(17) Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
(18) Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.
(19) Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.”
(20) Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.
(21) Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!
(22) A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
(23) Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!
(24) A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!
(25) Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.
(26) Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet?
(27) Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.
(Márk 10,17–27)
(Márk 10,17–18)
Ezt az evangéliumi részt a perikópa címe alapján így jegyzik: A gazdag ifjú.
A gazdag ifjú evangéliumi története olyan gazdag üzenetekben, hogy nem tudom egy igehirdetésben kibontani a testvérek előtt annak bőségét.
Ezért, ha az Úr megengedi és élünk, akkor a következő vasárnapokon a gazdag ifjú történetével fogunk foglalkozni.
Részekben vesszük ezt az evangéliumi szakaszt, majd a legvégén, reménység szerint madártávlatból, az egész történet ívére is rátekinthetünk.
Miről is van szó ebben a történetben?
Miként indul ez a történet?
Egy ember odafutott Jézushoz, leborult előtte és azt kérdezte Tőle: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (17)
Egy emberről ír Márk evangélista, mert az eredeti görögben ez a kifejezés szerepel: „egy ember” egy valaki futott oda Jézushoz; tehát nincs ott a szövegben, hogy gazdag és ifjú volt az illető, ezekre csak később lehet majd következtetni a bibliai szöveg alapján.
Nagy tisztelet, őszinteség, vágyakozás tükröződik ennek az embernek a kérésében, kérdésében.
Ez az ember őszintén vágyik az örök élet után. Külön, egy másik igehirdetésben erre a mozzanatra még ki fogunk térni.
Jézus a hozzá futó ember kérdésére ezt a feleletet adja: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.” (18)
A mai alkalommal, ezen az istentiszteleten Jézus válaszára figyelünk; tehát kizárólag ezzel foglalkozunk: Miért mondasz engem jónak, senki sem jó az egy Istenen kívül (18).
Miért válaszol Jézus így ennek az embernek, ami először szinte visszautasításnak tűnhet?
*
Először is azért adja Jézus a szóban forgó kérdésre ezt a választ, hogy minden tekintetben DICSŐSÉGET ADJON ISTENNEK, az egyetlen, élő, jó Istennek, és Őrá mutasson (18).
Isten jó!
Jézus Krisztus dicsőséget ad az élő Istennek, aki az egyetlen Isten, aki a legfőbb jó, aki Őt is elküldte ebbe a világba, hogy az Isten jóságát átadja, közvetítse felénk, emberek felé, így az Isten üdvözítő jósága átjárja a mi nyomorult emberlétünk minden percét.
Jézus válaszának ez a lényege: dicsőséget adni az élő Istennek, magasztalni Őt, minden körülmények között, valamint rámutatni arra, hogy Isten az egyetlen jó, aki mindenben az ember javát keresi és munkálja.
Amikor valaki minden helyzetben magasztalni tudja az Urat, az kegyelmi állapotban van.
Amikor valaki felfedezi Jézus Krisztusban az Isten jóságát, magát az egyedül jó Istent, az kegyelmi állapotban van.
Amikor valaki a mennyei világ többletével, a hit látásával lát, és ezzel értékel minden eseményt, történést maga körül, az kegyelmi állapotban van.
Könyörögjünk ezért a kegyelmi állapotért, az Istent magasztaló életért, a hit látásáért, hogy Jézus Krisztusban megláthassuk az Isten jóságát, és így életünk minden eseményét az Isten jóságos cselekvése szerint értékeljünk, bármi történik is.
Aki úgy tudja dicsőíteni, magasztalni az Istent, ahogy Jézus Krisztus tette ezt a válaszában, annak szívébe békesség költözik.
Próbáld ki!
Bármilyen helyzetben vagy, adj dicsőséget az Istennek, magasztald Őt, az Ő jóságát, és egyszerre csak megnyugvás, békesség, szeretet, irgalom, mennyei öröm járja át az életedet…
Ez az első üzenete ennek az Igének.
Jézus azért válaszol így ennek az embernek, hogy dicsőséget adjon az Őt küldő egyetlen jó Istennek, aki mindenben az ember javát akarja és munkálja.
