(21) Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus! – vagy: Íme, ott van – ne higgyétek!
(22) Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat.
(23) Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!
(24) Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,
(25) és a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek.
(26) És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel.
(27) És akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a négy égtáj felől, a föld szélétől az ég határáig.
(Márk 13,21–27)
(Márk 13,24–27)
Mit kezdhetünk egy roskadozó, düledező házzal, amely dohos, vizes, vályogból épült, nincs alapja, belül is takaríthatatlan rendetlenséget találunk?
Ilyenkor egyetlen megoldás kínálkozik, jöjjön a dózer, rombolja porig az épületet, egészen az alapokig, és új alapot vetve hadd növekedjék fel a helyén egy teljesen új épület.
Amikor az első keresztyének nyomán mi is egyre gyakrabban elmondjuk azt a gyönyörű könyörgést, amely a Szentírás zárásaként olvasható: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22,20), akkor valójában azért imádkozunk, hogy Isten építse teljesen újjá életünk épületét: Urunk, itt annyira elromlott minden, hogy e-világban ember nem képes életünket újjáépíteni; semmiféle ember, semmiféle hatalmasság, semmiféle nézet, társadalmi berendezkedés, kormányzat, világhatalom sem képes erre; hanem egyedül csak Te, Urunk!
Jöjj, Urunk, építsd újjá ezt a világot akként, ahogy azt egyedül csak Te vagy képes újjáépíteni, újjáteremteni, eredeti – életet kiteljesítő, üdvözítő – rended szerint.
Bizony, csak az Úr végső beavatkozása teremthet rendet a nagy zűrzavarban.
Amikor Isten Igéje – köztük a mai igeszakasz is – Jézus Krisztus visszajöveteléről tanít, akkor valójában ez az imádság, ez a könyörgés hallható ki a háttérből.
Jézus Krisztus visszajövetelét a próféták alapján az evangélisták gyakran az Emberfia eljöveteleként említik meg, de valójában ugyanarról az üdvtörténeti eseményről van szó.
Erre vonatkozó reménységünket valljuk meg újból és újból – szinte könyörgésként – az Apostoli Hitvallásban: Lészen eljövendő, hogy újjáteremtse ezt a világot.
Jézus Krisztus visszajövetelének vannak előjelei és vannak kísérőjelei.
Az Úr visszajövetelének előjeleiről több vasárnapon át szóltunk már, az evangélium egyik legnehezebb fejezetét, a tizenharmadik fejezetet magyarázva.
Tudjuk, hogy az utolsó időket éljük, Jézus Krisztus születésétől kezdve egészen az Ő visszajöveteléig.
Az utolsó időkben mindig kapunk jeleket az Úr visszajövetelére nézve, bár az Úr eljövetelének idejét senki sem ismeri (Márk 13,32).
Ezért mindig készen kell lenni az Úr fogadására.
Isten népe látja ezeket az előjeleket, és készül az Úr fogadására. Ezek az előjelek mindannyiunk számára figyelmeztető előjelek.
Most azonban, a mai igeszakaszban Jézus Krisztus visszajövetelének kísérőjeleiről van szó.
Azért imádkozom, hogy az Isten ajándékozzon meg bennünket nyitott szívvel és értelemmel, hogy ebben a komor és első olvasatra félelmetes igeszakaszban felragyogjon előttünk az evangélium, vagyis az a tény, hogy itt valójában örömhírről van szó.
Ezeket az Igéket azok fogadhatják be örömhírként, akik hitben járnak, akik Jézus Krisztusra tekintenek, akik Jézus Krisztusban meglátták az Isten Fiát, a Megváltót.
Ugyanakkor mai Igénk hitre hív bennünket; mindannyiunkat.
Összefoglalom tehát Jézus Krisztus visszajövetelének kísérőjeleit.
Gyönyörűséges evangélium zeng felénk ezen a vasárnapon, amely elűzhet belőlünk, közülünk minden félelmet.
Az Úr visszajövetelének három előjele van a felolvasott igeszakasz szerint: Jézus Krisztus visszajövetele véget vet a nyomorúságnak, elveszi a szemünk elől a leplet és összegyűjti az ő népét.
Vegyük sorra ezt a három előjelet.
*
JÉZUS KRISZTUS VISSZAJÖVETELE VÉGET VET A NYOMORÚSÁGNAK (24).
