(1) Azokban a napokban, amikor ismét nagy sokaság vette körül, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk:
(2) Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük;
(3) ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött.
(4) Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?
(5) Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét.
(6) Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették.
(7) Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük.
(8) Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral,
(9) pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket,
(10) és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.
(Márk 8,1–10)
(Márk 8,8)
Valamikor július folyamán magyaráztuk, Márk evangéliuma folyamatos prédikálása során, az ötezer ember megvendégelésének csodáját.
Vannak olyan bibliatudósok, akik azt mondják, hogy a négyezer ember megvendégelése történetének leírásánál ugyanarról a csodáról van szó, csak az evangélista más optikából szemléli azt.
Ugyanakkor vannak olyan bibliatudósok, akik határozottan rámutatnak a két csoda közötti különbségekre, és azt állítják, hogy az ötezer ember megvendégelésének és a négyezer ember megvendégelésének csodája, két külön jézusi csoda.
Nem csak azért, mert a feljegyzett számadatokban is van különbség.
Tehát itt négyezer ember megvendégeléséről van szó, ott ötezer ember megvendégeléséről olvashatunk.
Itt a tanítványoknak hét kenyerük van, ott öt kenyerük volt.
Vagy a maradék tekintetében, az itt hét tele kosár, ott tizenkét tele kosár.
A különbség lényege azonban nem ez, hiszen a számadatok leírása pontatlan is lehet a Bibliában, mert mindig az üzenet a lényeges, és nem egy csoda vagy egy esemény hajszál pontos rekonstruálása.
A lényegi különbség, az ötezer ember és a négyezer ember megvendégelése között, valójában az a tény, hogy Jézus Krisztus itt nem zsidó, hanem pogány vidéken jár.
Ez a csoda is része Jézus nem zsidó területeken történt csodáinak, amelyekről korábban hallhattunk: a pogány asszony lányának meggyógyítása, a süketnéma ember meggyógyításának története.
A négyezer ember megvendégelése is ugyanezeken a helyszíneken történik, tehát része egy „sorozatnak”.
Az evangélista itt nyomatékkal hangsúlyozza azt, hogy Isten Jézus Krisztusban közölt szeretete egyetemes, minden embernek szól kivétel nélkül, nemcsak a zsidóknak, hanem a nem zsidóknak is. Az evangélium, kultúrától, nemtől, fajtól, kortól függetlenül mindenkié. Isten megváltó szeretete minden népé…
A négyezer ember megvendégelésének határozottan úrvacsorai karaktere van.
Erre részletesen rámutatunk majd.
Ez is lényegi különbség az ötezer ember megvendégeléséhez képest.
Akkor figyeljünk a négyezer ember megvendégelésének történetére!
Most különösen azokat a specialitásokat szeretném kiemelni, amelyeket nyáron, az ötezer ember megvendégelésének csodája kapcsán, nem tudtam elmondani.
*
Az első fontos üzenet az, hogy amikor Jézus rátekint a sokaságra, akik a pogány, nem zsidó vidéken is körülvették Őt, akkor látta, hogy mennyire nélkülöznek, nincs mit enniük, ezért megszánta őket.
JÉZUS MEGSZÁN MINKET (1–3).
Ez az első üzenet, amit forgassunk most a szívünkben!
Soha ne felejtsük el, hogy olyan Urunk van, aki megszán bennünket, embereket.
Jézus megszánja azt az emberlétet, amely olyan sokféle ínség, testi ínség között szenved.
Ezeket az ínségeket lehetne sorolni, ahogy a mai Igében számos utalást hallhattunk ezzel kapcsolatban.