*
Másodszor azért adja Jézus a szóban forgó kérdésre ezt a választ, hogy ÖVIZSGÁLATRA HÍVJON BENNÜNKET (18).
Isten jó, én pedig nem vagyok jó.
Az ünnepre készülve, a böjti időszakban, böjt ötödik vasárnapján vagyunk együtt, tehát ideje van az önvizsgálatnak.
Ez az Ige erre is elvezet bennünket.
Jézus Krisztus hangsúlyozza, hogy Isten egyedül az, aki jó.
Hit által láthatjuk be, hogy még egy valaki jó – akit Isten elküldött erre a világra, akiben az egyetlen jó Isten testet öltött ezen a világon –: Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus.
Az Isten jóságának világosságába tekintve – Jézus Krisztus színe előtt állva, aki a Világ Világossága – döbbenek rá arra, hogy milyen vagyok én: az Isten jó, és én nem vagyok jó.
Mindig magunknál kezdjük ezt az önvizsgálatot, soha nem a másikra mutogatva… Mindig nekem kell először töredelmes szívvel leborulni: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem…
Az Isten jó, én pedig milyen gyarló vagyok.
Az Isten világosságának a fényében látom, hogy mennyi irigység, indulat, irgalmatlanság, gyűlölet feszülhet bennem.
Pál apostol leírja ezt a Római levél 3. fejezetében, diagnózist adva az Isten nélkül élő emberlét valóságáról.
Ezzel az apostol a prófétai hagyományt folytatja az Ószövetségből, ahol a próféták ugyanezt tették, tükröt tartva Isten népe elé, rámutatva konkrét bűnökre, konkrét helyzetekben, a jogos ítélet elől pedig megtérésre hívtak.
Mit mond Pál apostol a Római levél 3. fejezetében? Szabadon idézem: Nincs igaz ember egy sem; nincs, aki érti, nincs, aki keresi az Istent; valamennyien elhajlottak, valamennyien megromlottak, nyitott sír a szájuk, a nyelvükkel ámítanak… (Róma 3,10–13) Nem is kell aktualizálnom Pál szavait. Bizony a közelmúltban is, a napokban is átéljük mindennek valóságát. Milyen igaz és valóságos képet mutat rólunk az a tükör, amit az Isten elénk tart. Ilyenek vagyunk az Isten nélkül. Nincs igaz ember egy sem. Az Istenbe vetett hit híján, kivétel nélkül mindannyian gyarlók, irigyek, indulatosak, irgalmatlanok vagyunk.
Jézus Krisztus pontosan tudta azt, hogy mi lakozik az emberben (János 2,25); tudta, hogy mire számíthat, ha emberrel lesz dolga egy nehéz helyzetben. Jézus tudta, hogy hit nélkül, Szentlélek-áldás nélkül milyen lélek lakik bennünk (Lukács 9,55).
Ennek nyomán fogalmazta meg bűnbánattal József Attila az egyik versében, megint tartalmilag idézve a költemény ide vonatkozó sorát: Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség barlangja szívem.
Csak, ha az Isten újjászül bennünket; csak, ha az Isten könyörül rajtunk; csak, ha Ő – a jó Isten, az üdvözítő Isten – lakozást vesz bennünk, akkor lehetünk jók, akkor tehetünk jót.
Nem mi magunk tesszük a jót akkor sem, hanem a minket újjászülő Isten.
Csak akkor lehetünk jók és csak akkor tehetjük a jót, amikor Ő – az egyedül jó Isten – gondol, érez, szól, mozdul általunk.
Csak akkor lehetünk jók, amikor kiformálódik bennünk a jóságos Isten, és akit Ő elküldött, egyszülött Fia, Jézus Krisztus.
