(9) Amikor jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, csak amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül.
(10) Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás.
(11) Ezért megkérdezték tőle: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?
(12) Ő pedig így válaszolt: Illés valóban előbb jön el, hogy helyreállítson mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része?
(13) De mondom nektek, Illés már eljött, és azt tették vele, amit csak akartak, amint meg van írva róla.
(Márk 9, 9–13)
(Márk 9,12)
Nehéz igeszakasz a mai.
Az írásmagyarázók azt mondják, hogy nehéz és nehézkes. Nehézkes, nehezen követhető az igeszakasz gondolatmenete.
Nekem is többször neki kellett rugaszkodni, hogy megragadjam a textust, sokat küzdve az igeszakasszal, könyörögve, hogy valahol megnyíljon, megszólítson az Ige, és ezáltal tudjak prédikálni róla.
Többször versről versre haladtam az igeszakaszon végig, újra és újra, majd sokat olvastam az igeszakaszhoz, másoktól, de alig mozdult valami…
Amikor aztán felragyogott az üzenet, nevezetesen az, hogy ez az igeszakasz valójában a keresztyén bizonyságtétel lényegét fogalmazza meg.
Ez az igerész a keresztyén bizonyságtételről ad tanítást, miközben arra indít bennünket, hogy örüljünk, mi, a keresztyén bizonyságtétel hallgatói, mert részesei lehetünk annak és továbbadhatjuk azt.
*
MIT MOND A MAI IGE A KERESZTYÉN BIZONYSÁGTÉTELRŐL, a keresztyén szóról, a keresztyén beszédről, a keresztyén megnyilatkozásról, mindenfajta keresztyén kommunikációról? (9)
Nemcsak a szűkebb értelemben vett keresztyén igehirdetésről van itt szó, hanem arról, amely minden hívő ember szolgálata a maga helyén, hogy hirdesse és élje az evangéliumot.
Azt mondja ez az Ige a keresztyén bizonyságtételről, hogy szíve a feltámadott Jézus Krisztus.
Ez egyértelműen kiderül az olvasott, hallott igeszakaszból.
Amikor Jézus a tanítványokkal lejött a megdicsőülés hegyéről, akkor azt mondta nekik: Senkinek ne mondják el, amit ott hallottak és láttak, csak akkor, ha az Emberfia, vagyis Ő, feltámadott a halálból.
Ezzel azt is mondja a mi Urunk, hogy a keresztyén szó, a keresztyén beszéd, mindenfajta keresztyén megnyilatkozás lényege a feltámadott Jézus Krisztusról való bizonyságtétel.
Hiszen a feltámadott Jézus Krisztusban megmutatkozott az Isten megváltó, megtartó szeretete az embervilág iránt; Őbenne egyértelműen világossá lett, hogy Isten az élet Istene, és az embernek vissza akarja adni az élet ajándékát, az élet teljességét.
A keresztyén bizonyságtétel pont arról szól, amit a tanítványok ott a megdicsőülés hegyén megtapasztaltak, és amit egy hete a prédikációban részletesen kifejtettünk.
A keresztyén bizonyságtétel pont arról szól, hogy Jézus Krisztus közelében lenni, Ővele közösségben lenni, az örök életből „előízt” nyerni, az „jó”, az sokkal inkább jobb mindennél.
Isten a legjobbat készítette el az Őt szeretőknek.
Isten, a feltámadott Jézus Krisztusban, ezt az üdvösséges jót ajándékozza nekünk, az örök élet konkrét valóságát, amely körbeöleli ezt a földi életet.
Akkor lehet bizonyságot tenni a feltámadott Úrról, amikor az Úr feltámadott.
Jézus azt mondja a tanítványoknak: akkor szóljanak arról, amit hallottak és láttak ott a megdicsőülés hegyén, amikor majd Ő feltámadott a halálból.
Ezt nyilván ott, akkor Jézus a tanítványoknak „idői” értelemben is mondja: Még várjatok, majd, ha feltámadtam a halálból, akkor lesz világossá, hogy ki is vagyok én valójában, és utána hirdessétek az evangéliumot.
