„(1) Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület,
(2) akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.
(3) Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál;
(4) és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.
(5) Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:
(6) mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel,
(7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;
(8) megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
(9) Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,
(10) hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;
(11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”
(Filippi 2,1-11)
Advent első vasárnapján, a Református Bibliaolvasó Kalauz szerint, a napokban olvasott igeszakasz alapján az úgynevezett Krisztushimnusz szól hozzánk, amely himnikus szárnyalással hirdeti az idei advent kezdetén az első keresztyének hitvallását ma is: Jézus Krisztus Úr!
Engedjék meg, hogy a mai üzenetet, mint elsősorban tanítói igehirdetést, a teológia nyelvén mondjam el, mert nagyon fontos, hogy megtanuljuk és értsük ezt a nyelvet. Nem lehet mindig kiszolgálni azokat, akik már nem ismerik a teológiai igazságok nyelvét, hiszen soha nem tanulják meg azt. Természetesen próbálom mindezt érthetően megfogalmazni, példákkal szemléltetni és gyakorlatiasan életszerűvé tenni.
1.
JÉZUS KRISZTUS ÚR! Isten, egyszülött fiában, Jézus Krisztusban, az Ő dicsőségében mutatta meg, hogy ki az Úr valójában ezen a világon.
Isten Jézus Krisztusban dicsőségéről lemondott, hozzánk, emberekhez lett hasonlóvá, kivéve a bűneinket. Isten Jézus Krisztusban otthagyta a menny dicsőségét, emberré lett, eljött közénk, hogy bebizonyítsa és megmutassa önmagát az embernek. Ez történt az első karácsonyon.
Ennél azonban még mélyebbre ment a mi Urunk, mert a golgotai kereszten, miattunk, érettünk, helyettünk elhordozta az emberi bűn büntetését, hogy Isten igazsága érvényesüljön a bűn büntetésében és kegyelme által könyörülhessen rajtunk. Isten ugyanis csak a bűnt utálja, a bűnös embert szereti, ezért a kereszten Önmagát adta érettünk (János 3,16).
De még ennél is mélyebbre, egészen mélyre szállt érettünk, ahogy erről a bibliai levelek írnak (1Péter 3,19), és ahogy ezt az apostoli hitvallásban megvalljuk, miszerint a mi Urunk megjárta érettünk a kárhozat mélységeit is, hogy nekünk ne kelljen ezt a rettenetet vég nélkül megtapasztalnunk. Érhetőbben fogalmazva az történt, hogy az élet teljességére teremtett bennünket, mi pedig Őnélküle hagyhatjuk kárba veszni az életet. Isten tehát Jézus Krisztusban dicsőségéről lemondott, egyre mélyebbre alázkodott érettünk.
Az önmagában is üzenet értékű, hogy Isten úgy is meg tudja mutatni dicsőségét, hogy arról lemond (6-8).
Aztán Isten visszavette dicsőségét a Jézus Krisztusban, amikor feltámadt a halálból és felment a mennybe, hogy ott helyet készítsen nekünk (János 14,2). Isten feltámasztotta egyszülött Fiát a halálból, a mi feltámadásunk zálogaként (1Korinthus 15,20). Isten tehát Jézus Krisztusban dicsőségéről lemondott, majd dicsőségét visszavette, így mutatta meg azt, hogy Ő az egyetlen Úr, mégpedig érettünk (9).
Ezért ezen az istentiszteleten mi az Ő dicsősége előtt leborulunk, és együtt valljuk advent első vasárnapján, hogy Jézus Krisztus Úr, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó.
Miközben dicsősége előtt leborulunk, részesülünk ebből a megváltó dicsőségből. Isten Úr volta és dicsősége az egyetlen uraság és dicsőség, amely nem pusztít, hanem épít, éltet és megvált.
Együtt valljuk tehát, hogy Jézus Krisztus Úr a bűn, a betegség és a halál felett. Együtt valljuk, hogy Ő az egyház Ura, az egyes hívő ember Ura, a világ Ura; Ő a történelem, a múlt, a jelen és a jövő Ura is.
Tekintsük kegyelmi állapotnak, hogy mindezt, már ebben a világban, ebben a testben vallhatjuk, mert aki Jézus Krisztusban már itt felismeri Isten Fiát, a Megváltó Urat, az kegyelmi állapotban van. A Krisztushimnusz ugyanis egyértelműen kijelenti, hogy az Ő visszajövetelével eljön majd az az idő, amikor mindenki számára, kortól, kultúrától, vallástól függetlenül világossá lesz az igazság, vagyis az a tény, hogy Jézus Krisztus Úr, az atya Isten dicsőségére; – és akkor már minden nyelv ezt vallja, és minden térd leborul Őelőtte, hiszen a szent egyértelműségben nem tehet mást. Üdvösségesen boldog azonban az, aki ezt az igazságot már itt felismerhette: Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére (10-11).
