„(6) Egyszer amint hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusoktól győztesen tért vissza, kivonultak az asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve, dobolva, örömkiáltások közepette, és háromhúrú hangszeren játszva.
(7) A táncoló asszonyok így énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!
(8) Saul erre igen megharagudott, mert nem tetszett neki ez a dolog. Ezt gondolta ugyanis: Dávidnak tízezret tulajdonítanak, nekem meg csak ezret tulajdonítanak! A végén még a királyság is az övé lesz!
(9) Ettől fogva állandóan rossz szemmel nézett Saul Dávidra.
(10) Másnap megszállta Sault Istennek az a gonosz szelleme, és révületbe esett a házában, Dávid pedig, ahogy ilyenkor mindig, játszani kezdett a lanton. Saul kezében lándzsa volt.
(11) Saul feléje dobta a lándzsát, mert ezt gondolta: A falhoz szegezem Dávidot! Dávid azonban két ízben is kitért előle.
(12) És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól pedig eltávozott.
(13) Ezért eltávolította őt Saul maga mellől, és ezredessé tette, hogy ő vezesse csatába és haza a hadinépet.
(14) Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr.
(15) Amikor látta Saul, hogy milyen nagy sikereket ér el, rettegni kezdett tőle.
(16) De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vezette csatába és vissza a hadinépet.
(17) Egyszer így szólt Saul Dávidhoz: Nézd, neked adom feleségül idősebb lányomat, Mérabot, csak légy az én vitézem, és harcold az Úr harcait! Mert így gondolkozott Saul: Ne én végezzek vele, hanem a filiszteusok.
(18) Dávid ezt felelte Saulnak: Ki vagyok én, mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy veje legyek a királynak?
(19) De amikor hozzá kellett volna adni Dávidhoz Saul leányát, Mérabot, mégis a mehólái Adríélhez adták feleségül.
(20) Saul leánya, Míkal azonban megszerette Dávidot. Megmondták ezt Saulnak, és ő helyeselte a dolgot.
(21) Ezt gondolta ugyanis Saul: Neki adom őt, mert ez lesz a csapda, és végeznek vele a filiszteusok. Ezért ezt mondta Saul Dávidnak: Itt az újabb alkalom, ezúttal csakugyan a vőm leszel!
(22) És megparancsolta Saul az udvari embereinek, hogy így beszéljenek bizalmasan Dáviddal: Nézd, a király kedvel téged, és az udvari emberei is mind szeretnek. Légy hát a király veje!
(23) Saul udvari emberei el is mondták Dávidnak ezeket, de Dávid így felelt: Olyan csekélységnek tartjátok, hogy valaki a király veje legyen? Hiszen én szegény és jelentéktelen ember vagyok.
(24) És jelentették az udvari emberek Saulnak, hogy miket mondott Dávid.
(25) Akkor ezt mondta Saul: Mondjátok meg Dávidnak, hogy nem kíván a király mátkapénzt, csak száz filiszteus előbőrét. Így állj bosszút a király ellenségein! Saul ugyanis azt gondolta, hogy a filiszteusok által öleti meg Dávidot.
(26) Amikor aztán az udvari emberek elmondták Dávidnak ezeket, Dávid is helyeselte a dolgot, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a kitűzött idő,
(27) elindult és elment Dávid az embereivel együtt, és levágott kétszáz férfit a filiszteusok közül. Elhozta Dávid az előbőrüket, és odaadta az összeset a királynak, hogy a király veje lehessen. Ekkor hozzáadta Saul a leányát, Míkalt feleségül.
(28) Saul azonban látta és tudta, hogy az Úr Dáviddal van, és hogy Míkal, Saul leánya szereti őt.
(29) Ezért még jobban félt Saul Dávidtól, és ellensége lett Dávidnak egész életére.
(30) A filiszteusok vezérei kivonultak harcolni. Valahányszor kivonultak, Dávid mindig nagyobb sikert ért el, mint Saul többi udvari embere, ezért igen nagy hírnévre tett szert.”
