(14) Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták Őt, miután feltámadt.
(15) Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!
(16) Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.
(17) Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,
(18) kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.
(19) Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.
(20) Azok pedig elmentek, hirdették az Igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.
(Márk 16,14–20)
(Márk 16,20)
Ebben az Igében pünkösd evangéliumának, azaz Isten Lelke munkájának minden lényeges eleme megtalálható.
Amikor a feltámadott Jézus felment a mennybe, elküldte az Ő Lelkét tanítványaihoz.
Erre utalva fogalmazta meg Márk evangélista ezt a tömör kijelentést: Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, mármint a tanítványokkal, és megáldotta azok munkáját, konkrét, látható jelekkel.
*
AZ ÚR EGYÜTT MUNKÁLKODIK VELÜNK (20).
Olyan biztató tudni, hogy amikor a feltámadott Jézus Krisztus felemeltetett a mennybe, akkor nem hagyott bennünket egyedül, magunkra!
Jézus Krisztus a búcsúbeszédeiben így szólt követőihez: Nem hagylak benneteket árván, eljövök értetek; most elmegyek, helyet készítek nektek, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek; az én Atyám házában pedig sok lakóhely van (János 14,1–4; 18).
Az Úr együtt munkálkodik velünk, az Úr soha nem hagy el bennünket, nem hagy magányosan, árván vergődni minket, nem enged beleveszni mélységekbe, hanem örömben és próbatételek idején, mindenkor velünk van.
Mondjuk ki: Nem jó egyedül lenni, nem jó magányosan és árván vergődni ebben a világban! Sokan élünk már ezen a földgolyón, több, mint nyolcmilliárd ember; olykor már azt érezzük, hogy megtelt ez a földteke; mégis egyre többen válunk a tömegben magányossá, mert a tömeg még nem közösség.
De jó tudni, hogy mégsem vagyunk egyedül, az Úr velünk van, az Úr együtt munkálkodik velünk; sőt, Ővele közösségben ad nekünk testvéreket, barátokat, társat, ezért nem vagyunk magányosak, árvák, elhagyatottak. Az Úrral közösségben még egyedül sem vagyunk egyedül.
Bizony, ha tudjuk, hogy az Isten velünk van – az Ő láthatatlan, de mégis megtapasztalható Lelke által –, akkor vannak testvéreink. Még ilyen fiatal testvéreknek is örülhetünk, akik most tizenhatan hitvallást és fogadalmat tesznek. Az Úrban, mi úgy vagyunk egymásnak testvérei, hogy őszinte barátai is lehetünk egymásnak. A testvér a nyomorúság és a baj idején tanúsított hűségében válik igazán baráttá (Példabeszédek 17,17).
Azt is vegyük észre, hogy nemcsak testvéreink vannak, hanem embertársaink is, ideértve azokat, akik egészen mást gondolnak a világról, mint mi. Embernek lenni, már önmagában megváltás után kiált, Krisztus után kiált! Bárcsak meglátnánk mielőbb ezt az isteni közös pontot egymásban!
Egyedül ez a bizonyosság minden magányosság és árvaság ellenszere: Velünk az Isten, nem vagyunk egyedül; belátjuk, hogy mennyire szükségünk van egymásra, testvérre, barátra, embertársra.
A feltámadott Úr elküldött bennünket szolgálatra.
A feltámadott Jézus Krisztus a mennybemenetele előtt elküldte tanítványait. „Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Márk 16,15) „Azok pedig elmentek, hirdették az Igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” (Márk 16,20)
Tehát, ha Isten szava kimozdít minket a holtpontról, akkor végre nem azon sopánkodunk, hogy mi nem jó, vagy mit kellett volna másként tenni, hanem reménységgel előre tekintünk, miként ezt a tanítványok tették; majd elkezdünk az Úr evangéliumának ügyében járni; így különösképpen megtapasztaljuk azt, hogy az Úr együtt munkálkodik velünk, és a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban (1Korinthus 15,58).
