Textus / Lekció:Márk 12,18-27 (18)
(18) Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle:
(19) Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.
(20) Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg.
(21) A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is,
(22) és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is.
(23) A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.
(24) Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát?
(25) Mert amikor majd az emberek feltámadnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.
(26) Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.”
(27) Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.
Jézus rosszindulatú kérdések kereszttűzében mutatja meg isteni hatalmát.
Már a harmadik kérdést teszik fel Jézusnak, hogy megfogják Őt: a saját hatalmára vonatkozó kérdés után, a császári adófizetésre vonatkozó kérdés következett, most pedig a feltámadás kapcsán hangzik el kérdés Jézus felé.
Olyan csoport – a szadduceusok csoportja – érdeklődik a feltámadás után, akik nem hitték a feltámadást (18).
Ez a tény már magában hordozza azt a lelkületet, amellyel erről megkérdezték az Urat.
*
Azért, hogy megértsük mindazt, amiről a mai igeszakaszban szó van, INDULJUNK KI ABBÓL, HOGY A BIBLIA – A TELJES KIJELENTÉS – MIT TANÍT A FELTÁMADÁSRÓL.
A feltámadás alapja az, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadott a halálból, első zsengeként, első gyümölcsként a halottak közül.
Jézus feltámadott, mi is feltámadunk.
A feltámadott Jézus Krisztust követik mindazok, akik Őbenne hisznek.
Jézus Krisztus feltámadott a mi feltámadásunk zálogaként (1Korinthus 15,23).
Ez a feltámadás, a Biblia szerint a test feltámadása (1Korinthus 15,35–53). Ezt valljuk meg az Apostoli Hitvallásban: Hiszem a test feltámadását. Nem kevesebbről van tehát szó, mint a test feltámadásáról. Nem ez a halandó test támad fel. Ez a test elrothad. De feltámad egy lelki test, egy megdicsőült test, amely egy konkrét valóság, amelyben megőrizzük a személyazonosságunkat, amely megérinthető, látható, felismerhető, „odaát” egymásra ismerünk. Gondoljunk arra, hogy a feltámadott Jézus Krisztust felismerték tanítványai (János 21,7), feltámadott testét is megérinthette volna Tamás (János 20,24–29); vagy jusson eszünkbe az, amikor a feltámadott Jézus Krisztus megette a halat (János 21,12–14). Egy konkrét valóságról van szó, amikor a test feltámadását hirdetjük.
Feltámad a test, megelevenedik a korábban alvó lélek.
Sőt, Isten új eget és új földet teremt az Övéinek, amelyben igazság lakozik (2Péter 3,13). Istenünk tehát az örök életnek egy konkrét színteret készít. Az örök élet nem egy szürke ködben való lebegés, hanem minden tekintetben konkrét és maradéktalanul boldog valóság.
A test tehát feltámad, az alvó lélek megelevenedik, az örök életnek pedig lesz egy színtere, amely az isteni új teremtés csodája, ahol az ember – az „egész ember”, testében, lelkében –megélheti az élet teljességét.
Itt, ebben a földi világban csak töredékesen tapasztalhattuk meg az életet, e-világban tükör által, homályosan láttunk (1Korinthus 13,12).
Mégis, annyiféle töredezettségben és beszűkült állapotban, hit által már itt, e-világban is az örök élet egy darabját éljük, az üdvösséget éljük meg. Még csak az előszobában vagyunk, de már a házban vagyunk, már megérkeztünk. Ezért a földi élet minden perce is Isten ajándéka.
„Odaát” az élet teljességét éljük meg, maradéktalanul, Isten eredeti gondolata szerint, miként azt az édenkertben megéltük. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, a feltámadásban ezt az édeni állapotot kaptuk vissza, az élet teljességét, a halál, a bűn, a betegség, a gonosz hatalma, a kárhozat ellenében.
Pontosításként hadd tegyem ide azt a megjegyzést, hogy a halál az élet és nem a lét ellentéte. A halál is létezés, amelyben az ember az élet hiányát tapasztalja meg. Ez a kárhozat. Ezért szól a Biblia arról, hogy kétféle feltámadás van, üdvösségre és kárhozatra (Máté 25,32). De ki méltó arra, hogy ennél mélyebben ebbe belemenjünk? A mi hitünk és szolgálatunk az üdvösségre irányul, mi az örök élet hírnökei vagyunk és mindenkire reménységgel tekintünk. Isten tehát legyőzte a halált, a feltámadott Jézus Krisztusban az élet teljességét kapjuk meg a mi feltámadásunkkor.
