„(1) Saul már egy éve volt király, és uralkodásának második esztendejébe lépett Izráelben,
(2) amikor kiválasztott magának Saul Izráelből háromezer embert. Ebből kétezer Saullal maradt Mikmászban és Bétel hegyvidékén, ezer Jónátánnal volt a benjámini Gebában, a nép többi részét pedig hazaküldte.
(3) Jónátán lerontotta a filiszteusok oszlopát Gebában. Meghallották ezt a filiszteusok. Saul pedig megfúvatta a kürtöt az egész országban, ezt mondva: Hallják meg a héberek!
(4) Amikor egész Izráel meghallotta a hírt, hogy Saul lerontotta a filiszteusok oszlopát, és ezzel gyűlöletessé vált Izráel a filiszteusok előtt, fegyverbe szólították a népet Saulhoz Gilgálba.
(5) De a filiszteusok is összegyűltek, hogy harcba bocsátkozzanak Izráellel: harmincezer harci kocsi, hatezer lovas és oly sok nép, mint a tengerpart homokja. Felvonultak és tábort ütöttek Mikmásznál, Bét-Áventől keletre.
(6) Amikor látták az izráeliek, hogy bajban vannak, mert megszorongatták a hadinépet, barlangokban, üregekben, kősziklák között, sziklahasadékokban és vermekben rejtőzött el a nép,
(7) és voltak héberek, akik átkeltek a Jordánon Gád és Gileád földjére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész hadinép remegve sorakozott mögéje.
(8) Azután várt hét napig: addig az időpontig, amit Sámuel megadott. De Sámuel nem érkezett meg Gilgálba, a nép pedig széledezni kezdett mellőle.
(9) Akkor ezt mondta Saul: Hozzátok ide az égőáldozatot és a békeáldozatot! És bemutatta az égőáldozatot.
(10) Alig végzett az égőáldozattal, amikor megérkezett Sámuel. Saul eléje ment, hogy áldással köszöntse őt.
(11) De Sámuel megkérdezte: Mit tettél? Saul így felelt: Amikor láttam, hogy a nép széledezni kezd mellőlem, te pedig nem érkeztél meg a megbeszélt időre, a filiszteusok pedig már összegyűltek Mikmászban,
(12) azt gondoltam, hogy mindjárt rám törnek a filiszteusok Gilgálban, és én még nem esedeztem az Úrhoz. Összeszedtem hát a bátorságom, és bemutattam az égőáldozatot.
(13) Akkor ezt mondta Sámuel Saulnak: Ostobaságot követtél el! Nem teljesítetted Istenednek, az Úrnak a parancsát, amelyet parancsolt neked, pedig most véglegesen megerősítette volna az Úr Izráelben a királyságodat.
(14) Most azonban nem lesz a királyságod maradandó. Keresett magának az Úr valakit, aki a szíve szerint való, és őt tette népe fejedelmévé az Úr, mert te nem teljesítetted, amit megparancsolt neked az Úr.
(15) Ezután elindult Sámuel, és elment Gilgálból a benjámini Gibeába. Saul pedig számba vette a hadinépet, amely még vele volt, mintegy hatszáz embert.
(16) Saul és fia, Jónátán meg a velük levő hadinép a benjámini Gebában tartózkodott, a filiszteusok pedig Mikmászban táboroztak.
(17) Akkor kivonult a filiszteusok táborából három portyázó csapat. Az egyik csapat Ofrá irányába, Súál földje felé tartott.
(18) A másik csapat Bét-Hórón felé tartott, a harmadik csapat pedig annak a határnak a mentén haladt, amely a Cebóím-völgyön át a pusztáig terjed.
(19) Kovácsot pedig egész Izráel földjén nem lehetett találni, mert a filiszteusok úgy gondolták: Nehogy a héberek kardot vagy dárdát csinálhassanak maguknak!
(20) Ezért egész Izráelnek a filiszteusokhoz kellett eljárnia, hogy megélesíttessék ekevasukat, kapájukat, fejszéjüket és ásójukat,
(21) kétharmad sekel volt az ára egy ekevasnak, kapának, háromágú villának és fejszének, vagy ha ki kellett egyenesíteni az ösztökét.
