(1) Kórah fiainak zsoltáréneke. Szent hegyen alapította
(2) az Úr Sion kapuit: jobban szereti Jákób minden lakóhelyénél.
(3) Dicső dolgokat beszélnek rólad, Isten városa! (Szela)
(4) Egyiptomot és Babilóniát azok között fogom említeni, akik ismernek engem. Filiszteának, Tírusznak és Etiópiának itt van a szülőhazája.
(5) Sionról pedig ezt mondják: Mindegyiküknek ez a szülőhazája, a Felséges szilárdítja meg.
(6) Az Úr számba veszi a népeket, amikor beírja őket: Itt van a szülőhazájuk. (Szela)
(7) Körtáncban éneklik: Minden forrásom belőled fakad.
(Zsoltárok 87,1–7)
(Zsoltárok 87,1–2)
Kórah fiainak zsoltáraiban többször előkerül ez a fontos téma, amely a szent hegy, a templom, körülötte a szent város dicséretét tartalmazza.
A zsoltáros dicséri Isten hegyét, Isten városát, Isten templomát.
A szent hely egyben jelzi Isten jelenlétét, jelenlétének fontosságát, azt a gyönyörű evangéliumot, amely a teljes írás összefüggésében, Jézus Krisztusban így teljesedett be: Itt van az Isten, jelen van az Isten, velünk van az Isten (Máté 1,23) – az örök élet teljességében velünk van az Isten mulandó földi életünk minden percében – és ha Isten velünk van, akkor kicsoda lehetne ellenünk? (Róma 8,31)
Műfaját tekintve a 87. zsoltár Sion zsoltár, és Isten jelenlétéről szól; egészen egyedi módon.
Ebben van az üzenet.
Ezt szeretném röviden, ebben az igehirdetésben kifejteni, a felolvasott zsoltár gondolatmenetét követve, de a teljes Írás összefüggésében.
Mit jelent az Isten jelenléte?
*
Ebből a zsoltárból egyértelműen kiderül, hogy Isten jelenléte AZ Ő NÉPÉT SZERETŐ JELENLÉT (1–2).
Induljunk ki onnan, hogy Isten jelenléte minden esetben szerető jelenlét.
Aki Isten jelenlétét megtapasztalta – az Ő szent helyén, a gyülekezetben, Igéje és Lelke által –, az az ember ezt a szerető jelenlétet viszi tovább a mindennapokba, valamint ez a szerető jelenlét örömmel tölti el őt. Számos bibliai Ige összegzése lehet ez a mondat, amit énekünk így zeng: „A Te jelenléted megvidámít, éltet, bátor szíved ad.” (294. dicséret 1. verse.) Isten jelenléte szerető jelenlét.
Istennek ezt a szerető jelenlétét most egészen speciálisan tárja elénk ez a zsoltár, amikor így fogalmaz: Úgy szeret Isten bennünket, hogy „jobban szeret”. Jobban szereti Jákób hajlékát, Jákób helyét; jobban szeret bennünket, az Ő népét, az Isten (2).
Kedves Testvéreim! Most arra kér bennünket Isten Igéje, hogy ezt a csodát – Isten jobban szeret bennünket – ne értelemmel, ne valami rendszerben, ne emberi logikával akarjuk felfogni, megragadni… Ne úgy, hogy: „Ha Isten bennünket jobban szeret, akkor másokat kevésbé szeret, és mi lesz akkor másokkal?” Ne is úgy fogadjuk ezt a csodát, hogy hívő gőggel elkülönülünk másoktól…
Itt most maga az üzenet a lényeges, minden emberi spekuláció, vagy gyarló reakció nélkül. Sőt, majd a zsoltár második részéből kiderül, és ez is az üzenet része, hogy Isten másokról is gondoskodik. Most azonban ne ragadjunk le ezeknél, hanem egyszerűen halljuk meg és valljuk meg ezt az üzenetet: Isten szeret bennünket, Ő jobban szeret minket, mintsem azt elgondolhatnánk, elképzelhetnénk; Isten jobban szeret bennünket gyarló, nyomorult embereket, az Ő egyházát, az Ő népét. Annyira jobban, hogy nincs mint…, jobban szeret, mint… Isten szeretetét nem lehet mihez hasonlítani.