De Jézus szavának van egy lelki értelme is, a keresztyén bizonyságtételre nézve. Akkor tudunk mások számára is hitelesen, élő és ható módon szólni az evangéliumról, az örömhírről, ha számunkra már feltámadott az Úr, ha bennünk már a feltámadott Jézus Krisztus él, ha mi valóban hiszünk a feltámadott Jézus Krisztusban; azaz, ha megtértünk, ha élő hitünk van, ha mi már a feltámadás után vagyunk, mert vele együtt mi is feltámadtunk.
Amikor pedig mi, mint hívő emberek, a feltámadott Jézus Krisztussal közösségben szólunk az evangéliumról másoknak, akkor arra is legyünk tekintettel, hogy a hit nem mérhető úgy, mint egy kiló kenyér, nem tudjuk, hogy a másik miként áll a hitben, és nem is a mi dolgunk ezt méricskélni. A mindennapokban gyakran lehet olyan emberekkel dolgunk – egyre inkább az elvilágiasodott társadalomban –, akik nem is értik az egyház nyelvét, nem tájékozottak a Bibliában, nem értik a beszédünket. Nekik „tapintatosan” kell szólni a feltámadott Jézus Krisztusról, az élet Istenéről, az evangélium örömhíréről. Úgy, hogy emberként oda kell állni melléjük, el kell kezdeni beszélgetni velük, figyelni rájuk, meghallgatni őket, rezdülni velük, és aztán az Isten, majd egy adott ponton, adja a kellő időt, az elkészített alkalmat, amikor konkrétan is bizonyságot tehetünk… Ez a „szent tapintat” fontos a keresztyén bizonyságtétel kapcsán, ami egyébként sokszor hiányzik a mi buzgó megnyilatkozásainkból. Vagyis, ha lerohanjuk a másikat az evangéliummal, a másik megijedhet mindattól, amit mondunk és teszünk, így az egész szánalmasan kontraproduktívvá torzul.
Tehát, a keresztyén bizonyságtétel szíve a feltámadott Jézus Krisztus.
A tanítványok átélték a megdicsőülés hegyén, hogy amit Isten készített, az nagyon jó, és a feltámadás után ezt a jó hírt lehet továbbadni.
Ha számomra feltámadott az Úr, a másik embernek az örömhírt szent tapintattal hirdetem és élem, Isten pedig majd elvégzi a többit.
E bevezető után, a felolvasott igeszakaszra figyelve, hadd fejtsem ki egy kicsit részletesebben, hogy akkor miben áll ez a keresztyén bizonyságtétel, a feltámadott Jézus Krisztusról.
Három jellemzőt tudok megfogalmazni a keresztyén bizonyságtételről, alapigénkre figyelve.
*
A KERESZTYÉN BIZONYSÁGTÉTEL EGYMÁS KÖZÖTT, EMBERI TANAKODÁSBAN ÁTGONDOLT BIZONYSÁGTÉTEL (10).
Mit jelent ez?
Amikor Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy majd csak a feltámadása után szóljanak mindezekről, akkor a tanítványok egészen őszintén, emberként elkezdtek tanakodni egymás között, hogy mit jelent feltámadni a halottak közül?
Mertek kérdezni, emberként kérdezni arról, ami előtt értetlenül álltak.
Ez fontos: amikor nemcsak úgy ismételgetjük, unos-untalan a keresztyén sablonokat, hanem emberként belegondolunk abba, amiket beszélünk.
Nagy ajándék, amikor egymás között merünk őszintén beszélgetni, kérdéseket feltenni életünk dolgairól és hitünk nagy témáiról.
Itt a tanítványok a leglényegesebb ígéretre kérdeznek rá: Mit is jelent feltámadni a halottak közül?
Maga a kérdés nagyon korrekt és becsületes kérdés.
Itt kezdődik minden: belegondolni hitünk nagy ígéreteibe, átgondolni, rákérdezni, egymás között beszélgetni ezekről; merni kimondani a kételyeket, a bizonytalanságot is.
A tanítványok kérdését ez az indulat vezérli.
Enélkül az emberi átgondoltság nélkül tényleg csak keresztyén közhelyeket, jelentés nélküli, üres, kongó, érthetetlen sablonokat hirdetünk.
A tanítványok kérdése azért is korrekt és becsületes, mert nem cinikus, nem gúnyolódó, nem bántó, hanem úgy kérdez – a lényeget illetően, Isten ígéreteit illetően – hogy bizonyosságra vágyik, a hitet óhajtja.