Például a testi ínség egy fajtája – most itt konkrét testi ínségről van szó – az éhezés. Tudom, hogy a jóléti társadalmakban pont az ellenkező a probléma, hogy sokat, mértéktelenül tudunk enni, ezért a fő témánk a fogyókúra, de gondoljunk azokra, akiknek ezen a világon nem ilyen a helyzetük, akik éheznek és szomjaznak. Természetesen gondolhatunk saját magunkra is, mert mi még nem éhezünk egyelőre, de számos testi ínség alatt gyötrődhetünk.
Ezzel kapcsolatban említi az Ige azt, hogy elfáradt a sokaság a három nap alatt, amíg együtt voltak, és nem lehet őket hazaküldeni, hogy gondoskodjanak magukról, mert hazafelé menet kidőlnének az úton (3). Ez a kifejezés megérintett: kidőlni… Fontos a közösség, de ha sokan sokat vagyunk együtt, abban előbb ki lehet dőlni, mint az éhezésben. Emberekkel együtt lenni áldás és kimerítő is lehet. Arra is utal ez a kifejezés, amikor a testi ínség úgy jelentkezik – ez is a jóléti társadalmak betegsége –, hogy egy felpörgött, felgyorsult világban szinte megállás nélkül gürcölünk, ha van munkánk, rengeteget kell dolgoznunk, alig van szabad időnk és bizony elfáradunk, fogy a testi erő. Ahogy telnek az évek fölöttünk, ezt különösképpen érezzük. Ez is a testi ínség egy fajtája. Ha éppen nem lehet pihenni és megállni az adott, kritikus ponton – és sokszor nem lehet – akkor az ember azt érzi, hogy kidől. Hála Istennek, hogy Ő gondoskodik, minden napra megadja az erőt, és ad a kellő időben pihenést is.
Ne felejtsük el, hogy Jézus körül azért voltak nagyon sokan, ezt mindig hangsúlyozza Márk evangélista, mert nagyon sok volt a beteg akkor is, a zsidók és a nem zsidók között egyaránt. A betegség is az emberlét nyomorúsága, a testi ínségek egy fajtája, függetlenül attól, hogy melyik kultúrához tartozunk, melyik vallási közösséghez, felekezethez, hiszünk vagy nem hiszünk. Sokan vagyunk betegek, vagy lehetünk betegek, egyszer majd biztosan leszünk betegek…
Kérlek, hogy tedd ide most te is, folytatva a sort, azokat a testi ínségeidet, amelyek éppen neked okoznak fájdalmat. Nem tudom, hogy testileg milyen állapotban ülsz itt, ezt te tudod, de azokra mind gondol és utal az Ige, akiket valami testi ínség gyötör. Jézus megszánja azokat, akik testi ínségben vannak. Ő tudja, hogy ez a hústest nagyon, de nagyon tud fájni…
A testi ínségnek még egy fajtáját hadd emeljem ki, amire az imént egy mondatban már utaltam is. Elgondolkodtatott, hogy igen sokan voltak Jézus körül. Sokan vagyunk. A nyugati társadalmakban ugyan fogyunk, de bolygónk legnagyobb problémája a túlnépesedés. Száz évvel ezelőtt 2,5 milliárdan voltunk, most több, mint 8 milliárdan élünk e földtekén. Száz esztendő alatt ennyit emelkedett a föld lakossága? El tud tartani ennyi embert a lakóhelyünk? Milyen ínség, milyen nyomorúság következik a túlnépesedésből?
Folytatva a gondolatsort, a testi ínséggel mindig együtt jár a lelki ínség.
A kettőt nem lehet egymással szemben kijátszani.
Itt most a lelki ínségről nem beszél direkt módon az Ige, de indirekt módon igen.
A bibliai embertan ugyanis azt tanítja, hogy ha szenved a test, akkor vele együtt szenved a lélek is, és ha szenved a lélek, akkor belesajdul és belebetegszik a test.