(22) Így történhetett, hogy az ütközet napján az egész hadinépnek, amely Saullal és Jónátánnal volt, sem kardja, sem dárdája nem volt, csak Saulnak és a fiának, Jónátánnak.
(23) A filiszteusok előőrse pedig már a mikmászi hágóig nyomult előre.”
(1Sámuel 13,1–23)
(Textus: 1Sámuel 13,14)
A gyülekezeti anyák napi istentiszteleten szeretettel köszöntünk minden édesanyát, nagymamát, dédmamát, szülőket és gyermekeket, valamint a népes gyülekezetet. Ajándék, hogy ennyien együtt lehetünk. Mielőtt a gyermekek, Isten színe előtt megköszöntenék édesanyjukat, figyeljünk Isten Igéjére, annak üzenetére.
Mindenek előtt magyarázatot igényel a mai igeválasztás, hiszen sokan nem veszünk részt minden vasárnap az istentiszteleten.
Ebben az esztendőben Sámuel próféta első könyvét magyarázzuk, hiszen az igehirdetés egyben igemagyarázat, remélve, ha pontosan megértjük a Biblia egy-egy részletét, akkor Isten Lelke által abból mai üzenetet, „tápláló kenyeret” kapunk. A felolvasott igerészből kiderül, hogy a Biblia nem könnyű olvasmány, ezért valóban magyarázatra szorul. De bízom abban, hogy a magyarázat során az is tapasztalatunkká lehet, hogy a megértett Ige egyben meg is elevenedik számunkra, és az évszázados távolság eltűnik, mert itt és most lesz fontossá az, amit Isten a felolvasott Ige alapján mondani akar nekünk.
Tehát Sámuel próféta első könyvét magyarázzuk ebben az esztendőben. Ez az úgynevezett folyamatos igemagyarázat azt jelenti, hogy elkezdtük az esztendő elején magyarázni ennek a könyvnek az első fejezetét, a mostani vasárnapra pedig a 13. fejezet jutott. Ezen a renden a húsvéti ünnep kedvéért sem változtattunk, így a mostani ünnepen is ragaszkodtunk ehhez.
Sámuel próféta mondja Saul királynak a most felolvasott fejezet vége felé, hogy Isten elvetette őt, és keres magának szíve szerint való embert. Ez a mai üzenet: Isten keresi a szíve szerint való embert, az Őneki kedves embert.
Ezért a mai igehirdetésben fő kérdésünk így hangzik, hogy milyen az olyan ember, aki kedves az Isten szívének? Ha ebből a nézőpontból szemléljük ezt az egyébként nem könnyű bibliai fejezetet, akkor mindjárt érthetőbb és maibb lesz az egész.
1.
AZ ISTEN SZÍVE SZERINTI EMBER LÁTJA A VALÓSÁGOT, azt nem szépíti meg semmiféle képzelgéssel, érzelmekkel vagy bármiféle „mesterséges” módon, pótszerekkel és egyebekkel; vagyis a hívő embernek nincsenek illúziói a minket körülvevő világot illetően.
Az Isten szíve szerinti ember a józanság Lelkétől megáldva (2Timóteus 1–7) látja azt, hogy az ellenség erősebb, mint ő.
Szinte nevetséges Isten népének hitetlensége, különösképpen a vezetők, Saul király és fia Jónátán hitetlensége, ahogy lebecsülik örökös ellenségüket a filiszteusokat, akik komoly hadsereggel, rendezett haderővel és fegyverzettel rendelkeztek. A Biblia közli a számokat is, miszerint a filiszteusok harmincezer harci kocsival és hatezer külön kiképzett katonával, tehát összesen harminchatezer fővel (5), és állig felfegyverkezve (19–23) néztek farkasszemet a háromezres szedett-vedett héber sereggel (1–2).
Hitetlenség, és ebből következtében aránytévesztés és szereptévesztés az, hogy ezt Saul király és a fia Jónátán nem látják. Rengeteg baj származik abból, ha egy ember nem látja az adott helyzetben az Istentől rendelt helyét, lehetőségeit, és arányt, szerepet tévesztve menetel a biztos bukás felé.