Szintén a János evangéliumában olvassuk Jézus kijelentését az újjászületésről: Ne csodálkozz, hogy azt mondom neked, újonnan kell születnetek; mert ami testtől született, test az, és testi módon is viselkedik; ami pedig Isten Lelkétől született, az lesz igazán „szentlelkes”, azaz „lelki”, mert ilyenkor Isten újjászülő Lelke birtokba veszi az ember gyarló lelkét, pszüchéjét, és elkezdi irányítani az ember testét is, az Úr akarata szerint (János 3,7). Az újjászületés csodája által leszünk újra testi emberek helyett lelki emberek, Szentlélek által irányított emberek.
Ezzel nem megvetjük a testet, hanem ellenkezőleg, éppen azt valljuk, hogy az újjászületés által lesz boldoggá a teljes ember, „kivirágzik” lelke és teste egyaránt, Isten jóságos Lelkének ölelésében, aki ettől kezdve nemcsak élteti az embert, hanem be is tölti azt, miként a folyó a medrét beborítja, nem hagyva a mederben egy milliméternyi száraz helyet sem.
Csak az újjászületés által lehet esélyünk erre az üdvözítő fordulatra.
Jézus tehát azért válaszol így ennek az előtte sietve leboruló embernek, hogy dicsőítse a jóságos Istent, és önvizsgálatra késztessen bennünket, valamint belátásra segítsen minket: az Isten nélkül, újjászületés nélkül ilyenek gyarlók vagyunk, nem futja tőlünk többre.
Böjt idején, a húsvéti úrvacsorára készülve, tényleg tartsunk önvizsgálatot!
Lássuk be, milyen igaza van Isten Igéjének!
Tegyünk fel egy tesztkérdést, amely segíti az önvizsgálatot a fentiekre nézve.
Ez a nagyon egyszerű, általános tesztkérdés segít beláttatni nyomorúságunkat, és azt, hogy mennyire fontos az újjászületés, valamint a hitünkben való folyamatos megerősödés.
A kérdés tényleg egyszerű, általános, amit sokféleképpen konkretizálhatunk.
Ez a tesztkérdés valójában egy befejezetlen mondat: Ha én boldogtalan vagyok, akkor a másik… Akkor a másik ember mit tegyen, hogyan viszonyuljon az én boldogtalanságomhoz? Miként fejeznénk be ezt a mondatot?
A boldogtalanság kifejezés helyére bármit betehetünk: ha én szegény vagyok, ha én sikertelen vagyok, akkor a másik… Miként folytatnánk és zárnánk be ezt a mondatot?
Ha én boldogtalan vagyok, akkor a másik ugráljon körülöttem, vegye észre a boldogtalanságomat, és vigasztaljon már meg engem; ezt várom el.
Vagy, ami még rosszabb, és amit gyakran tapasztalunk, ha én boldogtalan vagyok, akkor a másik is legyen boldogtalan, sőt boldogtalanabb, mint én. Ha én szegény vagyok, akkor a másik se legyen gazdag; sőt, a másik legyen szegényebb, mint én. Ha én kudarcot szenvedtem, akkor a másik még inkább szenvedjen kudarcot. Döbbenetes…
Be tudjuk-e úgy fejezni ezt a mondatot, őszinte szívvel: ha én boldogtalan vagyok, attól még a másik legyen boldog; ha én szegény vagyok, attól a másiknak még menjen jobban, mint nekem; ha én kudarcot szenvedtem, attól a másiknak még legyen sikere; ha én örömtelen vagyok, attól még a másik hadd örüljön…
Ugye milyen gyarlók vagyunk? Ugye milyen nehezen megy ez nekünk? Jézus rámutat az egyetlen Isten jóságára, dicsőítve Őt; majd Isten jóságának fényében önvizsgálatra hív bennünket.
*
Harmadszor, azért adja Jézus a szóban forgó kérdésre ezt a választ, hogy FELRAGYOGTASSA AZ Ő KERESZTHALÁLÁNAK ÉS FELTÁMADÁSÁNAK TITKÁT előttünk (18).
Isten jó, én nem vagyok jó; ám Isten annyira szeret engem, hogy nekem ajándékozza az Ő jóságát.
Amikor Jézus Krisztus ezt feleli válaszként, akkor útban van Jeruzsálem felé, szenvedéseinek és kínhalálának színhelye felé.