Az ilyen indulattal tanakodó, mégis őszinte emberi kérdés a hitet munkálja.
Miközben ugyanis az ember – akár magában, akár egy testvéri közösségben – belegondol abba, hogy mi is az evangélium, mit is jelent az, hogy Krisztus feltámadott a mi feltámadásunk zálogaként, azonközben „megyünk össze”, megalázkodik bennünk a lélek.
Belegondolni, átgondolni hitünk nagy igazságait, emberi vívódásainkkal együtt, ennek a merészségét bizonyosságra vágyva felvállalni: ebből csak áldás fakadhat.
Feltámadni a halottak közül? Ez emberi értelemmel felfoghatatlan, ez valami több, ez felülről való ajándék, ezt ésszel nem tudom befogadni, beleremegek, ez lehetetlen…
Igen, ezen a megalázkodáson keresztül kell menni.
Ez egy áldott lépcsőfoka a keresztyén bizonyságtételnek, ez a tanakodás, ez az emberként való átgondolás, ez a kérdezz-felelek beszélgetés, amit itt a tanítványok esetében tapasztalunk.
Meggyőződésem, hogy minden más, nem teológiai terület, gyakorlatilag ezt teszi, ezt a tanakodást, ezt a nagyon hasznos emberi átgondolást: a lényegi megoldást és bizonyosságot keresve.
Igen leegyszerűsítve, minden egyházon kívüli területet két nagy egységre oszthatunk.
Az egyik az igaz művészet, annak minden ága. Az igaz művészet, „a szívvel”, valójában erre kérdez rá: hol van az ember öröme; hol található az élet teljessége, a mindenek helyreállítása? Sokszor az ember nagy problémáit, gyarlóságait, kínjait vagy örömeit ábrázolva is valójában ezt a választ keresi: mit jelent élni, örökké élni, élet-teljességre jutni, feltámadni… Attól igaz a művészet, ha ez jellemző rá; a többi csak mulandó, felszínes szórakoztatás vagy magamutogató pojácáskodás.
Az igaz tudomány, „az értelemmel”, az élet Istene által teremtett törvényszerűségek felfedezésével, szintén a boldog életet keresi, a megoldást, a halál ellenében. Hangsúlyozom: az igaz tudomány, amely építeni akar, segíteni akar, és nem rombolni.
Az igaz művészet és az igaz tudomány – szívvel és értelemmel megharcolt emberi tanakodásában – ugyanazt keresi; azt, amit a feltámadott Jézus Krisztus hozott el.
Ez a tanakodás, ez az „átgondolás”, „belegondolás” szent dolog, minden kérdésével, bizonytalanságával, kételyével és kínjával együtt.
E tanakodás nélkül nem lesz eleven a keresztyén bizonyságtétel, hanem belefullad a jelentéktelen és jelentés nélküli keresztyén közhelyekbe, amit a ma embere azonnal és joggal elutasít.
Az emberi tanakodásban átgondolt keresztyén bizonyságtétel hitelesíti a feltámadott Jézus Krisztus evangéliumát.
*
De nem rekedhet meg itt az Istennek tetsző keresztyén bizonyságtétel.
Nem csak tanakodásban átgondolt a bizonyságtételünk.
A KERESZTYÉN BIZONYSÁGTÉTEL AZ ÍRÁSOK ÁLTAL, AZ IGE ÁLTAL, A BIBLIA ÁLTAL, AZ ÍROTT IGE ÁLTAL MEGALAPOZOTT BIZONYSÁGTÉTEL (11).
Rájövünk ugyanis arra, hogy egy határon túl az emberi tanakodásban megrekedünk, és szükségünk van egy rajtunk kívül álló kijelentésre, fix pontra, normára, „norma normans”-ra, az Isten szavára, aki többet tud, mindeneket tud, és aki kijelentette magát nekünk.
Ez egy ajándék, túllépni magunkon, az Úr felé, mégpedig kinyitva a Bibliát, könyörögve az Isten Szentlelkéért, hitért, hogy az Isten írott Igéjére úgy tudjuk tekinteni, mint Isten kijelentésére.
Ez a hit bátorsága, Isten szólt, konkrétan szólt, és szavának dokumentuma a Biblia, amelyben minden üzenet Isten megtartó szeretetére, a feltámadott Jézus Krisztusra mutat.