Mi, akiket már átjárt az Isten megtartó és újjászülő szeretete, a magunk helyén, a magunk hivatásában, a magunk feladatában elkezdjük az Isten országát − és nem csak a magunk önző országát – építeni, akkor a szolgálatunkat igazoló, megerősítő, hitelesítő jelek, azaz áldások nem maradnak el.
Ebben a szolgálatban nem vagyunk egyedül: testvéreink, barátaink, embertársaink vannak; szükségünk van egymásra, hogy az Úr ereje által kimozduljunk a holtpontról, és megtapasztalva az evangélium erejét, elinduljunk.
Ha az Úr ügyében járunk, akkor velünk van az Isten!
Soha ne felejtsd el: ha a saját munkahelyeden, feladataid között, a hétköznapokban, a mindennapokban próbálsz valamit közvetíteni Isten Igéjének örömhíréből, amely szó és tett egyszerre, akkor veled lesz az Úr!
Sokszor egy mozdulat, egy bátorító mosoly is elég lenne; már ilyen lelkületet sugározva az Úr ügyében jársz. Közben az Úr veled együtt munkálkodik, és az Isten országát építi általad. Azt látjuk, hogy miközben mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti, a maga kis önző országát építgeti, általunk pedig az Isten országa épülhet, minden önzés és háborúskodás ellenére, mert az Úr velünk együtt munkálkodik.
Úgy fellelkesített ez a tagmondat: Nem vagyunk egyedül, velünk együtt munkálkodik az Úr.
Szeretném egy picit árnyalni, bibliailag, teológiailag pontosítani az üzenetet! Amikor kimondjuk, hogy az Úr együtt munkálkodik velünk, akkor nem arról van szó, hogy: Gyere Uram, majd mi ketten, én és Te összehozzuk ezt a „nemes dolgot”, és akkor az jó lesz; én is hozzáteszem a magamét, meg Te is odahelyezed és abból lehet valami jó. Itt messze nem erről van szó! Mindent Isten tesz, és mi, csak méltatlan eszközökként, mindent Őtőle várunk, és engedelmesen végrehajtjuk azt, amit Ő ránk bízott. Az Isten-ember viszony nem egyenrangú viszony.
Mi csak úgy szolgálhatunk, hogy rendszeresen leborulunk az Úr előtt, alázattal beismerjük, hogy az Őtőle kapott feladathoz nincs meg a szükséges erőnk, bölcsességünk, tisztaságunk, így mindenben az Ő áldó kegyelmére hagyatkozunk.
Könyörgünk, Urunk, add a Te erődet, a Te vezetésedet, a Te bölcsességedet minden döntésünkben, minden mozdulatunkban, minden megszólalásunkban, hogy totálisan Te cselekedj bennünk és általunk, Te mozdulj bennünk és közöttünk; Te formálódj ki életünkben, mozdulatainkban, szavainkban, minden rezdülésünkben. Ezzel a lelkülettel szolgálva nem marad el az áldás, vagyis a szolgálatunkat igazoló jelek sokasága.
Milyen nagy kegyelem, hogy az Isten Lelke áldottan felhasznál bennünket, méltatlan eszközöket, az Ő ügyének szolgálatában.
Ha az Úr ügyében járunk, velünk van az Isten; de az életünkön csak akkor van áldás, ha velünk van az Isten.
Annyiféle próbálkozásunk van az Úr nélkül, az Úr ügyének szeretete nélkül… Saját életünk számos mozzanata ugyanúgy példa erre, mint maga a világtörténelem.
Csak az Úr ad áldást, örömöt, mások számára is gyümölcsöző sikert, megérkezést.
Mi pedig hányszor csak az Úr nélkül próbálkozunk, csupán a magunk ügyét látva!
Pedig Urunk, Tenálad nélkül semmit sem cselekedhetünk (János 15,5).
*
AZ ÚR KONKRÉT JELEKET AD ARRA NÉZVE, HOGY EGYÜTT MUNKÁLKODIK VELÜNK (16−20).
Hadd legyek egészen konkrét!