2.
Tehát, Jézus Krisztus Úr! Ez a bizonyosság ebben a bizonytalan világban biztos kapaszkodót ajándékoz nekünk, nevezetesen azt, hogy VAN MEGVÁLTÁSUNK.
Isten figyelmeztető, de irgalmas és könyörülő szeretete ajándékozza nekünk ezt a megváltást a Jézus Krisztusban (1). Hogyan lehet érthetőbben megfogalmazni a ma embere számára a megváltás titkát? Van megváltás, ami azt jelenti, hogy van megoldás, olyan esetekben is, amit mi megoldhatatlannak látunk. Nekem hiába adnak feladványként egy, akár egyszerűnek is mondható matematikai példát, számomra megoldhatatlan, mert már az alapokat is elfelejtettem. Tehetetlenül állnék a feladat előtt. De előfordult már, hogy a nagylányom kivette a kezemből és feladatot és amiben és tehetetlennek mutatkoztam, azt ő egy pillanat alatt megoldotta. Minden szemléltetés csak részigazságot közöl a megváltás kapcsán. Mégis valami ilyesmiről van szó, a megváltás nem más, mint alapjaiban elrontott életünk megoldása Isten újjáteremtő ereje által, a Jézus Krisztusban. Erre csak az Úr képes.
Ezt a megváltást aztán részletezi, rokon értelmű szavakkal is kifejezi az apostol, hiszen látnivalóan ő is küzd a feladattal, hogy pontosan és hitelesen továbbítsa címezettjeinek ezt a csodát.
Van megváltás, vagyis van közösség az Úr Jézus Krisztussal, ma is, Igéje és Lelke által. Mi is éppen ezt éljük most át, ezen az istentiszteleten.
Van megváltás, van közösség az Úrral és egymással, valamint van vigasztalás Őbenne. Márpedig noha a hívő ember mindig először az örömöket látja, utána meri látni azt a sok bajt és fájdalmat is, amivel terhelt ez a világ. Erre a bátorságra mondja Jézus Krisztus, hogy boldogok akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek (Máté 5,4).
Jó hallani, hogy van megváltás, van valóságos közösség az Úrban egymással és van vigasztalás a sokféle bajra, fájdalomra, szenvedésre; – hiszen Jézus Krisztusban van valódi megoldás. Jusson ez eszünkbe a jelen próbatételei között, mert igenis a jövő reménysége ez a valódi megoldás, amely már most áthatja hit által a jelent (1).
Ki kell azonban mondani azt, még ha radikálisnak tűnik is, amit a mai igeszakasz egyértelműen hangsúlyoz, hogy van vigasztalás, van megváltás (megoldás), közösség és vigasztalás, de csak Jézus Krisztusban, akiben az Isten megmutatta szeretetét, irgalmát, könyörületét.
Ez pedig azt jelenti, hogy számunkra Jézus Krisztuson kívül nincs megoldás, nincs megváltás.
Mint ahogy csak a levegőben van élet, mint ahogy csak vízben lehet megmosakodni, mint ahogy víz nélkül nincs is élet; úgy, csakis Jézus Krisztusban kapjuk ezt a megoldást.
Őnélküle az ember egész élete „önmegváltási” kísérletek sorozata, ide értve minden emberi erőlködést, terápiát és technikát. Sőt, tovább megyek, egy határon túl a pedagógia, a pszichológia, az embertudományok, társadalomtudományok, de a reáltudományok is hiábavaló önmegváltásos erőlködések Jézus Krisztus nélkül. Tehát ezek nagyon fontos területek, a Jézus Krisztusban, de Jézus Krisztus nélkül valójában, a lényeget illetően nem segítenek rajtunk, mert az ember alapvető problémáját nem tudják megoldani (1).
3.
Jézus Krisztus Úr, ezért van megváltás Őbenne és ebből következően VAN ÚJ ÉLET Őbenne. Ez az új élet, az újjászületett életet jelenti, amely mások számára is látható és építő, vagyis áldott.
Az apostol pontosan fogalmaz, amikor így ír, hogy ha Jézus Krisztus Úr, és ha van megváltás (1), akkor ez látszik is rajtunk, amennyiben Jézus Krisztusban vagyunk (2-5). Vagyis egyre inkább olyanokká leszünk, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus (Galata 4,19); – az Ő indulata, az Ő Lelke, vezet és formál bennünket (5). Még világosabban fogalmazva, ha Jézus Krisztus valóban megváltó és valóban a mi életünk Ura, akkor az lehetetlen, hogy konkrét formában ez, minden nyomorúságunk ellenére ne látszódjon rajtunk, ne legyen áldássá mások számára és ne tápláljon másokat is (1).