Ez a hit tudja, hogy amit az Úr kijelentett nekünk Igéjében, az igaz, az úgy van, arra építhetünk.
Ezen a ponton az általános tanakodás, vélekedés, az Isten Igéjében egészen konkrét, mennyei, örök tartalmat nyer, a feltámadott Jézus Krisztus evangéliumára nézve.
Haladjunk tovább a mai igeszakasz soron következő verse mentén.
Illés prófétára utaló kijelentést említenek itt a tanítványok.
A tanítványok megkérdezik Jézust, az Írások egy konkrét prófétai kijelentésére utalva (Malakiás 3,23): akkor miként történik pontosan a Messiás eljövetele, a halottak feltámadása?
Malakiás próféta azt hirdette, hogy először Illés prófétának kell eljönnie, a Messiás megérkezése előtt. Arra utal itt Malakiás próféta, hogy Isten mindent szépen intézett az ember megváltására nézve. A Megváltó érkezését több előfutárral készítette elő. Az egyik ilyen előfutár volt Illés próféta.
Illés próféta Jézus Krisztus előképe, aki történeti időben nyolcszázötven évvel Jézus Krisztus előtt működött, és szinte ugyanazt az utat járta be, mint Jézus Krisztus.
A Királyok első könyvének tizenhetedik fejezetétől olvashatjuk az Illés történeteket a Szentírásban (1Királyok 17 – 2Királyok 2).
Ezeket az igerészeket összefoglalva elmondhatjuk, hogy Illés próféta is szenvedett, miként Jézus Krisztus, persze Illés nem a megváltó szenvedés értelmében vállalta a próbatételeket. Illés próféta felvállalta a szenvedést egy hitetlen, elvilágiasodott, bálványimádó korban. Akik ismerik a Bibliát, tudják, hogy Illés milyen életveszélyes helyzeteket vállalt fel az élő Istenbe vetett tiszta hit ügyében: a hűtlen Áháb király és felesége gyilkos indulattal üldözték… Illés, ebben a szenvedésben sokszor elcsüggedt, kifakadt az Úr előtt, hogy nem bírja tovább a küzdelmet, inkább szeretne meghalni. De az Isten mégis megerősítette őt (1Királyok 19,4–5).
Illés nemcsak szenvedett – miként Jézus –, hanem megdicsőítette őt az Isten – miként Jézust –, hiszen tudjuk azt is, hogy Illést felemelte, „elragadta” az Úr a mennybe, amikor elvégezte küzdelmes feladatát. Isten megáldotta, elfogadta Illés küzdelmét, és a kellő időben felemelte őt magához (2Királyok 2,11).
Hangsúlyozom, Illés próféta Jézus előképe, előfutára, aki emberként szenvedett és megdicsőült, előkészítve Isten Fiának, Jézus Krisztusnak megváltó halálát és feltámadását, noha szenvedése és felemeltetése nem megváltó tett volt.
Illés próféta azért jött – szintén a tanítványok által említett malakiási próféciára utalva –, hogy helyreállítsa, megtisztítsa Isten népét a Messiás fogadására. Illés azért szenvedett, hogy ébredést munkáljon Isten népe között, megtisztítva Isten népét a sokféle bálványimádástól – akkor a Baál kultusztól, ma sokféle más bálványt említhetnénk. Illés próféta rendezett, felkészített, hitében megtisztult, élő hitre ébredt népet akart az Úr elé állítani, annak eljövetelekor.
Illés próféta – más prófétákhoz hasonlóan – Isten eszközeként ébredést munkált Isten népe között, hogy Isten megmenthesse népét és általa a világot. Erre is utal Malakiás, Illést említő próféciája. Isten könyörülni akar, Isten mentő szeretettel szereti ezt a világot (Malakiás 3,23–24).
Most nem is aktualizálom ezeket a gondolatokat a mára, a ma egyházára és a világra nézve, tegye meg ki-ki maga; illetve hiszem, a Lélek aktualizálja közben azokat számunkra.
Amit most, itt Illés prófétáról elmondtam, azt a Malakiás 3,23 alapján mondtam el, mert erre a konkrét Igére kérdeztek rá a tanítványok, amikor Jézus az Ő eljövetelének csúcsára, a feltámadására utal (11).
