahogy ő hirdette és élte a Krisztust, példaként. Ebben haladjanak együtt, hiszen már felismerték a lényeget.

Pál semmi kompromisszumot nem köt a lényeget illetően, de nem vitatkozik a részleteken sem. Pál a keresztyén tanítás részleteit illetően ugyanis megengedő: ha a részleteket illetően valamit másként gondolnak a filippiek, csak gondolják! Ezen az apostol nem vitatkozik; – fárasztó és értelmetlen okoskodásokba nem bocsátkozik. Ezek csak gyengítik a Krisztus keresztjének ügyét. Ha ugyanis a kigondolt részleteket illetően a tanítók ezeket a kijelentésből igazolják, akkor az elfogadhatóvá lesz…: „és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kinyilatkoztatja majd Isten nektek…” (15) A krisztusi lényeg mentén lehet „másként gondolkodni”; – és a részlet igazsága majd napvilágra kerül…

A krisztusi lényegben egyetérteni, ezt szólni és élni: ez a tökéletes élet, ez a szent élet (15).

Mert tökéletes hitismeret és tökéletes élet nincs: e-világban nincs tökéletes birtoklás a hitben.

Az apostol azt kéri a filippiektől, hogy a lényegben értsenek egyet, amire eljutottak, aszerint haladjanak együtt tovább (16).

Erre utal a következő üzenet is.

Nagy ajándék, kegyelmi állapot, ha a szent élet ebben, az Ige szerint értelmezhető egységben megvalósulhat.

Most különösen rászorulunk erre az isteni ajándékra, tökéletességre.

2.

Pál apostolnak ez a krisztusi lényeg, lényeglátás, üdvösségesen tiszta fókuszálás, mennyei optika adatott.

Hisszük, ezért könyörgünk; – sőt, bizonyosságunk van arra nézve, hogy ez a krisztusi lényeglátás, tiszta fókuszálás, mennyei optika nekünk is adatott és adatik folyamatosan az élet útvesztőit járva!

Tehát:

EZ AZ ÖRÖKKÉVALÓ, KRISZTUSI LÉNYEG ADATIK NEKÜNK IS. (20–21)

 

Ez a krisztusi lényeg ránk nézve azt a bizonyosságot jelenti, hogy Üdvözítőnk van! (20)

Üdvözítőnk van, aki az erős Jézus Krisztus, aki mindenek fölött uralkodik, és akinek hatalma van arra, hogy mindeneket maga alá vessen (21): a bűnt, a betegséget, a halált, a gonoszt.

Erős Üdvözítőnk van! (Lukács 1,69)

Nincs ennél nagyobb bátorítás minden tekintetben erőtlen életünk számára!

Ez a krisztusi lényeg ránk nézve azt a bizonyosságot jelenti, hogy üdvösségünk van!

„A mennyben van polgárjogunk!” (20) – hangsúlyozza az apostol, konkretizálva ezzel az üdvösség ajándékát. A mennyei élet, az örök élet valóságos élet, az új ég és az új föld életterében (Ézsaiás 65,17; 2Péter 3,13; Jelenések 21,1).

A mennyei világ bizonyossága megszilárdítja, megnyugtatja, kiteljesíti a földi életünket is.

A mennyei polgárjog olyan jog, amit Isten biztosít nekünk, Jézus Krisztusban; – és ez a polgárjog visszavonhatalan, elvehetetlen (Róma 8,38).

Ez a mennyei polgárjog azt az ígéretet tartalmazza, hogy a mi erős Üdvözítőnk, az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá formálja a mi gyarló testünket.

Nincs ennél nagyobb bátorítás minden tekintetben gyarló testünk számára!

Az apostol kiemeli az üdvösséges bizonyosság személyességét: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk…” (20).

Nekünk a mennyben van polgárjogunk. Nekünk, aki megismerhettük és követhetjük az Urat.