A feltámadás és az örök élet csodájáról pedig azt mondja Pál apostol, hogy az sokkal inkább jobb mindennél (Filippi 1,23), és amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi értelem el nem gondolt, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek (1Korinthus 2,9).
Néhány percben próbáltam összefoglalni a Biblia bizonyságtételét a feltámadásról.
A Biblia legfontosabb üzenete ez, maga az evangélium, a valóságos örömhír: Isten tágas teret készített nekünk (Zsoltárok 18,20).
Hit által már „itt” elkezdődik az örök életünk, „odaát” pedig kiteljesedik a Krisztusban.
Kell-e ennél nagyobb örömhír?
*
Éppen ezért nincsen nagyobb tragédia, mint amikor NEM HISSZÜK A FELTÁMADÁST, nem hisszük az örök életet, amikor nemet mondunk Isten Igéjére, és az abban kijelentett isteni ajándékokra (18–23).
A mi világunk is olyan, amilyenek a szadduceusok voltak: Nem hisszük a feltámadást.
Világunk azonban Isten kijelentésének, Igéjének már nem tulajdonít jelentőséget, nem Isten szava alapján tájékozódik, hanem a maga gondolatai és spekulációi szerint, vagy kizárólag az értelemre alapozva építi fel „szellemi világát”.
Ebben a világban pedig nem kap helyet a feltámadás és az örök élet csodája.
Na de kik voltak ezek a szadduceusok, és miért nem hitték a feltámadást?
A szadduceusok Isten kijelentése alapján tájékozódtak, mégsem hitték a feltámadást. Miért?
Nyilván a szadduceusok akkor még nem lehettek az imént összegzett teljes kijelentés birtokában, hiszen ők még Jézus feltámadása előtt éltek.
Sőt, a szadduceusok még az akkori szent iratokhoz képest is egy sokkal szűkebb kijelentést fogadtak csak el tájékozódási pontként a maguk számára. Ők egyedül Mózes öt könyvét tartották szent Iratoknak, és innen kiindulva próbálták levezetni hitük és látásuk alapjait. De mégiscsak Isten kijelentésére figyeltek, noha egy igen leszűkített kijelentésre.
Engedjék meg a testvérek – mert minden igehirdetés igemagyarázat is –, hogy itt, a prédikáció második szakaszában egy kis kortörténeti kitekintést adjak át, amely nélkülözhetetlen a mai üzenet befogadásához. Mindez ma már bonyolult, nyakatekert, fárasztó is lehet – ezért elnézést kérek –, de a mai igeszakasz ilyen, üzenetében azonban páratlanul gazdag. Igyekszem minél egyszerűbben magyarázni a mai igeszakasz hátterét, hogy aztán az igeszakasz páratlan gazdagsága megnyíljon előttünk.
A szadduceusok a zsidó nép elitjéhez tartoztak. Egyrészt annak a kornak a szellemi és a hitbeli elitjét képezték, akik nagyon komolyan vették Isten kijelentését, ez esetben egy szűk kijelentést, Mózes öt könyvét. Szigorúan ebből az öt bibliai könyvből kiindulva, mindent logikailag, értelemmel, racionálisan megmagyarázva, továbbgondolva próbálták megragadni Isten Igéjét és üzenetét.
Nemcsak koruknak szellemi és hitbeli elitje volt ez a csoport, hanem tudni kell róluk, hogy a szadduceusok egy anyagi, gazdasági elitet is képeztek, hiszen ők az akkori pénzbeli arisztokráciához tartoztak.
Sőt, még a politikai elit köreiben is számontartották őket, mert az elnyomó római hatalmat, az ebből fakadó előnyökért kiszolgálták.
Lám, a szadduceuok az írásértelmezésükben nagyon szigorúak voltak, logikailag, értelemmel végigvezetve minden Igéből – Mózes öt könyvéből – következő gondolatot. Tehát koruknak ortodoxiájához tartoztak, akik szigorúak voltak az írásértelmezésükben, és szigorúak voltak másokhoz is, az Igéből általuk értelmezett rendszer elfogadása, belátása és megtartása kapcsán. Ugyanakkor önmagukhoz már nem voltak olyan szigorúak. Lásd: az anyagi helyzetüket, az arisztokratikus fellépésüket és a politikai hovatartozásukat! Ez előfordult azóta is már jó néhányszor az egyháztörténet során: szigorú vagyok az írásértelmezésemben és szigorral felügyelem annak elfogadását és megélését mások életében, de önmagamhoz már nem vagyok olyan szigorú. Ez az ellentmondás ma is tetten érhető.