Ennek a minket jobban szerető isteni szeretetnek kifejezője a látható szent hely, a templom, a Sion hegye, amelybe behelyettesíthetjük most a mi templomunkat, annak népét, ezt a gyülekezetet.
Ez a szeretet emberi értelemmel felfoghatatlan, de hit által befogadható, hogy meghalljuk ezt a csodát; elfogadjuk ezt az isteni csodát és örüljünk annak.
Isten jelenléte, Isten bennünket szerető, minket jobban szerető jelenléte csoda, kegyelmi állapot, amely tényleg felüdít, megvidámít, éltet és bátor szívet ad.
Ha ezt a csodát – Istennek ezt a bennünket jobban szerető jelenlétét – a teológia szent nyelvén, a Biblia szent nyelvén, az egyház kifejezéseivel akarom megfogalmazni, akkor ez azt jelenti, ami benne is volt a zsoltárban, hogy Isten kiválasztotta az Ő népét.
Isten jobban szerető jelenlétét meg kell fogalmazni az egyház nyelvén is, mert a világot tanítani kell az egyház nyelvére; ha mi nem tesszük, akkor soha nem tanulják meg mások ezt a nyelvet, amelyet használva lehet Isten üzeneteit pontosan kifejezni.
Isten kiválasztott minket ezzel a „jobban szerető szeretettel”; az Övéi vagyunk, az Ő tulajdonai (Zsoltárok 100). Isten előbb, mindeneknek előtte szeretett bennünket, mindennél jobban. Ez az a megelőző kegyelem, amely megint túl van minden emberi logikán.
Ezáltal Isten megalapozta – ez a kifejezés is kétszer benne volt a mai zsoltárban –, megszilárdította, megerősítette, kiválasztotta az Ő népét.
Isten, ezt a minket kiválasztó, üdvözítő kegyelemben megalapozó és megszilárdító szeretetét láthatóvá tette azzal, hogy megteremtette és újjáteremtette népét; elhívta őket a szolgálatra; valamint megváltotta, megdicsőítette őket. Ez mind együtt az üdvösség.
Az a tény, hogy az Isten szeret bennünket, jobban szeret bennünket: ez maga az üdvösség.
Ezt az üdvözítő, „jobban való szeretetet”, a teológia nyelvén így fejezhetjük ki.
Arra kér bennünket ez a zsoltár, Isten Igéje, hogy úgy menjünk el innen, hogy ezt komolyan vesszük, ezt meghalljuk – Isten mindennél jobban szeret bennünket, az Ő kiválasztottai vagyunk, az Ő népe –, és ez valóban, minden körülmények között, örömmel és reménységgel töltsön el bennünket: A hatalmas Isten mindennél jobban szeret bennünket méltatlanokat; jobban, mintsem azt elgondolhatnánk!
Most, itt, ezen a szent helyen – ha már Sion hegyéről, és az Ő templomáról volt szó, ahová helyettesítsük be nyugodtan a mi templomunkat, ezt a gyülekezetet –, ezt az üzenetet látható módon, a puszta jelenlétünkkel kiábrázoljuk, elmélyítjük. Itt van az Isten, a minket szerető Isten; és Isten jelenléte, az Ő népét mindennél jobban szerető jelenlét. Tehát azzal, hogy itt és most hangzik az Úr Igéje, és Te ezt hallgatod, befogadod, már igaz ez a csoda: „Szeret bennünket az Úr, üdvösségesen jobban szeret bennünket az Úr, és mi az Övéi vagyunk, az Ő választottai.
