(1) Jézus Krisztus evangéliumának kezdete,
(2) amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat;
(3) kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!”
(4) Így történt, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette, térjenek meg és keresztelkedjenek meg, hogy bocsánatot nyerjenek bűneikre.
(5) Akkor kiment hozzá Júdea egész környéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán vizében.
(6) János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett és erdei mézet.
(7) Ezt hirdette: „Utánam jön, aki erősebb nálam, akihez nem vagyok méltó, még arra sem, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam.
(8) Én vízzel kereszteltelek meg, Ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni titeket.”
(Márk 1,1–8)
(Márk 1,1)
Márk evangélista így kezdi az evangéliumát: „Jézus Krisztus evangéliumának kezdete.” (1)
Korábbi szövegvariánsok szerint, egy nagyon fontos kitételt olvashatunk még itt, a bevezető sorokban: „Jézus Krisztusnak, az Isten Fia evangéliumának kezdete.”
Erről az evangéliumról lesz ma szó.
Egy héttel ezelőtt is ez a szakasz volt az alapigénk.
Akkor egy egészen más nézőpontból szemléltük és magyaráztuk ezt az igeszakaszt: „Utánam jön, aki erősebb nálam; én vízzel, Ő pedig Szentlélekkel keresztel.” (1,7–8)
Keresztelő János bizonyságtételét emeltük ki egy hete üzenetként.
Most azonban a szakasz első versére figyelünk.
Mit jelent az evangélium?
Mit jelent az, hogy ez az evangélium az Isten Fiáé, Jézus Krisztusé?
Mit jelent ennek az evangéliumnak a kezdete?
*
Hadd szóljak tehát ezek alapján előszőr magáról az EVANGÉLIUMRÓL, ami itt a felolvasott szakaszban is tetten érhető; valamint az egész Márk evangéliumára figyelemmel fogalmazom meg ezt a néhány üzenetet, az evangéliummal kapcsolatban (1).
Az evangélium szerzője maga az élő Isten.
Az evangélium az Isten embert, világot megváltó szeretetének szabadító történéseit közli, amelyek a történelemben, az emberiség történetében, a világtörténelem egy bizonyos pontján történtek meg, amikor Isten akarata szerint eljött az idő teljessége.
Minden evangélista hangsúlyozza, hogy az evangélium eseményei, a Krisztus-esemény, történelmi esemény, a történelemben megtörtént valós esemény.
Tehát nem legendáról, nem mítoszról van szó.
Isten megváltó szeretetének tettei öltöttek testet, jelentek meg a világ számára, a konkrét történelemben, abban a konkrét helyzetben, életszituációban, amiben éppen vagyunk.
Az evangélium szerzője az Isten, és az evangélium üzenete – mert így fordíthatjuk le ezt a kifejezést –, a jó hír.
Annyira szükségünk van a jó hírekre, amelyek igazán jó hírek, amelyek igazán felüdítenek, megörvendeztetnek, utat mutatnak, megnyugtatnak és többet adnak, mint amit a földi életben megélünk.
Az evangélium egy átvett kifejezés – a profán görögből átvett kifejezés–, amely egyébként a hétköznapi görögben azt jelentette, hogy örömhír.
Amikor császárváltás történt, akkor mindig hatalmas intrika, intrikasorozat nyomán káosz alakult ki a társadalomban. Határozott örömhírt, evangéliumot jelentett az, amikor az új császár uralkodását kihirdették, mert a nép remélhette, hogy ettől kezdve újból rend és békesség lesz a birodalomban.
Valamint az evangélium jelentette azt is, hogy amikor a császár hazatért egy harci eseményből, akkor győzelmet hozott. Az evangélium a győzelmet jelentette.
A profán görög azonban nem elégséges itt.
Az evangélium kifejezés teológiai értelmet nyert, Jézus Krisztusra tekintettel. Az üzenet Isten cselekvésére, megváltó szeretetére vonatkozik, és azt hirdeti, hogy Jézus Krisztus az egyetlen király, a győztes király – a halálon, bűnön, betegségen, a gonosz hatalmán győzedelmes király –, aki üdvösséges rendet teremt körülöttünk.
