„(11) Ezután Elkáná hazament Rámába. A gyermek pedig az Úr szolgája lett Éli főpap felügyelete alatt.
(12) Éli fiai azonban elvetemült emberek voltak, nem törődtek az Úrral,
(13) sem azzal, hogy a papoknak a törvény szerint mi járt volna a néptől. Ha ugyanis valaki áldozatot mutatott be, odament a templomszolga, amikor a húst főzték, kezében egy háromágú villával,
(14) és beleszúrta az üstbe vagy fazékba, bográcsba vagy lábosba, és elvette a pap mindazt, ami a villára akadt. Így bántak egész Izráellel, amikor odajártak Sílóba.
(15) Sőt mielőtt elfüstölögtették volna a kövérjét, odament a templomszolga, és ezt mondta az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, csak nyerset!
(16) És ha azt felelte neki az az ember, hogy előbb el kell füstölögtetni a kövérjét, és csak azután veheti el, amit megkíván, akkor ezt mondta neki: Most add ide, mert ha nem, erőszakkal is elveszem!
(17) Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt, mert megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot.
(18) Sámuel pedig végezte szolgálatát az Úr előtt, és ifjú létére gyolcs éfódot viselt.
(19) Anyja egy kis ruhát szokott készíteni, és évről évre elvitte neki, amikor férjével együtt fölment az évenkénti áldozat bemutatására.
(20) Éli pedig megáldotta Elkánát feleségével együtt, és ezt mondta: Adjon neked az Úr utódot ettől az asszonytól a felajánlott helyett, akit felajánlott az Úrnak! Azután hazamentek.
(21) És az Úr rátekintett Annára, s az teherbe esett, és még három fiút és két lányt szült. A gyermek Sámuel pedig az Úrnál növekedett.
(22) Éli igen öreg volt. Meghallotta, hogy mi mindent tesznek fiai egész Izráellel, és hogy azokkal az asszonyokkal hálnak, akik a kijelentés sátrának a bejáratánál teljesítenek szolgálatot.
(23) Mondta is nekik: Miért csináltok ilyeneket? Mert hallom gonosz dolgaitokat az egész néptől.
(24) Ne tegyétek, fiaim, mert hallom, hogy nem jó hírt terjesztenek rólatok az Úr népe körében.
(25) Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró, de ha az Úr ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni? De nem hallgattak apjuk szavára, mert úgy tetszett az Úrnak, hogy megöli őket.
(26) A gyermek Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt mind az Úr előtt, mind az emberek előtt.”
(1 Sámuel 2,11-26)
Lassan, de reménység szerint biztosan közelít a tavasz. Legkedvesebb virágom tavasz folyamán a tulipán, amely a kellő időben előbújik hagymájából, virágzik, illatozik, gyönyörködtet.
Kedves Istennek; – szólással így is mondhatnánk, hogy Isten jókedvében teremtette a tulipánt.
Kedves az embereknek, mert a tavasz hírnökeként reménységre hangolja az emberi szíveket, miközben szépségében gyönyörködhetünk.
Ha pedig a tulipánt megszürkítené az itteni világ pora, akkor estére összecsukódik, reggelre kinyílva pedig lerázza azt magáról, vagy éjszaka “felülről” való segítséget kap, mert a tavaszi eső reggelre megtisztítja szirmait.
Aztán, amikor a tulipán elvégezte dolgát, csendben eltűnik; – de nem pusztul el, mert élete ott rejtőzik a hagymájában.
Mindenképp csak halvány szemléltetése lehet igei, teológiai igazságoknak, most mégis ezzel a képpel próbáltuk láttatni a mai igeszakasz legfontosabb üzenetét; azt, amit a kis Sámuelről olvashattunk: “A kis Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt Isten előtt, és emberek előtt” (26).
Ugyanezt olvashatjuk a gyermek Jézusról is (Lukács 2,52).
Sámuel ebben az összefüggésben Jézus Krisztus “előképe”, az Úr kedveltje.
Milyen fontos ez az üzenet: kedvesnek lenni Isten előtt, és az emberek előtt.
Itt a “kedvesség” egy súlyos tartalmas, fontos teológiai kifejezés, amire az igehirdetés során rámutatunk majd.
A sorrend is fontos: először Isten előtt kell kedvessé lenni, csak azután lehetünk valóban kedvessé az emberek előtt. Valójában pedig mindkettő Isten kegyelmi ajándéka.
Boldog az az ember, teljes életet élt, aki így tekintett vissza elmúlt esztendeire, hogy noha sok volt életében a bukdácsolás, a kudarc, a hiányosság; mégis így értékelheti Isten előtt az életét: az Úr kegyelméből kedves lehettem Isten előtt és emberek előtt.
1.
A kis Sámuel KEDVES VOLT AZ ÚR ELŐTT és ebből következően az emberek előtt is.
Az előzményeket ismerjük. A gyermektelen Anna imameghallgatásként kapta az Úrtól fiát, Sámuelt, akit felajánlott az Úr szolgálatára. Így került a kis Sámuel a szent sátorba, amely éppen egy Siló nevű településen lett felállítva. Itt szolgált a kis Sámuel, a silói szentélyben, Éli főpap felügyelete alatt.
