(18) Szánalomra indult országa iránt az Úr, és megkönyörült népén.
(19) Így szól népéhez az Úr: Most már adok nektek gabonát, mustot és olajat, hogy jóllakjatok vele. Nem engedem többé, hogy gyalázzanak titeket a nemzetek.
(20) Messze űzöm tőletek az északi ellenséget. Sivár és puszta földre kergetem szét őket: elejét a keleti tengerbe, végét pedig a nyugatiba. Fölszáll a bűze, fölszáll tetemének szaga, bármilyen nagy pusztítást hajtott is végre.
(21) Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert nagy dolgokat vitt véghez az Úr!
(22) Ne féljetek, mezei vadak, mert kizöldülnek a puszta legelői, mert a fák gyümölcsöt hoznak, a fügefa és a szőlő gazdagon terem.
(23) Sion fiai, vigadjatok és örüljetek az Úrnak, a ti Isteneteknek! Mert megadta nektek a szükséges esőt, záport hullat rátok ősszel és tavasszal, mint régen.
(24) Megtelnek majd a szérűk gabonával, bőven ömlik a sajtókból a must és az olaj.
(25) Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem.
(26) Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek. Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé.
(27) Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, senki más! Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé.
(Jóel 2,18–27)
(Jóel 2,18)
Könyörülő Istenünk van!
Ez a mai Ige üzenete, valódi örömhír: fordulat Jóel próféta könyvében.
Isten könyörül népén; majd népén keresztül könyörül a világon (1Mózes 12,3).
Isten könyörülő irgalma (Lukács 1,78) üdvösségesen helyreállítja azt, amit mi elrontottunk: amiben nyomorgunk és amivel nyomorgatjuk egymást; de amit észre sem veszünk, mert annyira leköt bennünket a sokféle nyomorúság és nyomorgatás.
Isten könyörülő irgalma üdvösségesen helyreállítja azt a sok „romot”, amire ítéletében rámutatott, és amit részben ítélete is okozott, hogy azzal végre felrázzon bennünket; bűnbánatra, megtérésre, megmenekülésre hívjon bennünket.
Jóel próféta könyve az Úr ítéletes napjáról szólt eddig.
Az Úr napja azonban népe számára bűnbánat, megtérés, megmenekülés; mindenekelőtt pedig Isten könyörülő irgalmának megtapasztalása.
Az Úr napja Isten könyörülő irgalmának megtapasztalása: népe, országa (18), „Sion fiai” számára (23).
De Isten eredeti gondolata szerint, Isten könyörülő áldásainak sora soha nem rekedhet meg saját népének határainál (1Mózes 12,3), hanem a könyörület áldásainak tovább kell csordulni sokak felé.
A Sion helyreállítása csak a kezdet (23).
Aztán hogy valójában kikhez jut el az Isten könyörülő irgalmának áldása, az már az Úr szuverén cselekvésének ügye!
Isten könyörülő irgalma üdvösségesen helyreállítja a „romokat”.
Nem úgy történik ez a helyreállítás, mint egy építkezésen, amikor is felújítanak egy romos épületet. Az átadás előtt szemre szép minden egy felújított lakás esetében; de a vevő nem tudja, mi is van valójában „benne”, illetve mit spóroltak ki belőle; noha ő borsos árat fizet érte. Vannak olyan helyzetek is, amikor még az üzembe helyezés előtt kiugranak a bajok. Láttam már ilyet is, mégpedig „zsinórban” többet! A gipszkartonos csavarokkal elfúrták a vízvezetéket; még jó, hogy nem áztatott el mindent a víznyomás. Aztán kiderült, hogy nemcsak a vízcsövet fúrták el, hanem az elektromos vezetéket is; hála, hogy egy elektromos zárlat miatt nem égett le a felújított épület. Még mindig nincs vége: harmadszorra az is kiderült, hogy az internet vezetékét is elfúrták a gipszkartonos „szakemberek”: nincs jel. Lehet visszabontani a kartont: a kész ház újból építési területté lett egy pillanat alatt. A „szakmák” nem figyelnek egymásra: a festő összekeni az asztalos munkáját; meszessé és festékessé lesz az új ablak. Na, ennyit az emberi helyreállításról… Nem is beszélve arról, hogy egy épület huszonöt év után generálfelújítást igényel.