A lelki ínség azért bonyolultabb, mert a testi ínséget valamilyen módon meg lehet határozni. A mai technológia egyre pontosabb diagnosztizálási lehetőséget kínál. De a lelki ínséggel nem így van. A lelki ínséget nem lehet pontosan diagnosztizálni. Nincs olyan műszerünk, amivel a lelki ínséget pontosan meg lehetne határozni. Olyan bonyolult az ember, olyan sokféle lelki problémát, bajt, krízist, lelki betegséget hordozunk.
A pszichológia tudománya – a maga empirikus látásával és módszereivel – a lelki ínségeknek csak egy igen szűk szeletére tud rávilágítani.
Talán az igaz művészetek hivatottak arra, hogy az ember lelkiállapotát, az emberlét lelki ínségeit, mintegy kiáltásként, egészen őszintén megszólaltassák, sejtessék, megénekeljék: prózában, versben, zenében, filmen…
A testi és lelki ínségek mellé hadd tegyem még ide azt a fajta ínséget, amit én közösségi ínségnek, vagy közéleti ínségnek nevezek, de igazából nem találtam rá pontos kifejezést.
A tanítványok feltesznek Jézusnak egy kérdést: Ki fog ezeknek a sokaknak enni adni a pusztában, ki fogja ezt a sok embert jóllakatni? (4)
Továbbgondoltam ezt a kérdést: Ki fogja ezeket a sokakat „megelégíteni, kielégíteni”? Az ember – jóléti közegünkben – egyre inkább kielégíthetetlen testileg, lelkileg, szellemileg, hitbelileg egyaránt. Olyan magasak az igények, az elvárások, annyifélék vagyunk. Soha semmi nem igazán jó, és soha semmi nem elég… Jöhet itt bárki, bármilyen meglátással, bármiféle elképzeléssel, cselekvéssel, akár őszinte odaszánással is, többnyire kétkedve fogadunk mindent, kritikával illetjük, jobbat és többet várunk mindig. Persze, gyakran önző szándékkal érkeznek az újítók, nem pedig odaszánással, így a kritika is jogos lehet, de ez egy másik kérdés. A ma embere kielégíthetetlen, testi, lelki, szellemi, hitbeli értelemben egyaránt, vagy éppen közömbös és igénytelen; mindegyik probléma. Jogos a kérdés: ki fogja ezeket jóllakatni, megelégíteni, kielégíteni, itt a pusztában? A puszta életünk Isten nélküli kietlenségére is utal.
Kielégíthetetlenek vagyunk, ugyanakkor telhetetlenek vagyunk, miközben pusztaságos létünk a jólétben is ordít…
Tovább fokozom, tehetetlenek vagyunk, mi emberek. Lehetetlen állapotban van az életünk, sok tekintetben. Annyi a megoldatlan probléma, és nincs érdemi változás, inkább elkorcsosulás. Az igazi, nagy problémák előtt tehetetlenül állunk.
Visszhangzik bennem az igei kérdés: Hogyan lesz megoldás? Ki fogja ezeket az embereket jóllakatni testileg, lelkileg, hitbelileg, egyéni és közösségi értelemben? Hol van, kinél van az igazi megoldás? Nem érzed a tehetetlenséget, akár a saját köreidben, akár a közéletben, akár világméretekben, főként, hogy Isten nélkül próbálunk boldogulni?
Nagy nyomorúság ez, kínzó ínség, amely mögött ott feszül természetesen az emberi önzés.
Most nem akarom a kérdést szó szerint értelmezni, miszerint a földgolyó nyolcmilliárd emberét, miként lehet méltó módon jóllakatni. Ez csak a szó szerinti értelmezése ennek a problémának, mert sokkal többről van itt szó.
A problémát megfogalmazhatnám másként, korunkra vonatkoztatva, Einstein mondását idézve: Nagyon félek attól a kortól, amikor az emberi technológia úrrá lesz az emberi közösségeken, a személyes kapcsolatokon, és attól kezdve kinevelődik egy idióta nemzedék.
