(27) Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért,
(28) és semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig Istentől.
(29) Mert nektek nemcsak az adatott meg Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte,
(30) és ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok.
(Filippi 1,27–30)
(Textus: Filippi 1,27)
„A Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek!”(27) – hangzik a felszólítás, az apostolon keresztül felénk.
Ez egy fontos felszólítás.
Mivel egy fontos felszólításról van itt szó, ezért az is fontos, hogy pontosan értsük azt.
1.
Ennek érdekében először arra figyeljünk, hogy MIT JELENT A JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMA? (18–26)
A Krisztus evangéliumának lényegét, az apostol személyes hitvallásban fogalmazta meg, mai igeszakaszunk előtt (18–26).
Krisztus evangéliuma az élet evangéliuma.
Mindegyik levelében ezt hangsúlyozza az apostol, vagyis így definiálja az evangélium lényegét.
Krisztus evangéliumának lényege az, amit az apostol így fogalmazott meg: Nekem az élet Krisztus! (21)
„Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, azt az életet pedig, amit testben élek, azt az Isten Fiába vetett hitben élem meg.” (Galata 2,20) Krisztus evangéliumának lényege az élet: Én Krisztusban, Krisztus bennem.
Ez azt is jelenti, hogy már átmentünk a halálból az életbe, vagyis a halál nem előttünk, hanem mögöttünk van (János 5,24).
Krisztus evangéliuma az élet evangéliuma abban az értelemben, hogy örök életünk van.
Erről az örök életről annyit mondhatunk, hogy ez sokkal jobb mindennél (23).
A részleteket nem tudjuk, de ennyi elég.
Krisztus evangéliuma az élet evangéliuma abban az értelemben is, hogy új életünk van, vagyis a földi életünket az örök élet tágasságában élhetjük meg.
Az új élet lényegét az apostol nem egyházi nyelven, hanem mindenki számára érthető módon fogalmazza meg, miszerint az „eredményes munkát” jelent (22).
Vagyis egyháziasan szólva, áldott szolgálatot ért alatta az apostol.
Az új élet lényege az, amiről a mai igeszakaszban azt olvassuk, hogy Krisztus evangéliumához méltóan viselkedünk, járunk, élünk (27).
A Krisztus evangéliuma tehát az élet evangéliuma, örök élet, új élet.
2.
Máris itt vagyunk mai alapigénk témájánál: MIT JELENT A KRISZTUS EVANGÉLIUMÁHOZ MÉLTÓAN VISELKEDNI? (27–30)
Jó, hogy az apostol a mai igeszakaszban konkretizálja a Krisztus evangéliumához méltó viselkedés mibenlétét, mert ennek során kiderül, hogy sokkal többről van itt szó, mint valamiféle felszínes erkölcsösségről.
A Krisztus evangéliumához méltóan viselkedni („politeuó”) hitvalló életet jelent (27).
Az eredeti görög kifejezés is erre utal: városi polgárként élni, de hogyan?
Filippiben leszerelt római katonák éltek, a birodalom által megbecsült jólétben.
A kifejezés utal a jóléti világpolgár viselkedésére.
Ugyanakkor ez a kifejezés azokra a Filippiben élő polgárokra is vonatkozik, akik Isten kegyelméből Jézus Krisztusban hittek, és az első európai keresztyén gyülekezet tagjai lehettek.
Tudjuk, hogy az ő helyzetük nem volt könnyű Filippiben (Cselekedetek 16,21–24).
Mai, városiasodó világunkban telitalálat ez a kifejezés: a jóléti világpolgárok között, Krisztust követő, keresztyén, hitvalló polgárként jelen lenni, mint akik tudják, hogy hova tartoznak, és hogy a mennyben van polgárjoguk, ami földi polgárságukra is alapvetően kihat (hit, identitás, gyökerek, kultúra).
Tehát Krisztus evangéliumához méltóan viselkedni egyértelműen hitvalló életet jelent.
Mindezt részletezve, a Krisztus evangéliumához méltó élet, bizonyságtevő élet: hirdetni Jézus Krisztus evangéliumát.
Hirdetni, szólni, mondani, újramondani, továbbadni, nem szégyellni Jézus Krisztus evangéliumát (1Péter 3,15).
Hirdetni, továbbadni Jézus Krisztus evangéliumát a ránk bízottaknak: gyermekeinknek, unokáinknak, valamint azoknak, akik között élünk, munkatársainknak, barátainknak, szomszédainknak…
Hirdetni, az Istentől elkészített alkalmakon, a Krisztus evangéliumát azt is jelenti, hogy tudunk csendben is lenni, és nem torzulunk olyan emberekké, akikkel csak erről lehet beszélni. Ez a módszer ugyanis egy idő után ellenkező előjelű eredményt hozhat.
Hirdetni Jézus Krisztus evangéliumát, és élni ezt az evangéliumot: ez a Krisztus evangéliumához méltó viselkedés lényege (27).
Vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet szólni direktben az evangéliumot.
De hiteles életünkkel ilyenkor is hirdetjük az örömhírt.
Ezt a „mennyei” többletet látva, mások rákérdeznek arra, és ennek nyomán újból szólhatunk.
A hiteles élet nem tökéletességet jelent, mert olyan nincs, hanem a hiteles élet megszentelődő élet.
A parókia előtti cseresznyefánkat említem, amely szűk helyen, aránytalanul növekedhetett, ezért nem szép fa, már öreg is, gyümölcsét nem lehet leszüretelni, mégis minden évben virágba borul és terem. Nem tudom már úgy lefényképezni, még a virágzáskor sem, hogy ne lógjanak bele az optikába száraz ágak. De nem kell szépíteni a valóságot, mert a száraz ágak ellenére, öregsége, aránytalan termete dacára is gyönyörűen virágzik.