Ez egy ún. „személyes többesszám”: Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk! Ezt a bizonyosságot csak személyesen tapasztalhatjuk meg, az Úr ajándékaként. Ugyanakkor ezt a bizonyosságot mindig a gyülekezet közösségében kaphatjuk meg, hiszen a gyülekezet, a látható egyház szent összegyülekezésén, Isten Igéjére figyelve adatik nekünk a Szentlélek, és Őáltala adatik nekünk Isten Igéjének üzenete. Egyszerűen fogalmazva a „templombajárás”, az igehirdetésre figyelés, az igei üzenet óhajtása az a keret, amely között adatik a személyes hit. Természetesen a közös istentisztelet után következhet a belső szoba csendje is; – de mindig ebben a sorrendben adatik az üdvbizonyosság, ebben a „személyes többesszámban.

Leveleim végét én mindig „lelkészesen” írom alá, ahogy az illik. Persze hittel, jó szívvel teszem ezt így: – Áldáskívánással! – Testvéri köszöntéssel!

Az utóbbi időben azonban feltűnt, hogy hitüket nem gyakorló levelek végén ez áll: – Üdvözlettel!

Ez az elköszönés, akarva – akaratlanul is kifejezi az üdvösség lényegét: Uram! Nélküled nem megy, csak Veled, csak a Te áldásoddal, a Te megváltó szereteteddel.

3.

Ebből AZ ÖRÖKKÉVALÓ, KRISZTUSI LÉNYEGBŐL KÖVETKEZIK mindaz, amit az apostol – fontos és súlyos üzenetként – kifejt a filippieknek, és a Szentlélek által nekünk is (18–19).

„Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők Krisztus keresztjének ellenségei…

…kárhozatra jutnak, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek.”

Mire gondol Pál akkor, amikor a földi dologokkal törődők kapcsán a legsúlyosabb módon nyilatkozik? Szinte belerettenünk!

Szögezzük le: az apostol azt hangsúlyozza, hogy a földi élet áldott, a Krisztusban!

A földi élet mindenestől Isten ajándéka, a Krisztusban.

A földi életet szeretjük, és szerethetjük is, a mi Urunk Jézus Krisztusra tekintve.

A földi életet annyira szerette az Isten, hogy nemcsak megteremtette, hanem újjáteremtette, és Jézus Krisztus halála és feltámadása által megváltotta azt (János 3,16).

A földi élet Isten megváltó szeretetét élvezi, amellyel Ő rehabilitálta az örök életet és megújította a földi életet.

Ezért a földi életet mi sem értékelhetjük másként, csak így.

Jézus Krisztus keresztjének függőleges szára a földet kapcsolja össze az éggel.

A kereszt vízszintes szára pedig az egyik embert fűzi a másikhoz; először Isten népe közösségében, majd ezen keresztül szerte a világban; hiszen az evangélium egyetemes.

Földi életünk áldott a Jézus Krisztusban, mert a mennyei világ tágasságában élhetünk, minden örömünkben és nyomorúságunkban is.

Földi életünk áldott, a Jézus Krisztusban, mert ennek az életnek legfontosabb tartalma az, hogy a mi üdvözítő Jézus Krisztusunkat várjuk, hogy a megváltás művét teljessé tegye rajtunk (20).

A földi élet áldott ajándék a Jézus Krisztusban!

A fenti üzenetet hangsúlyozza az apostol azzal is, hogy annak ellenkezőjét emeli ki számunkra.

A földi élet áldott ajándék a Jézus Krisztusban! Viszont a földi élet, Jézus Krisztus nélkül pokoli!

Hiszen csak az Úr megváltó kegyelme által lehet áldott az életünk.

Egyébként pokollá lesz az, és a vége halál, kárhozat (19).

Az apostol sírva szól azokról, akik a Krisztus keresztjének ellenségei (18).

Ennek a halálos állapotnak egyik fajtája az, amire itt azonnal gondolunk, mi mai keresztyének: vannak olyanok, akiknek a hasuk az istenük, a gyalázatukkal dicsekszenek, csak földi dolgokra törekszenek (19).