A szadduceusok, Mózes öt könyvéből, annak is egy parancsából kiindulva, azt értelemmel továbbgondolva vezették le azt a tételt, hogy nincs feltámadás.
Az 5Mózes 25,5–10-ben olvassuk, Isten törvényében az úgynevezett sógorházasság intézményét.
Márk evangélista is idézi e parancs lényegét. Így szólt ez a törvényi passzus, ez a mózesi rendelkezés: Ha egy férfi fiú utód nélkül hal meg, akkor a testvére vegye el az özvegyasszonyt, és támasszon neki utódot, így biztosítva a család életének folytonosságát, azaz a megmaradást.
Ezután a szadduceuok egy – a sógorházasság törvényéhez kapcsolt – képtelen történettel állnak elő. Lám, ilyen az ortodoxia: az Igét komolyan véve, azt értelemmel megragadni, minden helyzetre nézve végiggondolni, a kérdéseket feltenni, és egy másik Ige alapján megnyugtatóan megválaszolni. Így az Ige általuk elfogadott értelmezéséből egy kristálytiszta logikai rendszer épülhet fel…
A szadduceusok a következő történettel állnak elő, a sógorházasság parancsával kapcsolatban: Volt hét fiútestvér, akik mind elvették ugyanazt az asszonyt, úgy, hogy nem született fiúgyermekük, közben meghaltak, és végül meghalt az asszony is.
A szadduceusok, e képtelen történet kapcsán logikusan átgondolják a törvényi rendelkezést, majd felteszik Jézusnak a kérdést: Akkor most mondd meg, Mester, ha van feltámadás és van örök élet, akkor a feltámadás során kinek a felesége lesz majd ez az asszony, mert itt, ebben a földi világban mind a hét férfiúnak a felesége volt.
Mindezzel a szadduceusok igazából arra a következtetésre akartak eljutni, hogy nincs feltámadás, nincs örök életet, sőt még emberi lélek sincs, mert a lélek csupán testi-agyi folyamatok leképződése.
A szadduceusok szerint Isten sem számol a feltámadással és az örök élettel, mert akkor nem rendelkezett volna ilyen képtelen módon, amely szinte a poligámiát támogatja a feltámadás után, a sógorházasság rendeletével.
A szadduceusok abszolút elvilágiasodottak és posztmodernek voltak, mint a ma embere. Csakhogy a ma embere az isteni kijelentés ismerete nélkül jutott el idáig, míg a szadduceusok a maguk szűkített kijelentésének logikus, de inkább spekulatív értelmezésével jutottak el a feltámadás tagadásáig.
Pedig Isten itt, amikor a mózesi törvény szerint a sógorházasság eme intézményét létrehozta, az életet, annak továbbvitelét akarta támogatni a törvény erejének lehetőségei szerint. Isten ezt az életet ajándékozó szándékát nem a törvény által, hanem Jézus Krisztus feltámadásában teljesítette ki számunkra élő valósággá. Tehát nekünk még a sógorházasság törvénye is Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételt jelent, és a feltámadás bizonyságának előképét hordozza.
Mi pont ellenkezőleg értjük ezt a rendelkezést, mint ahogy azt a szadduceusok szigorú írásértelmezésének „logikusan csűrcsavart” rendszere előtárta. Arra most ki sem térek, hogy a szadduceusok egy képtelen, a valóságban nem létező történetet hoztak Jézus elé, saját írásértelmezésük igazolására. Az emberi logika zsákutcába vihet, a maga, minden eshetőséget végiggondolni és megérteni akaró gőgjével.
Ennyit a kortörténeti háttérről.
*
Mielőtt rátérnék a lényegre, az evangéliumra, vagyis arra, hogy miként reagált a szadduceusok felvetésére Jézus, hadd tegyem fel azt a kérdést előttetek, hogy mi marad nekünk, Testvéreim, ha úgy gondolkodunk, mind a szadduceusok?
MI MARAD NEKÜNK, HA NEM HISSZÜK A FELTÁMADÁST? Mi marad nekünk, ha számunkra nincs feltámadás, nincs örök élet, nincs lélek? Mi marad nekünk, halandó, véges embereknek?
Hadd válaszoljak a feltámadás himnuszával erre a kérdésre, ahogy Pál apostol ezt döbbenetesen megfogalmazza (1Korinthus 15,12–32): Ha Krisztus nem támadt fel, ennek következményeként nincs feltámadás és örök élet, akkor együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk.
Akkor ide nekem a világot, ide nekem minden élvezetet, akkor „carpe diem!”, azaz „ragadd meg a napot!”, akkor éljünk a mának, birtokoljunk, ide nekünk minél többet a világ örömeiből, most, azonnal!