Az Istennek kedves ember nem ilyen. Az Istennek kedves ember látja, ha az ellenség erősebb, látja helyét, lehetőségeit, és nem kísérti meg arány- és szereptévesztés. A hívő ember mindig két lábbal a földön jár.
Az Istennek kedves ember nem enged annak a kísértésnek, hogy minden realitástól elszakadva, önhitten saját kezébe vegye a dolgokat.
Sajnos ezt a világot, de újabban az egyházat is ez az önhitt lelkület vezeti, amely minden helyzetben okoskodva, erőt fitogtatva, módszereket, technikákat, stratégiákat felvonultatva hangsúlyozza, majd mi megmutatjuk.
Szinte a hitetlen közmondás teljesedik be itt: „Segíts magadon, az Isten is megsegít!”
Nem azt akarjuk hangsúlyozni, hogy nem kell tenni a dolgunkat, de csak isteni felhatalmazással indulhatunk el minden tevékenységünkre, egyébként nem lesz rajta áldás.
Ráadásul a háromezres sereget két részre osztják (2), hiszen van itt taktika, és Jónátán ezer fős delegációja önhitt türelmetlenséggel mindjárt meg is támadja (3–4) a filiszteusok előőrsét, mire azok nekik rontanak és tönkre verik őket (5).
Isten népének serege, és az egész nép barlangokba, üregekbe és vermekbe rejtőzött el (6).
Ennek az önhittségnek másik megnyilvánulása az, hogy Saul király engedetlen módon más dolgába, illetékességébe avatkozik, és noha szorult a helyzet, nem várja ki Sámuel próféta megérkezését, hanem átveszi a papi feladatot, és ő maga mutatja be a döntő csata előtti áldozati istentiszteletet (7–12).
Tudni kell azt, hogy abban a korban minden szigorú rendben történt, és okoskodva nem léptek át bizonyos illetékességi köröket, mert az Isten akarataként fogták fel.
Sámuel próféta jelzi is Saul király felé, hogy ezért az önhittségért elvetette őt az Isten (13–14).
Ne gondoljuk Istent ezért kicsinyesnek, mert Ő valóban nem kicsinyes, ahogy ezt Jézus Krisztusban ki is jelentette, miszerint nem az ember van a szombatért, a törvényért; hanem a szombat, a törvény van az emberért (Márk 2,27–28).
Isten a sorozatos engedetlensége, önhittsége miatt vetette el Saul királyt.
Az Istennek kedves ember ugyanis józanul látja a valóságot, nem követ el arány- és szereptévesztést, és önhitten, Isten nélkül nem akarja megoldani a lehetetlennek tűnő dolgokat. A lényegi dolgok emberileg mindig lehetetlenek, a megoldásokat illetően.
Ugyanakkor az Isten szíve szerinti ember nem enged annak a kísértésnek sem, hogy állandóan rettegve beletörődjön ebbe az állapotba, miszerint a dolgokat úgysem lehet megoldani.
Ennek a beletörődésnek és folyamatos rettegésnek ugyanis sokféle „kedélybetegség” lehet a következménye.
Az Isten szíve szerinti ember nem aránytévesztő, nem önhitt és nem rezignált, hanem bátran szembenéz azzal, ami van.
Tehát nem menekülhetünk, ahogy Isten népe menekült itt különböző vermekbe a csúfos vereség után, és nem is törődhetünk bele ebbe az állapotba; de nem is lehetünk olyan önhittek, amilyen Saul király és Jónátán volt.
Gyülekezeti filmklubunk 67. filmje, a nagy mexikói rendező A. G. Inarritu „Korcs szerelmek” című alkotása pont ezt a problémát vágja az arcunkba.
Nehezen szólaltunk meg a döbbenetes, két és fél órás mozi után.
Utána azonban nagyot vitatkoztunk, és a vitán is látszott, hogy mindenkire elemi erővel hatott ez a mű, amely tényleg az arcunkba vágta a valóságot, és vagy nem akartunk beletörődni ebbe a minket is érintő valóságba, vagy legyintettünk, ez van, nincs mit tenni.