Az Isten megváltó szeretetével cselekszik értünk, és az üzenet ilyen értelemben, bibliai értelemben evangélium, jó hír; az egyetlen, valóságos jó hír: Jézus Krisztus győzelme a bűn, a halál, a gonosz felett.
Ennek az evangéliumnak a tanúja, most ebben az esetben, maga Márk, az evangélista.
Ne felejtsük el, hogy Márk Krisztus után 70-ben írta az evangéliumát.
Tehát akkorra már az első missziói hullámon túl volt a keresztyénség, az akkor ismert világot, Kis-Ázsiát és Európát is bejárta Pál apostol, és hirdette Jézus evangéliumát. Ennek nyomán gyülekezetek jöttek létre a negyvenes évek végén, az ötvenes évek kezdetén.
Amikor Márk az evangéliumát írta, akkor időben már visszatekintett ezekre az eseményekre, tanúskodott a Krisztus-eseményről, bizonyságtételt mondott, amely történeti tényeken alapult és a hit bizonyságtétele volt.
A történeti eseményt, Isten történelemben megmutatott, szabadító tetteit leírva, azt hit által megragadva adatott nekünk a Biblia, az első bizonyságtétel, amely minden mai bizonyságtételünk dokumentuma, forrása és kiindulópontja.
Az evangéliumról tanúskodott Márk, erről tanúskodott az első keresztyén nemzedék, erről tanúskodik az egyház; az evangéliumról tanúskodunk mi magunk, mert mi magunk is az első bizonyságtévőkön keresztül lehetünk bizonyságtévővé. Így hirdethetjük és élhetjük a jó hírt.
Ennek az evangéliumnak az előkészítője – ahogy a mai szakaszban hallhattuk –, Keresztelő János, aki Jézus Krisztus előtt jár, aki előkészíti az utat, hogy felkészült népet állíthasson az Úr elé.
Utána Keresztelő János eltűnik, mert Jézus Krisztusnak növekedni kell, neki pedig kisebbé lenni (János 3,30).
Egy héttel ezelőtt erről volt szó, Keresztelő János bizonyságtételéről: „Utánam jön, aki erősebb nálam…” (7)
Keresztelő János az útkészítő!
Itt hadd emeljek ki egy fontos üzenetet! Mindig vannak ilyen útkészítők. Az igazi útkészítők Isten szeretetének útját, Jézus Krisztus útját készítik elő az életünkben, és nem csupán a látványos előbbre jutásunk útját. Egy idő után csak ez számít. Te is lehetsz, a tanúskodásoddal, ilyen útkészítő mások életében. Gondolkodj el azon, hogy kik voltak a te életedben, hitedben, hitre jutásodban, a hited megerősödésében ezek a „Keresztelő Jánosok”, ezek az útkészítők. Te kinek az életében lehetsz, vagy lettél már azzá? Ezt vedd észre, tedd, cselekedd! Micsoda méltóság, hogy az Isten eszközei lehetünk!
Tehát: az evangélium cselekvője Isten; az üzenet az Isten megváltó szeretetének a jó híre; a tanú Márk, az egyház és mi magunk vagyunk; valamint mindig vannak előkészítők, előfutárok.
Teológiailag helytelen kifejezéssel azt mondhatnám, hogy az evangélium főszereplője, szíve – de inkább hadd mondjam így –, a „fő” az evangéliumban, maga Jézus Krisztus, az Isten Fia, a Megváltó.
Ő Isten megváltó szeretetének testet öltése ebben a világban.
Hadd mondjam el, nincs is másra szükség, csak Őrá!
Minden más valóságos jó az Isten megváltó szeretetéből fakad. Ebből a mennyei jóból fakad minden egyéb jó, amit a földi életünkben megélhetünk, és ami Jézus Krisztus közelében, az Úrban tapasztalható meg.