A Jézus Krisztusban való új élet ilyen konkrét gyümölcse, hogy Isten népe a lényegi dolgokban egyet akar, hiszen egyfelé tekint, hiszen egy cél, egy az irány, egy az Úr. Isten népe a lényegi dolgokban ugyanazt akarja, ugyanarra törekszik. Nem valamiféle illúzióval telt, hamis, elvtelen egységről, végképp nem szervezeti egységről beszélünk, hanem arról az egységről, amely Jézus Krisztusban ma is adott, látható, áldott valóság és nem elérendő cél.
Soha nem volt nagyobb szükség ennek az igazságnak a felfedezésére, mint éppen most. Nem vagyunk egyformák, de egy a mi Urunk, és Őbenne egyek vagyunk, az üdvösség beteljesedése felé haladunk. Tehát nem szabdaljuk tovább az egyházat, Jézus Krisztus testét, semmiféle igazságra hivatkozva sem.
Bocsánat a példáért. Ahogy a lovakat befogják, noha azok sem egyformák, de az igában kénytelenek egyfelé húzni és egyetlen esélyük van csupán, a gazdának való engedelmeskedés, aki jót akar nekik. Amennyiben a lovak az igában megbokrosodnak, az a saját pusztulásukat jelenti (2).
A Jézus Krisztusban való új élet másik ilyen konkrét gyümölcse az, hogy az Úr követségében járva semmit sem teszünk csupán hiú dicsőségvágyból, önzésből, érdekből, haszonlesésből és gőgből. Nem vagyunk tökéletesek, amíg ebben a testben élünk, de mégis mások vagyunk, az Ő kegyelméből, sokak örömére és akár sokak gúnyolódására.
Az apostol itt is szentlelkesen józanul fogalmaz, amikor így ír, hogy semmit sem teszünk csupán hiúságból, önzésből és érdekből; vagyis az egészséges emberi élet része, hogy önmagunkat is képviseljük ebben a világban. Ehhez pedig bizonyos mértékű érdekérvényesítés szükséges. Istennek fontos az, hogy önmagunkat is merjük képviselni, hogy a saját életünk is kiteljesedjen. Hiszen csak a kiteljesedett élet tud mások számára is áldássá lenni.
A Jézus Krisztusban újjászületett ember önmagának is él, de nemcsak önmagának él. Az ilyen ember nem cselekszik hiú dicsőségvágyból, de kirajzolódik benne az Isten dicsősége. Az ilyen ember képviseli a saját érdekeit is, de soha nem lesz irgalmatlanul önzővé. Tehát ez az „is”, amit az apostol hangsúlyoz, az üzenet fontos eleme.
Egy rövid történetet mondok el megnyugtatásul, arra nézve, hogy Jézus Krisztus követői, minden nyomorúságuk és tökéletlenségük ellenére mégis mások, mint azok, akik nem ismerik az Urat. Ez persze nem az ő érdemük, hanem Isten kegyelmének munkája bennük, tehát a hívő gőg soha nem uralkodhat el rajtunk. Itt a Balaton partján, a templom és a parókia tetőterében hosszú éveken keresztül fogadtunk nyaranta hittanos és keresztyén ifjúsági csoportokat. Harminc hittanos, vagy ugyanennyi kamasz, a korának megfelelően eleven, ez így is van rendjén. Voltak is nehéz napjaink, konfliktusaink, amelyeket meg kellett beszélnünk, de mégis minden egy szép rendben történt. Egyszer aztán, egy szervezési hiba és félreértés folytán egy „világi” gimnázium diákjai és tanárai érkeztek egy hétre hozzánk, miközben mi azt hittük, hogy egy alföldi református gimnázium csoportjával van dolgunk. Már az érkezésnél aggasztó jelek mutatkoztak. Aztán amit az első éjszaka műveltek tanárok és diákok egyaránt, azt nem is részletezem e szent falak között. Végül pár nap után haza kellett küldenünk őket. Én ekkor tanultam meg, hogy elevenek a hittanosaink és nem problémamentesek a keresztyén ifjúsági csoportjaink, de mégis zongorázni lehet a különbséget, azt a mennyei többet, amiről eddig szóltunk.
*
Tehát Jézus Krisztus Úr, Őbenne megváltásunk és új életünk van. Soha ne felejtsük ezt el: örömeinkben indítson hálaadásra, próbatételeinkben adjon vigasztalást és bizonyosságot ez a tény.
Advent idején pedig, az ünnepre készülve erősödjünk ebben a bizonyosságban. Jézus Krisztus Úr, megváltásunk és új életünk van.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2016. november 27.
Textus / Lekció: Filippi 02,01-11
Igehirdető: Steinbach József