Loading...

Az imádságról

„(9) Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az ÚR templomának az ajtófélfájánál.

(10) Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt.

(11) Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét!

(12) Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját.

(13) Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg,

(14) és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból!

(15) Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az ÚR előtt.

(16) Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig.

(17) Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle!

(18) Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálólányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.

(19) Másnap reggel fölkeltek, imádkoztak az ÚR előtt, majd visszatértek otthonukba, Rámába. Amikor aztán Elkána a feleségével, Annával hált, az ÚRnak gondja volt rá.

(20) Egy idő múlva Anna teherbe esett, fiút szült, és elnevezte Sámuelnek, mert ezt mondta: Az ÚRtól kértem őt.”

(1Sámuel 1,9-20)

A mai igeválasztásnak három aktualitása is van.

Az egyik az, hogy Református Bibliaolvasó Kalauzunk szerint hamarosan Sámuel első könyvét kezdjük el olvasni, tanulmányozni; – így ennek elkezdésében kíván segítséget nyújtani ez az igehirdetés.

Az igeválasztás másik aktualitását az adja, hogy az idei ökumenikus imanyolcad most vasárnap fejeződik be, ezért az imádságról szóló tanítás fontossá lehet a közös imádságok lezárásaként.

Van azonban egy szomorú aktualitása is a mai igeválasztásnak, hiszen a veronai buszbalesetben tizenhatan vesztették életüket, nagy részük fiatal gimnazista volt. Mindannyian megdöbbentünk ezen a rettenetes tragédián, amelyben fiatal életek a kigyulladt autóbuszban lelték halálukat. Miközben imádkozunk a gyászolók vigasztalásáért, az imádságról szóló tanítás is erőforrás lehet számunkra.

Ez az igehirdetés tehát a mai igeszakaszra figyelve, abból kiindulva egy alapvető tanítás az imádságról.

1.

MI AZ IMÁDSÁG?

Az imádság Isten országának elfelejtett nyelve, amire a Szentlélek tanít meg bennünket. Tehát az imádság Isten Lelkének ajándéka. Olyan ez, mint amikor valaki hosszú évtizedek után hazatér idegenből és egy ideig keresi anyanyelvének szavait, nehezen formálja a mondatokat, de aztán belejön. Isten színe előtt megállva mi is hazatértünk a sok bajjal terhelt idegen világból és újból meg kell tanulnunk azt a nyelvet, az imádság nyelvét, amelynek segítségével az Úrral beszélgethetünk.

Az imádság azonban soha nem valamiféle homályos derengés. Ezért az imádság mindig nyitott Bibliával a kézben, azaz Isten Igéjének közelében, az Ige üzenetéért imádkozva, valamint a megnyert üzenetbe kapaszkodva lehet áldássá.

Ez azt jelenti, hogy az imádság soha nem meditáció, végképp semmi köze nincs az imádságnak a keleti meditációkhoz, mert a kettő között ég és föld a különbség. A meditálás során az ember egyedül van, önmaga mélységeiben kotorászik és keres valamit erőt, bölcsességet, energiát saját magában, amit a felszínre hozva, elringatja magát egy önáltató pozitív gondolkodásban. Az ember azonban önmagán, a lényegi problémákat illetően nem tud segíteni, nincs bennünk olyan „elem”, amit kihozhatunk magunkból, hogy saját magunk segítségére legyünk. Persze bizonyos hétköznapi helyzetekben ez természetesen lehetséges, de az élet-halál nagy kérdései tekintetében semmiképpen sem. Ez a tény egy bizonyos határon túl a másiknak gyújtott segítségünket is behatárolja, még a jelenlévő jóindulat és szeretet ellenére is.

Valójában az élő Istenre van szükségünk, aki Jézus Krisztusban legyőzte a halált és hatalmasabb mindeneknél. Csak Ő tud rajtunk valóságosan segíteni, ezért Őt szólítjuk meg az imádságunkban, még pedig kijelentésére, Igéjére támaszkodva. Éppen Isten Igéjének jelenléte jelzi, hogy imádságunk nem meditáció, vagyis nem magunkban vagyunk, hanem az élő Isten színe előtt álltunk meg.

Az imádság Isten gyermekei számára olyan természetes, rendszeres, áldást ajándékozó része az életnek, a mindennapoknak, mint a lélegzetvétel.

