(17) Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
(18) Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.
(19) Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.”
(20) Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.
(21) Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!
(22) A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
(23) Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!
(24) A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!
(25) Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.
(26) Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet?
(27) Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.
(Márk 10,17–27)
(Márk 10,19–22)
Amikor Jézus Krisztus bevonult Jeruzsálembe, nagy sokaság köszöntötte Őt.
Jézus ekkor engedte az ünneplést.
A virágvasárnapi sokaság így köszöntötte Jézust: Hozsánna, áldott, aki jön az Úr nevében!
A hozsánna a 118. zsoltárból vett kifejezés, héber nyelven, amely azt jelenti: segíts meg Urunk!
Jézus Krisztus azért vonult be Jeruzsálembe, hogy isteni hatalmával valóban megsegítsen bennünket, meghaljon érettünk, feltámadjon a halálból, és újból megajándékozzon bennünket az élettel, az élet teljességével; itt, e földi világban az új élettel, „odaát” pedig az örök élettel; azaz körbeöleljen minket az üdvösséggel.
Itt kapcsolódik Virágvasárnap üzenetéhez a mai Igénk, a Márk evangéliumában a soron következő igeszakasz üzenete.
Hiszen ez az ember, aki sietve odafut Jézus Krisztus elé, majd leborul az Úr előtt, valójában arra kérdez rá, ami Virágvasárnap üzenete is.
Vagyis: honnan van a segítségem, honnan kaphatom meg az élet teljességét, az üdvösséget, az örök életet és az új életet?
Ezt így fogalmazza meg ez az ember: Jó Mester, mit cselekedjek, hogy az örök életet elnyerjem? (17)
Jézus válaszol ennek az embernek.
A válasz első felét egy héttel ezelőtt magyaráztuk, részleteztük az igehirdetésben.
Jézus így felelt a válasza első részében: Miért mondasz engem jónak, senki sem jó az egy, élő Istenen kívül.
Akkor a jézusi válasz első feléből következő üzenet így hangzott – összefoglalva, csak a lényegét idehozva –: Isten a legfőbb jó, Ő mindig szeret bennünket, ezért bármi történik velünk, soha ne feledkezzünk el az Isten jóságáról, mert az Ő szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38–39).
A mai alkalommal, folytatva „A gazdag ifjú” című perikópa magyarázatát, Jézus válaszának második szakaszára koncentrálunk.
Tehát a jézusi válasz második felét fogjuk ma elemezni, a felolvasott néhány igevers alapján.
Ez a második igehirdetés a „gazdag ifjú” történetéről, hiszen erről az emberről később kiderül, hogy fiatal és vagyonos emberről van szó a személyében, ám erről majd később…
Mielőtt belemennénk a részletekbe a jézusi válasz második szakaszában, figyeljünk fel egy tagmondatra, ami itt lényeges, ami személy szerint engem is igazán megszólított, így e köré az üzenet köré csoportosítom a gondolatokat.
Jézus miközben folytatja a válaszát és párbeszédbe elegyedik ezzel a fiatalemberrel, azonközben Márk evangélista megfogalmaz egy nagyon fontos beszúrást, egy tagmondatot, amiben benne van az egész evangélium, nagyhét, nagypéntek és húsvét örömhíre.
Ez a tagmondat így hangzik: Jézus megszerette, megkedvelte ezt az embert (21), ennek nyomán egyre inkább kimutatta isteni szeretetét a válaszában, bármilyen keménynek is tűnt ez a válasz.
Olyan jó tudni, hogy mindig ez az evangélium – bármilyen érdemtelenek is vagyunk mi –: az Isten kedvel, szeret bennünket, és egyre inkább szeret minket, ezért folyamatosan kimutatja az Ő örökkévaló szeretetét, még a próbatételek idején is, még akkor is, ha első hallásra nem tűnik mindig kedvesnek a „válasza”.
Most is magához ölel minket az Úr, az Ő örökkévaló szeretetével, így szólít meg bennünket.
Isten szeret, folyamatosan megszeret bennünket, mert kedveltjei vagyunk, minden nyomorúságunk ellenére.