Megretten a szívem. Ki fogja ezeket a sokakat táplálni, nemcsak testi, hanem éltető, Istennek kedves és emberi életet kiteljesítő lelki eledellel, a mostani pusztaságban?
De jó hallani e diagnózis után – mert nekem magamnak is félelmetes volt végiggondolni ezt a diagnózist –, hogy nekünk olyan Urunk van, aki tud helyzetünkről. Ő tudja, hogy milyen nyomorúságban vagyunk, jobban, mint mi!
Ő szánakozással tekintett az éhező sokaságra, és szánakozással tekint ránk is.
Jézus Krisztus szánakozik az emberlét minden ínsége, minden telhetetlensége és tehetetlensége felett; a testi, lelki, közösségi-közéleti ínségek felett egyaránt.
*
Csodálatos, felfoghatatlan ez az isteni szeretet – ez az igazi csoda –, hogy JÉZUS, KICSINYHITŰSÉGÜNK ELLENÉRE, MEGSZÁN BENNÜNKET (4).
Magamról is beszélek!
Bizony, sokszor olyan hitetlenek vagyunk, igazából nem bízunk az Úrban, igazából nem számolunk Ővele. Igazából mi magunk szeretnénk minden problémánkat, önhitten, bölcsen, módszeresen megoldani.
A mai szakaszban látjuk a tanítványok kishitűségét.
Ők kérdezik Jézust, hogy ki tud jóllakatni ennyi embert a pusztában? Ki az a valaki, aki jól tud lakatni ennyi embert a pusztában?
Kérdezik ezt, azok a tanítványok, akik e-világban Jézus Krisztus, az Isten Fia közelében lehettek. Testi szemeikkel látták, tapasztalták az Isten Fiának hatalmát, erejét, csodáit; azt, hogy betegeket gyógyít meg, hogy Ő az elemek Ura is, aki még a vízen is képes volt járni, aki korábban a szemük láttára megvendégelte az ötezer embert, megszaporította a kenyeret.
Emberi értelemmel felfoghatatlan csodák ezek, amelyeknek a tanítványok szemtanúi lehettek.
Mindezeket látták, mindezekből részesültek, és ennek ellenére továbbra is vakok és kishitűek maradtak.
Döbbenetes.
Pedig milyen bizonyságát kapták Jézus hatalmának.
Ez is jelzi azt, hogy önmagában a csoda, a látványos csoda – és Jézus tudta ezt – nem segít hitre.
De a tanítványok hitetlensége mellett azért a sorok közül kiolvashatjuk a Jézust körülvevő sokaság kishitűségét is.
Valójában miért gyűltek Jézus köré az emberek, még itt, a pogány területeken is?
„Urunk, adj nekünk kenyeret, old meg a mindennapi életünk problémáját, az egzisztenciális kérdéseinket, a bajainkat, gyógyíts meg a betegségeinkből, most azonnal, és ha nem teszed, akkor mindjárt elkezdünk perlekedni vagy kételkedni…”
A „sokaság” is hallott a „csodadoktor” Jézusról, ezért ment Jézus közelébe.
Mindenki csak e-világi megoldást várt Jézustól, mégpedig azonnal.
Félre ne értsétek, nagyon fontos az e-világi megoldás. Isten e-világi megoldásokkal is megajándékoz bennünket, és a hívő embernek ez boldog tapasztalata. De hát lássuk már be, a csak e-világi megoldás ideig való! Ha meggyógyulunk, a halálra gyógyulunk meg. A csak e-világi megoldás nem elég! Sokkal több kell: az örök élet bizonyossága, amely felvértezi ezt a földi életet!
Mind a tanítványok, mind a Jézus körüli sokaság tagjai kishitűek voltak.
És én? És ti? Mi, akik itt ülünk? A mi kishitűségünk?
Engem is kérdez Isten Igéje.
Sokszor megdöbbenek, egy-egy próbatétel idején, vagy amikor nagyon elfáradtam, hogy milyen gyenge, törékeny a hitem.