Az Úr együtt munkálkodik velünk! (Máté 1,23)
Velünk az Isten! Ennek a ténynek számos jele van az életünkben, miszerint Isten látható módon hitelesíti, igazolja, bizonyítja, hogy Ő velünk van, ezért a mi munkánk nem hiábavaló, ha az Ő ügyében járunk (1Korinthus 15,58).
Akik rendszeresen részt vesznek istentiszteleteken, azok tudják, hogy már három igehirdetés óta csak azokról a jelekről beszélünk, amelyeket az Úr mutat számunkra, és amelyek az általunk hirdetett üzenetet, az evangéliumot hitelesítik, igazolják, bizonyítják, láttatják (Márk 16,16−20).
A jelek közül számos jelet folyamatosan tapasztalhatunk, méltatlanul, hitetlenül is, észre sem véve azokat. De a Márk által említett rendkívüli jelek nem adatnak akkor (Márk 16,16−20), ha az egyház hatósággá, hivatallá, bürokratikus menedzsment intézménnyé torzul, hanem csak akkor adatnak, ha az egyház lényegi szolgálatát végzi, vagyis a mennyei, krisztusi, életet megtartó, megváltó és megújító örömhírt hirdeti, a Szentlélek által.
A korábban már prédikált, Márk által is hangsúlyozott rendkívüli jelek mellett, felsorolok még néhány „mindennapi” és „rendkívüli” jelet, amelyek azt igazolják, hogy a feltámadott és mennybe ment Úr, Lelke által, együtt munkálkodik velünk.
Ezek a jelek számotokra is érthetőek és megtapasztalhatóak lesznek fiatal, konfirmációra készülő Testvéreim, miközben az egész gyülekezetet is megérinthetik azok.
Ez is mind a Szentlélekről szóló tanítás lényege.
Isten velünk együtt munkálkodásának első jele az, hogy Isten Lelke éltető Lélek, hiszen Isten minden életnek forrása (Zsoltárok 36,10).
Ezt a szép, titokzatos, gyönyörű, nehézségeiben is boldog életet az Úrtól kaptuk. Élni jó. Isten lényének lényegét, az örök és teljes életet osztotta meg velünk, amikor embert teremtett, és életteret ajándékozott nekünk. Ezt a teljes életet Jézus Krisztusban újra visszaadta nekünk, hiszen élni jó.
Ő ajándékozott meg benneteket is − fiatal Testvéreim − az élettel. Sokatokat én kereszteltelek, ebben a templomban, már akkor hálát adtunk az életetekért, és azért, hogy az Isten megtartó szeretete mindeneknek előtte tudott rólatok, és mindvégig hordoz is benneteket. A keresztség szentsége ezt a bizonyosságot láttatja számunkra, és pecsételi meg előttünk, vagyis már előre részesít abban, hiszen Isten értünk való szerető cselekvése megelőzi a mi tetteinket. Most pedig hitvallást tesztek arról, hogy ti felismertétek ezt a szeretetet, és az Úr megtartó szeretetére hagyatkozva, az Ő mindenre elégséges áldását kérve indultok el az élet útján.
Igen, az Úr minden életnek forrása. Isten Lelke éltet mindannyiunkat. Amikor Isten megformálta az embert a föld porából, utána életet lehelt az ember orrába – vagyis az Ő éltető Lelkét adta az embernek −, így lett az ember élő lélekké, és kezdett el, az ember testében, egzisztálni a saját lelke.
Tehát minden egyes lélegzetvételünkkel arról teszünk tanúbizonyságot, hogy az Úr Lelke éltető lélek, és Isten együtt munkálkodik velünk, éltet bennünket, velünk van. Minden lélegzetvételünk – akár akarjuk, akár nem – bizonyíték az élő és éltető Isten megtartó szeretetéről. Ez az üzenet azt is jelenti, hogy életünk minden napja, sőt minden perce az Isten kegyelmének jele, Szentlelkének munkája.
Isten velünk együtt munkálkodásának második jele az, hogy Isten Lelke ihlető Lélek.