„… a nagy nyomorúság után…” (24) – ezt olvashattuk, hallhattuk Jézus próféciájából.
Mi a nyomorúság?
Életünk tele van nyomorúságokkal.
Ha már mai Igénk nagy nyomorúságot említ, akkor a feltett kérdést megválaszolva kezdjük először a „kis” nyomorúságokkal.
A hétköznapjaink, a mindennapjaink hemzsegnek a sokféle apró, de terhes nyomorúságoktól. Mindannyian tudnánk erre az igazságra példákat említeni. Szándékosan nem hozok ide egy példát sem, hiszen se szeri, se száma azoknak. Életünk folyamatos küzdelem, sokféle nyomorúsággal, bajjal, feszültséggel, nyomással, túlélésért folytatott küzdelemmel.
A „hasadt” emberlét sajátja a nyomorúság, hiszen van halál.
Ugyanakkor ki kell mondani azt is, hogy a nyomorúságok nagy részét mi emberek okozzuk egymásnak, mert a gyarlóságaink miatt engedünk a gonosznak, és Isten ítéleteként megjelenik rajtunk a nyomorúság, mindenekelőtt a hétköznapi „kis” nyomorúságok sokasága.
Gondold át, ugye mindannyian tapasztaljuk ezt?
A nyomorúság kifejezés a görögben, az úgynevezett „thlipszisz” kifejezés, amely azt szemlélteti, mint amikor az ember valamiféle nagyon szűk sikátoron kényszerül áthaladni, közben tele van szomorúsággal, a bezártság, a szorítás miatti félelemmel, a kényszerhelyzet okozta kétségbeeséssel, alig várva, hogy kiérhessen a sikátorból a szabad levegőre; közben a szűk sikátor durvasága felsebzi a fejét, az oldalát, a kezét, a végtagjait…
Hát ez a „kis” nyomorúság, mint az Istentől távol élő emberlét sajátja, folyamatos nyomás és fájdalom.
Miként a sok kis seb is kínzóan tud fájni, a sok „kis” nyomorúság is felemészti az életünket; lassan, de biztosan.
Amikor „nagy” nyomorúságról beszélünk – miként igeszakaszunk is erre utal –, akkor arról van szó, hogy életünk helyzeteiben és időszakaiban – valahol, valamikor – ezek a nyomorúságok koncentrálódnak és rettenetté fokozódnak.
Egyéni és közösségi értelemben is átélhetjük ezeket a rettenetes nyomorúságokat.
Ez a „kis” nyomorúság és a „nagy” nyomorúság közötti különbség: a kis nyomorúsággal tele van az életünk, és egyszer csak ezek az apró de kínzó nyomorúságok koncentrálódnak – kinek mikor, hol –, majd gyúanyagként robbannak, és máris tombol a rettenet.
A mai igeszakaszban történeti háttere is van ennek a nagy nyomorúságnak. Elmondtam már ezt, most csak átismételjük. Amikor Kr. u. 70-ben a római seregek körbevették Jeruzsálem városát, akkor fél éven keresztül kiéheztették a várost. Akik a városon belül rekedtek, azok a rettenetet élték át. Josephus Flavius műve, a „Zsidó háború” leírja ezt a rettenetet.
Egy mai példa a rettenetre. Mindannyian ismerjük Woody Allen filmjeit. Nem minden filmje érint meg, nem is mindegyikkel tudok azonosulni, de mindegyik elgondolkoztat. Woody Allen zseniális klasszikus alkotása az „Annie Hall” című film 1977-ből. A film egyik jelenetében a főszereplő így udvarol egy nőnek, érdekes udvarlási mód: Meg kell tanulnod – mondja a kedvesének –, hogy az életben kétfajta dolog létezik, a rettenetes és a nyomorúságos; ameddig csak nyomorúságos az életed, addig adj hálát, hogy az nem lett még rettenetessé.
Ugye értjük a nyomorúságos és a rettenetes közötti különbséget, vagyis a „kis” és a „nagy” nyomorúság mibenlétét.
Hálás vagyok az Istennek, hogy a Biblia nem kertel az emberlét nyomorúságos volta kapcsán sem.
A Biblia nem egy kincstári, kötelező optimizmussal, nem is a mai pozitív gondolkodással tekint erre a mulandó világra.
Ez számomra a Biblia ihletettségének egyik bizonyítéka, sok más mellett.