Isten könyörülő irgalma nem időleges, hanem maradandó, „üdvösséges” helyreállítást ajándékoz nekünk, amikor életünk romjait felújítja: mert Ő Isten, és nem ember!
Erről lesz ma szó, a felolvasott igeszakasz alapján!
Isten könyörülő irgalma:
– szánalomra indul;
– megszabadít;
– megvált.
Ne féljünk tehát (21–22), hanem halljuk meg a biztatást a mai Igéből: Könyörülő Istenünk van!
1.
ISTEN KÖNYÖRÜLŐ IRGALMA SZÁNALOMRA INDUL (18).
Isten szánalomra indul!
Bizony, van mit szánnia, mert szánalmas az emberi élet Isten nélkül.
Gyakran kapunk képes híreket távoli, közel-keleti, egykori virágzó városokról, amelyeket romokká pusztított az emberi önzés és gyűlölet. Mennyi emberi szenvedést, kínt, halált kiáltanak világgá ezek a romok!
A jóléti társadalmakban ezek a romok: életromok; rommá lett házasságok, tönkrement családi kapcsolatok, munkahelyi konfliktusok, közösségi és közéleti csatározások. Ezek az életromok nyomorúságos állapotunkról tanúskodnak; és arról, ahogy megnyomorítjuk egymás életét.
A valóban romokká lőtt „városok”, vagy a másként romokká nyomorított emberi életek „bűze”, „tetemszaga” messziről érezhető. Jóel pontosan utal erre a látomásában, és szó szerint ki is mondja ezt (20). Akinek jó a „szaglása”, érti a látomás képüzenetét erre vonatkozóan.
Ki kell mondani azt is, hogy amíg csak lehet, nem merünk, nem akarunk szembenézni ezzel a szánalmas állapotunkkal. Amíg csak tehetjük, elmenekülünk szánalmas életünk látványa elől.
Ezért, már az csoda, felülről való isteni ajándék, ha ez a szembenézés – szánalmas állapotunkkal – mégis megtörténik.
Tehát már az is kegyelmi ajándék, ha vagyunk olyanok, akik látjuk (belátjuk) a magunk szánandó voltát, és tudunk szánakozni mások nyomorúsága felett. Még akkor is Istentől való csoda ez, ha a szánakozás önmagában még semmit nem változtat a helyzeten, de legalább szembenéz azzal.
Mennyei csoda az is, ha ennek nyomán, mi a magunk köreiben, valamit teszünk is az emberi nyomorúság enyhítésének ügyében; akár „csak” úgy is, hogy mi magunk tudatosan figyelünk arra, hogy ne okozzunk fájdalmat a másiknak. Ez a cselekvés a szánakozásnál sokkal több; noha már a szánakozás is sokkal több a közömbösségnél.
Mégis, minden – egyébként igen fontos és értékelendő, sőt kegyelmi ajándéknak számító – „jótékony cselekvés”, csak csepp a tengerben: fontos csepp, de ettől még a világban tapasztalható mérhetetlen, tengernyi szenvedés és nyomorúság szánandó áradata érdemben nem változik.
Csak, ha Isten könyörülő irgalma szán meg bennünket, akkor van esélyünk érdemi változásra, valódi megújulásra.
Az ember tehetetlen a tengernyi nyomor áradatát feltartóztatni;
Erre csakis Isten hatalma és ereje képes.
Az ötezer ember megvendégelésének történetét mindnyájan ismerjük (Márk 6,30–44). Jézus tanítását ötezren hallgatták, csak férfiak, tehát a nőkkel és gyerekekkel együtt akár tizenötezren is lehettek akkor a mi Urunk közelében. Ez a sokaság testileg és lelkileg is éhes volt. Jézus megszánta a „sereget”, mert ezek mind, testi és lelki hiányaikban olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért Jézus tanította őket, majd a megáldott és a megtört kenyeret továbbadta, és isteni hatalma által a tizenötezres sokaság jóllakott, miközben még tizenkét tele kosárral maradt is. A tanítványok tehetetlenül álltak a feladat előtt.
