(20) Miután kigúnyolták, levették róla a bíbor ruhát, és felöltöztették a saját ruhájába. Majd kivitték, hogy megfeszítsék Őt.
(21) Kényszerítettek egy arra menő embert, a cirénei Simont, Alexandrosz és Rúfusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye Jézus keresztjét.
(22) Elvitték Őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely,
(23) és mirhás bort adtak neki, de Ő nem fogadta el.
(24) Keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon.
(25) Kilenc óra volt, amikor megfeszítették.
(26) Felirat is volt a kereszten az ellene szóló vádról, amely így szólt: A ZSIDÓK KIRÁLYA.
(27) Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől.
(28) És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: „És a bűnösök közé sorolták.”
(29) Akik elmentek mellette, fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt,
(30) mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!
(31) Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták maguk között az írástudókkal együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.
(32) A Krisztus, Izráel királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk! Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.
(Márk 15,20–32)
(Márk 15,20–21)
Folytatva Márk evangéliuma magyarázatát, a mai alkalommal cirénei Simon történetéről lesz szó, illetve arról az életmegújító találkozásról, amit cirénei Simon átélt, amikor a Golgota felé menő Jézussal találkozott.
Figyeljünk először, ennek a jelenetnek a magyarázatánál, a mi Urunk, Jézus Krisztusra!
Utána figyeljünk cirénei Simonra, valamint a Jézussal való találkozására, főként pedig arra, hogy ez a találkozás mit végzett el Simon életében! E találkozás áldására nézve a Bibliából más, erre utaló igeverseket is segítségül hívhatunk majd.
Végezetül cirénei Simon Jézussal történt találkozásának üdvösséges áldásai nyomán Isten Igéje minket szeretne megszólítani, akik itt vagyunk, hitre segítő és hitet megerősítő evangéliuma által.
*
JÉZUS KRISZTUST kiszolgáltatták, hogy megfeszítsék (20).
Ebben a jelenetben, noha Márk tömören fogalmaz, kirajzolódik Jézus erőtlensége.
Az evangélista nem leplezi Jézus testi erőtlenségét. Mi, emberek, amíg csak lehet, gyakran leplezzük a magunk erőtlenségét, mindenkor az erős ember látszatát keltve, noha olyan törékenyek és gyarlók vagyunk. Márk azonban őszintén és tisztán leírja a valóságot Jézus mostani erőtlensége kapcsán; ugyanakkor ennek a tudósításnak hatalmas üzenete van.
Jézus testi erőtlensége a szenvedés és a fájdalom útját járva, fontos teológiai tételt tár elénk, amit később, hitvalló eleink meg is fogalmaztak, és amit mind a mai napig vallunk, vagyis, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, akiben az élő Isten testet öltött, igaz ember volt, mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt.
Jézus tudta, hogy mit jelent ebben a törékeny testben élni, mit jelent, ha ez a test elfárad, kimerül, szenved, ha a halál árnyékának völgyében jár. Jézus mindezeket átélte, megtapasztalta. Jézus a testében azért erőtlen, mert a mi testünket hordozta. Ez önmagában evangélium: Isten tudja, Jézus Krisztus által, hogy mit jelent embernek lenni és végigküzdeni ezt az életet, ebben a testben; azt is tudta, mit jelent megkísértetni…
Miután elfogták Jézust, két tárgyalást élt át teljes kiszolgáltatottságban. Csütörtökről péntekre virradóan, egész éjszaka, először a vallási perben a Nagytanács előtt; majd pénteken reggel Pilátus előtt, a római hatóság perében hurcolták meg a mi Urunkat. Részletesen elemeztük ezeknek az igeszakaszoknak az üzeneteit; azt is, ahogy Pilátus igyekezett Jézust megmenteni; a per végén pedig Pilátus azért korbácsoltatta meg Jézust, hogy hátha ezáltal szánalmat kelt a zsidókban iránta (Márk 15,15). Tudjuk, hogy ez a negyven korbácsütés rettenetes szenvedést okozott, volt, aki már ebbe belehalt. A korbács végére csontokat, szegeket, fogakat, kemény bőröket kötöztek, és az ütések során ezek felhasították a megkorbácsolt hátát, vállát, letépve onnan a bőrt, mélyen, szinte csontig hatolva a húsban.