A Biblia nem kertel erről a világról, miszerint itt minden szép és jó. A Biblia kimondja a bűntől rontott, „hasadt”, Istentől eltávolodott világról, hogy ez a halál árnyékának a völgye (Zsoltárok 23,4). Persze azt is mondja a Biblia, hogy az Úrral járva a halál árnyékának völgyében járva sem félünk. Ám az Úr nélkül nem marad más nekünk, csak ez a halálos völgy.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Legyünk nagyon őszinték! Kemény eledel ez az üzenet.
Mi szeretnénk elhitetni magunkkal, hogy itt minden szép és jó. Amíg az Isten az élet tetején hordoz bennünket, addig valóban mindent szépnek és jónak látunk. Amikor azonban egyre inkább elérnek bennünket a kis nyomorúságok, majd a rettenetes nyomorúságok, amikor mindezeket a saját bőrünkön tapasztaljuk, akkor kétségbe eshetünk. Ilyenkor úgy járunk, mint Jób járt, amit Jób barátai a szenvedő Jób szemébe is mondanak – noha a barátoknak nem mindenben van igazuk –: Most rajtad a sor a nyomorúságban, a rettenetben és elcsüggedsz? (Jób 4,5)
Tehát amíg nem mi élünk át nyomorúságokat, addig mindent szépnek és jónak gondolunk, és bizony nincs szemünk mások nyomorúságát meglátni, még akkor sem, ha azokat mi okozzuk a másiknak.
Kedves Testvéreim, abban a helyzetben, amiben most is nyög a világ, sírni kellene (Máté 5,4), bőgni kellene.
Mi szép és jó itt?
Valljuk, hogy ez a földi élet minden percében Isten ajándéka, ezért szép és jó, de csakis az Úr által, egyébként mindent felzabál és megnyomorít a bűn. Tudunk-e sírni a sok nyomorúság és rettenet felett? Van-e erőnk hitben elhordozni a nyomorúságokat? Van-e szemünk mások nyomorúságának meglátására; van-e kezünk a nyomorúságok enyhítésére? Vagy egyszerűen csak az érdekel bennünket, hogy nekünk jól menjen, és mi élvezhessük ezt az életet, nem véve tudomást arról, hogy az „élvezetcsomag” ugyanannyi e földtekén, és ha mi többet veszünk ki abból, azért mások szenvednek meg?
Most már értjük, hogy milyen óriási evangélium szólal meg ebben az üzenetben: Jézus Krisztus visszajövetele véget vet mindenféle nyomorúságnak; vége lesz a kis nyomorúságoknak, és a nagy nyomorúságnak is.
A mai igeszakasz kapcsán erre az evangéliumra, erre az örömhírre figyeljünk, ne pedig a nyomasztó nyomorúságra és rettenetre.
Jézus Krisztussal közösségben mi már megtapasztaltuk, hogy vége a nyomorúságnak, az Úrban szép és jó az élet, és az egyre szebb és jobb lesz, mígnem az isteni szép és jó maradéktalanul kiteljesedik.
*
Térjünk rá a második üzenetre!
JÉZUS KRISZTUS VISSZAJÖVETELE SORÁN ELVÉTETIK A SZEMEINK ELŐL A LEPEL (24–26).
E-világban – ahogy Szabó T. Anna gyönyörű verse, „Az ég zsoltára” énekli – tükrök közé vagyunk zárva.
E-világban mindent homályosan látunk, a saját optikánkból, a saját igazságunk, a saját nézőpontunk szerint; itt rész szerint van bennünk az ismeret; itt minden egész eltörött, minden törékeny, töredékes, homályos, nem egész.
A szemünk előtt lepel húzódik.
Jézus Krisztus visszajövetelével elvétetik ez a lepel, mégpedig úgy, hogy elmúlik ez a világ.
Erről beszél az Ige, én pedig csak arról szólhatok, amiről az Ige szól.
Ez a világ is lepellé lett számunkra, annyira belegyökereztünk abba. Ez a világ is eltakarja előlünk az élő Istent, a mi Urunk Jézus Krisztust.
Amikor tehát egy kozmikus katasztrófát ír le a mai igeszakasz, akkor ne rettenjünk meg ettől!
Jézus Krisztus visszajövetelével elmúlik ez a világ: akkor a nap elsötétedik, a hold nem fénylik többet, a csillagok lehullanak és az erők megrendülnek (24–25).