Az ember önmagában tehetetlen az emberi nyomorúság mindenkit gyötrő kérdésének seregnyi megoldásában. Jézus Krisztus pedig azt teszi, amire csak az Isten képes: megszánja a nyomorult emberiséget, de hatékony cselekvésével szánja meg; mégpedig nemcsak egyeseket lakat jól, hanem minden ott lévőt, minden közelében lévőt (!) megetet, miközben meg is elégíti őket, azaz közösséggé, testvérekké formálja és megnyugtatja őket. Ezeket a sokakat nemcsak megszánja, hanem isteni hatalmának könyörülő irgalmával testileg és lelkileg meggyógyítja; hiánytalan bőséggel, mert még „marad” is a mennyei javak gazdagságából.
2.
Isten könyörülő irgalma „valóságos hatékonysággal” indul szánalomra az emberi nyomorúság felett.
Ez az első „lépcsőfoka” az Isten könyörülő irgalmának.
Isten könyörülő irgalmának második lépcsőfoka: Isten szabadítása.
ISTEN KÖNYÖRÜLŐ IRGALMA MEGSZABADÍT (19–24).
Mit is jelent pontosan ez az isteni megszabadítás?
Isten szabadítása azt jelenti, hogy Ő már itt, ebben a világban, érvényesíti életünkön könyörülő irgalmát. Amikor Isten megszabadító kegyelméről beszélünk, akkor arról szólunk, amit ebből az isteni szabadításból már az itteni világban megtapasztalhatunk.
Isten szabadítása azt jelenti, hogy már itt, ebben a világban, látható módon kihoz a „bajból”, vagy mennyei erőt ad a „bajban”.
Isten könyörülő megszabadítása az itteni világ javait érinti. Isten országa itt van, eljött, közöttetek van (5Mózes 7,21; Lukács 17,21).
Isten szabadítását az Ő közelében, népe és országa tagjaként élhetem meg ebben a világban. Ezt ki is mondja Jóel próféta: „Szánalomra indult országa iránt az Úr, és megkönyörült népén.” (18)
Persze Isten népének és országának szolgálata csakis az lehet, hogy reménységgel és örömmel lesz Isten könyörülő irgalmának követe ebben a világban.
Van-e egy olyan „kör”, ahol ebben a világban valóságosan megtapasztalhatod Isten könyörülő irgalmának szabadító csodáját, az Isten országának jelenlétét?
Ez a „kör” lenne az egyház, a kihívottak közössége, ahol megvalósul az Isten országa és testet ölt az Úr szabadító irgalma.
Ez a „kör” lenne a konkrét gyülekezet, mint a testvérek közössége, ahol megvalósul az Isten országa, az Isten irgalmas és könyörülő jelenléte, az ebből következő igazság, békesség és öröm, a Szentlélek által.
Ez a kör lenne a kis gyülekezet: a család, ahol egészen konkrétan megtapasztalhatjuk az Isten szabadító irgalmát, az ebből fakadó védelmet.
Az Istennek kedves házasság, mint két ember legszorosabb közössége az a „kör”, ahol jelen van az Isten könyörülő, irgalmas szabadításának védelme.
Ebben a „körben”, ezekben a körökben, mint Isten népének és országának tagjai, megtapasztaljuk a csodát: Isten velünk van, könyörülő irgalma megszabadított bennünket, ezért „másképp” mennek a dolgaink… Kodály műve énekli: – Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre! Ez a „másképpen” az Isten szabadító irgalma, ha tényleg, tartósan „másképpen”, tényleg jobban, tényleg Istennek kedvesen és embernek üdvösségesen „történnek a dolgaink”.
Isten könyörületes, „e-világi” szabadításának valóságát kézzelfogható tényekkel írja le Jóel próféta. Olyan tények ezek, amelyek már ebben a világban Isten szabadító könyörületének jelei lehetnek Isten népének életében. Isten országa megvalósulásának jelei ezek. Isten országa már ebben a világban jelen van, Isten közelében, Jézus Krisztus megváltó szeretetében.
Nézzük tehát Isten megszabadító irgalmának jeleit, Jóel próféciája szerint, amelyeket a próféta úgynevezett „negációkban” tár elénk (19–27).
