(1) Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, Ő pedig szokása szerint ismét tanította őket.
(2) Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék Őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania?
(3) Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes?
(4) Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.
(5) Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot,
(6) mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert.
(7) Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez,
(8) és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy.
(9) Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza!
(10) Otthon a tanítványai is megkérdezték Őt erről.
(11) Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben;
(12) és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el.
(Márk 10,1–12)
(Márk 10,6–9)
A mai Ige tudósítása szerint Jézus Krisztust sokan követték, aki ismét tanította a sokaságot (1).
Ekkor odaléptek a farizeusok és feltettek Jézusnak egy kérdést: Szabad-e a férfinak elbocsátania a feleségét? (2)
E kérdés kapcsán felvetődik az az újabb kérdés: milyen lelkület van bennünk, amikor kérdezünk? Milyen lelkület vezet bennünket, amikor kérdéseket teszünk fel egymásnak, vagy akár az Istennek?
Itt a farizeusok kérdésének lelkületét egyértelműen meghatározza Márk evangéliuma: kérdezték Őt, hogy kísértsék Jézust.
A farizeusok kérdése kísértette Jézust.
A farizeusok azért kérdezték Jézust, hogy tőrbecsalják Őt; egy ma érthetőbb kifejezéssel fogalmazva, hogy provokálják Jézust.
Kérdésekkel kísérteni Jézust, kérdésekkel kísérteni az Istent azt jelenti, hogy újra és újra feltesszük azokat a jól ismert „miért” kérdéseket: miért Uram, miért engeded Uram? Nem a kérdés tartalmával van a baj, hiszen bármit lehet kérdezni Istentől. A kérdés lelkületével van a baj, mert ezekben a „miért” kérdésekben is a saját bűneinket, vétkeinket szeretnénk az Istenre pakolni, az Istent felelőssé tenni azokért, amikért csakis mi vagyunk a felelősek.
Jézust kísérteni a kérdéseinkkel továbbá azt is jelenti, hogy nálunk már készen vannak igazából a válaszok, amikor Jézust megkérdezzük. Ezek a kész válaszok az érdekeink és sok más egyéb hatás alapján formálódtak ki, majd elég hamar bebetonozódtak. A legszabadabb ember is mereven kész válaszokkal rendelkezik: meggyőzhetetlen a szabadságát illetően…
A farizeusok is kész válaszokkal mentek oda Jézushoz, és amikor megkérdezték, akkor a feleletből saját válaszaikat akarták visszahallani, vagy ha nem, akkor már meg is fogták Jézust. Mi is, valójában minden eszmecserében, mindig ezt a bennünk kialakult, kész választ akarjuk visszahallani. Valójában mindent így hallunk, látunk, értékelünk; a saját kész válaszaink nézőpontja felől. A saját válaszainkat halljuk vissza az Isten válaszából, Jézus szavaiból, a Biblia Igéiből, az eseményekből, a történésekből, a politikából; így mindenki mereven mondja a magáét, egy ponton pedig egymásnak esünk. Ez mind Jézus kísértése, valójában istenkísértés.
Aki kész válaszokkal rendelkezik, az nem akar tanulni a másiktól, és végképp nincs meg benne az a lelkület, hogy tanulni akarjon az Istentől, az Úrtól. Ilyenkor hiányzik belőlünk az az alázat: „Uram leborulok, mert Te jobban tudod, Te minden tudás birtokában vagy; taníts engem, Terád figyelek, Te adj választ; add a Te örök, tökéletes és igaz válaszodat, amelyet én is hitben szeretnék elfogadni, hiszen ez szolgálja az én javamat is. Uram, írd felül az én válaszaimat! Uram, ha Te másra, újra akarsz tanítani engem, akkor add, hogy azt nyitott szívvel elfogadjam!”
A farizeusok egy konkrét kérdést tettek fel, provokatív lelkülettel, Jézusnak, amely tematizálja a mai igehirdetést.