Minden, ami e világon építő és éltető módon szép, jó, igaz; minden, ami felemel és felüdít, és amitől ezáltal valóban jobb, szelídebb és alázatosabb emberek leszünk, az Isten ihlető Lelkének munkája.
Ez az ihlető Lélek elvégzi azt a csodát, hogy két lábbal a földön járjunk, a realitások talaján lépdelve, illúzióktól, rajongástól, felelőtlen álmodozástól mentesen, de mégis emelkedett lélekkel élve, reménységet és örökkévaló összefüggéseket látva. A hívő ember két lábbal a földön jár, de emelkedett lélekkel él. Egészen konkrétan szólva, ez az emelkedettség azt jelenti, hogy Isten ihlető Lelke nem enged bennünket belesüllyedni a konfliktusok és háborúságok mindenféle mocsarába, hanem Ő elvégzi azt, hogy mindenkor emelkedett szívvel tudjunk megnyilvánulni…
Minden felüdítő, felemelő pillanat az Isten éltető és ihlető Lelkének a munkája, amely meghatott, elgondolkoztatott, és kiemelt a hétköznapokból, hogy áldottabb emberként helyezzen oda vissza.
Az Isten ihlető Lelke ebben a megvadult világban megszelídít. Szükség van arra, hogy szelídüljünk, egyébként megemésztjük egymást.
Isten ihlető Lelke gyönyörködésre vezet; arra kényszerít, hogy álljunk végre meg egy pillanatra, és vegyük észre azt, hogy milyen szép lehetne ez az élet. Isten nem olyan életet szánt nekünk, mint amilyet most élünk.
Isten éltető és ihlető Lelke elvégzi azt, hogy a magunk helyén egy darab mennyet teremtsünk. Sok ilyen darab menny, már ebben a földi világban megjelenteti a mennyei világ gazdagságát, mert Isten azt akarja, hogy ez a földi élet is sokkal szebbé legyen.
A tudományban, a kultúra megannyi alkotásában felfedezhetjük Isten ihlető Lelkének jelenlétét. Hadd idézzek erre nézve egy József Attila ötsorost, ami engem régóta újra- és újra megérint; szerintem érthető lesz, milyen ihletetten aktuális ez az ötsoros, és mennyire a megváltó Isten szeretete után kiált, noha ezt direktben ki sem mondja a költő: „…az ember él / kenyeret eszik és remél / várja, hogy elmúljon a tél / hogy egy padon a napba üljön / és fölpiruljon még a vér.”
Erre lenne szükség! Jöjj, Szentlélek Isten. Jöjj, éltető és ihlető Lélek!
Isten velünk együtt munkálkodásának harmadik jele az, hogy Isten Lelke hitébresztő Lélek.
Isten Lelke ajándékozza az élő hitet.
Nem mi vagyunk azok az okos, bölcs, ügyes emberek, akik hinni tudunk.
A hit mindenestől az Isten ajándéka.
Kedves Fiatal Testvéreim! Most, amikor hitvallást és fogadalmat tesztek, akkor ezért könyörgünk, hogy noha felkészültetek, az ismeret ott van a fejetekben – és ez is nagy dolog, mert tudtok az Isten dolgairól –; azonközben az Isten Lelke cselekedjen csodát, nyissa meg az értelmeteket és a szíveteket. Sőt, azért könyörgünk, hogy az Isten mindannyiunknak nyissa meg az értelmét és a szívét, így rádöbbenjünk arra, hogy sokkal több az élet (Lukács 12,23), mint amit testi szemeinkkel láthatunk, érzékeinkkel megtapasztalhatunk. Isten már „itt”, ebben a világban teljes életet készített nekünk.
