(35) Hozzálépett Jakab és János, Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.
(36) Jézus megkérdezte tőlük: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?
(37) Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a Te dicsőségedben.
(38) Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?
(39) Ők pedig így feleltek neki: Meg tudjuk tenni. Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek,
(40) de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett.
(41) Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra.
(42) De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük.
(43) De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok;
(44) és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája!
(45) Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.
(Márk 10,35–45)
(Márk 10,45)
Folytatjuk Márk evangéliuma magyarázatát.
*
A soron következő igerésznek tisztázzuk először az alapszituációját.
Miről van itt szó?
AZ ALAPSZITUÁCIÓ: HATALOMVÁGY (35–37; 41).
Jézus két tanítványa, akik a legbelső tanítványi körhöz tartoztak, egy konkrét kéréssel odaállnak Jézus elé (37).
Ez a két tanítvány Jakab és János volt.
A kérésük így hangzott: Urunk, szeretnénk azt kérni Tőled, ha eljön dicsőséges uralkodásod ideje, akkor mi ketten ülhessünk a jobb és a bal kezed felől, vagyis mi ketten lehessünk a legközelebb Tehozzád!
Jakab és János a belső tanítványi körhöz tartoztak, és úgy érezték, hogy ez a tény feljogosítja őket erre a kérésre: saját érdekükben lobbiztak Jézusnál. Azt kérték, hogy ők ketten kiemelt, megkülönböztetett helyet kapjanak majd Jézus dicsőséges uralkodásának idején.
Nem kell magyarázni, hogy milyen gyarló emberi lelkületből fakad ez a kérés: Urunk, mi ezt és ezt szeretnénk, intézd el nekünk… Tartsunk önvizsgálatot, és ne másokra mutogassunk: bizony így működik ez a világ, és benne mi is így működünk.
Persze, hogyan működhetne ez a világ, hiszen e kérés mögött alapvető félreértések vannak, amelyekre Jézus rámutat, és amelyekről mindjárt szólunk.
Nem a kérés tartalmával van a baj. Jó, ha Jézus közelében szeretnénk lenni, minél közelebb Őhozzá! Ez jó! A lelkülettel van a baj, amelyben megfogan ez a kérés, és amely a kérés áldott tartalmát is bepiszkítja.
E két tanítvány kérésének gyarlóságára – annak téves hatalomértelmezésére – utal az, ahogy a többi tanítvány reagál erre a kérésre (41).
Amikor a többiek meghallották Jakab és János kérését, megharagudtak Jakabra és Jánosra.
A többiek haragja, irigy sértődése azt jelzi, hogy ők is hasonlóképpen gondolkoztak, miként ez a két tanítvány, tehát ugyanaz a gyarló hatalomvágy mozgatta őket, ugyanúgy ők is azon a kitüntetett helyen szerettek volna ülni… A többiek haragja arról árulkodott, hogy ők sem voltak különbek Jakabnál és Jánosnál.
Jakab és János „jogos” igénye mellett említhetnénk akár Péter hasonló elvárásának jogosságát is, aki – a gyarló emberi gondolatok mentén – ugyancsak előállhatott volna hasonló kéréssel: Uram, én akarok az egyenlők között az első lenni, hiszen mégiscsak én vagyok a tanítványi kör szószólója, én aztán végképp a belső köreidhez tartozom.
De eme logika alapján Júdás is hasonlót várhatott el, hiszen ő volt a tizenkettő pénztárosa, és akinél a pénz, annál a hatalom. Akár ő is előállhatott volna ezzel a kéréssel.
Nyilván a többiek is találtak volna okokat arra, hogy ők legyenek a megkülönböztetettek.
Bizony, gyarló hatalomértelmezésből, önző emberi lelkületből fakad ez a kérés, ami a mai igeszakaszunknak a hátterét képezi.
Ezek a tanítványok semmit nem értettek meg mind ez idáig abból, amit Jézus tanított nekik küldetéséről, dicsőséges uralmáról és isteni hatalomról.