Isten Igéje ugyanis, miközben elhangzik, azonnal cselekszik is.
Isten Igéje szó és tett egyszerre.
Valamikor csak a szó hangzik el, az Ige; és az elhangzott Ige máris cselekszi a csodát: Isten üdvözítő szeretetének csodáját.
Valamikor pedig csak a szerető cselekvésre van szükség, és azáltal már élővé és hatóvá lesz Isten Igéje.
Mindig együtt tapasztaljuk meg az Úr Igéjében – amely szó és tett; megváltó, szerető szó és tett egyszerre – a 87. zsoltár igazságát.
Erre hadd mondjak egy példát.
Ma reggel, konkrét ok miatt elém került Márk evangéliuma 1. fejezetéből az a történet, pár versben, amikor Jézus meggyógyította Péter lázas anyósát. Megragadott az a mondat, hogy amikor Jézus látta a tehetetlen asszonyt, annak nyomorúságát, akkor nem tanított, nem prédikált, nem mondott semmit, hanem megfogta az asszony kezét, kézen fogta őt, felemelte; és meggyógyult az asszony. Itt a tett lett üdvözítő Igévé.
Az Ige: szó és tett egyszerre. Valamikor a szó hangzik, valamikor a tett látható; de a kettő elválaszthatatlan egymástól.
Azért említettem ezt az evangéliumi történetet, hogy döbbenjünk rá, mit jelent az Isten jelenléte: Ő szeret, jobban szeret, gyógyítóan szeret, megváltóan szeret, üdvözítően szeret, kézen fog, felemel bennünket a mi Istenünk. Gyógyító Istenünk van, akkor is, ha e testben már nincs gyógyulás.
Isten Igéje, Isten jelenléte, ma is szó és tett egyszerre; Isten Igéje ma is élő és ható; Isten megváltó szeretete ma is munkál.
Isten jelenléte az Ő népét szerető, jobban szerető, kiválasztó jelenlét.
*
Ebből következik a második gondolat, amely markánsan jelen volt, felhangzott ebből a zsoltárból, hogy ISTEN JELENLÉTE MÁS NÉPEKET IS SZERETŐ JELENLÉT (4–6).
Sőt, ebből a tényből Isten népének a szolgálata következik, más népek felé.
Olyan egyértelműen hangzott fel ebben a zsoltárban Isten szeretetének egyetemessége.
Az az egyetemesség, amely azt jelenti, hogy Isten minden nép Istene és Atyja, aki minden népet szeret, a saját népén keresztül továbbítva ezt az örömhírt.
Itt megint arra kér bennünket Isten Igéje, hogy ezt az üzenetet megint ne valamiféle teológiai, dogmatikai rendszeren keresztül, minden szentírási részletet idehozva, akarjuk megérteni; mert akkor, abban a pillanatban joggal azt mondjuk, hogy az üdvegyetemesség egy tévtanítás.
Itt azonban nem erről a teológiai tételről van szó, hanem Isten Igéjének üzenetéről, annak egyik fontos szempontjáról. Most ezt halljuk meg nyitott füllel és szívvel, és ne hozzunk azonnal ellenigéket.
Most vonatkoztassunk el a teológiai gondolkozástól, ebben az értelemben természetesen, és egyszerűen engedjük át magunkon Isten Igéjét, amely azt mondja, hogy Isten népét azért választotta ki az Úr, és azért szereti jobban az Ő népét, hogy általa nyerjen áldást a föld minden nemzetsége, minden népe.
Ezzel kezdődik Ábrahám elhívása az 1Mózes 12,3-ban: Azért adatik a kiválasztás, azért szereti Isten jobban a népét, hogy általa áldást nyerjen a föld minden nemzetsége, hogy általa minden nép megismerje az élő Istent.