Ő tudja, hogy mi vár rá, az Atya mindent kijelentett számára.
Annak ellenére, hogy Jézus a szenvedései, a kínhalála színtere felé halad, mégis a legfőbb jónak mondja az Istent, a körülmények ellenére is.
Jézus minden helyzetben hittel elismeri az Isten hatalmát és szeretetét.
Jézus hittel látja azt, hogy kereszthalálát majd a feltámadása követi.
Sőt azt is hittel látja Jézus, hogy miért kell ennek megtörténnie: kereszthalála és a feltámadása értünk, emberekért történik.
Értünk, emberekért cselekszik az Isten Jézusban, hogy Isten megváltó szeretete kiemeljen bennünket az emberlét nyomorúságos állapotából.
Isten nem az érdemeink szerint bánik velünk.
Isten ki akar szabadítani bennünket a bűn, a betegség, a kárhozat állapotából, a gonosz hatalmából.
Bármi történik velünk és körülöttünk, Isten mindig többet ad nekünk, mintsem azt az adott körülményben felfoghatnánk.
Mindenben az Úr jósága mutatkozik meg, mert Ő irgalmas és hatalmas Úr.
Jézus erre akar rámutatni a hozzá forduló ember kérdésére adott válaszában.
Hisszük-e ezt, hogy ennyire szeret bennünket a mi Urunk?
Gondoljunk a korábbi úrvacsorai liturgia kérdéseire, amelyeket Ravasz László ágendája biblikusan fogalmazott meg: Hiszem, hogy Isten megváltó szeretete nélkül büntetést, halált és kárhozatot érdemlek.
A posztmodern ember már nem szereti ezeket a kemény kifejezéseket, ezért ezeket a liturgikus kérdéseket is megváltoztatták, enyhítették. Pedig korábban így hangzott az egyik kérdés megfogalmazása: büntetést, halált, kárhozatot érdemelnénk…
Rá kell döbbennünk arra, hogy Jézus Krisztus, miközben halad a kereszt felé érettünk, jónak mondja az Istent, mert látja a feltámadást és látja azt a megváltó szeretetet, amelyet ezáltal Isten az embervilágnak ajándékoz. Bizony, Isten többet ad nekünk, minden körülmények között, mert nem az érdemeink szerint bánik velünk. Büntetést, halált, kárhozatot érdemelnénk, de Ő bűnbocsánatot, üdvösséget ajándékoz nekünk, életet, helyettes elégtétele, irgalma által.
Ha ezt hittel így látjuk, akkor már helyesebben felelhetünk Jézus kérdésre: Miért nevezel engem jónak? (18) Jónak nevezed az Istent? Ha jónak nevezed az Istent, akkor miért nevezed jónak az Istent? Megszokásból? Udvariasságból? Hitből? Jézus azért válaszol a fentiek szerint ennek az embernek, mert csak udvariasságot és nem hitet tapint a kérdés mögött.
Miben tapasztaltad meg az életedben az Isten jóságát, minden körülményben? Fel tudsz sorolni egy-két konkrétumot? Már az kegyelmi ajándék, kegyelmi állapot, ha észreveszed, hogy mennyi mindenben megtapasztaltad életed során az Isten jóságát: megsegített, vezetett.
De akkor is jónak tudod-e nevezni az Istent, ha éppen Ő nem segített egy adott helyzetben, vagy nem úgy segített, ahogyan azt elgondoltad?
Jézus válaszának lényege ez: Ha azért tudsz engem jónak nevezni, mert minden körülmények között hittel meglátod, hogy Isten többet ad neked és megváltó szeretettel szeret téged, akkor hitelesen nevezel engem jónak; ha nem udvariasságból, hanem hitből teszel vallást az én jóságomról, mint Isten jóságáról, megragadva az Isten szeretetét és kegyelmét.
Tehát: Jézus válaszának a lényege, hogy dicsőítse az egyedül jó Istent, hogy önvizsgálatra vezessen bennünket, és hogy a minket megváltó kereszthalálának és feltámadásának titkát, értelmét, áldását felragyogtassa előttünk.