Jézus közben egész éjszaka nem aludt, több napja nem evett és nem ivott, így ebben a megkorbácsolt állapotban, kigúnyolva (Márk 15,16−19), teljesen kimerült. Jézust kiszolgáltatták és kivitték a kaszárnyából, hogy megfeszítsék. Közben a mi Urunk, Jézus Krisztus teljesen kimerült. Mi tudjuk, mit jelent kimerültnek lenni, noha Jézus szenvedése, így kimerültsége páratlan, semmihez sem hasonlító.
Jézus igaz ember volt, testében erőtlen: így indult el a kereszt felé.
Jézus felsebzett vállára teszik a kereszt vízszintes ágát, az úgynevezett patibulumot, a kereszt függőleges ága már be volt ásva a földbe, a kivégzés helyszínén.
Így indult el Jézus a „Via Dolorosán”, a „Fájdalmak útján”.
Nem lehet ma pontosan a Via Dolorosát rekonstruálni, hiszen Krisztus után 70-ben Jeruzsálem városát teljesen lerombolták a rómaiak, és egy új város épült a helyén. Ma csak körülbelül, sejtve tudjuk rekonstruálni a szenvedés útját, amelyen a zarándokok végigmennek, ha Jeruzsálemben járnak.
Olyanról se szóljunk, amiről nem ír a Biblia, noha a Szentírás hangsúlyozza Jézus kimerültségét és erőtlenségét, de egyszer sem ír arról − ennek is jelentősége lesz még −, hogy Jézus összeesett volna kimerültségében. Elindultak a jeruzsálemi templom mögött található Antonius erődből, ahol Pilátus tartózkodott, amikor ideérkezett Cézáreából, főleg a zsidó ünnepek idején. Itt mondta ki Pilátus Jézus ügyében a végső ítéletet a „márványpadozaton”, az ítélet helyén, majd lementek a lépcsőn, áthaladtak az akkori Jeruzsálem városkapuján kívülre. Jézust ugyanis a városkapun kívül feszítették meg. A városkapun túl egy nagy völgyön át kapaszkodott föl a menet a Golgota hegyére, másként a Koponya-hegyre. Ez a távolság körülbelül, az akkori Jeruzsálemet ismerve, 1500 lépést jelenthetett.
Római katonák vették körül az elítéltet. Jézus állt középen, a két másik halálraítélt jobbról és balról haladt mellette. Az elítéltek nyakába akasztották azt a táblát, amiért kivégezték az illetőt, hogy mindenki lássa bűnét, és ez elrettentésül szolgáljon a bámészkodóknak. Jézus tábláját a menetben egy római katona vitte elől (26), „A zsidók királya” felirattal, ami a Római Birodalomban a császár elleni lázadást jelentette, amiért Jézust halálra ítélték, koholt, hazug vádak alapján. A katonákat követték a Nagytanács képviselői, majd a sokaság.
Beszédes jelenet ez: középen Jézus, mellette jobbról és balról a két gonosztevő „lator”, körbeveszik őket a római katonák, mögöttük a Nagytanács tagjai, végül a tömeg, amely „feszítsd meg!”-et kiáltott. Ez a jelenet a „Via Dolorosa” evangéliumát láttatja velünk: a testében erőtlen, de isteni erővel felvértezett Jézus Krisztus engedelmesen elindul az Isten akarata szerint kijelölt útján, hogy a Golgotai kereszten Isten megváltó szeretete által az emberlét minden terhét és bűnét győztesen elhordozza. Ebben a jelenetben kifejeződik, hogy Jézus Krisztus mindenkiért meghal a kereszten: zsidókért és nem zsidókért; bűnösökért és azokért is, akik magukat mindig önhitten igaznak tartják, soha be nem látva bűneiket; a sokaságért, sokakért, gazdagokért és szegényekért, az emberi hierarchiában „fent” és „lent” veszteglőkért; minden korosztályért; mindannyiónkért, akiknek a szíve megindul ezen a határtalan isteni szereteten, de azokért is, akiknek még kemény a szívük, mert Istennek van hatalma őket is elérni… Jézus tudja, hogy mi erőtlenek vagyunk, Ő elindul érettünk a keresztre, hogy isteni erejével erőtlenségeinket, tévesztéseinket Isten bűnbocsátó, megtartó, megváltó, kegyelmes színe elé vigye. Csodálatos ez az üzenet: az evangélium egyetemessége az egyetlen összetartó üzenet ebben a megosztott világban: mindnyájan erőtlen és gyarló emberek vagyunk, akik csak Isten kegyelme által maradhatunk meg.