Itt felsorolja a zsoltár ezeket a „mindenféle népeket”, nyilván az akkori kor kontextusában. Délről kezdve Egyiptomot említi. Aztán még távolabbra Dél-Egyiptom alatt, a régi fordítás szerint, Kús földjéről szól. Ez Etiópia, a távoli világ embereit kifejezve. Nyugaton a pogány Filisztea és Tírusz, meg Szidón következnek a sorban, a gazdag kereskedővárosok. Keleten Babilónia zárja a népek említését. Ezek mindegyike Isten népének ellensége volt. Ezek a népek jelentették Isten népe számára az akkor ismert világot (4).
Azt mondja Isten a népének: Ez a te szolgálatod, ez a te feladatod, hogy vidd el az én ismeretemet hozzájuk. Szinte próféciaként hangzik el: Ezek a népek is meg fogják ismerni az élő Istent, annak Úr voltát, hiszen ezeket a népeket is Isten szülte. Háromszor említi a zsoltár ezt a kifejezést: Isten szülte, Isten alkotta, Isten teremtette ezeket a népeket is; bizony Isten fogja majd újjáteremteni is őket. Ezeket a népeket is számontartja az Úr, beírta őket az Ő könyvébe, megáldotta és felhatalmazta őket (5–6).
Megalázkodik bennem a lélek: Végezzük mi ezt a szolgálatot? Ez a keresztyén szolgálat lényege! Legalább a szűkebb környezetünkben ne vonuljunk vissza, csak a hívők közösségébe – önzőn élvezve az együttlétet, mert bennünket az Isten szeretett, jobban szeretett –, hanem hit által megerősödve menjünk ki és vigyük magunkkal a jó hírt, a szabadítás evangéliumát, a munkahelyünkre, a világba; azok közé, akik között élünk. Azzal a prófétai reménységgel végezzük ezt a szolgálatot „a népek” felé, ami ott zeng ebben a zsoltárban, mert Jézus Krisztus evangéliuma erre kötelez bennünket. Mi csakis üdvösséges reménységgel tekinthetünk mindenkire, az Úr meg majd cselekszik jótetszése szerint.
Ez egy „Sion zsoltár” (1).
Ezért utalhatunk számos ide vonatkozó Igére: Sionból jön el a szabadító, Sionból jön el a megváltás minden nép számára (Ézsaiás 2,3).
Ézsaiás próféta hangsúlyozza: Őbenne reménykednek majd a pogányok, más népek is, még a szigeteken lakók is (Ézsaiás 42,3–4).
Amikor Jézus Krisztus megszületett, akkor azt halljuk a híradásban, hogy az Ő születése az egész nép, minden nép öröme lesz, az egész földre kiterjed az (Lukács 2,10–14).
Gondoljunk a Filippi levél Krisztus-himnuszára, miszerint eljön majd az az idő, amikor Jézus Krisztus neve előtt minden térd meghajol ezen a világon; sőt mennyeieké, földieké és föld alattiaké is (Filippi 2,10–11).
Sionból adatik nekünk az az ország, az a város (Zsidókhoz írt levél 11,10), amelyet az Isten szilárdított meg, és amelynek tervezője, alkotója az Isten. Ez a maradandó város, amelyet minden nép számára elkészíttetett (Zsidókhoz írt levél 13,14).
Örülj, hogy ennyire szeret az Isten, hogy velünk van az Isten, hogy népével van az Isten!
Ez az öröm szolgáló felelősség is, hogy ezt az üdvözítő örömöt add tovább másoknak is!
Ne az eredményre nézz – az egyház néha kihaltnak látszik – hanem hogy te, a magad helyén, az Istentől készített alkalmas helyzetben, hogyan tehetsz bizonyságot a hitedről. Az eredményt, az áldást bízd az Úrra és ne a számokra, ne a statisztikákra tekints!
*
Isten jelenléte, az Ő népét szerető jelenlét.
Isten jelenléte – amelyet kifejez a Sion hegye – az Ő népe által, más népeket szerető jelenlét.