A tanítványok nem látták még, hogy Jézus küldetése a szenvedés és a minket megtartó és megszabadító halál útján vezet a megváltás isteni dicsősége felé. Ezért félreértették Jézus dicsőséges uralkodását is, amelyet e-világi uralomnak értelmeztek, politikai messiást várva. Pedig Jézus világosan kijelentette, hogy az Ő országa nem e-világból való (János 18,36), de csakis Jézus Krisztus jelenléte teheti áldássá ezt a világot is. Nem ragyogott még fel előttük, hogy Jézus hatalma a szolgáló szeretet hatalma.
A tanítványok hitetlenek, értetlenek, félreértik Jézust. Még nem értettek meg semmit a legfontosabb, már háromszor elhangzott jézusi kijelentésből az Úr szenvedéséről, a megváltó haláláról, a feltámadásáról.
Ennek az értetlenségnek számos jele van. Az első szenvedésjövendölés után Péter reagálása így hangzott: Uram, mi egy dicsőséges Megváltót, Megtartót, Messiást várunk, aki hatalommal győzedelmeskedik, így a mi népünket a többiek fölé emeli. Ezért, ha Te vagy a Megváltó, akkor Te nem szenvedhetsz és nem halhatsz meg, nem eshetik meg ez veled (Márk 8,32–33). A második, és itt a harmadik szenvedés-jövendölés után pedig a tanítványok arról kezdtek el vitatkozni, hogy ki a nagyobb közülük (Márk 9,34).
Emlékszünk, egy héttel ezelőtt, a harmadik szenvedés-jövendölésről volt szó. Lám ennek a folytatása megint a tanítványok értetlenül gyarló lelkületéből fakadó kérdésébe torkollik: Ki a nagyobb közülük, ki üljön Jézus jobb és bal fele felől? Döbbenetes ez az értetlenség, és ma is nagyon ismerős…
Márk evangélista könyve végéig kihangsúlyozza a tanítványok hitetlenségét, értetlenségét, keményszívűségét, egészen húsvétig. Ez az evangélium egyik alapvető jellemzője. A tanítványok csak a feltámadás után, pünkösdkor, Isten Lelkének hitet ajándékozó kegyelmével betöltekezve értették meg Uruk küldetésének lényegét.
Így van ez ma is. Mi is hitetlenül, értetlenül, keményszívűen, Isten szavát félreértve, ajándékaival visszaélve, gyarló hatalom- és egyéb vágyaktól felindultan tévelygünk, amíg Isten Lelkének kegyelme be nem tölti ezer hiánytól űzötten pótcselekvő életünket. Az emberi vágyak szép jelei is lehetnek annak, hogy az Isten után kiált az életünk, aki minden szükségünket betölti, vágyainkat pedig megtisztítja és megszenteli. Nem a vágyakkal van a baj, hanem az Isten nélküli állapotunkkal…
*
Tehát, ez az alapszituációja a mai Igének. Ebből következően két üzenetet szeretnék megfogalmazni, mai üzenetként.
Az első üzenet így hangzik: AZ EMBERI HATALOMVÁGY MEGOSZT (42); a nem biblikus, nem Isten Igéje szerinti hatalomértelmezés, és az ebből következő gyarló hatalomvágy mindig a megosztottság halálos nyomorát terheli ránk.
A gyarló emberi hatalomvágyban mindig ott mesterkedik az Isten ellensége, a gonosz, akiről azt írja az Újszövetség, hogy ő a nagy szétdobáló.
Gondoljunk csak ebbe bele! Szedjük össze a magunk tapasztalatait ezzel kapcsolatosan!
A gyarló emberi hatalomértelmezés és hatalomvágy mindig, minden szinten megosztottságot támaszt.
Induljunk ki abból a képből – hogy szemléltessem, miről is van itt szó –, amelyet Jakab és János kérése elénk vetít. Vegyük e két tanítvány kérését szó szerint: Uram, mi szeretnénk ülni közvetlenül melletted, azon a kiemelt két helyen, a Te közeledben, jobbról és balról (37).