A mi Urunk, Jézus Krisztus testében ugyan erőtlen volt, de mégis, erőtlenségében is erős maradt, hiszen Ő nemcsak igaz ember, hanem igaz Isten is.
Jézus mennyei erőt kapott, hiszen a keresztelésekor betöltetett Szentlélekkel; nemcsak eltöltötte Őt Isten Lelke, hanem úgy betöltötte Őt, mint ahogy a víz a medrét borítja, teljesen. Jézust, földi élete utolsó pillanatáig betöltötte az Isten Lelke, a mennyei erő Lelke.
Jézus itt testében erőtlen volt, de erőtlenségében is látszott rajta az Isten mindenre elégséges ereje.
Ebben a tényben ismét hatalmas örömüzenet szólal meg számunkra.
Ezt az erős, mentő szeretetet Jézus egészen a haláláig megmutatta, majd ez a mennyei erő hatalmasan felragyogott feltámadásában és megdicsőülésében. A cirénei Simonnal való találkozás is ezt a mentő szeretet mutatja; erre mindjárt részletesen kitérünk. Testében erőtlenül is erős, mentő szeretete hívja megtérésre a mellette keresztre feszített egyik gonosztevőt; még kínjai között is embereket ment a mi Urunk, Jézus Krisztus, mennyei ereje által, mert végig betöltetett Szentlélekkel: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban – mondja Jézus ennek a megtérőnek (Lukács 23,43). Ezzel az erős, mentő szeretettel imádkozik az ellenségeiért a kereszten: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! (Lukács 23,34)
Jézus, testében erőtlen, és mégis mindenekfelett erős, a Szentlélek által. Ez az isteni ereje mutatkozott meg abban a mentő szeretetében, amelyet földi élete utolsó percéig kiárasztott erre a világra, és amely Igéje és Lelke által ma is élő és ható közöttünk. Erről is szólunk még ma.
Íme, Márk tömör rajza a mai igeszakaszban Jézus Krisztusról; erőtlenségében is mindenekfelett erős az, akit kiszolgáltatva kivittek a kaszárnyából, hogy megfeszítsék, hiszen Ő igaz ember és igaz Isten egyszerre.
Jézus így indult el a „Via Dolorosán”.
*
A fájdalmak útján járva egy csodálatos találkozásnak lehetünk részesei az evangéliumok leírása szerint, amelyről Márk röviden, de mégis alaposan hírt ad.
A fájdalmak útján a menettel találkozik CIRÉNEI SIMON (21).
Ez a Simon „éppen arra járt”.
A római katonák pedig féltek Jézus teljes kifáradásától − ahogy ez más halálraítéltekkel is megtörtént −, és attól, hogy Jézus még a kivégzés előtt meghal a kimerültségben.
Ezért a menettel találkozó cirénei Simont kényszerítették arra, hogy vigye Jézus Krisztus keresztjét a vesztőhelyig.
Ki volt ez a cirénei Simon?
Csak annyit mondunk róla, amennyit a Biblia leír a személyéről. Az evangéliumokban Márk ír a legrészletesebben személyéről, de aztán más bibliai helyek is összefüggésbe hozhatók cirénei Simonnal. Ezekre is kitérünk majd.
Simon Cirénéből származott, tehát a neve előtt ez egy jelző, a származásával kapcsolatban. Ciréne a Római Birodalomnak egy észak-afrikai tartománya volt, ahol jelentős zsidó diaszpóra élt.
Csak találgathatunk arra nézve, hogy Simon vagy végleg hazaköltözött Jeruzsálembe, vagy csak a páskaünnepre jött fel Cirénéből.