Miközben hallgatjuk ezt a mai igehirdetést, kérlek benneteket, hogy a Szentlélek által egy kicsit mindig gondoljuk tovább és emeljük magasabb szintre az üzeneteket; ne ragadjunk le csak a konkrét témánál!
Persze maga a konkrét téma szintén nagyon fontos: a házasságról és a házassági elválásról szóló tematika.
Mielőtt ezt kifejtenénk, egy nagyon fontos nézőpontot hadd hozzak még ide!
Jézus Krisztus mindig evangéliumot hirdet.
Jézus Krisztus mindig úgy ad választ kérdéseinkre – akár őszintén kérdezzük Őt, akár kísértjük Őt –, hogy könyörüljön rajtunk és örömhírt hirdessen nekünk.
Jézus nem törvényt hirdet, hanem evangéliumot hirdet a házasság kapcsán is, és minden más nagyon fontos és nehéz téma, terület kapcsán is: Jézus evangéliumot hirdet, azt az egyetlen isteni megoldást, amit Ő hozott el erre a világra.
Tehát mindig úgy olvassuk a Bibliát, úgy hallgassuk Isten szavát, hogy abban a fő üzenet mindig az evangélium: az Isten szeretete által felkínált végső megoldás. Az Isten megtartó szeretete életet és üdvösséget akar, mert szereti ezt a világot. Mindig ezé az evangéliumé, ezé az örömhíré lehet a végső szó, minden igehirdetésben, mert ez a Biblia fő üzenete is.
Mit mond Jézus Krisztus, felelve a farizeusok kérdésére?
*
Először is Jézus evangéliumot hirdet abban az értelemben, hogy VÉDELMÉBE VESZI A HÁZASSÁGOT (6–9).
Prófétai hangon hirdeti az örömhírt Jézus, mert megerősíti a káosz ellenében az isteni rendet.
Ha az Isten figyelmeztet bennünket, akkor Ő óv, véd minket.
Az Isten figyelmeztetésében mindig ott véd minket az evangélium: Isten féltő szeretete, minket megmenteni és megtartani akaró szava.
Örömhírt hirdet ez a prófétai hang, amikor óvja a házasságot.
A házasság Isten ajándéka.
Jézus idézi az Írásokat (6–8), az Ószövetség lapjainak kezdetét, miszerint Isten kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette az embert. Látta Isten, hogy ez így jó az embernek, így teljesedhet ki az élete a földön. Isten a férfit és a nőt megáldotta (1Mózes 1,27–28; 31).
Jézus tovább idézi az Írásokat: Lesznek ketten egy testté (1Mózes 2,24). A házasság, mint isteni, szövetségi életrend, egy férfi és egy nő szövetsége. Tehát monogám házasságról van szó. Isten férfivá és nővé teremtette az embert; egy férfi és egy nő, ki-ki a maga egyetlen párjával lesznek ketten egy testté.
Örökre szól ez a szövetség. Jézus, a korábbi írásokhoz, kijelentő hatalmával megerősítésként hozzáteszi azt, ami már az idézett íráshelyekből is következett, miszerint amit az Isten egybeszerkesztett, egybekötött, azt ember, az emberi gyarlóság el ne válassza (9).
A mai, minden tekintetben kaotikus világban – nemcsak arra gondolva, ami a házasság, a nemiség terén áradatként ránk zúdult, soha nem gondoltam volna ezt, hanem napjaink háborús helyzetére is utalva – olyan örömhír ez a biztos, prófétaian evangéliumi hang, amely által Jézus Krisztus védelmébe veszi a házasságot…
Gyakorlatiasabban megfogalmazva a fenti üzenetet, azt mondhatom: Ha házasságban élsz, nagyon becsüld meg a házastársadat, mint Isten ajándékát! Adj érte hálát naponta! Bármennyire örömteli vagy bármennyire nehéz éppen a házasságotok, becsüld meg a házastársadat!