Nem vagyunk tökéletesek, de hitelesek vagyunk.
Az apostol azonban ennél is többet mond, amikor a Krisztus evangéliumához méltó életről szól: hirdetni, élni az evangéliumot, és megállni („sztékó”) az evangéliumi hitben (27).
Az evangéliumi hitben való megállás itt szintén a hitvalló életre utal, arra, hogy a mindennapok kísértései és próbatételei között megharcoljuk a hit harcát (1Timóteus 6,12).
A mindennapok kísértései és próbatételei között is megállunk a hitben.
A kísértések és a próbatételek között az a különbség, hogy emberileg, az Isten erejét kérve, az egyiket tudom befolyásolni, a másikat viszont nem, hanem a próbatételeket alázattal elfogadhatom az Isten kezéből.
Az apostol a legfontosabbat is megemlíti a Krisztus evangéliumához méltó, hitvalló viselkedés kapcsán: – hirdetni, élni az evangéliumot, megállni az evangéliumi hitben; – valamint küzdeni („szünathleó”) az evangéliumi hitért (27–28).
Amikor sűrűsödik, nehézzé és ellenségessé válik a helyzet körülöttünk, akkor szükség van erre a szent küzdelemre, ami mindig csak a krisztusi szeretet eszközeivel, annak kockázatát felvállalva történhet.
Tehát küzdeni, nem félni („ptüromai”), akár szenvedést is felvállalni („paszkhó”) az evangéliumért (28).
A hit és szenvedés kapcsán tisztázzuk azt, hogy mindig a hitünkkel és nem a szenvedéseinkkel kapcsolódunk Jézus Krisztushoz. Ezért soha nem keressük a szenvedést, mert nem jó szenvedni, beteg ember az, aki szeret szenvedni. De, hisszük, hogy megkapjuk a szenvedés kegyelmi ajándékát Istentől, ha arra szükség van, miközben Isten nem próbál meg bennünket erőnk felett, csak annyira, amennyihez erőt is ad.
Tehát a Krisztus evangéliumához méltó viselkedés hitvalló életet jelent: hirdetni, élni az evangéliumot, megállni az evangéliumi hitben, valamint küzdeni az evangéliumi hitért.
3.
Végezetül felvetődik a kérdés: HOGYAN LEHETSÉGES A KRISZTUS EVANGÉLIUMÁHOZ MÉLTÓAN VISELKEDNI? (27–30)
Hogyan lehet ezzel a hitvalló bátorsággal élni?
Pál először is azt hangsúlyozza, hogy lehetséges a Krisztus evangéliumához méltóan, hitvallóan élni.
Az apostol a saját példáját említi itt alázattal (30).
A filippiek tudják, hogy miként viselkedett közöttük, amikor ott járt.
A filippiek arról is hallanak hírt, hogy miként viselkedik most az apostol, a fogságában, amikor ezt a levelet írja.
Közelben és távolban, közösségben és egyedül, mindenkor lehetséges a Krisztus evangéliumához méltóan élni (27).
Az apostol utána azt hangsúlyozza, hogy együtt lehetséges („mia pszükhé”) igazán a Krisztus evangéliumához méltóan élni: egy szívvel, egy lélekkel, a Szentlélek által, együtt küzdve az evangéliumért (27).
Ezt azért is emeli ki az apostol, mert már az első gyülekezetekben, Filippiben és Korinthusban is, sok volt a gyülekezeten belüli viszály, amely kezdettől fogva gyengítette a keresztyénséget, és a hitvalló bátorságot.
A Filippi levél második fejezetében utal is erre a széthúzásra az apostol, amikor önzésről, dicsőségvágyról, csak a magunk hasznának kereséséről szól, és az ebből való megtérésre szólítja fel a gyülekezetet: „…ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.” (2,2)
Tehát lehetséges a Krisztus evangéliumához méltóan élni, hitvalló bátorsággal, együtt lehetséges mindez; – de ennek a lehetőségnek egyetlenegy forrása, az élő Isten (28–29).
Isten adja a hitvalló élet méltóságát az Övéinek, Jézus Krisztusban, a Szentlélek által.
Ez a hitvalló élet, annak öröme „adatik” (29).
A hitvalló élet méltósága egyetlen örömünk, életünk értelme, amely az Úrtól adatik nekünk, és amely az üdvösség („szótéria”) előjele életünkben (28).
*
Ma, anyák napján különösen fontos ez az üzenet.
Nemcsak az anyukáknak, hanem minden szülőnek fontos ez az üzenet;
– mert miközben a gyermekek köszöntik édesanyjukat az Isten színe előtt;
– azonközben együtt adunk hálát az élet evangéliumáért, gyermekeinkért, édesanyánkért, szüleinkért, egymásért;
– valamint a Krisztus evangéliumához méltó élet lehetőségéért;
– azért, hogy hirdethetjük, élhetjük a Krisztus evangéliumát, megállhatunk az evangéliumi hitben, és küzdhetünk is ezért a hitért;
– mert ez a legtöbb, amit a következő generációnak és egymásnak adhatunk.
Minden gyermek megrajzolta a saját kezét, és azt kartonpapírból kivágva, egy bibliai Igével adja át a vers után édesanyjának.
A kinyitott, kiterjesztett kéz, rajta Isten Igéjével:
– túlmutat rajtunk;
– minden élet forrására (Zsoltárok 36,11), az élő Istenre, az Ő áldására;
– valamint arra a boldog lehetőségre, hogy életünk egyetlen méltósága az Őneki kedves életben lelhető fel.
Anyák napi istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. május 6.
Lelkészbeiktató istentisztelet, Kerkafalva, 2018. május 6.
Textus / Lekció: Filippi 01,27-30 (27)
Igehirdető: Steinbach József