A feltámadott Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételünket azonban, a mai Illés prófétára utaló konkrét Ige mellett, számos Ige teszi még konkréttá, megalapozottá, a teljes Szentírásban; átsegítve bennünket minden emberi tanakodáson, kérdésen, bizonytalanságon és kételyen.
Egy sereg Ige szólalhat meg még bennünk a feltámadott Jézus Krisztusról, a keresztyén bizonyságtétel szívéről, a Biblia szívéről, az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt.
Csak néhányat hadd említsek ezek közül.
„Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba.” (Zsoltárok 16,10)
„Mert nálad van az élet forrása, a Te világosságod által látunk világosságot.” (Zsoltárok 36,10)
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)
Mert… „Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet…” (1János 5,11–12)
Nemcsak az Illés paradigma, nemcsak a malakiási Ige segít át bennünket az őszinte és bizonyosságra vágyó emberi tanakodáson, hanem számos más bibliai Ige is, hogy megalapozza, elmélyítse, konkréttá és elevenné tegye élő reménységünket.
Az átgondolt és Isten Igéje által megalapozott bizonyságtétel akkor lesz áldott – erről is szó van a mai igeszakaszban –, ha az írástudók, az írásmagyarázók a kelleténél jobban nem bonyolítják meg Isten Igéjének, szavának, üzenetének magyarázatát (11).
Jézus egyértelműen szól a feltámadásáról, a lényegről, a tanítványok pedig nem elégszenek meg ezzel, hanem egy írásmagyarázati, teológiai kérdésre akarnak választ kapni Jézustól. Ezzel kellőképpen bonyolulttá teszik az egész kérdést, miközben Jézus szaváról, az evangélium üzenetéről elterelik a figyelmet.
Annak idején a zsidó írásmagyarázók is megbonyolították az ószövetségi igehelyek magyarázatát. A tanítványok a már említett malakiási prófécia magyarázatára kérdeznek rá (Malakiás 3,23). Jézus a feltámadásáról szól. A tanítványok pedig megkérdezik, hogy az írástudók miért mondják azt, hogy Illésnek előbb kell eljönnie, mint aki megelőzi a Messiást.
Ma is ugyanígy dagonyáznak a fárasztó és unalmas részletekben az írástudók, így akik nem ezzel foglalkoznak, azok semmit nem értenek az egészből, és soha nem ragyoghat fel számukra az evangélium…
Hadd mondjam ki: akkor lesz konkrét és áldott a feltámadott Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétel, ha az írástudók nem bonyolítják riasztóvá az Úr örömteli üzenetét. Akkor ragyoghat fel az evangélium, ha a különböző írásmagyarázati, kegyességi meglátások nem szállnak egymással vérre menő vitába. Akkor hallja meg az élet Istenének megtartó szeretetét a világ, ha az írásmagyarázat nem silányul öncélú teológizálássá, filozofálássá, spekulációvá, amely az amúgy sem könnyen érthető Bibliát még érthetetlenebbé bonyolítja, és ezzel elzárja az örömhírt sokak elől. Ez bűn!
Urunk, könyörülj rajtunk, hogy ne így legyen! Add, hogy még egy nehéz igeszakasz magyarázata során se bonyolítsuk túl áldott szavadat! Ragyogtasd fel előttünk minden alkalommal éltető, erőt adó, megvidámító, felüdítő örömhíredet! Add Urunk, hogy miként Illés Jézus méltó előfutára lehetett, mi is hadd legyünk a Te szereteted előhírnökei mások életében! Urunk, hadd vigyük az éltető üzenetet mások felé, ne pedig elvegyük azt mások elől; akár azzal, hogy túlbonyolítjuk a Te szavadat, üzenetedet, a mi bűnös értelmünk részletekben elvesző, és mindent nagyképűen megmagyarázni akaró okfejtéseivel!
A keresztyén bizonyságtétel szíve ugyanis a feltámadott, nekünk üdvösséget ajándékozó Jézus Krisztus. Ez a bizonyságtétel akkor kedves Istennek, ha emberi tanakodásban – kérdéseket, kételyeket megfogalmazva – átgondolt; de aztán Isten Igéjét, kijelentését segítségül kérve, arra ráhagyatkozva, megalapozottá, konkréttá érik a bizonyságtételünk; amely viszont soha nem esik az öncélú teológizálás halálos csapdájába, hanem világosan rámutat a lényegre: Isten az élet Istene, Jézus Krisztus feltámadott a halálból, Isten megtartja, szereti, meg akarja menteni az embert.