A rendező pont ezt akarta elérni, nézzünk szembe a tényekkel, számoljunk le minden illúzióval, és valóságos segítség után kiáltsunk, az Úr segítsége után kiáltsunk.
2.
AZ ISTEN SZÍVE SZERINTI EMBER LÁTJA A VALÓSÁGOT, DE TÖBBET LÁT A VALÓSÁGNÁL; – túllát a testi szemekkel látható valóságon az Isten által készített igazi valóságra.
Az ellenség valóban erősebb lehet, mint mi vagyunk minden illúziónk, önhittségünk és rezignáltságunk ellenére is. Isten azonban erősebb az ellenségnél.
Ez a hívő ember, és még inkább Isten hívő népének boldog bizonyossága.
Isten a legerősebb. Ezt mutatta meg Jézus Krisztus halála felett aratott győzelmében. Ez a győzelem mindig az életet szolgálja.
Isten oldalán, Isten közelében sem könnyű az élet, sőt tele lehet a hívő ember élete is próbatételekkel; – de az Ő közelében nem veszhetünk el.
Az élő Isten nélkül csak illúziókban ringatózva, önhitten és kudarcosan lehet látni a valóságot; az élő Istennel azonban a tényleges valóságon túli, mindenkor győzedelmes valóság tárul elénk.
Milyen meghatározó volt, még hitetlenül is ez a szent beidegződés, Isten népének életében: Isten nélkül nem szabad elindulni. Saul tévedése is, indirekt módon ezt hirdeti, mert késett Sámuel próféta, és a helyzet igen szűkössé lett körülötte, sokan pártoltak el tőle, indulni kellett volna egy újabb ütközetbe, de Isten segítségül hívása nélkül nem szabad elindulni. Ezt még Saul is tudta, ezért mutatta be Sámuel próféta helyett az áldozati istentiszteletet.
Mi még nagyobb nyomorúságban vagyunk, hiszen ezt a posztmodern ember ezt az igazságos teljesen elfelejtette.
Látni a valóságot, és Isten közelében többet látni a valóságnál. Látni, hogy az ellenség erősebb, de Isten erősebb az ellenségnél, ezért Isten fegyverzetével, vagyis az Isten segítségével szabad mindenben elindulni.
Az Újszövetségben az Efezusi levél 6. fejezete szól erről, amely részletesen leírja nekünk Isten fegyverzetét, amelyet Isten népe mindig használ a küzdelmek során.
Itt olvasunk pajzsról, sisakról, saruról. Ezek mind védekező és nem támadó fegyverek. Isten felöltözteti, védelmezi az Ő népét, talpától a feje búbjáig. Egyetlen testrésze nincs védve Isten népének, hívő embernek, ez pedig a háta, vagyis nincs védelem Isten fegyverzetébe öltözve sem akkor, ha gyáván megfutamodunk (Ézsaiás 28,16; Márk 14,51–52).
Egy fajta támadó fegyver szerepel Isten ránk öltött fegyverzetében, ez pedig a Lélek kardja, vagyis Isten Igéje. A Lélek kardja azonban nem öl, hanem életre segít.
Vagyis a hívő ember soha nem támad, hanem védi a rá bízott ügyet, hogy sokakat életre segítsen. Isten fegyverzetének felöltésével senkinek sem okozunk bajt (Efezus 6,10–20).
Az erős Isten oltalmazó fegyverzetében Isten népe mindig összetart.
Ez azt jelenti, hogy soha nem fordulhat elő az, amit itt olvashatunk, miszerint a csúfos vereség után mindenki maga menti az irháját.
Isten népének tagjai egymást nem hagyhatják el (6).
Az Isten szíve szerinti ember látja a valóságot, de az erős Isten oltalmazó szeretetében összetartva, az Ő közelében mindig többet lát a valóságnál, vagyis látja Jézus Krisztus győzelme által megszerzett örök, maradandó valóságot.
3.
AZ ISTEN SZÍVE SZERINTI EMBER EGYEDÜL JÉZUS KRISZTUS.