Azt olvassuk róla, hogy végezte a szolgálatát az Úr előtt.
Valóban, ez minden Istennek kedves élet forrása, végezni a szolgálatunkat csendben, szorgalmasan, engedelmesen.
Ez azt is jelenti, hogy szándékosan nem akarunk kitűnni, nem akarjuk felhívni magunkra a figyelmet. Nem akarunk valami nagy produkcióval előrukkolni, és az eredményeinket a számok kozmetikázásával kimutatni.
A kis Sámuelen külsőleg is látszott ez a “kedvesség”.
Nemcsak abban, hogy édesanyja évenként új, nemes anyagból szolgálati ruhát készített számára, amit felvitt neki, amikor a kötelező áldozatokat bemutatták.
Hanem még inkább abban, hogy az Istennek kedves emberen minden hiányossága ellenére is látszik az, hogy Istennek kedves az illető, vagyis hiteles.
Ez a külső és belső odaszánás nélkülözhetetlen szempontja az Istennek kedves élet értékelésének.
Közben a kis Sámuel növekedett nemcsak testben, hanem lélekben, hitben, szolgálatban; – vagyis az Isten és emberek előtti kedvességben.
Mondhatnánk azt, hogy lám, milyen fontos az a közeg, amiben felnövünk. Valóban meghatározóak lehetnek a gyermekkori hatások, és ha ilyenkor a hit magvát elvetették a szívünkbe, az Isten akaratából egy adott ponton bizonnyal ki fog hajtani. Jusson ez eszünkbe, ha gyermekeinkre és unokáinkra gondolunk.
Ugyanakkor Istennek sokkal nagyobb hatalma van a környezeti hatásoknál, vagyis Őneki van hatalma bármikor belenyúlni egy ember életébe, és a megtérés csodája által elindítani ezt a folyamatot, a hitben növekedés áldott folyamatát, amelynek során egyre kedvesebbek lehetünk Isten és az emberek előtt (18-21; 26).
2.
Az Isten előtti kedvesség tartalmát és fontosságát két kontraszttal emeli ki az igeszakasz.
Az egyik ilyen kontraszt nagyon erős, a másik halványabb, de ugyanolyan markáns.
Éli főpap két fia utálatos dolgokat műveltek a szentélyben, vagyis NEM ÉPPEN AZ ISTEN ÉS EMBEREK ELŐTTI KEDVESSÉGÜKRŐL VOLTAK HÍRESEK. (11-7)
Tudni kell, hogy az ószövetségi áldozatok bemutatásának adott volt a mózesi törvényekben szabályozott rendje.
Most az áldozat értelmére, céljára nem térünk ki.
Az áldozat bemutatásakor az áldozati állat egy része Istené volt, főként a “kövérje”, amit elfüstölögtettek az oltáron.
Az áldozati állat más részeit, bizonyos áldozatfajtáknál, maga az áldozatot bemutató és családja fogyasztotta el, szent étkezés közben, hálát adva a megtisztulásért és a bűnbocsánatért, az új életért.
Az áldozati állat bizonyos részei pedig a szentélyben szolgáló papokat illették.
Éli főpap fia utálatos dolgokat követtek el; – így mondja az Ige.
Az áldozatok bemutatása során minden törvényes rendet megszegtek, loptak, erőszakoskodtak, sőt a szentély körül szolgáló asszonyokkal paráználkodtak (22).
Elvették az áldozati állatból azt a részt, ami az Istennek és az áldozó családnak járt volna, vagyis belepiszkáltak abba, ami nem őket illette, és nem várták meg azt sem, hogy a saját részüket idejében megkapják.
Ne gondoljunk itt ezeknél a bűnöknél csupán a papokra, egyházi emberekre. Itt nyugodtan általánosíthatunk, hiszen a magunk helyén sok hasonló vétket elkövetünk: megszegünk törvényeket, előírásokat, erőszakosak vagyunk, nem várjuk ki a sorunkat, felnőtt egy olyan generáció, aki azonnal akar mindent, a paráznaság különböző fajtáiról nem is beszélve, nemcsak a testi paráznaságra gondolva, hiszen létezik lelki és hitbeli paráznaság is.
Ugyanakkor Éli fiainak ezenfelül még nagyobb volt a bűnük, mert papi emberek lévén az ő viselkedésük miatt utálták meg sokan az Istennek bemutatott áldozatokat (17).
Döbbenetes, ahogy ezt megfogalmazza a szentíró. Isten népének, Isten szolgáinak hiteltelensége miatt utálják meg mások az Isten ügyét. Mi miattunk káromolják az Isten nevét sokan (Róma 2,24). Minél közelebb vagyunk az Úrhoz, vigyázzunk, mert annál súlyosabb ítéletünk lesz (Jakab 3,1).
A legnagyobb baj azonban mégis az volt Éli fiaival, ahogy ez a későbbiekből kiderül, hogy nem tértek meg ebből az állapotukból, hanem életük végéig ilyen elvetemültek maradtak.