De nemcsak így általánosságban tapasztalhatjuk meg a hit ajándékát, a Szentlélek munkája által, hanem egészen konkrétan is. Az az ember, aki hitre jutott, bizonyos abban, hogy az egyetlen, élő Istent ismerte meg, egészen személyesen, a feltámadott Jézus Krisztusban. Isten Lelke elvégzi azt, hogy az egyetlen, élő és életre segítő Isten arcát meglássuk a Jézus Krisztusban, és az Ő megváltó, szabadító szeretetét elfogadhassuk; ezáltal új és örök életet nyerjünk. Valójában ez a megtérés: Odafordulok az élő Istenhez, elindulok az élet útján, a biztos megérkezés felé haladva, Jézus Krisztust követve. Boldog ember az, aki Jézus Krisztusban megláthatta az élő Isten arcát, és azóta az Ő útján járhat, Őbenne gyönyörködhet. Fülöp ezt kérte Jézustól: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk. Jézus így válaszol: Fülöp, én és az Atya egy vagyunk, aki engem látott, az látta az Atyát, és senki sem mehet az Atyához, csak általam (János 14,8–10). Tehát az Istenről nem spekulálunk, nem filozofálunk, hanem a kijelentés csúcsára, Jézus Krisztusra tekintünk, Őhozzá fordulunk, Őt követjük, mert amilyen volt Jézus Krisztus – az Ő irgalmas, szelíd, megváltó szeretethatalmával élve –, olyan az élő Isten, és az élő Isten ilyenné akar formálni bennünket is.
Az Apostoli Hitvallás utolsó bekezdése, Isten Lelkének munkájáról vall, miszerint Jézus Krisztusban megtapasztaltuk az Isten szabadító kegyelmét, ezért hisszük, hogy van bűnbocsánat, van új élet, van test feltámadása, van örök élet. Ezeket a hittételeket most nem magyarázom, csak mondom, vallom – hiszen sokszor tartottam már prédikációkat is ezekről az üdvösséges isteni ajándékokról –, és ti is hamarosan hitvallást tesztek mindezekről, hiszen a keresztyén hit lényegét képezik ezek az ajándékok, amelyeket emberi értelemmel nem tudunk felfogni, ezért azokat csak Isten Lelke teheti élővé és hatóvá bennünk.
Olyan a hit, mint amikor egy hídon állunk, és alattunk ott hömpölyög a koszos, sodró, örvényekkel teli folyam, amibe bele lehet veszni. Életmentés, hogy mi a hídon állhatunk, vagyis mi Isten szeretetében, Jézus Krisztusban élhetünk, aki megtart, hordoz.
Íme, Isten Lelke éltető Lélek, ihlető Lélek és hitet ajándékozó Lélek. Könyörgünk az Úrhoz, fiatal Testvéreim, hogy Ő nektek is ajándékozza az életnek, ihletnek és hitnek Lelkét.
Isten velünk együtt munkálkodásának negyedik jele az, hogy Isten Lelke közösséget teremtő Lélek.
Az Apostoli Hitvallás vallja, hogy a Szentlélek munkája az egyetemes egyház és a szentek közösségének, egyezségének létrejötte.
Vagyis, a hívő ember soha nincs egyedül, testvérei vannak; sőt, a hitét is a testvérek közösségében kezdheti el, érlelheti és élheti meg igazán. Mindig a testvérek közösségéből indul ki az élő hit, és úgy halad a belső szoba kegyessége felé.
A testvérek közössége, a szentek közössége, hiszen Isten, a Jézus Krisztus érdeméért már szentnek tart bennünket, és egyre inkább szentté is formálja az életünket.
Ez a közösség pedig nem egyforma, de egységre törekvő, egységet megélő és kifelé is egységet munkáló közösség, egy megosztott világban. Ezért valljuk a szentek közösségét és egyességét. Isten Lelke az egység Lelke. Ahol Isten Lelke munkál, ott egymásra találnak emberek, együtt tudnak munkálkodni a közös ügyért egy sokféle világban, igyekeznek szeretni, megbocsátani, nem olcsó, de értelmes és hitből fakadó kompromisszumokat kötni, konfliktusokat kezelni…
A szentek közössége és egysége minden emberre reménységgel tekint, és azokat is meg akarja szólítani az egyetemes, krisztusi örömhírrel, akik egészen mást gondolnak a világról… Ezt tapintattal, szeretettel teszi – nem pedig vélt hitből fakadó önhitt agresszivitással –, miközben az Úr munkálkodására bízza az evangéliumhirdetés eredményét.
