(13) Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak.
(14) Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.
(15) Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda.
(16) Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.
(Márk 10,13–16)
(Márk 10,15)
Jézus ismét tanított, sokan hallgatták.
Ekkor szülők gyermekeket vittek Jézus közelébe, hogy áldja meg őket.
A tanítványok azonban a szülők, valamint gyermekeik és Jézus közé álltak, azt mondva: A Mester tanít, a gyermekek még ezt a tanítást nem érthetik meg, ezért ne zavarjátok a Mestert! A tanítványok elutasították a szülőket és a gyermekeket (13).
Jézus azonban így szólt: Ne akadályozzátok a gyermekeket, hanem engedjétek hozzám őket, mert ilyeneké az Isten országa (14).
Majd mindnyájukhoz fordulva ezt mondta még Jézus: Bizony mondom nektek, ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, és nem úgy fogadjátok az Isten országát, mint a kisgyermekek, semmiképpen sem mentek be oda (15).
Ez az evangéliumi jelenet túlmutat önmagán; túlmutat a gyermekeken, a gyermekekkel kapcsolatos képen, valami sokkal többre, fontosabbra, valami életfontosságúra.
Ez az életfontosságúan „több” a mai istentisztelet igehirdetésének tárgya.
*
Életfontosságú JÉZUS KRISZTUSHOZ MENNI (16).
Életfontosságú Jézus Krisztus szeretetének közelében lenni és ott megmaradni!
Életfontosságú Jézus Krisztussal lenni, megtapasztalva a csodát, hogy Ő velünk van.
Életfontosságú hitben megélni, hogy Ő életünk megtartója. Így életfontosságú az Úrban lenni, Ővele üdvözítő közösségben maradni – miként ezt Pál apostol sokszor hangsúlyozta.
Jézus Krisztus közelében lenni, Ővele lenni, Őbenne lenni! Ez az, ami életfontosságú.
Életfontosságú Jézushoz menni!
Üdvösségesen jó Jézus Krisztus közelében lenni; Ővele, Őbenne maradni!
Üdvösségesen jó Jézus közelsége azért – használva a mai evangéliumi jelenet képét –, mert Ő felemel bennünket, ahogy felemelte a gyermekeket is. Eleven az a gyermekkori emlékem, amelyet többször átéltem, felnézve kisgyermekként az apámra, kérleltem őt: Apa emelj fel, mert nem látok rendesen! Az apám ekkor a két erős, biztos kezével a hónom alá nyúlt, felemelt, a nyakába vett. Hatalmas élmény volt ez, mert ekkor már nem csak az orromig láttam, nemcsak lábakat láttam, hanem egyszerre kitárult a látóhatár, „a tágabb tér”. Jó, üdvösségesen jó Krisztushoz menni, mert Ő felemel bennünket, gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Tágas térrel, tágas látókörrel, az örökkévalóság tágasságával ajándékoz meg bennünket, miközben felemeli a lelkünket, felemelt lelkületű emberekké szül újjá bennünket. A mai világban, amikor annyira le vagyunk ragadva e-világ mindenféle gyarló küzdelmeinek mocsaraiba, akkor valóban fontos így is hallani ezt az Igét: Felemel a mi Urunk, tágas térrel ajándékoz meg minket és felemelt lelkülettel…
Jézus felemelte a gyermekeket és az ölébe vette őket. Jézus ölében lenni üdvösségesen jó. Jézus ölében lenni: biztonság, védelem, hiszen Jézus „öle” az Ő örökkévaló, óvó, minket megtartó szeretetét jelenti, amellyel körbeöleli életünket. Jézus ölében lenni: örökkévaló üdvösséges védelem, túl a halálon.
Jézus Krisztus nemcsak felemelte, ölébe vette a gyermekeket, hanem megáldotta őket. Üdvösségesen jó Jézushoz menni, mert Ő megáld bennünket. Őrajta keresztül az Isten mindenre elégséges áldása, mennyei világának gazdagsága tölti be az életünket. Isten áldása azt jelenti, hogy Ő lényének lényegéből ajándékoz nekünk, hiszen Ő az örökkévalóság, a tökéletesség, a boldogság, a teljesség, a szentség. Amikor Isten megáld bennünket, akkor mindezeket ajándékozza nekünk.