(1Sámuel 18,6–30)
(Textus: 1Sámuel 18,14)
Mai igeszakaszunk ismét egy témát hoz elénk, egy aktuális területet, és ezzel kapcsolatosan adja nekünk az Úr tanítását.
Pár héttel ezelőtt a barátságról hallhattunk igehirdetést, ma a sikerről lesz szó.
Mi a siker? Kell-e a siker? Siker, vagy áldás? Hogyan viszonyul egymáshoz ez a kettő, illetve kizárja-e egyik a másikat? Ezekre a kérdésekre ad egyértelmű választ soron következő igeszakaszunk. Valóban, izgalmas kérdések ezek!
Dávidról azt olvassuk, hogy minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr (14). Ez a kiemelt igevers igazít el bennünket leginkább a témánkat illetően, és ezen az igeveresen keresztül tekintünk most az egész szakaszra.
1.
Dávid minden útján sikerrel járt (14). Részletesen olvasunk itt ezekről a sikerekről. Sőt, a fejezet záró versei még újra összefoglalják, mennyire sikeressé lehetett Dávid (30). Mik voltak a jelei ennek a sikersorozatnak? Mit látnak a testei szemeink, ha valaki sikeres körülöttünk? Több ezer éves történet van előttünk, de A SIKER „DIAGNÓZISA” alig változott azóta.
Dávid jelentős és folyamatos harci sikereket ért el. Ő lehetett a győztes a filiszteusok elleni harcban, és más területeken is. Egy jó ideje már mindig ő került ki győztesen a küzdelmekből (30).
Ennek leghangzatosabb megnyilvánulása volt az, amikor Saul királlyal együtt vonultak haza egy győztes ütközetből, és odahaza rajongó asszonyok serege fogadja őket, akik zengve köszöntik a diadalmenetet, de kellő éllel, miszerint Saul megölt ezret, Dávid pedig tízezret (6-7).
Ez az összehasonlítás, még ha talán tényszerű is, mindig bántó valakire nézve. Eleve, minden rajongás emberekért, elvekért, egy határon túl nem kedves az Úrnak és torz látásmódot, akár nagy bajt is okozhat. Mindig gyanakodva néztem én magam is azokra, akik valakiken, vagy valamiken józanság nélküli rajongással csüngenek. Ne rajongj az Úron kívül senkiért, Őérte is csak a józanság Lelkével (2Timóteus 1,7). Minden rajongásban és rajongó összehasonlításban van valami „parázna”: a régi nem jó, sokkalta jobb az új, cseréljük le mielőbb! Lám, a rajongók itt asszonyok. Erre még kitérünk.
Vegyük komolyan az asszonysereg zengedezésének tartalmát. Azt, hogy ezek itt azon zengedeznek, hogy egyik nagyobb gyilkos, mint a másik, mert az egyik megölt ezret, a másik meg tízezret. A „ne ölj” parancsolat bonyolult etikai vetületei most nem tartoznak ide, de a parancsolat krisztusi értelmezése mindenképpen, miszerint nemcsak szó szerint lehet ölni, így életünk tele van gyilkosságokkal. Életharcaink másról sem szólnak, mint harcokról, küzdelmekről, helyezkedésekről, ki kivel van, ki alatt és ki fölött, milyen pozíciót vívhat ki magának… Békeidőben is dúl a harc, és a harc tele van „öléssel”. Hány olyan levél érkezett már nekem, amely megforgatta a tőrt a szívemben, és bent is hagyta ott, hogy el ne vérezzek, így jó hosszan tartson a szenvedésem. Dehogyis valamiféle átvitt értelmezésről van itt szó, hanem pontosan arról, amiről a mi Urunk is tanít a Hegyi Beszédben, és amit napjában művelünk egymással a boldog jólétben is.
A harci sikerek mellett Dávid testi szemekkel látható sikereinek másik fontos elemét a társadalmi, hatalmi sikerek jellemezték.
Az igeszakasz ezzel kapcsolatos leírása felér egy kis szociológiával, arra nézve, hogy hogyan működnek a társadalmi, hatalmi rendszerek. A szociológia attól fontos tudomány, hogy leírja az emberi, társadalmi folyamatokat, nem értékeli, csak leírja, kutatásokkal, számokkal, tényekkel alátámasztva, hogy ez van, így „működik” az ember a közösségben, a társadalomban. Nem mondja, hogy ez jó, vagy rossz, csak igazoltan kimondja a tényeket.