*
A KERESZTYÉN BIZONYSÁGTÉTEL A JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁBAN FELRAGYOGÓ BIZONYSÁGTÉTEL (12–13).
Ide akartam megérkezni, és ezt vigyétek el, mert Jézus Krisztus erre a bonyolult írásmagyarázati kérdésre, amit a tanítványok felvetnek, ennyit válaszol: Illés valóban eljött, hogy helyreállítson mindent (12).
Jézus Krisztus az Írásokra, az ószövetségi ígéretekre alapozva, azt teljhatalommal, mint Isten Fia, önmagára alkalmazza: Én vagyok Illés, aki eljött, hogy helyreállítson mindent.
Érdemes ezt az egy mondatot szétszedni és szinte szavanként magyarázni: Illés valóban előbb eljött, hogy helyreállítson mindent, és miként Illésnek szenvednie kellett, az Emberfiának is szenvednie kell!
Vagyis, Jézus Krisztus eljött.
Őbenne Isten megtartó szeretete ölelte magához a világot.
Halleluja, kell-e ennél több?
Jézus Krisztusban Isten szeretete „előbb” eljött.
Ez azt jelenti, hogy Isten, úgynevezett „előfutárokkal”, évszázadokon keresztül készítette elő Jézus Krisztus eljövetelét.
Két ilyen konkrét előfutárról olvasunk a Bibliában: az egyik Illés, akiről most beszéltem; a másik pedig, közvetlenül Jézus Krisztus fellépése előtt, Keresztelő János, aki szintén szenvedett és meghalt. Az ő mártírhalálát nem véletlenül hangsúlyozza Márk evangélista és írja le egészen részletesen (Márk 6,14–29).
Jézus Krisztus eljött, „előbb” eljött, azaz „előfutárokkal” előkészítetten jött el, nem pedig váratlanul. Mindez nem érhetett minket váratlanul. Az Ő visszajövetele sem érhet váratlanul minket, hiszen kijelentésünk van arra nézve, hogy mindenkor legyünk készen.
Jézus Krisztus valóban előbb jött el.
Ez nagyon megérintett, személyes üzenetté lett a számomra.
Jézus Krisztus a nagy bajt megelőzve jött el. Ő mindig az összeomlást megelőzve jön el övéiért, kegyelme által.
Ez olyan evangélium, amely megnyugtat.
Urunk, köszönjük azt, hogy Te közbelépsz, Te előbb jössz el, még mielőtt kárt vallanánk, még mielőtt kikészítenének és megszégyenülve kinevetnének minket. Te előbb jössz el, még mielőtt feladnánk, még mielőtt a gonosz bedarálná az életünket és ezt a világot.
Urunk, köszönjük, hogy Te időben, „valóban előbb”, belenyúlsz az életünkbe, az egyház szolgálatába, a világ sorsába, adsz ébredést, megtérést.
Jézus Krisztus eljött, előfutárokkal jött el, valóban előbb jött el, és Jézus Krisztus szenvedést felvállalva jött el.
A tanítványok kérdésében rejtetten az is ott feszül, hogy ők egy győztes politikai messiást vártak, egy diadalmas vezért, aki e-világban őket is győzelemre segíti, így nekik lesz igazuk mások ellenében, és ők uralkodnak másokon, nem pedig rajtuk uralkodnak. Ezért nem tudnak a tanítványok mit kezdeni egy szenvedő Messiással. Ha Illés már eljött – miszerint ezt Jézus mondja – és helyreállított mindent, akkor a Messiásnak miért kell szenvednie? Ebből is látszik, hogy a tanítványok még mindig nem értik Jézust. Ezért Jézus kihangsúlyozza: Illés is szenvedett, a Messiásnak is szenvednie kell.
A keresztyén bizonyságtétel szíve azonban valóban nem a szenvedő, hanem a feltámadott Jézus Krisztus. Ettől az örömhírtől azonban elválaszthatatlan Jézus Krisztus szenvedése és halála. Jézus Krisztus szenvedett, meghalt és feltámadott; azaz feltámadását megelőzte megváltó szenvedése és halála.