Életfontosságú Jézus Krisztushoz menni: üdvösségesen jó és életmentően szükséges.
Jézus nélkül nem a felemeltetést tapasztaljuk meg, hanem azt, hogy alázuhanunk, elsüllyedünk, sokféle mocsárba veszünk.
Szükséges Jézus közelében lenni, mert Jézus Krisztus megtartó, minket körülölelő szeretete nélkül elveszünk, nem élvezhetjük az örök védelmet, az Ő óvó szeretetét; így védtelenekké, kiszolgáltatottakká nyomorodik emberi életünk.
Jézus Krisztus nélkül nem tapasztaljuk meg az Isten mindenre elégséges áldását, valamint ebből következően az Ő tökéletes akaratát. Lehet bármilyen látványos, bármilyen sikeres az életünk, ha azon nincs ott az Isten jóváhagyó szeretete, áldása, akkor előbb, utóbb minden hiábavalóvá lesz.
Jézushoz menni üdvösségesen jó és életmentően szükséges, mert Őnélküle – akár gyermekek vagyunk, akár felnőttek vagyunk – a halál fiai vagyunk.
Ne haragudjatok a kemény kifejezésért, de a Szentírás erről tesz bizonyságot.
Nem életkor, hanem az Isten Lelkének, kegyelmének, munkájának függvénye, hogy mely korban döbbenhetünk rá erre a tényre: halál fiai vagyunk az élő Isten nélkül.
Gyermekkorban is rádöbbenhetünk erre, felnőttként is, és életünk utolsó percében is megnyerhet bennünket az Isten az üdvösségnek. Hatalmas az Úr kegyelme, Őnélküle a halál fiai vagyunk, Őáltala azonban örök életünk van.
A mostani események rádöbbentenek minket arra, hogy Isten nélkül a halál fiai vagyunk. Két év óta folyamatos jeleket kapunk. A koronavírus-járvány kétéves nyomorúsága, a durva, nyomorúságos, lehúzó közélet, a mostani háborús helyzet mind-mind olyan jelek, amelyek világszerte arra figyelmeztetnek minket, hogy életfontosságú Jézushoz menni.
*
Életfontosságú JÉZUS KRISZTUSHOZ HÍVNI MÁSOKAT (13–14).
Életfontosságú Jézushoz menni, aztán ha Jézushoz mentél, ha Ővele, Őbenne, Őáltala élsz, akkor életfontosságú szolgálatod, küldetésed Jézushoz hívni másokat.
Jézushoz hívni másokat!
Nem pedig akadályozni másokat abban, hogy Jézushoz közelítsenek.
Nem akadályozni, hanem odaengedni a Jézushoz vágyódókat az Ő színe elé. Jézus ezt hangsúlyozta a tanítványoknak: Ne akadályozzátok, hanem engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és mindenkit (14–15).
Döbbenetes ez a jelenet, és egyben óriási egyházkritika is. Képzeljétek magatok elé a képet: Jézus tanít, szülők jönnek, hozzák a gyermekeiket, felnőttek és gyermekek egyaránt Jézushoz akarnak menni, áldást akarnak kérni Őtőle, hallgatni akarják az Úr tanítását, részesülni akarnak az Ő szeretetében… Ekkor a tanítványok Jézus és az érdeklődők közé állnak; a szülők, valamint gyermekeik és az Úr közé állnak. A tanítványok akadályozzák azt, hogy ezek Jézus közelébe jussanak. Döbbenetes. A tanítványok akadályozzák azokat, akik Jézushoz akarnak menni.
Továbbgondolom. Az egyház akadálya lehet annak, hogy emberek eljuthassanak Jézus Krisztus ismeretére és megtapasztalják az Ő szeretetét? Milyen az Isten népe? Gondoljuk csak végig. Az egyház mindig, mindenütt ott akar lenni, mindig mindenben meg akarja mondani a tutit, mindig hatni akar, mindig domináns akar lenni, így képzeli el a missziót. Éppen ezáltal nem töltheti be a szolgálatát, a küldetését. Sokszor pedig gyarló, lelketlen, bürokratikus és kegyességi intézménnyé torzul. Nem is a külső akadályok azok, amelyek terhelnek bennünket, hogy elvégezzük a küldetésünket, hanem a belső akadályok.