*
Ebből az isteni szeretetből az következik, hogy AKI AZ ISTEN SZERETETÉT MEGISMERTE, AKI AZ ISTEN SZERETETÉBEN ÚJJÁSZÜLETETT, AZ TUDJA SZERETNI AZ EMBERTÁRSÁT (19–20).
Az Isten szeretetéből, a másik ember szeretete következik, elsőrenden a ránk bízottak szeretete, azoknak a szeretete, akik között élünk; ám rajtuk keresztül sokak szeretete, mindenki szeretete.
Mit cselekedjek, hogy az örök életet megnyerjem? Ezt kérdezi Jézustól ez az ember.
Jézus válasza egyértelmű, hiszen a Tízparancsolat második kőtábláját idézi: az örök élet ebben a világban elkezdődik, a másik ember szeretetében, azaz egymás szeretetében (János 13,35). Szeretni Istent, és szeretni a másik embert! Az örök élet, az üdvösség valósága a másik ember szeretetében mutatkozik meg.
Tehát nem véletlen, hogy Jézus Krisztus itt, válasza második szakaszában, a Tízparancsolat második kőtábláját eleveníti fel. Az első kőtábla az ember és az Isten kapcsolatát rendezi, a második kőtábla pedig az ember és az ember közötti kapcsolat rendjét szabályozza. Jézus itt csak a második kőtáblát idézi, mintegy jelezve ezzel, hogy aki Isten szeretetét megismerte, az szereti a másik embert, hiszen ebben a szeretetben tapasztalható meg e-világban az üdvösség valósága.
Mai világunkban, ebben a megtébolyodott világban, abban a nehéz, háborús helyzetben, amelyben most élünk, különösképpen hangsúlyos, hogy az üdvösség valósága mindig a másik ember szeretetében tapasztalható meg. Ez a szeretet igazolja a hitünket. Az üdvösség valósága a másik emberhez való viszonyunkban realizálódik. Ha nem tudjuk egymást szeretni, ha nem tudunk egymáshoz türelmesek lenni, ha nem tudjuk a feszültségeinket mennyei bölcsességgel kezelni, ha rettenetes helyzeteket teremtünk, ha háborúságot okozunk a másik ember számára, akkor nem az üdvösséget tapasztaljuk meg – sem a hétköznapokban, sem világméretekben –, hanem a poklot, a kárhozatot, az üdvösség ellentétét.
Itt Jézus Krisztus gyakorlatilag a „Nagy parancsolatról” szól: Szeresd az Urat, a te Istenedet és szeresd felebarátodat, mint magadat (Márk 12,30–31). Magunkat is kell szeretni, mert aki magát szereti, aki magára odafigyel, az tud adni a másiknak is.
Tehát, aki Isten szeretetét megismerte, az tudja igazán szeretni a másik embert, az tapasztalhatja meg az élet teljességét, az üdvösség valóságát; az ilyen ember építheti az Isten országát itt, ebben a világban.
Amikor Jézus a Tízparancsolat második kőtábláját idézi, akkor – azt talán észrevettük –szabadon idézi a parancsolatokat, nem is sorban.
Sőt, a második kőtábla parancsolatait egy, a Tízparancsolatból nem ismert tagmondattal foglalja össze: Ne károsítsd meg a másikat! (19)
Ezzel Jézus – ismerve gyarlóságainkat – mintegy a másik ember szeretetének minimumát fogalmazza meg.
Mit jelent ez: Ne károsítsd meg a másikat? Ha fáradt vagy, ha elég a magad baja, ha türelmetlenség gyötör, ha már nincs erőd, mert annyira rád ül a vágtázóan durva világ nyomása, akkor: ha jót nem tudsz tenni a másikkal, legalább rosszat ne tégy; ha segíteni nem tudsz, akkor legalább ne bántsd, hanem hagyd békén a másikat!
Ez a szeretet minimuma.
Aki megismerte az Isten szeretetét, az szereti a másik embert, legalább úgy, hogy nem károsítja meg a másikat: Ha jót nem tudok tenni, legalább rosszat nem teszek a másikkal.
Mindezeket végiggondolva olyan megfontolandó ennek az ifjúnak a válasza: Uram, én mindezeket megtartottam, ifjúságomtól fogva (20).