Végezetül ezt a két gyönyörűséges üzenetet összefoglalva, ISTENNEK EZ A JELENLÉTE HITVALLÁSRA KÉSZTET, hitvallásra kényszerít bennünket (7).
Egy hitvalló helyzetben élünk, mint Isten népe, ebben a világban.
Ma is igen aktuális ez!
Téged kiválasztott az Úr.
Nyilván megkérdeznéd: Engem is kiválasztott az Úr?
Hadd válaszolják világosan. Az, hogy itt vagy, annak a jele, hogy kiválasztott vagy. Ahol Isten Igéjét hirdetik, ahol nyitott szívvel és füllel hallgatják, valamint befogadják az Igét, ott Isten cselekszik, és nyilvánvalóvá teszi kiválasztottságunkat. Ez az egyház titka.
Rudolf Bohren nagy művében vallja: A jelenlévő gyülekezetre csak azzal a hálával lehet tekinteni, hogy ők itt, a kiválasztottak közössége.
Itt vagy, hallgatod az Igét: kiválasztott vagy!
Éppen ezért, hitvalló módon, ha innen kilépsz, akkor hirdesd és éld Isten szeretetének evangéliumát!
Ítélet van. Az ítélet, Isten népe számára, kegyelem. De mi nem az ítéletről, hanem az örömhírről beszélünk! Ez a mi hivatásunk.
Tudjátok, úgy lehet hitvalló módon bizonyságot tenni, hogy Isten hegyéről, a Sionról, a te Sionodról, a te gyülekezetedről, a látható egyházról, az Isten népéről, a keresztyénség ügyéről csak jót mondasz és remélsz.
Szeret az Isten! Mindennél jobban szeret az Isten! Ez arra indít téged, hogy te is szereted az Isten ügyét, és ezt nem titkolod el, az egyház minden nyomorúsága ellenére sem.
Olvastuk a zsoltárban, hogy dicsőségesen szólsz Isten ügyéről, méltóan szólsz Krisztus egyházáról.
Az egyház tele van bajjal, tele van konfliktussal, ellentmondással, tele van hiteltelen ügyekkel; és te mégis dicséred az Isten ügyét és a látható egyházról csak jót mondasz.
Teszed ezt, el egészen odáig, hogy dicséred azt a helyet, ahova jársz, kötődsz a szent helyhez, a tárgyakhoz, a cselekményekhez, a liturgiához, a saját felekezetedhez, a Krisztus egyházához, a keresztyén gondolkozáshoz, a keresztyén értékekhez, a keresztyén kultúrához, a keresztyénség ügyéhez, az önazonosságunkhoz, az identitásunkhoz; és soha nem leszel ezek árulójává.
Isten ügyéről, ami Jézus Krisztusban személyesen a te ügyed is lett, csak jót mondhatsz.
Ez hitvalló helyzet.
Tesszük-e ezt?
Hiszen folyamatosan panaszkodunk, egymásra rosszat mondunk.
Ez nem mehet így tovább! Ez „antimisszió”!
Szeret az Isten! Miként várhatnánk el, hogy más népek megismerjék az Isten ismeretét, amikor mi az Isten ügyéről, amely ránk bízatott, méltatlanul szólunk, Isten népének közösségében sokféleképpen méltatlanul viselkedünk.
Ennek a hitvalló helyzetnek gyönyörűséges kifejezése a zsoltár zárása.
Az előbbiek értelmében énekeld azt, amit a zsoltáros hitvallóan zeng, az utolsó versben, mégpedig körtáncban énekelve: „Minden forrásom Tebelőled fakad, Uram!” (7)
Álljunk meg egy pillanatra ennél a körtáncnál! Dicsérni az Úr ügyét körtáncban…
Itt se szó szerint értsük a szent szöveget!
Persze van szent tánc is, nyilván, amelyben dicsérhetjük az Urat.