Ez azt jelenti, hogy a házasságodra, a házastársadra, a családodra, ebben a rohanó és nehéz világban is legyen időd! Lelki értelemben, hitbeli értelemben, kegyességi értelemben és szó szerinti értelemben is biztosíts a házastársadnak egy védett időt! Ápolni kell a házasságot, lelki értelemben, hogy legyen „közös tartalma”, azon belül legyen „szent tartalma” a házasságnak.
Becsüld meg úgy is a házastársadat, hogy testi értelemben is odafigyelsz rá. Szó szerinti értelemben is ez a házasság része. Lesztek ketten egy testté. Ezt az apostol így fogalmazza meg: „Ne fosszátok meg magatokat egymástól…” (1Korinthus 7,5)
Lelkileg és testileg is ápolni kell a házasságot! A nehézségek és próbatételek idején, netán a kísértések idején, könyörögni kell: Uram adj nekünk új szívet, vedd el a mi gyarló, csalárd szívünket! Amikor a farizeusok utalnak a mózesi válólevélre, akkor Jézus azt a választ adja nekik, hogy szívetek gyarlósága, keménysége miatt engedte meg Mózes a válólevelek írását, és magát a válást, de nem mindig volt ez így, mert Isten eredeti gondolata nem ez (5). Erre mindjárt kitérünk. Most a csalárd szíven van a hangsúly, amely helyett új szívet kell kérnünk az Úrtól, hogy házasságunkat megbecsülhessük.
De jó meghallani egy káoszban ezt a prófétai hangot, amelyben ott zeng az evangélium, az örömhír a házasság isteni rendjére nézve, amelyben az ember élete igazán kiteljesedhet.
Isten így rendelte ezt féltő szeretettel.
Ezért figyelmeztet bennünket erre, ugyancsak féltő szeretettel.
*
Evangélium az is ebben az igeszakaszban, hogy Isten VÉDELMÉBE VESZI A NŐT (2–5).
Itt ne az e-világi emancipációs mozgalmakra gondoljunk, mert a bibliai rendben a férfi férfi, a nő pedig nő; mindegyiküknek megvan a maga Istentől rendelt szerepe, ezeket nem szabad egymással szemben kijátszani vagy összekeverni.
Jézus védelmébe veszi a nőt, és mindazt a csodát, amit az Isten által, csak a nőn keresztül kaphat a férfi, és amit a férfinak meg kell becsülnie. Jézus erre is tanít, ezzel kapcsolatban is örömhírt munkál…
Ismerni kell azt a kort, annak a kornak a viszonyait, amikor Jézus szava elhangzott.
Egy férfijogú társadalomban az Isten Igéje mindig is védelmébe vette a nőket. A mai Igében is ennek vagyunk tanúi.
De az evangéliumokban máshol is látjuk, hogy Jézus Krisztus mindig védelmébe vette a nőket (Lukács 8,1–3).
Egy férfijogú társadalomban a zsidó férfi bármikor elbocsáthatta a feleségét.
Legfeljebb a rabbik az okokon vitatkoztak, hogy mely ok alapján bocsáthatja el a zsidó férfi a feleségét. Ebben különböző nézetek voltak: hűtlenség esetén, vagy mert odakozmált az étel, vagy mert megunta feleségét és mást kívánt meg. Amikor a farizeusok rákérdeztek a válólevélre, a mózesi törvény ide vonatkozó passzusára, akkor igazából a saját gyarló vágyaikat, indulataikat akarták nekik kedvező törvénymagyarázattal, jogértelmezéssel igazolni. Ha pedig Jézus a farizeusok kész válaszának ellene mondott, akkor máris okot találtak arra, hogy elfogják Őt.
Isten Igéje tehát védelmébe veszi a nőket egy férfijogú társadalomban, amikor a zsidó férfi bármilyen ok folytán elbocsáthatta a feleségét.