Érezhetjük ennek az embernek az őszinte vágyát az örök élet iránt. A válaszából is kihallik az őszinte, tiszta szándék: Én mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; Uram, erre törekedtem minden erőmmel, igyekezetemmel, hogy a parancsolatokat megtartsam.
Ez az ember gyakorlatilag ezt felelte Jézusnak: Ifjú koromtól fogva semmi tetten érhető vétkem nincs, mert odafigyeltem a parancsolatokra.
Ezt talán mi is elmondhatjuk: Semmi tetten érhető vétkünk nincs. Itt ülünk szépen fésülten, tiszteletet igénylő arccal. Ez itt egy „tökéletes csapat”. Ha volt is némi bukásunk, azt ki tudtuk fényezni, kifelé rendben van minden. Látható, tetten érhető vétkünk nincs: nem öltünk, nem loptunk, többnyire nem paráználkodtunk és nem hazudtunk…
Ez a gazdag ifjú igyekezett megtartani a parancsolatokat, semmi tetten érhető vétke nincs. Mégis érzi, hogy valami hiányzik az életéből! Ezért teszi fel a kérdést Jézusnak: Mit cselekedjek még, hogy az örök életet megnyerjem? Ez a kérdés már önmagában jelzi, hogy valami mégis hiányzik…
*
Itt következik az igeszakasz második üzenete, miszerint aki Isten szeretetét megismerte, az nemcsak próbálja szeretni – az Isten erejével és szeretetével – a másik embert, hanem az Isten szeretetének a fényéből belátja a maga gyarlóságait, gyengeségeit, hiányosságait; a másik ember szeretetére nézve is, és minden más területen is.
AKI ISTEN SZERETETÉT MEGISMERTE, AZ LÁTJA A MAGA HIÁNYOSSÁGAIT (21–22).
Ezt Jézus meg is fogalmazza ennek az embernek: Egy valami hiányzik belőled!
Nagyon finoman fogalmaz Jézus: Egy valami hiányzik belőled, de ez az egy nagy hiány olyan vákuumot képez, hogy beszippantja életed összes többi hiányát. Ez a vákuum bevonz minden konkrét vétket, nyomorult bűnössé torzít téged.
Egy valami hiányzik az embernek – egy valami, egy „Valaki” –, és életünk minden hiánybetegsége valójában ebből az egy hiányból fakad.
Mi ez az egy „valami”, ami hiányzik, és amit csak az Isten szeretetének világosságában lehet belátni és megbánni?
Ez a hiány azt jelzi, hogy nem az Isten az első az életünkben.
Bálványaink vannak. Tudjuk – sokszor definiáltuk már erről a szószékről a bálvány fogalmát –, hogy az a bálvány, ami-aki az életpiramisunk csúcsán az élő Isten, Őt megillető első helyét elfoglalja.
Akkor leszünk bálványimádókká, amikor nem az Urat követjük. Ez a szakasz nem a vagyon kérdéseiről szól elsősorban. Erre majd egy külön igehirdetésben kitérek. A vagyon itt csak példa. Ez a szakasz Jézus követéséről szól. Mivel nem az Urat követjük, mivel nem Ő áll az életpiramisunk csúcsán, mivel nem Ő az életünk mágnese, ezért életünket idegen hatalmak, élő és élettelen hatalmak irányítják, és így minden összezavarodik bennünk, körülöttünk és általunk a világban is. Ha nem az élő Isten, ha nem Jézus Krisztus az első, akkor ezek a bálványok tönkretesznek mindent.
A megoldás csak úgy adatik nekünk, ha az Urat követjük, ha az Úr kerül életpiramisunk csúcsára, ha az élő Isten krisztusi szeretete lesz az életünk mágnese. Olyan ez, mint amikor a vasreszelék közé betesszük a mágnest, és a mágnes ereje által a vasreszelék minden szemcséje egy gyönyörű rendben, egy mindent pontosan és boldogan rendező erőtérben megtalálja a maga helyét. Ha az életpiramisunk csúcsán az élő Isten áll, akkor minden más fontos dolog megtalálja az őt megillető helyét.