Isten szabadításának egyik konkrét jele, már ebben a világban, hogy nincs nélkülözés (21–24). Jóel látomása leírja azt az e-világi bőséget, ami Isten országának közeledtével beköszönt bűnbánatot tartó és megtért népe körében. Az ítéletes csapások miatt pusztává lett ország újra kap tavaszi és őszi esőt, kivirágzik a föld, gabonát és gyümölcsöt terem, fügét, szőlőt; bőven lesz must és olaj. Isten országának jele a bőség, amely más próféták látomásaiban is gyakori. Hogyan értsük ezt a bőséget? Merjük ezt a képet szó szerint is venni! Ahol Isten országa megvalósul, ott kopik az önzés, ezért Isten jelenlétének áldását a bőségben is megtapasztalhatjuk. Olyannyira, hogy ebben a bőségben Isten népe tudja, mi az elég, aminél nem kell több, „bármennyim lehetne”; ezért a bőségből jut másoknak is. Valóban, nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel (1Timóteus 6,6). Isten szabadításának jele tehát a bőség, visszaélés nélkül; a megelégedettség; vagyis a nélkülözés hiánya. Ez ebben a világban is lehetőség: az Úrban! Még mindig az. A világ összes javainak harminc százalékából még mindig kezelni lehetne a túlnépesedett bolygón is, minden nélkülözést. A nélkülözés hiánya azonban azt is jelenti, hogy ha ebben a világban eljön számomra a nélkülözés ideje; mert itt, a halál árnyékának völgyében az bizonnyal eljön; akkor azt hitben tudom elhordozni.
Isten szabadításának másik konkrét jele, már ebben a világban, hogy nincs szégyen és gyalázat (19–20, 26–27). A szégyenről azt írja Bonhoeffer az Etikájában, hogy a bűn nyomorúsága az, hogy az ember folyamatosan olyat tesz, ami miatt szégyenkeznie kell. A szégyen már a bűneset után megjelent (1Mózes 3,7). Istené az igazság, a miénk pedig „orcánk pirulása” (Dániel 9,7). Isten azonban erőt ad, hogy úrrá lehessünk a bűnön (1Mózes 4,7). Joó Sándor híres imádsága, erre utal: – Uram, ha lenne kedvem a bűnre, ne legyen alkalmam rá; ha lenne alkalmam a bűnre, ne legyen kedvem hozzá! – Nincs szégyen, és nincs gyalázat. Mert nyomorúságos állapotunkban a szégyenből következik a gyalázat. Bűnös természetünkből adódik az, hogy gyalázzuk és megalázzuk egymást. Nyomorúságban vagyunk az Isten nélkül, és ezt fokozzuk azzal, hogy nyomorgatjuk egymást. Erről szól az egész élet, minden színtéren, számos módon, kíméletlenül: a csipkelődő megjegyzéseken, a másik kibeszélésen át, az adott helyzetben gyengébb nyilvános megalázásán keresztül, a gyalázkodásokig, zsarolásokig minden ide tartozik. Most is, fél órája történt, hogy megint számba adtak olyan mondatokat, amelyeket soha nem mondtam, és számonkérően visszamondják nekem, hogy kezdjek el megalázkodni, és az illető éreztesse a fölényét. Már legyintek ezeken, de mégis elkeserítő, hogy ebben vagyunk. Ahol Isten országa „elközelített” (Márk 1,15), ott nincs szégyen és gyalázat.
Isten szabadításának következő e-világi, konkrét jele, hogy nincs ellenség és pusztítás (20). Sokszor fel kell vállalnunk konfliktusokat. A baj az, hogy közben egymás esküdt ellenségei leszünk, és igyekszünk „kipusztítani” egymást. Ez nem túlzás, ez tény! Nem mindig látványos ez a nyomorúság, sokszor burkolt, rejtett, de annál alattomosabb és rettenetesebb. Isten országában igenis jelen van a megváltó szeretet, amely tud megbocsátani, és az ellenségért is tud imádkozni (Máté 5,43–44); miközben a testvérek közösségén belül elvégzi azt a mennyei csodát, hogy nem enged egymás ellenségeivé torzulni bennünket. Az igeversben az is benne van, hogy bármilyen „nagy dolgokat” hajtott is végre a „keleti ellenség”; azaz akármilyen nagy, e-világi sikert is halmozott fel, ennek érdekében hatalmával akármilyen nagy pusztítást okozott is; mindez hamarosan semmivé lesz, mert Isten ítélete alatt áll. Ki kell mondani: Krisztusi hit nélkül élve, minden „nagy dolog” valójában pusztít. Semmivé lesz minden itteni nagy dolgunk.