Jézus mondja: Ne akadályozzátok, hanem engedjétek közel jönni hozzám a szülőket és a gyermekeket; a felnőtteket és a gyermekeket; mindenkit (14–15).
Ez a küldetésünk: Jézushoz menni és Jézushoz hívni másokat; nem akadályozni, hanem közel engedni őket az Úrhoz, mégpedig az alábbiak szerint.
Jézushoz hívni másokat, azzal, hogy szóljuk az Igét, az Istentől kapott bizonyságtételt. Ha megtapasztaltuk az Isten megtartó szeretetét, akkor ne szégyelljünk számot adni a bennünk lévő reménységről (1Péter 3,15). Nem csak az én feladatom ezt szólni, nem csak az én feladatom az igehirdetés; minden hívő ember szolgálata, feladata az, hogy amikor az Isten elkészíti az alkalmat erre, akkor a maga helyén ki-ki hívogasson másokat, szólja az Isten Igéjét, hirdesse az Isten szeretetének evangéliumát.
Jézushoz hívni másokat, aztán odasegíteni másokat Jézus Krisztushoz, és nem akadályozni őket ebben. Szólni, és hiteles élettel, minden gyarlóságod ellenére odasegíteni, odaszeretni másokat Jézus Krisztushoz. Ennek a hiteles életnek, ennek a segítő szeretetnek sokféle formája létezhet. Csak egyetlenegy példa álljon itt erre nézve. A gazdag és a Lázár történetét mindannyian ismerjük, hiszen Bibliát ismerő, Bibliát olvasó emberek vagyunk itt együtt. Az a kérdés, hogy te, aki gazdag vagy, aki olyan sok mindent kapták az Úrtól – vedd észre, hogy mennyi mindened van –, neked, ki a Lázárod? (Lukács 16,20) Neked ki az a legalább egy embered, akit oda kellett segítened Jézus Krisztushoz, mégpedig szerető tettel, konkrét segítséggel, megértéssel, mosollyal, megbocsátással, elengedéssel és engedéssel… Ki a te Lázárod? Ha mindenkinek egy ilyen Lázára lenne e földtekén, aki felé nemcsak szólja, hanem cselekszi is az Isten megtartó, megbocsátó, segítő szeretetét, bizony akkor más lenne a világ körülöttünk.
Nem akadályozni, hanem hívni Jézushoz: azaz szólni az Igét másoknak; valamint odasegíteni másokat Jézus Krisztushoz. Hívni, segíteni és vinni másokat Jézus Krisztushoz. Vannak olyan helyzetek, amikor nem elég hívni és odasegíteni másokat Jézushoz, hanem kézen kell fogni az illetőt, és oda kell vinni őt az Úr elé. Jézus Krisztus közelébe úgy lehet jönni, hogy felvállalom az Ő látható egyházát is, annak minden nyomorúsága ellenére, ezért én mindig megköszönöm Nektek, hogy itt vagytok, ebben a kis templomban, jelenlétetekkel is hitvallást tesztek; sőt, másokat is elhoztok ide, mert erre is van példa bőven ebben a gyülekezetben. Gyerekkorban, a legfogékonyabb korban ezt különösképpen fontos gyakorolni: kézen fogni a gyermekeinket, az unokáinkat, és elhozni őket az Ő közelébe, az Ő gyülekezetébe, az Ő templomába. Ez olyan magvetés, ami előbb-utóbb kihajt. A gyermekeknek Isten-élményük, gyülekezet- és templomélményük lesz, amelyet soha nem lehet kitörölni belőlük. Most is sok gyermek ül az oldalteremben – a templomban ülők nem is tudják mennyien hallgatják és nézik, kisgyerekek, a szüleikkel együtt az istentiszteletet –, illetve sokan vesznek részt, fent a tetőtérben, a gyermekistentiszteleten. Áldott legyen az Úr, hogy itt vannak közöttünk. A legfogékonyabb korban történjék a magvetés! A gyerekeket kézen kell fogni és el kell hozni őket ide. Mit bíznál kiskorban rájuk? Más egyebekben is vezeted őket! Amikor pedig felnőtté lesznek, akkor már nem foghatjuk kézen őket – bizony ez a bűnbánat helye is, hiszen sok mindent elmulasztottunk e téren –, de egy módon akkor is odavihetjük őket az Úrhoz: az imádságainkban, az értük való szüntelen könyörgéseinkben, és az Isten meghallja ezt az értük mondott könyörgést.