Igeszakaszunk nemes egyszerűséggel utal erre a természetes, magától értetődő rendszerességre, amikor leírja, hogy Annak és férje felkeltek, felöltöztek, imádkoztak, és mentek a dolgukra (19). Tehát az imádság a hívő ember, valamint Isten népének közössége számára olyan természetes része egy napnak, mint az, hogy levegőt veszünk, vagy az, hogy reggel megmosakszunk, felöltözünk, rendbe hozzuk magunkat és csak úgy lépünk ki a mindennapokba.

Az imádság során aztán megtapasztaljuk azt, hogy Isten lehajol értünk és felemel bennünket. Erre is utal igeszakaszunk, miszerint Anna az imádság után felállt és nem volt többé szomorú az arca. Vagyis megnyugodva, békességgel, reménységgel állt fel az imádságból (18). Valóban az imádság után szinte „magától” megoldódnak dolgok és ez a „magától”, ez a kegyelem. Az imádság az az ajándék, amelytől egyedül várhatunk világos látást, maradandó változást és valóságos szabadítást.

Olyan ez a változás, mint amikor a kisgyermek azt kéri az édesapjától, hogy apa emelj fel, mert én a tömegben csak lábakat látok. Ekkor az édesapja a hóna alá nyúl, felemeli és a kisgyermek végre a fejeken túl látja az igazi távlatokat. Erről az áldásról van szó, amikor az imádság áldásairól beszélünk.

2.

Miután tisztáztuk az Istennek kedves imádság lényegét, ismétlésként szóljunk pár gondolatot AZ ISTENNEK KEDVES IMÁDSÁG ELEMEIRŐL. Ez nem azt jelenti, hogy csak így lehet imádkozni, de mégis fontos figyelembe venni az imádság során ezeket a „lépcsőfokokat”. Mai igeszakaszunk is szól ezekről, de a Bibliában sok helyen olvasunk ugyanezekről, kiemelve a Filippi levél 4. fejezetének jól ismert verseit, ahol az apostol azt hangsúlyozza, hogy semmiért se aggódjunk, hanem az imádság és a könyörgés alkalmával hálaadással vigyük kéréseinket az Isten elé; – és az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban (Filippi 4,4-6).

Ezek szerint az Istennek kedves imádság első eleme Isten magasztalása.

Ebben a magasztalásban Istent önmagáért dicsérjük, vagyis minden körülmények között, örömben és a legnagyobb próbatételek idején is valljuk, hogy Ő az Úr, Őrajta kívül nincs más Isten.

Ez a legborulás nélkülözhetetlen kezdete minden imádságnak.

Anna is leborult az Úr előtt, így kezdte imádságát (9). Ebben a magasztalásban és leborulásban Isten mindenek feletti nagyságáról teszünk hitvallást.

Az Istennek kedves imádság másik fontos eleme a könyörgés. Ennek lényege az, hogy az Úr nagysága előtt leborulva megvalljuk azt, hogy milyen kicsik vagyunk mi emberek, törékenyek, halandók, gyarlók és bűnösök; – mindenben Őrá szorulók.

A könyörgés tárgya mindig az, ami Jákób is megfogalmazott, nem engedlek el Uram, amíg meg nem áldasz engem (1Mózes 32,27). Az Úr áldása, jóváhagyása nélkül ugyanis semmit sem tehetünk (János 15,5).

Anna nemcsak leborult, hanem lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz és keservesen sírva vallotta meg ezt a rászorultságát (10).

Az Istennek kedves imádság harmadik eleme a hálaadás, amelyben észrevesszük és megköszönjük Istennek azt, amink van, hiszen mindent Őtőle kaptunk (1Korinthus 4,7).

Próbáljuk ki még a legnagyobb nyomorúság közepette is, mennyit segíthet ez az imádkozó lelkiállapot, amely először hálaadó szívvel azt veszi számba, ami jó, amit megköszönhet az Úrnak. Így a nehézségek is könnyebben elhordozhatók.

A hálaadás mindig konkrétumok megnevezésével történik hitelesen: lám mennyit köszönhetünk az Úrnak, visszatekintve eddigi életünkre, akár elmúlt hetünkre is és mennyit köszönhetünk neki még a próbatételek által is.

Az Istennek kedves imádság záró része a kérések megfogalmazása.

A fenti utat bejárva igenis, az imádságainkban a konkrét kéréseinket is megfogalmazhatjuk.