Milyen rest a mi szívünk, hogy befogadjuk az Úr ajándékait, amelyek megáldják ezt a földi életet, de túl is mutatnak azon, a maradéktalan jövőre!
*
Mindezeket végiggondolva szólít meg minket az evangélium!
Jézus annak ellenére, hogy ilyenek vagyunk, ilyen kishitűek, nemcsak megszán bennünket, hanem a segítségünkre is siet.
Jézus – a mai igeszakasz története szerint is – nemcsak megszán minket, mert ez önmagában nem elég.
JÉZUS HATALMASAN CSELEKSZIK ÉRETTÜNK.
A mi Urunk, szabadító isteni hatalmát mutatja meg, a testi, lelki, közösségi ínségben szenvedő emberlétünk minden nyomorúsága felett.
Itt látszik, hogy még a hit is Isten szabadító cselekvésének ajándéka.
Mindenünket az Isten cselekvése előzi meg, és az Ő ingyen kegyelméből van.
A mai igeszakasz alapján vegyük sorra, hogy ez a hatalmas Isten, Jézus Krisztus által, miként cselekszik értünk, méltatlanokért?
Csak „tőmondatokban” idézem fel ezeket a szabadító mozzanatokat, odahaza gondoljátok tovább azokat.
A mai evangélium leírása szerint haladok sorban.
Miként cselekszik értünk a mi hatalmas Urunk?
Jézus meghív.
Jézus odahívta magához a tanítványait (1).
Jézus hív bennünket, meghív bennünket az Ővele való közösségre.
Most is, ebben az órában azért hangzik ez az igehirdetés, mert az Ő hívó szava szól felénk.
Jézus hívása, Isten megváltó, megoldást ajándékozó szeretetének hívása.
Jézus megkérdez.
Jézus hív bennünket és megkérdez bennünket.
Hány kenyeretek van? (5)
Jézus nem a bajra kérdez rá, először semmiképp sem.
Először arra kérdez rá, hogy mid van: azt vedd észre!
Nem azt kérdezi Jézus, hogy mid nincs, hanem hogy mid van.
Azt vedd észre, azt a sokat, vagy keveset – hit kérdés az értékelés – amid van!
Jézus megnyugtat.
Utána Jézus megnyugtatja a sokaságot (6): Üljetek le szép rendbe, rendeződjetek, nyugodjatok meg, telepedjetek le a zöld fűre…
Ebben az e-világi pörgésben picit lenyugodni, az Isten házában, ez egy áldott lehetőség. Ha nem is tudsz figyelni a prédikációra, de le lehet nyugodni, meg lehet pihenni.
Ebben a történetben is, mint mindig, Jézus a kezdeményező, a tanítványok és a sokaság a befogadók.
Megnyugodni, és átélni azt a csodát, hogy befogadó lehetek, és nem akárki felé, hanem a hatalmas Úr ajándékozó szeretete felé.
Jézus kézbe vesz.
Jézus meghív, megkérdezi mid van, Ő megnyugtat, és elkéri, átveszi azt, amid van, és amit amúgy is Őtőle kaptál.
Jézus átveszi, amink van, hogy az Ő kezén áldás legyen abból, amink van.
Közben Jézus kézbe veszi egész életünket.
Nincs ennél nagyobb biztonság.
Jézus vette a kenyeret.
Add oda azt, amid van, azt a „keveset” Jézus kezébe, és az ott elkezd áldottan több lenni.
Jézus hálát ad, és hálát adni tanít.
Jézus vette a kenyeret és hálát adott (6).
Jézus hálát adni tanít. Hálát adni: ez sok jónak a forrása.
Minden reggel hálával felkelni, így elindulni, bármilyen helyzetben vagy: Uram, köszönöm, hogy élek; köszönöm, hogy elkészítetted a mai nap feladatait; köszönöm, hogy adsz hozzá erőt, szeretetet, türelmet, vezetést.