Nem akadályozni a vágyakozókat, hanem engedni őket – szülőket és gyermekeket, mindenkit – az Úrhoz!
Hívni, segíteni, odavinni őket Jézus Krisztushoz, mert – ezt hadd idézzem a mai Igéből, súlyos mondat, de hát az adott igeszakasz egyetlenegy versét sem hagyhatjuk ki – amikor a tanítványok nem engedték a szülőket és a gyermekeket Jézushoz, hanem akadályozták őket ebben, akkor Jézus megharagudott rájuk (14).
Szíven csapott az evangélista leírása: Jézus megharagudott rájuk, a tanítványaira.
Ha sokféle módon akadályozzuk – bizony mennyi minden terhel minket –, és nem engedjük a többieket Jézushoz menni; ha nem szóljuk, segítjük, visszük őket Jézushoz, akkor Jézus jogos haragja nehezedik ránk.
Ez azt jelenti, hogy kárt vall az életünk, kiesünk az Isten szeretetéből.
Vegyük komolyan ilyen értelemben is az evangélista szavát: ha Jézus haragja van rajtunk, akkor valóban a halál fiai vagyunk, és mások halála is minket terhel…
Jézus haragját tapasztaljuk most is, megtébolyodott világunkban, ahol az egyház is hűtlenné lett, nemcsak hitvallásában, hanem hitelességében – valamint minden kegyessége ellenére –, szeretetében is, az Úrhoz.
Isten azonban nem akarja, hogy haragja alatt maradjunk. Övéit nem is engedi elveszni az Úr, megtartja őket a tanítványságban és a hűséges, szerető szolgálatban, hogy aztán áldássá lehessenek mások életében is.
*
Tehát életfontosságú Jézushoz menni, életfontosságú Jézushoz vinni másokat, és életfontosságú JÉZUSHOZ MEGTÉRNI (15).
Felnőttként is gyermekké kell lenni, mondja Jézus Krisztus. Felnőttként is gyermekké lehet lenni!
Igen, az Úr kegyelméből meg lehet térni, újjá lehet születni.
Tehát, hogy pontosan értsük ezt a jézusi felszólítást és az ahhoz kapcsolódó képet – bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda (15) –, hadd idézzem a parallel helyet, Máté evangéliuma 18. fejezetének 3. versétől: „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.”
Vagyis felnőttként gyermekké lenni, ezt jelenti: megtérni, az Úrhoz térni.
Tehát a jézusi képnél maradva – a kisgyermek példájánál maradva –, hadd szóljak még szemléletesen arról, hogy mit jelent megtérni.
A kisgyermek egy bizonyos korig – erről beszéltünk már néhány héttel ezelőtt egy másik igeszakasz kapcsán –, tud kicsi lenni. De csak egy bizonyos korig, mert aztán láthatóvá lesz rajta az, hogy ő sem ártatlan, hanem ugyanolyan bűnös, mint a többi ember, és az emberi gyarlóság minden csírája ott rejtőzik benne.
A jézusi képből kiindulva, megtérni, Jézushoz térni, az Úrhoz térni azt jelenti: tudni kicsinek lenni.
Bizony, az a legnagyobb baj, az egyházban és a világban is – ez a bűn valódi nyomorúsága –, hogy mi nem tudunk kicsik lenni, soha nem tudunk kicsik lenni, mindig mi vagyunk a legnagyobbak, a legokosabbak, a legbölcsebbek, mi tudjuk mindig mindenre az igazságot, a tutit, azt meg akarjuk mondani a másiknak, önhitt módon; mindig mi akarunk fölül lenni, örökké piszkáljuk a másikat, halálig, semmi sem drága az embernek.