Tudjuk, hogy házasságtörő nőt vittek oda Jézushoz, házasságtörő férfit nem (János 8,1–11). Ismerjük az evangéliumi történetet.
Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a tágabb történeti kontextusban, a hellén világban, e tekintetben milyen pusztító szabadosságban éltek az emberek, akkor végképp kihalljuk az evangéliumot: Jézus Krisztus egész küldetése során egy férfijogú társadalomban – a mai Ige szerint is – szeretettel védelmébe vette a nőket és a házasság intézményét.
Ez örömhír.
Erre a krisztusi védelemre szükség is volt.
Hiszen, ha a férfi elbocsátotta a feleségét, önhitten, szabados módon, akkor a nő, abban a korban teljesen kiszolgáltatottá vált, és nemcsak a társadalom peremére került, hanem a társadalmon kívülre taszíttatott, teljesen lehetetlen állapotba…
Kedves Férfi Testvérek!
Hadd aktualizáljam az Igét, áthozva a mába az üzenetet.
Ez a mai Ige megszólítja a házasságban élő férfiakat.
Férfitestvérem, te vagy a felelős a házasságodért!
A házasság, a család, egy kis gyülekezet. Te vagy a házasságod, a családod „papja”. Te vagy a felelős a házasságod, a családod lelki állapotáért, egzisztenciájáért, mindenért. Már nem egy férfijogú társadalomban élünk, de ti, férfiak, ezt a szerepet, ezt a feladatot kaptátok az Istentől. Férfiak, felelősek vagytok a házasságotokért, a feleségetekért! Férfiak, szeressétek nagyon a feleségeteket!
Jézus nem a házassági elválásról akart itt egy erkölcsi tanítást adni nekünk. Ezt a kérdést a farizeusok tematizálták. Jézus itt a nőket akarta védelmébe venni.
Egyébként Mózes is azért parancsolta a válólevél kiadását, hogy amennyiben a férfi mégis elbocsátja a feleségét, egy férfijogú társadalomban, a nő kezében legalább legyen valami „igazolvány”. Már ez a rendelkezés is a nő védelmében született. Jézus ezt a nőt védő, oltalmazó, szerető szándékot hirdeti meg ismét.
Férfiak, ti vagytok a felelősek! Ezt soha ne felejtsétek el! Szeressétek a feleségeteket, miként az apostol ezt a krisztusi gondolatot, mint evangéliumi üzenetet továbbszövi: „Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte…” (Efezus 5,25)
Aztán Pál ugyanezt a biztatást a házasság kölcsönösségében is megfogalmazza: „Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében.” (Efezus 5,21) Becsüljétek meg egymást, szeressétek egymást az Úr félelmében! A férfié a felelősség, de kölcsönös ez a szeretet. Gyönyörű evangélium ez.
Tehát: egy nehéz helyzetben, egy kaotikus világban, Jézus evangéliumi szeretetével óvja, védi a házasságot és védelmébe veszi a nőket.
*
Jézus Krisztus, evangéliumi szeretetével óvja az egész embervilágot is: VÉDELMÉBE VESZI MAGÁT AZ EMBERT (10–12).
Itt már túllépünk a mai igeszakaszon, és a teljes Írás evangéliumi üzenetének összefüggéseibe helyezzük azt.
Hatalmas az ember nyomorúsága, mert van bűn.
Az ember kezén, hit nélkül, ebben a világban minden tönkremegy.
A házasság témájánál maradva kimondhatjuk: pokollá lehet egy házasság is, amiben már nem lehet megmaradni. Magam is tapasztaltam olyat, ahol az egyik fél fizikailag, testileg veszélyeztetve volt egy házasságban.
Tegyük oda ehhez azt az apostoli intést is, amely alázatra int, a házasságunk kapcsán, és minden életterületünkre nézve: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Korinthus 10,12)
A működő házasság kegyelmi állapot, mert van bűn.