A hálaadás a hívő élet alaphangja.
Megalázkodik bennem a lélek, mert olyan sokszor képtelen vagyok erre a hálaadása. Nagy mélységekben még az életkedvem is elhagy.
Bizony, ezeket mind őszintén, bűnbánattal végig kell gondolni, amikor a mai evangéliumi történet egyes elemeit sorra vesszük.
Mert éppen eközben derül ki a lényeg, amiről mindjárt szólok, hogy mennyire kegyelemre szorulunk, mennyire Jézus értünk kiontott testére és vérére, vagyis az Ő megváltó halálára és helyettes elégtételére van szükségünk.
Jézus megtör.
Jézus, éppen ezért, minket is megtör, hogy csak Őbenne bízzunk.
Jézus vette a kenyeret, átvette azt a tanítványoktól, hálát adott, hálaadásra tanított, és megtörte a kenyeret (6).
A kenyér megtörése sokkal többet jelent a mi megtöretésünknél, hiszen Jézus értünk való halálának próféciája ez itt; de az Ő megváltó szeretetét csak akkor tudjuk elfogadni, ha mi magunk is megtörettettünk.
Nyilván felismerjük a kenyér megtörésében az úrvacsora motívumait. A négyezer ember megvendégelésének a sajátossága, azon túl, hogy pogány környezetben hangzik el, éppen az, hogy „úrvacsorai jellege” van. A halak itt csak mellékesen kerülnek elő (7).
Jézus vette a kenyeret, hálát adott és megtörte.
Mielőtt ezt a megváltó, értünk megtöretett szeretetet megragadnánk, vegyük a nehéz leckét, és először ránk vonatkoztatva értelmezzük ezt az Igét.
Jézus megtör bennünket. Ő úgy tesz bennünket hívővé, hogy megtör bennünket. A mi önző, hatalmas, nagy egoista, önhitt énünket megtöri az Úr.
Higgyétek el, csak a megtört ember az, aki eljuthat odáig, hogy mindent egyedül csakis az élő Istentől vár! Márpedig ez a teljes kegyelemre való hagyatkozás a hit alaphangja.
Jézus bevon az Ő cselekvésébe.
Miután Jézus megtörte a kenyeret – megtörve a mi életünket –, felemel ebből az állapotból, nem hagy minket ebben az állapotban. Ő felemel, megújít, üdvösséget és szolgálatot ad.
Jézus a megtört kenyeret tanítványainak adta, hogy azok adják tovább a kenyereket a többieknek.
Nem a tanítványok ettek először, hanem továbbadták a kenyérdarabokat másoknak, és ők csak utána részesültek a kenyerekből, a testi kenyérből. De a testi kenyeret, a konkrét segítséget csak az tudja irgalommal továbbadni másnak, saját magáról is elfeledkezve, aki már részesült a lelki kenyérből.
Jézus bevon bennünket az Ő szolgálatába, isteni szeretetének cselekvésébe.
Ez már az értelmes, tartalmas, szolgáló, Istent dicsérő élet jele, amely kegyelmes felemeltetésünk látható jele.
Összefoglalva.
Sokféle ínségben szenvedünk.
Jézus megszán bennünket, annak ellenére, hogy kicsi a mi hitünk.
De Jézus nemcsak megszán bennünket, hanem hatalmasan cselekszik érettünk, miként ezt erre a gyönyörű történetre figyelve felsoroltam nektek.
Ezután a leglényegesebb.
Jézus tehát vette a kenyeret hálát adva, megtörte és a tanítványainak adta, jelezve azt, hogy hív bennünket, megkérdezi, hogy mink van, megnyugtat bennünket, kézbe vesz – átveszi azt a keveset, ami a miénk, hogy az több legyen –, megtör minket, hogy kegyelmére hagyatkozzunk, hálaadásra tanít…
Ezt tette velünk.