Egy valami hiányzik belőled – mondja Jézuson át az Isten –, hogy nem én vagyok az első, hogy nem követsz engem, hogy nem én vagyok a mágnes, nem én állok az életpiramisod csúcsán, ezért bálványaid vannak. A vagyon itt csak egy példa. A te igazi kincsed nem a mennyben van, a te igazi kincsed a gazdagságod, a vagyonod. Nem én irányítalak, hanem ez irányít. A vagyon helyébe mindenki helyettesítse be azt a gyenge pontját, amivel ő maga kísérthető, és ami valójában az élő Isten első helyét elfoglalja az életében.
Fontos minden ajándék, amit az Istentől kaptunk ebben a földi világban. Egy külön igehirdetést mondok majd arról, hogy nem olyan egyszerű azt kimondani: oszd szét a vagyonodat, és kincsed lesz a mennyben!
Az alapvető baj az – és Jézus a vagyon eladásával most egy példát mondott erre nézve –, hogy nem az élő Isten áll az életpiramisunk csúcsán.
Aki az Isten szeretetét megtapasztalta, az belátja ezt, az megvallja hiányosságait. Az ilyen ember nemcsak szereti a másikat, hanem látja a maga gyengéit, hibáit, gyarlóságait, vétkeit, fogyatékosságait, nyomorúságát.
Azt olvassuk, hogy amikor ezt meghallotta ez a gazdag ifjú – mert a történet végén kiderül, hogy még ifjú emberről van szó, akinek sok vagyona volt –, akkor elborult az arca, és megszomorodva elment Jézus közeléből.
Elmenni Jézus közeléből, otthagyni az Isten szeretetének közelségét! Ez önmagában rettenetes…
Úgy gondolnánk, hogy itt szomorú véget ért ez a történet, mintha Isten szeretete kudarcot vallott volna ezzel az emberrel kapcsolatban. Hiszen Jézus megszerette ezt az embert, és az mégis elborult arccal, szomorúan távozott el Jézustól.
De ne gondoljuk ezt így! Ugyanis, ha valaki odáig eljuthat, hogy ezen az állapotán legalább elszomorodik, megszomorodik – azon túl, hogy az önigazságát ért kudarc indulata miatt elborul az arca – abban Isten Lelke már elkezdett munkálni, a bűnbánat csodája által.
Aki bálványos élete megannyi nyomorúsága miatt megszomorodik, aki emiatt már elkezd sírni, abban ott munkál az Isten Lelke. Jézus mondja a Hegyi beszédben: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Máté 5,4)
*
Jézus megszerette ezt az embert.
Jézus mindörökké megszeretett minket, embereket.
Isten szeretetéből következik a másik ember szeretete.
Aki Isten szeretetét megismerte, az meg tud szomorodni, saját hiányosságait belátva.
AKI ISTEN SZERETETÉT MEGISMERTE, AZ TUDJA, HOGY JÉZUS KRISZTUSBAN EZ AZ ISTENI SZERETET ÖRÖK (27).
Ez a harmadik üzenet, és talán ez a legfontosabb üzenet itt, most.
Ezzel menjünk haza!
A mi szeretetünk gyarlóan ideigvaló.
A mi emberi szeretetünk az Isten szeretete nélkül rövid életű.
Mi azonnal elfojtjuk a másik iránti szeretetünket, sőt azonnal csődöt vall a szeretetünk, ha a szeretetünket nem viszonozzák, főként, ha a szeretetünkkel visszaélnek.
Nagyon sokszor elkövetjük azt a hibát is, hogy félreértjük a másikat. Azt gondoljuk, hogy a másik nem szeret, mert mi éppen olyannak látjuk az arcát, a tekintetét, vagy ekként ítéljük meg egy-egy megnyilvánulását, cselekedetét, hozzánk való viszonyát. Pedig lehet, hogy a mi látásmódunkkal van baj, vagy az illető éppen akkor rossz passzban volt, és ténylegesen nem velünk van baja.
Tehát, a mi szeretetünk gyarló, ideigvaló szeretet, amelyet elfojtunk, amely csődöt vall, ha nem viszonozzák, ha visszaélnek vele, vagy ha mi értjük félre a másik hozzánk való viszonyát.
A mi szeretetünk ideigvaló, de Jézus isteni szeretete örökkévaló.