Ebből a „sok nagyságból” pedig kezelhetetlen feszültségek támadnak. Tele van a világ a nagy, okos és zseniális emberekkel. Senki nem tud kicsi lenni! Aztán ez a sok nagy ember egyszer csak egymásnak esik. Mindenki nagy akar lenni, mindenki érvényesíteni akarja a maga igazát, és aki éppen elnyomva kicsivé kényszerül, az alig várja, hogy alkalmas pillanatban, valahol, valakinek visszavágjon, valahol megbosszulja a sérelmeit.
Kicsinek lenni azt jelenti, a megtérés kapcsán – ezt itt most az Isten népének, az egyháznak mondom –, hogy soha nem Jézus tanításához térünk meg, hanem Jézus személyéhez. A tanítványok azért utasították el a gyermekeket, mert ők még nem érthették meg Jézus tanítását. A tanítványok nagyot tévedtek, és erre rá is mutat az Úr szava! Tehát, Jézus Krisztus személyéhez kell megtérni, nem Jézus tanításához. Aki a feltámadott Jézus Krisztus személyéhez megtért, azelőtt az ember előtt kinyílik majd Jézus tanítása is. Nem elég csak Jézus tanításához, az Ige tanításához megtérni. Ez az egyház „kegyes felének” nagy nyomorúsága, hogy csak Jézus és a Biblia tanításához tért meg. Ezek mindenre tudják a választ, az Ige alapján, egészen részletesen és magabiztosan, embertelen gőggel üdvözítenek és kárhoztatnak. Ezek nem tudnak kicsik lenni, ezek hatalmasok, Igékre, Jézusra, Istenre hivatkozva. Nem Jézus tanításához kell megtérni, hanem az Ő megváltó, szerető személyéhez; az Ő ölébe lehet ülni, ezt a megtartó szeretetet lehet továbbadni másoknak, és akkor majd sokak előtt megnyílik Jézus életet, vezetést, rendet ajándékozó tanítása is. Az egyház sem tud kicsi lenni! Mi sem tudunk kicsik lenni. Mit várunk a „nagy” világtól!
Gyermekké lenni, kicsivé lenni. Ezt jelenti Jézushoz térni.
Aztán Jézushoz térni azt jelenti – a képnél maradva –, hogy bizalommal lenni.
A kisgyermek tudja azt, hogy vannak szülei.
Megint csak a bibliai képpel élve, a kisgyermek tudja, hogy van atyja, és van szerető otthona, ahol mindig van bocsánat, bármi történik, mindig van szeretet – ha rendben mennek a dolgok –, és ahová mindig jó hazatérni.
Azt mondják, akkor növünk fel igazán, ha a szüleink meghaltak, és ezt a gyermekkori családi otthont elveszítettük.
Kegyelmi állapot, ha adatik nekünk rendezett házasság, család; és adatik a nagyobb család, a testvérek közössége, a gyülekezet.
Kegyelmi állapot, ha adatik az élő hit, adatik a hitből fakadó bizalom, amellyel minden körülmények között tudjuk, hogy van mennyei Atyánk, akihez jó hazatérni. Miként a tékozló fiú hazatért, megtért, és végre megnyugodott tékozló, békétlen életének minden nyomorúságából. Így rendeződött az élete itt és az örökkévalóságban is, mert üdvösséget nyert.
Van mennyei Atyánk, akihez jó hazatérni, ahol mindig van otthon, mindig van bocsánat, mindig van szeretet és újrakezdés.
Végezetül, Jézushoz térni – a kisgyermek képénél maradva – azt jelenti, hogy őszintévé lenni, a szó bibliai értelmében.
A gyermek őszinte, a gyermek nyitott.
Őszintének lenni, biblikusan értve, azt jelenti, hogy tudom, van egy fórum, ahol mindig őszinte lehetek. Ez a fórum az Isten színe előtt adatik nekünk, az Úr elé járulva.
Ha rendszeresen az Isten színe elé járulok, őszintén, mint a kisgyermek; akkor az emberek előtt is tudok Istennek kedves módon őszintévé lenni.
Tudjátok mit jelent ez az őszinteség?
Nem azt jelenti, hogy na, majd én megmondom a magamét, mert ami a szívemen, az a számon, mert én őszinte ember vagyok! Ettől az őszinteségtől az Isten óvjon.