Az evangélium éppen az, a házasságra nézve és minden nyomorúságos területre nézve, hogy van kegyelem.
Minél inkább jelen van a bűn, annál inkább kiárad ránk a kegyelem (Róma 5,20).
Az, hogy a házasságra nézve mit jelent ez a kegyelem – minden rontó bűnhatás ellenére – azt hadd szedjem ujjhegyre!
Kegyelmi állapotban vannak azok is, akik házasság híján vannak, akik nem találták meg az életük párját. Aki megtalálta, az is kegyelmi állapotban van. Ám az Ige azt is írja máshol, hogy házasság híján is lehet az Isten dicsőségére élni (1Korinthus 7,7). Ha tehát valaki egyedül maradt, az is élhet teljes életet, az sincs egyedül… Ez már hit kérdése.
Aki viszont megtalálta a párját, aki kapcsolatban van, az vállalja fel házasságban a társát. Ez is kegyelmi állapot. Nagy a bűn, de még nagyobb a kegyelem. Vagyis kell a házasság, még abban a jogi értelemben is, hogy kell a „papír”, mert ezzel a jogi aktussal vállalom fel felelősen a másikat. Persze, ennél sokkal többről van itt szó, hitben járva, de erről is. Kegyelmi állapot, véd a bűntől, amikor az Isten színe előtt is felvállaljuk egymást, az Úr áldását kérve közös életünket. Bizony, felelősen felvállalni egymást, a jog és az Isten színe előtt, kegyelmi állapot.
Kegyelmi állapot a saját házasságunkat megbecsülni. Kegyelmi állapot az is, amikor a saját házasságunk megromlott, akkor mindent elkövethetünk azért, hogy azt, az Isten segítségével, rendbe hozzuk. Már utaltam rá, de tartalmilag ismét idézem Pál apostolt, aki ezt a szent szándékot így fejti ki: Ne váljatok, de ha valaki válik, akkor ne házasodjon újra, hanem béküljön meg a korábbi házastársával (1Kointhus 7,10–11). Ez az igei intés tehát azt húzza alá, hogy a saját házasságodat, ha problémák támadtak abban, akkor mindent kövess el, hogy azt rendezd! Erre egyébként Jézus Krisztus is egyértelműen figyelmeztetett, a mai igeszakaszban, annak utolsó verseiben (10–12). Odahaza vegyétek elő az Igét, olvassátok el újból!
De!!! Itt jól figyeljünk! Hadd hirdessem, az eddig elhangzottak komolyan vételével, a teljes evangéliumot! Aki ezt félreérti, aki visszaélne vele, lelke rajta. Elmondtam a prédikáció bevezetésében azt a legfontosabb bibliamagyarázati szempontot, hogy Jézus Krisztus mindig evangéliumot hirdetett. Nagy a bűn, de még nagyobb a kegyelem. Az egész Biblia, Jézus Krisztus által, arról szól, hogy nincs olyan nyomorúságos helyzet, amiben az Isten ne adna nekünk újrakezdést. Ha valami teljesen tönkrement, ha pokollá lett, ha rendbehozhatatlanul elrontottunk valamit – ez esetben a házasságunkat –, hogy azt nem lehet életveszélyes sérülések nélkül továbbvinni, akkor is van bűnbocsánat és újrakezdés. Az egész Biblia üzenete elsőrenden ez. Lehetetlen, hogy az Isten ne adja meg nekünk az újrakezdés lehetőségét. Az evangélium erről szól.