Jézus megszerette ezt az embert – olvastuk (21). Isten szeret bennünket. Milyen az Isten szeretete, amit megmutatott a Jézus Krisztusban? Az Isten szeretete örökkévaló, ezt jól jegyezzük meg! Isten szeretete örökkévaló: „előrefelé”. Isten szeretete a jövőt nézve örökkévaló szeretet. Örök életünk van. De Isten szeretete nemcsak „előrefelé” örökkévaló, a Biblia szerint, hanem „visszafelé” is. Isten kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt (Efezus 1,3–4). Ez emberileg felfoghatatlan. Isten akkor is szeretett bennünket, amikor az anyánk az anyaméhben, a szíve alatt hordozott bennünket; sőt még sokkal előbb – mindeneknek előtte – tudott rólunk, személyesen, és kiválasztott bennünket magának az életre. Isten szeretete örökkévaló szeretet, „előrefelé” és „visszafelé” egyaránt.
Ez a krisztusi szeretet úgy örökkévaló szeretet, hogy hosszútűrő szeretet. Isten szeretete nem hatástalan. Isten nem hagyja abba a szeretetét. Isten szeretete nem erőszakos, hanem türelmes. Isten szeretete időigényes. Isten szeretete úgy hosszútűrő, hogy Ő nem hagyja abba a szeretetét akkor sem, ha nem kap viszonzást. Itt a gazdag ifjú esetében sem hagyta abba a szeretetét az Úr, akkor sem, amikor ez az ifjú szomorúan elkullogott Jézus közeléből, meghallva Jézus válaszát.
Sőt, ha Isten szeretete nem tapasztal viszonzást, akkor Isten még tovább fokozza a szeretetét. Íme, ilyen Isten szeretete: örökkévaló, hosszútűrő, nem hagyja abba azt, ha nem kap viszonzást; sőt, fokozza a szeretetét. Miként a Római levélben olvassuk: Minél inkább növekszik a bűn ebben az embervilágban, annál inkább kiárad az Isten szeretete és kegyelme (Róma 5,20).
Isten szeretete örökkévaló, hosszútűrő, időigényes, türelmes szeretet. Ő nem hagyja abba, hanem fokozza a szeretetét, végül célhoz juttatja életünkben azt. Gondoljatok a gazdag ifjú története mellett a tékozló fiú történetére. Ugyanaz lehet a befejezés mindkét esetben, csak a gazdag ifjú történeténél nincs kifejtve, végig mondva az egész eseménysor, a tékozló fiú esetében pedig igen. A tékozló fiú sem viszonozta az Atya szeretetét. Az Atya elengedte őt, mint a gazdag ifjút elengedte Jézus. Az Atya elengedte a tékozló fiút, de nem hagyta el őt. Isten szeretete nem múlt el iránta, és amikor a tékozló fiú megtérve hazatért, akkor az Atya örökkévaló szeretetébe visszafogadta őt (Lukács 15,24). A Filippi levél, Krisztusról szóló himnusza ugyanezt zengi: Isten szeretete hosszútűrő, örökkévaló, folyamatosan fokozott szeretet, amely a céljához ért, míg végül Jézus Krisztus előtt minden térd meg fog hajolni, és minden nyelv vallani fogja majd, hogy Jézus Krisztus Úr! (Filippi 2,10–11)
Említettem egy héttel ezelőtt, hogy a gazdag ifjú történetének magyarázata során mindig meg fogunk érkezni a záró igevershez: Embereknél lehetetlen, de Istennél lehetséges (27).
Szeretnék most is megérkezni ehhez a záró kijelentéshez, amely ismét nagyon fontos.
Ez a megoldás.
Ez az igevers minden üzenetre érvényes a gazdag ifjú története kapcsán.
Mi is elmondhatjuk, a múlt vasárnapi igehirdetésre utalva: Uram, nálunk szinte lehetetlen, hogy mi az elesett, nyomorúságos, retteneteket megtapasztaló helyzetünkben – hiszen „itt” bármi történhet velünk – Téged jónak mondjunk. Egy héttel ezelőtt ezt az üzenetet hangsúlyoztuk.