Jól jegyezzük meg, hogy Isten előtt nincs „tabu”, vagyis minden gondolatunk, vágyunk, kérdésünk; – minden, ami csak átröppen a fejünkben, az bátran odavihető Isten színe elé. Éppen azzal, hogy ezek Isten színe elé kerülnek, a hétköznapiból, a profánból szentté lesznek, miközben ezeknek sorsát mindenben Isten tökéletes akaratára bízzuk.

Annának is volt konkrét kérése, mégpedig az, hogy gyermektelenségének abban a korban megalázó szégyenét vegye le róla az Úr, és ajándékozza meg őt fiúgyermekkel, akit felajánl az Úr szolgálatára (11).

Ezeknek a kéréseknek kiemelkedő ága az úgynevezett közbenjáró kérések lehetősége. Ezekben a közbenjáró imádságokban másokért imádkozunk. Először ugyanis másokkal kapcsolatban fogalmazzuk meg kéréseinket és csak utána magunkkal kapcsolatosan. Így mondunk közbenjáró imádságot szeretteinkért, a ránk bízottakért. Gyökössy Endre az emberi kéz öt ujját egy „református olvasóhoz” hasonlítja, amely segít bennünket a közbenjáró imádságok megnevezésében;

– hiszen imádkoznunk kell a világ nagyjaiért, vezetőiért (hüvelykujj, vagyis nagyujj);

– imádkoznunk kell az egyházért és a lelkipásztorokért (mutatóujj, vagyis aki, az Isten útját mutatják nekünk);

– imádkoznunk kell szeretteinkért (középső ujj, vagyis akik a legközelebb állnak hozzánk, akik életünk középpontjában vannak);

– imádkoznunk kell a világ gyengéiért, elesetteiért (ez a régiek szerint a gyenge ujj); – és végezetül a legkisebbért, önmagunkért is imádkozhatunk (kisujj);

– majd zárásként az egész tenyerünket Isten felé fordítva a teremtett világmindenséget is odavihetjük az Úr elé.

Így imádkozunk most a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóiért is.

3.

Az imádság kapcsán feleljünk néhány gyakorlati kérdésre is. HOGYAN IMÁDKOZZUNK?

A teljes írás összefüggésében és a mai igeszakasz alapján azt mondhatjuk, hogy először mindig együtt, az Isten népe közösségében történik az imádság, majd folytatódik a kis gyülekezetben, a családban, aztán a belső szoba csendjében, hiszen vannak olyan dolgaink, amelyek csak az Úrra és ránk tartoznak.

Anna is a férjével együtt ment fel Isten házába, és Isten népének közösségében kezdték az imádságot, majd ez az imádság folytatódott a templom egyik belső szegletében, Anna imádsága által (9-10).

Tehát soha nem érvelhetünk azzal, hogy tudunk mi otthon is imádkozni, hiszen az imádságban mindig szükségünk van a testvérünkre, arra, hogy együtt álljunk meg az Isten színe előtt, együtt figyeljünk Isten Igéjére, együtt imádkozzunk az üzenetért, egymás hite által épüljünk.

Ezután következhet a szűkebb körben elmondott, majd a belső szoba csendjében elmondott imádság, miközben az egész folytatódik az élet istentiszteletében (Róma 12,1-2).

Tehát hogyan imádkozzunk? Mindenekelőtt együtt. Hogyan imádkozzunk? Imádkozni bármikor, bárhol lehet. Ez is az imádság egyik nagy ajándéka.

Természetesen minden nap biztosítanunk kell egy védett időt, amelyet konkrétan igeolvasásra és imádságra szánunk. Ennek kiemelt alkalmai a vasárnapi istentisztelet, a hétközi gyülekezeti alkalmak és a reggeli csendesség.

De ezekből a fix alkalmakból kiindulva állíthatjuk, hogy imádkozni bárhol, bármikor lehet: egészségesen és betegen, fiatalon és idősen, utcán és munkahelyen, bármiféle tevékenység közben.

Ilyenkor, hívő szívvel felsóhajtva, még a „Jaj Istenem!” kiáltás is imádság.

A keresztyén ember, soha nem feltűnően, de nyilvánosan is felvállalja imádkozó életét. Ez azt jelenti, hogy étteremben sem hagyja el az asztali áldást.