A szentek közössége és egyessége az egyetemes egyház leglényegesebb küldetésére mutat rá, miszerint nem elég az, hogy egymásra találunk a testvérek szép és „belterjes” közösségében, hanem igyekszünk egymásra találni az embertársak közösségében is; ugyanis lehetetlen az, hogy az egyház lemond azokról az emberekről, akik mást gondolnak a világról. Az egyetemes egyháznak mindenki felé van szolgálata, küldetése, szerető tette és szava, amivel valójában az egyetemes, krisztusi evangéliumot adja tovább. Ez a feladat: lehajolni, segíteni, meghallgatni, szóba állni, beszélgetni, megszólítani… Az egyházi „belterjesség” akolmelegében, ahol mi édesgetjük, kényeztetjük egymást – mindenki a maga felekezete, kegyessége, üdvözült kis csapata körében –, akár meg is lehet fulladni. Ez olyan, mintha egy nejlonzacskót húznánk a fejünkre.
Az egyház nem hatalom, nem hivatal, nem bürokratikus intézmény, nem menedzsment. Az egyház szolgálata, hogy Isten életet kiteljesítő, megtartó, megváltó, üdvözítő szeretetének üzenetét továbbadja, mégpedig mindenki felé egyetemesen nyitott reménységgel.
Ilyen értelemben is közösséget teremtő Lélek az Isten Lelke.
Az egyetemes egyház, azaz a szentek közössége szolgálatához, az egyetemes, krisztusi örömhír minden embertárs felé való alkalmas kommunikálásához adja a mi Urunk a lelki ajándékokat, a karizmákat, mindenkinek más és más talentumot (1Korinthus 12,1–11); valamint e szolgálat érdekében hitelesít minket a Szentlélek, áldott munkájának gyümölcseivel, amelyek: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Galata 5,22–23).
A feltámadott Úr tehát együtt munkálkodik velünk, Lelke által! Nem vagyunk egyedül! Csak képviseljük Őt, járjunk az Ő ügyében, és az áldás nem marad el; miközben kapjuk a szolgálatunkat megerősítő jeleket, hiszen Isten Lelke éltető Lélek, ihlető Lélek, hitet ajándékozó Lélek, és ebben a megosztott világban, közösséget teremtő Lélek.
*
AZ ÚR VELÜNK VAN (20).
Sokan gondolkoznak templomunk szószék feletti és melletti tölgyfa-installációjának jelentésén, amelyet 2001-ben, a templom felújításakor készített egy belsőépítész.
Ez az tölgyfaburkolat pont azt ábrázolja, amiről ma az üzenet szólt, és amivel én magam is szeretném összefoglalni ezt az igehirdetést.
Ez a szószék feletti installáció azt a jelenetet formálja meg, amikor Jézus, a mennybemenetele előtt, kitárt kezekkel megáldotta tanítványait.
A szószéktől jobbra és balra a tölgyfaburkolat formája a kétszer hat tanítvány stilizálása.
Jézus áldó szava így hangzott tanítványai felé: Én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig (Máté 28,20).
Velünk az Isten! (Máté 1,23)
Az Úr együtt munkálkodik velünk, ha Őt követjük, és közben konkrét jelekkel erősíti meg életünket, szolgálatainkat.
Velünk van az Isten: népével, egyházával, szeretteinkkel van az Isten; veletek van az Isten; veled van az Isten!
Sőt, azt olvastuk, hogy mindenkor, mindenütt velünk van az Isten, csak járjunk az Ő útján, mindenkor, szívünk utolsó dobbanásáig, egészen az örökkévalóság távlataiig.
A Magyarországi Református Egyház címerében pedig, az eddigi üzenetekhez kapcsolódva, ez a gyönyörű Ige olvasható a Római levélből: „Ha Isten velünk, kicsoda lehetne ellenünk?” (Róma 8,31)
Márpedig, ha az egyetlen, hatalmas, minket szerető, teremtő és megváltó Isten velünk van, akkor Bonhoeffer verse imádságunkká lehet ezen a konfirmációi, pünkösdi istentiszteleten:
Csodás hatalmad
Biztos rejtekében
Nyugton várjuk
Mire ébredünk
Velünk az Isten
Minden reggel este
Minden új napon
Bizonnyal velünk
Kedves Konfirmandusok! Kedves Ünneplő Gyülekezet!