Ez a Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia szerette, megváltotta és megújította a „való világot”.
Csak Ővele, Őbenne, Őáltala van lehetőségünk mindazokat megtapasztalni, amiről eddig szóltunk.
Isten keresi a szíve szerint való embereket, valamint Szentlelke által krisztusi emberekké akar formálni bennünket, hogy lássuk a valóságot, de az Ő közelében többet lássunk a tényleges valóságnál.
Isten keresi a szíve szerint való embereket, hogy újjá formálja őket.
Isten így keres bennünket is. Így keresi a szülőket, így keresi az édesanyákat, így keresi a gyermekeinket, hogy újjászüljön bennünket.
Ne felejtsük el, mi szülők különösképpen, hogy Isten eszközei vagyunk abban, hogy Isten általunk megtalálja, és krisztusi emberré formálja gyermekeinket, unokáinkat, miután bennünket is azzá formált.
Ez a szolgálat a családban kezdődik, aztán a hitoktatásban folytatódik, de a Szentlélek által lesz áldottá, és valóban eredményessé.
Isten keresi a szíve szerint való embereket, pont ennek kiváló példája volt a mai istentisztelet, ahol a szülők mellett száz hittanos gyermekünk ülte végig ezt az igehirdetést, meghallgatva a nem könnyű gondolatmenetet, és reménység szerint, meghallva a fontos üzenetet.
Különösképpen szeretném megszólítani az itt ülő gyermekeket.
Most hozzátok szólok. Szeretnélek benneteket megdicsérni, hogy ilyen csendben és fegyelmezetten hallgattátok végig ezt a prédikációt, amiből alig valamit érthettetek.
De hadd mondjam el, hogy én is így kezdtem.
Akkoriban nem volt külön gyermekistentisztelt. A gyermekek ott ültek a felnőttek között, mert félórát, egyórát hetente egyszer fegyelmezetten ki kell bírni a legkisebb gyermeknek is. Vagyis akkor nem volt a gyermekek számára külön alkalmazott istentisztelet.
Ma folyamatosan ezt csináljuk, mindenkihez idomul az egyház, mindenkit kiszolgál, de igazából senkit sem szólít meg. És ebben a szolgalelkűségben elvész az üzenet.
Köszönjük, hogy ti most itt voltatok, szüleitekkel együtt, ahogy én is annak idején, vasárnapról-vasárnapra végig ültem a felnőtt istentiszteletet, sokáig untam, nem értettem, télen fáztam, néha tiltakoztam; aztán egy-egy mondatot megértettem, még később sokkal többet, aztán pedig egyszer csak kitárult a lényeg.
Isten keres benneteket, és meg is fog találni titeket, hogy krisztusi, szíve szerinti emberré formálja életeteket.
Ha már az érzelmek húrján szeretünk pengetni, akkor azt is mondhatom, hogy ez az emberi élet boldogságának egyetlen forrása, amelynek következményeként másokat is boldoggá tehetünk. Viszont enélkül boldogtalanok vagyok, noha nagyon boldogok akarnánk lenni, és közben másokat is boldogtalanná teszünk, megnyomorítva sokakat.
*
Foglaljuk össze az elhangzottakat, bízva abba, hogy ez a nehéz Ige kibomlott és megelevenedett számunkra.
Kedves édesanyák, kedves szülők, kedves gyülekezet!
Az Isten szíve szerinti ember látja a valóságot, de hitben túllát a valóságon, és átéli azt a csodát, hogy Isten őt magát is, népének közösségében az Ő szíve szerinti, Őneki kedves emberré formálja.
Ezzel a hittel köszöntsétek édesanyátokat, nagymamátokat, a dédiket, hálát adva azért, hogy Isten szeretetét kapjátok tőlük.
Köszöntsétek őket az általatok elkészített virágos, igés, díszített ajándékkal, egy szál szegfűvel, és hitre kész szívetek és szátok által elmondott versetekkel.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2017. május 07. Anyák napja.
Textus / Lekció: 1Sámuel 13,01-23 (14)
Igehirdető: Steinbach József