*
Negyedszer, azért adja Jézus a szóban forgó kérdésre ezt a választ, hogy BIZONYOSSÁGRA VEZESSEN MINKET (18).
Isten jó; én nem vagyok jó; ám Isten annyira szeret engem, hogy nekem ajándékozza az Ő jóságát; így mindenkor bizonyosságom lehessen ebben az üdvözítő, isteni jóságban.
Ez a bizonyosság mindenkor, minden körülmények között vallja: Bármi történik, az Isten jó!
A bizonyosság azt jelenti, hogy minden tekintetben megelőlegezzük a minket szerető és megváltó Úrnak a bizalmat.
Miként ezt gyönyörű hitvallásunk vallja: Én hiszem, hogy az Isten mindazt, amit ebben a siralomvölgyben rám bocsát, javamra tudja fordítani, mert ezt meg tudja tenni, mint mindenható Isten, és meg is akarja tenni, mint hűséges Atya.
Bármi történik, az Isten jó.
Ez a bizonyosságnak a lényege.
Az előttünk álló eseményeket illetően, a közeli és távoli jövőt illetően is, előlegezzük meg Istennek ezt a bizalmat.
Ez a hit lényege.
Nemcsak a mostani események kapcsán kegyelmi állapot ez a bizalom, hanem mindig, mindenkor, bármi történik velünk; el egészen odáig, amikor elmegyünk majd ebből a világból.
Hadd idézzem ezzel kapcsolatosan kedves igehirdetőmet, Farkas Józsefet, aki a következőket prédikálta egykor: Ha csak a személyes életünkre tekintünk, nem tudjuk, hogy mikor és hogyan kell elmennünk ebből a világból: fiatalon vagy idősen, békességben vagy háborúságban, hirtelen halállal vagy lassú kínlódással? A lassú kínlódást még részletezi: amikor elfogy a testünk, amikor leépül a szellemünk – demencia –, amikor mentálisan leszünk betegek – depresszió –, és még sorolhatnánk… Bármi történik velem, velünk, az Isten jó, az Isten mindig jó, mindent a javunkra fordít.
Mit tehetünk tehát e bizalom kapcsán? Mit tehetünk azért, hogy igazán bízhassunk az Úr jóságában?
Egyetlenegyet tehetünk, és ennek cselekvése is kegyelmi állapot: Vessük bele magunkat az Úr jóságos kegyelmébe!
Ha az Úr jóságos kegyelmébe belevetettük magunkat, ha az Ő megtartó kegyelmében bízunk, akkor Isten Lelke elkezd majd munkálni bennünk, így tudunk aztán igazán cselekedni is, az Úrnak kedves módon. Tehát nem egy tehetetlen, inaktív keresztyénséget hirdetünk, hanem egy hívő módon cselekvő, tevékenyen bizonyságtevő keresztyénséget, amely azonban mindenben Istenre hagyatkozik, mindent az Úrra bízott, mindent az Úrtól vár.
Ennek az Isten dicsőségét és sokak javát szolgáló cselekvésnek a forrása ez a szent kegyelemre-hagyatkozás, ez a bizalom: bármi történik, az Isten jó.
Én belevetettem magam az Isten üdvözítő, megtartó jóságának kegyelmébe, aki maga Jézus Krisztus, akiben testet öltött az Isten jósága, aki bízott az Isten jóságában, aki meghalt ezért a jóságért, és aki megnyitotta számunkra is ezt a jóságot, újjászülő kegyelme által.
Amikor mindezeket végiggondoltam, akkor ennek az evangéliumi történetnek a zárása ragyogott fel előttem, amire a gazdag ifjú történetének magyarázata során mindig szeretnék visszatérni: Embereknél lehetetlen, de Istennél lehetséges (27).