Áldjon meg benneteket az Úr, éltető, ihlető, hitet ébresztő, közösséget teremtő Lelkének ajándékaival, hogy mindenkor megtapasztaljátok, veletek az Isten, soha nem vagytok egyedül, az Úr együtt munkálkodik veletek.
–
Még egy konkrét záró példát hadd mondjak arra nézve, hogy az Úr miként munkálkodik együtt velünk!
Ez a pünkösdi, konfirmációi ünnepség azért is nagy ünnep számunkra, mert két hónap híján négy év alatt befejeztük a Márk evangéliuma vasárnapi prédikációs, alapos magyarázatát.
A sorozatot 2020. augusztus 2-án kezdhettük el, és ma, 2024. május 19-én, pünkösd vasárnapján zárhatjuk le.
A sorozat 151 prédikációból áll, azaz nettó három teljes év anyagáról van szó itt.
Ha vasárnap én prédikáltam, mindig Márk evangéliuma alapján kerestem Isten üzenetét, egyheti alapos készüléssel, érleléssel, memorizálással, majd az előadás után az elhangzott igehirdetés – megszakításokkal ugyan, de – egy héten át tartó javításával.
Így a teljes anyag írásban is olvasható. Három nagyméretű kötetben, összesen ezerhatszáz oldalon jelenik meg az anyag. A leírt forma kiemelésekkel követi a gondolatmenetet, és a kiemelés alatti tíz sor is tartalmaz éltető üzenetmorzsát, így bárhol ütjük fel a köteteket, nem maradunk üzenet nélkül… Tehát a nyomtatott forma célja elsősorban nem az, hogy elejétől végéig elolvassunk egy kötetet – esetleg egy-egy számunkra hangsúlyos igehirdetést –, hanem üssük fel azt bárhol…
A hanganyag a gyülekezeti honlapon visszahallgatható, és az írott anyag is olvasható a honlapon, a hanganyag alatt.
A 2017-es esztendő óta egy-egy könyv folyamatos sorozatában prédikáltunk gyülekezeteinkben.
Sorra került Sámuel első könyve, Pál levele a filippiekhez, Jóel próféta könyve, Pál második levele a korinthusiakhoz, Kórahita zsoltárok, Márk evangéliuma.
Püspökként a Példabeszédek könyvét, Pál Timóteushoz írt második levelét, valamint Pál apostol efezusiakhoz írt levelét magyaráztam végig.
Most egy picit pihenünk.
Ne kérdezzék, milyen sorozat következik ezután.
Most tényleg megállunk, pihenünk.
Egyházunkban a szabad igeválasztás lehetőségét gyakoroljuk.
Természetesen várhatók rövidebb, hét-nyolc egységből álló sorozatok majdan…
Ahogy az Úr Lelke adja azt.
Köszönöm a gyülekezeti tagok inspiráló, szentlelkes figyelmét, mert öröm volt erre a sorozatra odaadóan készülni, és azoknak darabjait elprédikálni.
Köszönöm az Úrnak, hogy megengedte a sorozat befejezését, megadta a felkészülés csendjét, az előadás, gyengeségemet legyőző, szentlelkes erejét és ihletettségét, valamint a nyomdakész anyag folyamatos kidolgozását, amiben soha nem maradtam le. A lemaradás lehetetlenné tette volna az érdemleges javítást.
Velünk volt, velünk van és velünk lesz az Isten, mindenkor!
Az Úr együtt munkálkodik velünk!
Ez a sorozat is ennek bizonysága.
Ámen.
Istentisztelet, pünkösd és konfirmáció, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2024. május 19.
- hét.
Márk sorozat záró darabja: 151.
Pünkösd vasárnap.