Vagyis itt a földiekre való törekvés azt jelenti, hogy sokan vannak olyanok, akik mindenkor e-világi élvezetekre törekszenek: arra törekszenek, hogy nekik jó legyen és még jobb legyen az életük, zavarmentesen „boldog”. Valaki a nyaralástól várja a megváltást, kizsigerelt hétköznapjai után. Aztán mégis fáradtabban tér vissza, mint ahogy elutazott a szabadságra. Ez az önző, „vitális” élvezetkultúra mindent felülír a mai jóléti társadalmakban, miközben a legkisebb próbatétel is földhöz vág bennünket. Az önellátás minden szakértelmét elveszítettük. Puhányak vagyunk. „Boldogok” akarunk lenni és boldogtalanok vagyunk. Minél nagyobb hatalmat akarunk, hogy minél inkább élvezhessük az életet. Soha nem elég az, ami van, mindig még több kell…

A gyalázatunkkal dicsekszünk, vagyis minden érték és norma híjával vagyunk, és gyalázatos dolgainkat is kitesszük a nyilvánosság elé, például az internet világában és sokféle más módokon. Gyakran az abnormális lesz normává.

Az apostol azonban még konkrétabban és keményebben fogalmaz. A hasunk az istenünk, azaz a bálványunk. Ez az élvezeti kultúra lecsupaszított ábrázolása. Átvitten és szószerint is igaz. Csak nézem, miket esznek és isznak emberek, egyházban és világban egyaránt, a többit most hagyjuk. Félre ne értsük: az üdvösséget is nagy vacsorához hasonlítja a mi Urunk (Lukács 14,15). Nem az evéssel és az ivással van baj, hanem azzal, hogy minden erről szól: enni, inni, birtokolni, élvezni az életet; – minden áron! Értitek, minden áron. Nem számít a másik, nem számít a lakott föld, nem számít semmi; – kizsigerelünk mindenkit és mindent a „hasunkért”, az élvezeteinkért… Nézem az elkényeztetett, hisztis, nyivákoló, szüleiknek visszakiabáló gyerekeket, akik már óvodásként berepülik a fél világot, tengereken hajóznak, medencéznek és követelőznek. Sajnos nem gondolnám, hogy túlzok.

Valaki így fogalmazta ezt meg nekem: – Egész életem böjt. A hízás színtiszta genetika, semmi érdem nem fűződik a vékonysághoz. Én kövéren sem ettem. Teljes aszkézis és mozgás kellett a fogyáshoz. Az okos tanács ezen a területen felháborító. Úgy böjtöltem, hogy mellettem egyfolytában ettek, ittak, reggel, délben, este, és kövérek is gúnyolódtak velem…

Vegyük komolyan az apostol intését. Nincs abban semmi komorság. Bennem sincs. Én csak újra mondom azt, amit az apostol írt a filippieknek, és amit mond ma nekünk, a Szentlélek által: a földi élet Isten nélkül gyalázatos élvezetkultúra, mi pedig a gyalázatunkkal még dicsekszünk is. A gyalázat része az is, hogy akinek pedig nem jut a jólétből, azok gyilkos indulattal gyűlölik a dúskálókat, és szeretnének ők a helyükre ülni. Ezért Jézus Krisztus ellenségeivé leszünk mindnyájan, ha így törekszünk a földiekre. Sírnivaló állapot ez! Pokolivá tesszük egymás számára az Isten szándéka szerint áldásnak szánt földi életet!

Tehát: a földi élet áldott „előszoba”, „előkészület”, de nem a földiekre törekedve lesz azzá, hanem az odafennvalókra törekedve (Kolossé 3,2). A lényeg: ne a földiekre törekedjünk, hanem a mennyeiekre, és akkor lesz áldottá a földi is. (18–19)

Az örökkévaló, krisztusi lényeg felismeréséből következik, hogy a földi élet áldott a Krisztusban, de pokoli a krisztus nélkül.

Azonban, ha hűek vagyunk az igeszakasz eredeti jelentéséhez, akkor azt is meg kell még fogalmaznunk, hogy a kegyes élet is zsákutca Krisztus nélkül.