E két tanítvány kérése azt sugallja, mintha Jézus közvetlen közelében csak két hely lenne; mintha az Úrral való igazi közösséget csak ilyen korlátozottan lehetne megélni; helyszűkösen, számban is korlátozottan, igaz minőségében is csak keveseknek…
Ha pedig ezt így látjuk, akkor azért a kiemelt „két helyért” versengeni kell. Azt szeretnénk, ha nekünk „kettőnknek” jutna az a kiemelt két hely, de nyilván a többiek is oda szeretnének ülni…
Tehát vagy mi, vagy ők!
Innentől kezdve pedig nincs irgalom egymást iránt.
Ez a hibás és gyarló látásmód indulatos, halálos megosztottságot nyomorít ránk, minden tekintetben.
Ez a torz látás elfelejteti a tanítványokkal is Jézus ígéretét, amit a János evangéliumában olvasunk: Az én Atyám házában sok lakóhely van! (János 14,2) Tehát Jézus közelében nem két hely van, hanem sok egyenrangú hely adatik. Ha Isten bőkezű szeretetéről elfeledkezünk, akkor pont az, és csak az a „kiemelt két hely” kell nekünk… Sok az eszkimó és kevés a fóka. Ismerjük.
A világban nem Jézus közelsége kell, hanem élet, jó és még jobb élet kell, jólét, pénz, élvezet, hatalom, mégpedig minél több, és mivel sok az ember és sokkal kevesebb a koncentrált lehetőség ezekre, bizony egymásnak eshetünk. Az egyházban, mint hívők és még hívőbbek, ugyancsak versengünk, hogy ki érdemesebb Jézus közelségére… Bizony annyi elkeserítő példát lehetne itt említeni mindezekkel kapcsolatban, de eltekintünk most ezektől.
Mindenhol torz látás, versengés, miközben a gonosz ebbe a vákuumba beszippantja magát, megoszt és tombolva uralkodik.
Egy nagyon egyszerű példát hadd mondjak erre a gyarlóságra. Amikor katona voltam, a 80-as évek elején, akkor egy héten kétszer, kedden és pénteken kaptunk „finom reggelit”. Egyébként mindig ugyanazt kaptuk. Ezen a két napon a reggeli változatosabb, táplálóbb, finomabb volt, mint más napokon. Ilyenkor mindenki izgatottabb volt, ahogy beálltunk a sorba, várva a reggelit; sőt, bíztunk a repetában is. A helyzetet kihasználva, ezeken a keddi és pénteki napokon a sor végéről, valahonnan hátulról, „élvezettel” mindig bekiabáltak egyes „ismeretlenek”: Vigyázz, siess, nem jut!!! Többször megismételték a provokatív figyelmeztetést. A bekiabálás hallattán azonnal és egyre inkább érezhetővé vált a nyugtalanság, amit tülekedés, olykor durva verekedés követett.
Ez egy nagyon egyszerű kép a gyarló hatalomértelmezésből fakadó megosztottságra, amit sokféle provokáció is gerjeszt.
Soha ne felejtsük el, hogy Jézus Krisztus dicsőséges uralmának országában sok lakóhely van, amely nem e-világból való ország (János 18,36), de ezt a világot is átölelő ország.
Ahogy Istentől távol kerülünk, szembe kerülünk egymással is.
Az emberi hatalomvágy megoszt, minden területen, még azok között is meghasonlást támaszt, akik a legközelebb állnak egymáshoz.
Ne dugjuk homokba a fejünket. Az emberi, gyarló hatalomvágy – dominancia és pozícióharc – miatt szembe kerülhetünk akár a szeretteinkkel is. Hány és hány szomorú példát tudnánk sorolni erre, amikor házasságok tönkremennek emiatt, amikor családtagok összevesznek egy örökségen, vagy egy-egy félreértésen.
A Krisztusban testvéreink között is meghasonlást támaszt a gyarló hatalomvágy. Pedig egy Urunk van, a feltámadott Jézus Krisztus, ezért mi testvérei vagyunk egymásnak, mégis annyiféle felekezetben vagyunk jelen e-világban, és sokszor olyan nehezen tudunk egymásra találni, nem tudunk közösen úrvacsorázni, a különböző kegyességi irányzatok nem tudják elfogadni egymást.
