Loading...

Hittanosok Tábora 2022

A nyári szünet első hetében idén is megtartottuk gyülekezetünk hittanos napközis táborát. A fűzfői „Ébredés” Tábor árnyas fái közel negyven gyermeknek biztosították a kellemes időtöltést.
De nemcsak árnyékot adtak ezek a fák, hanem tökéletesen „eljátszották” Jerikó fügefáit. És lám, az egyiken ott is gubbasztott Zákeus, hogy meglesse Jézust: „Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom” (Lk. 19,5).

A tábor alkalmat ad arra, hogy a gyerekek játékosan ismerkedjenek meg bibliai történetekkel, általuk az ige üzenetével és Jézus Krisztussal. Zákeus történetét játszották el a nagyobbak, majd a templom hűsében Klári néni vezetésével meg is beszélték a látottakat, hallottakat. A történet mondanivalóját közösen értelmezve ismerték fel a szereplő pozitív és negatív érzelmeit, azt, hogy nem a földi kincsek és hatalom adnak boldogságot, hanem Jézus Krisztus szeretete.

A gyermekek naponta fél nyolcra érkeztek a táborba. Játékkal kezdődött a program, az új röplabdahálónak nagy sikere volt. Kilenc órától a templomban folytatódott a foglalkozás, minden nap más bibliai történet megismerésével. A nap folyamán a játékok is e történetek alapján zajlottak.
Sok kreatív, kézműves foglalkozás is színesítette a hetet.
A tábort mindig nagy várakozás előzi meg. A szülők is örülnek neki, hogy gyermekeik szép környezetben, hasznos időtöltéssel kezdhetik meg a nyarat. Átmenet ez a hét az iskolai idő és a vakáció között. Jellemző, hogy bár általános iskolásoknak szól a tábor, de középiskolások is vissza-visszatérnek, segítenek a felnőtteknek, kicsit nosztalgiáznak is.
A táborban Isten eszközeként az ige magvetésében és a lebonyolításban segítő szolgálatot nyújtott: Végh Judit, Végh István és családjaik, Steinbachné Cenkvári Klára, Pálinkás Anikó, Nagy Erzsébet, Nagy Júlia, Varga Katalin. Köszönjük a munkájukat.

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk. 19,10)