A keddi napon dr. Gaál Botond, teológiai professzor tartott egy előadást Munkácsy Krisztus-trilógiájáról. Nagyon köszönjük, hogy sokan eljöttek. Hálával emlékezünk a gyönyörű elemzések sorozatára, ahogy teológiailag feltárult ez a három festmény, többek között a középső alkotás, az „Ecce homo” is, amelyet kiemelt Professzor Úr. Ezen a festményen ott áll Jézus Krisztus Pilátus előtt, a római katonák között, egy hatalmas tömeg előtt. Hetvenöt alakot festett meg Munkácsy a képen. Ezek az emberek mindenféle indulattól terhelt emberek, akik valamilyen formában azt kiáltják: „Feszítsd meg!” Jézus Krisztus elnéz a fejek felett, felfelé, a Mennyei Atya felé, az élő Isten felé, akitől egyedül várja a megoldást…
Vannak olyan helyzetek, amikor az ember tehetetlen, hiszen olyan indulatok feszülnek egymásnak – tapasztaljuk ezt a mindennapokban is, tapasztaljuk ezt saját életünkben, a munkahelyünkön, végletes helyzetekben, a közéletben, a társadalomban – amikor emberileg egyszerűen nincs megoldás; amikor semmiféle emberi bölcsesség nem segít, amikor mindent felemészt az érdek és a gyűlölet.
Csak az az egyetlen megoldás létezik, amit Jézus Krisztus ajándékozott nekünk, amit az Ecco homo festmény is ihletetten kifejez, amit a teológia nyelve megváltásnak nevez, de amely hit által a földi élet bonyolult helyzeteiben is elkészítheti a megoldást…
Ez az evangélium!
Isten megváltó szeretete az egyetlenegy megoldás, amit képviselhetünk; és ezáltal, mint Isten eszközei, megoldhatunk nagyon nehéz helyzeteket is; nem mi, hanem rajtunk keresztül az élő Isten.
*
Miután tisztáztuk, hogy mi az evangélium, haladjunk egy gondolattal tovább, hiszen Márk a textusunkban így fogalmaz: „Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete.” (1)
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK KEZDETE az, amiről itt szó van.
De ez a kezdet eltekint messzire, egészen a kezdetnek a befejezéséig, a végéig…
Márk határozott szándéka, koncepciója az volt, ami végigvonul az evangéliumon, hogy hangsúlyozza: itt van előttünk az evangélium kezdete, és mivé lesz ez a kezdet.
Éppen az az üdvözítő, jó hír, hogy ez a kezdet nem halálos véggé lesz, hanem beteljesedéssé.
Ez a beteljesedés, Isten megváltó szeretete, amely a golgotai kereszten és a húsvéti üres sírnál ragyog fel, az Ő akarata és jótetszése szerint; mert Isten nem másokat legyőző és megnyomorító hatalommal, hanem a megváltó szeretet istenfiúi hatalmával, a szenvedő és feltámadó Jézus Krisztusban adja nekünk életünk beteljesedését, hogy a kezdetből ne halálos vég legyen.
Márk végig azt hangsúlyozza, hogy itt – a kereszten és a húsvéti üres sírnál – tárul fel igazából Jézus Krisztus személyének titka, miszerint Ő az Isten Fia, a Megváltó.
Ez a kezdet, Jézus Krisztusban beteljesedett, és az Ő visszajövetelével maradéktalanul kiteljesedik. Mi tudjuk, hogy Ő majd visszajön, és teljessé teszi rajtunk a megváltás művét.
Jézus Krisztusnak, az Isten Fia evangéliumának olyan kezdete van, ami – az Istentől rendelt időben – beteljesedett, és majd kiteljesedik, ahogy az Úr visszajön hozzánk és teljessé teszi rajtunk maradéktalanul azt, amit hit által már itt és most is megélünk. Az ítélet számunkra a kegyelem kiteljesedése; a vég az élet teljességének a kezdete…
Ezért nem a testi szemekkel látható végre tekintünk, nem is csak a kezdetre, hanem Jézus Krisztusra, a beteljesedett és kiteljesedő megoldásra.
Erre a látásra a Szentlélek tesz képessé bennünket, Ő cselekszik bennünk, hogy képesek legyünk így látni, igazán látni.
