Loading...

Felébresztették

(35) Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra! 

(36) Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak Őhozzá (magukkal vitték Őt), minthogy Ő már a hajóban volt; de más hajók is követték Őt. 

(37) Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. 

(38) Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk? 

(39) Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett. 

(40) Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek? 

(41) Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?

(Márk 4,35–41)

(Márk 4,38)

Kegyelem nekünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Ő egyszülött Fiától, a mi Urunk Jézus Krisztustól. Ámen.

Húsvéti istentiszteletünk kezdetén énekeljük a 350. dicséretet első négy versét: „Feltámadt a mi életünk…”

  1. Feltámadt a mi életünk, / Vígan méltó énekelnünk, / Úr Krisztust dícsérnünk, :/: E szent napon is áldanunk, / Angyalokkal Őt imádnunk, / Mint Urunkat, félnünk, / Mert Őt magasztalják nap, hold s égi seregek, / A mennyei szentek.
  2. A földben minden gyökerek, / Fáknak bimbói terjednek, / Mezők megzöldülnek, :/: Ég madarai zengenek, / Fákon vígan énekelnek, / Szárnyukon repdesnek; / Minden illatozó füvek gyönyörködtetnek, / Dícséretre intnek.
  3. Mert feltámadt Ő igazán, / Angyala jelenté nyilván / Koporsónak jobbján, :/: Tanítványival vígadván / Megjelent Galileában, / Pétert vígasztalván: / Örvendj te, ki voltál gyakran bűnért sírásban, / Alázatosságban.
  4. Dícséret a nagy Istennek, / Életet ki nyert népének, / A bűnös embernek, :/: Őt részeltetvén egeknek, / Gyönyörűségében minden / Lakóhelyeinek; / Lelki javaival népét meglátogatja, / Megtérését várja.

Imádkozzunk!

Csodálatos a mi szemeink előtt hűséged és irgalmad, mennyei Atyánk! Benned bízunk és reménykedünk, halálon győzedelmes Úr! Állíts most minket tágas térre és légy szabadítóul. Áldj meg a feltámadott Krisztus erejével, szent Igéd világosságával, Szentlelked mindeneket betöltő jelenlétével. Ámen.

Hallgassuk meg Isten Igéjét, ahogy az szól hozzánk, Márk evangéliuma 4. fejezetéből, a 38. versből ekképpen: „Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?”

Beszédes jelenet ez: Jézus alszik a hajóban, a viharos tengeren.

Ez a jelenet rámutat egy hitvallási igazságra. Jézus Krisztusban az egyetlen, élő Isten öltött testet. Ennek bizonysága az, hogy Jézus Krisztus, a nagy baj idején is, mennyei békességet áraszt. Mi gyakran még a nyugodt körülmények között sem tudunk aludni, hát még a viharban. Jézus Krisztus tud aludni. Ő a viharban is tud aludni.

Ez a jelenet ugyanakkor figyelmeztet minket. A viharzó tengeren alvó Jézus arra az állapotra mutat rá, amikor mi nem vagyunk élő viszonyban Ővele, amikor elfeledkezünk Őróla, amikor nem számolunk Ővele, hanem mindent puszta emberi bölcsességgel és erővel akarunk megoldani. Ilyenkor úgy vesszük, mintha Ő nem élne, mintha Ő nem lenne velünk, mintha Ő nem támadott volna fel a halálból. Ekkor az emberi élet prédája lesz a nálánál hatalmasabb erőknek.

Ez a jelenet mégis vigasztal. Ravasz László emeli ki a prédikációjában, hogy Jézusnak csak az emberi természete alszik itt, örök istensége azonban örökké figyel ránk.

A tanítványok tehát először maguk küzdöttek az elemekkel.

Említettük egy héttel ezelőtt is, hogy megható és becsülendő minden emberi küzdelem, ha alázatban, az Úrra hagyatkozva küzdünk.

Az Úr nélkül azonban az emberi bölcsesség és erő végessége, valamint az ember mérhetetlen gyarlósága, nyilvánvalóvá lesz.

Az életmentő fordulat akkor kezdődik meg, amikor a tanítványok megrettentek, hogy elveszhetnek.

Ez a megrettenés a Szentlélektől van! Ez a megrettenés üdvözítő lehet.

A tanítványok megrettentek a tehetetlenségtől és a magukra hagyatottság ürességétől: „Senki sem törődik velünk, sorsunkra hagytak minket!?”

A tanítványok nemcsak ettől rettentek meg, hanem attól, hogy elveszhetnek. Álljunk meg itt egy pillanatra! Elveszni? Az más, mint meghalni! Sokkal „több” annál, sokkal rettenetesebb.

Életmentő a tanítványok megrettenése, mert nemcsak a külső vihartól, hanem a tényleges veszélytől rettentek meg, attól, hogy elveszhetnek.

Aztán az életmentő fordulat folytatódik.

A tanítványok kétségbeesésükben, panaszkodva felrázták Jézust: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk!”

Ez a panasz az, ami gyakran kitör az emberből: Jézus alszik, az Isten alszik, miközben mi küzdünk a minket fenyegető viharban?

Hol van az Isten? Tűri, elnézi, hagyja mindezt? Ha Isten lenne az égben…

Isten Lelke az ilyen megrettenést, az ilyen panaszt is felhasználhatja, hogy hitre vezessen bennünket.

Végül ez az életmentő fordulat az üdvözítő irányba áll: A tanítványok Jézushoz kiáltva, felébresztették Őt.

Ha úgy látszanék is, mintha Isten nem törődne velünk, nem így van!

Sőt, sokkal inkább arra vár, hogy mi magunk törődjünk végre Ővele, forduljunk Őhozzá, számoljunk Ővele, és Őáltala változzunk, újuljunk!