Annyit tudunk még az evangéliumi tudósításból, hogy amikor Simon találkozott a menettel, éppen a mezőről tartott hazafelé. Lehet, hogy ezzel csak annyit akar egyszerűen mondani az evangélista, hogy ott, akkor, abban a helyzetben éppen ő volt ott. Persze ez nem véletlen, erről is lesz még szó. A bibliatudósok azt is feltételezik, hogy éppen a mezőről való jövetele jelzi, hogy valószínű Simon akkor már hazatelepült a diaszpórából, még munkanap volt, este kezdődött az ünnep. Ám, ha Simon mégis a páskaünnepre érkezett zarándok volt, akkor tudjuk azt, hogy az ünnep idején, a sokaság miatt, Jeruzsálem területét megnagyobbították, így a mezőn is laktak zarándokok; lehetséges az is, hogy erre utalhat a „mezőről jött” kifejezés. Mindezt csak azért részletezem, mert minden igehirdetés igemagyarázat is, hogy jobban értsük és lássuk Márk tömör fogalmazásnak gazdagságát.
Mi történt cirénei Simonnal?
Egyszer csak az történt cirénei Simonnal, hogy az egyik római katona megérintette lándzsája lapos oldalával a vállát.
Ott, akkor tudták, hogy ez mit jelent. A rómaiak úgynevezett robotos joggal rendelkeztek tartományaikban: Megérintettelek a lándzsámmal, azonnal állj meg, egy mérföldön keresztül segítened kell, valami terhet kell cipelned! Ez volt az úgynevezett robotos jog.
Gondoljatok a Hegyi Beszédre! Így már jobban értjük Jézus szavát, a háttér ismeretében: Ha valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre! (Máté 5,41)
Így vette át Simon Jézus keresztjének vízszintes szárát, az úgynevezett patibulumot. De csak a fakereszt vízszintes szárát vette át, az igazi terhet továbbra is Jézus hordozta; sőt, magát Simont is… Ide érkezünk majd meg az igehirdetésben.
Cirénei Simon arra kényszerült, hogy átvegye a kereszt vízszintes szárát.
Ez egy váratlan esemény volt számára, erre nem számított. Ez az esemény hirtelen, kényszerű, nem tervezett, kényelmetlen, kellemetlen, megalázó lehetett Simon számára. Eszébe sem jutott, hogy ilyen történhet vele, semmi kedve nem volt ehhez, mást tervezett, ünnepelni jött.
Ám, valójában mégis az történt Simonnal, hogy ebben a váratlan fordulatban találkozott Jézus Krisztussal, kénytelen volt elkísérni Őt a keresztig, ez pedig elindította Simont egy életmegújító úton.
Hogyan fogadta ezt a váratlan helyzetet cirénei Simon?
Mindannyiunkat ért már olyan váratlan fordulat, amelyet hirtelen nem is tudtunk értelmezni. Ilyenkor az ember „lefagy”, első reagálásként egyszerűen nem tud mit kezdeni a helyzetével.
Cirénei Simon is ezt élte át: nem tudatosult benne, hogy mi történik vele. Ha már hallott is Jézusról, mégsem tudhatta pontosan, milyen menettel találkozott, mibe is keveredett tulajdonképpen.
Simon nem állt ellen, nem is tudott mit tenni, engedett a kényszernek. Nem egy hitbéli kereszthordozás történik még itt a részéről, hanem egy kényszeres, mechanikus cselekvés, amiről itt szó van.
Egy váratlan helyzetben, meglepetésünkben, riadalmunkban, ijedelmünkben, pánikunkban nem is tudunk mást tenni, mint engedni annak, ami éppen történik velünk.
Kivé lett cirénei Simon?
Ki volt ez a cirénei Simon? Tisztáztuk. Mi történt vele? Hallhattuk az imént. A Biblia beszámol arról is, hogy kivé lett ez a cirénei Simon. Ez a tény fontos üzenetet tartogat számunkra.
Itt, Márk evangéliuma egy tagmondatban – a Bibliában minden kis tagmondatnak jelentősége van – azt írja cirénei Simonról, hogy ő volt Alexander és Rúfusz apja. Márk semmi további magyarázatot nem fűz ehhez, tehát Alexandert és Rúfuszt nem kellett bemutatni annak a gyülekezetnek, amelybe Márk is tartozott, amikor Kr. u. 70-ben megírta evangéliumát. Alexander és Rúfusz az első gyülekezet ismert tagjai lehettek, nem kellett elmondani, hogy kik voltak ők, hiszen mindenki ismerte őket. A mi számunkra ez már nem természetes, de ott, akkor, az első gyülekezetben, a testvérek közösségében mindenki ismert mindenkit. Márk ezért minden magyarázat nélkül szól cirénei Simon fiairól, akik megtért emberekként szolgálnak.