Az igazi őszinteség az emberek színe előtt szeretetteljes tapintatot jelent, emberséget jelent, emberként is jelen lenni a másik számára, amely vállalja azt a kockázatot, hogy túllépjen a szerepein, ezzel az emberséges őszinte tapintattal; miközben a szerepeiben is meg tud maradni embernek.
Az Istentől kapott szerepek nélkülözhetetlenek.
Ahogy felnőttünk, az életünk rákerült egy sínre – reménység szerint az Isten akarata által kijelölt sínre –, és a kötött pályán bizony sokféle kötöttség vezet minket.
A szerepek fontosak: biztosítják az életben a rendet.
A szerepek kötöttségét mégis szabadon és őszinte örömmel éljük meg, hiszen tudjuk a biztos irányt, amely a megérkezés felé vezet minket, miközben az úton nyitott szívvel, őszintén csodálkozunk rá – jobbra és balra – az Isten csodálatos világára, tágasságban és az örök élet tágasságában.
Ez az őszinteség – az Isten színe előtt való őszinteség és az emberek színe előtt való őszinteség –: a szerepeken túl emberség, a szerepekben pedig tapintat.
–
Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen sem mentek be az Isten országába.
Kicsivé lenni, bizonyosságot nyerni – van mennyei Atyánk –, és az előbb elmondottak értelmében; őszintévé lenni.
Ezeket jelenti felnőttként is gyermekké lenni.
Jézus, amikor azt mondja, hogy bizony, bizony mondom néktek, akkor Jézus valami nagyon fontosat tár elénk.
Ezzel kezdtem az igehirdetést, életmentően fontos a mai üzenet: Jézushoz menni, Jézushoz vinni másokat, és Jézushoz megtérni.
Jézus Krisztus amikor a gyermekekről beszél, akkor nem nosztalgikus módon visszafele mutat a gyermekkorba, hanem előre tekint: ilyeneké az Isten országa.
Isten országa itt van, Isten országa közöttünk van, Isten országa Jézus Krisztusban minden nyomorúságos körülmény ellenére kiteljesedik, és mi gyermekké leszünk az Úr újjászülő kegyelme által, hogy építsük, éljük ezt az országot, mígnem az maradéktalanul kiteljesedik.
Ez a mi reménységünk.
Enélkül nincs reménység.
De ez a reménység nem szégyenít meg.
Vigyétek magatokkal ezt az életfontosságú üzenetet!
Ámen.
Imádkozzunk!
Áldunk téged megtartó Urunk!
Köszönjük, hogy egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban megtartod, hordozod életünket, mindenkor, minden helyzetben az öröklét boldog megérkezéséig.
Magasztalunk téged szabadító Urunk! Köszönjük, hogy remélhetjük, a bajból kimenekítesz, a bajban mennyei erőt adsz, a baj ellenére megszabadítasz.
Dicsérünk téged megváltó Urunk azért a szeretetért, amellyel értünk, emberekért üdvösségesen munkálkodsz, és soha nem mondasz le rólunk.
Köszönjük mai Igéd üzenetét. Köszönjük az életfontosságú üzenetet, hogy Jézus Krisztusban lenni üdvösségesen jó. Köszönjük, hogy Te felemelsz, hogy Te üdvösséges védelmet ajándékozol nekünk, és megáldod a mi életünket, így mi is áldássá lehetünk mások számára. Köszönjük, hogy másokat is hívogathatunk Tehozzád, mert megadatott nekünk az a kegyelem, hogy hozzád térhettünk.
Könyörögve kérünk, Lelked által végezd el bennünk, közöttünk és általunk, hogy tudjunk gyermekké lenni, kicsinyekké lenni, bizalommal lenni Tefeléd és egymás felé, és őszintévé lenni, emberséges szent tapintatban.
Így mondunk közbenjáró könyörgést egymásért, szeretteinkért, hívő népedért, egyházadért, e békétlen világért, könyörögve, hogy a Te békességed, amely minden értelmet felülhalad, járja át ezt a világot.
Köszönjük Urunk, hogy Te már meghallgattál bennünket.
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. március 16.
Márk sorozat: 68.
10. hét.
Böjt második vasárnapja.