Ekkor végre, a tanítványok észrevették, hogy ott van velük az Úr! A tanítványok küszködve, majd megrettenve és kiáltva, de rádöbbentek arra, hogy élő, hatalmas Uruk van, aki ott van életük hajóján.

Lám, amint az övéi kiáltanak Őhozzá, azonnal ébred és hatalmasan cselekszik. Ő nem hagyja, hogy elvesszünk.

Nincs ennél nagyobb örömhír!

Ő meghallja, ha valaki kiált Őhozzá; még ha szemrehányóan is, de végre Őhozzá fordul! Ő meghallja a kiáltásunkat. A tanítványok kétségbeesve kiáltottak, de nem káromolva.

A keresztfán az egyik lator is így kiáltott az Úrhoz, és meghallgatta őt az Úr! Üdvösségesen könyörült rajta (Lukács 23,43).

Csak Jézus Krisztus szabadíthat meg! Ő azért jött, hogy el ne vesszünk, hanem örök és új életünk legyen (János 3,16).

Vegyük észre életünkben az Urat, aki arra vár, hogy felébresszük Őt!

Ne hagyjuk Őt aludni!

Csakis Őhozzá forduljunk! Őelőtte rettenjünk meg! Őhozzá kiáltsunk! Őelőtte panaszkodjunk! Őtőle várjuk a valódi segítséget.

Ekkor emberi küzdelmeink is áldottá lesznek.

Ez az ébresztés, a nagy ébredés. Minden más jó, minden más áldott emberi cselekvés – ami mindig nélkülözhetetlen – csakis ebből az ébredésből fakad.

Ébredésre van szükség!

Krisztusunk van! Mindenható Istenünk van, aki Krisztusban a miénk! Megtartónk, megváltónk van!

Ködben, áltudományban, hazugságban, önzésben, önhittségben, bálványozásban, tévelygésben alszik az emberi lélek.

Ébredj fel, aki alszol! (Efezus 5,14)

Ébredj, azaz ébreszd fel azt az egyetlent, aki már felkelt, aki feltámadott!

Vegyük észre, hogy olyan Urunk van, aki mennyei király, Úr élet és halál felett, Úr minden rossz felett.

Jézus Krisztus az, aki nemcsak a viharban képes aludni, hanem azt akarja – és el is végzi –, hogy Őhozzá forduljunk, hiszen egyedül Ő képes arra, hogy valósággal lecsendesítse a vihart, minket pedig ne csak megtartson a viharban, hanem megszabadítson abból.

Isten beleült emberségünk csónakjába, megszületett, határtalan szeretetével meghalt érettünk, és feltámadott. Isten hogyne adna oda, tulajdon Fiával együtt nekünk mindent! (Róma 8,32)

Áldott légy Királyunk, aki értünk meghaltál és feltámadtál.

Ámen.

Úrvacsorai liturgia: úrvacsorára készülve a 478. dicséretet énekeljük, „Ó, irgalmas Isten…”, úrvacsora alatt pedig a 467. dicséretet „Mily jó, ha bűntől már szabad…”

Imádkozzunk!

Téged dicsérünk, feltámadott Urunk! Téged magasztalunk, örök életnek Királya, Üdvözítőnk! Téged áldunk, Krisztusunk, a testvérek közösségének egységében!

Hálát adunk, Szabadító Urunk, húsvét reggelén! Te hatalmasan ráparancsoltál minden háborgó ellenségre. Te rendet, csendet teremtettél ismét. Te legyőzted a bűnt, a betegséget, a gonosz hatalmát, a halált, a kárhozatot. Te megváltást ajándékoztál akkor is, amikor e-világban nincs megoldás. Te megtartatást kínáltál, csodásan, sokféle nyomorúságból, hogy Teneked éljünk. Te nem engedted, hogy elvesszünk! Te örök életet ajándékoztál nekünk, hogy földi életünk is bővelkedő élet legyen, a másik ember bővelkedésében.

Életnek Ura! Töredelmes szívvel kérünk: Könyörülj rajtunk!

Megtartó Urunk! Adj élő hitet! A viharban is, teremts nyugodt, szilárdan szelíd bizonyosságot! Megváltó Urunk! Az örök élet tágasságával gazdagítsd meg jelenünk minden percét. Üdvösség Királya! Ajándékozz mindenkori örömöt, általunk sokaknak!

Terád hagyatkozunk, mindenek Királya, hittel, a megszabadítottak boldogságával, a nyomorúságban is reménységgel.

Dicsőség Teneked, mindörökké!

Mondjuk el együtt a mi Urunk Jézus Krisztustól tanult imádságot! Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Mindezek után, a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, Istennek a mi Atyánknak szeretete és a Szentlélek közössége legyen, maradjon mindenkor mivelünk. Ámen.

Végezetül dicsérjük Urunkat, mindenek királyát, énekeljük a 353. dicséretet az 1–2, 7–9 verseit: „Krisztus feltámada igazságunkra…”

  1. Krisztus feltámada / Igazságunkra, / Utat szerze mennyországra, / Örök boldogságra.
  2. Mind e világ terhét / Vállára vette, / A hatalmas Atya Istent / Értünk megkövette.
  3. Támadjunk fel testben / Azért a bűnből, / Melyért mi kirekesztettünk / A nagy dicsőségből.
  4. Vegyük nagy jó kedvvel / Krisztus jóvoltát, / Atya Isten előtt való / Kedves áldozatját.
  5. Dicsőség mennyégben / Az Úr Istennek, / Atya, Fiú, Szentléleknek, / Mindörökké, ámen.

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. április 4. – online istentisztelet.

Húsvét vasárnap

14. hét. – Márk sorozat 32.

Textus / Lekció: Márk 04,35-41 (38)
Igehirdető: Steinbach József