Filippiben ugyanis az volt az akkori probléma, amire valójában az apostol is utal, hogy a gyülekezetbe befurakodtak bizonyos tévtanítók. Ezek olyan zsidókeresztyének voltak, akik az ószövetségi törvény kultikus és részletekbe elvesző kordájába akarták visszaszorítani a megtért keresztyéneket, akik már megszabadultak a törvény ilyenfajta szabályaitól, már nem kötődtek ószövetségi áldozatokhoz, ünnepekhez, és így étkezési tilalmakhoz sem. Amikor arról szól az apostol, hogy vannak olyanok, akik a Krisztus keresztjének ellenségei és a hasuk az Istenük; – akkor ezekre a tévtanítókra gondol. Ezek az örökkévaló, krisztusi lényegről terelték el a filippiek egy részének figyelmét, akik újra az ószövetség törvény bálványozói lettek, Jézus Krisztus követése helyett; azaz szinte belefulladtak a részletekbe.

Az öncélú kegyes élet azóta is zsákutca. Ugyanis a fenti probléma nagyon is aktuális. Ma is két irányból próbálják az örökkévaló, krisztusi lényegtől elterelni a figyelmünket. Egyrészt ma is bőséggel akadnak olyan kegyesek, akik emlegetik ugyan Krisztust, meg a Bibliát, de az ószövetségi igába, például a szombat megtartásába, étkezési tilalmak részleteibe akarnak kényszeríteni bennünket, mintha ezen múlna az üdvösség. A másik ilyen krisztusi lényegről elterelő tévedést „pszichologizmusnak” is nevezhetjük. Ez az irányzat is emlegeti Krisztust, meg a Bibliát, de az emberre helyezi a hangsúlyt, módszerekre, stratégiákra, lelki, spirituális bűvészkedésekre. Ezernyi ilyen kísérlet van, amely önmagában ugyan értékes lehetne, de szinte a megváltás és a Megváltó helyébe lép, ezért bálvány, lényeget gyengítő részlet.

Az öncélú, önmegvalósító kegyes élet akkor is, azóta is zsákutca.

*

Lomtalanítottam a nyáron.

Nem akarok belemenni a részletekbe, de buzgó gyülekezetünk parányi infrastrukturális terei megteltek cuccal, mivel senki nem dob ki semmit, még a hittanosok rajzait sem… A legkisebb zugot is telegyömöszöltük, kedves testvérek… Mindenki ide hord mindent, amit sajnál kidobni. Úgy gondolja, ő segít, de nem viszi el senki… Korábban minden évben lomtalanítottam, de hat éve nem tudtam már ezt megoldani, idő hiányában. Mostanra katasztrofálissá lett a helyzet a lomokat illetően. Tudtam, hogy nagy a baj, de messze nagyobb volt ez a baj a vártnál. Hagyjuk…

Őszintén szólva, magamra maradtam és kimerültem közösen összehordott lomjaink, közös tereink kipucolásában.

Közben ébredtem rá arra, ahogy az egykori, sárgult emlékeket szórtam kifelé: minden szemétté aszalódik…

Ki kell dobni a kedvesnek tűnő dolgainkat is, mert meghatározott időnk és helyünk van ebben a világban. A sok cucc, a sok „részlet” pedig eltakarja a lényeget; – azt sem találjuk ezek miatt, amire tényleg szükségünk lenne. Egyébként úgyis kiszórnak utánunk mindent egy konténerbe. (Láttam már lelkészgyereket, aki a saját apja prédikációit is kidobta. Legalább próbálkozna egy levéltárral…)

John Williams, Stoner című regényében megragadott a mondat: Rendet kell csinálni, a lényegre kell koncentrálni!

Az apostol szólt már erről a filippieknek: – Kárnak és szemétnek ítélek mindent, Jézus Krisztus gazdagságára tekintve, hiszen csak ez marad meg! (3,8)

Nincs itt maradandó városunk, ezért az eljövendőt keressük! (Zsidókhoz írt levél 13,14)

A mennyben van polgárjogunk, ahonnan az üdvözítő Jézus Krisztust várjuk! (20)

Nem a földiekre, hanem az Eljövendő Úrra figyelünk, de éppen Őt keresve, Őt várva, az Őtőle kapott üdvösség bizonyosságában lesz boldog az „itt-lét”.

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. augusztus 12.

Textus / Lekció: Filippi 03,15-21 (20)
Igehirdető: Steinbach József