Most csak annyit tudunk mondani, könyörögve, hogy jöjj Szentlélek Úristen! Küldd el közénk, Urunk, a Te Szentlelkedet, aki igazán cselekszed azt, hogy az evangélium élővé és hatóvá legyen bennünk! Egyedül csak erre van szükség! Jöjj Szentlélek Úristen, hogy meglássuk azt, hogy ebből a kezdetből milyen gyönyörű beteljesedés és kiteljesedés lehet, mivé lehet a mi életünk valójában.
Hit által már tapasztalhatjuk, hogy a kicsiny kezdetből – ahogy egy héttel ezelőtt elmondtam – mi lehet. A kovász megkeleszti a tésztát. A piciny mustármag hatalmas fává növekszik, amely árnyékot, enyhet ad a tűző napsütésben, és fészket raknak védő lombjai között az égi madarak, miként Isten áldó közelségében védelem alatt vagyunk mi, az Ő népe (Márk 4,31). A kezdetből micsoda beteljesedés és kiteljesedés adatik nekünk.
Mi már, hit által, ebben az új világban élünk, ebben az „új, krisztusi dimenzióban” élhetjük meg a jelent, bármi is ér bennünket. Ha valamit nem értünk, ha kétségek gyötörnek, akkor is jusson eszünkbe az, hogy mi már az új világ részesei vagyunk, a Szentlélek által. Az evangélium már a miénk, a cselekvő Szentlélek által, aki élővé és hatóvá teszi bennünk az evangéliumot.
Galamb formájában szemlélteti Isten Igéje a Szentlelket, az Ószövetségben, és az Újszövetségben is. Az Ószövetségben az özönvíz története után, a bárkából, a Noé által kibocsátott galamb egyszer aztán olajágat hoz vissza a csőrében (1Mózes 8,11); jelezve, hogy az új világ készen van. Isten kegyelme megőrizte a maradékot, új kezdetet adott. Milyen döbbenetes, mert ha valaki itt pontosan emlékszik a bibliai leírásra, akkor eszében van, hogy az Ige hangsúlyozza: Isten tudja, az ember ebben a világban nyomorult, bűnös, gonosz marad mindvégig; és Isten irgalma mégis megtartja az embert, megtartja népét, megtart bennünket. „… ezt mondta magában az Úr: Nem átkozom meg többé a földet azember miatt, bár gonoszazember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt…” (1Mózes 8,21) Ez a megtartó kegyelem az új világ jellemzője, amelyben Isten egyre inkább megtisztítja saját népét, akiket a megszentelődés útján vezet.
A Szentlélek munkája az, hogy minden élethelyzetben megtapasztalom és munkálom ezt az új világot, az Isten országát, az evangélium ügyét; és a kicsiny kezdetet a beteljesedés és a kiteljesedés reménységében élem meg. Isten Lelke a jelenemben elevenné teszi az üdvösséges isteni jövőt, mindenkor.
Ebben a csodában, a Szentlélek munkája által éljük meg az ellentéteket, életünk ellentmondásait, olyan értelemben, hogy azok reménységteli „pozitív” előjelűre fordulnak. Az erőtlenségből erő lesz, az örömtelenségből öröm, a reménytelenségből remény. Nem a világ végét hangsúlyozzuk, mint Keresztelő János (Máté 3,10), hanem az új világot. Nemcsak az a hangsúlyos számunkra, hogy térjünk vissza az elődök örökségéhez, és tartsuk meg azt; hanem megbecsülve az elődök örökségét, lépjünk túl azon, az Isten akarata szerint, az Istennek kedves módon, egyre inkább megújítva ezt a világot. Ezeket az üzeneteket közéleti kifejezésekkel is ki tudom fejezni, de nem teszem, ugyanakkor jelzem, Krisztusban érhetnek össze áldott egésszé azok a pólusok, amelyek itt halálos feszültségeket is okozhatnak. Őbenne az Úr egybeszerkeszt mindent (Efezus 1,10). A Szentlélek végzi el azt is, hogy ne csak egy edénynek tekintsük a másik embert, amit megtömünk a mi tudásunkkal, a mi világértelmezésünkkel, a mi kegyességünkkel. A Szentlélek cselekszik, hogy ne telítsük meg információval a másik ember fejét, hogy az lehetőleg ne gondolkodjon, vagy úgy gondolkodjon, ahogy én gondolkodom és akkor majd szeretni fogom a másikat… Át kell adni az örökséget, de ennél többre van szükség! Nem edény az ember, hanem fáklya, amit lángra lobbant a Szentlélek, hogy képviseljük ezt az új világot, amely a miénk, Jézus Krisztusban, és amely alapjaiban más, mint a régi világ. Ez Isten népének küldetése.