Egy nemzettesten belül is hányféle megosztottság jöhet létre e gyarló hatalomértelmezés miatt, ami mind a „nagy szétdobáló” munkája, így egyfajta polgárháborús helyzet alakulhat ki.
Egy közös kultúra keretén belül is hányféle megosztottság lehetséges.
Ezek mind-mind a gyarló emberi hatalomvágy, a gyarlón értelmezett hatalom nyomorúságai.
Miközben ezt a megosztottságot tapasztaljuk, halálosan romboló érzések feszíthetnek bennünket: irigység, indulat, gyűlölet, gyilkos indulat és bosszúállás vesz uralmat rajtunk mindenféle szinten, még ha ügyesen leplezzük is ezt.
Tartsunk önvizsgálatot! A gonosz eszközei vagyunk, vagy az Isten Lelke munkál bennünk?
Kell, hogy fájjon, és egyre inkább fájjon nekünk ez a megosztottság, ami a világ minden színterén tapasztalható!
Tehát, a mai igeszakasz alapszituációjából kiindulva kimondhatjuk: a nem Istennek tetsző, nem biblikus, hanem gyarló hatalomértelmezés és hatalomgyakorlás mindig megoszt, ez pedig halálosan fájdalmas tény.
Látjuk ezt a megosztottságot?
Fáj nekünk ez a megosztottság, amelyet mindenféle szinten tapasztalunk?
Fáj nekünk a gonosz munkája bennünk és közöttünk?
A gonosz elválaszt bennünket Istentől, ezáltal helytelenül értelmezzük életünk számos dolgát, történését, így ez esetben a hatalmat is félreértjük, visszaélünk azzal.
*
Isten azonban elküldte érettünk egyszülött Fiát, Jézus Krisztust.
Ez az evangélium.
JÉZUS KRISZTUS HATALMA EGYBESZERKESZT (41–45).
Isten Jézus Krisztust megáldotta a szolgáló szeretet hatalmával, ezért Jézus Krisztus hatalma az egyetlen legitim, áldott hatalom, amely nem megoszt, hanem egységesít, egybeszerkeszt.
Ennek az egybeszerkesztésnek krisztusi lépéseit látjuk a mai Igében.
Erre figyeljünk most! Olyan gyönyörűségesen elénk tárja ezeket Márk evangélista.
Isten szándéka az, hogy megszűnjön a megosztottság.
Isten Lelke az egység Lelke. Isten mindig az egységet munkálja a Jézus Krisztusban, a Szentlélek által, amíg végül Ő lesz majd minden mindenekben (1Korinthus 15,28), hiszen Ő Jézus Krisztusban egybeszerkeszt mindeneket (Efezus 1,10).
Hogyan történik ez az egybeszerkesztés?
Nézzük ennek az isteni egybeszerkesztésnek krisztusi lépéseit, a mai igeszakasz leírása szerint!
Amikor Jézus szembesül a szomorú helyzettel, miszerint tanítványai még mindig semmit nem értenek az Ő küldetésének a lényegéből, akkor odahívta tanítványait magához (42).
Így hívott ma is ide bennünket magához a mi Urunk. Jézus Krisztus összegyűjt bennünket maga köré.
Ha az Úr hív bennünket, ha Ő szólít meg minket, és mi meghalljuk az Ő hívását, akkor van egyedül esélyünk arra, hogy minden gyarló, fájdalmas és halálos megosztottság ellenében elinduljunk az Istennek kedves egység útján.
Ez az egység embereknél lehetetlen, de ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges.
Az első lépés az egység felé: Jézus újból összehívta a tanítványokat, hogy egységre vezesse őket, így ők is az egység szolgái lehessenek a világban.
Jézus maga köré gyűjtötte a tanítványokat – ez az egybeszerkesztés második lépése –, és elkezdett beszélgetni velük (36).
Jézus elkezd beszélgetni velünk.
Jézus így kezdeményezi ezt a beszélgetést: Mondjátok el, mit szeretnétek? Engem érdekel, hogy mit gondoltok, mit akartok, érdekel, hogy mire vágytok. Nekem ez fontos. Figyelek rátok.