Bizony megrendülnek azok az erők, amelyek egybetartották ezt a világot, és megrendül mindenféle gyarló erő, indulat, amellyel mi egymást, ebben a világban, tönkre akartuk tenni, és amellyel uralkodni akartunk egymás felett, megnyomorítva és legyőzve egymást. A bűn jellemzője az – mint az állatvilágban, az embervilágban is –, hogy az erősebb felzabálja a gyengébbet. Igen, ezek a gyarló erők is megrendülnek.
De ez a kozmikus katasztrófa azért adatik, hogy ez a világ, mint lepel, elmúljék, utat készítve a mi Megváltónknak, Jézus Krisztusnak.
Nem maradunk sötétségben.
Örök világosság adatik nekünk, miként azt többek között a Jelenések könyvében olvassuk: Ettől kezdve Jézus Krisztus lesz a napvilágunk (Jelenések 22,5); Ő, aki a világ világossága (János 8,12), aki maga a ragyogás (Habakuk 3,4; Jelenések 21,11), mégpedig olyan ragyogás, amely nem kápráztat, nem vakít el, nem perzsel meg bennünket.
Áldott legyen az Isten, hogy mi az Urat várhatjuk, aki a világ világossága, aki eljön az ég felhőin (26). A felhő egy szimbolikus kifejezés, amely jelzi az Isten dicsőségét és jelenlétét. Amikor a mi Urunk a mennybe ment, akkor is egy felhő takarta el előlünk (Cselekedetek 1,9).
Ugye értitek, hogy miről van szó? Legszívesebben egy smiley-jelet vetítenék ide elétek, ha be lenne kapcsolva a kivetítő. Ne erre a rettenetes kozmikus katasztrófára figyeljünk a mai igeszakaszt hallva, mert amikor e-világ elmúlik, akkor elvétetik a lepel, akkor lesz teljessé a megváltásunk, hiszen aki érkezik, az számunkra az örök ragyogás, fényesség, melegség, védelem, végleges és teljes megoldás.
Amikor Jézus Krisztus visszajön, akkor végre igazán látunk majd (26), mert onnantól kezdve megnyílik a szemünk, leesik a szemeinkről a hályog, remegő és mindig csalárd szívünk megnyílik, és meglátjuk majd a mi Urunk Jézus Krisztust.
Itt egy általános alany szerepel: Meglátják. Kivétel nélkül mindenki meglátja az Urat. Először a választottak, aztán mindenki, kivétel nélkül.
A Filippi levél Krisztus-himnuszában olvasunk erről himnikus szárnyalással, miszerint akkor Jézus Krisztus előtt minden térd meghajol majd, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr (Filippi 2,10–11).
Akkor mindenki számára teljesen egyértelművé lesznek a dolgok. Akkor kétségtelenné lesz az, hogy ki itt az Úr valójában, és kié igazából a hatalom. Akkor mindenki előtt felragyog az Isten szeretete és hatalma a Jézus Krisztusban. Akkor végre teljesen rálátunk a világra, életünk eseményeinek értelmére, de túllátunk ezen a világon Isten örök országára. Akkor tényleg elvétetik a lepel, és megtörténik az úgynevezett „aha” élmény, leesik a tantusz: Most már értem!!!
Most arra nem térek ki, hogy egyesek előtt ez az ismeret üdvösségre, mások előtt kárhozatra lesz világossá. Ezt a kérdést hagyjuk meg az Úr kezében!
Hangsúlyozom azonban, hogy akkor mindenki előtt világossá lesz az Isten valósága, és mindazok a dolgok, amelyeket az imént felsoroltam; mindenki előtt, aki valaha élt ezen a földtekén; azok előtt is, akik nem hittek, vagy nem hihettek még…
Ettől tovább nem mehetünk. A többi titok (5Mózes 29,28), de Isten mindent szépen intézett és intéz.
Akkor végre látunk majd. Akkor elvétetik a szemeink elől a lepel. Akkor – Reményik Sándor versének képére utalva – nemcsak a szőnyeg visszáját látjuk már, hanem a szőnyeg színét is. Akkor eljutunk a színről színre látásig (1Korinthus 13,12). Akkor már nem a töredezettséget látjuk, nem a részletekbe ragadunk bele, akkor már nem homályosan látunk, hanem Jézus Krisztus ragyogásában a lényeget, a krisztusi egészet szemlélhetjük.