Ez itt a legnagyobb baj.
Lám, a kis Sámuel Isten és emberek előtti kedvességét jobban tudjuk értelmezni e sötét kontraszt láttán.
3.
A másik halványabb, de ugyanilyen markáns kontraszt maga Éli főpap. Tegyük fel a kérdést: KEDVES LEHETETT-E ÉLI FŐPAP AZ ISTEN ELŐTT? (18-25)
Előttünk van egy idős, szelíd papi ember, aki valamennyire már a szolgálatba, az életbe is belefáradhatott, de továbbra is igyekszik tisztességesen végezni azt, ami rábízatott.
Éli főpap szerette az Istent, de szerette a fiait is.
Ezért szelíden figyelmeztette őket, hogy ne tegyék ezt, mert rossz vége lesz ennek. De ez a szelíd hangon elmondott figyelmeztetés még a fülükig sem jutott el Éli fiainak. Márpedig az a mi felelősségünk, hogy egy intés legalább a fülig, legalább az értelemig eljusson; – aztán, hogy a szívig eljut-e, az már az Isten ügye.
Éli főpap tehát bizonytalan volt, de ez a bizonytalanság mindig végezetül a rossz irányba dől el. Ezért kell a bizonytalansággal vigyázni.
Éli főpap szerette az Istent, de szerette a fiait is, és végül a halálba szerette a fiait, mert nem figyelmeztette őket kellőképpen.
Ezt később ki is mondta Isten Igéje, miszerint Éli főpap jobban szerette a fiait, mint Istent (2,29).
Az nem baj, hogy Éli főpap a fiait szerette, az teljesen természetese, sőt kötelesség; – de a gyermekeinket akkor tudjuk helyesen szeretni, ha először az Urat szeretjük mindenekfelett. Egyébként rosszul szeretjük őket, akár halálosan rosszul is.
Éli főpap tehát bizonytalan volt, valahol középen állt Isten ügye és a fiai között. Pedig nincs középen!
Isten előtt valójában nem lehet kedves az, aki középen áll, aki langymeleg (Jelenések 3,15).
Ez a mi Urunk Jézus Krisztus is világosan kimondat, amikor hangsúlyozta, hogy igennel és nemmel feleljünk; – valamint nem lehet két úrnak szolgálni, egyszerre az Istennek és az Isten ellenségének; – továbbá vagy a keskeny úton járunk, vagy a széles úton. Nincs középút! (Máté 5, 33; Máté 6,24; Máté 7,13-14).
Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a mindennapokban nagyon nagy kérdés, hogyan lehet Istennek kedves módon megfeddeni valakit, hogy abban ne emeljem ki önmagamat, mintha én különb lennék; – és ne az én indulataim szólaljanak meg megfeddés közben; – hanem mindketten, feddő és megfeddett, kegyelemért könyörögjünk az Úr előtt; – ugyanakkor a feddés mégis „hatékonyan”, megtérésre hívóan szólalhasson meg.
4.
URUNK, HADD LEGYÜNK KEDVESEK ELŐTTED!
Egy fontos mondatot olvasunk még itt, miszerint mindez azért történt így, mert így tetszett az Úrnak (25).
Ennek nyomán pedig csak úgy imádkozhatunk:
Urunk, hadd legyünk kedvesek előtted, a kellő időszakban nyiladozzunk, illatozzunk, gyönyörködtessünk, mint a tulipán.
De cselekedd Urunk, hogy eközben kedvesek lehessünk az emberekhez.
Ez a kedvesség nem gyengeség, nem bizonytalanság, végképp nem utálatosság; – hanem a Te ügyedet határozottan képviselő kedvesség; – ugyanakkor mégiscsak kedvesség; – vagyis lehetetlen az, hogy egy hívő ember kellemetlen, durva, kibírhatatlan ember legyen.
De cselekedd Urunk azt is, hogy miközben emberekhez kedvesek vagyunk, az emberek előtt is kedvesek maradhassunk.
Mégpedig úgy, hogy nem az ő igényeiket szolgáljuk ki, hanem csakis Téged követünk.
Erősíts meg bennünket abban a bizonyosságban, hogy az előtted kedves embert végérvényesen nem lehet lejáratni, ahogy Jézus Krisztus halálát is a feltámadása követte.
Közben azért is könyörgünk, hogy tarts meg bennünket életünk végéig ebben a kedvességben, ahogy Joó Sándor hangsúlyozta: „Ha lenne kedvem a bűnre, ne legyen alkalmam rá; ha lenne alkalmam a bűnre, ne legyen kedven hozzá”.
Urunk, egyedül te cselekedheted ezt. Cselekedd velünk, rajtunk, általunk; – ha így tetszik neked.
Miközben ezt az imádságot elmondtuk, máris ott van a szívünkben a bizonyosság, hogy a tieid vagyunk, Jézus Krisztusban vagyunk, mint a tulipán a hagymájában; – ezért kedvesek vagyunk és maradunk mindenkor teelőtted.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2017. február 5.
Textus / Lekció: 1Sámuel 02,11-26 (26)
Igehirdető: Steinbach József