Sajnos, mi mindig törvényesíteni akarjuk az evangéliumot. Halljuk meg ezt a teljes evangéliumot! Közben pedig ne dugjuk homokba a fejünket! A gyülekezeteinkben is folyamatosan történik ez, adatik újrakezdés, itt ebben a gyülekezetben is. Kimondom: adatik új házasság is. De csakis az Úrban adatik az: hitben, imádságban, szentül, komolyan, mert a házasság van az emberért. Ez az evangélium. Krisztus azért jött el, mert minden értünk van, minden az emberért van, hogy a kegyelem sokasodjék (2Korinthus 4,15). A szombat az emberért van, a törvény az emberért van, a rend az emberért van, az intézmény az emberért van, a házasság az emberért van; és nem az ember van a házasságért, az intézményért, a rendért, a törvényért, a szombatért! Ezért merem az evangéliumnak ebben a tágasságában megfogalmazni ezt az üzenetet, halálosan komolyan véve azt, amit ezzel kapcsolatban előtte elmondtam, Isten Igéjére alapozva. Nagy a kegyelem, de jaj nekünk, ha ezzel visszaélünk!
Isten szándéka az, és ezt Krisztusban megmutatta, hogy egybeszerkesszen mindeneket (9).
Itt már újból érvényes az, ami már elhangzott: amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza.
Ő egybeszerkeszti a házasságot. Ő, a nagy nyomorúság miatt, kegyelméből megadja az újrakezdés lehetőségét. Ő egybeszerkeszti ezt a nyomorúságos világot, ezt a hasadt világot. Ő egybeszerkeszt mindeneket, és az örök békességet, üdvösséget munkálja, hogy aztán Isten legyen minden mindenekben (1Korinthus 15,28). Ő majd új eget és új földet teremt, amelyben igazság lakozik (2Péter 3,13).
De jó ezt hallani! Ez az igazi evangélium. Ebben ott zeng a szent felelősség és az újrakezdés lehetősége egyszerre!
Isten az egybeszerkesztés szándékával hirdeti meg az evangéliumot, az örömhírt. Isten szándéka mindig az egybeszerkesztés, a gonoszé a szétdobálás.
Akik házasság előtt állnak – vannak itt fiatal testvéreink – azok ezt vegyék nagyon komolyan: Úgy keressétek a házastársatokat, hogy az Úrtól kérjétek el a társat, hogy Ő maga szerkessze egybe házassági szövetségeteket. Megtalálni azt, akit az Isten nekünk szánt, az komoly imamunka, miközben imádságos szívvel keresni is kell őt. Mert akit az Isten nekünk szánt, azt olyan nehéz megtalálni, mint amikor egy zsák kukorica között szeretnénk megtalálni két búzaszemet. Ha megtaláltam a társamat, ha rátaláltam, az mennyei öröm, mert akkor azt találtam meg, aki hozzám illő, akit az Isten nekem szerzett, akiben „magamat” ismerem fel… A Biblia a kor mitologikus nyelvén fogalmazza meg mindezt a teremtés történetben: a férfiból emelte ki Isten a nőt, kivéve a férfi oldalbordáját, és nőként adta vissza azt neki, ezért amikor Ádám rátekintett Évára, akkor magát látta meg őbenne, mint Isten által neki rendelt társát, akivel egy testté válhat (1Mózes 2,18–24). Hívő szívvel, imádsággal kell keresni a társat, hogy az Úr szerkessze egybe házassági szövetségünket.
Megfordítom a gondolatot. Kísértések, próbatételek idején, amikor menekülni akarsz a házasságból, meg ne kérdőjelezd, hogy házasságodat az Isten szerkesztette egybe, mert akivel találkoztál, akivel házasságot kötöttél – hiszen Isten az események Ura is –, az nem véletlen, hanem az Ő rendelése. Akivel tehát házasságot kötöttél, őt tekintsd úgy, hogy igen, ővele szerkesztette egybe az Isten az életedet. Ez szent felelősség és állandó kölcsönös feladat.
–
Igen, Jézus Krisztus evangéliumot hirdet.
Az evangéliumban ott van az isteni rend, ott van az isteni törvény.
Mégis, az evangélium tágassága az, ami körbeöleli az életünket.