Ennél azonban sokkal többet tett értünk!
Ő maga meghalt érettünk a kereszten, azaz saját teste töretett meg, miattunk, érettünk, helyettünk. Ez a keresztyén üzenet szíve. Isten a golgotai kereszten mutatta meg embert megváltó szeretetét. Ez a 21. századi ember számára felfoghatatlan; bolondság vagy botrány, az is volt mindig (1Korinthus 1,23). Ő maga vállalta a megtörettetést, érted és értem. Jézus nem vitatkozott a kereszten, mindent átadott, nem bizonyította a maga igazát, miközben imádkozott ellenségeiért.
Maga Isten bizonyította meg Jézus igazát, az isteni szeretet megváltó és megoldást ajándékozó igazságát, azzal, hogy feltámasztotta Őt a halálból.
Örök életünk van, üdvösségünk, bármi történik is itt velünk.
Ekként adja nekünk az Isten, határtalan szeretete által, pusztai vándorlásunk során az egyetlen, mennyei megelégíttetést – testileg, lelkileg, egyéni és közösségi értelemben egyaránt – a pusztában, a pusztán túl, és akár úgy is, hogy az említett „stációkat” végigjárva, közben kivirágozhat az e-világi pusztaság.
–
Ismerek olyan embereket, akik bizonyos egészségügyi okok miatt nem ehetnek kenyeret, szénhidrátot, sok minden mást sem.
Ezek a folyamatos böjtre kényszerített emberek elmondják, hogy körülöttük milyen nagy étkezések történnek folyamatosan, mindenki eszik, iszik, boldogan élvezik az életet.
De ettől egyikük sem boldogabb másoknál.
Mondjuk ki: akinek Jézus Krisztusban adatott – az Ő megtört teste és kiontatott vére által – Isten szeretetének hatalma által, az élet kenyere (János 6,35), az megtapasztalta, hogy a pusztaságból van szabadulás, és jól lehet tartani a sokaságot.
De ez csak Isten megtartó kegyelme és szeretete által lehetséges, aki újjászül bennünket.
Isten nélkül viszont nincs sem segítség, sem üdvösség.
De jó tudni, Jézus Krisztus az élet teljességének, a valódi megoldásnak, az üdvösségnek kenyerét adja nekünk.
Ha „földi kenyeret” nem is ehetsz, ha böjtölsz, ha sok mindenről le kell mondanod ebben az élvezeteket habzsoló világban; ha nélkülözöl és szenvedsz, akkor is tudd ezt!
Tapasztaljuk meg hatalmas Istenünk szabadító cselekvését, minden szükségünk közepette, ez növelje hitünket, hogy ne legyünk hitetlenek, hanem hívők! (János 20,27)
Tapasztaljuk meg, hogy Jézus Krisztus ma is mennyei bőséggel elégít meg bennünket!
Ámen.
Imádkozzunk!
Élő Istenünk, minden ínségünkből, kishitűségünkből Tehozzád kiáltunk, és köszönjük, hogy Te nemcsak megszánsz bennünket, hanem megváltó szeretettel hatalmasan cselekedtél, és most is – Igéd és Lelked által – cselekszel érettünk.
Köszönjük, hogy a puszta kivirágozhat. Köszönjük, hogy a pusztaságon túl, „odaát” is Te vársz bennünket. Tégy bennünket a Te engedelmes eszközeiddé a pusztaság kivirágoztatásában!
Így könyörgünk egymásért, növeld a mi hitünket, hogy hatalmas, szerető, üdvözítő cselekedeteid részesei lehessünk és továbbadhassuk azt másoknak is!
Hallgass meg minket!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. október 10.
41. hét.
Márk sorozat: 51.
Szentháromság utáni 19.
Textus / Lekció: Márk 08,01-10 (08)
Igehirdető: Steinbach József