Isten Igéje ehhez már hozzáfűzi a maga értékelését, megerősítve a tényt, hogy mennyire ilyenek vagyunk!
Szóval Dávid közel került a királyhoz és egyre inkább magához a királysághoz is. Saul király lányával kötendő házasságának lehetősége is ezt támasztja alá. Egyre feljebb kerül Dávid a „társadalmi ranglétrán”. Egyre több befolyásos kapcsolata lesz. Egyre közelebb kerül a hatalomhoz. A szociológia nem véletlenül nevezi ezt a helyzetet „kapcsolati tőkének”. Több ezer év óta így működik a világ… (17-22).
A harci és hatalmi sikerek mellett Dávid népszerűsége nőttön nőtt (14-16).
Egy korabeli „sztár” áll előttünk, ahogy az igeverseket olvassuk.
Dávidot mindenki szerette, kedvelte, mindenki rajongott érte, az emberek a bizalmukba fogadták őt.
A nők kegyeit már említettük, amiben a rajongó asszonyok részesítették Dávidot. Egy sikeres férfi esetében ez olyannyira veszélyes, hogy a legkülönbek is elbuktak már ebben, ide értve Dávidot is, meg azokat is, akik ezt „hívő emberként” is tökéletesen, mesterien leplezik.
Dávid sikeres ember volt. Kiemelt Igénk első tagmondata is ezt hangsúlyozza. A leírást olvasva, „testi szemeinkkel” is ezt látjuk: harci, hatalmi sikerek és rajongó népszerűség kísérték Dávid minden megmozdulását.
A siker „diagnózisa” ez a leírás.
Milyen aktuális ez a téma. Ma egy sikerorientált és élvezetcentrikus, jóléti társadalomban végképpen!
2.
A kiemelt igevers első tagmondata után van egy vessző, majd következik a második tagmondat.
Mielőtt tehát folytatjuk az üzenet kifejtését a második tagmondattal, és ezáltal teológiai magasságokba emeljük textusunkat, álljunk meg ennél a vesszőnél…
Vagyis vegyünk egy nagy lélegzetet, és a siker diagnózisát megállapítva, vizsgáljuk meg önmagunkat, a saját harci és hatalmi sikereinket és népszerűségünket, vélt vagy valós elemit mindezeknek, megvallva ezekkel kapcsolatos, sokszor leplezett törekvéseinket, és halljuk meg ennél a vesszőnél elidőzve, AZ ÚR FIGYELMEZTETÉSÉT: „Vigyázz!”
Igen, az egész igeszakasz egy fontos figyelmeztetés, Isten intő szava, a látható siker kapcsán.
Először is a siker nagy kísértés. Az ember sokszor észre sem veszi, hogy elbízta magát, hogy „elszaladt vele a ló”.
Itt Dávid még tartja magát, hiszen többször hangsúlyozza, hogy ki vagyok én, hogy a király veje legyek, én senki és semmi vagyok (23). Jó ezt olvasni, megnyugtató ezt hallani, amikor valaki a látható sikerek idején is megmarad alázatban, mert tudja, hogy mindez ajándék, múlandó, és élete önmagában törékeny, de el van rejtve Istenben!
Ugyanakkor éppen ez a veszély is, hogy az ember egy ideig még tudja ezt, ha tudja, – de váratlanul és észrevétlenül mégis átfordulhat az egész a folyamatos, a tartós sikerek idején egy önhitt, megkeményedett elbizakodottságba, ahogy ez Dávidnál is megtörtént. Hol az a pont, ahol ez átlendül az alázatból a gőg nyomorába, mint ahogy a libikóka átlendül egyik oldalról a másikra?
Másodszor, mondjuk ki, a siker nemcsak kísértés, hanem valójában nagy „kohó” is, amely sok szenvedéssel jár, annak, aki az örvényébe került. Ez is a figyelmeztetés része. Tehát nem biztos, hogy sóvárogva kell tekintenünk a sikeresekre.