Miként a tanítványok, mi sem szeretünk a szenvedésről beszélni, a mai világban különösképpen nem. Erő kell, győzelem kell, siker kell, fiatalság kell; láttatni kell, hogy minden rendben van, és amiről nem beszélünk, az nincs. Nem beszélünk a szenvedésről, tehát nincs szenvedés. Miközben tele van az életünk szenvedéssel, tele van ez a világ kínokkal és nyomorúságokkal. Mi magunk is nagyon sokat szenvedünk lelkileg, testileg, vagy szenvedhetünk még az életünk során. Arról nem is beszélve, hogy mérhetetlen sok szenvedést okozunk egymásnak.
Áldott legyen az Isten, hogy elküldte egyszülött Fiát, aki tudja, hogy milyen állapotban vagyunk, mi emberek, és Ő felvállalta a szenvedést, Ő beszélt erről a szenvedésről, irgalommal szánta ezt a szenvedést, és isteni hatalmával – mint egyetlen, akinek erre lehetősége volt –, győztesen vállalta fel, hordozta el az emberi szenvedést és halált, mint a bűn zsoldját (Róma 6,23). Jézus Krisztus meghalt és feltámadott. Jézus Krisztus nem egy olyan építész, aki tiszteli a romos és életveszélyes műemlékeket, hanem porig rombolja azokat. A régiek elmúltak és újjá lett minden, Őbenne (2Korinthus 5,17). A régit egyszer s mindenkorra eltörölte, újat ad, és ezzel az új élettel ajándékozott meg bennünket is. Szenvedett, hogy legyőzze a szenvedést egyszer és mindenkorra.
Jézus Krisztus, mint a végidők Illése, eljött, előfutárokkal jött el, valóban előbb jött el, a szenvedést felvállalva, győztesen jött el.
Miért?
Jézus Krisztus azért jött el, hogy helyreállítson mindent.
Ez a Biblia evangéliumi üzenetének csúcsa.
A feltámadott Jézus Krisztus győzelmének végső áldása az „apokatasztaszisz tón pantón”, azaz a mindeneknek a helyreállítása.
Itt semmi nincs rendben, itt semmi nem kész, itt mindig félig készen maradnak a dolgaink, töredékesen, törékenyen; itt rész szerint van bennünk az ismeret, itt tükör által homályosan látunk (1Korinthus 13,12), itt mérhetetlen a bűn és a szenvedés; a nagyobb, halálos, kárhozatos bajokról nem is beszélve.
Jézus Krisztus azért jött el, hogy helyreállítson mindent, maradéktalanul. Ő a megdicsőülés hegyének „mennyeien jó” tapasztalatát akarja nekünk ajándékozni végezetül (Márk 9,5). Akkor az Úr letöröl a szemünkről minden könnyet (Jelenések 21,4).
Hitben mindez már a miénk, ezért türelemmel várunk az isteni rend valóságos kiteljesedésére, mindenek helyreállítására. Tehát a feltámadott Jézus Krisztussal találkozva, mi a mindeneknek helyreállítását reméljük, és igyekszünk is azt megélni. A lelki feltámadásban hitre jutva, akármilyen körülmények között vagyunk is, tudjuk, hogy a végső győzelmet – amely nem mások legyőzése – senki nem veheti el tőlünk (Róma 8,38–39). Ez egy csodálatos bizonyosság. Ez az újjászületés, a megtérés, a lelki feltámadás.
Ha valaki ezt a lelki feltámadást átélte, az nemcsak hitelesen szól a feltámadott Jézus Krisztusról, hanem még mielőtt bármit is mondana, irgalommal van jelen abban a világban, ahol él. Egy irgalmatlan világban mer irgalmassá lenni.
Aztán – elköltözve innen – adatik a testi feltámadás is. A tanítványok tanakodó kérdése erre utal: Mit jelen feltámadni a halottak közül? (10). Ez is a mindenek helyreállításának egyik eleme, a testi feltámadás. Örök életet adott nekünk az Isten. Az örök élet egy konkrét valóság, Isten új eget és új földet teremt majd az övéinek (Jelenések 21,1). Ez a test meghal, elrothad, de adatik nekünk egy megdicsőült test, amelyben megőrizzük a személyazonosságunkat, egymásra ismerünk. Ez az örök élet konkrétsága (1Korinthus 15).