Jézus Krisztus evangéliumának olyan kezdete van, amelynek van beteljesedése és van kiteljesedése.
Hitben járva, az Úr megváltó szeretete által megszabadított, új világban élünk.
Márk evangéliuma első versének értelmében tehát így definiálhatjuk az evangéliumot: Az evangélium Istennek, megváltó szeretete által a történelemben, Jézus Krisztusban elvégzett hatalmas, szabadító, irgalmas tette; amely a jelenben, itt és most, mindörökké érvényes, mert Jézus Krisztus meghalt és feltámadott. Az Úr él, az Úr itt van közöttünk, most is, Igéje és Lelke által.
*
Végezetül, engedjétek meg, hogy az igemagyarázathoz egy szent felszólítást fűzzek.
Urunk ezzel szeretne elbocsátani bennünket.
Pál apostolnak a Timóteushoz írott második levele, második fejezetének 8. versében olvassuk ezt a felszólítást.
Ha mást nem jegyzel meg ebből a prédikációból, akkor kérlek, hogy ezt vidd haza!
Ez a felszólítás életem egy mélypontján számomra is felragyogott, szinte „nekem jött”, és Szentlelkes erővel szólított meg.
Azt írja Pál Timóteusnak: EL NE FELEDKEZZ ARRÓL, HOGY JÉZUS KRISZTUS, FELTÁMADOTT A HALÁLBÓL! Erről szól az én evangéliumom is.
El ne feledkezz, testvérem, az evangéliumról, amelyről annyi mindent elmondtunk ma is, az Ige alapján!
El ne feledkezz az evangélium kezdetéről, beteljesedéséről és kiteljesedéséről, az új világról!
A Szentlélek munkálkodik, hogy el ne feledkezzünk erről!
Emlékezzünk az evangéliumra! (2Timóteus 2,8)
Isten most is, ezen az istentiszteleten is, emlékeztet bennünket, hogy emlékezzünk az evangéliumra, hogy el ne csüggedjünk, egyéni, közösségi, egyházi léptékekben; hogy soha el ne csüggedjünk!
Emlékezzünk, és aztán mi is, Isten szolgáiként, emlékeztessünk az evangéliumra másokat, ha kimegyünk a templomból!
El ne feledkezzünk az evangéliumról!
A hirdetett Ige mellett, a látható Ige, az úrvacsora sákramentuma is ezt hirdeti; a szereztetési Igében erről van szó: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (1Korinthus 11,24)
Miközben emlékezünk és emlékeztetünk; az élő, feltámadott Jézus Krisztus velünk van, közösségünk van Ővele és egymással, a Szentlélek által, a bűnök bocsánatára, az új és az örök élet bizonyosságában.
Azért, hogy érthetőbb legyen ez a teológiai gondolat, segítségül hívok egy teológust, akit sokat idézek mostanában, mert gyakran olvasom a műveit.
Rudolf Bohren azt írja erről, hogy az úrvacsora nem az özvegyasszony emlékezése, hanem a menyasszony emlékezése.
Az özvegyasszony, főleg hit nélkül, ha egyedül maradt és szép házasságot éltek, akkor a múltra gondol: „Milyen szép volt együtt!” Szinte elviselhetetlen lesz így a hiány fájdalma; a múlt, amely nem jön vissza soha többé.