Mi marad nekünk az örök élet bizonyossága nélkül?
Lehet-e feltámadás-hit nélkül értelmes, tartalmas életet élni, amelynek valóságos, biztos, boldog célja van?
Ha nincs feltámadás, ha nincs örök élet, akkor hiábavaló, üres az életünk – mondja az apostol.
Csehov drámái végig erről az ürességről, erről a hiábavalóságról panaszkodnak, de valójában minden lírikus.
Már az első lírikus, Isten Szent Lelke által megírta ezt, amely szintén olvasható a Szentírásban, ugyanis a Prédikátor könyve erről szól: Minden hiábavalóság, és ezt az üresség-érzést csakis az élő Istenbe vetett hit töltheti ki és gyógyíthatja meg.
Ha nincs feltámadás, ha nincs örök élet, akkor hiábavaló a hitünk, hiábavaló az igehirdetésünk, akkor Isten hamis tanúinak bizonyulunk, akkor én hazudok, most amikor beszélek innen a szószékről, akkor becsapjuk az embereket, akkor mi vagyunk a legnagyobb áltatók.
Ha nincs feltámadás, akkor még mindig a bűneinkben vagyunk, akkor élek, de valójában halott vagyok (Jelenések 3,1); akkor a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalma elnyel bennünket, és életünk kárt vall.
Ha nincs feltámadás, ha nincs örök élet – belesajdul a szívem Isten Igéjének diagnózisába –, akkor minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk.
Ha nincs feltámadás, miként ezt Jézus hangsúlyozza válaszában, a mai igeszakaszunk szerint, akkor tévelygünk; úgy megyünk végig ezen az életen, hogy tudatlanul tévelygünk (24): Tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát.
Dante is erre utal hatalmas művének kezdő soraiban, az Isteni színjáték prológusában, csak szabadon idézve: Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém, és szörnyű elmondani, hogy mi van ottan.
De sokan átéljük ezt a fájdalmas, örök cél nélküli tévelygést életünk bizonyos pontjain; és az már kegyelem, ha erre legalább rádöbbenünk.
Ha nincs feltámadás, akkor hiábavalóság, üresség minden, akkor még mindig a bűneinkben és a halálban vagyunk; akkor szánalomra méltóan csak tévelygünk, eszünk és iszunk, mert elrohan a földi lét…
Ez a hedonista létforma az, amiben élünk, a jóléti társadalmakban különösen; akkor csak ezek maradnak nekünk.
Ebben vagyunk most is, ha nincs feltámadás-hitünk és örök életbe vetett reménységünk.
*
Hadd hangozzék ezek után végre az evangélium, amely ebben az Igében is felragyog: VAN FELTÁMADÁS! (24–27)
Krisztus feltámadott a halálból! (1Korinthus 15,20)
Ő legyőzte a halált a mi feltámadásunk zálogaként!
Jézus Krisztus a feltámadás és az élet (János 11,25).
Ő válaszol most nekünk is a feltámadásra vonatkozó kérdésünkre, miként a szadduceusoknak ott, akkor válaszolt (24–27): Tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát (24).
Add, Urunk, hogy igazán megismerjük az Írásokat, a Te Igédet!
Mert Urunk, nem ismerjük igazán az Írásokat (24), nem ismerjük a Te kijelentésedet, nem hallottuk meg abból az örök élet evangéliumát, nem ragyogott fel még előttünk a Te megváltó szereteted jó híre.
Urunk, add, hogy megismerjük az Írásokat!
Urunk, könyörülj, hogy felragyogjon előttünk a Te Igédből az örömhír, amely a teljes Biblia szíve, a feltámadás és az örök élet evangéliuma, és mindez több legyen a számunkra rideg ismeretnél!
Jézus megfelel a szadduceusoknak. Tudniillik, ha ti – mondja a szadduceusoknak – Mózes öt könyve alapján érveltek, és az itt olvasható isteni kijelentésekre figyelemmel jutottatok el arra a felismerésre, hogy nincs feltámadás, akkor kiderül ebből, hogy nem ismeritek az Írásokat, azaz Mózes öt könyvét sem.
Jézus idézi Mózes öt könyvéből a 2Mózes 3,6-ot, amikor az élő Isten – mert az Ószövetség mindig élő Istennek nevezi az Istent – Mózest az égő csipkebokornál így szólítja meg: Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Pedig Ábrahám, Izsák és Jákób Mózes idejében már rég halottak voltak, ám Isten mégis Önmagához kapcsolja őket. Tehát ők, noha meghaltak, mégis élő lelkek, valójában élnek, ott vannak az élő Istennél, és a testük feltámadását várják.