Kiemelem azt is, hogy sok idős ember panaszkodik arról, hogy ő már csak teher, nem tud használni már senkinek sem. El ne felejtsük ilyenkor, hogy amíg az értelmünk ép, addig az imádság szolgálatát, ezt a legfontosabb szolgálatot még mindig tudjuk végezni. Ha pedig már az értelmünk is elhomályosul, akkor az Isten Lelke imádkozik bennünk.

Hogyan imádkozzunk? Együtt, minden nap rendszeresen és egyébként bárhol lehet imádkozni. Hogyan imádkozzunk? Őszintén. Áldott lehetőség ez. Utaltunk már rá.

Anna úgy imádkozott, hogy őszintén kiöntötte a szívét az Úr előtt (15). Ez az őszinteséget Éli főpap részegségnek vette, de nagyon tévedett.

Jeremiás próféta is erre buzdít bennünket, hogy öntsük ki a szívünket, mint a vizet az Úr előtt (Jeremiás siralmai 2,19).

Félre ne értsük, az imádság nem valami „olcsó lelkizés”, ezért hangsúlyoztuk az imádság közösségi dimenziójának elsőbbségét. De a közösségi kereteken túl az imádság nagy ajándéka, hogy van egy fórum, az Isten színe előtt, ahol valóban őszinték lehetünk, minden szerep nélkül valójában emberré lehetünk, várva azt, hogy az Úr megtisztít bennünket.

Olyan ez, mint a régi időkben, amikor lavórban mosakodtak az emberek és amikor a víz már koszos lett, akkor a lavórral együtt kiléptek az udvarra, néhányszor meglötykölték az edényben lévő koszos vizet és egy erőteljes suhintással kiöntötték az egészen az udvarra. Így a vízzel együtt a kosz is eltűnt.

Ennek a kitárulkozásnak éppen ez a megtisztulás az ajándéka, mert miközben kimondjuk Isten színe előtt azt, ami belülről feszít bennünket, ahogy ezt a zsoltáros is tette, azonközben megszabadulunk a minket gyötrő gonosz dolgoktól és megtisztulva állhatunk fel az imádságból. Annával is ez történt (18).

Ennek az őszinteségnek az is lényeges szempontja, hogy Isten előtt vagyunk őszinték és a saját bajainkkal nem terhelünk másokat. Ténylegesen úgy is az Isten tud rajtunk segíteni.

Hogyan imádkozzunk? Felmerül még egy kérdés, amire csak röviden térünk ki. A kötött, vagy a kötetlen, szívből jövő imádság kedvesebb az Istennek? Valójában mindkettő.

A kötött imádság nagy áldása az, hogy minden szó méltó módon a helyén van és ha hittel olvasom azt, a saját imádságommá lesz. A református kegyességünknek megfelelő imádságos könyvek mellett mindenekelőtt a Bibliában, különösen a Zsoltárok könyvében találunk csodálatos, kötött imádságokat. Csak példaként említem, hogy mivel nekem nagyon sokat kell beszélnem, néha nagy megnyugvás leírt imádságokkal járulni az Úr elé, mert a fáradt értelemnek már nem kell gondolkozni a szavakon, az odaillő kifejezésen, így valóban az imádságra koncentrálhatok.

Ugyanakkor a kötetlen imádság, a szívből jövő imádság sokkal nagyobb lehetőségeket kínál, ezért Isten Lelke késszé teszi az Övéit erre is. A kötött és a kötetlen imádságok lehetőségeivel váltakozva élhetünk.

Ugyanez érvényes a hangos és magunkban elmondott imádságokra is.

Az imádság során kialakult „külsőségek”, sokaknak segítenek abban, hogy semmi ne terelje el a figyelmünket imádság közben, szerepük emellett szimbolikus is, hiszen minden mozdulatnak lehet jelentése. Ugyanakkor mégis azt javasoljuk, hogy az együttes imádságban a külsőségek megnyilvánulása saját egyházunk rendjében, kegyességünknek megfelelően történjék, noha teológiailag nem ez a hangsúlyos.

*

Az imádság végén az „Ámen” olyan, mint amikor az idős ember rátámaszkodik a botjára, mint őt megtartó bizonyosságra. Tudjuk ugyanis, hogy Isten meghallotta vele való beszélgetésünket, és akarata szerint javunkra fordítja azt.

Urunk, taníts minket imádkozni! (Máté 6,9-13)

Istentisztelet, Balatonalmádi-Balatonfűzfő, 2017. január 22.

Textus / Lekció: 1Sámuel 01,09-20 (19)
Igehirdető: Steinbach József