Közben kialakul egy áldott közösség Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal.
Milyen jó tudni, hogy a mi Urunknak fontos, hogy mi mocorog bennünk, hogy mi feszít minket; érdeklődik a vágyaink, a kérdéseink, a kéréseink felől. Ő elkezd beszélgetni velünk.
Jézus Krisztus mindent meghall, amit elmondunk Őneki, aztán tökéletes akaratához igazítva hallgatja meg, azaz valósítja meg a vágyainkat és kéréseinket, örökkévaló rendje szerint. Van, amit teljesít; van, amit nem teljesít. Az Ő tökéletes akarata szerint hallgatja meg Urunk a kéréseinket és a vágyainkat. Ez pedig így lesz jó és üdvösséges nekünk is.
Ám Jézus a beszélgetés egy pontján határozottan elkezd tanítani minket, az isteni egybeszerkesztést munkálva (42): Figyeljetek, hadd adjak isteni kijelentést és útmutatást nektek a hatalom és hatalomvágy tekintetében, amit meg kell értenetek, ami mindenben a ti javatokat is szolgálja.
A pogány uralkodók hatalmaskodni fognak rajtatok és visszaélnek a hatalmukkal. A hatalommal való visszaélés – szolgálat helyett – pogány gondolkodásra vall.
Jézus azt hangsúlyozza, és ez tanításának egyik lényeges eleme – megemészthetetlen, de az egyetlen megoldás, úgy hallgassuk ezt, hogy ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges –, hogy valaki minél nagyobbá lesz ebben a világban, annál nagyobb a felelőssége, és annál inkább szolgálatra kapta a hatalmát; olyannyira, hogy ha valaki „nagyon naggyá lett”, annak mindenki rabszolgájává kell lennie.
A hatalom, Jézus Krisztus szerint, Isten rendje szerint, mindig szolgálat, Isten dicsőségére, az Isten országának építésére, a másik ember javára.
Jézus Krisztus tanítása figyelmeztet minket a hatalom kísértéseire. A gyarló hatalomértelmezés nagy kísértés. Olyan nagy kísértés, mint a gazdag ifjú esetében a vagyon, a rosszul értelmezett gazdagság kísértése volt… A hatalom elnyelhet bennünket. A hatalom deformálhatja az embert, a hatalommal vissza lehet élni, és többnyire nem is vesszük észre, hogy visszaélünk azzal. Csak egyetlenegy kérdés – tartsunk megint önvizsgálatot –: amikor Istenre és az Ő Igéjére hivatkozunk, valamint nagy igazságok és ügyek mögé rejtőzünk, akkor nem a saját ambícióinkról van csupán szó, miközben visszaélünk az Isten nevével? Nem a saját ambícióinkat szolgálja ez a hivatkozás? Figyelj, mert visszaélhetsz a hatalommal, mert ott kísérthet mindannyiunkban a gyarló hatalomvágy, amely mindig önmagát akarja képviselni.
Soha ne felejtsük el Jézus tanítását: minél nagyobb hatalmat kapott valaki, annál inkább szolgáló szeretetre kapta azt, elégve másokért…
Ami embereknél lehetetlen, Istennél lehetséges (Márk 10,27).
Persze, hangsúlyozzuk ki, aki áldozatot hoz a másikért, az sokszorosát kapja vissza már „itt”, „odaát” pedig az örök életet (Márk 10,30). Nem hiábavaló az áldozatunk, amely kizárólag Krisztus tökéletes, egyetlen áldozatából táplálkozhat. Erről az áldozathozatalról majd a következő igehirdetésben lesz szó, hiszen ebből az igeszakaszból ma egy fontos egység kimaradt (38–40), ami éppen az áldozathozatal nehéz kérdését tisztázza.
Jézus ezután küldetésének lényegét hangsúlyozza: Ő azért jött, hogy ne Őneki szolgáljanak, hanem Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért (45).
A megváltást csak Ő tudja nekünk ajándékozni.
Jézus Krisztus az egyetlen hűséges szolga, akiben Isten megváltó szeretetének hatalma testet öltött.