Ez a színről színre látás hatalmas örömhíre. Annyi minden elhomályosította és akadályozta eddig a látásunkat, noha azt hittük látunk, pedig vakok voltunk. Jézus Krisztus visszajövetelével megnyílnak szemeink.
Értitek? Ez az örömhír! Igazán látni! Meglátni Krisztust! Krisztusban meglátni az Istent! Krisztusban és Istenben meglátni egymást, és egymásban észrevenni a testvért, az embertársat! Krisztusban meglátni az üdvösséget, az elkészített egyetlenegy megoldást! Krisztusban üdvösségesen tekinteni a világra, és a világ minden eseményére, megértve azt is, amit eddig nem értettünk, hogy mi miért történt az életünkben. Áldott legyen az Isten, hogy hit által mi már látunk, látjuk Krisztust, látjuk az Istent, testvérként tekinthetünk egymásra, így az örömöket és a próbatételeket is el tudjuk fogadni Istenünk kezéből, akiről tudjuk, hogy nem terhel bennünket erőnk felett. Noha szüntelenül könyörögnünk kell: Urunk növeld a mi hitünket; add, hogy egyre inkább hitben járhassunk!
Valóban tele van ez a nehéz igeszakasz örömhírrel, evangéliummal.
Amikor Jézus Krisztus visszajön, akkor Ő véget vet a nyomorúságnak és elveszi szemeink elől a leplet.
*
JÉZUS KRISZTUS VISSZAJÖVETELE ÖSSZEGYŰJTI ISTEN NÉPÉT (27).
Jézus Krisztus összegyűjti a választottakat mindenfelől, hatalommal és dicsőséggel.
Még pár perc türelmet hadd kérjek, hogy az imént elhangzott mondat minden szavára kitérhessek, mert mindegyikből áldott üzenet szól felénk!
Jézus Krisztus összegyűjt.
Olyan Urunk van, aki összegyűjt, nem pedig szétszór és szétdobál.
Olyan Urunk van, aki egybeterel, nem pedig megoszt, feszültségeket és konfliktusokat támasztva.
Olyan Urunk van, aki felépít és nem rombol; ha valamit mégis lebont, azt értünk teszi, életünkért, hogy annak helyén felépülhessen az isteni új.
Jézus Krisztus határtalan szeretetével összegyűjt bennünket.
Jézus Krisztus összegyűjti a választottakat.
Itt, ebben az igeversben most kiemelten a választottakról van szó, Isten népének mindenhol és mindenkor volt tagjairól, Isten gyermekeiről, az övéiről.
Felvetődik a kérdés, hogy kik a választottak? A kérdésre válaszként is hadd hirdessem az evangéliumot!
Tekints magadra úgy, mint Isten választottjára. Isten számontart téged, mint népének tagját, a világ teremtése előtt tudott rólad (Efezus 1,4), ezért keres meg, gyűjt össze, népének többi tagjával együtt, az Ő visszajövetelekor. Legyen üdvbizonyosságod: az Úr gyermeke vagy. Az a tény, hogy most itt vagy az Isten templomában, gyülekezetében, és hallgatod az Isten Igéjének örömhírét; az a tény, hogy ezt az órát ideszántad és engedtél az Úr hívásának, mind annak bizonysága, pecsétje, hogy Isten gyermeke vagy, választott vagy. Legyen üdvbizonyosságod!
Tudod, ha egy picit is rezonált a szíved a mai Ige üzenetének hallattán, esetleg egy kis biztató üzenetmorzsát is el tudsz vinni magaddal a mai nehéz igeszakasz magyarázatából, akkor az annak a jele, hogy te az Úr gyermeke, választottja vagy.
Legyen üdvbizonyosságod! De a másik emberre is ezzel az imádságos reménységgel és bizonyossággal tekints! Akinek üdvbizonyossága van, az reménységgel tekint a másik emberre is, még a most éppen Istentől eltávolodott, legkeményebb szívű emberre is.
Jézus Krisztus összegyűjti a választottait mindenfelől.
Gyönyörűen leírja az Ige, hogy Jézus Krisztus, visszajövetelekor, a négy égtáj felől – azaz mindenfelől – összegyűjti választottait.