Pál apostol, a Római levél végén, a záró köszöntésekben írja, hogy üdvözli Rúfuszt, aki kiválasztott az Úrban, valamint köszönti Rúfusz anyját, akit az apostol is anyjának nevez: „Köszöntsétek az Úrban kiválasztott Rúfuszt és anyját, aki nekem is anyám!” (Róma 16,13) Pál apostol olyan közel kerülhetett az akkor már Rómában szolgáló Rúfuszhoz, cirénei Simon fiához és az ő édesanyjához, cirénei Simon feleségéhez, hogy őt pótanyjának tekintette. Itt már azt látjuk, hogy cirénei Simon egész családja megtért.
A Cselekedetek könyve 13. fejezetének elején azt olvassuk, hogy ez a Cirénéből származó Simon nagyon sok ciréneit hozott az antiókhiai gyülekezetbe (Cselekedetek 13,1).
Ezek a bibliai részletek, összefüggések nem véletlenek, mert így együtt, Márk egy rövid utalásából kiindulva azt látjuk, hogy mi is történt cirénei Simonnal: váratlanul vinnie kellett Jézus keresztjét; először nem tudta, mibe keveredett; de eljutott a keresztig, látta, hallotta, hogy ott mi történik, megszólítást kapott, nyomon követte Jézus történetét, fültanúja lehetett a feltámadás csodájának, akár azok között az ötszázak között lehetett, akiknek a feltámadott Jézus megjelent (1Korinthus 15,6). A bibliai iratok tanúsítják, hogy cirénei Simon hitre jutott, egész háza népével együtt.
Cirénei Simon váratlanul – de nem véletlenül – találkozott az erőtlenségében is erős Jézussal, és ez a találkozás cirénei Simon életében a hit gyümölcsét érlelte meg. Lám: ki volt és végül kivé lett ez a Simon, aki egész háza népével együtt Jézus Krisztust kezdte el követni; mindnyájan aktívan szolgáltak az első gyülekezetben, részt vettek a misszióban, életüknek tartalma, öröme, távlata lett.
Talán hosszan magyaráztam ezt az Igét, sok tárgyilagos ismeretet is elmondtam, de ezzel azt is bizonyítani akartam, hogy milyen gazdag Isten Igéje, mennyi áldott, minket megszólító üzenettel.
*
MIT JELENT JÉZUS ÉS CIRÉNEI SIMON TALÁKOZÁSA SZÁMUNKRA?
Ez a találkozás bennünket élő hitre hív.
Engem mindig megrendít az, ahogy Márk röviden, tömören, esszenciaszerűen, visszafogottan csak a lényeget mondja el.
Márk nem akar az értelmünkre hatni, nem akar semmit sem bizonyítani; ám nem akar az érzelmeinkre sem hatni, a leírásban nincs semmiféle részvét és indulat.
Márk ezzel az egyszerűséggel beszél Jézus váltsághaláláról, a világtörténelem legnagyobb eseményéről, amely az emberiség számára az élet egyedüli forrása.
Miért fogalmazott így Márk?
Azért, mert ezt a csodát, Jézus Krisztus váltsághalálát, a mennyei világ gazdagságát, az üdvösséget, az Úrtól kapott, erőtlenségben is megtapasztalható erőt, az élet teljességét és isteni örömét csak hit által lehet megragadni.
A hit az Isten ajándéka, de a hit egy külön érzékszerv, ami ezt a mennyei „többet” teszi számunkra elérhetővé: „Több az élet!” (Lukács 12,23)
Urunk, adj nekünk hitet!
Cirénei Simon találkozása Jézussal hitre hív bennünket. Márk leírása is a Jézussal való találkozásra és hitre szólít bennünket.
Mi marad nekünk az élő hit nélkül?