Aki Jézus Krisztus megváltó szeretetének újjászülő szabadításában részesült, az az ember szív szerint késszé és hajlandóvá lesz arra, hogy azon a helyen, ahová az Isten helyezte őt – abban a feladatban, pozícióban, felelősségben, abban a „hatalomban” –, ott tényleg szolgáljon és ne uralkodjon.
Jézus Krisztus nemcsak beszélt a szolgáló hatalomról, hanem isteni hatalommal engedelmesen szolgált mindvégig, és önmagát adta érettünk.
A mi Urunk minket is késszé tesz erre a szolgáló hatalomra (43–44).
Vallom, hogy nincs más megoldás, csakis ez: a krisztusi szolgáló szeretet hatalmával élni.
Emberi ésszel felfoghatatlan és emberi lehetőségek között megvalósíthatatlan, hogy ilyen szolgáló életet éljünk; az óemberünk, a zsigereink tiltakoznak ellene.
Az élet sűrűjében mindig erővel és gyarló emberi hatalommal akarjuk a problémáinkat megoldani.
Pedig nincs más megoldás, csakis ez: Jézus Krisztus követésében szolgává lenni, az Ő Szentlelkének ereje által.
Hadd tegyek személyes bizonyságtételt. Ha az életemben konfliktusok, megoldhatatlannak tűnő helyzetek támadtak és nem láttam a továbblépést, gyakran kísértett engem is, hogy erővel oldjam meg az adott nehéz helyzetet. Azonban, ha emberi erővel és hatalommal akartam cselekedni, akkor mindig csődöt vallottam, és az adott helyzet csak még jobban elmérgesedett. Ám, ha tudtam krisztusi módon, krisztusi szeretettel szolgálni, érvényesítve a szolgáló szeretet hatalmát, akkor adatott a megnyugtató megoldás, csakis akkor.
Keresztelő János mondta, hogy Jézus Krisztusnak növekednie kell, nekünk pedig kisebbé kell lennünk (János 3,30).
Zakariás próféta így fogalmaz: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel (Zakariás 4,6).
Jézus Krisztus pedig egyértelművé teszi az üzenetet: A pogány lelkület uralkodik, visszaél a hatalommal, de tiközöttetek nem ez a rend (45), egymás között sem, és a világban való jelenlétetek tekintetében sem.
–
Jézus Krisztus hatalma egybeszerkeszt és nem megoszt: közösségben Istennel, közösségben a testvérekkel, majd ezt a közösséget – ezt az egységet – munkálva a világban.
Adja az Isten, hogy hitünkben erősödve, a hatalomról ne emberi módon gondolkozzunk (38), hanem az Isten gondolata szerint.
Az ember gondolata mindig „feljebb és feljebb”, meg „többet és többet”, gyakran a másik rovására.
Az Isten gondolata az, hogy felemeljen bennünket, mindannyiunkat Önmagához. Tehát az Isten gondolata nem az, hogy megalázzon bennünket. Isten gondolata nem a szenvedés, hanem az élet, a felemeltetés, de valóságosan, nem pedig mások nyomorúságán keresztül.
Istennel közösségben mindig tudatában leszünk annak, hogy minden hatalom az Istené.
Isten ebből a hatalomból az embernek adott egy részt, hogy azzal a hatalom-résszel szolgáló szeretettel éljen, Isten dicsőségére és sokak javára.
Amikor Jézus a szolgáló szeretethatalomról szól, akkor nem relativizálja a hatalmat!
Kell a hatalom ebben a világban!
Ha nem lenne hatalom, ha nem lenne törvény, akkor nem lenne rend, akkor mindent megemésztene a bűn (Róma 13,1–7).
De evangéliumi értelemben, nekünk, keresztyén embereknek a hatalomértelmezésünk csak a szolgáló szeretet gyönyörűséges összefüggésében lehetséges.
Valljuk tehát együtt: Uram, Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség.
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. május 15.
19. hét.
Húsvét utáni 4. vasárnap. Cantate vasárnap. Énekeljetek az Úrnak új éneket (Zsoltárok 98,1).
Márk sorozat: 72.