Legvégül eljön az a csoda, amely a mindenek helyreállításának csúcsa, és amit az 1Korinthus 15,28 így fogalmaz meg: Legvégül Isten lesz minden mindenekben. Ez felfoghatatlan, csak azt tudjuk, hogy ez jó, és akik Jézus Krisztusra tekintenek, azok nem maradnak le erről a jóról.
Mi tehát ebben a boldog bizonyosságban élhetjük az életünket, vagyis abban a reménységben, hogy minden rendben van. Ha hiszel Jézus Krisztusban, nincs semmi baj, minden rendben van, minden rendben lesz. Isten lesz minden mindenekben. Ez tény. A részleteket ne akarjuk tudni, azt nem jelentette ki nekünk az Isten. Legyünk bizonyosak abban, hogy az Úr mindent jól intéz.
–
Íme, a keresztyén bizonyságtétel lényege: a feltámadott Jézus Krisztusról.
Ez a bizonyságtétel tanakodva átgondolt, az Írásokban Isten által megalapozott, és Jézus Krisztus evangéliumában felragyogó bizonyságtétel.
Annyit küzdöttem ezzel a textussal, hogy megértsem és át tudjam adni nektek, Testvéreim!
Elmondhatom, boldog ember vagyok, hogy mindezt hirdethettem közöttetek.
Boldogok vagytok, hogy hallhattátok.
Boldogok vagyunk, hogy mi ezt értjük, hihetjük, mondhatjuk és élhetjük a világban.
Ha lehet beszélni a boldogságról, akkor ez a boldogság.
Adja az Úr; adta nekünk az Úr ezt a boldogságot!
Ámen.
Imádkozzunk!
Áldunk Téged, jóságos Istenünk, aki a feltámadott Jézus Krisztust adtad nekünk.
Köszönjük, hogy Őbenne megbocsátod minden bűnünket, meggyógyítod minden betegségünket, megváltod életünket, kegyelemmel és irgalommal koronázol meg.
Köszönjük, hogy Őbenne mindeneket helyreállítottál.
Hálát adunk Teneked hirdetett Igéd üzenetéért, az evangéliumért, a Te szabadításodért Jézus Krisztusban.
Valljuk Urunk, hogy Téged hallani, a Te örömhíredet befogadni, hirdetni az egyetlen jó, maga a boldogság, és minden más öröm, boldogság csakis ebből fakad.
Valljuk – miként Igéd mondja –, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről, Tetőled való.
Köszönjük, hogy miénk ez a jó.
Áldott légy, hogy ránk bíztad a keresztyén üzenetet. Köszönjük, hogy ezt a jó hírt hirdethetjük és élhetjük, hogy másokat is boldoggá tehetünk; amiként Illés és Keresztelő János, mi is a Te előfutáraid lehetünk, a Te kegyelmedből, mások életében.
Áldott légy ezért a csodáért Urunk!
Köszönjük, hogy Te, mint végső Illés, valóban „időben” eljöttél és mindeneket helyreállítottál. Sok sebtől vérzik az életünk, nagy szükségünk van arra, hogy Te helyreállítsd az életünket! Mi nem tudjuk.
Így mondunk közbenjáró könyörgést egymásért!
Ajándékozz meg bennünket, hogy egymás hite által épülve erősíthessük egymást!
Add, hogy mi hívők, emberként is jelen lehessünk egymás számára, megfogalmazva félelmeinket, kételyeinket, majd együtt ragadhassuk meg a Te kijelentésedet, a Te áldott, biztos Igédet – mint egyetlen egy kapaszkodót –, és így felragyogjon előttünk az evangélium!
Könyörülj rajtunk, hogy ne homályosítsuk el a Te örömhíredet mások előtt, ne bonyolítsuk túl azt, életünkkel ne tegyük azt hiteltelenné!
Így áldj meg bennünket élő Istenünk, Jézus Krisztusért kérünk!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. január 16.
2. hét.
Márk sorozat 58.
Vízkereszt utáni második vasárnap
Textus / Lekció: Márk 09,09-13 (12)
Igehirdető: Steinbach József