A menyasszony pedig úgy gondol a vőlegényére, hogy előttük áll az egész jövő.
Isten népe: Jézus Krisztus menyasszonya! Előttünk áll az egész, ígéretes jövő!
El ne feledkezzünk az evangéliumról!
Isten Igéje emlékeztet bennünket az evangéliumra, hogy mi is emlékeztessünk másokat, és közben részesüljünk az evangéliumból.
Pontosan ez a lényeg: már most részesülünk az evangéliumból; átéljük azt a csodát, hogy megtisztított bennünket az Úr, új emberek vagyunk, új világban élünk, új világot munkálhatunk, minden ellenkező látszat ellenére.
Emlékezzünk az evangéliumra, emlékeztessünk arra másokat, miközben részesülünk az evangélium öröméből, annak kegyelmes, mennyei gazdagságából!
Egy esszét kellett írnom a múlt héten Faludy György „Haláltánc-ballada” című verséről.
A cím talán félrevezető is lehet. Ez egy evangéliumi csengésű költemény.
Faludy hosszú strófákon keresztül, minden emberi élethelyzetet felsorol, hogy kikké lettünk mi ebben a világban, és mit számít az, mert valójában nyomorultak vagyunk. Sorolja, hogy kényurak voltunk a magunk helyén; kontárok, kufárok voltunk; balgák, buják, tunyák és álszentek voltunk, akik titkokat űztünk…
A versszak végén mindig ugyanaz a refrén, most egyetlen élethelyzettel idézve, a többit is ideértve: „Önző kényurak voltunk valahányan, és az évek teltek, mint a percek, véred kihulló harmatával irgalmazz nekünk Krisztus herceg!”
–
Kell-e ennél több?
Ez az evangélium: kezdet, beteljesedés és kiteljesedés.
El ne feledkezzünk arról, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, örök életet adott nekünk, vére kihulló harmatával irgalmazott nekünk; hogy mi is emlékeztethessünk erre másokat.
Áldjon meg bennünket ebben a mindenható Isten!
Úgy legyen!
Imádkozzunk!
Áldunk Téged jóságos Istenünk, Megváltó Urunk, mert Te megbocsátod minden bűnünket, meggyógyítod minden betegségünket, megváltod életünket, kegyelemmel és irgalommal, az evangélium örömével és reménységével koronázol meg minket!
Ezért hálát adunk Teneked, Urunk, hirdetett Igéd üzenetéért, az evangéliumért, a Te szabadításodért, Jézus Krisztusért, az emlékeztetésért és a részesülésért.
Köszönjük, hogy mindez egyszer és mindenkorra a miénk: az új élet, az új világ, az öröm Tebenned a miénk, minden fájdalmas tény ellenére is!
Valljuk Urunk, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék Tetőled adatik.
Köszönjük, hogy ezt a legfőbb jót most is nekünk ajándékoztad!
Fogadd el, amikor ezért önmagunkat ajánljuk fel a Te dicsőséged, felebarátaink javának szolgálatára, egyházad javára, és a Te országod építésére.
Erősíts meg minket ebben a szolgálatban, Lelked által, a magunk helyén!
Így mondunk közbenjáró könyörgést egymásért, népedért, az elesettekért, a betegekért, most különösképpen a gyászolókért, valamint a most keresztelésre érkezett családért, hazánkért, vezetőinkért, az egész világért; és azokért is, akik gyakran gyarló indulattal, egészen mást gondolnak a világról, mint mi; miközben megvalljuk Teelőtted Urunk, Te is látod, hogy bennünk is mennyi, Teneked nem tetsző indulat feszül!
Könyörülj rajtunk! Hadd hagyatkozzunk megváltó szeretetedre, kegyelmedre, hogy részesülhessünk az evangélium örömében!
Hallgass meg minket élő Istenünk, egyszülött Fiadért, Jézus Krisztusért kérünk!
Ámen!
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. augusztus 9.
32. hét – Szentháromság utáni 9. vasárnap.
Márk sorozat: 2.
Textus / Lekció: Márk 01,01-08 (01)
Igehirdető: Steinbach József