Ismeritek Kafkának a Kastély című regényét. A múlt héten az egyik budapesti színházban előadást láthattam, amely e regény alapján készült. Egy földmérő a kastély urainak meghívására egy faluba érkezik, ám nem tud a „fenti” kastélyban élő megbízójával kapcsolatot teremteni; pedig szeretné végezni a feladatát, hasznossá lenni, megtalálni életének értelmét. Várakozása közben találkozik a falu lakóival, egy csomó abszurd és értelmezhetetlen dolog történik vele, humoros és rettenetes egyaránt. A „lenti” faluban történő veszkődés engem − őszintén megmondom − egyrészt feldühített, másrészt untatott, de mégis üzenetértékű volt. A főszereplő egyszer csak feljut a kastély közelébe, már-már ott van a kastély előtt, valami kis fény szűrődik ki az ablakból, ahol a megbízója lakik, letelepszik a küszöbre és reménységgel vár, hátha létrejön a találkozás és megleli végre élete értelmét, valamint ennek a sokféle abszurd dolognak a célját, ami „lent” a faluban történik. Vár, vár… Az egész olyan lehangoló, sötét, reménytelen, mert nem történik meg a találkozás…
Az evangélium az, hogy „fentről”, a kastélyból, a mennyei világból lejött hozzánk a „Megbízónk”, meglátogatott minket az Isten, Jézus Krisztusban egészen közel jött hozzánk, nyitott a kapu felfelé: van feladatunk, az életünknek van értelme, az örök élet tágassága körbeveszi életünket; így minden körülmények között adatik reménység.
Ez a találkozás bennünket megtérésre hív.
Cirénei Simon és Jézus találkozása bennünket hitre, a hitünk megerősítésére, az életirányunk megváltoztatására, az Úrhoz fordulásra kényszerít, az Ő kegyelme által.
Cirénei Simon történetéből megtanulhatod – mindnyájan megtanulhatjuk –, ha valami nemszeretem, váratlan dolog történik az életedben, amit nem értesz, amivel nem tudsz mit kezdeni, akkor gondolj arra, hogy Isten gyermekeinek életében nincsenek véletlenek.
Ne perlekedj, ne lázadozz, ne zúgolódj, hanem azt keresd, hogy mi lehet az Isten terve, az Isten célja egy adott váratlan eseménnyel az életedben, az életünkben.
Cirénei Simont ez a váratlan, először érthetetlen és felfoghatatlan esemény közel vitte Jézus Krisztushoz, majd megfordította életének irányát, és a mennyei világ gazdagságával találkoztatta.
Ez így történhet a mi életünkben is.
Gyönyörű üzenet ez a váratlan helyzetekre, amelyben Isten az üdvösséges javunkat akarja szolgálni.
Jézus korábban azt mondta Péternek: Amit én most teszek, nem érted, de egyszer majd megérted (János 13,7).
A Filippi levélben azt olvassuk: Mindezek azért történnek, hogy megismerjük Jézus Krisztus feltámadásának erejét (Filippi 3,10); azt a krisztusi erőt, amit az erőtlenségeinkben is átélhetünk, a szenvedésekből való részesedés közben, és amely erővel megtapasztaljuk; mindenre van erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít (Filippi 4,13).
Ez a találkozás bennünket Isten megtartó kegyelmére való ráhagyatkozásra hív.
Cirénei Simon története arra tanít bennünket, hogy a váratlan fordulatok és életünknek minden eseménye hitre segíthet bennünket, és a Jézus Krisztusba vetett hitünk arra indít minket, hogy a mindeneknél erősebb Isten kegyelmére hagyatkozva éljük az életünket.
Isten hatalma és ereje hordoz mindeneket! A hívő ember pedig bizonyos ebben a halálon túl is megtartó hordozásban.
Jézus Krisztus erőtlenségében az Isten mindenható ereje mutatkozott meg.
Milyen jó erre az erős, örökre megtartó, lehullani nem engedő Istenre hagyatkozva hordozni terheinket, nyomorúságainkat: én, aki erőtlen vagyok, Jézus Krisztusban erős vagyok, hiszen a mindenhatóan erős Isten hordoz, véd, megtisztít, megtart, megvált.