Isten szabadításának további e-világi, konkrét jele, hogy nincs hitetlenség, és abból fakadó „bálványimádás”. Isten országában nem uralkodhat senki és semmi az Isten, Őt megillető, első helyén. Ezt hirdeti meg az az ígéret, hogy a bőség nemcsak testi értelmű, hanem még inkább „kultuszi” értelmű, mert lesz miből bemutatni az „étel- és az italáldozatot”. Isten országában, Isten népe körében fontossá, alapvetővé, természetessé lesz az Isten tisztelete, a „látható kultusz”, a hit közösségi, felvállalt gyakorlása, valamint az ebből következő életfolytatás, az élet istentisztelete (2,14; Róma 12,1).
Mindezek vannak, észrevehetőek? Legalább közöttünk tapasztalhatjuk-e ezeket, a testvérek közösségében, mint az Isten országának konkrét, e-világi jeleit: nincs nélkülözés, nincs szégyen és gyalázat, nincs ellenség és pusztítás, nincs hitetlen „bálványozás”?
A kérdésre válaszolva csak könyöröghetünk, az Isten könyörülő irgalmáért, annak irántunk szánalomra induló és minket megszabadító kegyelméért: – Jöjjön el a Te országod! Ennek nyomán, legyen meg a Te akaratod! (Máté 6,10) Legalább közötünk, Urunk! Majd általunk, vegye ezt az egyetlen lehetőséget észre a „világ” is! Könyörülj Urunk!
– Jöjjön el a Te országod, Urunk, már itt! Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban eljött, elközelített, már itt van, már közöttünk van (Márk 1,15). Engedd, cselekedd Szentlelkeddel, hogy közöttünk testen öltsön, minden gyarlóságunk ellenére, a Te országod, annak konkrét jeleivel együtt. Könyörülj, Urunk!
Ebben a könyörgésben azért is könyörgünk, hogy teljesítsd ki a Te országodat maradéktalanul.
Ez a kérés már átvezet a harmadik gondolatkörre.
3.
Isten könyörülő irgalma szánalomra indul, megszabadít, és megvált.
Ez a harmadik az Isten országának a maradéktalan kiteljesedése.
Ebből a reménységből érthető és tapasztalható meg az előző kettő valósága is, ebben a világban: amikor a „túlnani” krisztusi tágassága áthatja az „ittenit”.
ISTEN KÖNYÖRÜLŐ IRGALMA MEGVÁLT (25–27).
Isten megszánása és megszabadítása ebben a világban megy végbe, a megváltás már a „túlnani” világra utal.
A megváltás lényegét egy érthető kifejezéssel írja le a próféta: kárpótlás (25).
Jóel „teljes kárpótlásról” szól.
Isten könyörülő irgalma kárpótolja népét.
A közéletben, nehéz történelmi korszakok után szoktuk volt használni ezt a kifejezést, amely most, ebben az összefüggésben bibliai, igei, teológiai értelmet nyer.
Ez a kárpótlás nem jár! Ez a kárpótlás isteni ajándék: ingyen kegyelem!
A „kárpótlás” már itt elkezdődik; de „odaát” teljesedik ki. Isten minket megszánó és szabadító könyörülete által, az Ő országa már ebben a világban épülni kezd; de az a „túlnani” világban lesz teljessé.
Jézus Krisztus eljövetelével egyértelművé lett Isten népe számára a kárpótlás bibliai üzenete: a kárt Ő szenvedte el helyettünk, hogy Isten minket kárpótolhasson…
Hadd szóljunk most erről a kárpótlásról, az imént említett teológiai vetület fényében, egészen egyszerűen, emberi módon, őszintén.