Jézus rápirít a szadduceusokra: Ha ti itt a Mózes öt könyvéből érveltek, akkor nem ismeritek jól az Írásoknak ezt az általatok kiemelt könyveit sem, mert az élő Isten magát Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezte; az élő Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élők Istene (26–27).
Add, Urunk, hogy megismerjük a Te hatalmadat, amely megeleveníti a Te Igédet és hitre segít minket!
Mert, Urunk, még sokan nem ismerjük az Írásokat, sem a Te hatalmadat!
Isten hatalma az, amely az Írásokat megeleveníti előttünk, hogy abban felragyogjon számunkra a lényeg, az új és örök élet evangéliuma, miként ezt már említettük.
Jézus Krisztus hangsúlyozza: Értsétek meg, hogy a feltámadás, az örök élet csodája, amelyet Isten készített nekünk, nem értelmezhető ennek a világnak a tapasztalataiból és dimenzióiból.
Jézus, a konkrét kérdésre utalva, ezért emeli ki válaszában azt, hogy a feltámadáskor az emberek már nem házasodnak, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok (25).
Hadd tegyem hozzá alázattal ehhez azt, hogy aki „itt”, ebben a világban, Jézus Krisztusban számunkra nagyon fontos volt, az az örök életben is fontossá lesz számunkra, csak másként.
Tehát a feltámadást és az örök életet nem lehet ennek a világnak a tapasztalatrendszeréből megragadni, megérteni; azt nem lehet logikailag, racionálisan levezetni, még Isten Igéjéből sem; sőt, nagy teológiai okosságokkal és szellemi fölénnyel megalkotott, mindent az Ige alapján megmagyarázó írásértelmezések hittani rendszereiből sem.
A feltámadás és örök élet esetében sokkal többről van szó; csodáról, új teremtésről, Isten hatalmas cselekvéséről, amire csak Ő képes, egyedül csak Ő.
Ez a csoda pedig csak akkor lehet a miénk – miként könyörögtünk is ezért –, ha Isten mindeneket legyőző hatalma megnyitja az értelmünket és a szívünket e csoda előtt, így az Úr Lelke élővé és hatóvá teszi bennünk, közöttünk az evangéliumot.
Bizony, „több az élet” (Lukács 12,23).
Bizony, Isten nem a holtak Istene, hanem az élők Istene.
Isten mindig az élet pártján áll. Ő örök életet adott nekünk, a Jézus Krisztusban, de Ő azt akarja, hogy már ebben a világban megismerjük az Ő hatalmát, új életre térjünk, és már e-világban az örök élet teljességét éljük meg. Csak így lehet szebb, jobb, boldogabb, békésebb ez a nyomorult világ, amit mi teszünk tönkre, megnyomorítva egymást.
Egyedül a megtérés segíthet rajtunk, Isten életet, üdvösséget ajándékozó hatalmának megismerése. Urunk, add, hogy ismerjük az írásokat, és még inkább megismerjük a Te Írásokat megelevenítő és életünket megelevenítő hatalmadat!
–
Ebben a világban, valamilyen formában, testben, lélekben, avulásban, öregedésben, betegségben, aggódó nyugtalanságban, önzésben, haragban, feszültségben, háborúságban, azaz az élő Isten nélkül mindenben a halál arat.
Életmentés meghallani az evangéliumot: Isten Jézus Krisztusban legyőzte a halált, feltámadott a mi feltámadásunk zálogaként.
Tehát van örök élet!
Jézus Krisztus a feltámadás és az élet (János 11,25).
Nincs más vigasz, nincs más reménység!
Csak ez az örömír életünk egyetlen boldogsága, amelyből persze sok-sok életöröm fakad földi létünk minden percében és helyzetében.
A záró énekben hitvallásként énekeljük: Add, hogy néked megháláljam, hogy nem hagytál a halálban sem engem, sem a szeretteimet, sem ezt a világot (295. dicséret 1. vers).
Áldott légy ezért!
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, egyetlen mondatban szeretnénk megköszönni mai Igéd üzenetét.
Mi tükör által, homályosan látó, gyarló, halandó, törékeny emberek köszönjük, hogy megismerhettük a Te kijelentésedet, és Szentlelked hitet ajándékozó hatalma által Te bűnbocsánatot, új életet, örök életet ajándékoztál nekünk.
Élő Istenünk, növeld a mi hitünket, hogy megragadhassuk ezt az örök életet!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. szeptember 25.
Szentháromság utáni 15. vasárnap.
- hét.
Márk sorozat: 87.