A látványosan sikeres emberekre sokan irigyek. Ezt gyakran tagadjuk, pedig többnyire ez a valóság. Ennek az irigységnek számos változata van (8-13).
Tény, hogy a sikeres embereknek, az irigység okán, sok az ellenségük, sokan utálják őket, mégpedig olthatatlan gyűlölettel, miközben az egész folyamatnak része a félelem és a rettegés.
Arról most nem is beszélek, hogy eközben a láthatóan sikeres ember, ha akarja, ha nem, valamilyen módon a nyilvánosság szemétdombjára, trágyadombjára kerül. Akkor, Dávid korában asszonyok zengedeztek róla (6-7). Ma pedig a nyilvánosságnak halálos poklai vannak a modern technika által.
Pontosan ez történt a sikeres Dávid és a féltékeny Saul kapcsolatában is. Saulnak nem tetszett Dávid sikeressége, rosszalta ezt, majd többször is az életére tört. Sault megszállta az irigység, megszállta a gonosz. A múltkor is említettem, de most is ide kell hoznom Szabó Magda „Őz” című regényét, ami az irigységből fakadó elemésztő gyűlölet regénye.
Harmadszor állapítsuk meg, hogy az egész folyamat attól kegyetlen, mert nem lehet belőle nyilvánosan, elismerten tisztán kikerülni.
Minél magasabbra jut valaki, ez annál inkább tény.
Senkit nem érdekel ugyanis, hogy valaki, minden tökéletlensége ellenére is, igyekezett az Úr segítségével feddhetetlenül, tetten érhető bűnöktől mentesen megállni mindenütt, a siker örvénye mégis beszippant, a siker „fogai” bedarálnak, az egész rendszer magába présel.
Manapság ez naponta így van, olyan gyors és összetett folyamatokat élünk meg, amelynek újra és újra része a nyílt vádaskodás, rágalmazás, zsarolás. Innentől kezdve pedig védhetetlenül „sárosak” leszünk.
Az emberek élvezik a másik bemocskolását, a minél nagyobb ingerküszöbű szapulást, hírt, ha a másikat érinti. Persze ez egy rejtett, de valós élvezet. Még hozzá is teszik: „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja!”
Dávid sem úszta meg.
Mondjuk ki, hiszen az Ige is kimondja: Az egész folyamat mögött ott rejtőzik a gonosz hatalma (8-13).
A siker mögött ugyanúgy ott rejtőzhet, mint a sikeres emberekre való irigykedés mögött.
Azért említem, hogy a látható siker generálja mindezt, mert ezzel is azt akarom hangsúlyozni, az Ige szerint, hogy a látható siker sokszor nem áldás, hanem inkább a gonosz munkája. Erről majd még szólunk, sokkal pontosabban.
Csak zárójelben jegyzem meg, hiszen azt olvastuk, hogy Isten rossz szellem szállta meg Sault, amikor elkezdett irigykedni (10), hogy Isten soha nem küld gonosz lelket, mert Isten jó, Őtőle semmi gonosz nem származik. Ez a szóösszetétel azt jelenti, hogy Isten Úr a gonosz felett is. Ezt pedig jó tudni.
3.
Végezetül térjünk rá, az első tagmondat és a vessző után igeversünk második tagmondatára: „Dávid minden útján sikeres volt, mert vele volt az Úr!” (14)
Itt kerül a siker témája igei, teológiai magasságokba, itt olvashatjuk minderről az evangéliumot és most érthetjük meg igazán, hogy pontosan miről is van szó a siker kapcsán.
A siker diagnózisa, a sikerrel kapcsolatos figyelmeztetés után halljuk végre meg AZ EVANGÉLIUMI MEGOLDÁST.
A teljes Írás összefüggésében mondjuk ki, hogy minden itteni siker múlandó, mint ahogy itt minden múlandó (Zsoltárok 90,7-10, 2Péter 3,10-11).