Ránk fér ez az isteni kárpótlás! (25) – Urunk, köszönjük a könyörülő irgalmadból fakadó kárpótlásunkat. Ránk fér! Mert noha saját engedetlenségünk hozta ránk a nyomorúságot, és jogos az engedetlenségünk feletti ítéleted is (Zsoltárok 51,6); – mégis hadd mondjuk ki: annyi szenvedés van ezen a világon, annyi gyötrelem ért már bennünket is, és mindennapi életünk küzdelmei is sokszor felszívják emberi erőinket. Ezért áldunk Téged, Urunk, hogy nem feledkeztél el népedről, hanem kárpótolsz bennünket a sok (jogos) szenvedésért. Áldott legyen felfoghatatlan kegyelmed!
Ez a kárpótlás azt jelenti, hogy amikor teljessé lesz rajtunk az Úr szabadító irgalma, akkor véget ér mindenféle böjt. Nem böjtölhetnek a lakodalmasok, ha velük van a vőlegény (Máté 9,15). Jézus Krisztus visszajövetelével vége lesz minden törvénynek, szabálynak, korlátozásnak, mert az Isten törvénye a szívünkbe lesz írva (Jeremiás 31,33). Így eleve az Istennek kedves módon élhetünk majd.
Ez a kárpótlás azt jelenti, hogy örvendezhetünk (21), és nem kell attól félnünk, hogy majd egyszer benyújtják a számlát az örvendezésért, és sírás lesz a vége, mint a „rosszalkodó” gyerekek esetében. Kimondom: „odaát”, a megváltás teljességében ez következmények nélküli öröm. Persze Istennek kedves örömről van itt szó.
Ez a kárpótlás a jóllakáshoz hasonlít (19). Nagyon tetszik ez a kifejezés. A mi Urunk Jézus Krisztus nagy vacsorának nevezi az örök életet (Lukács 14,15–16). Jóel próféta is ezt a képet használja itt: ehetünk jóllakásig, és dicsérhetjük az Úr nevét (26). Nem lehet földi dimenziókból megérteni a megváltás teljességét. Mégis, mondjuk ki: a megváltás teljessége maradéktalan jóllakást jelent. Egészen profán módon fogalmazva: végre úgy ehetünk majd, hogy nem hízunk meg, de mindez az Úr dicséretében, hálaadásban történik, egy olyan országban – ellentétben a mai anorexiás kultúrával –, ahol nem kilóra mérik majd egy ember értékét.
Egy állandóan a kilóival küzdő barátom egyszer kifakadt nekem: – Mennyi energiát fordítottam arra, hogy ne hízzak el, és hiába… Az elhízás nagy részben genetika. Sokan bátran ehettek egész életükben, és mégsem híztak el. Ezek tesznek megjegyzéseket mások torkosságára, akik koplalva is híznak. Amennyit én koplaltam már életemben – miközben körülöttem következmények nélküli gátlástalansággal ettek és ittak sokak – bizony tudom, miről beszélek. Nekem kárpótlás lesz végre a következmények nélküli jóllakás, az Úr dicséretében!
Ez a megváltó kárpótlás tehát, teljes kárpótlás. Ez már az előbbiekből is kiderült. De fogalmazzuk meg e kárpótlás teljességét még pontosabban!
Isten kárpótlása teljes, maradéktalan, minden emberi képzeletet felülmúl, mert amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek (1Korinthus 2,9).
Isten kárpótlása teljes, mert akkor is megkapjuk, az Ő kegyelméből, ha már minden reményünket elvesztettük, és csak legyintünk. Valahogy úgy, ahogy József Attila írja a versében – szabadon idézve –: az ember okos fejével biccent, nem remél… Ez fontos üzenet: Isten megváltó, krisztusi szeretetétől senki és semmi nem választhat el bennünket; még az adott nyomorúság okozta teljes reménytelenség sem (Róma 8,38–39). Éppen ettől „teljes” ez a kárpótlás: mindenestől Isten ajándéka, mindenestől Őtőle függ! Ugyanakkor hisszük, hogy ez a megváltó szeretet megmenti a hit gyermekeit és Isten népét attól, hogy legyintve, teljes reménytelenségbe süllyedjen.