Én nem tudom körtáncban dicsérni az Urat, az én személyiségem erre alkalmatlan; ha másoké erre alkalmas, az nagyon jó; tegyék így!
De itt többről van szó.
A körtánc itt azt jelenti: látványosan, mások számára látható és hallható, észrevehető és megérthető, megszólító módon dicsérd az Urat! Így mondd és éld, egy adott helyzetben, az Úrtól való, szabadító jó hírt!
Ezt jelenti itt a körtánc.
Az Isten szerető jelenlétéből következő, hitvallásra késztető jó hír pedig így hangzik: „Uram minden forrásom Tebelőled fakad!”
Uram, mindent Tetőled kaptam, mindenem a Tiéd!
Te vagy életem, új életem, örök életem forrása, a Jézus Krisztusban!
Bármim van, azt hálatelt szívvel, Téged magasztalva, Teneked köszönöm meg. Teneked köszönöm a napjaimat, mert minden nap kegyelem! Minden percemért Teneked adok hálát. Az egészségemet, a tehetségemet, a karizmáimat, az eredményeimet, a szeretteimet, a családomat, a gyülekezetemet, a hitemet, az üdvösségemet Teneked köszönöm. Áldott légy a nehézségekért, a kudarcokért, a próbatételekért, mert abban is érleled a hitemet.
Minden forrásom Tebelőled fakad!
Uram, Teneked szeretnék megköszönni mindent, mert a hívő ember életében, és Isten hívő népének életében nincsenek véletlenek.
–
Az Úr ajándékozzon meg bennünket ezzel, a népét szerető, jobban szerető, áldó jelenléttel; és küldjön el bennünket szolgálatra ezzel a hitvalló bátorsággal; minden nép felé reménységben!
Úgy legyen!
Imádkozzunk!
Áldunk Téged, jóságos Istenünk, a Te jelenlétedért, amellyel szeretsz, jobban szeretsz bennünket, hogy ez a szeretet általunk áldássá legyen a világban.
Áldunk a küldetésért, a szent szolgálatért, a hitvallás bátorságáért, amely ebből fakad.
Köszönjük Urunk, hogy ma meghallhattuk ezt, és úgy távozhatunk el innen, hogy a Te jelenléted megvidámított, éltetett, még bátrabb szívet adott, erre a szolgálatra.
Így áldunk Téged, hogy Urunk, Te megbocsátod minden bűnünket, meggyógyítod minden betegségünket, megváltod életünket, kegyelemmel és irgalommal koronázol meg minket, a Te népedet.
Hálát adunk Teneked hirdetett Igéd üzenetéért, az evangéliumért, a Te szabadításodért, amely minden üzenetünk lényege, a Jézus Krisztusban.
Így valljuk, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék Tetőled száll alá.
Urunk, add, hogy ne tartsuk ezt magunkban, hanem bátran, szentlelkesen adjuk azt tovább!
Kérünk, éppen ezért, fogadd el, amikor önmagunkat ajánljuk fel a Te dicsőséged, a Te evangéliumod szolgálatára, felebarátink javára, sok-sok nép épülésére, egyházad dicsőségére és a Te országod építésére!
Erősíts meg bennünket ebben a hitben, a szolgálatban, Lelked által!
Egy össze-vissza világban különösképpen kérjük ezt.
Így mondunk közbenjáró könyörgést egymásért, a jelenlévőkért, akik nem jöhettek el, szeretteinkért, népedért, más népekért, az elesettekért, a sokféleképpen szenvedőkért, a betegekért, hazánkért és az egész teremtett világmindenségért!
Hallgass meg minket élő Istenünk, Jézus Krisztusért kérünk!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. július 12.
28. hét – Szentháromság utáni 5. vasárnap.
Zsoltárok sorozat 12. (Kórahita zsoltárok)
Textus / Lekció: Zsoltárok 87,01-07 (12)
Igehirdető: Steinbach József