Ez az evangéliumi, isteni szeretet óvja a házasságot; óvja mindenkor a nőt, kölcsönös szeretetben kihangsúlyozva a férfiak felelősségét; és óvja az egész emberiséget, ezt a hasadt világot: a házasság, a társadalom, a közélet, a politika terén, mindenütt!
Bizony, van okunk, hogy ezt kérjük, könyörögjük, reméljük!
Az Úr, aki a szeretetével mindent egybeszerkeszt, nem enged bennünket elveszni.
Nagyon nehéz pár nap után vagyunk túl, én magam is.
Mindannyian tudjuk, hogy milyen rég nem tapasztalt, nehéz helyzetben van a világ.
Lementem reggel a Balaton-partra egy kicsit sétálni, egészen korán, hogy kiszellőztessem a fejem, egy kicsit még átgondoljam a prédikációt. Sötét volt, hideg volt. Vártam a napfelkeltét, az aranyhidat, de olyan borongós fellegek takartak mindent, hogy nem ragyogott fel a várva várt aranyhíd. Egyedül a hitem reménysége tudta odalátni a naptámadatot, az aranyhidat.
Imádkozzunk a házasságok, a közélet, a társadalom, a politika, a világ közösségének egészére nézve, hogy soha ne hagyjon el bennünket a reménység, és az Isten megtartó, evangéliumi szeretete ölelje át egész életünket!
Úgy legyen!
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, szeretnénk ráhagyatkozni egész valónkkal a Te megtartó kegyelmedre.
Bocsásd meg nekünk minden bűnünket, hűtlenségünket, gyarlóságunkat, egyéni, közösségi, világi méretekben egyaránt. Mondhatjuk az ökumené nevében katolikus testvéreinkkel együtt: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.
Köszönjük, hogy nagyobb a kegyelem!
Köszönjük, hogy Te most nemcsak a házasság kapcsán, hanem nyomorúságos közéleti helyzetünk kapcsán is evangéliumot, örömhírt hirdettél nekünk.
Urunk, amikor nem látjuk a megoldást, amikor minden kilátástalannak tűnik; add, hogy a hit szemével láthassuk a reménységet, az örömöt, a megoldást, amit Te elkészítettél! Urunk könyörülj rajtunk, hogy ne halványodjék meg életünkben, szívünkben ez a reménység.
Könyörgünk házasságunkért! Te újítsd és tartsd meg azt, kegyelmedben!
Így mondunk közbenjáró könyörgést most, ezen a vasárnapon a háborúságot szenvedőkért, a menekülőkért, mindazokért, akik szorongatott helyzetben vannak. Hadd mondjunk közbenjáró könyörgést a világ vezetőiért! Urunk, adj nekik megtérést, kegyelmedből krisztusi szeretetet, a megoldás felülről való bölcsességét!
Te tégy bennünket is segítő, krisztusi szereteted eszközeivé!
Külön hadd imádkozzunk kárpátaljai magyar testvéreinkért, az ottani gyülekezetekért! Te erősítsd őket, te könyörülj rajtuk!
Teeléd járulunk imádságainkban, a Te megtartó szeretetedbe kapaszkodva, gyászoló testvéreinkért könyörögve! Két család is van most itt közöttünk, akik nemrégiben kísérték szerettüket, az örök élet reménységében, nyughelyére. Köszönjük Urunk, hogy Tenálad van vigasztalás, van megnyugvás, mert miénk a bizonyosság: Tebenned eltétetett nekünk, Urunk, a viszontlátás reménysége, és megérkezünk Tehozzád, ezért akár élünk, akár halunk a Tieid vagyunk. Így szenteld meg közöttünk elköltözött testvéreink emlékét, és adj vigasztalást a gyászoló családoknak!
Élő Istenünk, egyszülött Fiadért, Jézus Krisztusért kérünk hallgass meg minket.
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. február 27.
Márk sorozat: 64.
8. hét.
Ötvened vasárnap.
Textus / Lekció: Márk 10,01-12 (06-09)
Igehirdető: Steinbach József