Jóel említ itt egy sanyargató, északi népet, akiket az Úr mentő szeretete elűz a keleti és a nyugati tenger felé (20). Ez a nép lehet Isten népének bármelyik sanyargatója: Asszíria, Babilónia; mindegy. Ez a nép lehet egykori és mai nép, itt most a teljes kárpótlás szemléltetése. A keleti tenger a Holt-tengert jelentette, a nyugati tenger pedig a Földközi- tengert. Pont az Ígéret Földjének keleti és nyugati határai ezek. Isten teljesen megszabadít. Ne egy konkrét népre, ne egy konkrét ellenségre gondoljunk itt! Ne vetítsük bele ebbe a képbe a saját, éppen aktuális ellenségképünket, hiszen éppen az a nyomorúságunk, hogy mindnyájan, mindenkor egymás ellenségei vagyunk az Úr szabadító és megváltó hatalma nélkül; miközben tombol a nagy ellenség, ahogy egymásnak fordít bennünket. A kép pont azt jelenti, hogy az Isten teljes kárpótlása ebből a nyomorúságból szabadít meg: már elkezdte és végig is viszi azt.
Isten kárpótlása, megszánó, megszabadító, megváltó helyreállítása: teljes! Nem olyan, mint egy épület felújítása: tele hibákkal és romokkal a burkolatok alatt…
Tehát: Isten megszán, megszabadít és megvált.
Az első kettő az „itteni”, a harmadik a „túlnani” világban érvényesülő isteni ajándék; miközben a három összefügg.
A lényeg az – most hangsúlyosan kiemelve –, hogy Isten a cselekvő. Az Ő ajándéka mindhárom.
Isten dicsősége érvényesül ezekben az ajándékokban.
Ahol pedig Isten dicsősége érvényesül, ott jó az embernek is: ebben a dicsőséges, isteni rendben.
Isten érvényesíti dicsőségét, nem hagyja, hogy nevét gyalázzák.
Ezért menti meg népét is! Nem engedi, hogy népét gyalázzák, mert nem engedi nevét gyalázni (26).
Isten ebben a világban nem erővel és hatalommal (Zakariás 4,6), nem látványosan érvényesíti dicsőségét, hanem úgy, ahogy azt Jézus Krisztusban megmutatta. Tehát, ha legyőznék is Isten népét, az csak átmeneti látszat. Jézus meghalt, de feltámadott!
Eljön majd az az idő, amikor látványossá lesz az Úr dicsősége (Filippi 2,10–11).
*
Egy neves, hazai, alternatív rock együttes „Kicsi ország” című dalában halljuk az alábbi imádságot: „Uram, bocsásd meg minden bűnömet, és ha keselyűként köröz a gyűlölet, dobj neki egy csontot a fazékból, minket meg szabadíts meg a gonosztól!”
Igen, ez az Úr cselekvése!
Megbocsát azoknak, akik igazán Őhozzá fordulnak.
Az Úr megszán.
Az Úr megszabadít a gonosz minden, gyűlölködést keltő hatalmától. Az Úr megszabadít attól is, hogy a gonosz csábításának engedve túllépjünk határokat, e-világi kincsekért. Az Úr lezár utakat, leenged sorompókat, bezár ajtókat népe előtt, és nem enged a kárhozat mélysége felé.
Az Úr megadja azt is, ha istentelenül nagy ára lenne itt valaminek, hogy kimondhassuk: – Nesztek, vigyétek! – Odadobom a csontot a fazékból; odadobhatom a koncot, a marakodás tárgyát, én pedig megszabadulok a gonosztól.
Ez az elengedés szent tudománya; úton a megváltás teljessége felé.
Útközben lefényképeztem egy harmincöt évvel ezelőtti, meghatározó helyszínt.
Elmosódott a fotó.
Elszaladt az idő.
De mi úton vagyunk, az Úr jár előttünk! Mi tudjuk, hogy az Isten az Úr (27).
Áldott legyen az Isten, hogy üdvösségesen helyreállította romos életünket!
Nem félünk! (22)
Áldott legyen az Isten, hogy ilyen üdvösségesen nagy dolgokat cselekedett velünk (21): megszánt, megszabadított, megváltott!
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. február 24.
9. hét – Jóel sorozat 05
Hatvanad vasárnap
Textus / Lekció: Jóel 02,18-27 (18)
Igehirdető: Steinbach József