Megbomlott korunkban ez kitapintható, ahol félperces szenzációk vannak, és jön az újabb. Fogalmunk sincs, hogy mi az, ami később értéknek számíthat majd, bámely területen is, hiszen az újabb azonnal kiüti a régit. Nincsenek igazodási pontok. Tombol a mulandóság bulija, amit még ünneplünk is, mert a régi, százados, évezredes érzékeket is megtagadjuk.
Szóval ne feledjük, hogy a világ dicsősége elmúlik. Sic transit gloria mundi.
Egyetlen „siker” létezik csupán, idézőjelben „siker”; – vagyis ha sikerről beszélünk, akkor egyetlen valósgos sikert említhetünk, egyetlenegy sikertörténetet: Jézus Krisztus feltámadását, aki legyőzte a halált, az elmúlást, a bűnt, a betegséget, a gonosz hatalmát.
Isten Jézus Krisztus feltámadásában mutatta meg nekünk, hogy Ő az Úr, aki teremt és újjáteremt, aki ha sikert ad, abból mindig áldás fakad!!!
Hol van ettől a mi gyarló, öncélú, mások „pusztulásán” felépült sikereink maszlaga, amelyek már régen rothadnak valahol, és csak nekünk fontosak még, de senki mást nem érdekelnek, amíg minket is el nem zár a halál.
Jézus Krisztus feltámadott! Ma is ez az evangélium, a siker témája kapcsán is (1Korinthus 15,20). Ebből az egyetlen, krisztusi sikerből következik minden áldás. Enélkül az áldás nélkül azonban nincs siker, csak lehulló csillogás…
Az áldás az első, aminek forrása az élő Isten. Dávid azért lehetett minden útján sikeres, mert vele volt az Úr. Velünk az Isten (Máté 1,23). Ennek a csodának, áldásnak a testi szemekkel látható siker is lehet egyfajta „mellékterméke”, egy ideig legalábbis. De Isten népe a látható siker nélkül is, a kudarcokban is megtapasztalja Isten jelenlétét, áldását. Az áldás az áldás, mindenkor, sikerben és kudarcban egyaránt: Megváltottság, Isten-jelenlét, „Immánuel”.
Tehát ég és föld a különbség áldás és siker között. Az áldás nem emberi ügyeskedés, trükközés, magunknak tulajdonított tehetség eredménye, hanem Isten cselekvése, elhívása, vezetése. Az áldott ember az Úr kezéből fogadja el az eredményeket is, azokkal hálaadással, az Ő dicsőségére, a rá bízottak és sokak javára él, miközben tudja a határokat, és el is tudja a látható sikert engedni, ha Isten időszámítása szerint annak jött el az ideje.
*
Közöttünk élő, neves festőnk, a Balaton festője, Fülöp Lajos novellákat is írt. Egy kötettel megajándékozott jó néhány évvel ezelőtt. Az egyik novella arról szól, ahogy az ember „kisgyerekként” arra vágyik, hogy majd egyszer ő is felmászhasson a fa csúcsára, mint a nagyobb társai. Később, ahogy telik az idő, és az ember megtér, valamint hitében erősödik, már csak arra vágyik, hogy épségben lemászhasson a fáról. Ameddig pedig a „csúcson” lehet, mindent megtesz, az Úr erejével, hogy az Ő dicsőségére és sokak javára élhessen.
Urunk, segíts le baj nélkül a fáról!
Amíg viszont fent lehetünk, akármilyen „magasan”, akármilyen feladatban, a Te dicsőségedre, a ránk bízottak javára élhessünk.
Urunk, ne sikert, hanem áldást adj nekünk, a feltámadott Úr Jézus Krisztusban, hogy megtapasztalhassuk azt, amit Dávid: „Minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr!” (14)
Szeretem az olyan templomokat, ahol a templomépület homlokzata egy nyitott harangtoronyba torkollik, amelyben a harang is látszik. Valahogy ilyen a siker és az áldás kapcsolata, mint a templomocska harangtornyának csúcsán a harang. Lehet akármilyen szép az épület, mégis a harang a lényeg, amelynek látványa, csengése túlmutat rajtunk.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2017. augusztus 6.
Textus / Lekció: 2Timóteus 01,10
Igehirdető: Steinbach József