Embereknél lehetetlen. Urunk, az eddig elhangzottak kapcsán is megvalljuk a saját erőtlenségünket, nálunk mindez lehetetlen, a saját erőnkkel mindez megvalósíthatatlan. Urunk, a Te jóságodra, a Te megváltó keresztedre tekintve is olyan lehetetlennek tűnik az, hogy minden körülmények között bízni tudjunk Tebenned. Ez emberileg lehetetlen…
De olyan jó tudni, hogy Tenálad lehetséges az, ami nálunk lehetetlen! Köszönjük, hogy Te munkálsz, Te cselekszel bennünk és általunk.
Személyes bizonyságtételként elmondhatom: igazán nehéz, lehetetlen helyzetekben én magam már rég elvesztem volna a mélységben. Az Úr azonban nem engedett el. Ő táplálta hitemet, bizonyosságomat, és szabadító cselekvésével megtartott, nem engedett elveszni. Ami nálam lehetetlen volt, azt Isten mindenható ereje megoldotta.
Embereknél lehetetlen, Istennél lehetséges: Isten pedig velünk van (Máté 1,23). Az üdvösség: ajándék, és Isten szeretetétől senki és semmi nem választhat el bennünket (Róma 8,38–39).
Dicsőítsük ezért a csodáért az Istent! Reméljük ezt a csodát! Bármi történik, az Isten elvégzi, hogy mi mindig jónak tartsuk Őt, részesüljünk az Ő jóságából és hirdessük, éljük, cselekedjük az Ő jóságát!
–
Nekem régóta kedves előadóművészem Elvis Presley.
Presley zseniális ember volt, hangi és számos más adottságaival, abban a korban; egy karizmatikus ember volt.
Ezt nem csak a hatvanas és hetvenes évek utáni nosztalgia mondatja velem. Elvis Presley lemezeinek gyűjtője vagyok.
Elvis Presley komoly hívő baptista volt, akit egyébként a körülötte hemzsegő maffia tett teljesen tönkre, betegített meg, majd kergette őt a halálba.
Legalább három olyan lemezt adott ki a művész, amelyen dicsőíti a jóságos Istent, a feltámadott Jézus Krisztust, az ő gyönyörű, egyetlen hangján.
A dicsőítés műfaját – bocsássatok meg érte – én mindig kétkedve fogadtam, mert az a tapasztalatom, hogy ez a „műfaj” „pszüchikus”, vagyis emberi módon akar hatni, idegen módszerekkel akarja az Urat hirdetni. Ha van számomra hiteles dicsőítés, akkor Elvis Presley Istent dicsőítő albumai azok: szentlelkes, igazi dicsőítések ezek, azzal az Elvis hanggal, hangzással, hangszereléssel, amit felhasznált a Szentlélek.
Bármi történik, jó az Isten, aki Jézus Krisztusban nekünk ajándékozta az Ő üdvözítő jóságát, amelytől senki és semmi el nem szakíthat bennünket, ezért mi Őbenne remélünk (2Korinthus 1,10).
Úgy legyen!
Ámen.
Imádkozzunk!
Áldunk Téged, megtartó Urunk!
Köszönjük, hogy egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban mindenkor megtartod, hordozod életünket, örökkévaló jóságoddal a boldog megérkezéséig.
Magasztalunk Téged, szabadító Urunk! Köszönjük, hogy a bajból kimenekítesz, a bajban mennyei erőt adsz, a baj ellenére megszabadítasz.
Dicsérünk Téged, megváltó Urunk azért a szeretetért, amellyel értünk, emberekért üdvösségesen munkálkodsz, és soha nem mondasz le rólunk örökkévaló jóságoddal.
Így könyörgünk egymásért, szeretteinkért, hívő népedért, nemzetünkért, a mai napért; könyörgünk a háborúságot szenvedőkért! Adj megoldást, békességet, történelem Ura! Könyörgünk a világ vezetőiért, ezért az egész teremtett világmindenségért!
Könyörögve kérünk, Megváltó szereteted öröme – bármi történik is –, mindenkor járja át életünket. Add nekünk, Urunk, ennek boldog bizonyosságát, minden időben, életünk utolsó percéig!
Dicsőség Teneked, életnek Ura!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. április 3.
Márk sorozat: 66.
13. hét.
Böjt ötödik vasárnapja.