Nem cirénei Simon hordozta Jézus Krisztus keresztjét, hanem pont fordítva, valójában cirénei Simont hordozta az erőtlenségében is erős Úr.
Jézus arra biztatott minket, hogy vegyük fel a keresztjeinket, ha Őt akarjuk követni, mert az Ő erejével az Ő igája gyönyörűséges és az Ő terhe könnyű (Máté 11,30): Ő hordoz, Ő véd, Ő erősít, Ő soha nem hagy el, Ő ad örömöt és jókedvet, minden nap megújul kegyelme.
Ez a találkozás bennünket szolgálatra hív.
Az élő hit és a megtartó Úr kegyelmére való ráhagyatkozás által eljuthatunk odáig, hogy mi magunk már ne csak a saját terheinkkel foglalkozzunk, hanem mások terhét is hordozzuk. Könnyebbül a saját terhünk, ha Isten erejét kérve felvesszük más terhét; persze vannak olyan terhek, amit nem tudunk átvenni a másiktól, csak biztatni és bátorítani tudjuk a ránk bízottakat (Galata 6,2–5). Egymás terhét hordozhatjuk; de eljön az az idő, amikor mindenkinek a maga terhét kell hordoznia, a maga porcióját, ekkor a részvét nélkülözhetetlen; ám mindkét esetben csakis Jézus Krisztus minket hordozó erejével állhatunk meg.
A hitből való szolgálat lényege: Jézus Krisztus mentő szeretetével merni világítani ebben a durva, nyers, kegyetlen, pusztító világban, miként Jézus Krisztus, földi élete utolsó percéig Isten mentő szeretetével cselekedett ebben a világban, még szenvedései és kínhalála között is. Így mentette meg Jézus cirénei Simont és a mellette szenvedő, de bűneit megbánó gonosztevőt is.
Ott van bennünk ez a mentő szeretet, ez a krisztusi lelkület? Merünk mentő, krisztusi szeretettel jelen lenni ebben a világban, ahol még a szomszédaink is kekeckednek velünk, megkeserítve az életünket? Merünk nem visszavágni, nem indulatból és pusztítva cselekedni?
Néhány egyszerű példát mondok arra nézve, hogy miként jelenhet meg a krisztusi mentő szeretet ebben a világban; a sort mindenki folytassa magában…
A krisztusi mentő szeretet testet ölthet a hivatalnoki személytelenség és kapkodás közepette a kedvességben. Ha valakihez kedvesek vagyunk – még fáradtan is próbálunk kedvesek lenni az illetőhöz –, akkor a krisztusi mentő szeretet formálódik ki közöttünk, egy olyan világban, ahol minimum pokróc módon bánunk egymással. A kedvesség a hit jele, amelyben mi kezdjük el hordozni a másikat, illetve a bennünk munkálkodó Isten kezdi el hordozni embertársunkat.
A krisztusi mentő szeretet megjelenhet a hivatásodban, ha a magad, Istentől kijelölt helyén és feladatai között, mint Isten elhívottja fordulsz azok felé, akiket az Isten hozzád küld. Nem véletlenül találkozol azokkal, akikkel dolgod van, Isten küldte őket hozzád, hogy az Ő mentő szeretete mutatkozzon meg általad másokon.
A krisztusi mentő szeretet életmentően felragyoghat az életünk konfliktusaiban, az isteni békességszerzésben, egy olyan világban, ahol mindenki mondja a magáét és senki nem enged egy jottányit sem a maga igazából, inkább pusztuljunk… A mi szolgálatunk, Isten mentő szeretetét képviselve, csakis a békességszerzés lehet. Nincs más lehetőség!
–
Cirénei Simon és Jézus Krisztus találkoztak.
Láttuk, hogy erőtlenségében is mindeneknél erősebb a mi Urunk, Jézus Krisztus.
Rácsodálkoztunk arra, hogy ki volt ez a Simon, és kivé lett a Jézus Krisztussal való találkozása után.
Cirénei Simon története hitre, hitünk megerősödésére hív bennünket, és arra, hogy az erős Istenre hagyatkozva szolgáló életet éljünk, valamint az Ő mentő szeretetének közvetítői legyünk ebben a pusztító világban!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. október 15.
Szentháromság utáni 19.
Hét: 41.
Márk sorozat: 127.