Most ezt továbbgondolhatjuk: Urunk, emberi erőnkből szinte lehetetlen, hogy mi a másikat így szeressük, ahogy erről ma hallhattunk. Urunk, emberi erőnkből szinte lehetetlen, hogy a magunk hiányosságait így belássuk, amiként erről ma szólt a tanítás. Urunk, nálunk szinte lehetetlen mindez, de olyan jó tudni, hogy Te mégsem hagysz el bennünket, hanem örökkévaló szereteteddel Te cselekszel érettünk!
Ez az evangélium: ami nálunk lehetetlen, az Tenálad lehetséges, azt Te elvégzed! Köszönjük ezt a csodát és a bizonyosságot, hogy a Te szeretetedtől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38–39).
Amikor Jézus Krisztus bevonult Jeruzsálembe, akkor Isten ezt a csodát kezdte el kibontakoztatni, majd ez a csoda lett teljessé Nagypénteken és Húsvétkor, az Ő örökkévaló, megváltó szeretetének csodája.
–
Isten szeret bennünket, és most újból magához ölelt, megszeretgetett bennünket, mint a gazdag ifjút, Jézuson keresztül.
Isten szeretetéből következik a másik ember szeretete.
Isten szeretetének fényében belátjuk saját hiányosságainkat, bűneinket, és azt, hogy mennyire az Isten szeretetére szorulunk.
Jézus Krisztusban Isten szeretete örök és soha nem hatástalan.
Egy képpel zárom ezt a fontos üzenetet!
Egy kedves gyülekezeti tagunk március folyamán felhívta a figyelmemet egy szobrászművészre.
Régebbről talán sokan emlékeznek egy híres színészre, Anthony Quinn-re. Az ő fia Lorenzo Quinn, aki szobrászművész, és Rodin örökségét folytatja.
Érdemes az interneten rátekinteni a gyönyörű alkotásaira.
A művész szinte mindig kezeket formáz meg.
Alkotásainak a nagy részében azt látjuk, hogy az egyik ember tartja a kezével a másikat; sőt, a kezeiket a csuklónál megragadva egymást tartják, hordozzák azok ketten, de alattuk kitárul egy hatalmas kéz, amely pedig mind a kettejüket hordozza.
Tehát:
Isten szeretetéből következik a másik ember szeretete.
Tudjuk, hogy Krisztus örökkévaló szeretete minden emberi gyarló szeretetből fakadó hiányosságunkat kipótolja.
Amikor ki akar dőlni valahol az életünk, az emberi gyűlölet és gyarlóság miatt, akkor az Úr az, aki megtartja, megtámasztja azt, ami kidőlni, összedőlni, elpusztulni készül…
Lorenzo Quinn-nek van egy alkotása Velencében, ahol a klímaváltozás miatt több értékes műemléket fenyeget összedőlés.
Az egyik alkotásnál azt látjuk, hogy az Adriai-tenger öbléből, ahol Velence található, két óriás márvány kéz emelkedik ki, és azok egy kidőlni akaró műemlék épület falát megtámasztják.
Valójában statikai funkciója is van ennek az alkotásnak, de ugyanakkor sokkal több annál…
Ilyen az Isten szeretete.
Ez a szeretet ölel bennünket magához most, minden napon, a világ végezetéig, és azon túl.
Ámen.
Imádkozzunk!
Virágvasárnapi Király, aki Nagypénteken megváltó szereteteddel meghaltál érettünk, és aki feltámadtál a halálból! Feltámadott Urunk!
Téged magasztalva kérünk, őrizz meg bennünket: a megfáradástól erőddel, a megszomorodástól örömöddel, a kilátástalanságtól reményeddel, a gyűlölettől megváltó szereteteddel, a gőgtől hatalmas krisztusi alázatoddal, az ostobaságtól mennyei bölcsességeddel, a megszégyenüléstől megtartó kegyelmeddel, a háborúságtól minden értelmet felülhaladó békességeddel.
Téged dicsérünk feltámadott Urunk, hogy mindezeket már meg is cselekedted. Áldott légy ezért!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. április 10.
Illusztráció: Nincs, Lorenzo Quinn egy alkotása lehetne.
Márk sorozat: 67.
14. hét.
Böjt hatodik vasárnapja, virágvasárnap.