Ezt is meg kell magyaráznom. A választottak mindenfelőli összegyűjtése azt jelenti, hogy mindenkit mindenhonnan és minden korból, azokat is, akik a múltban éltek. Itt a választottak feltámadásáról van szó. Akik pedig a jelenben élnek Jézus Krisztus eljövetelekor, azok elváltoznak (1Korinthus 15,52).
Itt most megállok, mert ennek nyomán elkezdhetném részletezni a végidők menetrendjét, az egyes üdvtörténeti állomások idejét, amelyeket az úgynevezett apokaliptikus keresztyén irodalom Márk korában buzgón használt. Az újszövetségi könyvek közül a Jelenések könyve erre a példa (Jelenések 20,1–8). A Jézus Krisztus eljöveteléhez kapcsolódó események menetrendjének legfontosabb állomásait így állíthatnánk össze: a nagy megpróbáltatások ideje után a választottak feltámadnak – ez az első feltámadás –; aztán Jézus Krisztus uralkodik a választottakkal itt, ebben a világban ezer esztendőn át; majd az Ezeréves Birodalom letelte után az Úr végleg legyőzi a gonosz erők támadását; ezt követően mindenki feltámad – ez a második feltámadás – az utolsó ítéletre.
Ám, éppen azért nem akarom használni ezt az apokaliptikus nyelvet, beleértve az Úr visszajövetelével kapcsolatos menetrendet, mert Márk evangélista mindezekre éppen csak utal, és eredeti szándéka szerint pont ez ellen az apokaliptikus lelkület, gondolkodás, valamint apokaliptikus írás ellen küzd. Márk szerint nem kell számolgatni, nem lehet egy részletes menetrendet felállítani sem a végidőket, sem Jézus Krisztus visszajövetelét illetően.
Márk evangéliumot hirdet és ír. Márk szerint az Isten szándékára figyeljünk. Isten szándéka üdvözítő szándék. Ezt mutatta meg a feltámadott Jézus Krisztusban. A mi Urunk összegyűjti népét mindenfelől. Azt a kérdést pedig, hogy kik az övéi, azt nekünk nem kell feszegetni, hiszen ez az Isten szuverén döntése. Isten mindig jól dönt, üdvösségesen dönt. Mi magunkra üdvbizonyossággal, másokra imádságos reménységgel tekintünk. Azt kell meghallanunk ebből az igeszakaszból – micsoda örömhír ez –, hogy Isten elsődleges szándéka megváltó szertetettel teli, üdvözítő szándék. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (1Timóteus 2,4). Márk evangélista ezt akarja hangsúlyozni még az utolsó időkről szóló fejezetben is, nem pedig riogatni akar, félelmet keltve sokakban, miként ezt az apokaliptikus lelkületű keresztyének tették és teszik ma is. Márk evangélista, egész könyvében, egyedül a feltámadott Jézus Krisztusra, az üdvözítőre akar rámutatni, és a mi üdvösségünk örömét akarja hangsúlyozni.
Jézus Krisztus összegyűjti választottait mindenfelől, hatalommal és dicsőséggel.
Jézus Krisztus megváltó szeretetének győztes hatalmával teszi ezt, azzal a hatalommal, amely a szeretet hatalma. Minden hatalommal visszaéltek már ezen a világon.
Egyedül Jézus Krisztus hatalma a megváltó szeretet szolgáló és győztes hatalma, amely képes legyőzni bűnt, betegséget, halált, gonosz hatalmat.
Jézus Krisztus hatalma most és mindörökké érvényes hatalom: „…tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké” (Máté 6,13).
–
Nehéz volt a most vasárnapon soron következő igeszakaszunk is, de remélem, hogy meghallottuk abból az örömhírt, az evangéliumot!
Jézus Krisztus visszajövetelére várunk, aki teljessé teszi rajtunk a megváltás művét; mert Ő véget vet mindenféle nyomorúságnak; elveszi szemeink elől a leplet, hogy végre igazán lássunk – meglátva Őt és egymást –; valamint Ő összegyűjti népét és népén keresztül összegyűjt sokakat, tökéletes döntése és üdvözítő szándéka szerint.
Jöjj, Uram Jézus! (Jelenések 22,20)
–
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. január 29.
Illusztráció: nincs
Vízkereszt utáni utolsó vasárnap
- hét.
Márk sorozat: 98.